Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-31 / 177. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XIII. évfolyam, 117. szám Ara: 50 fillér Bz anya- és gyermekvédelem ügyét és a szegedi sport helyzetét tárgyalta meg a városi tanács végrehajtó bizottsága Javult a védőnők munkája ijjjj: Csökkent a csecsemőhalálozási arányszám || Egészségügyi hetet rendeznek őszre ijjj}; Sport­tanácsot hívnak létre A városi tanács végrehajtó bizottsága kedden délelőtt ülést tartott. Ladányi Bene­dek v. b.-elnökhelyettes be­számolt a legutóbbi ülésen hozott határozatok végrehaj­tásáról, amit a végrehajtó bi­zottság tudomásul vett. Pusz­tai Józsefné, a pénzügyi osz­tály vezetője terjesztette be ezután jelentését az 1957-es évi költségvetés első fél évé­ről. Dr. Berkes Pál főorvos szá­mok be ezután a városi ta­nács egészségügyi osztályá­nak az anya. és gyermekvé­delem, valamint az iskola­védelmi körök főleg csecse­mő, kisgyermek és terhes ta­nácsadással és gondozással foglalkoznak. Tizennyolc területi védő­nő látja el ezt a szolgála­tot Szegeden. A védőnők havonta egyszer látogatják az egy éven aluli gyermekeket, kétéves korig pedig kéthavonta. A család­a múlt évhez viszonyítva 3 csökkent a születések száma, * és ez a különben sajnálatos Jj tény módot nyújtott arra, hogy a védőnők többet foglal- II kozzanak az anya- és gyer­mekvédelemmel. 1956 első fél.-] évében 3317 gyermeket látó- íí gattak meg, 1957 első felében pedig 4795 gyermeket. 1956 í. első fél évében 9137 csecse- '' mőlátogatás volt, viszont 1957 ;; látogatások és tanácsadások első fél évében 8943. (Ez is fennakadás nélkül folytak az októberi eseményeket követő időben is. A védőnők területi munká­jukban a népbetegségek, a egészségügy terén végzett ed- járványok elleni küzdelemben digi munkájáról. A beszámoló rámutatott ar­ra, hogy az anya- és gyer­mekvédelem alapkerete az egészségvédelmi szolgálat, mely Szegeden nyolc tanács­adóval működik. Az egészség­_ Jelentős feladatokat töl­tenek be. Igen nagy segítsé­get nyújtottak az egész la­kosságra kiterjedő tüdőszűrő ernyőkép vizsgálatok lebo­nyolításában is. Szegeden az év első felében cÁ w jtöfiröpaqanda — fontos pártmunka. Az ellenforradalmárok vak dühvel támadták a pártsajtót, a különböző pártkiadványofcat, mág­lyákon égették a Lenin tanításait tartalmazó könyveket, brosúrákat, folyóiratokat. Amilyen gyorsan pusztították és igyekeztek megsemmisí­teni a szocialista tano­kat tartalmazó füzete­ket, olyan gyorsan kezd­ték terjeszteni a külön­féle ellenforradalmi saj­tótermékeket, a hazafi­asság álarca mögé búj­tatott, soviniszta, naci­onalista nézeteket. Éppen ezért szeretet­tel, örömmel köszöntöt­tük a november 4-e után megjelent lapokat, is­mertetőket és brosúrá­kat. Nálunk, a MEZÖ­EK-nél, — mint annyi más munkahelyen — önként, minden felhívás nélkül, igaz emberek kezdeményezésére, egy­re többen kezdték eze­ket a kiadványokat ter­jeszteni, tartalmukat magyarázni. Sok dolgozó akkor eszmélt csak iga­zán rá, hogy ml lett vol­na a magyar néppel, ba győz az ellenforradalom, amikor a Fehér Köny­vet elolvasta. Többek­nek szorult ökölbe a ke­ze, amikor a lelketlen gyilkosságokat, ember­telen kínzásokat és a kegyetlenkedéseket be­mutató képeket meglát­ta. Ezek a kiadványok is elősegítették azt, hogy ma már egyre többen vannak, akik látják: az ellenforradalmárok a törvényesség hangozta­tásának álarca mögött a gyilkosságok sorozatát követték el, a demokra­tikus jogok kiabálásával akarták eltörölni ha­zánkban a népi demok­ráciát és visszaállítani a tőkés rendszert. A valót tartalmazó fü­zetek terjesztésére, a pártkiadványok megfe­lelő kezekbe való eljut­tatására ma különösen szükség van. A MEZO­ÉK pártvezetősége egy elvtársnőt bízott meg a sajtópropaganda-munka megszervezésével. Párt­szervezetünk tavaly rá­diót, majd vándorzászlót nyert a jól kiépített saj­tópropaganda-munkáért, s most méginkább jó eredményeket