Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-19 / 194. szám

V1LAG PROLETÁRJAI; EGYESÜLJETEK i ' raa^—™^—MMBMÍ-IIIIII mnmm maa—• 4 MAGYAR SZOCIÁLIS T A MUNKÁSPÁRT LAPJA XIII. évfolyam, 194. szám Ara: 50 fillér Hétfő, 1957. augusztus 19. Az Alkotmány- j • ünnepségek • részletes műsora | a 3. oldalon ! K

inek ne fűződnék gyermekkori kedves emléke ahhoz, hogy így augusztus tájt otthon — falun és városon egyaránt —, új búzából sütött, friss fehér cipó került az asztalra, amelyből olyan jól esett az első karéj. Van valami különös jelentősége annak, hogy augusztus 20, amely az új kenyér ünnepe, egyben alkotmányunk ünnepe. Hiszen évszázadok óta oly szüksége volt népünknek a jogait törvénybefoglaló alkotmányra, mint az éhes embernek a falat kenyérre. S évszázadok szenvedései után megszületett az alkotmány, hogy törvény befoglalhassa az igazán hazához, a valódi jogokhoz, s legfőként végre hatalomhoz jutott magyar dolgozó népnek törvényes erejét és rendjét. Népünknek soha nem volt még alkotmánya. Mennvit fecsegtek pedig ez ország urai Verbőczitől szinte napjainkig, a felszabadulásig, alkotmányos jogokról, alkotmányos rendről. Ez azonban csupán az úri elnyomók iogrendiét. a Dózsa-hadait nyársbahúzó. a parasztokat kisemmiző, s a munkásokat kiuzsorázó kiváltságosok számára jelentett rendet, amelyből kitörni, vagv amely ellen csak hangos sióval is szólni a legszigorúbb bűn volt. Legjobbjaink hiába követeltek. A kiváltságosok süket füleire találtak Petőfi szavai is (akire pedig annyit szerettek hivatkozni): „Jogot a népnek. az emberiség — nagy szent nevében ad iátok ioeot..." De azok. akiké „az alkotmány rózsáia volt" nem hallgattak az intő figyelmeztetésre és a magyar nép ellenségévé kiáltották ki a legiobb hazafiakat, akik a nép jogáért, az igazi alkotmányos népi iogrendért szálltak síkra. A ..hazátlan bitang" és „kommunista fölforgató" feivesztő vádiát sütötték már arra is. aki csak pisszenni merészett a gyárak embertelen munkásélete, vagy a tizenkettedén, tizenegyedén aratás igazságtalansága ellen. Pedig kik voltak a hazaárulók, a felforgatók! Nem azok. akikre egyenesen börtön és akasztófa várt. mert következetes meg nem alkuvással küzdöttek, hogv ez az ország valóban a nép hazája legyen, s népünk ne az oktalan háborúk vágóhídiam vérezzen el. hanem minden népnél békés egyetértésben építse virágzó jövőjét. Nem a kommunisták voltak sohasem a hazaárulók hanem azok. akik Idegen érdeke- $ kért. a maguk tőkés hasznáért morzsolták a nép erejét. S

a csalódások, a keservek néne. a sokat szenvedett magyar dolgozó nép. amelynek szenvedése olv annyira hasonló volt más országok elnvomottaiéval te. felszabadult végre. Amint alkotmányunk bevezetője mondja: ..A nágv Szovjetunió fegyveres erele felszabadította országunkat a német fasiszták igáia alól. szétzúzta a fö'desurak és nagytőkések népeijenes áU'v-nhnt?1'-"-5* megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott keménv küzdelmekben hatalomra jutva, a magvar munkárosztá'v. szövetségben a dolgozó Parasztságai, a Szovietunió önzetlen támogatásával, újjáépítette háborúban elpusztult országunkat." Hogy emlékszünk még azokra a harcos, hősi esztendőkre. amelvben a felszabadulás után a belső eberség sok gáncsoskodása és durva támadásai közepette is ízlelgettük az úi é'et. ha még nem is fehér, de ecvre finomabb, egvre foszlósabb kenyerét S ahogv erősödött munkásosztá'vunk. erősödött a munkás-paraszt szövetség, erősödött a párt vezető ereie. egyre nagvobb karéi iutott minden dolgozónak. Sainos. jöttek évek. amikor egves vezetőink hibái, önteltsége miatt kicsit megkeseredett szánkban ez a még friss, meleg falat kenyér, de minden becsületes ember akkor is arra törekedett, hosv a következő sütés már tisztább lisztből készülhessen. Voltak azonban, akiknek nem tetszett, hogy népünk külön