Délmagyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-12 / 10. szám
.60. Vasárnap, 1958. január 5. Ne kii ügyminiszterek9 hanem a kormányfők értekezletével kezdődjenek meg a négyhatalmi tanácskozások — Bulganyin üzenete Gaillardhoz, Adenauerhcz és Zolihoz — Moszkva: A szombat reggeli moszkvai lapok ismertették azokat az üzeneteket, amelyeket N. A. Bulganyin Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország kormányfőjéhez intézett. Az üzeneteket a Szovjetunió párizsi, bonni és római nagykövete nyújtotta át az említett országok fővárosában. A Gaillard-hoz intézett üzenet rámutat, hogy a szovjet miniszterelnök korábbi levelei széleskörű visszhangra találtak és határozott érdeklődést keltettek több olyan ország kormányánál, amelynek e javaslatok szóltak. Bulganyin üzenetében ezeket írja: Azokat a problémákat kellene napirendre tűzni és izokra kellene a figyelmet összpontosítani. amelyek már ezen a tanácskozáson megoldhatók. Az üzenet felsorolja ezeket a problémákat és rámutat, hogy megoldásuk Franciaországnak is életbevágó érdeke. "Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a francia kormány keresi a lehetőségeket a nyugati cs keleti országok találkozásának megszervezésére. Ön, miniszterelnök úr, a közelmúltban adott nyilatkozatában a kormányfői tanácskozás összehívása mellett foglalt, állást, igaz, azzal a feltétellel, hogy ezt a tanácskozást a külügyminiszterek találkozójának kell megelőznie. Mi jobbnak látjuk, ha nem a külügyminiszterek tanácskozásával kezdjük, hanem a legmagasabb szinten, egyenesen a kormányfők találkozójával". Az üzenet rámutat: a szovjet kormány nein zárkózik el az elől, hogy a csúcsértekezleten hozott határozatok további kidolgozásával és valóraváltásával a külügyminisztereket bízzák meg, s befejezésül annak a reménynek ad kifejezést, hogy a francia kormány megfelelő lépéseket tesz annak érdekében, hogy a kormányfők részvételével a legmagasabb szinten megtartandó tanácskozást a legrövidebb időn belül összehívják. Az Adenauerhez intézett üzenet rámutat, hogy napjainkban már teljesen megértek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a kormányoknak, hogy a siker reményében határozott erőfeszítéseket tegyenek a "hidegháborúnak" és minden válfajának megszüntetésére. "Megküldöm önnek a szovjet kormány javaslatait, amelyeknek értelmében két-három hónapon belül összehívnánk az Eszakatlanti Szövetség és a varsói szerződés tagállamainak, valamint az államcsoportosulásokon kívülálló egyes országok vezetőinek tanácskozását" — írja üzenetében Bulganyin. Az üzenet megjegyzi, hogy nagyon megkönnyítené a német kérdés megoldását, ha megegyezésre jutnának azokban a kérdésekben, amelyeket a szovjet kormány a tárgyalások napirendjére javasol. Bulganyin rámutat, hogy a szovjet kormány véleménye szerint a Nemet Szövetségi Köztársaság nem csekély szerepet tölt be a nemzetközi ügyekben és ezért a kormány nem kismértékben felelős azért, hogy az európai és általában a nemzetközi események milyen irányban fejlődnek. Bulganyin végül annak a reményének ad kifejezést, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya kellőképpen értékeli azt a javaslatot, hogy részt vegyen a vezető államférfiak tanácskozásában és .semmiesetre sem marad távoL A Zoli olasz miniszterelnökhöz intézett üzenetében Bulganyin a többi között felhívja az olasz kormány figyelmét az olyan nagy nemzetközi jelentőségű eseményre, mint amilyen az ázsiai és afrikai országok nemrégen véget ért kairói szolidaritási konferenciája volt, amelyen a földrészek népeinek képviselői kifejezték megingathatatlan békeakaratukat és felhívták a többi népet, hogy használjanak 'fel minden eszközt a megegyezés és a kölcsönös megértés elérésére. Bulganyin megjegyzi, hogy Olaszország fontos szerepet tölt be nemzetközi ügyekben és lényegesen hozzájárulhat az általános béke megszilárdításához. Bulganyin Zolinak, éppen úgy, mint a többi NATO-ország kormányfőinek javasolja: két-három hónapon belül hívják össze a vezető államférfiak magasszintú tanácskozását. A szovjet kormány — hangzik végül az üzenet — reméli, hogy az Olasz Köztársaság kormánya kellő figyelemmel vizsgálja meg a szovjet kormány felvetette kérdéseket Gh, Mauror a Komán Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének ú y elnöke Bukarest: a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége tegnap ülést tartott. Constantin Pirvulescu, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke megnyitójában megemlékezett az elhunyt Petru Groza hervadhatatlan történelmi érdemeiről. A megjelentek egyperces felállással áldoztak Petru Groza emlékének. Pirvulescu ezután előterA magyar kormány továbbra is támogatja a ciprusi nép jogos követeléseit jesztette a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége új elnökének megválasztásáról szóló törvényjavaslatot. Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Gheorghe Mourort, a jelenlegi külügyminisztert javasolta a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége elnökének. A titkos szavazás során Gheorghe Mauror-t egyhangúlag megválasztották a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnökévé. A külpolitika hírei A szombat reggeli athéni lapok vezető helyen adnak hírt arról, hogy Ráth Károly, a Magyar Népköztársaság athéni követe pénteken délelőtt látogatást tett Periklesz Szkeferisz görög külügyi államtitkárnál, aki Averofí távollétében a külügyminiszteri teendőket ideiglenesen ellátja. Látogatása során Ráth Károly magyar követ tájékoztatta a görög külügyi államtitkárt a magyar kormánynak a jelenlegi balkárí politikai helyzettel kapcsolatos véleményéről, tekintettel arra. hogy Magyarország területileg közvl fekszik a Balkanhoz, szoros politikai és gazdasági kapcsolatokat tart fenn vele, és így az itt kialakult helyzet közelről érdekli Magyarországot. Ráth Károly kijelentette: a magyar kormány megelégedéssel állapítja meg, hogy a Balkán-félszigeten a múlt évben kedvező légkör alakult ki, amely reményt nyújt arra, hogy további lehetőségek vannak <\ már fennálló békés, építő együttműködés fejlesztésére. A magyar kormány a balkáni együttműködésre vonatkozó román javaslatot rendkívül pozitívan értékeli és reméli, hogy ebben a tekintetben a lehetőségek még nincsenek véglegesen kimerítve. Görögország és Magyarország kapcsolatai örvendetesen fejlődtek és a magyar kormány őszintén örül az ENSZ legutóbbi ülésszakán a ciprusi kérdésben aratott görög sikernek. Ebben a kérdésben egyébként a magyar kormány továbbra is teljes mértékben támogatni fogja a ciprusi nép jogos követelését. Ezzel szemben a magyar kormányt komolyan nyugtalanítja a NATO-nak az a legutóbb elfogadott terve, amely szerint a NATO egyes tagállamainak területén, így Görögország területén is, rakétakilövő-támaszpontokat létesítenek. Ilyen támaszpontok létrehozása Magyarország közvetlen közelségében komolyan veszélyeztetné Magyarország biztonságát és elkerülhetetlenül megzavarná a barátságos egymás mellett élés oly szerencsésen alakuló körülményeit. Éppen ezért a magyar kormány megelégedéssel vette tudomásul Karanianlisz miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy Görögország eddig semmiféle ilyen irányú kötelezettséget nem vállalt. A magyar kormány annak a reményének ad kifejezést, hogy a nemzetközi biztonság és a béke és különösen a balkáni térség biztonsága és békéje érdekében ilyen kötelezettségek vállalására a jövőben sem kerül sor, r ö v iden Hanoi: Január 9-én Hanoiban Észak-Vietnam fővárosában, tárgyalások kezdődtek a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizotlsága Politikai Bizottságának tagjai és a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ideérkezett küldöttsége között. A tárgyalásokon, amelyeket a barátság és a szolidaritás légköre jellemzett, megvitatták a nemzetközi helyzetet, valamint a két pártot közösen érdeklő kérdéseket. * Peking: Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke pénteken beszédet mondott a kínai népi politikai tanácskozó testület országos bizottságának ülésén a tervezett kínai nyelvés írásreformról. * New York: Az United Press hírügynökség madridi tudósítójának jelentése szerint a nyugatafrikai spanyol gyarmaton — Ifniben rövid ideig tartó nyugalmi állapot után ismét megindultak a hadműveletek. A jelkelők a nap folyamán több támadást intéztek az utánpótlás szempontjából[ fontos spanyol közlekedési központok ellen. * Bonn: Felelős bonni tisztviselők kijelentették, hogy NyugatNémetország nem hajlandó többé készpénzzel hozzájárulni a Németországban állomásozó brit csapatok fenntartási költségethezr Az MSZMP Központ Bizottságának részvéitavirata G. Keiper elvtárs, a Holland Kommunista Párt titkára meghalt. Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban fejezte ki részvétét a Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának. Magyar úttörővezetők utaztak a Szovjetunióba Január 11-én, szombaton 10 tagú magyar úttörővezető-delegáció utazott a Szovjetunióba a lenini Pionírszervezet Központi Tanácsának meghívására. A delegáció vezetője Surányi László, a Kommunista Ifjúsági Szövetség intéző bizottságának tagja, a Magyar Úttörők Szövetsége ügyvezető elnöke. A küldöttség előreláthatólag három hetet tölt a Szovjetunióban, több városba látogat el, ahol pionírcsapatokat és intézményeket tekint meg, tanulmányozza a Szovjet pionír szervezet munkáját. Befejezték kétnapos tanácskozásukat a népfront megyei elnökei és titkárai Nincs ötös találat a lottón A lottó ez évi második játékhetében öttalálatos szelvény nem akadt. A négytalálatos szelvényekre — 17 van belőlük — 116 ezer forintot fizetnek. Az 1195 darab háromtalálatos szelvényre 826, a 45 251 darab kéttalálatos szelvényre pedig 21 forint nyeremény jut — szelvényenként. Rövid tél? Korai tavasz? Zala megyében a szentpéterföldei erdészek napi kőrútjukon virágzó farkasboroszlán-cserjét találtak, amely rendes körülmények között csak márciusban szokott nyílni. Az erdészek büszkén tűzték kalapjukra a ritka erdei virágot, amely az idős göcsejiek szerint rövid telet, korai tavaszodást ígér. JÖN A HIDEG! A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályának tájékoztatása szerint most újabb enyhe hullám érkezik hazánkba, s vasárnap valószínűleg az egész ország területén újabb bő esőzések indulnak meg. Az eső időnként havasesőre változik, a hegyekben pedig havazás várható. A jövő hét első napjaiban előreláthatólag ismét hidegebbre fordul az idő. Megbeszélést tartottak a dunai államok béketanácsainak képviselői A Magyar Béketanács kezdeményezésére Budapesten megbeszélést tartottak a dunai államok békelanáesainak képviselői, hogy részletesen megtárgyalják Európa jelenlegi politikai helyzetét és a legközelebbi idők együttműködéséinek kérdéseit. Az összejövetelen a részvevők egyetértettek abban, hogy minden rendelkezésükre áló eszközzel erősítik és segítik a dunai államok baráti együttműködését és tovább erősítik e népek kapcsolatait. Felismerve a véleménycserék fontosságát és hasznosságát, a küldöttek megállapodtak abban, hogy a béke ügyét szolgáló lépések érdekében további összejöveteleket fognak tartani. A megbeszélés második napján megállapodtak abban, hogy közös rendezvényekkel a közeljövőben lehetőséget teremtenek a dunai országok közös békevágyának kifejezésére, A Hazafias Népfront megyei elnökeinek és titkárainak pénteki tanácskozása során felszólalt Katona Sándor, a Csongrád megyei népfrontbizottság titkára is. Beszámolva a megyei népfrontmozgalom eredményeiről, elmondotta, hogy Kisteleken nagy sikerrel szervezték meg a népfőiskolát, megyeszerte szakmai előadássorozatokat indítottak és. hogy a részleges tanácsválasztásokat előkészítő 600 kis gyűlésen több mint 22 000 ember vett részt. Az értekezlet szombati ülésén arról folyt a vita, miként segítheti a népfront a legfontosabb mezőgazdasági feladatok megoldását. A vitát Keserű Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mezőgazdasági osztályának a helyettes vezetője vezette be. Előadása során összegezte azokat az eredményeket, amelyek a párt és a kormány helyes intézkedéseivel kialakultak mezőgazdaságunkban. Keserű János nagy tetszéssel fogadott előadása után megkezdődött a vita. Ennek során Nagy István, a szegedi városi népfrontbizottság titkára arról beszélt, hogy sürgősen össze kell hangolni a tanácsok, a pártszervezetek és a népfrontbizottságok munkáját a mezőgazdaság fejlesztéséért. Nem ritka eset, hogy a párt is, a tanács is, a helyi népfrontbizottság is más-más feladatot tart legidőszerűbbnek. A munka összehangolása nagyot lendíthetne a közös gazdálkodás fejlesztésében is. Keserű János válaszolt a felszólalásokra, majd Ortutay