Délmagyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-27 / 174. szám

123 Szombat, 1957. július 87. '1 Sok ideit, energiát emészt fel a „hadakozás" JKajdnem elveszett százezer forint! kevesebb jut a munkásokkal való foglalkozásra! a Vágóhídon Arról vitázni seiT1 tehe1- mert nem lut idő és erő va- falában nem hiányzik a ve­hoav <i Szegedi Vágóhíd mi- lamennvi megvalósítására- tek vajp nagvqbb tprodes. tje Íven helvét foglal el a vidéki Nehezen indul hajtásba több vannak, akik lehorsagzmtt vágóhidak között. Nagysága helvi kezdeményezés és soka fellel, gonddal es többen és modern felszerese révén várható ezekről termés. Ezért szégvenérzettel iárnak-iel­a legelsők között említik, merül fg} a kérdés, még ha nek az tizemben. Olvapok js Tervteliesítésével sincs hai. pillanatnyilag lók te a ter- akadnak, akikhen felmerül a A termelékenység is szépen melési eredmények- hogy mi gondolat, vaion mire meg­növekedett. Ha Például az lesz a natív, komoly tervek- kezdődik az exportgyártás, első félévi eredményt ha- ke}, amelyek nem egvsze- itt dolgozunk-e még? A te­soniítiuk az elmúlt esztendő rűen üzemi. hanem országos neiődés és, bizonytalanság fé­elso félévéhez akkor arról ielentoséguek- leaaláhh isor- kező erő. Már tisztázhatták kanunk számot, hogv most szagos érdekek fűződnek volna a problémákat, hogv 32 százalékkal naavobb a tel- hozzá. helvre hillaplsék a munka­jes termelés. Mégis ha a hí- Nem titok ma máf, a va- morált, de a Majdnem • • • De meglett! A Szegedi Tpryező Iroda dolgo­zói akadtak rá egy kis munkával, gondos számolással. Hogy hol lehet ennyi tenger­nyi »én»t találni, azt is megmondom: Hód- köbméteréért mezqvásárbelyen. A helyett 146,5Q terveket és megálla­pították, Hogy az irányárak többszörö­sét akarták elszámol­ni csaknem vala­mennyi részletmun­kánál. így többek között a nyílásbontás 48, IP foriiu tot, éltégiafalbontás mivel sem magyaráz­ható, hogy miért szá" moH a Csongrádme­gyei Tatarozó esak­ncm minden tételnél jóval többet, nem­egyszer tízszeres ősz­szeget ter Mivel megfelelő szakemberek koráb­ban nem eüenörizték volt megyei nártbizott Ság épületének laké" négyzetméteréért 2,98 az árkalkulációt, a sokká alakításáért helyett 24,60 fönn- helytelen számítások ugyanis csaknem tőt, a rabitzfaibontas alapján az cpít|iezés ennyivel számolt töb- négyzetméteréért 4,80 költségeinek egy ré­bet a kivitelező^ a helyett 22,80 forintot szét már ki is fizet­számpltak. Igaz, az ték- A (Szegedi Ter­rtsnnek említett meg- vező Iroda dolgozói­engedett árakhoz még nak véleménye sze­húsz százalék rezsL rint azért, hogy ba­liöjtség hozzáadandó, sonló esetek ne for­Ennek ellenére sem- dúlhassanak elő, he­Ta­Csongrádmegyej Urazó Vállalat. A megyei tanáps kérésére a Szegedi Tervező iroda dalgq­tor^saíkodás el-pÓi felülvizsgálták a lyes (enne olyan ren­deletet hozni, amely alapján a Nemzeti Oank csak a tervező­irodákon vagy má­sutt dolgozó, e céirg Mjolöit személyek ál­tal ellenőrzött árkal­kulációkra adna ki pénzt, fgy nem ke­rülhetne sqr, hogy egyes vállalatok a megengedettnél jóval nagyobb összeget szá­moljanak fel egyes munkákért. Talan e rendelet megszületé­sével kevesebbe ke­rülnének építkezése­ink. DÉNES JÁNOS btoaTa^Etk3Tpteéznl"h e'í góhfdiak sem tagadiák. sőt vonta az erőt. a figvelmet. « okoz külön nagy evefe- dicsekednek vele és nem pk T°rődik ugyan a párlszerve­LmU.'V vezetők uavan nélkül, hogy nagy fába akár­többnyire megelégedettek a jék vásni a bárdot- Ut fpidi piacok meghódítására törekednek. A Piac már meg­van. jobban mondva a ren­delés- A negvodik negyedév­ben uevanis húsz vagon ba­con-sertést keli száiiítnniok Angliába. Ez ísy természe­tesen egyszerűen bangák, különösen unnak ismeretét ben. hogy a Váeohíd nem el­ső esetben szállít árut ex­portra. Az angol export ye.er vmio.