Délmagyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-16 / 13. szám

.4 Csütörtök, 1958! január 18, RENDSZER ÉS TULAJDON Tíz perc egy személyzeii vezetőnél Egy sz mélyzeli vezetővel ueszéigeltem a minap. Nagyon elkeseredett volt. Különös jegyzőkönyveket forgatott és kényszeredetten, néma keserűséggel és roszszailo csodálkozással csapkodta asztalán a telegépelt papírlapokat. Fegyelmi tárgyalásokról készültek — kisebb nagyobb lopások és bércsalások tárgyában. Felemelt egyet és olvasni kezdte. Nagyjából arról szólt, hogy egy lezüllöt egzisztencia eltulajdonította a vállalati anyagot és magánmunkát vállalt vele. A másik egy deklasszált vagány tolvajlásait tartalmazta, míg a harmadik a bércsalásnak egy igen raffinált módszerét leplezte le. Ahány jegyzőkönyv, annyi féle. Akadt, amelyik egy fiatal lány erkölcsi kisiklásairól vallott, s itt-ott egy megtévedt munkás is akad a sok deklasszált és lump között. A felolvasást később felváltotta a közvetlen panasz. — Sok még a szenny, a mocsok az életben. Szemtelenül lopnak, csalnak és üzérkednek a bukott osztályok maradékai, a mocsárba húznak gyenge akaratú fiatalokat, meggondolatlan felnőtteket ls. Lopással akarják maguknak meghosszabbítani a könnyű életet, de ennél egyéb céljuk is van: ártani akarnak a munkáshatalomnak. Hirtelen ke5Stelk-1í munkásosztály felé. Bántotta, hogy a bűnösök felkutatása és a lopások körülményeinek tisztázása közben háborgatni kell néha a tiszteséges munkásokat is. Vígasztalólag és megnyugtatólag hatott azonban rá, hogy a munkásgárdának érdeke a bűnös szándékú és szennyeskezű deklasszáltak leleplezése és megbüntetése, és a saját osztálybeli megtévedtek viszszavezetése a becsületes, nagy családba. — A legsiralmasabb ugyanis az ebben a dologban — folytatta —, hogy a deklaszszált, lezüllött becstelenek gyakran munkásruhában fosztogatják az állami vagyont, s ezzel az osztály becsületét is kompromittálják. Pedig a munkásosztályt sohasem jellemezte a tolvaj lás. Nem mondom, hogy a tőkés gyárában nem "felejtette" senki a zsebében a munkából kimaradt csavarokat, s azon túl is nem "rövidítették" meg az elszegényedett emberek a tőkét. Volt ilyen. A tőkés megrabolta a munkást, s akadt aki Így, a maga módján akart elégtételt venni. Ez olyan titkos "jog" volt akkor. És most ismét felemelte a hangját. — De hol van már a tőkés!? A jegyzőkönyveknek magyarázott. — Elzavartuk, elment maradék profitjával, egész apparátusával, s vele együtt eltűnt a gyárból, meg a külvárosból a nyomor, a nélkülözés, a hajsza és a munkások módszeres kifosztása, megalázása. Az a szellem is kinőtt a gyárból, amely szerint "jaj" volt valamit elcsenni, mert a munkás'állam lehetővé tette, hogy ne kelljen többé lopnia senkinek. De ezek még ittmaradtak, s nem kényszerből lopnak, hanem tudatos kártevésből! A megtévedt munkást meg lehet nevelni, szót lehet vele érteni — de őket nem. S különben is velük szemben nem kell pedagógizálni. őrizni és büntetni kell őket, ha a társadalmi vagyonhoz nyúlnak. Erről jut eszembe — fűzte tovább gondolatait —, most egy revizort akarnak fölfogadni a vállalathoz, hogy lezárja a réseket. Nem megoldás ez, A szellemet kell megváltoztatni, azt kell elcrni, hogy minden munkás vagyonőr legyen és úgy védelmezze a közös vagyont, mint a munkáshatalom alapját. A sok apró, konkrét esetből így jutott el az ideológiáig. — A földesúr nem engedett elszántani birtokából egy barázdát sem. Ha a jobbágy betévedt az erdejébe, s orozva fogott