akarunk elérni. Viszont meg akarjuk szüntetni a régi, rossz, elavult sajtóter­jesztési módszereket. Mert bizony előfordult több helyen, hogy ráerő­szakolták az emberekre a pártkiadványokat. Egyesek részéről csupán az volt a cél: túladni a brosúrán. Nem nézték, kinek a kezébe kerül és így megtörtént, hogy a "vevő* bele sem tekin­tett, eltette olvastalanul. Egyes helyeken napokig, hetekig kiosztatlanul he­vertek ezek a kiadvá­nyok, porosodtak szek­rény tetején, vagy a fi­ókban. Hónapokig nem számoltak el a kiadvá­nyok áraival stb. Ezeket a módszereket meg kell szüntetnünk. A sajtópropaganda-mun­kát a napi pártmunka szerves részévé, a poli­tikai felvilágosító mun­ka tartozékává tesszük. Az 1919-es Tanácsköz­társaság hős kommunis­tái az illegalitás nehéz éveiben, titokban, dugva, emberről emberre menő titkos agltációval ter­jesztették a párt kiadvá­nyait. Mí szabadon, nyíl­tan, örömmel terjesztjük ezeket, mert e fontos pártmunkával is igaz ügyünket, szocialista jö­vőnket szolgáljuk. SOMOGYI ALADÁR, a MEZÖÉK párttitkára mutatja a születések számá- p nak csökkenését.) A terhesgondozás terüle- ü tén hiányosság az, hogy a ter- 'j hesség első három hónap- '•< jában nem jelentkeznek j az anyák a tanácsadáson, ' pedig ezzel az esetleges ter- -í hességi szövődvényeknek már j elejét lehetne venni. A terhes- ! gondozás az üzemekben is je­lentős könnyítéseket biztosít a leendő anyáknak. A nagy üzemekben az üzemi nőgyó­gyászati és terhes tanácsadá­sokon az orvos javaslatára könnyebb munkahelyekre he­lyezik a terhes anyákat; Az otthoni szülés Szege­den számba nem vehetően ritka. flz ellenforradalom szegedi számláiból — j az Építőipari Vállalatnál „Injekciózzák * a szegedi töltéseket Egy újra­• lelfegyverwtl I X gyilkosról Kis tápéi hajósok A VlT-sorsjegyek nyereményjegyzéke Móra Ferenc meséiből jelent meg újabb válogatott gyűjtemény a Mó­ra Ferenc Könyvkiadónál. A közölt felvételt Szeged nagy klasszikus írójáról Liebmann Béla készítette 1929-ben, Mó­ra dolgozószobájában. (Bő­vebbet lapunk 5. oldalán) A csecsemőhalálozási arány­szám, mely 1956 első fél évé­ben 5,2 jszázalék volt, 1957­ben lecsökkent 4,3 százalékra, sőt a második negyedévben, külön értékelve, leesett 3,2 százalékra. Ez azonban nem mutatja teljes mértékben a gondozási, megelőző munka tetemes mi­nőségi javulását, mert itt is figyelembe kell venni, hogy a születések száma abszolút számban kevesebb lett. A szegedi anyatejgyűjtő ál­lomás országos viszonylatban is első helyen áll, egyrészt a begyűjtött anyatej mennyisé­ge, másrészt a kifogástalan kezelés folytán. A csecsemők tejellátásában sokszor mutatkoznak hiányok, főleg az úgynevezett csecse­mőtej kiadása terén. Ilyen vonatkozásban az egészség­ügyi osztály kéri a végrehaj­tó bizottság segítségét. (Folytatás a 3. oldalon.) osógép?! Elgondolás arról, hogy valóban a rászorulók kapják meg e fontos háztartási kisgépet Mosógépi?., . takarított forintjaikon szíve­— Sajnos nincs. Nézzen be 5en vennének mosógépet, a jövő héten, r— Van mosógépjük? «— Nincs kérem, hétutoU jára reméljük lesz. . De mire ők> a dolgoz6 aS2_ És ez így ment végig vala- szonyok az üzletbe érnek, mennyi vas- és műszaki cik- mindig elfogy a mosógép. Ez ket árusító szaküzletben, nem is csoda, hiszen sok rá­Semmi biztatás, hátha, néz- érő asszony, férfi, árgus sze­zen be, reméljük, lehet, hogy mekkel figyeli, mikor érke­lesz. A sok-sok dolgozó asz- zik az üzletbe mosógép és szony pedig az üzemből, a hi- azonnal lecsapnak rá. Elő­vatalból fáradtan hazaérve, fordult már az is, miközben megkezdi a második műszakot, a műszaki nagykereskedelmi Az egyik legnehezebb és leg- vállalat raktárából szállítot­hosszadalmasabb házi munka tak négy ' mosógépet az álla­a mosás. A műszaki emberek mi áruházba, útközben mind asszonyaink segítségére siet- a négynek akadt gazdája, 'ek, nagyszerű mosógépet Fogták a gépeket és pz isten­konstruáltak. Néhány félóra, nek sem adták volna át a kész a nagymosás. zsák-mán nt Milyen jó dolog is mosó- zsaKmanVt. levélben, vagy telefonon ér­tesítik, hogy mehet az áru­Már az utcán ért' A mos6oép rubrikában „kiszúrják" a gépet eddl° mindöss^ egy feljegy­s * zes áll. De előre láthatólag a „legzsúfoltabb" rovat lesz. Vagyis a legkeresettebb hi­ánycikk napjainkban a mo­sógép. A feljegyzett nevek közül az igazgatóság dönt. Ezzel a módszerrel megszün­tetik a visszaéléseket, a pro­tekció is háttérbe szorul. Egy spekuláns már „lemorzolódott?'