Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-05 / 235. szám

Htt&lnUp. 1988. október S. 4 > SZEGEDI^SZÉP' SZÓ ' A szokott rendőreégi ———— esetek egyike volt: hajnali négy órakor a Kom utcában egy autó elgázolt egy részeg öregasszonyt, majd a legnagyobb sebességgel eltűnt. Mejzlik doktornak, a fiatal rendőrfogalmazónak kellett kiderítenie, hogy melyik autó volt az. Az ilyen fiatal fogalmazók nagyon komolyan veszik feladatukat. — Hm — mondta Mejzlik doktor a 141-es számú rendőrnek —, tehát háromszáz lépés távolságra egy autót látott elrobogni, a földön pedig egy emberi testet vett észre. Mit csinált először? — Először is odaszaladtam a szerencsétlen asszonyhoz, hogy elsősegélyben részesítsem. — Először az autó rendszámát kellett volna megállapítania — mormogta Mejzlik doktor — és csak aztán az asszonnyal törődnie. De valószínű — tette hozzá, miközben a ceruzával a hajában túrkált —, én is ugyanezt tettem volna. Ha már az autó rendszámát nem figyelte meg, tudna-e legalább valami közelebbit mondani róla? — Azt hiszem — mondta a 141-es számú rendőr habozva —, hogy egy sötétszinű kocsi volt. Kék is, de piros is lehetett. A kipufogó gáz miatt ezt nem lehetett pontosan megállapítani. — Istenem, kesergett Mejzlik doktor, hogy tudjam meg, hogy melyik autó volt az? Szaladjak talán minden sofőr lltán és kérdezzem meg: -Nem gázolt el egy öregasszonyt?* Azt mondja meg, mit tegyek! A rendőr tanácstalanul vállat vont. — Kérem — mondta —, egy tanú is jelentkezett nálam, de 6 se tud semmit. Itt vár kint. — Vezesse be — mondta Mejzlik doktor bosszúsan és azon volt, hogy a sovány jegyzőkönyvből kiokoskodjon valamit. — Neve, lakhelye — mondta gépiesen a nélkül, hogy a tanúra nézett volna. — Kralik János gépészmérnök-hallgató — felelte a tanú. r , . — ön tehát ott volt Kralik úr, amikor reggel négy órakor az ismeretlen autó elgázolta Mahackova Beatricét? — Igen, és meg kell, hogy mondjam, a vezető volt a hibás. Az utca, biztos úr, teljesen szabad volt, és ha a vezető a kereszteződésnél Ogy kicsit fékezett volna ... — Milyen távolságban állt ön? _ szakította félbe Mejzlik doktor. — Körülbelül tiz. lépesre. Barátomat a kávéházból kísértem haza és ahogy a Kom utcába értünk ... — Ki a barátja, szakította félbe ismét Mejzlik. Az ő neve nem "szerepel itt. — Nerad Jaroszlav, költő — mondta a tanú bizonyos büszkeséggel. Nem valószínű, hogy sok hasznát veszi. — Miért? — mormogta Mejzlik doktor, ebbe a lehetőségbe kapaszkodva. — Hát csak azért, mert hogy éppen — költő. A szerencsétlenség utón elkezdett sirni és elszaladt, mint egy kisgyerek. Tehát, amint már mondtam — befordultunk a Korn utcába, ekkor hátulról örült tempóban egy autó jött... — Mi volt a rendszáma? — Azt nem tudom. Nem figyeltem meg. Csak őrült gyorsasága tűnt fel és arra gondoltam, hogy ... Milyen kocsi volt? — szakította félbe doktor Mejzlik. — Egy négyfázisú robbanómotor — mondta az ilyen kérdésekben jártas tanú. Az autómárkákat nem ismerem. — Milyen színű volt a kocsi? Ki ült benne? Nyitott, vagy csukott kocsi volt? — Azt nem tudom — mondta a tanú zavartan. Azt Karel Capek : S KOLT hiszem egy fekete autó volt, de nem figyeltem meg pontosan. A szerencsétlenség után azt mondtam Neradnak: — Látod micsoda lump fráterek. Elgázolnak egy embert és meg se állnak. Mejzlik csak elégedetlenül hümmögött. Egy órával később a 141-es számú rendőr