Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-02 / 259. szám

3 Vasárnap, 1958. november 2. Kádár János elvtárs Szegeden Az Űjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói nevében Kispéter Mihályné, a szövődé kiváló dolgozója virágcsokorral köszöntötte Kádár elvtársat Több dolgozótól megkérdezte Kádár elvtárs, mennyi a keresete ferje vagy le.e sége hol dolgozik, van-e gyermek és ki ügyel rajuk m»g szüle k dol,jwnak. Mc» érdeklődte, elégedettek-e munkakörülmén nyeikkel. életszínvonalukkal. Képünkön a cérnázó üzemrész egyik munkásnőjével beszelget A kommunista párté és a népé az érdem Az üzem raktárában Kádár elvtárs közel 20 percig idözött, ahol megtekintette a gyár készítményeit és elbeszélgetett az ott dolgozókkal is Szeged értelmiségi dolgozóinak képviselői, egyetemi tanárok, orvosok, mérnökök, művészek, írók, újságírók folytattak közvetlen hangú beszélgetést a központi egyetem aulájában Kádár János elvtárssal A z ellenforradalmat megelőző és követő időben a reakció minden rendű és rangú képviselője azon volt fennakadva, hogy miért van Magyarországon csak egy párt, hiszen a demokrácia egyik bizonyítéka az is, hogy több pártnak megadják a működési lehetőséget. Most nem beszélünk arról, hogy ezek az emberek a demokrácia fogalma alatt nem a népi demokráciát értették, hanem a nyugati típusú polgári demokráciát, amely lényegét tekintve azonos az ellenforradalommal, a régi rendszer visszaállításával: Azt azonban szükséges részletesebben is kifejteni, hogy egyedül a kommunista párt, nem pedig több, különböző irányzatú politikai párt képviseli a magyar dolgozó nép érdekeit. Egyesek azt kezdték emlegetni például 1956 nyarán, hogy a szocializmus építésének ebben a szakaszában tulajdonképpen már nincs is szükség a kommunista pártra, mint a munkásosztály élcsapatára. Ezek tudatosan figyelmen kívül hagyták Leninnek azt a tanítását, hogy forradalmi párt nélkül a munkásosztály vezérkar nélküli hadsereg. Minden párt osztályérdekeket fejez ki. A pártok mögött osztályok, csoportok, rétegek vannak, amelyeknek az a céljuk, hogy meghódítsák a politikai hatalmat, vagy legalábbis részt kérjenek a hatalomból. A munkásosztálynak létérdeke a hatalom megszerzése és természetesen ugyanilyen létérdeke a hatalom megőrzése is. amit csak a legforradalmibb párt, a kommunista párt vezetésével tud magának biztosítani. Nem kell különösebben magyarázni. hogy hazánkban a felszabadulás után egyesegyedül csak a kommunista párt. harcolt következetesen és megalkuvás nélkül a munkásosztály hatalmáért. A többi, 1945—48-ban működő párt csak hátramozdító, munkahalogató, gáncsoskodó és szabotáló szerepet töltött be. Ma már a dolgozók túlnyomó többsége világosan látja. hogy a marxista—leninista párt tökéletesen kifejezi a munkásság, a dolgozó parasztság és az értelmiségiek akaratát. Mert milyen akaratról lehetett és lehet itt szó? Nyilvánvaló, hogy a hatalom birtoklásáról, a kizsákmányolás megszüntetéséről és a jobb, kevesebb gondú élet megteremtéséről. Kivívta mindezt , nálunk a kommunista párt. Igen, feltétlenül és maradéktalanul. Ennek bizonyítására elég talán annyit felhozni, hogy jelenleg nem a tőkések, hanem a munkásosztály soraiból kikerült legjobbak igazgatják az üzemeket, azok, akik már bebizonyították hűségüket a szocializmus ügyéhez. Elég talán annyi, hogy ma már nincsenek szellemi inségmunkások, mert a kommunista párt az értelmiségi dolgozóknak is megadta az alkotási lehetőséget Elég talán annyi, hogy a dolgozó parasztság körében is ismeretlenné váltak jóformán a kicsinyes napi gondok, mindannyian megtalálják számításaikat, s különösen a termelőszövetkezetek biztosítanak számukra nagyobb anyagi jólétet. IV em csitult el az ellen1 forradalom leverése után sem a többpártrendszert