Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-04 / 260. szám
Kedd, 1958. november 4, 0 Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet segít a szövetkezeti termelés tudományos megalapozásában A Délalföldi MezőgazdaSági Kísérleti Intézet kutatóinak nagy részük van a magyar rizstermesztés tudományos alapokra való helyezésében, a leromlott szikes talajok gazdaságos javítási módszereinek kidolgozásában, a fűszerpaprika-kutatásban stb. A sokrétű tudományos munka azonban éveken keresztül nem tarthatott szoros kapcsolatot a mindennapi élettel. A kutatók látogattak termelőszövetkezeteket, gyakran rendeztek bemutatókat saját gazdaságaikban, tartottak tudományos előadásokat a korszerű nagyüzemi mezőgazdálkodás megteremtésének egy-egy szakproblémájáról, mindezek ellenére a tudományos mezőgazdasági termelés új, kipróbált módszeretnek alkalmazása a köztermelésben messze elmaradt a kívánalmak mögött. Az intézet téli és új esztendei programjának zömét most éppen ez tesal: megtanítani az új módszerek alkalmazására a tsz-ek tagjait. A lehetőségek szerint az egyéni gazdákat is. Jelenleg 10 szegedi és megyei termelőszövetkezet közvetlen patronálását vállalták a kutatók. Ezeket a kollektív gazdaságokat nemcsak tanácsokkal segítik, hanem közvetlenül részt vesznek a termelés megszervezésében, szakmai irányításában is. Felülvizsgálták többek között a rúzsai Kiss Imre Tsz üzemtervét is. Tudományosan bebizonyították, ha ilyen tervvel dolgoznak továbbra is, elkerülhetetlen a termésátlagok csökkenése. A homoki tsz-ek közül itt vezetik be elsőnek a tudományos zöldtrágyázás! módszert. Ugyanakkor az intézet nagy termést biztosító rozsvetőmagjából is juttatott a szövetkezetnek. A kutatók munkatervében fő irányelvként a talajerőgazdálkodás tudományos alapokra való helyezése, s a jó minőségű, kellő takarmánybázis megteremtése szerepel. A kisteleki Felszabadulás, a szatymaz! Lenin, az újszegedi Haladás, a baktói Felszabadulás Tsz-ekben is ehhez kívánnak döntő, gyakorlati segítséget nyújtani. Legalább ennyi energiát fordítanak azonban a termelőszövetkezeti üzemszervezésre, s a termelés profiljának végleges kialakítására. A többi között pontos talajképelemzés alá veszik az újszegedi Haladás Tsz földjeit, s kimutatják, melyek azok a konyhakerti növény- és gyümölcsféleségek, melyek termelésével elsősorban előnyös foglalkoznia a közösségnek. A baktól tsz részére máris kidolgozták az új termálkút hőenergiájának tudományos felhasználási programját, a hajtatóházak építési, berendezési tervezetét. Szintén tudományos programot adtak itt az öntözőtelep további építésével, hasznosításával kapcsolatban is. A patronált szövetkezetek termelési, állattenyésztési adatait gondosan, tudományos rendszerbe foglalva összegyűjtik, s az összesített tapasztalatokat megfelelően hasznosítják. Szeged területén a tél idején négy ezüstkalászos gazdatanfolyam működik majd. Ezeken a tanfolyamokon, valamint a Hazafias Népfront és az Agrártudományi Egyesület különböző rendezvényein mintegy 26 tudományos szakelőadást tartanak majd. Az előadások témája a konyhakerti zöldség-, virág- és gabonatermesztéstől az állatgyógyászatig terjed. Az intézet dolgozói a tél idején az eddigieknél több, szakfilmvetítéssel egybekapcsolt rendezvényt kívánnak tartani a szegedi járás községeiben is. Bár — mint Piros elvtárs, az intézet üzemszervezési osztályának vezetője elmondotta — a járási tanács az erre vonatkozó igényeit még nem jelentette be. Egyes szegedi kutatókban már korábban felmerült a gondolat: helyes lenne Szegeden a felnövekvő termelőszövetkezeti és egyéni parasztfiatalok számára egy gyümölcs-, szőlészeti technikumot létesíteni. A fejlett termelési