lenyomta a csengőgombot a költő háziasszonyánál. — ön Nerad Jaroszláv, költő — fogadta Mejzlik doktor az elővezetett tanút? Ott volt ön, amikor az ismeretlen autó elgázolta Mahackova Beatricét? — Igen — lehelte a költő. — Meg tudná mondani, hogy milyen autó volt? Nyitott, vagy csukott volt, milyen színű, ki ült benne és mi a rendszáma? A költő feszúlten gondolkozott. — Nem tudom, mondta, nem figyeltem meg. — Semmilyen részletre se emlékszik? — faggatta Mejzlik. — Nem — ismerte be becsületesen a költő. Tudnia kell, hogy egyes részletekre nem szoktam ügyelni. — Kérem —felelte gúnyosan Mejzlik —, mit figyelt akkor meg? — Az egész hangulatot, mondta habozva a költő. A kihalt utca, tudja olyan hoszszasan elnyúlt utca, a hajnali szürkeségben... és ahogy az asszony ott maradt. .. Hirtelen felugrott — Hiszen én írtam is erről, amikor hazaértem. Kikutatta minden zsebét, egy csomó levélborítékot, számlát és' hasonló dolgot veit elő. — Nem, ez se az — mormogta —, ez sem. Várjon csak, talán ez lesz az — mélyedt el egy levélboríték hátsó lapjának szemléletében. — Láthatom ön is, — kérdezte Mejzlik. — Nincs benne semmi különös, felelte a költő. De ha óhajtja, felolvashatom. Erre a lelkesedéstől tágra nyitotta szemét és éneklő hanglejtéssel, nyújtva az egyes szótagokat, elkezdte olvasni: Sötét házak sora megál[lást int, A fiatal nap fénye man[dolinozik, Miért pirulsz el lányIkám, Százhúsz lóerős kocsinklkai a világ végére Robogunk, Vagy Szingapúréba. A kocsi őrülten rohan, A nagy szerelem fetreng la porban. Letört leányvirág, Hattyúnyak, keblek, dob, Miért is zokogok? — Ez minden — mondta Nerad Jaroszlav. — Akkor legyen szíves magyarázza meg, hogyi mit jelent ez? — Hát az autószerencsétlenséget — mondta a költő csodálkozva. Nem értette meg a tartálmát? ... — Azt hiszem nem — jegyezte meg Mejzlik doktor némi kritikai éllel. Ebből egyáltalán nem lehet kivenni, hogy július 15-én hajnali négy órakor a Korn utcában egy ismeretlen rendszámú autó Mahackova Beatrice hatvanéves részeg koldúsnőt elgázolta, A szerencsétlenül járt asszony, akit kórházba szállítottak, e pillanatban a halállal viaskodik. Ezeket a tényeket, amennyiben én meg tudom ítélni, ön egy szóval se említi a költeményében. — Ezek mind csak rideg tények, uram — válaszolta a költő, az orrát dörzsölve. Egy vers azonban — belső valóság. Egy vers szabadon alkotott elképzelések, amelyeket a valóság, a költő tudatalatti rétegében hív életre. Ért engem? Tehát látási és hallási képzetek. És az olvasó kénytelen alávetni magát ennek — magyarázta Nerad Jaroszlav feddő hangon. — Akkor megérti majd a verset. — Kérem — bökte ki Mejzlik doktor —, mondja el ezt a verset! Köszönöm. Itt van mindjárt az első sor: ••Sötét házak sora megállást int-. Magyarázza még kérem ... — Ez a Korn utca — jelentette ki a költő magától értetődő természetességgel. — És miért nem lehet ez például a Nemzeti utca? — kíváncsiskodik Mejzlik doktor kissé gúnyosan. — Mert az nem olyan egyenes — hangzott a meggyőző válasz. — Na, jó, akkor nézzük tovább: "A fiatal nap fénye mandolinozik«. Ez is szokatlan kissé, na, de hagyjuk. Hanem ez itt tovább: "Miért pirulsz el lánykám?