Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-27 / 174. szám
2 Szombat, 1957. július 87. '1 A munkáspárti ellenzék élesen támadja az angol kormányt ománi katonai akciója miatt | A ntmieíkAn politika napi eseményei LONDON: A leszerelési albizottság csütörtöki ülésén a rakétákkal kapcsolatban hangzottak el Javaslatok. Stassen amerikai delegátus 6zerint felügyeleti rendszer létesítése szükséges ahhoz, hogy a Föld légkörének külső rétegébe csakis békés és tudományos célból lőhessenek ki rakétákat. Egy ilyen megállapodás — Noble angol küldött szerint — fontos része lenne a leszerelési egyezmény előkészítésének. Az ülésen elnöklő Zorin szovjet delegátus kijelentette, hogy a márciusban és az áprilisban elhangzott szovjet javaslatok fényében fontolóra veszt Stassen indítványát. • * • VARSÓ: Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének varsói látogatása után kiadott közlemény többek között hangsúlyozza: az elnök és a LEMP vezetői, valamint a lengyel kormány tagjai közötti megbeszélések során kifejezésre jutott az az egyhangú meggyőződés, hogy folytatni kell az erőfeszítést a nemzetközi feszültség további enyhítéséért és a kollektív biztonságnak a leszerelés, legfőképpen pedig a nukleáris kísérletek megszüntetése útján való eléréséért. • * • PÁRIZS: Franciaországban egyre terjed a mintegy három hete megkezdődött, többek között a textil- és a villamosiparban dolgozók, továbbá a bank- és állami alkalmazottak sztrájkja. A dolgozók így kívánják biztosítani a minimális létfenntartási költségeik emelését. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága közleményében bejelenti: szolidáris a sztrájkolókkal és akcióegységre szólítja fel a dolgozókat a Bourges-Maunourykormány háborús politikája ellen. * * • COLOMBO: Bandaranaike ceyloni miniszterelnök a ceyloni képviselőház csütörtöki ülésén állást foglalt a magyarországi eseményékkel kapcsolatban és kijelentette: az ötös bizottság — amelynek, mint ismeretes, Ceylon képviselője ls tagja — vizsgálata nem teljesen kielégítő, mivel a Szovjetunió és Magyarország kormányától nem érkezett a bizottsághoz illetékes tájékoztatás. Bandaranaike végül közölte, hogy nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy az. ötös bizottság jelentésének megvitatására rendkívüli ENSZ-ülésszakot hívjanak össze, majd hozzátette: „Felkértem ENSZ-belí képviselőnket, hogy ellenezze a rendkívüli ülés összehívását még akkor is, ha Ceylon lenne az egyetlen ország, amely ezen az állásponton van". • * • OMÁN: Omanban a felkelők elutasították az angoloknak a harcok beszüntetésére vonatkozó felhívását és a szultán ellen Indított újabb támadásaik eredményeként több fontos pontot foglaltak el, többek között egy olajban gazdag területet is. Az ománi imám visszautasította a szultán békeajánlatát és kijelentette: tovább harcol, amíg az országa fel nem szabadul az imperializmus alól. Az angol alsóházban az ellenzék élesen támadta a kormányt, amiért segítséget nyújtott az ománi szultánnak. „Nincs jogunk angol hadkötelesek életét pusztán ilyen célokért kockára tenni" — mondotta többek között Bevan, a Munkáspárt szóvivője. Lapzártakor érkezett: A REUTER különtudósítójának jelentése szerint minden további fegyveres hadmüveietet felfüggesztettek az nmanl felkelők által megszállva tartott térségben — nem tudni mennyi időre. • * • NEW-YORK: Szuravardi pakisztáni miniszterelnök, aki jelenleg hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodik. csütörtökön beszédet mondott New Yorkban az ENSZ-rádióban. Többek között elmondotta, hogy szükségesnek látja ENSZ-haderő létrehozását, mert csak így biztosítható. hogy az ENSZ határozatait minden érdekelt fél tiszteletben tartsa és végrehajtsa. Amíg ez meg nem történik a nemzetközi biztonságot veszély fenyegeti — tette hozzá