egy vadat, lehúzatta és elüldözte a határból is. A tőkés csendőrökkel, rendőrökkel és fizetett spiclikkel őriztette összerablott vagyonát. Miért? Azért, mert minden hatalom a tulajdonra, annak valamilyen formájára épül. A munkásállam az államosított gyárra, a birtokba vett földre alapozza erejét. Ezt az alapot gyengíteni annyit jelent, mint a hatalmat gyengíteni. Rendszer és tulajdon — egy dolog két oldala. Kapitalista tulajdonviszonyok között álmodni sem lehet munkáshatalomról, mert a rendszer lényegét mindig az szabja meg, hogy kié a tulajdon. • Egyszerű összefüggés ez, s értik is sokan, csak a hétköznapokban valahogy elfelejtik. Tekintete egy félíves följegyzésre siklott. — Itt van egy érdekes eset — fűzte a szót tovább. Behoztak valahonnan egy íróasztalt autóval. A rakodók ledobták a bútort ide, az udvar közepére, s most ujjnyi vastagon fedi a jég. A vállalat egyik anyagkezelője pár nap múlva jelenti ezt ebben az írásban az igazgatónak. A jelentést elküldte — az asztalt otthagyta. Miért kell ahhoz írás és igazgató, hogy egy értékes bútordarab védett helyre kerüljön? Ha a gyárakban . megbújt deklasszált elemek látják, hogy az egyes brigádok és felelős anyagkezelök ilyen könnyen veszik az állami vagyont — a szemünket is kilopják. Újra csak azt tudom mondani: rendszer és tulajdon — egy dolog. Nem elég az egyikre vigyázni! Fogta a jegyzökönyvakot és a fiékba rakta VCltBl őket. Közölte velem, hogy most már rendelkezésemre áll. Meglepődött, hogy nem kértem tőle semmiféle információt. Most utólag elárulom, hogy azzal kezdte, amivel szerettem volna, s minden, amire kíváncsi voltam tőle, itt áll, ólomba sorakozva. (mn) Ismét működik a szegedi művelődési otthonok vezetőinek munkaközössége Az első megbeszélés tapasztalatai Régi, jól bevált gyakorlatot elevenített fel a Szakszervezetek Megyei Tanácsával egyetértésben a városi tanács művelődésügyi osztályának népművelési csoportja. Az Építők Művelődési Otthonában összeült a szegedi művelődési otthonok vezetőinek munkaközössége, mely az elmúlt évek folyamán a művelődési otthonok munkáinak koordinálására, az egyes művelődési otthonok sajátos profiljának kialakítására már hasznos munkát végzett, s ezt az ellenforradalom zavarta meg. Értékes leletek a Szovjetunióban Értékes archeológiai leletekre bukkantak nemrégen a Búg folyó torkolatánál. Ezek — a vizsgálatok szerint — az időszámításunk előtti harmadik évezred első feléből maradtak ránk. A maradványok között edényeket és más kezdetleges készítményeket találtak. Alcsedara faluban (Moldva SZSZK) őskcri település nyomára bukkantak. Itt a régi, orosz várépítés egyik formáját is fellelték. Az itt talált fegyverek, vasszerszámok alapján a település a IX—XII. században épülhetett. A most újból összejött — bár személyeiben nagyrészt kicserélődött — munkaközösség megbeszélése igen sok érdekes szempontot vetett fel. A művelődési otthonok többsége sokrétű munkát végez. Művészeti csoportok, ismeretterjesztő előadások mindenütt vannak. A műsorok összeállításánál, a munka tervezésénél azonban még mindig érvényesül a revizionizmus hatása; a művelődési otthonok vezetőinek egy része jóhiszeműen ugyan, de tartózkodik a kulturális nevelőmunka politikai célkitűzéseinek tudatos fölvetésétől. A Vasutas Művelődési Otthon igazgatója, ördög elvtárs például a valóban nagy munkát igénylő feladatok ismertetése és megvitatása soré n-maga sem tudott határozott álláspontot tanúsítani a kérdésben. Valahogy úgy tetszett