Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-12 / 241. szám

3 Vasárnap, 1958. október VL , ' ii I"T A pári és a Hazafias Népfront vezetői, a kormány tagjai az országgyűlési képviselőjelöltek között Kádár János a főváros képviselőjelöltje i A magyar dolgozó nép október 2. és 22. között több, • í mint százezer gyűlésen választja ki legjobbjait képviselő-: i jelöltnek, illetve tanácstag-jelöltnek. Választási rendsze-: • rünk mélységes demokratizmusa, a nép hatalma nyilvánul • • meg abban is, hogy a Hazafias Népfront jelöltlistáit a j ! szó szoros értelmében maguk a választók állítják össze, — J • amikor a választókerületenként, a választók jelölőgyűlé-: j sem határozzák meg, kit tartanak legméltóbbnak arra,; í hogy a következő években a tanácsokban, illetve az or-| • szággyülésben helyet foglaljanak, s a választáson jelölt- • • ként indulhassanak. Október 2. óta szombatig több, mint 37 ezer jelölő-: • gyűlést tartottak az országban, tehát a jelölőgyűlések több • • mint egyharmada lezajlott. Mindenütt megnyilvánul az: ja szeretet és megbecsülés, amellyel dolgozó népünk fordult 5 pártunk és kormányunk vezetői, a Központi Bizottság tag- • • jai, a forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai felé. Ezt • j mutatja az a tény is, hogy a dolgozók a fővárosban és a j : megyében is pártunk, kormányunk, s a Hazafias Nép-; 5 front vezetőit, a kormány tagjait jelölték egyöntetű he- • • lyesléssel. ÍMWMMIMHHMIIIIIIII»IIIIIWMMMIMtWMt>f>M<MHmMmil*H«m»>i Dr. Münnich Ferenc Fejér megye képviselőjelöltje A Lámg-gy árban pillana­tok alatt elterjedt a bír: Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány államminisztere láto­gatott el az üzembe. Elbe­szélgetett a gyár tobb dol­gozójával, majd nagy érdek­lődéssel tanulmányozta a Tiszapalkanyai Erőmű ré­szére készülő turbina szere­lését Köziben a kazánüzem ha­talmas csarnokában jelölő­gyűlésre jöttek ö6Sze a gyár dolgozói. Kiss János elvtárs, -a XIII. kerületi pártbizott­ság első titkárának megnyi­tó szavai "után Wiszler Jó­zsef, a szerszámüzem főmű­vezetője szólalt fel. — A szerszámüzem dolgo­zóinak, de mondhatom, hogy a gyár valamennyi dolgozó­jának nevében szólok most, amikor azt javaslom — mon­dotta többek között Wiszler József —, hogy Kádár János elvtársat jelöljük országgyű­lési képviselőnek. (Percekig zúgó taps.) Azért gondolom ezt helyesnek, mert Kádár János elvtárs hosszabb ideig itt dolgozott, a mi kerüle­tünkben, mint a pártbizott­ság titkára, és azért, mert az ellenforradalom idején, amikor veszélyben volt a munkáshatalom, kezdemé­nyezője volt az áruló Nagy Imre-kormánnyal való sza­kitásnak és a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakításának. Azért, mert a legnehezebb időkben a mi szívünkkel érzett és a mi fe­jünkkel gondolkodott. Wiszler József ezután el­mondotta, hogy Kádár elv­társ kora ifjúságától kezdve küzdött, harcolt a munkás­mozgalomban, három évtize­de, mint a párt tagja. 1931­től a felszabadulásig állan­dóan üldözték a Horthv-pri­békek, gyakran tartóztatták le, mert tudták, hogy mint az illegális Kommunista Párt, majd a Béke-párt egyik kiemelkedő vezetője szervez­te a magyar nép független­ségi harcát a Horthy-rend­szer ellen, a népellenes há­ború ellen, a dolgozók fel­szabadításáért Sokan és jól ismerjük itt Kádár János elvtársat, becsüljük benne a bátor harcost. Szerény, egy­szerű, emberi közelségével, határozott, következetes tet­teivel sokat nyújtott né­pünknek. A gyűlés részvevői úgy határoztak, hogy Kádár Já­nos elvtársat képviselőjelölt" nek javasolják a fővárosban, majd több felszólaló