Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-12 / 239. szám
Szombat. 1937. október 12. Hruscsov A külpolitika hírei — röviden „Ha az Egyesült államokban megvan a hajlandóság, akkor nincs olyan kérdés, amelyben ne egyezhetnénk meg" N. Sz. Hruscsov, az SZKP zést. hogv a genfi kormánvKözpontf Bizottságának első föi értekezlet — 1955 közetitkára október 7-én fogadiá ne -— óta a nemzetközi helv.fames Ueslont. a.Noe Yorlt zet az enyhülés irányába Times című amerikai lat) mutat. A nyugati hatalmak | diplomáciai főmunkatársát azonban mindent elkövetnek amelyben ne egyezhetnénk é* válaszolt az amerikai úi- annak érdekében, hogv a meg' ságíró kérdéseire. Az inter* nemzetközi feszültség ne jútiak az ad különös jelentő- enyhüljön. A nw/aatl hatalsépef, hogy azokban a na- mak állásfoglalása néhány ltokban került rá sor. ami* esetben a viláaháború kirobkor az egélz világon a Szov- bontásának veszélye elé áljétunióban sikeresen kipró- Htotta a világot — mondottéit interkontinentális rakó- 1a Hruscsov, maid példaként ta és a vár nappal etelölt fel- felhozta a Szíria ellen fobocsátott szovjet mestersé- Ivó nvugati fenyegető hadláíits hold a leaiontosabb be- ratot. amelyben az angolok. szédtéma. Hruscsov tnterlú- franclék és amerikaiak teáának tényleges fontossága kintélves szerepet kívánnak azonban természetesen az. iuttatnl Törökországnak ls. hogv azokban a Icafontosabb Törtikorszáa — mondotta •nemzetközi kérdésekben feltl Hruscsov — szomszédunk és kl a Szovjetuilló álláspont- a Szovjetunió Inti a török . _ ját. amelyek ma az eaész kormányt elhamarkodott lé- este pedig délnyugat—észak. emberiséget foglalkoztatják, pésektöl. keleti irányban halad MaNvilatkozata eleién Hrus- Heston ezután Idézte az gyarország felett. Reggel 6— ctov a békés egymás mellett amerikai szenátus cgvlk. VA- 10 óra között, este pedig éléssél kapcsolatban klfeitet- senhower elnököt mindenki- fél 9—11 óra között száguld te. hogv e cél megvalósítása nél lobban Ismerő taglónak át nz ország felett. Budapest kilelentését. E szerint Kisen- térségét reggel 8 óra körül, hower egyetlen dolgot kíván: este pedig 22 órakor érinti. megegyezésre jutni a Szov- Mellékelt térképünk raujelunióval. Hruscsov erre azt tatja a szovjet tudósok által válaszolta, hogv ha az amerí- fellőtt mesterséges hold egyik kat elnököt tényleg a Szov- pályáját, mely Budapest lejelunióval való meaeayezés lett vezet át. hanem azért.' óhaja vezeti, akkor tegyen háború a kor- meg mindent a békét fenyeBelgrád. A jugoszláviai lá- polgárháború kirobban!ásóra legutóbbi években vívták ki logatáson tartózkodó G. K. irányult Szíriában, függetlenségüket. Ezeknek az Zsukov marsall, szovjet hon- * országoknak a képviselői érvédelmi miniszter és kísérete Moszkva. A Pravda cikket tékes munkát végeznek az péntek reggel Zágráb kőfnyé- ír* az ENSZ k'őzgyülése hó- ENSZ-ben. kén meglátogatott egy kato- romhetes leszerelési vitéjé- * nai egységet, majd gépkocsin ról. s megállapítja: változat- London. Csütörtökön LonRijeka felé folytatta útját. lanul a leszerelés köti le leg- donban összeült a Szocialista , ...... • inkább a közgyűlés figyelmét, internacionálé irodája. Az ISI l/riitóf'fc Damaszkusz. A szíriai had- A felszólalók hangsúlyozták, ülésen többek között részt megoiaaera. ugy teijuu na ^ BZÓVivője csütörtökön hogy a kérdés