módszerek elterjedt alkalmazásával kapcsolatban ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy elvétve is alig vannak termelők, akik a jól bevált termelési technikát alkalmazni tudják. Hasonlóképp helyes lenne a megyében egy szőlő- és gyümölcskísérleti telepet is létesíteni, ahol a gazdák közvetlenül sajátíthatnák el a fejlett borászat és gyümölcstermesztés alapfogalmait. Így mihamarabb valósággá válnának azok a nagy termelési lehetőségek, melyeknek ma még talán csak egyötödét használjuk ki mezőgazdaságunkban. Fokozódik az ellenállas Ciprus szigetén Az EOKA vasárnap reggel újabb röpcédulákat bocsátott ki. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, a röpcédulákon felszólítják a ciprusi kereskedőket, hogy haladéktalanul mondják le angol árurendeléseiket. Más EOKA-röpcédulák közlik, hogy október 11-től 20ig az angolok vesztesége 8 halott és 27 sebesült volt. A Reuter-iroda egy olyan EOKA-röpcédulát közöl, amely szerint október 1-től 20-ig 45 angol esett el és 91 megsebesült. E heti Kedd: Krumplileves, lencsefőzelék, sertéssült. Szerda: Gulyásleves, túróspalacsinta. Csütörtök: Csontleves, rántotthal, sültburgonya, paprika-hagymasaláta, szőlő. Péntek: Gombaleves, marhapörkölt nokedlival, savanyúság. Szombat: Paradicsomleves, krumplipaprikás kolbásszal. Vasárnap: Kacsaaprólékleves, kacsasült, reszteltkrumplival, birsalmakompót, krémes. Hétfő: Almaleves, kelkáposztafőzelék, fejlábpörkölttel, szőlő. I. KERÜLET Házasság: Simor János és Tóth Rózsa, Paréj Mihály és Körösi Eszter, Pataki Mihály és Kádár Julianna, Tari Imre és Tóth-Pösi Matild, Szarka László és Lovászi Ilona, Szilágyi Györgv és Temesvári Mária, ökrös Antal és Korom Terézia, Agócs Sándor és Kugler Terézia, Fuksz József és Horváth Erzsébet. Születés: Varga András és Halász Ilonénak András, Bárkányi József és Szűcs Magdolnának László, Kormos Antal és Boldizsár Ilonának Ilona, Vincze Antal és Domonkos Irénnek Tibor, Kollár Antal és Sutka Erzsébetnek Erzsébet, Csáki Péter és Hebök Irénnek Katalin, Tóth Vince és Ruskó Máriának Zoltán, Gémes András és Csányl E.c.xanak Etelka, Zádori Gábor és Náczi Annának Katalin, Szabadkai Zoltán és Papp Gizellának Péter, Magyar Sándor és Széli Erzsébetnek Miklós, Maróti István és Kasza Annának Éva, Gyuris Gyula és Nagymihály BŰN ÉS BŰNHŐDÉS avagy Beethoven közbeszól ANYAKÖNYVI HIREK Juliannának Erika, Törő János és Nagy Krisztinának János, Kiss Ferenc és Szélpál Rozáliának Katalin, Zakar Ferenc és Szűcs Herminának Ferenc, Aszalós Imre és Pál Arankának László, Széli Antal és Virág Annának Antal, Vetró János és Szél JuliaflttSrfale Júlia, C2lrok Józse£_,és Frajcos Magdolnának József, Mészárbs Tibor és Körösi Juliannának Edit, Bakaity József és Varga Juliannának József, Kiss Mihály és Makra Piroskának Mihály, Bernáth Antal és Rabb Máriának Etelka, Kertész Lajos és Pálvölgyi Ilonának Géza, Szécsi István és Kerepesi Erzsébetnek Klára, Moyzes József és Moyzes Piroskának József. Halálozás: Keresztúry Józsefné Martin Jozefina 62, Abonyi Jánosné Szatmári Viktória 73, Fürst Jakabné Szilber Mária 84 éves, Vetró Anna 2 napos, Böröcz Jánosné Czinkus Viktória 85, Elek Zoltán 69 éves, Fábián Katalin 1 napos, Juhász-Kovács Imréné Hevesi Piroska 78, Farkas Andrásné Ilyés Sára 54 éves, Kiss Terézia 1 napos, Hatvani Mihályné Máté Erzsébet 49 éves, Rabb Anna 6 napos, Szencsi Ignác 84, Gylmesi Kálmánné Krizsán Erzsébet 48. Ealogh József 78, Kecskés Tamás 64, Daróczí Ferenc 56, Talabér István 36, Sárdi Zsigmondné Mihály Rozália 76 éves, Tóth Zoltán 1 napos, Zádori Katalin 1 napos, Papp Kálmán 47, Wolfinau Mária 79 éves, Bartucz Pál 4 hónapos, Szécsényi Ferenc 55 éves korában. III. KERÜLET Házasság: Tombácz