a dolog, hogy politizáljunk és mégse politizáljunk. Ez az eszmei bátortalanság a művelődési otthonok kulturális tervében mozaikszerűséget okoz, hiszen a tervezők nem tisztázzák, hogy kinek számára és miért szervezik a művelődési otthonok munkáját. A megbeszélés azt ls megmutatta, hogy még mindig nem értünk el megfelelő öszszehangoltságot ahhoz, hogy az egyes művelődési otthonok a területükkel megtalálHpalcuatt éi/ felett Születésnapi ajándék bátyámnak Erdélyben raktad, Váradon sirattad, Békés ringatja fészkedet, Jenő.... Álmatlan álom nem gyötör Miattad: Teled se zord, ugarad se rekkenő. Pallérozottabb tán rim-fürge elmém, De Benned mélyebb, több és jobb a szív; Halott apáink emlékes szerelmén, A múlt, a puszta mélázásra hiv. A régi vágyak megviselt subáján Két könnyes vándor álmodón hever, De szívem néha más ütemre ver. Az élet célját nem titkolva gyáván: Boruljunk össze nyolcvan év felett S bölcsként szeresd e' balga éneket. MÁRKY IMRE va a megfelelő kapcsolatot; átgondolt várost művelődéspolitikai intézményekként végezhessék feladatukat. Igen hasznos a megbeszélésnek az a tanulsága, hogy szükséges létrehozni a tanács művelődésügyi állandó bizottsága mellett egy tanácsadó testületet. mely egyrészt azt biztosítja, hogy a tanács szervei szert tegyenek a népművelés társadalmi ellenőrzésére és tegyék lehetővé a városi művelődéspolitika kialakításában a társadalmi erők aktív közreműködését, másrészt biztosítja az anyagi erököszszefogását is. Egy ilyen operatív bizottság megfelelő elemzéssel tudná kidolgozni a város művelődéspolitikájának alapelveit, amit kerületenként külön "le kellene bontani« az egyes művelődési otthonok, más művelődésügyi intézmények terveibe. Így megszűnne az a m> zaikszerűség, ami a város művelődési munkáját is jellemzi. Nemcsak művészeti munkáról beszélnénk általában, hanem meg tudnánk határozni azokat a nevelői célokat, amelyeket az egyes területeken a művészeti munkának el kell érnie. Ennek az átfogó művelődéspolitikai tervnek az elkészítése tenné lehetővé azt is, hogy az ismeretterjesztés feladatait mindig a tömegek szocialista nevelésének érdekében és nemcsak statisztikai szempontoktól vezetve, a helyi sajátságokat ls szem előtt tartva állítanánk össze. A népművelési munkában meg kell szűnnie annak a jellegtelenségnek, amit az utóbbi évek revizionista támadásai és a korábbi évek szektás eltorzulásai okoztak. Néhány gyakorlati kérdésben is közös véleményre jutott a megbeszélés, s a művelődési otthonok munkaközösségének értekezletén kialakult elgondolások hasznosak. Most az a feladat, hogy mindabból, amit ez az értekezlet szükségesnek látott; semmi se sikkadjon el, a tanács népművelési csoportja is, a művelődési otthonok igazgatói maguk is tegyenek meg mindent a kitűzött célok elérésére. (259) — Nem baj — mondta Svejk — nagyon helyesen tették, a zászlóaljnak ezt meg kellett tenni, hogy elfogatóparancsot adjon ki ellenem, ez a kötelesség volt, mert olyan sokáig semmit se lehetett tudni rólam. Szóval azt mondod, hogy az összes tisztek disznótort ülnek a plébánián? Akkor oda kell hogy menjek és jelentkezzek, hogy megint itt vagyok, különben a Lukás főhadnagy úr nagyon nyugtalan lenne miattam. Svejk szilárd, katonás léptekkel megindult a plébánia felé, s közben azt énkelte: Nézz meg engem, babám, én gyönyörűségem, nézz meg engem, babám, micsoda nagyurat csináltak belőlem .:; Aztán Svefk felment a plébánia lépcsőjén, amerről a tisztek hangját hallotta. /I