tudia választani a konkolyt a tiszta búzától, a hibákat a túlsúlyban lévő eredményektől, és sanda szemmel figvelték. hogy a nép a maga ereiéből képes tiszta fehér cipót tenni az asztalra. Olyanformán gondolkodtak: azért, hogy ne keseredjen meg a kenyér a szájban, ki kell dobni az egész cipót az ablakon. A mi Alkotmányunk is bánták volna, hogy a társadalmi rend alapia a munka legyen, csak éppen úgy. hogy ne nekik kelljen dolgozniok. hanem ismét értük dolgozzanak. Igaz. hogy voltak esztendők. amikor a bürokrácia gátolta államapparátusunk munkáját. s igaz. hogy néhány éven át nem emelkedett az életszínvonal. A munkások egy részéből ez olyan érzéseket válthatott ki. hogy kirekesztődtek a hatalomból. S most beS^fiVKTíí tr./RVYf?. ./P.AY^Íí;Híd D , e mondjuk meg kereken mostmár. minden képletesség nélkül, hogy néoünk ellenségeinek nem a hibák fáitak. amelyek éppen abból adódtak, hogv bizonyos intézkedések sértik az alkotmányban lefektetett jogokat és kötelességeket, hanem maga az alkotmány, maga a népi hatalom törvényes rendje volt fáió pont számukra. Ezért szerették volna a hibák kijavításának ürügyén azt a rendet megszüntetni, amelv a magyar történelem folyamán először adta a hatalmat a dolgozó nép kezébe. Az októberi ellen-forradalmi támadás ugyanis — ma már kétséget kizáró tények bizonyítják —. a nép hatalma ellen irányult, évszázados vágyak után megszületett alkotmányunkat dobta volna sutba. Pedig ha népünk további felemelkedését akarjuk, akkor utunk továbbra is az alkotmány előírásainak szigorú betartásán át vezet. Mert az alkotmány szellemének követését, előírásának betartását jelenti, ha tovább haladunk az állam' élet demokratizmusának fejlesztésében, tovább rendezzük a dolgozók életviszonyait. s mée lobban megerősítjük a párt vezetésével a munkásosztály hatalmát. A nehéz napokban megszületett forradalmi munkás-paraszt kormány működése első pillanatától kezdve ezt az elvet követi, ezt az utat iária. Kormányunk tudia. hogy az alkotmány csak úgy lehet hatékony. ha valóban életünk alaptörvényének tekintjük. Ez az alaptörvény a kormány tagjait, de a hétköznapok legegyszerűbb dolgozóját is egyformán kötelezi. rehéz lenne megfogalmazni, hogv mit jelent ma számunka az alkotmány. Ez a szó azonban egy csapásra valami más. frissebb levegőt áraszt maga körül, s már eleve a felszabadultságot jelenti a kiváltságos rendi, úri Magyarország hatalmasainak kénve-kedvével szemben. Világosan leszögezi már az első fejezet eleién, hogy „A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama", s „a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé", az ország társadalmi rendjének alapjául pedig a munkát határozza meg. Hogyan tetszett volna ez azoknak, akik októberben, mint éhes farkasok. hangos üvöltéssel előmerészkedve odúikból a munkás gyárára, a paraszt földjére fenték fogukat? Ha azt nem N' szélhetnénk arról, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány az ellenforradalmi rombolások ellenére bátran hozzáfogott ennek a hibának a fölszámolásához, állandóan erősíti a munkásosztály hatalmát, a gazdasági nehézségek ellenére is jelentős béremelések történtek, javultak a reálbérek, a békekölcsön és a gyermektelenségi adó megszüntetésével is. — de most ehelyett inkább egy kérdést vessünk föl. Vajon az elmúlt évek hibáin, a volt horthysta tisztek, földbirtokosok. Mindszenty csuhásai. a herceg Eszterházyk. és a többi semmiházik segítettek volna-e? Ne akarjanak most egyszerre a népbarát álarcában fellépni, lett volna elég idejük a nép szolgálatára! A magyar történelem színpadán egyszer s mindenkorra elmondták szerepüket, s csak nevetséges pojáca-szerep juthat nekik, ha ők akarnak beleszólni a magyar munkások, dolgozó parasztok, s a néphez hű értelmiségiek országépítő megbeszéléseibe. Ha pedig mégis túl hangos lenne a szavuk, van már olyan ereie a hatalomhoz jutott magyar dolgozó népnek, hogv beléjük fojtsa zavartkeltő acsarkodásukat. A