^u » áSOttban kÜlpntegeS áPU­pillanatnyi helyzetté}, azon­ban az ellenforradalmi pa­pok még most is éreztetik hatásukat. Fellelhetjük ma-; radványait a munkaszerve­zésben a munkafpTveiemben. nem különben az október vé­éi napok „hősei" cselekede­teinek megítélésében. Néme­lyek sajnos kqnnven túlte­szik magukat a dpigon- ha talán nem restellnék a ..bé­kesség" kedvéért keblükre is ölelnék azokat, akik még néhány hónappal ezelőtt azt a nézetet vallották, hogv „a zet sokkal többet, mint ko­rábban. a doiaozóv problé­máival, de most. ezekben a napokban més ez sem eléa. Moodiák is a munkások­hoav ilven aktív pártvezető­ségük még nem volt. de mégis kevesellik, amit álta­lában a munkások ügves­baios dolgaival foglalkoznak­Érdemes e?en elgondolkodni­különösen néhánv gazdasági vezetőnek a Vágóhídon­M©V©!SS2Ü2 C22 érnf^rg^iGsii1 a Ssovjetwtlóbcm Az eirnűit két évben a Szovjetunió áruforgalma <iQ milliárd rubellel emelkedett Nivatgios jelentések szerint különösen sok húst, pukrpt, tejet, gyapjúszövetet, készru­hát és rádiókészüléket ad­tak ei. Az ipar a vásárlók íg-myetpek tanulmányozása alapján ídm jelentősen több árut gyárt. Csupán motorke­rékpárból mintegy 300 ezer, órákból pedig 25 millió da­rab kerül ki a gyárakból. A: üzleteket több millió televí­zió-berendezéssel és fényké­pezőgéppel látják .eb Idén mintegy kétmillió szovjet család költözik új lakásba. Ezért jelentősen emelik a bútor, a hűtőszekrény és a mpsqgépgyártást lg. (fittM rHIM iJU l'l En Hl t elszaladhat a legény kezében". Javítani való a vezetésben is akad. Nem nehéz meaál* lapítani, hoav egyik-másik vezető nem merített itt sem valami mélyre a kritika-ön­kritika vizében. Az is elő­fordul. hogy néhánvan vá­daskodnak. Van. aki a párt­szervező vezetőit szeretné elmarasztaltatni felsőbb szer­veknél. fiak időt, energiát emészt fel a hadakozás, s ennvjvel kevesebb jut az emberekkei. a munkásokkal való foglalkozásra, pedig de elkelne némelyeknél a iq SZÓ. a seelíség. N.vúitnaat iák kö­züket a tétovázók, oivanok is. akik októberben, novem­berben hibát (nem bűnöket) követtek ej. s most keresik helyüket becsületüket a gyárhan. keresik munka­társaik megbecsülését, sze­retnék ezt óira elnyerni­Ki nyúljon a segítséget kérő kezek OiáP, hPKY a bolves útra vezesse őket. ha nem a pártszervezet. Segíteni segít a pártszervezet, de nem tel­jes ereiével, mert néhány gazdasági vezetővel folyta­tott viaskodás sokat emészt fel erejéből. Több helyes kezdeményezés fs megfogant már a nárt­szervezet vezetőinek a svá­ban. hasznosnak látszó el­gondolások ezek. de egv ré­szük csak elgondolás marad. ' •%»•-«». pácoiiák a hasított sertése­ket. Ehhez a nagy munká­hoz most készülődnek, épít­keznek. gépeket szerelnek­Készséggel magyarázzák a munkások js. milven munka­folyamatokon halad végig maid a több száz 100—110 kilós sertés. Az ilven sú­iyuakat Szegeden csak hf­zópskáknak nevezik- különö­sen ott. ahot megszokták­hogy százötvep. kétszáz, vagv még epnét nagyobb súlyú disznókat vágjanak. Az an­golok ffp kilónál nagyqpb súbvűt nem kérnek. Nekik