Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-25 / 198. szám

MINT MINDEN EVBEN, most is szép volt a tavasz. Nagyon kívánkoztunk ki a friss levegőre. De sem nekem; som nektek egy jártányi erőlök sem volt. Kora reggel Csörgciné jött át, hogy rendbehozza a kis konyhát; ahol mindig tartózkodtunk. Dolgavégeztével azután ő is elment. Magunkra maradtunk. Szótlanul, tclieteticnUl feküdtünk az ágyban egész nap. Estefelé egyszer csak nyílt az ajtó. Megjött édesapátok. Ahogy óvatosan benyitott a szegényes konyhába, szétnézett. Néma csend fogadta. Csak az erős orvossAgszag terjengett a levegőben. Nem látott senkit, mert ágyak mugas végei eltakarták a benne fekvőkot. Nagyon rossz érzése támadt. — üres volna a lakás? — kérdezte halkan, inkább önmagától. —i Apuka csakhogy itthon vagy! —• kiáltottam örömömben a belső ágyról, és hevesen felzokogtam. Édesapátok bizonytalanul jött az ágyamhoz, de azért nem titkolta örömét, hogy végre láthatja családját. De ahogyan viszontlátott bennünket; az nem sok örömet okozott neki. En lázrózsás arccal, beesett, könnye* szemmel tekintettem rá. — Mi van veled? — kérdezte, de én csak annyit tudtam mondani: a gyerekek is —• és vékony, sovány karommal, erőtlenül a szomszéd ágy felé mutattamApátok, mint aki eszét vesztette, olyan hirtelen fordult arra. (Jgy feküdtek ott a másik ágyon, mint a halottak. — Ml történt ittl kiáltotta szinte magánkívül. — Édesapátok hangjára megmozdultatok. Fáradt szemekkel úgy néztetek rá, mint akit nem is ismertek. —i Mi történt veletek? — kérdezte újra; de már sokkal csendesebben, nem is a válaszért, inkább a fájdalomtól; ÉN SÜLYOS tüdőgyulladással, ti pedig a sok nélkülözéstől meggyötörten; véznán, sápadtan, de mindhárman tehetetlenül feküdtünk ágyunkban. — Édesapátok mindenre el volt készülve, csak erre a tragikus viszontlátásra nem; Rongyos, mocskos katonaruhájában megtörten állt a konvha közepén. Arca megkeményedett Tekintete áthatolt kis házunk falún. Messze nézett, nagyon messze. Lelki szemei előtt pillaBALOGH ISTVÁN: HAZATÉRÉS • Részlet a szerző készüli regényéből. nntok alatt lejátszódott eddigi élete. A gondtalan gyermekkora Szillérben, inasévei, házassága, gyermekei. Azután a háború borzalmaira gondolt. — De mivel is biztattak a fronton? — jutott most eszébe. Előre a családokért e- mondták a tisztek; Bajtársaim viszont azt mondták: — Otthon is csak a gazdagoknak jó, de nem a mieinknek. Igazuk volt. Kijátszottak: A tisztek hazudtak — gondolta. — Hát ezt érdemeltem a négyéves szörnyű szenvedésért? Keze ökölbe szorult. Távolba révedező tekintete egyre közelebb került és —< megállt a húrom betegen. Kicsordult e könny a szeméből. Leroskadt egy székre, fejét az asztalra hajtotta és — sírt Sokáig. A délutáni nap aranysugarai besütöttek a nyitott ajtón. A töltés oldalában hancúrozó gyerekek kiabálása a konyhába is jól hallatszott. Az ébredő tavasz azért némi reményt keltett benne. GONDOLKODOTT MELYEN; nagyon mélyen. Lelki fájdalmát egyre inkább a hosszú váltotta fel. Lassan felemelte fejét Rátok tekintett Sokáig nézett benneteket. Az urakra gondolt A gazdagokra, akik becsapták: Hosszú töprengését nagymama kopogtatása szakitolta meg. A kerület öreg orvosával jött <— Istenem, hazajöttél! <-- és sírva borult veje nyakába. Az orvos meghatottan nézte őket, azután megvizsgált bennünket., felírta az orvosságot és apátok felé fordulva azt mondta: — Jói kell táplálni őket, és röviden felgyógyulnak. — Mennyit fizetünk, doktor úr? kérdezte a nagymama, és már oldozta is zsebkendője sarkát, hogy kifizesse. — Magáé n bárom beteg? — fordult újra édesapátok felé az orvos, de a választ be sem várva, megjegyezte: — A kocsi két koronáért hoz ongem ide ki. Még kétszer kijövök; Maga meg, lelkem, ha lesz pénze, eljön • lakásomra és • feleségemnek kifizeti • hat koronát. Na, isten áldja meg. — Még az az ajtóból vissza is szólt — Aztán jól táplálja őket. — A nagymama elhozta az orvosságot, meg otthonról egy kis főznivalót, hogy vacsorát készítsen. Mikor megfőzött, az ágyban ülve igen jó étvággyal megettük. Elevenebbek és láthatóan vigabbak is lettünk. A kétségbeesést már némi reménykedés váltotta fel. A nagymama vacsora után rendbehozta a konyhát és elment. Édesapád meg ez alatt megmosakodott és nem soká lefeküdt. Súlyos gondjai még egy ideig gyötörték, mire nagynehezen elaludt. MÁR KÉT NAPJA járta a várost édesapátok, de reménytelenül. Semmilyen munkát nem kapott. Másnap egy helyre házmesternek hivták. Nem utasította el. Azt mondta ott, hogy majd megbeszéli a feleségével, úgy is egy hét múlva kellett választ adni rá. Estefelé csüggedten ért haza. Jó is, hogy jött, mert az udvaron egy jól öltözött úr már türelmetlenül várta. — Alászolgája, Kovács úr f— köszönt rá barátságosan. — Kerüljön beljebb az úr — mondta apátok, miután fogadta köszönését. — Mi járatban van? e- kérdezte fáradtan. — A takarékpénztártól jöttem. Igazgatóságunk nagy gondot fordít azokra, akik a frontról hazatértek — mondta. — Segíteni akar a rászorultakon. Magához is azért jöttem. Igazgatóságunk arról értesült, hogy sürgős segítségre van szüksége. Igaz? *— Igen mondta édesapátok némi gyanakvással. Az utóbbi napokban annyi csalódás érte szegényt, hogy már nem is hitt senkinek. — Mennyi pénzre volna most szüksége, hogy rsaládját megmentse? — Pénzre? — csodálkozott apátok, és földrosütött szemmel mélyen elgondolkozott; •m Igen, pénzre — válaszolt az úr nagyon kedvesen. Apátok lassan ráemelte tekintetét az úrra, és elmosolyodott. — Hogy kaphatnék én pénzt? Le vagyunk rongyolódva, hisz nem tudunk mit enni sem! Kis idő múlva már érdeklődött: — Mi annak a feltétele, hogy kell visszafizetni? Mert pénz, az kellene. Mindenki beteg, jú étel volna szükséges. Nagyon betegek, — mutatott az ágyra és nagyot sóhajtott — Rátáblázzuk a házra, aztán majd visszafizeti, amikor tudja, nem olyan sürgős. — És ha nem tudom? — CSAK A KAMATOT kell visszafizetni, a tőkét ráér, ha majd tudja, de nem is az a fontos, mert meg kell menteni a családját Látja, mi jót akarunk magának, — To mit szólsz hozzá kérdezte tőlem —, vegyünk fel pénzt kölcsön? — Én nem bánom, csak szenvedni ne kelljen. Majd visszafizetjük. Te is csak dolgozol, meg majd én is. Csak gyógyuljunk meg. Mi lenne, ha eladnánk