Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-14 / 163. szám
SZEGEDI SZÉP SZÓ Csépi József: A két napig tartó esztendő | OKTÓBERI ÓDA • ppen dél volt, amikor meghozták Cserép Lacit, az új mindenest, a messzi földön nevezetes vásárhelyi cselédpiacról Macurka Ferenc gazduram tanyájára. Jobban szólva nem is hozták, mert Macurka ezekben a napokban teljesen egyedül éldegélt a nagy tanyaházban. Pár napja feleségével is összeveszett. Ugy istenigazából el is tángálta az asszonyt, aki rögvest meglátogatta az apja házát azon eltökélt szándékával — immár vagy tizedszerre —, hogy ott ls marad örökre. így hát Cserép Lacit Macurka gazduram csak egyedül hozta széphangú féderes kocsiján gangoskodó, feszelgő lovain, melyekhez hasonló nem sok volt még a vásárhelyi tanyákon. Az alacsony, zömök termetű legényke már a bejárón leugrott a kocsiról, előre nyargalt, kinyitotta a nagykaput. A kút mellett röptében kapta el a gazda kezéből a gyeplőt. Villámgyorsan fűzte, csatolta kifelé a nyalka lovakhoz méltón Illő kulcsos szerszámot Mutatván, hogy ő bizony rászolgált az előléptetésre. Mert az előző helyén még kiskanász volt, Itt pedig — mlnt ahogy az alkuba ls benne van — mindenes, kisbéres lesz. i A gazda tudta ugyan, hogy Lacinak hívják a fiút, de azért csak így szólította: "gyerök*. Gyere mögmututom, mi lösz a dolgod, mit hun tanálsz. V égigjárták az ólakat, az Istállókat, a hombárt, a magtárt, látnivaló akadt bőven. Malacok, süldők, kocák, hízók falkástól. A nyári jászol mellett két nagy láncrafűzött, vöröstarka bika szuszogott. A másik állításban 8—10 üsző meg fejőstehén bámult új gondozójukra. Nagyon szépek voltak a lovak is. Két kanca, négy hollófekete herélt mén egysorban. Felettük egyik véggel a szénarácsra támaszkodva, a másikkal pedig a deszkaplafonra függesztve lógott a levegőben egy kis deszkapriccs. A paraszt robusztus nagy öklével mutatott: "Ez itt az ágyad. Ha valaki mögkérdözl, milyen helyed van a Macurkánál, azt mondod, hogy: amilyet csinálok magamnak. Mert én soha sem vetőm mög az ágyad. Aztán vigyázz a bűrödre, mert én olyan vagyok, mint a bolondóra: ütök, ha mögharagítanak. Könnyen ugy járhatsz, mint a Sándor, akit az este zavartam el, de előbb szétvertem a fejin egy lóvakarót. A hétön majd fogadok még melléd valakit, ha kapok, addig én segítők. Ketten ezt a kis munkát, ami itt van, mög köll hogy ögyétök, mert a földek azok negyeídibül vannak*. E rövidke bevezető után Laci gyerek megkezdte az esztendőt. Bár nyárközepe volt, de ő mégis egy évre szegődött. Percek múlva már áztatta a szakot a hízóknak, korpás moslékot kevert a bikáknak, kasolta a szénát a lóistállóba. Közben várta, mikor hívják már falni valamit. A nap már ugyancsak délutánra járt, de még mindig nem kérdezte me* senki a gyerektől: ettél-e már ma. ö még nem is sejtette, hogy se gazdasszony, se szolgáló nincs a tanyában. Mennél jobban korgott a gyomra, annál jobban leste, kereste a fehérnépet. Amikor az udvaron őgyelgő gazda nem látta, hol az egyik ablakra, hol a másikra kapaszkodott fel. Bekukucskált. de egy áldott lelket se látott. A nagyszoba ablakon keresztül megpillantott a földön egy Jókora piros fazekat. Valami levesféle volt benne. Közepén barnállott valami. Biztosan hús — gondolta Laci. De uramfia, mozog a hús a