Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-25 / 198. szám
8 Vasárnap. 1957. augusztus 25. 3 i (150) Lukás főhadnagy a széken ülve az ajtó felé fordult és nézte, ahogy az ajtó lassan és halkan kinyílik. S éppoly halkan belépett a 11. menetszázad irodájába Svejk, a derék katona — szalutálva jött be, valószínűleg már odakint kezdett szalutálni, amikor a Nicht klopfen feliratot bámulta. Szalutálára tökéletes összhangban volt végtelenül elégedett és gondtalan arckifejezésével. Cgy nézett ki, mint a tolvajok görög istene, akit egy osztrák baka józan egyenruhájába bújtattak. Lukás főhadnagy egy pillanatra lehunyta a szemét, miközben Svejk, a derék katona, átölelte és megcsókolta őt a tekintetéveL Körülbelül ilyen szeretettel nézhetett atyjára a tékozló fiú, aki elveszett vala és megtaláltatott, mikor hazatérése után az atya nyársra húzatott a tiszteletére egy tulkot. — óberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy megint itt vagyok — szólalt meg az ajtóban Svejk, olyan őszinte természetességgel, hogy Lukás főhadnagy egyszeriben magához tért. Amióta Schröder ezredes közölte vele, hogy ismét a nyakára küldi Svejket, Lukás főhadnagy a lelke mélyén mindennap meszszebbre tolta ezt a találkozást. Minden reggel igy szólt magához: "Ma talán még nem jön meg, talán elkövetett valamit, és még ott tartják*. És mindezen kombinációkat Svejk most rombadöntötte a belépésével, amelyet oly kedvesen is egyszerűen hajtott végre. Svejk most ránézett Vanek számvivő őrmesterre, oda fordult és barátságosan mosolyogva átadta neki a papírjait, amelyeket a köpenye zsebéből húzott elő: — Rechnungsfeldvébl úrnak jelentem alássan, hogy ezeket a papírokat, amiket az ezredirodán állítottak ki nekem, át kell adjam a nehnungsfeldvébl úrnak. A lénung miatt vast; és hogy tessék engem beírni a verpflegungba. Svejk olyan könnyed, társaságbeli modorban mozgott a 11. menetszázad irodájában, mintha ö meg Vanek a legjobb barátok lettek volna, de a számvivő őrmester nagyon kurtán reagált erre: — Tegye le az asztalra. — Nagyon jól tenné, Sie Rechnungsfeldwébl, ha magamra hagyna Svejkhel — mondta felsóhajtva Lukás főhadnagy. Vanek kiment és megállt az ajtó előtt, hogy liihallgassa, mit fognak mondani egymásnak ezek ketten. Egy ideig semmit se hallott, mert Svejk is, Lukás főhadnagy is hallgatott. Mindketten hosszasan nézték és figyelték egymást. Lukás úgy nézte Svejket, mintha meg akarná hipnotizálni, mint ahogy a kakas néz a tyúkra, mielőtt rávetné magát. Svejk, mint mindig, lágy, meleg tekintettel nézte Lukás főhadnagyot, mintha azt akarná mondani: "Újra együtt, édes szívem, most már semmi se választ el bennünket egymástól, galambom*. S mivel a főhadnagy sokáig nem szólalt meg, Svejk szemei fájdalmas gyengédséggel így unszolták: "Hát mondj valamit, aranyom, öntsd ki a szíved!* Lukás főhadnagy végül megtörte a kínos csendet, és jókora adag gúnyt próbált elhelyezni a szavaiban: — Isten hozta, Svejk. Nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogatott. Nem is vártam ilyen kedves vendéget. De nem bírta türtőztetni magát, és az elmúlt napok dühe egy borzalmas ökölcsapásban tört ki belőle: olyat ütött az asztalra, hogy a kalamáris felugrott és befröccsköke tintával a lénunglistát. Ugyanakkor Lukás főhadnagy is felugrott, szorosan odaállt Svejk elé és ráordított: — Maga barom — aztán fel s alá kezdett járkálni az iroda szűk helyiségében és valahányszor Svejk elé ért, kiköpött, (Folytatjuk) íP Gilicz felgyógyult és játszik az MTK ellen Ma délután hatalmas