után Kádár János elvtárs köszön­te meg a XIII. kerület dol­gozóinak bizalmát és arról beszélt hogy előrehaladá­sunk egyik legnagyobb biz­tositéka a tömegek támoga­tása és bizalma a párt és a kormány politikája iránt. A hosszantartó tapssal fo­gadott beszéd után az üzem dolgozód ajándékukként át­nyújtották Kádár János elv­társnak az első magyar öt­ven megawattos gázturbina kicsinyített mását A Székesfehérvári Vadász­tölténygyárban több, mint kétezer dolgozó részvételével tartottak jelölőgyűlést. Ker­kai Andor, a Hazafias Nép­front városi bizottságának tagja üdvözölte a gyűlés részvevőit, majd Tatai Imre, a gyár pártbizottságának tit­kára beszélt a közelgő vá­lasztásokról Ezután Módii Béláné fog­lalta szavakba a székesfehér­vári üzemek és Fejér megye dolgozó népének azt a kí­vánságát, hogy ők dr. Mün­nich Ferenc elvtársat, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagját, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökét jelölik országgyűlési képviselőnek. Az egyhangú helyeslés nemcsak a kormány elnöké­nek, hanem az embernek és a forradalmárnak is szólt. Hiszen a gyár dolgozói is jólismerik dr. Münnich Fe­renc harcos életútját. Sokan harcoltak vele együtt a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelméért, az első munkáshatalom megvédésé­ért. Aztán itthon találkoz­tak vele, mint á Kommunis­ta Párt egyik megalapítójá­val, majd a Tanácsköztársa­ság dicsőséges vörös hadse­regének egyik politikai ve­zetőjével. 1936-ban sok ma­gyar forradalmár társával Spanyolországban küzdött a fasizmus ellen, s ott a XI. nemzetközi dandár parancs­nokaként tisztelték és be­csülték. Megjárta a fronto­kat, ahol a nép ügyéért kel­lett fegyvert fogni. Egyik ki­emelkedő harcosa volt a Nagy Honvédő Háborúnak is. A felszabadulás után megbecsülés övezte mint pécsi főispánt, majd mint budapesti rendőrfőkapitányt, akinek igen nagy szerepe volt abban, hogy a főváros­ban rövid idő alatt helyre­állt a rend és a közbizton­ság. Később külföldön kép­viselte hazánkat, majd az ellenforradalom kitörésekor egyik létrehozója.' volt a'for­radalmi munkás-paraszt kor­mánynak, s először, mint a fegyveres -erők minisztere irányította a rend és nyuga­lom helyreállításának széles­körű és hatalmas munkáját. Dr. Münnich Ferenc elv­társ gazdag munkásmozgal­mi múltjának és jelenlegi tevékenységének szólt a bi­zalom, amely a székesfehér­vári munkásokból áradt fe­léje. És amikor felállt, a gyű­lésen, először ezt a bizalmat köszönte meg, amit, mint mondotta, nem személyének, hanem eddigi munkásságá­nak tulajdonít. Azután szólt a választásokról, s több idő­szerű belpolitikai kérdésröL A kormány elnökének sza­vaiból is az csendült ki — amiről, egyébként a fehér­vári dolgozók az egyszerű, munkás-hétköznapokon is meggyőződhettek —, hogy pártunk és a forradalmi munkás-paraszt kormány po­litikájában megvalósult s szavak és a tettek egysége, nincsenek felelőtlen ígéretek, nincsenek nagy szavak, ha* nem közös munka a közös célért: a néphatalom erősité* séért, a nép életszínvonalé* nak emeléséért. Marosán György Budapest képviselőjelöltje A MÁVAG művelődési munkás-paraszt kormány házában sok száz dolgozó először összeült tanácskozni, gyűlt össze a jelölőgyűlésre, megfogadták,' hogy nem fo­A munkásmozgalom kiváló gunk meginogni soha, Meg­harcosai, a társadalmi és a tanultuk és arra tanítunk tömegszervezetek képviselői mindenkit, hogy egyenesen foglaltak helyet az elnök- és őszintéin kell beszélni a sógben, Vida Miklósné, a néppel a párt céljairól, a Hazafias Népfront VIII. ke- feladatokról, az örömökről rületi bizottságának