megoldásának vesz Ollenhauer, a Német meavan n lLlamlósáa ak I WzMte, hogy leleplezték a további halogatása tűrhetet- Szociáldemokrata Párt elnökor nincs olyan kérdés. I feloszlatott és Illegalitásba len. Különösen messze hang- ke, Caitskcll. a Brit Munkás* kényszerült • szíriai néppárt zlk azoknak a keleti orszú- párt vezére, Mollet, a francia mondotta Hruscsov. ! újabb összeesküvését; amely goknak a szava, amelyek a szocialisták vezetője. —»- • i Naponta hatszor érinti Magyarországot a szovjet mesterséges hold Újabb jelentések a Jioldbébirőr Tájékoztatás szerint a mesterséges hold naponta két periódusban, hatszor érinti hazánk területét. Reggel északnyugat-délkeleti Irányban, daláról. Ei rendkívüli jelentőségű lenne a tudomány Szamára. A szovjet mesterséges Iiokl felbocsátása óla eltelt hét nap alatt — mint Fodinsihji szovjet professzor megállapította - még séges hold a már Államok haditengerészete kutató laboratóriumának dolgozói csütörtökön közölték, hogy a szovjet mesterismerő n démikus cikkét. A szerző megállapítja, hogv már a legközelebbi esztendőkben előállíthatók olvan mesterséges holdak, amelyek a föld egyetlen meteortest som okozott „hip-hip" jeleken kívül most felült tér 6} több ezer kiloméészrevehclö kárt a "kis n szovjet békepolitika egyik legfőbb törekvése. — ..Mi nem azért kívánjuk a békés egymás mellett élést — tette hozzá Hruscsov —. mart gyengék vagyunk, s nem azért, mert félünk az imperialistáktól, mert egy új szerű, halálos fegyverfajták getil bűnös kéz eltávolltásáblrtohában sok-sok millió ra. FAsenhowernak — monember pusztulását és szá- dotta Hruscsov — mindenről •mos emberöltő munkájával létrehozott hatalmas anyaai értékek tönkretételét jelentené". Hruscsov ezután kérte Regfont. tolmácsolja országa közvéleményének. hogv a szovjet nép és állam békét akar. de csak egyenlő feltételekkel és nem fogadhat el semmilyen javaslatot, amelv a Szovjetuniót hátrányos helyzetbe juttatja. Arra a kérdésre, hoev a Szovjetunió miért nem jelentette be előre a mesterséges hold felbocsátását. Hruscsov azt válaszolta: ..Ha előre jeleztük volna a mesterséges hold felbocsátásának időpontját, akkor Ismét az- Szovjetunió zal vádoltak volna bennün- dP" szinten kell tudnia, mert Dulles semmit sem tehet az 6 beleegyezése nélkül. Nyilatkozata befelező részében Hruscsov hangsúlyozta. hogv a Szovjetunió állhatatosan törekszik az 1 Egyesült Államokkal való viszonyának megjavítására — ..Reméljük — mondotta —. hogy a közeljövőben kezdődő. az érintkezés fejlesztését célzó szovjet-amerikai tárOlfalások építők lesznek". Arról hogv ~é tanácskozásokon kik képviselik n Szovjetuniót. PMÍSCSOV nnnvit mondott? ez attól fuga. miWen' rangúak lesznek az amerikai küldöttek. ..A ha'AnnAri mlntárgyalni A mesterséges hold megfigyeléseinek újabb érdekessége, hogy pénteken hajnalban, 4,56 órakor Magyarországon is látható s olt a mesterséges holdat sz.