« Mondja csak, honnét került ide ez a lány? — Hajnalpír — válaszolta a költő lakonikusan. — Ahá, bocsánat. Mi az, hogy "120 lóerős kocsinkkal a világ végére robogunk?" — Minden valószínűség szerint ekkon jött a kocsi — magyarázta a költő. — És az 120 lóerős volt? —. Ezt nem tudhatom, a százhúsz lóerő itt azt jelenti, hogy gyorsan hajtott, mintha a világ végéig meg se akarna állni. Vagy Szingaporeig. — Hát igen, mondja csak, miért éppen Szingaporeig? A költő izgett-mozgott. — Talán azért, mert barnaszínű volt az autó. Nem gondolja? — kérdezte elgondolkozva. Valami barna biztos volt benne, máskülönben hogy fordulna elő a versben éppen Szingapore? Nézze csak, — mondta Mejzlik doktor — ez a kocsi volt már egyszer piros, aztán kék, végül fekete. Most melyik színt válasszam? — A barnát! — tanácsolta a költő, az mindenesetre elfogadható szín. — A nagy szerelem fet- j reng a porban, ez minden • bizonnyal a részeg kol- i dúsnő. — Talán csak nem fogok • egy részeg koidúsnőrő) írni! • — mondta a költő sértődöt-i ten. — Végül is egy nő volt, j nemde? — Na, jó. De mit jelent eza 6or: "Hattyúnyak, keblek, i dob'? Ezek azok a bizonyos j szabad képzettársítások? — Mutassa csak! — mond-! ta a költő meglepetten és a i papírlap fölé hajolt. — Haty- \ tyúnyak, keblek, dob —, mitj jelenhet ez? — Ezt én kérdeieml öntől — morgott Mejzlik i doktor barátságtalanul. — Várjon csak — gondolkozott a költő —, ez nem! állhat véletlenül itt, valamit j kellett, hogy megfogjon, i Megvan! A kettes számjegy: nem emlékezteti önt néha j egy hattyú nyakára? Nézze j csak! És ceruzával felírt: egy kettest. Értem, mondta • Mejzlik doktor figyelmesen. • — És a keblek? — Ez meg j a két domborulat, szólt ha- j bozva a kölitö. — És a dob? • — Az meg lehet egy ötös. j Nézze csak. mondta és felír- j ta az ötös számot. — Egy pillanat — mondta j Majzlik doktor és felírta a ( 235-ös számot. Biztos ön ab- j ban, hogy a kocsinak ez volt • a száma? — Nem is törődtem a szá-| mokkái, jelentette ki Nerad j Jaroszláv határozottan. De *t valami ilyesmi lehetett, más- • különben, hogy kerülne ide j —- csodálkozott maga is, el-' tűnődve a költeményén. De; ez a vers legjobb része. Két napra rá — doktor : felkereste a költőt. — Nem akarom sokáig zavarni, csak azért jöttem, hogy megmondjam önnek, valóban a 235-ös rendszámú autó volt. — Miféle autó, csodálkozott a költő. — Hattyúnyak, keblek, dob —, fújta hirtelen Mejzlik doktor. És Szingapore is. — Ahá, igen, most már emlékszem — mondta a költő. Na látja, ez a belső valóság. Felolvassam még néhány versemet? Most már megérti majd őket. — Talán máskor — felelte gyorsan a rendőrségi tisztviselő —, ha megint lesz egy ilyen esetem. (Németből fordította: Kálmán László.) Emberszabású gondok Qle hatfifd mayad Kósza szellők játszadoznak, hajnallik az alvó égbolt. Gyári kürtők fölmorognak. Szürke felhőn ringó kék ír terjeszkedik, növekedik, sárga fénnyel árad a Nap. sugarait széjjel szórja és a sötét éjbe harap. Gyárudvaron pajkos szellő korompille-nyájat terel s bent a gépek morajlása harci nótát zeng, énekel: "Rajta proli, ne hagyd magad, állj keményen, mint a szikla, fáradatlan két kezedtől lánggá nő az izzó szikra*. Szövök, szabók és kohászok, bányászok és valamennyi fénylő szemű, izmos munkás ezt dúdolja, ezt énekli: "Rajta proli, ne hagyd magad!