elnöke és a gondokról is. A vezetők KL mfózs% K W**-* A***. * pártbizottságának első titká- eletcelja egy lehet csupán: ra szólalt fel. következetesen harcolni a — A MÁVAG sok ezer munkásosztály, a dolgozó folSozóját az a meg- nép totolrníinű& állandó erő­tiszteltetés erte — mondotta ezután —, hogy országgyű­lési képviselőt jelölhet. Ami­kor erről értesültünk, sok dolgozónkkal beszéltünk ar­ról, hogy kit is javasoljunk ezen a gyűlésen. A megkér­dezettek legtöbbje azt mond­ta, hogy Marosán György elvtársat jelöljük (hosszan­tartó, nagy taps), aki pár­tunk Politikai Bizottságának a tagja, a budapesti pártbi­zottság első titkára, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány államminisztere, s aki az ellenforradalom óta tán­toríthatatlanul, meleg embe­ri szívvel, lelkesítő szóval és példamutatással segíti a bu­dapesti dolgozókat az előre­haladásban. Szeretet árad a felszólalók Szavaiból is: — Örömmel és bizalom­mal javasoljuk képviselőnk­nek — mondotta Szabó Er­zsébet szállítómunkás. A MÁVAG dolgozói Ma­rosán György elvtársat hosszú tapssal köszöntötték; amikor szólásra emelkedett. Marosán György a küzdel­mes ifjúságáról, a régi har­cokról beszélt, azután a tör­ténelmi fogadalomtételt üdééi: Q/IVtiklOT a forradalmi sítéséért, ért. e nép boldogulásé­Kállai Gyula Debrecen képviselőjelöltje Debrecen legnagyobb üze- nisztert, a Hazafias Népfront mének, a Járómű javító Vál- Országos Tanácsának elnö­lalatnak dolgozói ugyancsak két jelöljék országgyűlési jelölőgyűlést tartottak, hat- képviselőjüknek. Valkó Mi­száznál többen töltötték meg hály bejelentette, hogy Kál­az ünnepien feldíszített mű- lai Gyula betegsége miatt velődési termet. Az elnök- nem lehet jelen a gyűlésen, ségben helyet foglaltak a Korponai Lajos kazánko­párt megyei és városi veze- vács felszólalásában elmon­tői, valamint Sárközi István, dotta, hogy sokan ismerik a Hazafias Népfront debre- és szeretik Kállai Gyula elv­ceni bizottságának titkára. társat, a bihari táj szülöttjét, Valkó Mihály, az MSZMP ^M^rtg^s** városi bizottságának titkára a haladó mozgalmakba, javasolta, hogy Kállai Gyu- majd 1931-ben tagja lett a lát, az MSZMP Politikai Bi- Kommunista Pártnak, s ki­zottságának tagját, állammi­Ortutay Gyula Bács megye képviselőjelöltje Bács megyében eddig több Többen hangsúlyozták, mint 500 jelölőgyűlést tar- hogy Ortutay Gyula a lakos­tottak. Kiskőrösön jelölték ság minden rétegében tiszte­képviselőnek dr. Ortutay letnek és népszerűségnek ör­Gyulát, a Hazafias Népfront vend. A népfrontpolitika kö­főtitkárát, az Eötvös Lóránd vetkezetes híve, aki az el­Tudományegyetem rektorát, lenforradalom után is sokat A felszólaló pedagógusok, tett a nemzeti egység meg­vállalatvezetők, termelőszö- szilárdításáért, a népfront­vetkezeti és egyénileg dol- mozgalom újjászervezéséért, gozó parasztok elmondották, és következetesén dolgozik hogy Ortutay Gyulát jól is- azért, hogy a népfrontmoz­merik a vidéken. Gyakran galom egészséges fellendíté­jár Kiskőrösön és már ed- sével is mozgósítsa a dolgozó dig is sokat segített a város népet a párt politikájának fejlesztésében. Az Idén az ő közreműkö­désével számolták fel a kiskőrösiek régi gondját: lecsapolták a nagy mocsa­rat a község határában és ezzel kétezer hold termő­területet szabadítottak fel. Nagyrészt az ő fáradozásá­nak köszönhető az is, hogy rövidesen új, tizenkét tan­végrehajtásáért. A gyűlés résztvevői nagy taps közepette jelölték kép­viselőnek Ortutay Gyulát, aki ezután megígérte: tovább is támogatja a kis­kőrösieket, s mindig a vá­ros lakosságának munká­jára, áldozatvállalására