Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-27 / 199. szám

VlLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK A MAGYAR SZO C1ALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIIL évfolyam, 199. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1957. augusztus 2X Megkezdték a földgázlefejtő állomás építését Július közepe táján hírt adtunk arról, hogy a város gázellátásának javítására au­gusztusban földgázlefejtő állomás épí­tését kezdik meg Szegeden. A Budapesti Vízműépítő Vál­lalat szegedi kirendeltsége már meg is kezdte a nyom­vonal kitűzését, a vízszint- és a talajméréseket. Ezzel egy időben megkezdődött a vál­lalat felvonulása is az épít­kezés színhelyére. A lefejtő állomást a Rókusi-pályaud­var közelében, az Izabella­híd mellett, a körtöltésen be­lül építik. Még ez évben mintegy 750 ezer forintos beruházással folyik az építkezés, amely a jövő évi beruházási keretből tavasszal folytató­dik. Előreláthatólag ez évben megépül a fővezeték a Pulcz utcán végig a Teréz utcáig, s innen a Gázgyárig. Ezen jut el a gáz majd a keverőállo­másig és innen a hálózatba. A lefejtő állomás felépítése után — amely körülbelül 1958 első felében fejeződik be — megvalósul az a ko­rábbi terv, miszerint földgáz hozzáadásával nö­velhetjük Szegeden a gáz­mennyiséget. Felújítással és hálózatbőví­téssel mintegy 50 százalékkal növelhetjük majd Szegeden a gázfogyasztók számát. Ezért kísérik nagy figyelem­mel a „kisgázmű* építését Szegeden. Szegedre érkezett a román szakszervezeti művészegyüttes Ma este tartják előadásukat Több nagysikerű budapesti és vidéki fellépés után teg­nap éjjel Békéscsabáról Sze­gedre érkezett a 73 tagú román központi szakszerve­zeti művészegyüttes. Fővárosi és vidéki szereplését minde­nütt hatalmas örömmel fo­gadták és nagy tapssal jutal­mazták a nézők, s ezért mi is nagy művészi élményt vá­runk az együttes mai szerep­lésétől. Szeged dolgozóinak érdeklődését csak fokozza az a körülmény, hogy a testvéri román néppel régi történelmi nács fogadást rendez az együttes vezetőinek tisztele­tére. A fogadáson részt vesz­nek a szakszervezetek és a kulturális intézmények meg­hívott vendégei is. Délután — ha az idő engedi és a ven­dégek egyetértenek a szá­munkra tervezett program­mal — kisebb csoportokban megtekintik városunk neve­zetességeit, a szakszervezetek megyei tanácsa elnöksége tagjainak kalauzolásával. A színházban ma este V29 óra­kor kezdődő előadásra jegye kapcsolataink vannak és nép- ket a Filharmónia kirendelt­művészetünkben is sok a ro­konvonás. A mai bő, kétórás műsor­ban a román népi kultúra legszebb ének-, tánc- és zene­számaival ismerkedhet meg városunk közönsége. Ma délelőtt a városi ta­ségénél és az üzemek közön­ségszervezőinél válthatnak az érdeklődők. A Szegedi Közlekedési Vállalat intézke­dett, hogy este 11 órakor, a hazatérő színházlátogatók ér­dekében az l-es, 3-as és 4-es vonalakon biztosítson villa­mosjáratot Téli, diétás és paprikás szalámit küld a brüsszeli világkiállításra a Szalámigyár X Szegedi Szalámigyár hó­napról hónapra teljesíti ter­veit. Kielégíti a bel- és kül­földi keresletet egyaránt. Sőt ha külön megrendelést kap­nak, mindenkor készek árut küldeni. Most egy különleges megrendelés érkezett a gyár­ba. Az exportfeladatok telje­sítése mellett a brüsszeli vi­lágkiállításra kell készíteniük a híres szegedi szalámiból. A hathónapos kiállításon nem­csak bemutatják a gyár ter­mékeit, hanem árusítják is a téli, a diétás és a paprikás szegedi szalámit. A gyár vezetői és dolgozói a brüsszeli világkiállításra küldött áruikkal ismét ki akarnak tenni magukért, s ezen túl a szegedi szalámi jó hírnevéért Ügy tervezik, hogy a szállítási határidők­nek megfelelően folyamato­san készítik el az árut. Te­szén önköltsége is jóval keve­sebb lesz. hát minden hónapra külön mennyiséget küldenek Brüsz­szelbe. Azt akarják, hogy ha a kiállítás látogatói, s a ma­gyar szalámi vásárlói különb­séget tesznek majd az olasz, a jugoszláv és más országok szalámiféleségei és a szegedi szalámi között, akkor egyön­tetű legyen a vélemény: nincs párja a szegedi szaláminak. Arany János­emlékbizottság alakul Szegeden A Hazafias Népfront városi elnöksége és a városi tanács művelődésügyi osztálya meg­kezdte az előkészületeket nagy népi költőnk. Arany Já­nos halála 75. évfordulójá­nak megemlékezésére. Az ok­tóber 22-i szegedi emlékün­nepség méltó megrendezése érdekében még e héten létre­hozzák az Arany János-em­lékbizottságot, amely kidol­gozza az ünnepség program­ját. Automatagép készül az Autójavítóban Érdekes automatagép ké­szítésével foglalkozik Csurgó László, a Szegedi Autójavító Vállalat országos hírű újítója. Néhány hónapja elvállalta, hogy elkészít egy olyan gé­pet, amellyel egy ember könnyedén készítheti az au­tószelepsapkákat. Ismeretes, hogy az Autója­vító Vállalatnál készítik az országban egyedül az autó­szelepsapkákat. Az idén há­romszázezer darabra kaptak megrendelést. Jövőre már hatszázezer darabot kell -ké­szíteniük, hogy ki tudják elé­gíteni a megnövekedett igé­nyeket és ne kelljen más vál­lalatnak is átadni a gyártást. Ezért vállalkozott Csurgó László, a gyár újítási felelőse egy autorríatagép elkészíté­sére. A gép rövidesen elké­szül, amellyel a számítások szerint könnyedén gyárthat­ják majd az autószelepsap­kákat, ha kell jövőre még hatszázezernél is többet. Új egészségház épül Ságváritelepen Szeged-Ságváritelepen — amint lapunkban már jelentet­tük — társadalmi munkával új egészségházat építenek. A harmadik kerületben a mihályteleki egészségház után a Ságváritelepen lesz az a fontos, az emberek gyógykezelé­sét elősegítő létesítmény, amelyet a dolgozó emberek ösz­szefogásával teremtenek meg. Képünk a ságváritelepi új egészségházat ábrázolja már felhúzott, de még vakolatlan falaival. A tetőszerkezetén lévő zöld ág is azt jelzi, hogy az épületet nemsokára átadják szép rendeltetésének. I Nagyobb lehetőség > egyetemeken az ide * nyelvek elsajátítá Durvasággal nem lehet |ó mun fegyelmet tarta m Sokai erősödő a színház oper Qárdája Egy pontot szerezhetett vol a SZEAC e* .. Örök időkre szóló tanulság Eddig 25 ezren tekintették meg Szegeden a „Magyarországi ellenforradalom" című kiállítást A hozzávetőleges,! de sze­rény. túlzás nélküli számítások szerint körülbelül huszonöt­ezren nézték meg eddig a Horváth Mihály utcai Mú­zeumi Képtárban azt a kiál­A legtöbb látogató azon­ban csak névaláírást hagy a vendégkönyvben. A könnved. képek iszonyatát viszik ma-< gukkal egy életre szóló elret­tentő példaként, hanem meg­, _ állnak azok előtt a tablók gyakorlott, ugves kez rótta előtt is. amelyek betűkkel és autogrammokból pedig épp- sokat mondó ábrákkal adiák úgy nem lehet a mögöttük maradt gondolatokra követ­tudtunkra az örök tanulságot. Megállnak a második emeleten a című amerikai Az arcokról azonban már sok­kal inkább. Hiszen ezek — Newsweek lap november 12-i számának fotókópiája előtt is. amely­nek eredeti angol nyelvű ve­zércikke mellett magyar for­dításban többek között az alábbiakat olvashatják: „Az Egyesült Államok rá­lítást. amely korabeli, cáfol- keztetni ^ a nehézkes, re­hatatlan hitelű dokumentu- megő kézzel akadozó betűve­mokkal. megrázó erejű, vád- tésfiel karion családi és ló fényképfelvételekkel szem- keresztnevekbóL lélteti a múlt esztendő ma­gyar tragédiáját Nem tudhatom, kinek-ki­nek. személy szerint mit je­lentenek a feltámadt vesze­delemnek eme tükörképei hiszen a pirosfedelű. vaskos tem a latottaK inss Denvo- ket ^ egyes adóállomások vendégkönyv fehér lapjaira a másat tükröző emberarcokat egymástól függetlenül han­látogatóknak csak kicsiny komor tekintetükben min- eoztattak rendkívüli módon . „..,,., , „ hasonlítottak azokhoz a ko­hányada jegyzi fel a gondo- dennél vadlóbban izzott a vetelésekhez amelyeket elő­latait. amelyek az ellenforra- viharos szenvedély. De iöt- ^^ a Szabad Európa Rádió dalom egyöntetű elítéléséről, tek édesanyák, őszülő, sokat mondott be. A magyar felke­a párt és a munkás-paraszt Próbált munkásasszonvok. lés— mondotta egy magvar kormány mellett való határo- akiknek könnytől csillogott a zott kiállásról tanúskodnak, szemük, és fojtogató