álrakélónak utolsó fokozata. ^^^^^^ a Iv a mesterséges holdéval ^ben Htre,8i>S meteorközel azonos pólyán kering. A tuhatagon, az onomlioldban*. Ez azt jelenti, hogy még egyetlen nagy obb melcortrst sem ütközött össze vele. Ennek alapján ki lehel számítani a romboló nagyobb meleorlestck valószínű távolságát » világűrben. Különösen érdekesek ebből a szempontból nz október 20. és 23. közötti napolt, amikor Földünk a Halley-üstökös részleges szétbomlása következhet. hogv o tókés országok húzta alá Hruscsov —. csak népeire gvakorlandó lélektant hatás érdekében fecsegünk. hoev ml dicsekszünk/. Szerepelt a kérdések között a német probléma ls. amelyre vonatkozóan Hruscsov megjegyezte, hogv a Szovjetunió azt szeretné, ha közös erővel akadályoználc meg a német militarizmus ismételt kibontakozását. Hestpn egvik kérdésére válaszolva Hruscsov annak a vezessenek oda ezek a tárgyalások. hoou az emberek nyugodtan alhassanak. Ebhez el kelt ismerni a befefgrett tényeket: A Szovletunió létezik, mint szocialista állam. Az a véleményünk, hoou a vitás kérdéseket tárgyalások útján kell meaaldanl. háború nélkül. Ha idela-órút'i nem sikerül meoeayezésre jutni valamilyen kérdésben. mesterséges holdul követő rakétát északnyugat, délkelet, keleti irányba vonulva a lá'úhatár feleli harminc fokra, a Göncölszekér rúdja alatt leheléit látni. A megfigyelést Budapesten hívül Debrecenből.- Nyíregyházáról és Szombathelyről is jelenlelték. Piccard professzor, az. ismert sztratoszféra- és inélylciigerku laló a legnagyobb hangján méltatta a szovjet mesterséges hóidat.' Kz.l a típust fejlődőképesnek tartja a más bolygókra való vflágflrulazás perspektívájában. .Még nem leltet válaszolni arra a kérdésre — mondotta l'iccard —. hogy mikor ' utazhat ember először a világűrbe. A legnagyobb nehézség itt is az. hogy an biztosítsák nz űrhajó sértetlen visszatérését a Földre. ÍJ űrhajózás szempontjából — fűzte hozzá — nem jelent gyakorlatilag veszélyt a kozmikus sugárzás és a meteorokkal való találkozásnál: itt kicsiny a valószínűsége. Elképzelhető — hangsúlyozta Piccard —, hogv kürülrepülésscl televíziós felvételeket készítscÚáh közelébe fut. Anafolij Bhg onravov ollábornagy, vezető szovjet rakéta szaktudós, rstllörlökön látogatást telt nz. ENSZ New York-i székházában, nliol kijelentelle, Hogy a legközelebbi szovjet mesterséges bolygót elismerés ''gll hónap múlva készülnek ltilőni. Ez a bolygó tudományos eszközüket fog magával vinni a kozmikus sugárzás és a meteoritek tanulmányozásának elősegítésére. Kijeién lelte a tudós, hogy a Holdba való repülés egyelőre 'vökékevésbé elméleti kérdés, cíe reméli, hogy még az ö iíttiiin megvalósítható lesz. „lvn-hm'\ valamint pazT' jeleket is ad. véleményének ndott kifeie- türelemmel kell lenni és fo- nek a Hold eddig ismeretlen olA szovlet lapok továbbra is részletes láiékoztatót adnak a mesterséges hold útiéról és ennek vlsszhanalóról. | ..Mtavetettük a viláoürreottNew York-i Reuter-jelentés, lések alapját" címmel közli a rébői. elérkezik a holdig és amely szerint az Egyesült Pravda. Ambarcumian aka- körülrepüli azt. Bővült a világűr nyelvének szókincse Erre utal egv ..pszt- teres távolságra keringenek majd bolyaónk körül, s műszerek, berendezésük segítségével rendkívül érdekes tudományos méréseket végezhetnek. Az egyik következő lépés — mondotta — olyan rakéta előállítása, amely kijut a Föld vonzók/fl (187) A távolodú Svejk még egészen világosan hullotta Dub hadnagy elet hangját: — Ismernek engem?!.. . i En meg azt mondom, hogy nem. ismernakl... De máid megismernek!... , Lehet, hogy u: fú oM'aiomról ismernekI.... En mondom, hogy majd. megismernek a fossz oldalamról is!... Slafd in megríkatom magukat, szamarak!... Van testvérül:.1... Biztos azok is olyan nagy marhák, mint