Szerinte egy ilyen haderő létrehozása után gyorsabb előrehaladás mutatkoznék a leszerelési tárgyalások terén ls. Biztosított az ország kenyérgabonaellátása Az országos felvásárlási operatív bizottság legutóbbi ülésén mégtárgvalta az ország kenyérellátásának és felvásárlásának időszerű kérdéseit. A bizottság megállapította, hogv az ország kenyérellátása az előbbi évekhez képest kedvezőbben alakult. A baráti országok — elsősorban a Szovjetunió — segítségével az első félévben zökkenő nélkül sikerült az ország kenyérszükségletét biztosítani. Az utóbbi hónapokban a folyamatos kenyérellátás mellett jelentős kenyérgabonatartalékok ls képződtek. Ujabb felmérések szerint az előzetes becsléseknél kedvezőbbek a termésátlagok. Az ország kenyérgabona vetésterülete is nagyobb, mint azt a korábbi számítások is mutatták. Mindezek alapián az ország kenyérgabonaellátása a jövőt tekintve is szilárd alapokon nyugszik. A forradalmi munkás-paraszt kormány által megállapított gabonaárakkal a termelők elégedettek, mert látják. hogy Ilyen árak mellett a gabonatermelés kifizetődő. Ezt bizonyltja az is. hogv bár a cséplést alig kezdték meg. az állami felvásárlás országszerte megindult. Számottevő az előzetes szállítási szerződés alapján lekötött gabonamennyiség is. de az eredmények mégsem mondhatók kielégítőnek. A termelők sok helyen nem ismerik a szerződéskötésnek azt az előnyös feltételét, hogy az eladott terményár mintegy 50 százalékát a megállapodás alkalmával előlegként felvehetik. Az országos felvásárlási operatív bizottság felhívja a termelőszövetkezeteket és az egyénileg gazdálkodó termelők figyelmét arra, hogy az állam iránti tartozásaikat — a természetben fizetendő földadót, és a cséplés természetbeni díját — az előirt határidőben ad iák át. továbbá az államtól ellátásra és vetési célokra kapott gabonakölcsönöket a megállapított határidőn belül térítsék viszsza. Omán — a közép-keleti feszültség új gyújtópontja Az arab—izraeli ellentétek es a szuezi probléma miatt eddig is feszült közép-keleti helyzet új feszültség-forrással „gyarapodott": Az Arábiai télsziget keleti csücskében levő Omán és Muszkát — az utóbbi Mascat néven ls ismeretes — szultánátusban az egyik törzs 1500 embere fegyveres felkelést kezdett Omán és Muszkát szultánjának, Szaid Bin Taimur uralma ellen. A felkelők, akiket Ghaleb Bin Ali sejk, Omán unámja — vallási vezetője — irányít, gyors sikereket értek el: jelentős területeket foglaltak el Omán középső részein, és két nap alatt tönkreverték a szultán seregeit. A felkelők célja az, hogy megszűntessék Omanban és Muszkatban érvényesülő angol befolyást és biztosítsák a szultánátus függetlenségét. A megtámdott szultán Anglia segítségét kérte és az angolok, akiknpk fontos gazdasági érdekeltségeik vanak Omanban, a szultán mellett avatkoztak be a harcokba. Omán és Muszkát szultánátus 212 ezer négyzetkilométer kiterjedésű. Magyarországnál kétszerte nagvobb: Területe mezőgazdaságilag teljesen értéktelen: legnaragyobb részt sivatagi homok és ölszázezernvi lakosának' alig nyújt valamelves megélhetési lehetőséget; Rendkívül gazdag azonban olajban és ez a magyarázata az angolok „segítési készségének". Az a körülménv. hogv az ománi és a muszkati felkelők a legmodernebb amerikai fegyverekkel voltak felszerelve, megdöbbentette az angolokat. Ez. valamint az a tény, hogy a felkelő csapatok vezetője, Ghaleb Bin Ali, jó kapcsolatban van nemcsak a szomszédos Szaúd-Arábia uralkodó köreivel, de a Szaúd-Arábiában nagy olajkitermelési koncessziókkal rendelkező ARAMCO amerikai olajtársaság szaúd-arábiai igazgatóságával, kézehfekvővé tette, hogy az egész felkelés szellemi és gyakorlati előkészítői az amerikaiak —. de legalábbis az amerikat olajvállalat vezetői — voltak, abból a célból, hogv az ománi és muszkati szultánátus területén lévő. brit társaságok tulajdonában lévő olalforrásokat megkaparinthassák. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivőié természetesen igen élénken tiltakozik az ilven természetű angol vádak ellen és azt állítla. hogv a felkelők birtokában lévő amerikai gyártmányú fegyverek Szaúd-Arábiából kerültek a felkelőkhöz. csempészúton. Az amerikai külügyminisztérium véleménye szerint az angoloknak •— katonai baavatkozásuk révén — a lehető leghamarabb véget kell vetniök a felkelésnek és „meg kell szilárdítani a nyugati hatalmak közép-keleti együttműködését és középkeleti helyzetét". Ha ugyanis az ománi felkelés elérné célját, Anglia befolyása az Arábiai-félszigeten máról holnapra a semmivel lenne egyenlő és hasonló felkelésre ösztönözné az Ománnál szomszédos, ma még brit kézen lévő, olajforrásokban gazdag és stratégiai szempontból nagy fontosságú szultánátusok lakosságát. Az angol légierő az elmúlt napokban a támadások egész sorát intézte az ománi és a muszkati felkelők igen erős éllásai ellen — eddig eredménytelenül. mivel a felkelők visszautasították az angolok megadásra vonatkozó felszólításait. Nemcsak arról van szó, hogy már katonai beavatkozással sem lehet megmenteni az Arábtai-félszigeten eddig érvényesült angol befolyást, hanem annak lehetőségéről is, hogy Szaúd-Arábia — és esetleg még Egyiptom is — katonai segítséget nyújt az arab szolidaritás jegyében az ománi felkelők számára. Ez pedig — katonai vereségen kívül — az angolok még megmaradt közép-keleti pozícióinak végleges összeomlását vonná maga után. A gazdasági év végére mindenütt be kell fejezni a földbirtokrendezéseket Hogyan történik a határsávból kitelepítettek kártalanítása? — Készül az áj telekkönyvezési szabályozó tendelet Pénteken a Földművelésügyi Minisztériumban kétnapos tanácskozásra ültek össze a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályainak vezető földbirtokrendezői, hogy megtárgyalják a forradalmi munkás-paraszt kormány földtulajdoni és földhasználati viszonyok rendezé°érpl szóló rendeletének végrehajtását és a füldbirtokpoliüka időszerű kérdéseit. Birkás Imre, a Földművelésügyi Minisztérium földbirtokrendezési főosztályának vezetője beszámolóiában hangsúlyozta, hogy a vitás földtulajdon és földhasználati viszonyok rendezéséhez hasonló méretű földbirtokpolitikai munkát a földrefom óta nem hajtottunk végre. Méreteire jellemző, hogy az eljárás 2969 községet és várost érint és mindössze 294 olyan község van, ahol földbirtokrendezésre nem volt szükség. A jogos kártalanítási. föld-visszaadási kérelmeket. továbbá a termelőszövetkezetekből történt kilépéseket és termelőszövetkezeti feloszlásokat is számításba véve egymillió 550 ezer hold föld rendezését kell . végrehajtani. Július 20-ig az érintett községek 56 százalékában befejeződtek ezek a munkák. 861 községben pedig megtörténtek a műszaki előkészítések. Az eljárások eddigi eredményei növelték a dolgozó parasztság politikai bizalmát és termelési biztonságát. A földtulajdoni és használati viszonyok rendezésének eddigi eredményei két • irányban érvényesültek: egyfelől az ellenforradalom következtében további termelőszövetkezeti bomlások megállításában és földjük használati biztonságának megteremtésében, másfelől a kis magántulajdonokat ért sérelmek orvoslásában, azok földterületének növekedésében. A földek tulaldon és használati viszonyainak rendezésével erősödik a párt ás kormány iránti bizalom. Ezzel a bizalommal, valamint a gazdaságpolitikai intézkedésekkel és politikai meggyőzéssel lehetővé válik, hogy a volt termelőszövetkezeti tagok ismét a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépjenek azokkal az egyénileg gazdálkodó parasztokkal együtt, akik eddig még nem érdeklődtek a közös gazdálkodás iránt. A rendezések során elkövetett