... Az Állami Áruház dolgo­zóinak rövid két-háromnapos tapasztalatai alapján — na­géppel mosni — "nem meg- A dolgozó nők nem érnek OVon hasznos az előjegyzés. erőltető fizikai munka többé rá arra, hogy mindennap les­a mosás. Sajnos, a legtöbb sék, mikor szállítanak árut az üzletekbe. Ezzel az el­osztási formával gyakran olyan ember birtokába jut szegedi asszony nem élvezi a technika fejlődésének eme nagyszerű vívmányát. Igaz, így szabadultak meg egy no­tórius mosógép-vásárlótól. Legutóbb, amikor érdeklő­dött a gép után, a műszaki osztály vezetője kérte tőle az az ára is csinos összeget tesz gép, aki busás „prémiumért" adatokat. A nevét nagynehe­ki, de az asszonyok szívesen takarékoskodnak, és a meg­gy orsan tovább ad rajta. Szabad a nevét ? Sándorfalván négy csspiomunkacsapet nevezett be a KISZ cséplési versenyébe A Sándorfalvi Gépállomás fiatalabb cséplőmunkásai is úgy határoztak már a mun­ka kezdetén, hogy ők is együttes erővel vesznek részt a KISZ által kezdemé­nyezett cséplési munkaver­senyben. Az elmúlt héten már meg is kezdődött az első helyért a versengés Süli Fe­renc, Kovács Ferenc, Ferenczi Lajos és Széli József fiatal munkacsapatvezetők brigád­jai között. A gépállomás ve­zetősége a verseny ösztön­zésére a megyei díjakon kí­vül külön is jutalmazza a legjobb munkacsapatokat. A KISZ cséplési munka­versenyéből nem maradtak ki a sándorfalviak mellett a kistelekiek sem. Sőt, ha job­egy jó fejhosszal most előbb is haladnak a sándorfalviak­nál. A gépállomás szomba­ton estére már 50 százalékig teljesítette idei cséplési ter­vét. 5 ezer tonna gabonát csépeltek el 41 géppel. A kisteleki munkacsapatok kö­zül hárman neveztek be a KISZ cséplési versenyébe, a három közül az elmúlt na­pokban Szemerédi Pál bri­gádja volt az első 20 vagonos teljesítményével. Nem sok­kal vannak mögötte a többi munkacsapatok sem. A kol­lektív munka eredménye­ként a kistelekiek most nem­zen megmondta, de lakása és munkahelye címéről már nem volt hajlandó nyilatkoz­Az igazság az, hogy kevés Gyorsan távozott az áru­a mosógép. Az év első felé- házból és azóta sem látták a ben mindössze 179 mosógé- mindennapos vendéget, pet kapott Szeged. A jövő A Szegedi Kiskereskedelmi számai már biztatóbbak. A Vállalat 39-es, Klauzál téri műszaki árudájában a vezető öntevékenyen jegyzi a jelent­kezők nevét. De a 29-es üz­letben alkalomszerűen „osz­harmadik negyedévben 192 gépet kap városunk. Tehát lényegesen jobb lesz az el­látás. Az óriási kereslethez képest törpe szám a 192 és togatják" a mosógépeket, igyekezzünk a meglévő ke- Hasznos lenne, ha minden resletet jól, igazságosan el- szaküzletben feljegyeznék az osztani. igénylők nevét, így talán Az Állami Áruházban jú- azok is mosógéphez juthat­lius 29-től naplót vezetnek a nának, akiknek valóban hiánycikkekről. Ez a követ- szükségük van rá. A mosó­kezőkből áll: ha a vásárló Oépek elosztását a kereske­olyan áruféleséget szeretne delmi állandó bizottság és a ban megnézzük, a kistelekiek legelső helyet vásárolni, amilyen jelenleg társadalmi ellenörök is ellen. csak a járás, de megyeszer- nincs az áruházban, felírják a őrizhetnék rendszeresen, így te kiharcolták maguknak az vásárló nevét, lakcímét, ta'dn sikerülne a meglévő éves terv teljesítésében a munkahelyét és a telefon- keveset jól elosztani. számát. Ha megjön az áru. H. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents