Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-08 / 288. szám

2 Vasárnap. 1957. december S. BÉKE VAGY HÁBORÚ?HÁROM HÉT M illiók szeretnének manapság a címben feltett kérdésre határozott választ kapni. De emberek vagyunk, nem mindenható szellemek, vagy istenek, ennélfogva nem láthatunk a holnapba csalhatatlanul. Éppen ezért arra sem vállalkozhat közülünk senki, hogy a háború, vagy a béke kérdésében bizonyosat állítson. De roppant erőnk tudatában telve vagyunk optimizmussal, békés és szép jövendőnket illetően. Mi formáljuk, alakítjuk a történelmet, sokkal biztosabban és tudatosabban, mint eleink az elmúlt századokban, amikor néhány kényúr, vagy kizsákmányoló csoport passziója elég volt a tömegpusztító háború kirobbantásához. Most olyan korszakban élünk, amikor a népek nagyon is beleszólhatnak a háborús méregkeverók manipulációiba és megakadályozhatják az újabb szörnyű világégést. Mindenekelőtt azt kell világosan látnunk, kik akarnak békét és kiknek érdeke a háború. Azok a népek, amelyek a Szovjetunió által vezetett béketábor tagjai — számuk közel jár az ezermillióhoz — nemcsak egyszerűen sóvárogják a békét, hanem bátran és tudatosan küzdenek is érte. Teljesen érthető ez, hiszen a szocializmust építő országokban a nép irányítja saját sorsát, kezében van a hatalom, építeni, alkotni akar saját boldogulására. Ez pedig csak békében lehetséges. A Szovjetuniót különösen nem lehet a legnagyobb rosszindulattal sem a béke ellenségének beállítani, hiszen békekiáltvánnyal kezdte államiságát is, negyven év alatt pedig — olykor szűkölködve és hatalmas erőfeszítések, áldozatvállalások árán — olyan hallatlan eredményeket ért el mind tudományos téren, mind az anyagi javak előállításában, hogy egy újabb háború csak lerombolását jelentené mindennek. A Szovjetunióban már nincsenek olyan emberek, akiknek érdeke fűződnék ahhoz, hogy milliók hulljanak el a csatatereken, nincsenek tőkések, akiknek a háború megnövekedett profitot jelentene a hadiszállítások révén. A hatalmas szovjet népet egyetlen nagyszerű törekvés hatja át: megvédelmezni a világbékét, mert csak ez biztosíthatja a tudomány további hallatlan fejlődését, és a népek boldogulását. A

mikor azonban megállapítjuk, hogy a szocialista táborhoz tartozó népek gyűlölik a háborút, ezzel egyáltalán nem azt mondjuk, hogy a kapitalista államokban élő dolgozó tömegek akarják a harmadik világháborút. Sőt. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a világon napjainkban mintegy 2 milliárd és 300 millió ember akar békében élni és igen kicsi azoknak a száma, akik esztelenül szítják a háborús hisztériát. A béke és a háború közötti határvonal tehát nem az Elba mentén, a szocialista és kapitalista országok között húzódik, hanem minden országban, városban és faluban. ahol kizsákmányolók és kizsákmányoltak élnek. Amikor Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára ezelőtt jó néhány évvel kijelentette, hogy a francia munkásosztály nem fog fegyvert a Szovjetunió ellen, akkor ez azt is jelenti: egy újabb világháború esetén a tőkés államok munkásosztályai könnyen a saját kizsákmányolóik ellen fordíthatják a puskacsövet. És napjainkban már 68 kommunista párt 33 millió taggal dolgozik a földkerekség különböző országaiban és ezek a pártok elszánt szószólói a békének. De nemcsak a