érdeklődéssel várt mérkőzésre kerül sor a felsőtiszaparti stadionban. A Szegedi EAC öszszecsapása az MTK-val előreláthatólag a közönség nagy tömegeit mozgatja majd meg és joggal. Az egyik legkitűnőbb magyar együttes — az MTK — nagyon komoly erőpróba elé állítja majd az idei első bajnoki mérkőzésen városunk NB l-es csapatát, s ha a siker reményében akar pályára lépni, szüksége lesz a közönség lelkes buzdítására is. A szurkolósereg érdeklődését növeli az a körülmény, hogy az elmúlt vasárnap a SZEAC szép játékkal könynyen győzött a Pécs-Baranya együttese ellen, az MTK ugyanakkor gyengén szerepelt az Esti Kupa döntőjében. Persze mindez nem sokat jelent, hiszen bajnoki mérkőzésen nyilván az MTK is másképp játszik. Igaz az, hogy a labdarúgásban minden lehetséges, a közönség azonban a számszerű eredménytől függetlenül szép jáHz 1957. évre történd cukorrépaszerződtetés rövidesen megkezdődik! A cukorrépatermelésre legalkalmasabb földek jó előkészítésével, fstállátrágyázással, őszi mélyszántással most kell megalapozni a jövő évi nagy cukorrépaterméseket! Az időben és jól előkészített talajjal a cukorrépa nagyon kedvező ára minden növényféleségnél nagyobb jövedel net biztosít a termelőnek. Indokolt tehát, hogy minden termelő növelje szerződéses cukorrépa-területét. A nagyobb jövedelmük biztosítására, nagyobb területre kössenek cukorrépatermelőink szerződést a répafelelősnél! Cukorgyár A^oUUddéuU Szoba, konyha, kamra, fáspince, jól jövedelmező házfelügyelői lakásom elcserélném ugyanolyan főbérletiért, lehetőleg I. kerületiért. József Attila krt. 39. 6506 Kis szoba konyhás lakásom elcserélném nagyobbért, mege=*ezésseL Kizárólag Felsűvároson, Hajós il 15. Mátravölgyi. 8500 Eladó modern körtefa nappali, ebédlő. Kazinczy u. 6. fldsz. 2. 8177 Mindenes bejárónőt keresek. Bucsy, Vásárhelyi sgt. 32. Érd. délután 5-től. 8417 3 hold föld, benne fele jó gyümölcsös, szőlő Domaszéken részes müvelésre kiadó. Érd. 9—12 között Gutenberg u. 16. HemmertnéL 8448 Fehér, mély gyermekkocsi eladó. — Honvéd tér 8. I. em. L 8584 Bor eladó, 15 hektóliter. Feketeszél 531. 8527 Egy 125-ös lemezvillás. plrostankos motorkerékpár eladó. Gál u. 5. 3541 Plexit (törhetetlen üveget) vennék 30x 130 cm nagyságban. Körösi halászcsárda. 8612 Kiskundorozsmán, István u. 34. sz. ház eladó. Érd. Petőfi u. 10. 33 Ebédlőbútor, kaukázusdió, 15 darabból, Igényesnek eladó. — Bocskai u. il.; I. 9. A Szegedi paprikafeldolgozó Vállalat a szeptemberben beinduló szezonra munszerződtet.. Beköltözhető ház eladó. Kiskundorozsma. Aroád u. 7. V ízveze tékszerelést, autogénhegesztést és e szakmába vágó javításokat vállalok, ítein Sándor vizvezetékszerelő; Hajnal u 27. Műköszörűs borotvatenőkövet. ollót, halvágógépeket. késeket vesz. Tamási. — Mikszáth Kálmán u. 17; FÉRFISZABÓ szakmunkásokat felvesz a Szegcdi Ruhagyár, Átlagkereset 1400— 1800 Ft kőzött. Gépíró és Gyorsíró Iskolában (SztáUn sétány 14.) az új tanévre a beiratkozások megkezdődtek. Vásárolunk 1 db 220 voltos 3 fázisú cc 4 —5 lóerős villanymotort. Mezőék. Kirendeltség. x A Baks és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet azonnali belépéssel felvesz a földművesszövetkezetl könyvelésben teljes szakképzettséggel bíró (mérlegképes) vezetőkönyvelőnek alkalmas személyt, lehet férfi vagy nő. Jelentkezés Bakson a földművesszövetkezet központi irodájában. x Egy fehér gyermek sport- és mélykocsi eladő. Földműves u. 3, Raktári segédmunkást, fiatalt, felvesz a Csongrádmegyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Szeged, Kölcsey u. 1. Jelentkezés 26-án reggel 7 órától. Asztalos szakmunkásokat azonnalra felvesz a Dekorációs Vállalat, Klauzál tér 7. A szőregi Földművesszövefkezet darálómalmába gyakorlattal rendelkező darálókezelőt keres. — Jelentkezni lehet '-öregen a szövetkezet irodáiában. 