ez a legjobban megfelelő. A per­zselést is különleges készü­lékkel végzik- Más vágóhida­kon- ahol már készítettek an­gol exportot, nyolc ember végzi általában a pörkölést. Itt most olyan gépet állíta­nak munkába, amellyel két ember percek alatt pörzsöl meg egv hízót. Az egvík munkacsarnokot kjbőyítették és ide építettek naav beton­medencéket. amelyekben a különleges igénv szerint Pá­colják maid a húsokat. A vágóhídi munkások megelé­gedéssel látják, hogyan bő­vül üzemük, s már jó néhá­nvan a napi munka moüett sokat beszelnek arról, hogv és mint lesz a negyedik ne­gyedévben- amikqr maid na­gyobb. felelősségteljesebb munka hámj ráiuk. Éledezik az egészséges vágóhídi virtus, amelynek úgv adnak néhá­nyan kifejezést: na maid megmutajiuk. Számukra ál­MOZAIK Égy hetet tölteni várafla- azaz gyermekkorától fogva mára, s ki-kijárva sétálni és nu? ótemi kerti munkából van itt Spyúpy, keszeg fíűcs- vásárolgatni minden appsá­valp fertozpsseb hirtelen ta- ka voH. akkor, s növéséhen got beszerzett betegtársa nak most }S hátra van maradva, Gondolatban és utólag is mánVŐ s£V\°TláUóí teheted ^ W ^MUeíffg könyvtőf^Myonva jffiH! tfiián még gyógyulást is svurujebe, Ígér neki injekciónál és ke­•PMMWH, nanpap madt nyeri seboei a megfe­lelő klinikán a baj biztos le­szerelése szempontjából bá­lás, de unalmas dolognak ígérkezett. Milyen nagy a Világ, az egyetemesség, s mjiy szűkös kis pályának tetszik benpfe egy áriam egy városában folyo napi életünk! nűcsejypl. Az azelőtti' gyuün­Wrvn o*7Ói*f mindon - „ i _• . Ariival teltek a háztartási cikkeket árusító üzletek Épp ezért minden további szűkülés, kiesés a napi mun­ka tempójából mgr magában is alig elviselhetőnek látszik­Egy fantáziátlanul fehérre, vagy jégszürkére festett sok" ágyas klinikai kórterem pe­dig különösen annak, s ép­pen nyáridőben, mikor mun­kánktól kezdve a tiszai lu­bickolásig bent a városban is. meg kint a szabadban te minden sürget vagy csaló" gat. Az élet a kegyetlenségében is. konyoruletességébefi is le­lülmulhgtoüan azonban oly­,.,» most már csak kisebb helyein van meg a testnek A szigorlaton való'bemuta" nagy piros hegeket hagyva te érdekessége volt a maga után. De fő, hogy Barna HJjnikai napoknak,' Egy fia­Laci él, kövérre is hizlalta a tglember vizsgázott belőlem a számóra különös szeretettei professzor, az adjunktus és a megadott diétikus jó koszt, főlaboróns hármas jelenléte­dé fő, hogy van reménye az ben. Négy-öt szjgortatozónak élethe5. ugyanennyi beteget adtak i>e­.... zóoe egy rekkenő kánikulai íüí délutánpn. Bizonyára tiszta­körvonalú, határozottan dlag­Bátra a tágas és gondozott nosztizálható betegek vol­klinikai park felé Fogadalmi tunk, de a fiúk azért így sem templom két tornyának szűn- ecetes tudással m nem akaró zs,valygasu vostanhaiigatóm jói elmond­csóka népsége volt a nant la elméletben a íyrunknlus „.„, yttrakeió. Magam részéről élettanát, de az azt kísérhető csóka-várnak neveztem el ezt nem ^következepdő a tanvájükat, mert a 4S-pen irkezé^ek^emiékezleTp'^gye­aknazűzott két torony, külö" kezetére sém könnyen jutott nősen a Tisza felölj minden eszéhe. Végül azonban meg­zege-zugában, kiszögeiésépen vnH ..f- »« 0 magunk ré­. B . ,. szero} megint nem unatkoz­es eloreugrasahan, apró kis 1Uflk; B V folyosóiban, s mindenféle kő" November véaén és decem­ber elején méí gyökérkefét sem lehetett kaRnl a festékes üzletekben. Az inflációtól !