követelő reakciósok és revizionisták lármája. A Magyar Szocialista Munkáspártot azzal hibáztatták ezek az elemek, hogy ismét lehetőséget nyújt a korábban elkövetett hibák megismétlődéséhez. Azt kifogásolták, hogy más pártoknak be kellett szüntetni működésüket, holott ezek lettek volna hivatva, hogy figyeljék és bírálják a szocializmus építése közben előforduló fogyatékosságokat. Az ellenforradalmárok és revizionista segítőtársaik azzal sem törődtek; hogy a többpártrendszert nálunk maga az élet tette feleslegessé. A jóindulatú, építő szándékú bírálatot megfelelően gyakorolják a dolgozó milliók, akik az ellenforradalom idején és azóta is meggyőződtek arról, hogy a munkáshatalom és a szocializmus ügyének legkövetkezetesebb védelmezője egyedül a Magyar Szocialista Munkáspárt. Amikor az MSZMP helyes és bölcs vezetésének eredményeként 4300 millió forinttal nőtt a dolgozók évi keresete és csupán nyereségrészesedésként egymilliárd forintnyi összeget fizettek ki az üzemek a múlt év végén; amikor a mezőgazdaságban megszűnt a kötelező beszolgáltatás, továbbá a kötelező tűz- és jégbiztosítási rendszer; amikor rendeződött a kisiparosok és kiskereskedők helyzete és sok más hasonló pozitív intézkedés született a korábbi túlzások és hibák kiküszöbölésére — egyenesen bűn lenne működési lehetőséget adni egyetlen olyan pártnak is, amely a kapitalista magántulajdon szentségének megvédését írja zászlajára. A marxista—leninista párton kívül minden egyéb párt lényegében és végső soron a burzsoázia vagy az arisztokrácia hatalmáért harcol és manőverezik. Ez bizonyára jó a régi rendszer híveinek belföldön és külföldön, de semmiképpen sem jó a szocializmust építő dolgozó népnek. Vajon kinek jut eszébe azt gondolni, hogy például az Egyesült Államokban jelenleg is működő Demokrata Párt és Köztársasági Párt között alapvető nézeteltérések vannak? E pártok vezérei látszólag marják, szidják egymást, különösen választások idején, hogy nagyobb politikai hatalmat biztosítsanak maguknak és port hintsenek a tömegek szemébe. Mivel azonban mindkét párt vezérkara többnyire milliomosokból, tőkésekből áll. egyik is, másik is a kapitalista rendszert tartja a létező összes rendszerek legtökéletesebbjének. (Liebmann Béla felvételei) Többfelé végigsétált Kádár elvtárs a szegedi utcákon, s mint képünk is mutatja — megtekintette a Széchenyi tér és a Kárász utca kirakatait A genfi atomtárgyalásokról Bár — legalábbis egyelőre — "csupán* nagyköveti szinten folynak Genfben a pénteken megkezdett és a nukleáris-kísérletek felfüggesztését, illetve beszüntetését célzó háromhatalmi megbeszélések, az értekezlet iránt világszerte megnyilvánuló érdeklődés nagyobb, mint ezt korábban várni lehetett volna. Ez egyrészt magyarázható azzal, hogy a nemzetközi politika "arénája" pillanatnyilag csendes, távol-keleti vonatkozásban csakúgy, mint Közel- és Közép-Keleten. legfőképpen azonban azzal, hogy a most folyó genfi megbeszélések kimenetele döntően határozza majd meg a nemzetközi események további alakulásának irányvonalát. Pénteken, az értekezlet első napján a delegációvezetőké volt a szó. Már ekkor feltűnt, hogy a Szovjetunió álláspontja a nukleáris-kísérletak beszüntetésére vonatkozóan máris alapot jelent a megegyezésre. Ez a tény különösen nyilvánvalóvá vált az amerikai küldöttség vezetőjének felszólalásakor, aki annyi feltételt, annyi »ha«-t sorolt fel, hogy a résztvevő megbízottaknak komoly kétségük támadhatott: létezhet-e egyáltalán több ellenvetés a szovjet indítvánnyal szemben. Amikor azután Wadswort — ő az amerikai delegáció főnöke — csupán Eisenhower augusztus 22-i, a nukleáriskísérletek egy évre történő felfüggesztését indítványozó elgondolásait tudta végül fc elismételni, senki előtt sem volt kétséges: az