ma pikl... Hol szolgált a testvérük?... A Irénnél? . . , Ntt fó . ., Ve feledjék, hogy katonái:. .. Maisul: csehek? . .. Tudják, mit mondott Pulaeky? Hogyha nem volna Ausztria, ki keltem találni... Ablrclcn .. ..' Düh hadnagy körsétája azonban végül is nem járt pozitív eredményeidül. Megállított még vagy károm katona-csoportot, de "megríkató" nevelői igyekezete teljesen kudarcot vallott. Ez a frontra merni anyag olyan fajta emberekből állt. akiknek -a esőméből Dub haunagy kiolvasta, lm gy valami nagyon kellemetlen dolgot gondolnak róla. Dub hadnagy tértve éiezte magát büszkeségében, s éppen <miatt kérte meg a törzsvagonban a vonal induUU a elölt Ságner kapitányt, hogy csukassa le Sir/ ket. A derék katona elkülönítéséi megokolandó. In számolt Svejk különös, támasz magatartásarVif. s az utolsó kérdésre kapott választ epés megjegyzésnek minősítene. Ila e: Igu megy to véibb. a tisztikar elveszti minden lek-mélyet -i legénység előtt, ebben •: tiszt urak bizonyán: valamennyien egyetértenek vele. A háborít elölő már beszéli erről n lárási kapitány úrral, es ' kifcjtelle abbeli véleményét, hogy minden feljebbvalónál: határozati respehtust kell tartania az alantasaival szemben. A járási kapitány úr ugyanezt a nézetet s-a>tolta. Különösen most a háborúban, minél közelebb kerülnek az ellenséghez, valósággal rettegésben kell tartani a katonákat. Ezért kéri, hogy Svr/ltet részesítsék fegyelmi büntetésben. Ságner kapitány, aki tényleges tiszt lés-cn gyűlölt minden tartalékos tisztet, a különböző eis-il foglalkozásukkal együtt, figyelmeztette Dub hadnagyot, liogy az ilyen bejelentés csakis raporl formájában történhetik, nem pedig Igy. szatócsmódra, mintha a krumpli áráról diskurálnának. Ami a nevezeti Svcjkct illeti, az első hatóság, amely alá ez a Svejli tartozik. Lukás főhadnagy úr. A: ilyen ügyek csakis raporlon intézhetők el. A század felterjeszti az ilyen ügyeket a zászlóaljhoz, a hadnagy úr bizonyára hallott már erről. Ha Svejlt elkövetett valamit, akkor sz-ázadraporl elé kerül, és ha feliekbez. akkor zászlóalirapart elé. Dr lm Lukás főhadnagy úrnak úgy tetszik és Dub hadnagy úr elbeszélését hivatalos feljelentésnek tekinti, semmi kifogása nincs nz ellen, hogy Svcjltet rejensé-1: elő és hallgassák ki. Lukás főhadnagynak sem volt ez ellen semmi kifogása, csupán annyit jegyzett, meg, hogy Svejk elbeszéléséből maga is föl ttuljo. hogy Svejk fivére valóban tanár volt és tartalékos tiszt. Dub hadnagy megingott és azt mondta, hegst ö csupán tágabb értelemben kérte a büntetést és lehet, hogy a nevezett Sveih mm tudta jól kifejezni magát és válaszai azért keltik a sz.'rn telenséa. apéssée és a lelirhhvalédthal szembeni tiszteletlenség benyomását. Különben is a neve zen Svejl: egész magatart-'- '-béd látható, hogti •• mariméul. Ezzel Svaik feie fölött elvonult a vihar, egy ,,•«.!. ,,/.'»yl. A zászléinlj iroda- rs raktárvagonjában Bautaif-1 •• mali-"Atzh'mlj számvivfl őrmestere, rendkívül nagylelkűen, marokszámra osztogatta a zászlóalj hét Írnokának ama szájpasztillákat, amelyeket a legénység közölt kellett volna kiosztani. Megszokott jelenség volt, hogy mindaz, ami a legénységnek járt volna, ugyanazon a szükségszerű műveleten ment keresztül a zászlóaljirodán, mint-ezek a szerencsétlen pasztillák. Ez annyira általános volt a háborúiban, hogy ha valahol a