hibák felsorolása után az előadó a déli határsávból kitelepített személyek földkártalanításéról beszélt. Megállapította. hogy ilyen szeméegyszer tízszeres összeget is. lyeket megillet a 10, illetve 1 hold kártalanítás, ha az er* re vonatkozó . kérelmet 1957. augusztY.s 15-ig beadják. Ezt a kártalanítást a folyamatban lévő földhasználatok rendezésével egyidejűleg kell végrehajtani és elsősorban a dolgozó parasztok, dolgozó kisemberek kártalanítási igé* nyét kell kielégíteni. Az Igazságügyi Minisztériumban előkészítés alatt áll a földtulajdoni és használati viszonyok rendezése után kialakított birtokdllapotok telekkönyvezésére vonatkozó eljárást szabályozó rendelet. A földrendezési főosztály elkészítette a tartalékföldek hasznosítására vonatkozó javaslatokat. Az előadó ezután a tartalékíöldek talaj erő-fenntartásának kérdéseiről, azok adásvételéről. majd a pedagógusok háztáji területének telekkönyvi nyilvántartásáról szólt. Végül hangsúlyozta: A megyei tanácsok fokozott gonddal kisérjék figyelemmel az ingatlanforgalom alakulását, vizsgálják meg az ingatlanforgalomban beállt változások okait és hatását és az ezekből származó panaszokat, s leplezzék le az ennek kapcsán előforduló korrupciókat. A beszámolót vita követte. ' mitii*! (129) — Maga ott összecsinálná magát — védekezett a tizedes — maga kutyamosó. — Minden gefechtben sokan összecsinálják magukat — szólt közbe megint az egyik kisérő katona — a múltkor mesélte Budejovicében egy sebesült bajtárs, hogy amikor rohamra mentek, ö háromszor egymás után 'összecsinálta magát. Először, amikor kimásztak a delthungból a dróthinderiússzek előtt. (A fedezékből a diólnkndalyok előtt.) aztán, amikor vágni kezdték a drótot, és harmadszor akkor csinálta tele a nadrágját, amikor az oroszok szuronnyal rájuk mentek és azt ordították, hogy "hurrá*. Aztán ők visszamenehültek a delckungba, és az egész svarmban nem volt egy se. aki össze ne csinálta volna magát. A deltkung tetején meg lábbal lefelé egy halott feküdt, akinek a kirohanásnál egy srapnel letépte a fél fejét, mintha kettéhasították volna, és ez abban az utolsó pillanatban úgy összecsinálta magát, hogy az egész kifolyt a nadrágjából a bakancsára és onnét be a dehungba a vérével együtt. Es a koponyájának a másik fele meg a velő is mindjárt ott volt alatta. Az ember észre se veszi, és máris megvan. — Ncha meg a gefechten rosszul lesz az ember — mondta Svejk — megundorodik valamitől. Prágában mesélte a pohereleci "Kilátó*-bnn egy beteg lábadozó, aki Przemyslböl jött viszsza, hogy ott valahol a fesztung alatt szurony roham volt, és ővele egyszerre csak szembekerült egy orosz, marha nagy ember, mint egy hegy és rárontott a szuronyával, és egy jó nagy csepp lógott az orrán. Ahogy ő meglátta ezt a cseppet, ezt a taknyot, mindjárt rosszul lett, és a hilfszpaccra (Mentőállomásra.) kellett, hogy menjen, ott aztán azt mondták, hogy meg van fertőzve kolerával, és elküldték a pesti kolerásbarakkokba, és ott tényleg meg is kapta a kolerát. — Közönségei baka volt. vagy pedig káplár? — kérdezte az egyéves önkéntes. — Káplár volt — felelte nyugodtan Svejk. — Megtörténhetett volna minden önkéntessel is — mondta bárgyún a tizedes, dc közben diadalmasan nézett az egyéves önkénlesre, mintha azt akarná mondani: "Na mást megadtam neked. mit szólsz hozzá." De as önliéntes némán feküdt a padon. Közeledtek Bécshez. Akik nem aludtak. nz ablakból nézték a Bécs körüli drótakadályokat és erődítéseket, s ez a látvány némileg nyomattá tette az egész r-onat kedélyét. Ha addig szüntelenül harsogott is a hátulsó vagonokból a Kasperské Hory-i hegylakók üvöltése: "Wann irh kumm, wann icli humm, vann ich vieda, wirda kumm*, most elhallgatott, olyan kedvezőtlen benyomást teltek a szögesdrótok, amelyek az egész Bécset körüldrótozták. — Minden