fazékban! Igaz is. nem haluctnált a kikodult L' legényke szeme, a hús tényleg mozgott. Egy szerencsétlen egérke rúgta az utolsókat a szomszéd Meszlényiék szolgálója által tegnap egész hétre lefőzött »paszul levesben*. Laci étvágya a látottak után érezhetően csökkent. Mikor a kútnál a vederből kortyintott egyet, szintúgy érezte, mintha ebédelt volna délben. Este tíz órakor még zörgette a kerekes morzsolót a kamrában, amikor a konyhából kiszólt a gazda: — "Gyerök, Itt lösz a vacsorád, gyere be.* A fiú belépett a konyhába. Az asztalon ott látta a píros fazekat, mellette egy színehagyott cseréptányér tele bablevessel. Hús nem volt benne, de még az egérke sem volt sehol. — Feri bácsi vacsorázott mán? — kérdezte szepegve a mindenes. — Ne érdeköljön az tégöd. Sosé szerettem, ha a cseléd nagyon bizalmas. Neköm most különben is rossz a gyomrom, nem esik jól. Laci kényszeredve ült a kis cselédkonyha asztala mellé. A kanállal úgy tett, mintha szürcsölné belőle a levest, közben csak a kenyeret falta. Míg a paraszt kint járt az udvaron, elengedni éjszakára a kutyákat, addig az egész tányér tartalmát visszahárította a fazékba. Amikor bejött a gazda, rámordult a fiúra: ögyél még, mert hónap sok dógod lösz. Ha bent végzői a röggeli tönnivalókkal, utána elvetjük a tallóba a kölest. acl azonban nem evett tovább. Köszöni szépen, de már jóllakott. Vacsora után meghányta még lucernával a lovak előtt a szénarácsot, aztán felmászott éjjeli vackába. Soká, nagyon soká aludt el az állandóan dobogó, dübörgő, vihogó lovak zajátóL Alig hogy elszenderedett, rémes álmok kezdték gyötörni. Mintha valahol kint a mezőn bandukolna, aztán egyszeriben nagy kutyák rontanak rá, földre teperik, birkóznak kegyetlenül. A halálos küzdelem közepette látja: a nagy inas kutyalábak lassan átalakulnak emberi kezekké. <5 egyedül védekezik minden erejével, azok fojtogatják hárman is. Végül, mintha valami feneketlen szakadékba dobták volna. Azt érzi, hogy zuhan, zuhan le a mélybe, a semmiségbe. Különös álmának egy nagy csattanás vetett véget. Ez már nem álom, valóság volt. "Tusakodás* közben egész kitolta a priccs szélére az apjától kapott kiszolgált katonaládát, amit lefekvés előtt tett oda azért, nehogy maga essen a lovak közé. A láda leütötte az egyik kanca csípejét. Még reggel is szivárgott a sebből a vér, amikor a gazda meglátta. Macurka minden teketória nélkül nekiugrott a kis mindenesnek, csúnya mód felpofozta: ide tapossa bele a lótrágyába, ha még egyszer villát emel valamelyik lóra. Laci nem magyarázta meg, hogy mi is történt, hiszen az még borzasztóbb lett volna. Reggeli után. kilenc óra felé, három lóval, vetőgéppel valóban — mint ahogy az este megbeszélték — kiindultak kölest vetni. A vetőgép vadonatúj volt még, ahogy a kereskedésből kihozták. Macurka kísérte, Laci pedig vezette a lovakat. Vetettek már vagy pár órája a rekkenő nyári hőségben, amikor nagyhirtelen beborult az ég. Végtelen mennydörgés, villámlás kerekedett. A vihar szele is Itt volt már. A paraszt szeme fölé emelte a kezét, körülnézett, aztán hideg nyugalommal mondta: »No, gyerök, iparkodjunk, ezt a kicsit mán bevetjük, amíg ideér ez az idő.