Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-12 / 239. szám
Holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés a Klauzál téren, az MSZMP városi bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága rendezésében Szeged felszabadulásának 13* évfordulója alkalmából Ünnepi beszédet mond: KÁLLAI GYULA, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, művelődésügyi miniszter VILÁG PROLETÁRJÁT. EGYESÜLJETEK! i: HMSCSOV nyilatkozata XIII. évfolyam, 239. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1957. október 12. Szabadságunk 13. évfordulóját ünnepelték Szeged dolgozói Tegnap, pénteken 9 órára zsúfolásig telt meg a városi tanács díszterme. A tanácstagokon kívül Szeged üzemeinek, hivatalainak,' intézményeinek. tömegszervezeteinek, fegyveres testületeinek képviselői gyűltek össze, hogy részt vegyenek az ünnepi tanácsülésen és megemlékezzenek Szeged felszabadulásának 13. évfordulójáról. A résztvevők között többek között ott voltak a két szegedi egyetem vezetői, a csanádi római katolikus püspökség képviseletében dr. Pataki Kornél püspöki iroda-igazgató, Nagy Tibor püspöki titkár és dr. Molnár Antal föesperes. Az ünnepi tanácsülésen részt vettek a városunkban tartózkodó baráti szovjet egységek képviselői Sevcov gárdaezredes, parancsnok vezetésével, Lodz város küldöttsége Zygmund Kazimierczak, a lodzi néptanács elnökségének titkárával az élén, továbbá a budapesti szovjet nagykövetség megbízásából N. SZ. Oszipov és M. I. Petunin, a nagykövetség másodtitkárai. Az egyetemi énekkar Mihat ka György vezényletével elénekelte a magyar és szovjet himnuszt, majd Torday Ilona, a Szegedi Nemzeti Színház művésznője Tyihonov: A Vörös Hadsereg című költeményét szavalta el. Nagy Miklós, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára üdvözölte ezután az ünnepi tanácsülés résztvevőit, Szeged város kedves külföldi vendégeit; Ünnepi beszédet Ladányi Benedek, a városi tanács végrehajtó bizottságának m. b.-elnöke mondott, — Szeged dolgozó! tizenhárom év óta minden évben megemlékeznek szeretett városunknak a hitleri, s a horthysta fasizmus alól történt felszabadulásáról. Már hagyományossá válik az évforduló megünneplése, mert ez városunk történetében döntő fordulatot jelent. A 13. évfordulónak különös jelentőséget ad az, hogy ebben az évben néhány nap múlva ünnepeljük a Szovjetunióval, a szocialista táborral, a békét akaró emberiséggel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját — mondotta a többi között, majd utalt arra, hogy e forradalom szellemében szabadította fel hazánkat a Szovjetunió 1944-ben és nyújtott segítséget 1956-ban az ellenforradalmárokkal szemben. Annak bizonyítására, hogy jól használtuk fel szabadságunkat, több példát hozott fel a továbbiakban Ladányi elvtárs. Vázolta azt a nagyszerű munkát, amit. munkásosztályunk a felszabadulás óta Szegeden végzett. — Nem frázis az. hogy a romokból, a Tisza sarából szedték ki az üzemek gépeit, — jelentette ki. A felszabadulás óta eHelt évek során a szegedi munkások verejtékes munkája, kitartó harca következtében vált a termelőeszköz köztulajdonná, kezük nyomán épült fel sok-sok gyár, üzem, híd. Nekik köszönheBS a kórházak, napköziotthonok, kutatóintézetek felépítése mind, mind. A munkásosztály szövetségben a parasztsággal, a haladó hazafias értelmiséggel létrehozta mindazokat a feltételeket, amik a szocializmus építéséhez szükségesek. Dolgozó népünk előtt mondotta továbbiakban — beláthatatlan szép jövő áll, ha békében tudjuk a szocializmust építeni. A hatalmukat elvesztő; imperialisták. valamint hazai kiszolgálóik azonban még nerti nyugodtak bele, hogy itt többé nincs mit keresniök. Ezért éles szemmel és féltő gonddal kell őrködnünk népi hatalmunk felett. Beszéde végén á tanácsülés résztvevői lelkesen ünnepelték a magyar és szovjet nép barátságát, s tettek hitet a szocializmus ügye mellett. Ezután Zygmund Kazimierczak elvtárs, a lodzi küldöttség vezeípje szólalt fel. — Engedjék meg, hogy a lodzi textilmunkások harcos proletár üdvözletét átadjam önöknek, — mondotta —. Meleg hálámat fejezem ki a városi tanácsnak a szívélyes fogadtatásért és gondoskodásért, amellyel küldöttségünket megérkezésünk pillanatától körülvették. Szeged szép városának e nagy és örömteljes ünnepén, a győzelmes szovjet hadsereg által a fasiszta elnyomás alól történt felszabadítás napján, a legszebb és legjobb eredményeket kívánom a város vezetőségének és a város egész lakosságának. Kívánjuk, hogy fejlődjék és erősödjék mindenütt a Szovjetunió vezetésével a szocializmust építő államok együtt működése. A zügó tapssal fogadott be széd után Lodte dolgozóinak ajándékaként egy díszes albumot adott át Szeged város vezetőinek. A? ünnepi tanácsülés záré akkordjaként az Egyetemi Énekkar az Internacionálét énekelte eü Q uégieJea szőués Koszorúzás! ünnepségeik Az ünnepi tanácsülés után Szeged dolgozói nagy tömegben gyülekeztek a Széchenyi téri szovjet emlékműveknél, hogy részt vegyenek a város felszabadításáért elesett szovjet hősök emlékére rendezett koszorúzás! ünnepségen. Az emlékműveknél felsorakoztak a honvédség, a rendőri karhatalom és a munkásőrség díszalakulatai is. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után sorra járultak a küldöttek a Klauzál tér felé eső emlékműhöz, hogy többnyire vörös virágos, vörös- és nemzetiszínű szalagos koszorúikat elhelyezzék. Elsőnek az MSZMP megyei, majd városi pártbizottságának hatalmas koszorúja került az emlékmű talpazatára, majd a Szegeden tartózkodó szovjet alakulatok, a városi tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ, a fegyveres alakulatok, a tömegszervezetek és sorra utána Szeged minden jelentősebb üzemének, az egyetemnek és a különböző kulturális intézményeknek, a termelőszövetkezeteknek, s más munkahelyeknek küldöttei következtek. Koszorút helyezett az emlékműre a csanádi püspökség is, valamint a Szegeden tartózkodó lodzi tanácsküldöttség. Hasonlóképpen zajlott le a Takaréktár utcai emlékműnél is a koszorúzás, amelynek megkapó percei voltak, amikor a munkásmozgalom szegedi veteránjai helyezték el koszorújukat. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult, majd az emlékművek előtt díszmenetben vonultak el a fegyveres alakulatok. A megjelent ünneplő dolgozók forró, lelkes tapsokkal köszöntötték néphatalmunk, a munkásosztály hatalmának derék harcosait. Hasonló bensőséges ünnepség zajlott le a Dugonics-temetőben is, ahol a Szeged felszabadításáért elhunyt szovjet hősök sírjait és emlékművét koszorúzták meg. A koszorúzási ünnepség után a városi tanács végrehajtóbizottsága fogadást adott az ünnepségeken résztvevő külföldi vendégek tiszteletére. A fogadáson a város vezetői, közéletünk vezető férfiai baráti beszélgetést folytattak a vendégekkel. Ezután a külföldi vendégek megtekintették a szovjet hősök sírját a felsővárosi Dugonicstemetőben. I társadalmi tulajdon védelméről Odesszai tanácskü Idottség Szegeden Korszerűsítették a Patyolatot Heti rádióműsor : (Liebmann Béla felvétele) ' Nemrégiben érdekes újításról adtunk hírt. Az Üjszegcdi Kender- Lenszövő Vállalatnál az állványról való szövéssel megvalósították a végtelen szövést. Különösen a műszaki szövetek gyártásánál nagy jelentőségű ez a módszer. Eddig a szövőgép lánchengerére csak kétszáz méternyi fonalat tudtak felcsévélni. Az ebből szőtt vászonbői száz méter hosszúságú végeket kellett küldeni az MRG-gyárba. Csak az első véget tudták pontosan levágni, a második vagy hoszszabh, vagy rövidebb lett. Ezután már nem lesz gond a pontos végek vágása, mert a szövés végtelen lehet. Díszünnepség a Szegedi Nemzeti Színházban A város fölszabadulása történelmi sorsfordulót jelentő napjának 13. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségek tegnap, pénteken este a Szegedi Nemzeti Színházban folytatódtak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága ünnepi estet rendezett. Az ünnepség elnökségében helyet foglaltak a város politikai, kulturális és gazdasági életének vezetői, a munkásmozgalom régi harcosai, a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek és a városunkban tartózkodó szovjet katonák képviselői. Ott voltak Szeged két testvérvárosának: a szovjet Odesszának és a lengyel Lodz városának képviselői, továbbá a budapesti szovjet nagykövetség másodtitkárai: N. Sz. Oszipov és M. I. Petunin. A színház nézőterét zsúfolásig megtöltötték a város üzemeinek, hivatalainak, intézményeinek, a dolgozó parasztoknak és a fegyveres alakulatoknak a képviselői. A színpadot ünnepivé díszítették. A nemzetiszínű és vörös zászlók között felívás méltatta az évforduló jelentőségét, kifejezésre juttatva a magyar és a szovjet nép őszinte barátságát. S a két nemzet himnuszának hangjai után Tombácz Imre, a munkásmozgalom régi harcosa megnyitotta az ünnepi estet, majd dr. Szilárd János orvos, a városi párt-végrehajtóbizottság tagia tartotta meg ünnepi beszédét. — Tizenharmadszor ünnepeljük ma Szeged felszabadulásának évfordulóját — mondatta a többi között. — Ez a nap tizenhárom évvel ezelőtt nemcsak egy százezer lakosú város sorsának történelmi jelentőségű fordulója volt. Megmutatta azt is, hogy hazánk délkeleti sarkának népe, majd az egész magyar nép a történelem során először léphetett biztosan a társadalmi haladás útjára, legyőzhetetlen szövetségest nyerve. — Amikor Szeged város felszabadulásának napját ünnepeljük, — egyben ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulóját is. Különös büszkeséggel tesszük ezt ebben az esztendőben. Négy dicsőséges évtized, az emberi, a társadalmi és technikai haladás eddigi leggyorsabb és legtermékenyebb négy évtizede áll már a győzelmes 1917-es szocialista forradalom mögött. — Amikor felszabadulásunkat ünnepeljük — most is, a következő években is —, emlékeztetnünk kell arra az egész országot, hogy a "másik Magyarország* urai, kalandorai 1956 októberének e napjaiban tudatosan és magabiztosan ásták már a csapdát a dolgozó nép milliói számára. — A szegedi kommunisták. Szeged dolgozói, haladó gondolkodású emberei — folytatta többek között a továbbiakban — büszkék lehetnek a felszabadulás óta megtett úútra. Hangoztatta, hogy az e helven tartott nagygyűlésen hirdette meg a párt Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének azóta legtöbb vonatkozásában már dicsőséggel végrehajtott programját. Történelmi visszapillantást vetett azután az elmúlt időkre, s szólott az ellenforradalomról mind országos, mind szegedi vonatkozásokban. Beszédét így fejezte be: — Legyünk magabiztosak, mert a szocialista tábor legyőzhetetlen erejének részesei vagyunk. Tegyünk meg mindent a párt egységének, vezetőképességének további erősítéséért, türelmes szóval magyarázzuk meg a dolgozó embereknek a párt, a szocializmus ügyének igazát. Legyünk hálásak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom állama, a Szovjetunió iránt, amelynek hós katonái tizenhárom év alatt másodszor adták meg a szabad élet, a szocialista felemelkedés, az emberi és a társadalmi haladás lehetőségét a dolgozó magyar népnek. A beszédet többször szakította félbe a taps. A jelenlévők így is kifejezésre juttatták a szeretetet és a barátságot a szovjet nép iránt. Az ünnepi beszéd után változatos kulturális műsor következett. Nagy sikerrel szerepeltek többen a színház művészei közül, valamint a MÁV "Hazánk« énekkara, a városi balettiskola, a pedagógiai főiskola énekkara, a színház tánckara és a Jutaárugyár táncegyüttese.