a házat? — Kapnánk házmesteri lakást a belvárosban mondta apátok. Látja, úgy még munkához is könnyebben jutna, ha a városban laknának — kapott a szón az úr, mert észrevette, hogy mind a ketten hajlunk az üzletre. — Nézze, vegyen most fel kölcsünt a házra — mondta — igazgatóságunk jót akar maguknak, és hn be is költöznek a városba, kiadhatják a lakást, pénzt is kapnak érte; maguk meg ingyen laknnk. Aztán a bank is megveszi a húzat, ha éppen el akarják adni; Az úr édesapátoknak mondta ezeket a szavakat, de olyan hangsúllyal, mint aki tényleg segiteni akar rajtunk, de valójában nekem szólt, mert én is láttam, hogy ez az egyetlen kiút a bajból. •— Fogadjuk el a segítséget, hátha jobb lesz — mondtam —, csak változtassunk már a sorsunkon, mert ez kibírhatatlan: Abban állapodtunk meg, hogy megbeszéljük még magunk között és akkor másnap felkeresi apád as arat a bankban. Nagyon udvariasan elköszönt és búcsúzóul még egyszer megkért, hogy gondoljuk meg és fogadjuk el ajánlatát, SOKÁIG LATOLGATTUK még hogy mit csináljunk? Édesapátok megtudta, hogy a városban hosszú hónapokig nincs kilátás munkára. Igv hát elhatározta, hogy a házra pénzt veszünk fel, és bemegy a bankba megkötni a szerződóst, Ogy is történt. A bankban az úr már várta édesapátokat. Tudta, hogy bemegy, mert nagyon meg voltunk szorulva.Nem lehet visszautasítani ilyen kedvező ajánlatot — mondta nyájasan —; hiszen láthatja, hogy a bank a kisemberek érdekeit tartja szem előtt és segíteni akar magukon: Adott mindjárt egy nyomtatott szerződést; amelyben az állt, hogy a legnagyobb kölcsönt — a húz felbecsült értékének felét — bizonyos kamat mellett kiadják azzal a feltétellel, hogy eladás esetén ia esak a bankkal tárgyalhatunk: Nagyon kedvesen beszéltek apáddal a bankban. Kifizették a szerződés szerint járó pénzt, de mindjárt le is vonták az. első negyedévre esedékes törlesztést éa kamatotA házmesteri lakást Is elfogadtuk a belvárosban. A beköltözésig egy kicsit jobb ennivalóval táplált bennünket apátok, hogy iegaiább valamennyire talpraáJIjimk. De mire csak a legfontosabbakat megvette, mire a legsürgősebb adósságunk egy részét kifizette; pénzünk teljesen elfogyott és igen szükségessé vált a ház árának másik fele is. i i — Alig telt el két hét, és édesapátok már újra a bankiban volt, hogy a ház másik felére is kölcsönt kérjen; A SZERZŐDÉS SZERINT azonban több kölcsönt már nem adtak a házra. Azt mondták; hogy most már legfeljebb eladásról lehet szó. Ebben az esetben pedig csak a bankkal tárgyalhattunk, mert nélküle a ház senkinek el nem adható. Vagyis a vevő esak a bank lehet, aki viszont n ház másik feléért már sokkal kevesebbet fizetett. Családunk életéért a házunk is, az ára is néhány hét alatt oda lett, mert jótevőnk, a bank, teljesen kiforgatott otthonunkból, ÖNÉLETRAJZFÉLE Anyám szelíd volt és apám szila], ingatta bölcsőm rejtelmes Bihar, Stttött verőfény és dobált vihar. Könnyek közt hányszor visszaálmodom Fusztás, pillangós víg gyerekkorom... Még minden tiszta, semmi sem korom. Az ősi fészek tisztes, egyszerű. Nehéz küzdelmű, számos gyermekű, öugárzott benne jóság meg derű. í