8614 250-es Csepel motorkerékpár jó állapotban sürgősen eladó. Érd. Lenin krt. 61. Javító műhely. Hétfőn egész nap. 8615 Gimnáziumi tanuló részére külön szobát keresek ellátással, vagy anélkül. „Vidéki" jeligére kiadóba. X9607 125 cm! Csepel motorkerékpár sürgősen eladő. Kiskundorozsma. Attila u. 2. 8608 Bőtejü tehén eladó. Alsóvárosi temető őrháznál, 25. szám. 8604 Áramszünet A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közU, hogy 1957. augusztus 27-én. kedden 6—18 h-lg Fodortelep. Tarjántelep és Petőfitelepen áramszünet lesz. Munkásokat felvesz Szegedi Temetkezési Vállalat. Bajcsy-Zsilinszky tű 8: Rádiójavítás 48 órán belül. Hívásra házhoz megyek. Április 4 útja 18. ZSEB1K PAL, délelőtt 8—12-ig. délután 2—6-ig. DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja • --rkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szeged; SztáUn sétány 10, Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged; Klauzál tér 3; Telefon: 31-16 és 35-00 Terjesztik a megyei postahivatal hlrlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György Egy új Pannónia eladó. Mihálytelek, Felszabadulás út 39. szám. 3603 Horogfa, tetőléc, négyre fűrészelt gömbfa eladó. Béke u. 18. 8602 Eladó nagyon szép nagyméretű kombir.áltszekrény, igényesnek. Dáni u. 6. (Tolbuchin sgt. elején). 8600 Szoba, konyhás lakást keresek kóltségmegtérítés ellenében. „Külváros" jeligére kiadóba. 8598 Eladó árpa-, búzaszalma. polyva; 3 hold föld kiadó. — Hattyastelep, Mokrini sor 2. sz. 8397 Eladó Danuvia motorkerékpár. Bokor u. 6. Bekééknél. — Érd. reggel, este. 8591 40—50 mm orgós, golyósprést vennék. — Címeket: Oroszné, Teréz u. 27. 8590 Egy Igásló és egy hároméves ló eladó. Retek u. 45. Bejárónőt háztartásba felveszek. Jelentkezni lehet délutánonként. Roosevelt tér 14.. fldsz. 8583 125 cm3 motorkerékpár, teleszkópos. Príma állapotban, egy 500 kg-os csigasor eladó. Szabadsajtó u. 66. 8532 Kanapé, rekamié, egy sezlon új állapotban eladó. Gyöngytyúk u. 13. sz. 8609 Kifogástalan balkaros Slnger cipészgép eladó. Csongrádi susárútnál. Gyevi sor lB/b. 8610 Ház eladó lakáscserével. Szeged, Vasasszentpéter u. 13/b. 8519 Vennék jó állapotban levő gyermek fürdőkádat. Moszkvai krt. 17. sz. 8523 Ház eladő lakásáladással. Rákóczi u. 37. X8480 Komblnáltszekrény, nagyméretű. eladó. Szabó, Széchenyi tér 7.; II. emelet 20. 8488 Vctömagtlsztltáshoz és szárításhoz 18 íven felüli férfi és női munkavállalókat felvesz a Közraktár. Jelentkezés a Tisza' pályaudvart telepen. f &zabá JÉaj&í | \í építőipari technikusnak Sze- 2 V ged. Kellemes névnapokat fij $ leíván anyácskád Izsákról, 'f. tékot, szívvel-lélekkel való küzdelmet vár csapatától. A bajnoki rajt előtt jó hír, hogy Gilicz felgyógyult sérüléséből és játszik az MTK ellen. Polyvás játéka azonban még mindig bizonytalan. Ha Polyvás délután vállalja a játékot, akkor a várható öszszeállítás: Hódy — Bénák, Por törő, Vass — Baráth, Zallár — Polyvás, Rábay, Hajós, Gilicz, Nemes. Ha Polyvás nem játszhat, akkor Nemes lesz a jobbszélső, Nyári pedig a balszélső. A mérkőzés Bánkuti játékvezetésével délután 5 órakor kezdődik. Előtte negyed négykor a tartalékcsapatok találkoznak, míg 2 órakor úttörő-bajnoki mérkőzésre kerül sor. Rajt az NB III-ban Ma délelőtt a SZAK-pályán