szemle történetesen nem állapított meg lopást, azért az összes elképzelhető irodákban minden számvivő őrmester erös gyanú alatt állt. hogy túllépi a költségvetést, s azután újabb svindlikkel hozza egyensúlyba. fgy luít mindannyian teletömtélc magukat e paszlillákkal. hhgy legalább felhasználjál: valamire ezt a nyavalyát, ha már semmi mást se lehet a legénységtől lopni, aztán Baularizcl a következőképpen nyilatkozott mostani utazásul: szomorúi körülményeiről: — En már végigcsináltam két marsbataliont, dc ilyen nyomorúságos utam. mint most. még nem vak —hol. Barátom, akkor még meg se étkeztünk Ejierjcsre. dr már rakéisbnn volt mindenünk, amit csak el ttid képzelni az ember. \'nlt nekem elspórnlva tízezer mrmjiszem. kél korong ementáli sajtom, háromszáz konzervem. és aztán, amikor Bártfára mentünk a lövészárokba, az oroszok Musinából elvéigtéil; az összeköttetést Eperjes felé, akkor azlárt lehetett üzleteket csinálni. A látszat kedvéért eey tizedrészt leadtam a marsbntalionnak. mintha megspóroltam vnlna a töhhit meg eladtam a Irénnél. Volt egy Sojka nevű őrnagyunk, naey disznó volt. Nem akaródzott neki hősnek lenni és a legszívesebben nálunk csellengett tren• éd. mert ndede-- 'ii'"iillek a gobtith és robbantak a srapnel: k. Ez mindig odaiött hozzám rzznl rz ürügglf-l. ln;eu megnézi. rendesen lőznek-e a halakon legénységének, Okimkor szokott lejönni hnzzétid;. ha azt a hirt hapták hogy ' J oroszok nptgrfl készülnél, valamire: remegett, mint n kocsonya, rumot kelleti igyon a konyhán és csal: azután meót szemlére az összes tábori konyhákhoz, amik a trén körül álltak, mert az állásokba ncm lehetett leijutni és a menáztit éjszaka küldtük oda. Olyan helyzetben voltunk akkor, hogy valamiféle tiszti menázsiról szó se lehetett. Csal: egy éit volt még szabad hátrafelé, azt a birodalmi németek szálltáli meg és mindent visszatartottak, ami jót a hadtáptól mihozzánk küldtel: és ők zabáltál: meg, úgyhogy minekünk már semmi se maradt; né,lünk „ Irénnél senki se kaphatott tiszti menáztit. Az egész idő alatt semmit se tudtam szerezni magunknak az irodára, csak egy malacot, amit aztán megfüstöltünk, és hogy a Sojka őrnagy meg ne találja, elküldtük egy órányira a tüzérséghez, nlwl volt egy ismerősöm, egy feuerwcrlter. (Tűzmester'. Szóval ez az őrnagy, amikor lejött hozzánk, mindig azzal kezdte, hogy megkóstolta a levest, a konyhán. Igaz. sok húst nem lehetett főzni, csak ami disznót vagy sovány leheltet összeszedtünk a környéken. Bénulásul még a poroszok nagy konkurrenciát csinállak nekünk és kétszer uuynyit fizettek- a rekvirált jószágért. Az egész idő alatt, amíg Bártfa alatt álltunk, nem sokkal többet spóroltam meg a markavásárlásnál, mint ezerkétszáz koronát, azt is csak úgy, hogy pénz helyett a legtöbbször elismerrcnyeket adtunk a zászlóalj bélyegzőjével, különösen a végén, amikor már tudtuk, hogy tőlünk keletre az oroszok már Badvnnyban vannak, nyugatra meg Podolinban. A legrosszabban megy a dolog az olyan néppel, amilyen ntt van és nem tud Írni-olvasni és három kereszttel írja alá magát, amit a mi intendanturánk nagyon is fúl tudott, úgyhogy amikor pénzért küldtünk az intendanlurára, nem küldhettem mellékletbe hamisított nyugiéhat, hogy én arra kifizettem a pénzt, ezl csal: ott lehetett csinálni, ahol a nép műveltebb és am tudja írni a nevét, (Folytatjuk)