* em tettek száz lépést sem, eleredtek az egek csatornái. Mint egy szem cseresznye, akkora jegek pattogtak mindenfalé a földön, rettenetesen vágott a sűrű eső is. Macurka elkiáltotta magát: Vezesd be a lovakat, húzasd be a gépet. Azzal amilyen gyorsan csak tudott, szaladt a tanya felé. A lovak nyerítettek, ágaskodtak a hirtelen kerekedett pokoli viharban. Laci azonnal értette; semmiképpen sem bír velük. A vezetős ló zablakarlkájába fűzött kötófékszárat berántotta a gyeplőtartó hámkarikába, tőle telhető minden erejével hátrahúzta a ló fejét. Az félretekert nyakkal toporzékolt, saját testsúlyával is fékezte a másik két menekülni akaró állatot. Csak pillanatig tartott ez, míg Laci ledobálta az Istrángot. Szerszámostól elcsapta a lovakat. Az állatok vágtattak be a tanyába, egyenesen az Istállóba. Laci ls beért bőrig ázva, csak az új vetőgép maradt kint Levetkőztette a lovakat, aztán az ajtóból nézte, hogy szakad még mindig a jéggel kevert eső. Arra gondolt: ha a lovak világgá futnak a géppel, akkor biztosan elpusztultak volna, tönkre ment volna a gép is. Még büszke ls volt egy kicsit: nagy értéket mentettem meg a parasztomnak. Később elállt az eső, a gazda nem szólt egy szót se, klsompolygott a kölesföldre, kétszer körülkerülte a vetőgépet, aztán megindult egyenesen a lóistálló felé. A fiú várta, hogy valami dicsérő szót hall gazdájától. Csalódott. —• Te kölök, fene az anyád (a többit talán jobb nem is leírni). Sok csavargó kenyérpusztító volt már, de így, mlnt té, té, te mocsok, még nem bánt ki velem sénki. Odavan az új vetógép, egy szöm festék nincs rajta, leverte a jég. Nem mögmondtam, hogy húzasd be. Ezzel meglódította háromkilós forma öklét, s elölről a cseléd arcába suhintott. Bütykös nagy hüvelykujja teljesen véletlenül Laci szájába csusszant. Az ember is, az állat is, ha életét menti, gondolkodás nélkül cselekszik óriás dolgokat, olyanokat, melyre egyébként sohasem lenne képes. Laci minden erejét felülmúló görcsös szorítással harapta meg gazdája hüvelykujját. Macurka az ajtóhoz támasztott hámfához kapott szabad kezével. De Laci két kezével abba is belekapaszkodott, még mielőtt ütni tudott volna a nekivadult ember. A támadónak nem maradt más hátra, minthogy kitépje hüvelykujját a gyerek vértől bugyborékoló szájából. Laci érezte, ha elengedi, egy suhintással szétcsapják a fejét, minden pillanat élete megmaradását jelentheti. M acurka mint egy sebzett bölény üvöltött a hámfánál és ujjánál fogva irtózatosan rántott a gyereken, de nem bírta lerázni magáról. Az éles fogak a csont körüli húst már mind elmetszették, az ízek közötti porcogók utolsó maradékát szorították, amikor enyhülni kezdett a bikaerős ember. Megtántorodott, elesett a vérrel telikevert sárba. Pillanatokra elszédült. Üvöltözésére ketten is odaértek közben a Meszlényi-tanyából. Felállították Macurkát, leharapott ujjavégéból még mindig patakokban ömlött a vér. Saját tanyájukba vezették át Meszlényiék, de egy óra múlva már kezén nagy kötéssel visszajött a gazda. Laci még mindig ott állt az istálló előtt arccal a fal felé fordulva támaszkodott. Hányt, azt hitte, kiköpi a gyomrát. Orán, száján friss piros vért tolult, nemcsak a gazdájáé volt, közte volt az övé is. Macurka most odamehetett volna hozzá, agyon is üthette volna. De egy lépést sem tett, csak állt a gangon, nézte a fiút hosszan, félelmesen. Nem azért nem bántotta, mintha attól tartott volna, hogy Ismét megharapja. Valami természetfelettit látott a történtekben. Mintegy legyőzött szarvasbika, melynek nem maradt hátra más, csak a menekülés, bágyadtan, magábaroskodva nyüszített ez a nagydarab ember: ver az Isten. Aztán ép kezével a zsebbe nyúlt. Egy Horthyötös, és három egypengős akadt a markába. Kitette mind a gangdeszkára. Csöndesen, szinte bocsánatkérőn szólt: "gyerök, itt a béröd, elmöhetsz.