lákbűcsúkra Jól emlékezem... Kamasszá nőttem tarka éveken — < kinyílt szemem egy titkos éjjelen. Csókszomjas ajkam lázn nem lohadt: Csókoltam sokszor, ámde nem sokat — Csak két asszonynak adtam csókomat. ügyik vérem bilincsét törte szét, Vláslk kötözte lelkem sok sebét. ), hadd boruljak hozzá és eléd. lafl szerelmem, egykor mindenem, múlt ködén át néha int nekem: . lejtő szívnek nincsen kincse sem. "c drága hitves, áldalak nagyon: rem repülte három angyalom — -tipp unokánkat épp most altatom. tlú apán túl aggódás riad: '.'évnek, hazának rénylő díszt ki ad? .larcos magyar, nincs folytató fiúd!.,. Csalódjam bár, nem rendül hitemilemények romját újra építem — S ml fájó vágyam, dallá szépítem. MARKY IMRE De lennék én . .. Higgyétek el: most harci bárd vagyok, de lennék én, miként májusok: akácvirágos, balzsamos, puha, mint tiszta munkás rendes otthona, mint vallomás a húszéves lcáavhoz. mint réti fű, a nap ha már leáldoz — becéző kéznek hűvös bársonyam ha bűn nem lenne méri Es háború soha! A fegyverekből tollat gyártanék és sok betűt, és még több rádiót, hogy minden házba elvigyék a fényt, hogy minden szívbe elhintsék a lót -.. A búa szavakból bíztató zenét, az ostorokból himes szalagot, négyéveseknek szőke szép fejét ékiteni.,, S még harci bárd vagyok. S higgyétek el: én zúzni kész vagvok. Vért ontani! — s a hímes szalagot kötélbe fonni, árulók nyakárai Ólombetűkből gyilkot, banditákra! S az iskolát pokollá gyújtani, ha gaz, tanyát vackolna újra benn" hogy fél világot vérbefojtani zúduljon ell Ha kell, hát így legyen! ... De lennék én a csók, a szíveken.:. Andrássv Latos Róbert Burns: Ldmjnak mit ÍFIIZL.* Egy lánynak nem élet, nem élet az élet, Egy lánynak mit érhet a férje, ha vén? A földre, a pénzre átkot szór szegényke Mert érte eladta az anyja szegényt. Az reggeltől estig óbégat, veszekszik, Harákol, köhécsel, meg mit tudom én, Csak dünnyög egész nap, a vére egy jégcsap, Es éjjel! 7- Egy kin, ha a férj ilyen vén.,. A kedvért tenni nem lehet, hisz semmi Nem tetszik és mérges a vén hülye csak. 7iúlcra de sokszor féltékeny a bocskor, Csak szenbedés mellette minden új nap. legsajnált egy néne, és tenni mit kéne, Elmondta, igyekszem is megtenni majd, :sak fárasztom egyre — s nem bírja e kecskel — És kerítek férjet: szépet, fiataltl Fordította: Zánthá Róber: 3arnék a rónák végtelenjén Járnék a rónák végtelenjén vlg dalt fütyörészve, hol felhődúsan hajlana a földre rá az ég, sugár-zuhany zuhogna zölden-rlngó tenger-étere hol minden fűszál, lomb, virág sűrű opálban ég. Pihennék nagy fák árnyékában hűs álomba hullva, s barátaim lennének mind a fecskék s bogarak. A sok harangvirág ezüstös illatot virulna s mennék tovább, harmat suhogna talpaim alatt. Dolgoznék fürge, izmos-testű víg paraszti néppel és testem bőrét bronz-barnára égetné a nap. A hajnal költögetne párás vadvirág-színével, és lesném, milyen mély tüzeket szít az alkonyat. Járnám a rónák végtelenjét, soha meg nem unnám, és lelkem földalolna, mint a sok szabad madár... A céltalan és vidám vándorlások Vágya zúg rám, ha áldolt-fényü nyár tüzében sóhajt, zeng a nyár Hatvani Dánlel