kommunisták, nemcsak a kizsákmányolt tömegek harcolnak ma már a háború ellen, hanem egyes burzsoá csoportok is. A háború kirobbantása — amikor földünk körül két szovjet mesterséges hold száguld, amikor az amerikai imperialisták is elismerik a szovjet interkontinentális rakéták leküzdhetetlen erejét — azt jelentené, hogy senki nem bújhat el előle. A béke és a háború kérdése tehát élet és halál kérdésévé vált. Egyre többen beismerik a tőkés vezető körökben is, hogy egy újabb világháború a kapitalizmus halálát vonná maga után. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyobb iparmágnása is arról írt cikket lapjában, hogy meg kell egyezni a Szovjetunióval. Az illető nagykapitalista hangoztatta, hogy nála nincs elszántabb híve és szószólója a tőkés rendszernek. Mégis arra a következtetésre jutott, hogy a Szovjetunió megelőzte Amerikát a tudományban, de ami ennél is fontosabb, a nyugati tőkés államok kardcsörtető politikája hatalmas'"egységbe forrasztja össze a szovjet népeket. Látnivaló ebből a nyilatkozatból, hogy a tőkések között is vannak, akik reálisan mérik fel az erőviszonyokat, és bármennyire csábítja őket a Szovjetunió elpusztításának illúziója, valamint a háborús haszonszerzés, mégis a békés megegyezés érdekében emelnek szót. A

mikor a német fasizmus esztelenül kiprovokálta a második világháborút, a kommunisták előtt nyilvánvaló volt, hogy csúfosan ráfizet erre. Sőt voltak polgári gondolkodású emberek is, akik azt mondották annak idején: "A háborút az fogja megnyerni, akinek legtöbb nyersanyag, — olaj és acél — van a birtokában-. És aki rátekintett akkor a térképre, sőt emellett gondolkodott is egy kicsit, az előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a Szovjetuniót nem lehet egyszerűen letörölni a föld sziliéről, a Szovjetunió létezését nagyon komolyan kell venni, tiszteletben kell tartani. A Szovjetunió most azt tűzte ki célul, hogy 15 év múlva utóiéri az Amerikai Egyesült Államokat az egy főre eső acél-, szén-, olaj- és élelmiszerellátás tekintetében is. A Kínai Népköztársaság eltökélte, hogy ekkorára Angliát hagyja maga mögött ezen a téren. Csak ismerni kell a földrajzot, csak tudni kell, hogy a Szovjetunió és Kína milyen hallatlanul gazdag természeti kincsekben, csak el kell ismerni, hogy e két államóriás népeit a marxizmus—leninizmus eszméje fogja egységbe, máris nyilvánvalóvá válik, hogy a kitűzött cél megvalósul. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a háború kirobbantásának lehetősége minimálisra csökken, sőt azt is lehet mondani, hogy 15—20 év múlva a béke megőrzése biztosított lesz E

gyáltalán nem hencegésről és erőfitogtatásról van itt szó, mint ahogy egyes nyugati tőkéslapok igyekeznek beállítani a Szovjetunió vezetőinek bizalmat és lelkesedést ébresztő beszédeit. Azt kell tudomásul venniök a háborús provokátoroknak, hogy a ncpek, különösen pedig a szocializmust építő népek nem hajlandók többé megalázkodva könyörögni a békéért, hanem erejüket reálisan felmérve és értékelve kiharcolják azt maguknak Angliában és Franciaországban nemcsak a kommunisták azok, akik felháborodottan tiltakoznak a fejük fölött száguldozó, atombombákkal rakott amerikai repülőgépek miatt, hanem a józanul gondolkodó polgárok is. Hiába hangoztatják egyes i amerikai tábornokok, hogy ezzel a nyugati