* S nem is hagyja, ég a munka. Szerszámával, s fegyverével ellenségünk összezúzza. Jó napokra, rossz napokra készülj föl a munkapadná' új világunk fényes lángja buzdítson, ha elfáradnál. Védd a sorsod és családod, néped, hazád — fegyvert ragadj, ne törhessen ránk az ellen. Föl munkásőr, ne hagyd magad! LUKACS IMRE Lehajtott fővel... Lehajtott fővel, nagyokat indult a sápadt nap elé, s a háta mögött hosszan-hosszan vonszolta hajlott árnyékát is. Köd ült a szürke ablakon, Mosott ruhák tapadás gőze... Az anyja fakult, foltos, kék kötér... • szennyesek közt sorvadt el végül. Tél jajgatott a háztetőn, Apja rumot öntött magára, de ö égett el, s a Nyomor ült az asztalfőn, mikor ettek. Egyszer véreset köpött, és lázasan hörgött a melle. Egyszer összeesett az utcán: menengitis tuberculosa. így élt és halt meg néhai József bátyám harminckettőben. Kosarat font és sose hitte, hogy tanár lesz majd húga fiából. A

nagy hegyek ritkán szólnak. "De szép város* — mondja az egyik. S kétezer év múlva válaszol a másik: "Igen, szép volt*. Az este szürkepatkányt láttam az utcán. Gömbölyű volt a hasa, mintha lenyelte volna a földet. Utat keresett a vaskapu alatt. Undorodva néztem. Lehet, hogy a hasában élünk? Valahol csillagos-sávos felhőkarcolókban tudósok vetélkednek. Az egyik a fél, a másik az egész föld fölrobbantásának tervével foglalkozik. Munka közben uzsonnáznak, keménytojást és túrót esznek kenyérrel. A laboratórium macskája beteg, nagyon aggódnak érte, lehet, hogy elviszik állatorvoshoz. Nem bírják nézni, mint szenved szegény. A nagy tenger partján megkérdezték egy öreg halásztól, akar-e háborút? Ki se vette szájából a rövid pipát, úgy mondta: »A hálóm csupa szakadás. Sietek befoldani, mert nemsokára ívnak a halak. Akkor esik a legjobb fogás*. Az ősi egyiptomi kultúrát kiássák a homok alól. Az angolok biztos elviszik a halszemü múmiákat a British Múzeumba. Bennünket ki fog kiásni a rádióaktív por alól? Lesz akkor régész? Lesz, aki megnézze az üszkös rohadékot, ami ember volt? A nagy hegyek biztos megmaradnak. Völgyeiket újra befolyjék a vizek. Öriási szemek lesznek a hegyek szempillái mögött és kérdően néznek majd a kozmoszba. Lesz felelet a néma kérdésre? R

égen is meghaltak gombától. Azt mondták rá, bolondgomba. Most más gombától halnak, nem bolondtól. Bomba-gomba, atombomba-gomba, hidrogénbomba-gomba, nem légyölö gomba, emberölő gomba. Ez okos-gomba, okos emberek csinálják, akik szoktak Beethoven-hangversenyt is hallgatni. Nem láttam még őket, de tudom, hogy pókhoz hasonlítanak. Pedig biztos szeretik a virágokat és — az alkoholtilalom ellenére — a sört. Virágok, szépek, erősek, fojtsátok meg őket. Loppal leheljetek rájuk este, mikor elaludtak, s hunyjátok le színes szemeteket, meg ne hasson a vonaglásuk Csináltak volna tejport, margarint, műembert, akármit. De nekik bomba kellett. Vigyori pofájú, sunyi, randa, meg atomágyú, hogy úgy üljön az emberek mellén, mint a gugoló béka. Hogy ne engedje tervezni a fiatal házasokat. Fojtsátok meg őket, erősek, szépek, kékek, sárgák, pirosak, zöldek. Fojtsátok meg őket, virágok! BÁRDOS PÁL PAPP LAJOS Fodor József: Idők útján Fodor József kezdettől fogva igényes és maradandó költészete állandóan fejlődött, tehetségének legszebb vonásai: a tiszta odai hevület, a minden életet tisztelő és szerető alázatosság, elhivatottságának biztos tudata egyre mélyebbé és gazdagabbá váltak az évek során. Ez a kötet egy egész korszak termését, a költő 1949— 1958 között írott verseit foglalja magában. Valamennyi hű emberi dokumentuma egy lélek vergődésének, tiszta látásának és bátor kiállásának az 1956-os októberi események alatt és után