Gyula zárószavával véget ért a kétnapos értekezlet. Az érdele itekre nézve kedvezően módosították a nyugdíjtörvény egyes rendelkezéseit A Magyar Közlöny január ll-i száma közli a forradalmi munkás-paraszt kormány rendeletét a dolgozók társadalombiztosítási díjáról szóló törvényerejű rendelet egyes pontjainak módosításáról. A módosítás értelmében a továbbtanulás címén folyósított árvaellátást a gyermek 18. életévének betöltésekor sem lehet megszüntetni, ha a gyermek középiskolai tanulmányait még nem fejezte be. Ilyen esetben az árvaellátás a középiskolai tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb a 19. életév betöltéséig jár. Az árvaellátást a tanulmányi szünidő alatt is folyósítani kell. Változás továbbá az, hogy a nyugdíj összegének megállapításánál az öregségi nyugdíjra jogosító, vagy az ennél öt évvel alacsonyabb életkor betöltésének időpontját megelőző 12 havi munkabérátlagát kell alapul venni, ha ez az igénylőre kedvezőbb, s ha a figyelembe vett időpontban megvan a 10 évi munkaviszonya. A jutalékos szervezők ellátási összegének megállapításánál legfeljebb havi 2500 forint munkabér-átlagot lehet figyelembe venni, ha az irányadó időszakra eső munkabér teljes egészében jutalékból származik, vagy a jutalék összege a munkabér lelét meghaladja. A nyugellátás korlátozása szemoontjából nem lehet munkaviszonyban állónak, illetve kereső foglalkozásúnak tekinteni azt a nyugdíjast, aki öregeket és csökkentett munkaképességűeket foglalkoztató vállalatnál (üzemnél, intézménynél, szövetkezetnél) dolgozik, s munkabére a havi 650 forintot nem haladja meg. Összehívták a Szaktanács teljes ülését A Szaktanács február 28 és március 2 között tartja XIX. kongresszusát, amelynek napirendje: 1. beszámoló a XVIII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek feladatairól; 2. A számvizsgáló bizottság jelentése; 3. A magyar szakszervezetek alapszabályainak módosítása; 4. A vezető szervek megválasztása. A kongresszus előkészítésére á Szaktanács elnöksége január 30-ra összehívta a SZOT XIII. teljes ülését, amely megvitatja a kongresszus beszámolóit, a határozati javaslatot, és az alapszabály tervezetet. Az alapszabály-tervezetet és a határozati javaslatot a teljes ülés után nyilvános vitára bocsátják. Véget ért az állami gazdaságok igazgatóinak hatnapos tanácskozása Szombaton befejeződött az állami gazdaságok igazgatóinak tanácskozása. A hatnapos tanácskozás eredményeit Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes, az állami gazdaságok főigazgatóságának vezetője foglalta össze: Az állami gazdaságok feladatairól szólva első helyen említette, hogy az állami gazdaságoknak a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez az. egész mezőgazdasági termelés felemelkedéséhez kell segítséget adni. Egy-egy gazdaságnak tenyészállataival, kiváló vetőmagjaival közvetlen befolyást kell gyakorolnia körzete mezőgazdasági termelésének színvonalára. Nagymértékben növelni kell az állami gazdaságoknak az árutermelést is, és sokkal nagyobb gondot kell fordítani a kereskedelmi tevékenységre, így exporttevékenységre is. Igen fontos feladat továbbá a jövedelmező gazdálkodás elérése, a költségek szigorú, következetes csökkentése. Két napig tanácskozott a Fost ís Szakszervezet kongress zusa Pénteken és szombaton tartotta üléseit a Postás Szakszervezet kétnapos kongresszusa. Az első napon Horn Dezső, a Postás Szakszervezet főtitkára számolt be a legutóbbi kongresszus óta eltelt öt esztendő eseménveiről. Kossá István közlekedcsés postaügyi miniszter több mint száz postásnak adott át emléklapokat, jutalmat és a "Posta Kiváló Dolgozó ja<kitüntetéseket A kongresszus tegnapi ülésén Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja a párt nevében üdvözölte a kongresszust és köszönetet mondott az ország mintegy 45 ezer főnyi postás seregének az ellenforradalom idején és az azt követő időkben az ország rendjének helyreállításában végzett munkájukért. Horn Dezső ezután válaszolt a vita során elhangzott felszólalásokra, majd sor került a szakszervezet központi vezetőségének titkos szavazással való megválasztására. Elnök Kóczián András, a budapesti 70-es postahivatal szb-elnöke, főtitkár pedig ismét Horn Dezső lett.