é­lő embereknek nem számí­tott. hogv száz darab SÚrolp­kefét vesznek, vagv tíz darab seprűt, egy vpJt a lénveg: megszabadulni a pénztől. A festékesüzletek dolgozói fél­tek. ha vevő érkezett hozzá­juk. Üres volt a raktár, üres volt az üzlet. Kilenc hónapoal az ellen­forradalom leverése után örömmel állapíthattuk meg. yá rakni, megtelj a raktár, az üzjet. Elmondták, hogy pél­dául egyszerre háromezer li­ter benzin érkezik. 5 az üz­let egy heti fogyasztása 3Q0 liter. De nagyon sok úi áru­félével is gazdagodott az üz­let. Vegyszeres gyomirtó, kékkő, műtrágya nagy meny­nyiséeben érkezik hozzájuk­Eddig sok bosszúságot oko­zott a háziasszonyoknak a háztartási cikkek hiánya. Most mindenből van bőven. Szappan nacv választékban, sokfajta mosópor között vá­plőzetes még héüHpmillMRBI állapot borúlátó elszínezésé­bp is beleszólva. Elviselhe­tőbben és kellemesebben telt el. kilenc nap a klinikán, mint gondoltam. Nem kö­vetkezett be az élménypél­küliség és az unalom. Él­mény volt már a bekerülés gyorsasága is a beutaló, de aggályoskodo SETK-orvossai szemben, aki pepi bÜt abban, hogy lesz hely Az ambulan­cia halk beszédű, kedves, fi­doktprnqje azonban hogy üzleteink megteltek lógathatunk, a legkedveltebb áruval. A szegedi festékes- Fevya mosóporból is nagy üzletek közül betértünk az mennyiség áll raktáron- Fe­egyikbe. kíváncsiak voltunk, hér zománc- és olaifesték — vaion ezek az üzletek ho- mely eddig fehér hplió ritka­gvan vannak ellátva áruvá1- ságnak számított — most A Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat II sz. festékesüz­lete (Bajcsy-Zsilinszky utca) volt a „szenvedő alany". Az áruda dolgozói elmondták, hogy az árut nem tudiák ho­szintép van. Hvpó. benzin, petróleum. minden-minden van bőven. Nehéz lenne fel­sorolni a raktár cikkeit, ta­lán ígv könnyebb lesz: nincs hiánycikk. atal .. .JMPBpMpH besorolt .jelentkezésemkor qsókák betegei közé, lelkemre kot- „ , , . reggel 9 óra tóit, hpgy bzege<1 pemg rpeg 3 csipkézetépen egymás he­gyén-hátán nyüzsgött, sikon­gott, krákogott, s visítozott a nagy- meg kiskorú csóka. Mogzkva elnéző velük szem­ben, London a}ul maradt a elleni hadjáratban, törülközővel, fogkefével, po­hárral és kanális! felfegy­verkezve legkésőbb délre visszajöjjek. S élmény volt azután te minden a klinikán. A nagy, tiszta emeleti kórterem észa­ki ablaksora nappal mindig v-ágig nyitva, s a Tisza, ha­jós, meg fürdőző élete előt­tünk zajlott. Láttunk azon­ban halászokat is, akik épp a klinika előtt puttyogtattak. Egyik betegtársunk, fiatal, jókedvű törzsőrmester kicsi színházi látcsövet hozott be, s azzal is pásztázgattuk napon­ta a szőke fq|yót. Legérdeke­sebb élményem azonban mindjárt kezdetben az volt, hogv me8int láttam, mint három éve egyszer betegláto­gatáskor azt a kecskeméti legénykét, aki már tíz esz­tendeje, kilenc éves kora óta, gadalmi templom csúcsán m Meleg' szívvel gondolok utólag mindazokra: orvosokra és nővérekre, akik az emberi életnek és egészségnek ezen a fontos őrhelyén és az arány­lag más bajoknál is dísztele­nebb bőrba.iok frontján is megteszik naponta kölélessé­güket. sőt hivatásérzalük £g>y nap a táborban „Sej, haj úttörőnek de jó dPÍoa. Fmsen teítimd fcpra rppoeí a kürtszórq. flQUHtt ébred velünk a napsugár, Addig vint, mig a? aikímv imáU­sej, háj teszéll 9 táborrá". Júiiüs ütolso nspiaihsn ig­runk- Eev honspia-. hogv 9 városi utlomiáhOf újraéledt­Könnven suhant el felettönk ez a négv hét. hiszen n sok iáték