amerikai delegációnak még nincsenek vitára bocsátható terveik. Ami a nemzetközi közvélemény számára különösen feltűnő, az a francia kormány állápontja a genfi értekezlettel kapcsolatban: de Gaulle tájékoztatásügyi minisztere néhány napon belül immár nem első ízben szögezi le, hogy a genfi értekezlet majdani eredményei nem kötelezhetik a franciákat. A döntő a világ számára az, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között megállapodás szülessék az alapvető kérdésekben. Minden m&s részletkérdés ennek a megállapodásnak a függvénye. Vagy vissza lehet nézni Horthyék Magyarországába is. Mi különbség volt — mondjuk — a nyilaspárt és az úgynevezett Magyar Élet Pártja között? Eleinte ezek sem értették meg egymást), de esze ágában sem volt egyiknek sem, hogy a proletárdiktatúra kivívásáért harcoljon. Csupán abban különböztek, hogy Szálasi még arcátlanabbul akarta eltiporni az emberi jogokat, mint ahogyan azt Horthy Miklós tette negyedszázadon keresztül. A z ellenforradalom 1956 őszén is megpróbálta behízelegni magát és többpártrendszerrel megosztani a dolgozók erejét. Bizonyára emlékszik még az olvasó például a Demokrata Néppártra. Nos, ez a párt népi demokráciánk első szakaszában legálisan működött, s a klerikális reakció támogatása révén 1947-ben jelentős számú szavazatra tett szert. Akkor nyíltan fellépett a kommunista párt által végrehajtott földreform ellen. Az államosítások idején körömszakadtáig védte a tőkés érdekeket és a magántulajdon sérthetetlenségét hangoztatva igyekezett megakadályozni a tőkések kisajátítását. Hogy az ellenforradalom idején sem változtatta meg célkitűzéseit, arra talán legjobb bizonyíték, ha idézünk a párt irányelveiből. íme: "A népi demokráciát olyan szakasznak kell tekinteni, amelyet ahhoz, hogy vissza ne térhessen, merész lendülettel túl kell haladni". S hogy véletlenül se higyje senki, hogy a proletárdiktatúrán "túlhaladt" rendszer például a kommunizmus lett volna, álljanak itt ezek a sorok a Demokrata Néppárt lapjából: »A kereskedelmi vállalatokat, továbbá a lakóházakat, adják vissza volt tulajdonosaiknak!" Más szóval annyit jelent ez, hogy éljenek a volt tőkések és a háziurak, természetesen a dolgozók rovására. Mert "a több párton alapuló parlamcntális demokráciához való visszatérés" (azaz a nyugati típusú polgári demokráciához), amit célul tűzött ki ez a part — a mezítelen ellenforradalommal egyenlő. Sorolhatnánk tovább a többi hasonszőrű pártot is. A Katolikus Néppárt jellemzéséül elég talán annyi, hogy egyik kiszemelt vezetője gróf Khuen-Héaerváry Károly, hithű királypárti földbirtokos és gyártulajdonos volt. Elgondolható, milyen rózsás jövőt szánt ez a gróf Khuen a magyar munkásnak és dolgozó parasztnak. Vagy nézzünk a Keresztény Front mintegy 90 oldalas programjából egykét részletet: "A Keresztény Front az esetről-esetre ismétlődő királyválasztás mellett döntött és a szentkorona közjogi szerepének fennállását elismeri". Másutt: "A koronás király életfogytiglan a legfőbb hatalom birtokosa, személye sérthetetlen. Címe: Felséges úr«. T7 alán ennyi is elég. A középkor dohos levegője csap meg bennünket, s szinte halljuk a deresre húzott jobbágyok jajgatását. Ezek a pártok akartak itt egzisztálni, hogy eltörölhessék a szocialista demokráciát és elrabolhassanak mindent, amit az ügyes, dolgos nép alkotott a felszabadulás óta. A Magyar Szocialista Munkáspárté és a dolgozó népé az érdem, hogy a huszadik század második felében nem állították viszsza nálunk a feudális állapotokat. Egyetértünk azzal, hogy Magyarországon szét kellett határozottan ütni a szélhámos és a gyilkos szándékú pártok között. Magyarországon nem lehet többé többpártrendszer, hanem csak munkáshatalom lehet egyetlen, a marxista—leninista párt veLzetésévek