legkülönbözőbb dolgokról folyt a szó, s éppen a dandárt szapulták, hogy micsoda rendetlenség van ott a stábnál, s még a zászlóalj adjutánsa is pálcát tört a dandár fölött: — Pedig táviratoztunk nekik Svejk miatt, Svrjk ... — Hicr! — kiáltotta a nyitott ajtó küszöbén Svejk. és a szobába lépve megismételte: — liter! Meldc gehorsatn, Infanterist Svejk, Kumpanie ordonanz 11. Marschkurnpanic! Látva Ságncr kapitány is Lukás főhadnagy elképedt arcát, amelyen valamiféle csendes kétségbeesés tükröződött, nem is várt a kérdésükre és elkiáltotta magát: — Alázatosan jelentem, hogy agyon akartak lőni, hogy elárultam a császár őfelségét. — isten szerelméért, miket beszél maga, Svejk? — kiáltotta kétségbeesetten a sápadt Lukás főhadnagy. — Oberlajtnanl úrnak jelentem alássan, a dolog úgy volt... És Svejl: részletesen elmagyarázta, hogy mi is történi ve/e. A tisztek tágra meredt szemmel bámultak rá, Sveik a legapróbb részleteket is elmondta, még arról sem feledkezett meg. hogy a tó gátján, ahol a baleset történt vele, nefelejcsek nőttek. Aztán felsorolta a tatár neveket, amelyekkel zarándokútfán megismerkedett, például Hallimulabalibeft, s hozzátett még egy egész sor másik nevel, amit ő maga talált ki. például azt, hogy VaKvolavalivej, Malimulamalimej —, de ekkor Lukás főhadnagy már nem bírta tovább és kifakadt: — Megrúgom, maga^ barom. Folytassa röviden, de összefüggően! És Svejl: tovább fűzte az események logikus láncolatát, s amikor a rögtönitélő bírósághoz, a tábornokhoz és az őrnagyhoz ért, megemlítette, hogy a tábornok bandzsított a bal szemére, és az őrnagynak a szeme kék volt. — Akárcsal: az ébolt — tette hozzá rímben. Zimmerman, a 12. század fsarancsnoka, Sveflihez vágta a bögrét, amelyből a zsidó rabvallató pálinkáját itta. Svejk nyugodtan tovább mesélt, hogy aztán sor került a lelkivigaszra és az őrnagy reggelig az ö karjaiban aludt. Aztán fényesen megvédte a dandárt, ahová elküldték, mintán a zászlóalj kikérte őt, mint elveszett katonáját. Letette iratait Ságner kapitány elé, látnivaló, monda, hogy a dandárnak az a magas fóruma felmentette őt minden gyanú alól, majd megjegyezte: — Szabadjon alázatosan jelentenem, hngy Duh lajtnant úr a dandárnál tartózkodik agyrázkódással, és az összes tiszt urakat üdvözölteti. Kérem a lémingomat cs a dohánypénzemet. Ságner kapitány és Lukás főhadnagy kérdő pillantásokat váltottak, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, s valamiféle csöbörben megjelent a gőzölgő májasliurlm-leves. Ez volt a kezdete mindama gyönyöröknek, amelyekre vártak. — Maga átkozott fickó — mondta Svejknek Ságner kapitány, akit a közelgő élvezetek kellemes hangulatba ringattak — magát csak ez a disznótor mentette meg. — Svefk — tette hozzá Lukás főhadnagy ha még egyszer történik valami, hát csúnyán megjárja. — Alázatosan jelentem, hogy nekem csúnyán meg is kell járnom — szalutált Svejl: —, ha az ember a katonaságnál van. tudnia kell... — Tűnjön el! — lfiáltott rá Ságner kapitány. Svejk eltűnt és lement a konyluíba. Oda viszszatért közben a letört Baloun, s azt kérte, hogy a disznótornál ó szolgálhassa ki Lukás fűhadnagyot. Svejk éppen Jurajda szakács és Baloun vitájának kellős közepén érkezett a konyhába. Jurajda eléggé érthetetlen kifejezéseket használt a vitában. — Tg falnok, te bélpoklos — mondta Balounnak —, képes lennél izzadásig zabálni, és ha veled küldeném fel a májashurkát, a lépcsőn megkamalyolnád az egészet. A konyha most új külsőt öltött. A zászlóalj