megrendezésre kerülő Szegedi Építők—Bácsalmás mérkőzéssel megkezdődnek városunkban az NB III küzdelmei is. Mint ismeretes, Szegedről négy csapat — az Sz. Építők, Sz. Spartacus, a Dorozsma és a Szőreg együttese került be az NB III-ba. A sportszerető közönség annak idején nagy örömmel üdvözölte az NB III újbóli felállítását és ma, amikor a rajt napjához érkeztünk, élénk izgalommal várja, vajon a szegedi csapatok megállják-e helyüket ott Az NB IlI-as bajnokság nagy feladatokat ró az egyes csapatokra mind sportbéli, mind pedig anyagi téren. Éppen ezért a csapatok számítanak a szurkolókra, akik buzdításukkal segítik majd a csapatokat győzelemre hétről hétre. B rkczó a labdarúgó-pályán (Metzger Károly felvétele) Benkő Gyula, a SZEAC ismert birkózója újabban a labdarúgópályán is sikereket arat, az egyesület második csapatában szerepek Legutóbb az U'fC ellen különösen jóí játszott, két gólt is lőtt az új szegediek bálójába. Képünk második gólja előtt mutatja az aprótermetű sportolót (jobbról), amint éppen egy ügyes csellel átjátssza Lantost, az UTC jobbhátvédjét, A háttérben Gát (SZEAC) figyeli az eseményeket, Mai sportműsor Labdarúgás SZEAC pálya: 2 órakor SZEAC—Alsóvárosi MÁV, úttörő bajnoki, negyed 4 órakor SZEAC II—MTK II, NB I. tartalékbajnoki, Hammer, 5 órakor SZEAC—MTK, NB I. Bánkúti (Hodroga, Hegyes). SZAK pálya: fél 9 órakor Sz. Építők—Bácsalmás, ifj. Bacsa (Tóth I. F.), fél 11 órakor Sz. Építők—Bácsalmás, NB III. Dorozsma: fél 4 órakor Dorozsma—HMTE, ifj., Horváth M. (Rácz Gy.), fél 6 órakor Dorozsma—HMTE NB III. SZEAC külső pálya: fél 9 órakor Sz. KAC—MÁV MAK, megyei I. o„ Újhelyi (Fórián, Király), fél 11 órakor Sz. KAC—MÁV MAK, ifj. Fórián (Kozár). Vasutas pálya: fél 9 órakor Sz. Postás—Kiszombor, megyei I. o., Göttfert (Ungi, Kuhn), negyed 11 órakor Sz; Postás—Kiszombor, ifj., Ungi (Szász). UTC pálya: fél 4 órakor UTC—Kistelek, ifj., Pintér K. (Szász), fél 6 órakor UTC— Kistelek, megyei I. o., Mészáros (Tácsi, Pintér I.). Kinizsi pálya: fél 9 órakor Kinizsi—H. Spartacus. ifj Hörömpő (Párkányi), 10 órakor Kinizsi—H. Spartacus, megyei I. o., Csepregi (Hörömpő, Pintér I.) Texlilművek-pálya: negyed 9 órakor Sz. Textiles—Deszk, megyei I. o., Vadász (Acs I., Bodor). 10 órakor Sz. Textiles— Deszk, ifj. Acs I. (Bodor). Algyő: 5 órakor Algyö—Ásotthalom, II. o., Harmati. Kübekliáza: 5 órakor Kübekháza—Mórahalom, II. o., Fodor. Pusztamérges: 4 órakor P mérges—Űjszentiván, II. o., Kovács. Röszke: 5 órakor Köszke— üllés, II, o„ Farkas. Sándoralva: fél 6 órakor S,4 falva—Tápé, II. o., Jurka. Ady tér: 9 órakor Sz. Bőrö» -SZVSE II., II. o., Rácz J, TATABANYA—BP. HONVÉD 2:1 (1:1) Szombaton délután 30 ezer r.éző előtt, az újjáalakított kispesti pályán került sor az őszi labdarúgó-idény első NB l-es mérkőzésére. A tatabányaiak meglepetésre, de teljesen megérdemelten, jobb csapatjátékkal győztek a 3rj. Honvéd ellen. A gólokat Lahos és Dombai. illetve Tichv lőtte. Szovjet—angol atlétikai verseny Londonban Pénteken este Londonban, a White City stadionban megkezdődött az érdeklődéssel várt Anglia—Szovjetunió nemzetek közötti válogatott férfi és női atlétikai viadal. Kiemelkedőbb eredmények: 100 m női: 1. Krepkina (sz) 11.7. 400 m gát: 1. ¥arell (a) 51.1 mp. Hármasugrás 1. Csen (sz) 15.68 m. 800 m női: 1. Leather (a) 2:06.8. Kalapácsvetés: 1. Krivono* szov (sz) 64.77. Női súlylökés 1. Zybina (sz) 16.12 m. Magasugrás: 1; Kaskarov (sz) 211 cm. Az első versenynap eredményei alapján a Szovjetunió férfi atlétái 58—48, női oííétái pedig 37:25 arányban vezetnek.