z októberi események megtaníthattak mindenkit arra, hogy e tekintetben soha többé nem lehetünk elnézők. A tűz és víz soha nem lehet barátja egymásnak, s a levitézlett úri rend híveivel szemben nem lehetünk semmiféle elnézéssel. Természetesen nem a megtévesztett, nem a félrevezetett egyszerű emberekről van szó, akik, ha nem követtek el főbenjáró bűnöket, nyilván mind jobban felnyílik a szemük, s megvan a lehetőségük kisebb-nagyobb hibáik jóvátételére. De vajon lehet-e helye érzelmességnek a valaha uralkodó osztályhoz tartozó, hatalomra éhes nagybirtokosokkal, tőkésekkel, különféle deklasszált elemekkel, ellenforradalmárokkal szemben, akik nemcsak a nép hatalmát döntötték volna meg, hanem vért, szenvedést, esetleg újabb háborút is zúdítottak volna hazánkra. Az a bizonyos "semlegesség*, amely adott szavunk felrúgásával a varsói szerződést mondta fel, egyet je'entett azzal, hogy Magyarország a nyugati imperialisták gyarmatává és egy véres háború legfőbb hadszinterévé váljon. Van-e anya, van-e feleség, testvér, aki férjét, fiát, bátyját bénán, rokkantan akarná viszontlátni, vagy remegve gondolni arra, hogy hol pusztul el egy borzalmas pillanatban erős élete? Pedig ezt hozná egy újabb háború, amely az ellenforradalmárok esztelen — bár számukra nagyon is tudatos — aknamunkáját követhette volna. S nem is akármilyen háború, hanem az emberte'en atomfegyverek, a rabló imperializmus gonoszságából eredő legborzalmasabb pusztítás zúdulhatott volna ránk. Ettől is mentett meg bennünket az az újabb baráti segítség, amelyet a Szovjetunió nyújtott november elején. S ne beszéljenek itt idegen beavatkozásról azok, akik a fehérlovas tengerész rémuralma idején francia, szenegáli, s ki tudja milyen csapatokkal tartották a maguk rendjét Itt, Szegeden is. És ne beszéljenek beavatkozásról azok, akik oly áhítattal tekingettek Nyugat tőkései felé, s oly remegve várták bizonyos ENSZ-csapatok, lényegében amerikai imperialista erők beavatkozását. Ma már nem is kell bizonyítani — hiszen lealázó lenne beszélni erről —, hogy mennyire nem idegen beavatkozásról voit szó novemberben, hanem kérésünkre, a magyar nép áldozatos vezetőinek kérésére jöttek segítségünkre szovjet barátaink. A legelemibb jogunk volt ez, s a Szovjetunió a proletár internacionalizmus érzésétől fűtve küldte a magyar nép segítségére, a népi hatalom visszaállítására és megerősítésére fiait hazánkba. M

egdöbbentő ugyanakkor, hogy amikor ezek az urak a Szovjetunió segítsége miatt csapnak hatalmas lármát, ők maguk arcátlan agressziót követnek el hazánkkal szemben. Mert vajon mi másnak nevezhetnénk azt a — tisztesség ne essék szólván — jelentést, amelyet az ENSZ ötös bizottsága tákolt össze? Lehet, hogy Nyugaton, vagy messze tőlünk hitelt adnak szavaiknak. De nálunk ki hiszi el, aki látta a tüntetők között szaladgáló uszítókat, aki ismeri a Szegeden is a vezetésbe került kétes, vagy nem is kétes elemeket, a régi úri rend lovagjait, — szóval nálunk a nyitott szemmel látók közül vajon ki hiszi el, hogy nem szervezett ellenforradalmi akcióról volt októberben szó? S a vörös csillagok leverése, a kommunisták üldözése, s a gombamódra elszaporodott polgári pártok, köztük már nem is leplezett fasiszta csoportok megalakulása után ki hinné el, hogy a" ik ezért felelősek voltak, azok a munkáshatalom megvé lésére csak egy pillanatig is gondoltak' De a papír türelmes, s a jelentés szerzői közel másfélszáz oldalas jelentésükben úgy tesznek, mint Bodóné, amikor a bor árát kérik. Szovjet agresszióról kiáltoznak hazánkban, hogy eltereljék a figyelmet saját agressziójukról, nemcsak arról, amit már magábavéve ez a fogadatlan prókátorként készült fogalmazvány is jelent, hanem az éppen októberban az Egyptom