érzéstől mint mondani szokás — a lé- dióadói számára fontos volt lek tükrei. S ahogy elnéz- ^SiS vaskos tem a látottak friss benvo­HIDRAULIKUS BANYA EPÜL KIRGIZIÁBAN Dél-Kirgiziábaii, a Tas-Ku­mir-i bányavidéken megkezdik az első olyan bánya építését, ahol a gazdag szénrétegeket hid­raulikus módszerrel fejtik. A tervek szerint a bányában na­ponta két és félezer tonna sze­net fognak kitermelni. A bányában fele annyi mun­kás fog dolgozni, mint a közön­séges bányákban, a munka ter­melékenysége viszont három­négyszeresére emelkedik, A < > A gyermekbénulás elleni védőoltásokról | Dr. Ivánovics György egyetemi tanár nyilatkozata A gyermekbénulás elleni védőoltásokkal kap­csolatban az. alábbiakban ismertetjük dr. Ivá­novics György szegedi egyetemi tanár nyilat­kozatát: A helybeli közegészségügyi hatóságoktól szerzett értesüléseim szerint a gyermekbénulás elleni védőoltás iránt nem mutatkozik az az érdeklődés, mint amilyenre joggal számítottak, A lakosságnak ez a közömbössége, vagy talán a védőoltások iránti aggálya semmiképpen sem indokolt. A felhasznált oltóanyagok a leg­megbízhatóbb külföldi laboratóriumokban ké­szültek és az ottani hivatalos szervek igen gon­dos ellenőrzése után kerültek csak forgalomba. Még orvosaink körében is elterjedt az az alap­talan felfogás, miszerint járványos időben a védőoltás veszélyt jelenthet. Ez a téves felfo­gás a külföld^ tapasztalatok alapján megcáfol­ható. A múlt hónapban a Genfben tartott Nem­zetközi Poliomyelitis Konferencián alkalmam volt beszélni erről a kérdésről számos igen ki­* borult kínba az arcuk. És : [jöttek meglett férfiak, meg­rendülten. hogy szinte félel­mes keménységbe dermedt a lelkük tükrén a háborgó in­dulat; Z Ezek az emberek saiát felkelő — tisztára a magyar nép műve volt. de a Nyugat­tal meglevő rádiókapcsolat mutatta meg. mely úton ha­ladjon. mit reméljen, mit követeljen"; A napnál világosabb tanú­ság ez arról, ki avatkozott hazánk belügyeibe. Szívhez és értelemhez szóló tanulság. Soha nem felejthetjük el! Huszonötezer ember értet­váló külföldi szakemberrel Maga Salk profesz­Szor, továbbá Payne dr., az Egészségügyi VL te meg ett eddig a ..Magyar­,, . , . .. . , -gyilkosságok pokoli jeleneteit országi ellenforradalom" sze­lágszervezet gyermekbenulas-szakérto,e es má-• [ábrázoló felvételeket. Látták gedi kiállításán. És jönnek sok is egyértelműen ugy nyilatkoztak, hogy János Kálmán István újabb ezrek és ezrek, tíz- és : •, ' , ,„ ,, , százezrek megérteni a nagy ::es Vaszil József államvédel- történelmi leckét. [ [mi őrök szétroncsolt és meg­mór sokan részt oltási veszély még a járványos időben sem áll fenn. A konferencián ehangzott előadásokban be- . [gyalázott Közülük üzemi vétót arcáról készült számoltak arról is, hogy a múlt évben Chica- fényképeket, a miskolci szov- mUnkósgyűléseken góban és a Hawai-szigeten fellépett gyermek- [ j jet emlékműre felkoncolt emeltek, tiltakoztak az ENSZ bénulási járvány idején is alkalmazták a vé-Y. Gáti Gyula rendőralezredes dőoltást. Annak semmiféle káros következmé-;; és a mellette lógó Freimann nyét nem tapasztalták. Temészetesen előfordul-'. [ Gyula gombügynök képét. hat, hogy az oltottak között is lehetnek meg-;; Rémképek, az október 30-án betegedések, ha az oltás már a betegség lap- rendezett Köztársaság téri pangási idején nyert alkalmazást, vagy nem > •vérfürdő képei tűnnek a néző közgyűlésének napirendiéről. volt elég ideje a szervezetnek a védettség ki-<\szemei elé. Vádlón, elégtételt, „^g volt^ alakítására. Ezért helytelennek tartom, ha va- [[halált kiáltva a gyilkosok laki nem használja fel azt a lehetőséget, amit;; fejére. kormányzatunk a védőoltások bevezetésével a'Y A kiállítás szegedi látoga­betegség leküzdésére biztosit, Ztói azonban nemcsak a rém­ötös bizottságának az úgyne­vezett „magyar ügyről" tett hazuk jelentése ellen. Köve­telték és követelni fogiák a „magyar kérdés" azonnali le­vételét az ENSZ rendkívüli ügyeibe való jogtipró beavat­kozásból. elég a nemzetközi feszültség szításából. Ne tovább! (magyar)

Next

/
Thumbnails
Contents