* I gaz, Lacinak a pénzbére negyven pengő volt egész esztendőre, most két napra mégis nyolc pengőt kapott. Nyilván Macurka ezzel a pénzzel is enyhíteni akart az Isten haragján. A fiú nem félt mér, odatámolygott, elvette a pénzt, aztán elballagott a kiszolgált katonakofferrel. Másnap újra kint volt a vásárhelyi cselédpiacon. így telt kl Cserép László címzetes kisbéres esztendeje két nap alatt. Q HUGÓ HUPPERT: 3C. Kitárt torokkal rámsandít az éjfél, lenyelni kész, mert szivet öltem én. Pislákoló, csalóka gyertyafénynél bennem reked a legszebb költemény. Kint tank robog... most lőttek... újra lőttek ,.. tán újabb holtat szült az éjszaka, a holdvilág is piszkosabb és rőtebb, rádiónkon búg a himnusz mély szava. Itt állsz előttem kék hálóruhában és reszketsz... reszketsz ... élni újra félsz. Az éjjel most nem ölel téged lágyan, dobog a szív s szinte megáll az ész. Hát meddig? Mindig újra félni? — kérded, a homlokomon veríték libeg .. • leülsz, mert érzed, megremeg a térded, lázas vagy s tested mégis oly hideg. A békességre vágyódsz, úgy szeretnéd, ha nem volna tank, puska, rádió... Kezembe veszem reszkető kezecskéd s azt súgnám most is: hidd el, élni Jó. De most e percben nem hallod a hangom, mert újabb lövés dörren odakinn, a szived dobog, szinte már viharzón, nem volt még kínzóbb ennél soha kín. Én ls félek, csak — jaj — ne vedd te észre; valami lomha rém kúszik felénk, rakéta cikkan felhőnyomta égre, már-már feladnánk végleg a reményt; Gondolataim most u múltba szállnak, korholva nézem a kormos eget és átölelem csendesen a hátad —• öt éve épp, hogy megismertelek, Tndom, neked Is ez jut most eszedbe s egy pillanatra fényes lesz szemed.,, O, hányszor láttam sírva és nevetve öt év alatt e drága kék szemet. 8 már látom, amint könnyeid apadnak, kezed kezemben kissé elidőz s helyet adunk egy bátor gondolatnak: az élet mindig — most ls — újra győz. Üjabb lövés... már nem Is oly Ijesztő, a gyertya lángja egyre fényesül, a hold elől oszlik a lomha felhő, már a süvítő szélvész ls elül. Kihalt az utca, a rádió ls hallgat, puha karjával átölel a csend, utat engedve a Jövendő dalnak s kelet felől a hajnal feldereng. GURSZKY ISTVÁN TOROK Pásztorbot, gamós és görbe, zarándokbotnál különb, te hórihorgas, fejed búbján kampódnak lágy hajlatával, ógörög dal ritmusára újkor ütemét vezénylő, mikor a borostyánszínű hullámzó nyáj fölé lendülsz. Talán ós hellén időknek voltál bűvös muzsikása, népdal és idilli ének kincsed ó pásztori múzsa, most nincs homéroszi kényúr hogy szólalj parancsszavára sem rablólovag nem nyargal lovával lábad nyomában . i. Napsütötte pusztaságon láttam lenge délibábot tündöklő meseszigetnek pálmákkal szegélyezett partját, egy vén juhász áll elém és a ringó fátylas csodára az öreg mosolygón mondja: „Látszatnak ne higyj barátom!'' „Jer felénk a hegygerincre, eléd tárul ott a vilég, ösvényeinken a múltban ezer veszély lesett miránk, mardosták egymást a népek, gyűlölték az uraságot, rang, erőszak tartott minket pórázon, mlnt mi a nyájat. ^ a Épülő szabad hazánkban szétzúztuk szörnyű határunk, hűs völgyén Georgiának nyáron andalogva járunk, míg télen Azerbajdzsánnak enyhe szteppéin bolyongva, zöldellő slrváni rétről szép dagesztáni tavaszba! Kalapját és görbe botját himbálta, lengett subája, szabad mezők Illatában hömpölygött a gyapjak árja — (Gönczi Klára fordítása) N Csendesszaud éjjelek Törtetek a hegy oldalán Harmadánál vagyok talán, Gyakran visszarévedek: Ha más előtt semmiség is, Hálás vagyok nektek mégis, Csendesszavú éjjelek. Az én utam nem várt készen, Taposnom kellett keményen a szakadékszéleket. Ha lassan is vitt előbbre, Ott őrködtek minden kőre Csendesszavú éjjelek. Szeretni a jót és szépet, Becsületet, tisztességet, Szolgálni a népemet, : Sok mást, amit még nem ltudtam[ ' Mindent tőletek tanultam . Csendesszavú éjjelek. Markó Pál (118) Fuchs úr ismét félbeszakított, s azt mondta, hogy ez neki tökéletesen elég, ha mindennek csak a felét sikerül is teljesítenem, nekem ajándékoz egy törpe wyandolta-tyúkpárt, amely első dijat kapott a legutóbbi berlini baromfikiállitáson, s tulajdonosukat aranyéremmel tüntették ki a nagyszerű pároztatásért. Mondhatom, hogy mindent elkövettem, s vezérprogramomat betartottam a folyóiratnál, amennyire szerény képességeimtől tellett, sőt merem állítani, hogy ciklteim még felül is múlták képességeimet. Minthogy valami teljesen újat akartam nyújtani a közönségnek, kitaláltam különféle állatokat. Abból az elvből indultam ki, hogy például az elefánt, a tigris, az oroszlán, a majom, a vakond, a ló, a malac és a többiek már amúgy • is régóta ismeretesek az *Allatok világáénak minden olvasója előtt, hogy az olvasót fel kell rázni valami újdonsággal, új felfedezésekkel, s az első lépésem, ebben az irányban a kénhasú bálna volt. Ez az én új bálna/ajtóm akkora volt, mint a tőkehal, s egy hangyasavval telt hólyag jellemezte, valamint egy különleges bélcsatorna, ezen keresztül az én kénhasú bálnám valami mérges és kábító savat fecskendezett a kisebb halakra, melyeket fel akart falni, később egy angol tudós ... már nem emlékszem rá, hogy milyen névvel ruháztam fel. el is nevezte ezt a savat bálnasavnak. A bálnazsírt már addig is ismerte mindenki, de az új sav felkeltette néhány olvasó figyelmét, s ezek érdeklődtek nálam a bálnasavat gyártó cég iránt. Egyáltalán, biztosíthatom Önöket, hogy az "Allatok világa* olvasói rendkívüli kíváncsiak. A kénhasú bálna után rövid időközönként egész sor új állatol fedeztem fel. Megemlítem közülük az agyafúrt búbot (emlősállat az erszényesek rendjéből), az édeshúsú ökröt (a tehén őstípusa), és a szépia-ázalékot, amelyet a vándorpatkányfajták közé soroltam. Üj állataim napról napra szaporodtak. Magam is rendkívül meg voltam lepve, hogy milyen sikereket érek el ezen a téren. Sohasem hittem volna, hogy az állalvilág ily hathatós kiegészítésre szorul, s hogy Brchm annyi állatot kihagyott az "Állatok világa* című munkájából. Tudott-e Brekin, s mindazok, akik utána következtek, az én izlandi denevéremről, a "távoli denevérről*, az én házimacskámról, amely a Kilimandzsáró-hegy tetején lakott "ingerlő szarvas-pacsulia* néven? I - (Folytatjuk)