és szórakozás meggvnr-' sftotta 8? idő múlását. „Nya­kunkon az augusztus és űira kezdődik az iskola" — mond­ta Szabados Anikó, a? v- 134 tevékeny rajvezetq-helvette" se. A nyár szép emlőkéi még nem merültek ki. pedig a sportversenyek és számhábo­rúk után vagyunk. Most ké­szülünk a nagyszabású aka­dályversenyre — mesélte Szabó János raivezető —. amelyre forgós-inpad kikép­zéssel tanítjuk a naitásokat útielek. síp- és karielek. cso­mózás és tözhelvrakás isme­retére. — Tábomapiaink kiemel­kedő élménye az eped- me­lyet mindig nagvon várunk­küiqnösen nii. éhesek ma­gyarázta Pénes Esuzsi. aki most töltötte be hatodik évét (alig Játszik ki az V- rai kis­dobos pajtikái közüli­Ebéd utáni csendes pihe­nőben mellém húzódott fta­kuszi Ferike és csendesen súgta; „ir.ia meg. tanár bá­csi, hogy a VIT-tábprtüzön én is szavaltam Sándor TÍB'­vei és a Sajiav-testvérekkpi"­Persze ez volt a tábori ese­ménvek (ppemlékezetesebhie. Felvonultak ht w mint ah°­gvan a vjt alkalmával Moszkvában ls tes* — a vi­lág minden részéből (dese­yegiett 'teűatek- a fehérek es színesek, zenekar vezette Őket. Nagy Pisla hegedűié irányításával. Mintha előze­tes televíziós közvetítésben láttuk yoiptj a moszkvai megnyitót. Kálló Rabi indián yolt. Vágó Ktái'ika négey "ha­ha. és ki tudná felsorolni őket. Bácz Qvurl azóta is re­kedt. hogv kiénekelte szívből magái. Jó érzés itt élni. Mó­ricz Marika és JptWa a hé­ten elment nvaratni- Bizony sern törődik vemk. Fel és alá mértéke szerint sokszor annál fáió szívvel hagyták itt naL • rr.- , ... . i íiiKui .-ji ac a lahrtrt El-l-fl szállnak, eltűnnek és meg­jelennek, játszanak és szeret­keznek. A klinikai kert sétál­gató betegei pedig velük együtt szorgalmasan bámul­ták kifogyhatatlan vidámgágú életüket. De gz ember vidámsága sem utolsó tényező egy kór­terem életében. Szeretik a vi­dám beteget, s a mókás viep­kozpontot az orvosok is szem­ben a borúlátóval s örökké jajgatóval. Egy fiatal és kü­lönös ióbsebével időnkint be­többet is. Tény, hogy pusztán kenyérkereső igyekezettel nem lepet megmagyarázni azt a gondos szeretetet, amellyel az idekerülteket kezelték, ba­jukban megenyhítették, vagy talpra is állították. Füs$y László tásaikal és a tábort Erről tanúskodik Sági Mária rai­vezetőjükhöz írt levelük is. Hgt ói-gkor elcsendesül a tábor környéke és a Nao le­nyugszik. Sok szegedi úttörő vidám iáték után boldogan haitia álomra feiét. Széesi József ÍJjttseffedi Szövőmunkás Üjszegedi fCender- Lenszövő és a Délrost-telep üzemi új­ságja. Az efső számban az MSEMP üzemi végrehajtó bejövő törzsőrmester yoít ez ; bizottságától vezércikk jelent esetpen beteg társainak aka- ámely az őszinteség je­cimmel ismét megjelent az gyári pártszervezetének lap­Tláo-YO/TlO/íí T rt/*i onrinsíZ „ 30. Etep szama két oldalon, rattanui te tudatosan vigasz­talója. Eleven észjárású, örö­kös tréfólgatásával, a világ és az élet minden dolga felöl! ö hozta be a színházi látcső­vet is mindannyiunk szá­gyében, közvetlen hangon a gyár dolgozóihoz szál, s kö­szönti őket abból az a lka­lomból hogy újból megje­lent újságjuk.. Az üzemi lap — az MSZMP. ízléses kiállításban jelent meg. A nagy újszegedi OUár lapja olvasmányos, jó tartal­múval, változatos irásqival hasznosan töltheti majd be azt a sokoldalú feladatat, amely reá háryl. Ehhez ki­van a Dólmagyarország szer­kesztősége jó munkát és si­kereket az üzemi újság szer­kesztőségének.

Next

/
Thumbnails
Contents