ellen elkövetett angol támadásról és arról a véres fegyveres támadásról, amelyet e hetekben intéztek az arab félszigeten levő Omán imámja ellen. S nem jobb lenne-e, ha inkább a kegyetlenségekkel teli algériai háborúról. a gyarmati elnyomásokról, s nem kevésbé a nyugatnémet náci hadsereg felfegyverzéséről beszélnének. Ez az igazi agresszió, ez az igazi beavatkozás a népek életébe, S az emberiség boldog jövőjének kialakulásába. S nálunk vajon mit eredményezett ez a szovjet "agresszió*? Az elmúlt hói.apok fényesen tanúsítják. A gyárak a munkásosztály kezén maradtak, sőt talán még jobban magukénak érzik az olyan intézkedések folytán, mint amelyet a nyereségrészesedés biztosítása jelent. S megerősödött a munkásosztály szövetsége a dologzó parasztsággal és alKotmányunk ünnepén ezt a munkás-paraszt szövetséget is ünnepeljük, amely egyik legfontosabb feltétele a hatalom megtartásának. A parasztság termelési kedve is megnövekedett, ehhez segítette hozzá a többi között a begyűjtési rendszer megszüntetése. S értelmiségünk néphez hű rétegeit is megbecsülés veszi körül, amint maga a kormány vezetője. Kádár elvtárs Is kifejezésre juttatta az országos pártértekczleten, kijelentve, hogy minden eredményünkben benne van az értelmiségi dolgozók munkája. Letagadhatatlan a konszolidáció hazánkban, amelvnek gyorsasága ilyen véres események után, mint az októberi ellenforrada'om volt, szinte egyedülálló. Ha a Kádár-kormány, ha a párt olyan elszigetelten működnék a dolgozó tömegektől, mint ahogyan azt a nyugati tőkés rádiók és újságok harsogják, akkor vajon lehetséges lett volna-e az ilyen gyors konszolidáció, amelv nemcsak a re\)d helyreállításához, hanem életünk további fölfelé íveléséhez vezetett. Csakis a munkásosztály és a dolgozó tömegek támogatásának köszönhetők az elért eredmények, de természetesen még két dolognak is Az egvik a Szovjetunió, a szocialista tábor, a nemzetközi munkásmozgalom internacionalista támogatása, a másik pedig a párt következetes marxista—leninista irányvonala és ezzel együtt az, hogy a párt vezeti a pártonkívüli tömegeket. Az elmúlt esztendők mindenkéopen jó tanulságul szolgáltak arra is, hogy pártunk vezetői mindenkor ingadozás nélkül a marxizmus—leninizmus útján haladjanak és ne tegyenek egy jottányi engedményt sem a revizionista törekvések számára, de ne engedjék elszigetelni mcukát a néptől, a dogmatizmus, a szektarianizmus páncéljával sem. , ármennyire nem tetszik ez ellenségeinknek, mégis kijelentjük, a Szovjetuniónak és pártunknak, a kommunistáknak köszönhetjük, köszönheti az egész magyar nép, hogy van végre hazánk, van alkotmányunk. Népünk mind egységesebb, mindinkább meggyőződik, hogy a párt mutatta út a helyes. Párttagok és pártonkívüliek együttes összefogásával formálódik új életünk. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szilárd szövetsége köré tömörülő becsületes hazafiak országépítő mozgalma, a Hazafias Népfront mind hatékonyabban mozgósítja az ország minden jószándékú dolgozóját nagy céljaink, a béke védelme, a boldogabb élet biztosítása, a gazdasági és kulturális felemelkedés, s ami ezekkel egyet jelent: a szocialista építés útján. Petőfi szavaira hivatkoztam az elején. S újból őt idézve, adjunk igazat abban is, hogy "Ha majd a bőség kosarából — Mindenki egyaránt vehet, — Ha majd a jognak asztalánál — Mind egyaránt foglal helyet, — Ha majd a szellem napvilága — Ragyog minden ház ablakán- — Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, — Mert itt van már a Kánaán!* Ma még nem értünk el a Kánaánhoz, de vajon a herceg Eszterházykkal, Pallavichiniekkel, horthysta tisztecskékkel, szolgabírákkal jutunk-e oda? Sokkalta inkább, ha "a dolgozó nép okos gyülekezetében* alkotmányos rendünk alapján magunk intézzük ügyes-bajos dolgainkat. S ebbe többé nem hagyunk beleszólást! LÖKÖS ZOLTÁN B