országok biztonságát akarják védelmezni, az említett országok lakossága jól tudja: ez olyan életmentés, olyan védelmezés, mint amikor medve siet a vízbe fúló segítségére és súlyával lenyomja a víz alá. A háborús bajkeverők nagyon jól tudják, önmaguk között el is ismerik, hogy a Szovjetunió nem akar háborút, mert ez érdekeivel ellentétes. Népeik előtt azonban ennek az ellenkezőjét híresztelik a propaganda minden eszközével, hogy háborús hisztériát szítsanak, s megindokolják esztelen fegyverkezési politikájukat. De ha az egyszerű emberek ezermilliói valóban megismerik önön erejüket, ha meggyőződésükké válik, hogy a béke erői legyőzhetetlenek, akkor a háborút meg lehet akadályozni. Mindennap biztosabban állíthatjuk ezt. N. I. a Szoü/ctunióban Elmondotta Komócsin Antal elvtárs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója ünnepségeinek szegedi résztvevője 4-én délután a 32 emeletes Ukrajna Szál-van letakarva, holott Lenin — A szegedi Danko Pista-zenekar néhány napja Budapesten járt két nótaénekesével: Szegedi Antallal és Junker Klárával, s a rádióban hangszalagra vették műsorukat. Ennek dalait hallhatják a szegediek a 101 magyarnóta-esten. kedden este 8 órakor a Hungária nagytermében. Közreműködik még: Mucsi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. November nagy meglepetés ért: a Magyar Partizán Szövetség szegedi tagozatának találkozóján — ahol kitüntetést kaptam — közölték velem, hogy másnap Moszkvába utazom. Ügy örültem, mint egy gyermek: hát mégis megértem! Nem sok időm volt a csomagolásra, mert még aznap Budapestre indultam és este találkoztam azzal a tizenhárom elvtárssal, akiket az a kitüntetés ért, hogy mint a magyar munkásmozgalom régi harcosainak küldöttei részt vehetnek az októberi forradalom 40. évfordulójának ünnepségein a Szovjetunióban. A Legfelső Tanács ülésén Reggel indultunk repülőgéppel. Moszkvába hatodikán este érkeztünk meg, s egyenesen a Leninről elnevezett sportcsarnokba, a Legfelső Tanács ülésére siettünk. A hatalmas szovjetország különböző vidékeiről, a világ minden tájáról itt voltak a kommunista és munkáspártok küldöttei: öszszesen mintegy 18 ezren! Sajnos, az ülés vége felé értünk oda és Kádár elvtárs felszólalását már nem hallhattuk. Majd a fényárban úszó Moszkva utcáin autóbusszal A MAGYAR MUZSIKA HONAPJA címmel ízléses füzetet adott ki a Csongrád megyei és a Szeged megvei joaú városi tanács művelődési osztálya a TTIT Csongrád megyei szervezetével. A füzetben azoknak az ünnepi hangversenyeknek, zenei előadásoknak műsorát találjuk, amelyeket e hónapban rendeznek Szegeden és Csongrád megyében, Kossuth-dijas, nagy zeneszerzőnk, Kodály Zoltán 75. születésnapja alkalmából. A füzet cím lapja Kodály egy jeligéjét hirdeti: »A zene mindenkié.« Ennek szellemében rendezik meg a különböző igényesnek ígérkező hangversenyeket az elkövetkező hetekben, hogy Kodály munkássága, s a tőle elválaszthatatlan magyar zenekultúra minél szélesebb dolgozó rétegekhez jusson el. Az ünnepi hangversenyek • sorában első volt a szegedi S Állami Zeneművészeti Szak- ; iskola igényes és szépen sike- • rüli Kodály-hangversenye, a • soron következő pedig a Szegedi Tudományegyetem, az!: Orvosegyetem, a Tömörkényi ; és Radnóti gyakorló gimná- • ziumok énekkarának közös hangversenye lesz, Mihálka György vezénylésével