Károly András és Nagygyörgy Ilona Zsuzsanna, Dani László Sándor és Sajti Julianna, Hódosi László és Cirok Ágnes kötöttek házasságot. Születés: Szilágyi László és Kiss Erzsébetnek László, Forgó Pál és Dudás Jusztiniának Pál János, Miklós István és Mihály Annának Anna, Kalmár István és God Máriának Sándor, Varga János és Lázár Gizellának Zoltán, Kovács József és Tóth Annának Judit Anna, Lengyel Pál és Öcsai Zsuzsannának Zsuzsanna, Wolc? Zoltán és Szombati Matildnak László, Rovó Pál és Király Zsuzsannának Zsuzsanna, Börcsök János és Ábrahám Máriának Mária, Nagy Lajos és Bezsenyl Ilonának Ilona Zsuzsanna, Gyuris István és Rácz Etelkának János, Hévizi János és Kertész Ilonának Györgyi, Tombácz Géza és Simon Ilonának József, Farank István és Kecskeméti Ilonának István, Rabi Kálmán és Hatvani Rozáliának Kálmán, Ocskó Imre és Ugri Máriának Zsuzsanna, Solymosi Ferenc és Csiszár Irénnek Zsuzsanna, Vedres György és Szőke Eszternek Katalin nevű gyermeke született. Halálozás: Fodor Simonné Pataky Zsuzsanna 73, Vida Ferenc 51, Csényi Ferenc 76, Horváth Pálné Farkas Terézia 94, Berényi Gáborné Silóczki Rozália 34, Dobó Pálné Csonka Piros 91, Czérna Gyula 61, Baté János 76, Juharosi Ferencné Gyubák Rozália 71 éves korában hunyt el. VV A Károlyi-kormány a forradalom szervezeteitől, így a munkás- és katonatanácsoktól is, melyek a polgári-demokratikus forradalom motorjai voltak, átvette a hatalmat és ezzel útját állta a forradalom továbbfejlődésének is. — Búza Barna földművelésügyi miniszter Az Estnek adott nyilatkozatában földreformot ígért: -A föld azé legyen, — mondotta — aki megműveli* De a reformot ötvenéves törlesztésre, a földhözjuttatottak által kifizetendő vételárral akarta megoldani! A kormány Bokányi Dezsőt, a híres szocialista vezetőférfit Budapest kormánybiztosává nevezte ki. — A román nemzetiségi vezetők bejelentették igényüket Erdély autonómiájára. — A budapesti ügyészség vezetője. Váry Albert (aki később a kommunista pörökben, főként a Rákosl-pörben dicstelen szerepet játszott) megszüntette a bűnvádi eljárást négyszáz vádlott ellen, kiket az 1918 júniusi sztrájkmozgalmak miatt helyeztek korábban vád alá. Ünnepélyesen eltemették a forradalom első mártírjait, a lánchídi csata három áldozatát. — A német szocialisták 48 órás ultimátumot intéztek Vilmos császárhoz, követelve lemondását. — Nagy György elnökletével megalakult a Magyar Köztársasági Tanács, amely a köztársaság kiharcolását tűzte ki céljául. - A fővárosban újból megnyílt a tőzsde! Szegeden szűnőben, a tanyákon terjedőben a háború nyomán támadt halálos járvány, a spanyolnátha. A Szent György téri iskolát járványkórházzá alakították. A szegedi katolikus papság képviselői megjelentek a szegedi Nemzeti Tanács előtt és biztosították az elnököt a papság hűségéről és csatlakozásáról a Nemzeti Tanácshoz. Zadravecz István szegedi ferencrendi házfőnök, a későbbi hirhedt ellenforradalmár, tábori püspök ezzel kapcsolatban azt jegyzi föl a ferencrendi rendháznaplóba: ••Késő idők embere végy tudomást arcpirulásomról és halld meg a síromból is előtörő sóhajomat... * Movpmber 7-én nyit a korszerűsített Szabadság Mozi 1959-ben tovább tökéletesítik a technikai berendezést Általános külső és belső vetkező korszerűsítési lépéstatarozás, valamint műszaki nek is. felújítás és korszerűsítés miatt a nyári és őszi hónapokban nélkülöznie kellett a szegedi közönségnek a "Szabadság* Mozit. E rövid idő alatt w teljesen újjávarázsolták a népszerű kulturális intézményt. Közel 1 millió forintot fordítottak az épület csinosítására, a festésre, a padlóburkolat kicserélésére, a tapétázásra és a vetítőberendezés tökéletesítésére, moderA széles filmek panorámikus hatása