rendben van — mondta Svejk, a lövészárkokat szemlélve — minden a legnagyobb rendben van, csak itt a bécsiek, ha kirándulnak. könnyen eltéphetik a nadrágjukat. Itt az ember, óvatos kell, hogy legyen. — Bécs különben is nagyon fontos város — folytatta —, hogy ne mondjak mást. mennyi vadállat van rsnk abban a schönbrunni menazsériában. Amikor évekkel ezelőtt Bécsben voltam, mindig a majmokat szerettem a legjobban nézni, de ha valami személyiség kijön a császári várból, akkor senkit se engednek oda a kordonon keresztül. Velem volt egy szabó iz a tizedik kerületből, és ezt lecsukták, mert mindenáron látni akarta azokat a majmokat. — Aztán vok a várban is? — kérdezte a tizedes. — Az nagyon szép hely — felelte Svejk — én nem voltam ott. de hallottam valakitől, aki olt volt. A legszebb az egészből a burgwache. (Várőrség.) .4sí mondják, mindegyiknek két méter magasnak kell lenni, és utána kap egy trafikot. És hercegnő annyi van ott, mint a szemét. Átmentek valami pályaudvaron, s hallották maguk mögött az osztrák himnusz hangjait: a zenekar valószínűleg tévedésből jött ide, mert a vonat csak jóval később állt meg. egy másik pályaudvaron volt menázsi és volt ünnepélyes fogadtatás. De már nem úgy volt, mint a háború elején, amikor a frontra menő katonák minden állómáson torkig elteli magukat, s amikor koszorúslányok üdvözölték őket ostoba fehér ruhában és még ostobább arckifejezéssel ós állation hülye bokrétákkal és valami hölgynek a még hülyébb szónoklalával, és a hölgy férje most borzasztó nagy hazafi és republikánus. .4 bécsi üdvözlésben részt s-ell az Osztrák Vöröskereszt három nőtagja, a bécsi asszonyok és lányok valamiféle luíborús egyesületének két tagja, a bécsi elöljáróságnak egy hivatalos képviselője és egy katonai képviselő. Mindezen arcokról lerítt a fáradtság. A katonavonatok éjjel-nappal jártak, a szanitéc-vagonok óránként hozták a sebesülteket, a pályaudvarokon állandóan tolattak a hadifogolyszállító szerelvények, s mindennél felen kellett lenniük az összes testületek és egyesülelek tagjainak. Ez így ment nap-nap után, és a kezdeli lelkesedés dsítássá változott. A tagok váltogatták egymást ebben a szolgálatban, S amikor sor került rájuk. Itogy kimenjenek valamelyik bécsi pályaudvarra, mindnek olyan fáradt kifejezés üh az arcán, mint azoknak, akik ma a budejovicei ezred vonalát várták. A marhavagonokhói olyan reménytelen arccal nézlek lo a katonák, nunl azok, akiket az akasztófára visznek. Hölgyek léptek oda, és mézeskalácsot osztogattak nekik, a következő cukorból csöpögletett feliratokkal: "Sieg und fíarkr*.. "Gott strufe Enghmd". »Drr Üsstcrreicher hat ein \ aterland. .Er l/ebt'i und hat nuch L'rsach für's Vnteriand. zu kampfen*. ("Győzelem ésbozszii«, "Islen, büntesd meg Angliái", "Az osztráknak van hazája. Szereti azt, és oka is van rá, hogy harcoljon « hazáért".) A Kasperské Hory-i hegylakók teletömték magukat mézeskaláccsal, anélkül, hogy közben eltűnt volna róluk a reménytelen arckifejezés. Aztán elhangzott a parancs, hogy szakaszonként menjenek menázsi ért a tábori konyhákhoz, amelyek a pályaudvaron álltak. Ott volt a tisztikonyha is, ahová Svejk elment a tábori főlelkész parancsait lel/esíteM, milyizben az egyéves önkéntes várta, hogy megetessék, mert csalt kél kísérő katonát engedtek le egész fogdavagon menázsiáért. Svejk pontosan végrehajtotta a parancsokat, s a síneken átlépve, észrevette Luk ás főhadnagyot, aki a vágányok között sétált, és várta, hogy neki is marad-e valami a tiszti menás siból. Lukas főhadnagy igen kellemetlen helyzetben volt, minthogy egyelőre osztoznia kellett Kirsclmer főhadnaggyal egy tisztiszolgám Ez a puccer tulajdonképpen csak a saját gazdájával törődött, és a legnagyobb mértékben szabotált, amikor Lukás főhadnagyra került sor. (Folytatjuk)