december 13-án este 6 órakor a Tu- ' dományegyetem aulájában. " A hangverseny előtt dr. Jáky : Gyula, az Orvostudományi • Egyetem rektora méltatja Ko- • dály Zoltán munkásságát. Másnap, december 14-én, délután 4 órakor a szegedi Ut- ' töröház rendez énekkari hangversenyt az Uttörőház .' nagytermében több szegedi iskola énekkarának közremű- i ködésével. — Az ünnepi ren- • dezvények legkiemelkedőbb • pontjának ígérkezik a Haza- ' fias Népfront szegedi városi bizottsága és a városi tanács művelődési osztálya által a Szegedi Nemzeti Színházban december lö-án este 6 órai kezdettel rendezendő kórushangverseny. Ezen 22 szegedi énekkar, mintegy 1500 dalos működik közre. A hangversenyről televíziós felvétel is készül. — December 19-én a szegedi Liszt Ferenc Állami Zeneiskola rendez emlékhangversenyt a Zeneművészeti Szakiskola nagytermében. Ez alkalommal Zucker Hilda igazgató mond megemlékezést Kodályról. December hónapban az ünnepi hangversenyeken kívül ismeretterjesztő előadássorozatot is rendeznek Szegeden »Kodály Zoltán élete és művészete« cimmel. Az előadásokat a művelődési otthonokban és több üzemben tartják a szegedi zenei élet legismertebb képviselői. lóba mentünk, ahol minden lakosztályban rádió, telefon, fürdőszoba biztosította a kényelmet. November 7-én korán keltünk, s a Vörös téren a dísztribün mellett foglaltunk helyet. Nem akarok az ünnepségről, a párt iránti szeretet ezernyi kifejezéséről, lelkesedésről, a katonai felvonulásról hosszan szólni, az újságokból, híradókból úgyis látták a szegediek. Csupán annyit jegyzek meg: csodálatos, felejthetetlen volt. Bennem az az érzés kerekedett — pedig nem is mutattak meg mindent —, hogy a Szovjetunió katonai ereje valóban lenyűgöző, legyőzhetetlen. Előttünk a nézők között amerikaiak voltak, s amikor felvonultak az óriási rakéták, tankok, lövegek, akkor megjegyezték: "Ilyen nekünk sincs*. Este a moszkvai Operában "Az Anya« bemutatóját néztük meg és másnap ismét részt vettünk a Legfelső Tanács ülésén a sportcsarnokban. Szemtől szembe a lenini egyszerűséggel November 10-én reggel a Vörös Proletár Vas- és Szerszámgépgyárba látogattunk el. Délelőtt elmentünk az egyik képtárba, este a cirkuszba. Az előadás kezdetén felsorakoztak a különböző nemzetiségű artisták: elöl a magyar művészek huszár-ruhában, nemzetiszínű lobogóval. Másnap délelőtt kimentünk Gorkijba, Moszkvától 34 kilométerre. Itt töltötte élete utolsó napjait Lenin elvtárs. Az épületben, ahol lakott, mindent úgy hagytak, miként az Lenin életében volt. Az egész bútorzat Lenin végtelen egyszerűségét tükrözte. Láttuk a nyugágyat, amelyben pihent, íróasztalát, utolsó kéziratait. A Lenin Múzeumban posztópapucsot kellett cipőnkre húzni, mert megható tisztaság van ott, ahol 40 évvel ezelőtt egy lángész dolgozott... A következő nap a Kremlben Lenin dolgozószobájában és lakásában jártunk. Itt is egyszerű minden. A konyhában nincs egyforma edény, bögre, az asztal közönséges viaszos vászonnal Megjöttek a téli örömök Szegedre is Irodalmi tatátkozó Szegeden Ttléiiusz Józseffel A Délmagyarország szerkesztő bizottságának és a szegedi írócsoportnak meghívására tegnap Szegedre érkezett Méliusz József, a romániai magyar irodalom egyik legjelesebb képviselője, Vaszile Molduvanu kulturális vezetőnek, és Virgil Podrumaru, a román nagykövetség