és a századok számvivő őrmesterei rangsorban él a Jurajda szakács által kidolgozott terv szerint falatoztak. A zászlóaljírnokok, a századok trhfnnistái és néhány snrzsi egy rozsdás lavórból hőrböUék nagy mohón a májashurka-levcst. amit forró vízzel hígítottak fel. hogy rójuk is iusson valami. — Nazdar! — üdvözölte Vanek szám vivő Svejket, egy disznólábon rágódva. — Az előbb itt volt a mi Marel: önkéntesünk és jelentette, hngy magy megint közöltünk van és új mundért visel. Maga most szép kis slamasztikát csinált nekem. Marék rám ijesztett, hogy ezt a mundért most nem tudjuk elszámolni a brigáddal. Tudniillik a maga mundérját megtaláltuk a tó gátján és már -jelentettük is zászlóaljirodán keresztül a dandárnak. Maga énnálam útzy van beírva, honit fürdés közöm vízbe fulladt. magának egyáltalán nem kellett volna visszajönni, hogy kellemetlenségeket csináljon nekünk a dupla mundérjával. Maga nem is tudja, hogy mit követett el a zászlóalj ellen. 4 mundérjának minden egyes darabja leltárba van véve. Nálam, a század nmndcrjcgyzéliében úry szerepel, mint szapondnt. A századnak többlete van egy telies mundérral. Frröl jelentést tettem n zászlóaljnak. Most értesítést kapunk a dandártól, hogy maga ott úi mundért kanntt. Mivel nedig a zászlóalj közben azt jelenti a ruhakimutatásnkban, hogy egy teljes pumdért. mint szapondnt . .. Ezt már ismerem: ebből ellenőrzés lehet. Ha valami ilyesféle apróságról van szó. az intendantúra mindjárt kiszáll hozzánk. Ha elvész kétezer pár bakancs, azzal senki se törődjk . .. — tlsoklioaij mi n na /tan nuiuAériát. vesztettük el — mondta Vanek tragikusan, miközben egy kezébe került csontból a velőt szívta s a maradékot egy gyufaszállal kotorta ki belőle, amit fogpiszkálónak használt —, az ilyen apróságok miatt egészen biztosan ellenőrzés lesz. Amikor a Kárpátokban voltam, egyszer ellenőrzés jött hozzánk kizárólag azért, mert nem tartottuk be azt az utasítást, hngy a megfagyott katonák kibárói épen kell lehúzni a estimát. Lehúztuk, lehullik, de két csizma közben felhasadt ós egy másik katonának mór szét volt menve a halála előtt. Erre kész volt a báj. Kifőtt egy ezredes az intendantúráról, és ha a megérkezése után nem kap mindjárt egyet a fejébe az oroszoktól, úgyhogy legurult a völgybe, nem tudom, mi lett volna belőle. — Bála is lehúzták a csizmát? — kérdezte Svejk érdeklődve. — Le — felelte Vanek mélabúsan —, de senki se tudta, hogy ki, úgy hogy még nz ezredes csizmáját se tudtuk bevenni a kimutatásba. Jurajda stakáes visszatért nz emeletről, s első pillantása a megtört Balounra esett, alti szomorúan. megsemmisülten üldögélt a tűzhely mellett és szörnyű kétségbeesetten bámulta a saját beesett hasát. — Neked a htachatztik szektájába kéne tartozni — mogdta szánakozva a művelt Jurajda —, azok is egész nap a köldöküket néztél:, míg a végén úgy látták, hngy dicsfény sugárzih a köldökül: körül. Akkor azt hitték, hogy eljutottak a tökéletesség harmadik fokára. Jurajda benyúlt a sütőbe és kivett egy darab véreshurkát. — Zabálj, Baloun — mondta barátságosan —, zabál/', amíg meg nem pul-.kadsz, fulladj meg, te nagyhélű. Balonnruih könnyek szöktek a szemébe. — Otthon, amikor disznót öltünk — magyarázta sírva Baloun . mjulzben felfalta a parányi véreshurkál — először megettem egy jó darab tormáshúst, aztán az egész orrát, a szívét, a fülét, egy darab májat, a vesét, a lépet, egy darab oldalast, a nyelvet, aztán ... S halkan hozzátette, mintha mesét mondana: (Folytatjuk)