azonban a jelenlegi átalakításokkal tökéletesen érvényesül: a széles film képaránya 1:2,55, a normál. film 1:1,37 arányával szemben. Sok mcndc-monda kelt lábra az átalakítás során a mozi hclyáralval kapcsolatban. Illetékes helyről szerzett értesüléseink szerint ezek nem felelnek meg a valóságnak. nizálására. Már csak a mun- A helyárak a régiek maradka apró mozzanatai vannak nak — kivéve azokat az esehátra, s az újjávarázsolt mo- tekét, amikor szélesvásznú zi hamarosan ismét a közön- filmet vetítenek. Ilyenkor a ség rendelkezésére áll. megszokott belépődíjaknál Az átalakítás egyik leglé- mintegy 20 százalékkal töbnyegesebb mozzanata az bet kérnek, s ez elsősorban volt, hogy alkalmassá tették a magasabb osztályú jegyea műszaki berendezést szé- ket érinti. A legdrágább lesvásznú filmek vetítésére jegy előreláthatóag 8 forinis. Olyan átalakításokat vé- tos lesz a szélesvásznú filgeztek, hogy fényhangú szé- mekhez. les film, kasírozott széles A korszerűsített -Szabadfilm és normál film egy- ság* Mozit november 7-én aránt vetíthető a moziban, nyitják meg ismét, ünnepóAz optikai berendezések lyesen. Első ízben "A spanagyarányú kibővítését igé- nyol kertész* című szélesnyelte ez a szándék, s egy- vásznú angol filmet tűzik úttal alapul szolgált egy kö- műsorra. A Fehértó szépsége még a távoli Északon is hat A Petőfi-rádió egyik októberi adása, éppúgy mint a többi, sietett a nagyvilágba a hanghullámokon. Szeged környékéről szólt a riport, amelyben a Fehér-tó szerelmese, dr. Beretzk Péter ornitológus beszélt az őszi madárvonulásról. Mint ahogyan a felkelő és lenyugvó nap is új színekkel gyönyörködtet, a fehértavi Koromsziget lakóinak érkezése, itteni életformája és vonulása is újabb és újabb kérdéseket adnak fel a kutatónak — immár három évtizedes munkássága után is. Erről beszélt, s a maiatik vonulás-előtti kóborlásairól és a fészkelő cankók, a gulipánok és a gólyatöcsök elindulásáról, majd az érkező északiak — récék, bíbicek, füstös cankók, ezüst sirályok és csüllők — rövid ideig tartó honfoglalásáról. A hanghullámok pedig sietlek a nagyvilágba, mint a tóba hullt kavics ütötte hullámkörök a part felé. S a messzi idegenben Norvégia Arendál városában szíven ütött egy asszonyt a hazai tájnak egy picinyke szépsége, íme a levele: Mélyen tisztelt Professzor Úr! Itt ülök a rádió mellett, néhány ezer kilométerre elhagyott hazámtól. Hallgatom a Fehér-tó csodálatos világát, amelyet magam is ismertem. Jó volt hallani a régibb otthon vidékéről: honvágyat ébresztett s viszszahivott minden otthoni szépet. Professzor Úrhoz lenne egy kérésem. Ezen a vidéken nagyszerű gumi és vízhatlan nadrág, kabát és kalap van forgalomban az itteni halász es víziember számára. Szeretnék egy ilyent a Professzor Úrnak küldeni, ha megküldené a méretét. Nagy öröm lenne nekem, mert rokonvonást érzek a maga rajongásából a madarak, a víz és a természet iránt. Nemsokára hazamegyek. Nemcsak a honvágy visz haza, a hazám szeretete, az otthon lévő fiam hívása, de mert sehol a világon nincs lelkünknek maradása — csak otthon. Nyugodt lelkiismerettel megyek haza, nem félek a dobravert propagandától, engem otthon sohasem bántottak —, nem is fognak! Családom, egyetlen fiam, Popovics István Nagytétényben él unokatestvéreimmel és rokonaimmal, akik hazavárnak. Csak még egy kis pénzt kell összeszednem, hogy mindenkinek hazavihessek valamit ebből az érdekes és furcsa országból". Dr. Popovics Emilnó Dr. Beretzk Péter pedig, megköszönve a Koromsziget »lakóinak« nevében is « víziemberek számára készült öltözék ajándékozását, elküldte méreteit Arendálba a hazakészülő ár. Popovicsnénak, akit gondjai között is fűt a rajongó szeretet — hazája iránt. (—i —c)