és tanácsaira támaszkodva, velük együtt segíti Petőfi szülőhelyének fejlődését, termes iskola építéséit ken- az Alföld jómódú, kntterflt dik meg. emelkedő szerepet vitt a ké­sőbbiekben a hazafias erő­ket egyesítő antifasiszta­mozgalmakban. Egyik létre­hozója a márciusi frontnak és szervezője az 1942. már­cius 15-i emlékezetes nép­fronttüntetésnek. A máso­dik világháború idején a párt megbízásából a Nép­szava szerkesztőségében dol­gozott. A felszabadulás után különféle vezető beosztások­ban, elsősorban a magyar kulturális élet fejlesztésén munkálkodott, két évig pe­dig a külügyminiszteri tiszt­séget töltötte be. Az ellen­forradalom leverése óta a magyar kulturális élet fel­lendítéséért és mint a Nép­front Országos Tanácsának elnöke, a népfrontmozgalom erőteljes fejlesztéséért tevé­kenykedett. A jelölőgyűlés részvevői egyhangú helyesléssel aján­lották képviselőjelöltnek Kállai Gyulát és mielőbbi gyógyulást kivúntctH szá­mára Dobi István Komárom megye képviselőjelöltje Jelölőgyűlésnek hirdették, de inkább régi ismerősök, kedves barátok találkozója volt a Komárom megyei kis­béri Érkel Ferenc Művelő­dési Otthonban rendezett összejövetel, ahol Dobi Ist­vánt, az Elnöki Tanács el­nökét fogadták a helybeli választók. De nemcsak a kisbériek­hez, hanem egész Komárom megye népéhez fűzi évtize­des barátság Dobi Istvánt Még a gyászos Horthy-rend­szerben megismerték öt, a megye szülöttjét, mint a mindennapi kenyérért dol­gozó, szorgalmas parasztem­bert, aki bátor harcostárs is volt, ha elnyomott ember­társainak jogaiért kellett síkraszállni. Tevékeny szer­vezője volt a földmunkás­ságnak, s minden üldözés el­lenéré tántoríthatatlanul ki­tartott e munkája mellett. 1944-ben részt vett az illegá­lis kommunista párt által szervezett függetlenségi moz­galomban. A felszabadulás után a Kisgazdapárt képvi­selője lett, s egyik vezetője volt a Nagy Ferenc-féle. po­litika ellen harcoló baloldal­nak. Minden erejével a munkás-paraszt szövetség megszilárdításán fáradozott. Ezért is emlékeznek rá úgy, mint a felszabadulás utáni nehéz politikai harcok egyik megyei vezetőjére, aki 1945­től kezdve fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy mun­kásnak és parasztnak egy* aránt jobb sora legyen, ja­vuljon az élete. Segítőkészségében, baráti támogatásában ezután is bíznak, ezt fejezték ki egy­öntetűen a kisbéri gyűlésen, amikor a Hazafias Népfront kiküldöttjének javaslatára egy emberként országgyűlési képviselőjüknek jelölték. A választók bizalmát meg­köszönve Dobi István meg­ígérte, hogy ezután is teljes szívvel, a legnagyobb jóaka­rattal fogja szolgálni a ha­zát és a dolgozó népet, Nagy Dániel Csongrád megye képviselőjelöltje A sándorfalvi művelődési ház nagy termében az ünnepi nagygyűlésen Gémes Antal 7 holdas egyénileg dolgozó paraszt szót kért és javasolta, hogy Sándorfalva dolgozó parasztsága Nagy Dániel elvtársat jelölje képviselőként az új országgyűlésbe. A jelölt három gyermekes, korán elhalt szentesi zsellérember fia. Sorsa a szegények sorsa volt. A múltban a töke még azt a két és fél hold földet is ki­húzta talpa alól, melyet testvéreivel együtt anyai nagy­apjától örökölt. 1945-ben az egyik szentesi földosztó bi­zottság tagjaként ismerték és szerették meg az egykori kubikosok, cselédemberek. Az 1947-es választásokon lett először pótképviselő, 1948-ban már országgyűlési képvi­selő volt, 1949. augusztus 23-án pedig az Elnölö Tanács elnökhelyettesévé lett Nagy Dániel elvtárs a sándorfalvi gyűlésen mély meg­hatódottsággal köszönte meg • dolgozó parasztok MHM bizalmát .

Next

/
Thumbnails
Contents