harmadtitkárának kíséretében látogatást tett a Délmagyarország szerkesztőségében, majd délután a Pedagógus-klubban a szegrt írókkal érdekes beszél g' folyt le. Ma a vendégek ti bek között megtekintik a szegedi irodalmi múzeumot* • otthonának meglátogatása után láthattuk, hogy a Kreml templomaiban mennyi bámulatos temérdek kincs van. De Leninnek nem kellett az uralkodók gazdagsága, fényűzése, hiszen ő vezére —, de egyszerű szolgája volt az orosz népnek. Az Auróra ós a jégtörő hajó Az élmények hatásától szinte megrészegülve ültünk vonatra, s Leningrádba utaztunk. Megnéztük a város nevezetességeit: 101 szigete van és 700 hídja. Láttuk Szmolnit, a cári palotát, amelynek kiállításán ma Európa leghíresebb festőművészeinek képei láthatók 40 szobában. Jártunk a Péter-Pál erődben, ahol megadták a jelt az Október kezdetére, és megilletődve léptünk az Auróra cirkálóra, amelynek ágyújából dördült el a forradalom első lövése. Leningrád óriási hajógyárában — Európában a legnagyobb — megtekintettük a Leninről elnevezett most készülő jégtörő hajót, amely 134 méter hosszú, 25 méter magas és 44 ezer lóerős autommeghajtású! A legénységnek külön kétszemélyes kényelmes fülkéi vannak, ezenkívül kultúrterem, s egy évre való élelem raktározható el benne. Két történelmi jelenség: az Auróra a forradalom kezdetét — a lenini jégtörő hajó pedig az atomkorszakot jelképezi! A Hős Városban A Vörös téri díszünnepség után 10 nappal Sztálingrádba repültünk. A hős városban 13 évvel ezelőtt egyetlen ház nem volt épen: filmen bemutatták, milyen volt a második világháború után, s mi saját szemünkkel győződhettünk meg, mire képesek a szovjet emberek, ötvenezer lakosú új városrész épült. Gyárak sorakoznak 75 kilométer hosszan a Volga partján. A kujbisevinél nagyobb erőmű létesül itt. Sztálingrádban emlékművek' jelzik a front vonalát és a háború után a város asszonyai, leányai — akik életben maradtak — társadalmi munkában javították ki azt a házat, amelyet Pavlov őrmester tizedmagával 50 napig védett a fasiszták ellen ... Megnéztük a világhírű Don—Volga; csatornát és amikor elbú• csúztunk a hős város mun | kásáitól, lelkünkre kötötték: 5 mindent őszintén, úgy mond•junk el itthon, ahogyan lát• tunk. • Moszkvába visszatérve egy • tudományos intézetben — ? mindennap délelőtt 11-töl ; óránként! — filmen bemutat' ták azt, ami ma az egész világot foglalkoztatja: a raké| tákat, a két szputnyikot. Lát! tuk a kis fehér kutyát, a Laj• kát, amint a rakétával fel• lőtték 200 kilométer magas• ba és ejtőernyővel visszatért ;a földre: viháncolt — semmi • baja nem volt. Vetítették azt j a jelenetet is, amikor az ötmázsás szputnyikba elhelyezték Lajkát: különböző műszerek fogták körül testét, , és a két szputnyik kerir.gé; sét is megfigyelhettük az ég• boltozaton. | Felejthetetlen!... > : Három hetet töltöttem a Szovjetunióban. Az élménvek riejthetetlenek, s a rendkívül magas fokú technika •nellett a szovjet emberek lenini egyszerűsége, öntuda. ta, a párt iránti végtelen : szeretete, ragaszkodása : melységes barátsága ragadott s meg legjobban. Ha most azt • mondanák, megint kimehetek, azt felelném: nem. Az menjen, aki még nem volt a "zovjétunióban, hogy mincl ;bb ember győződjön meg , izokről a nagyszerűségekről. : amiket csak ott. lehet tapaszftaebmann Béta felvételét); talni.