Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-16 / 139. szám

O

csumelov rendőrfelügyelő BJ köpönyegében, kezében kis csomaggal halad a vásártéren keresztül. Vörös hajú rendőrlegény követi, aki egy tele kosár elkobzott egrest cipel. Köröskörül néma csend... A téren egyetlen lélek sem látható... A boltok és kocsmák ajtaja, mint megannyi éhes, tátott száj, vigasztalanul ásít a világba. — Hát megharaptál, te átkozott! — hallja egyszerre Ocsumelov. — Fiúk, ne engedjétek! Fogjátok meg... O! Kutyaszűkölés hallatszik valahonnan. Ocsumelov a hang felé tekint, és látja, hogy Picsugin fakereskedő raktárából egy jobbra-balra sandító kutya iramodik három lábán szökdécselve kifelé. Mögötte kigombolt mellényü, kartoninges ember rohan. Előrehajolva üldözi a kutyát. Megragadja annak hátsó lábát és végigvágódik a földön. Aztán megint hallatszik a kutyaszűkölés és felhangzik a kiáltás: —Ne 'engedjétek! — A boltokból álmos arcok bámészkodnak, s a faraktár körül — mintha a földből nőtt volna kl nagy tömeg verődik össze. Itt valami nincs rendben, tekintetes uram! — szól a rendőrlegény. Ocsumelov balra fordul és a csődület felé tart. A raktárkapu közvetlen közelében meglátja az imént említett kigombolt mellényű embert, aki jobb karját magasra emeli és felmutatja a tömegnek véres ujját Ittas arcával mintha azt mondaná: „Majd ellátom én a bajodat, te kópé!* >— az ujját pedig fennen mutogatja, mint a győzelem zászlaját Ocsumelov felismeri benne Hrjukin aranyművest. A tömeg közepén, mellső lábalt szétterpesztve, egész testében remegve ül a botrány okozója, egy hegyespofájú, sárgásfehér agárkölyök. Könnyező szeme csupa félelem és rémület — Ml történik Itt? — kérdi Ocsumelov, a tömeg közé hatolva. — Mi ez a csődület? Miért mutogatod az ujjadat? Ki ordított itten? A

hogy Itt jövök, tekintetes uram — kezdte Hrjukin markába köhentve «—, ahogy itt megyek, Mitrij Mitricshez a fa Ügyében, hozzá sem értem, hát egyszerre csak se szó, se beszéd, az ujjamba harap ez az aljas dög. Már engedje meg, én munkásember vagyok.. Kezemmel dolgozom. Fizessék meg nekem, mert lehet, hogy egy hétig se tudom az ujjamat mozdítani. Tekintetes uram, semmiféle törvénykönyvben sem áll az, hogy egy nyomorult állat miatt fgy kelljen szenvednem. Hiszen, ha minden kutya így harapna, akkor jobb volna, ha az ember nem is élne ezen a világon! Hm, jól van — szólal meg szigorú hangon Ocsumelov, köhécselve és felvonva szemöldökét. Rendben van! Kié ez a kutya? Ezt nem hagyom annyiban. Majd én megmutatom magának, hogy ezt a kutyát nem Csehov: A köpönyegforgató fogják többé kiengedni az utcára. Ideje már, hogy az orrára koppintsak az olyan uraságoknak, akik nem tartják be a rendeleteket! Tudom, ha egyszer egy ilyen csirkefogót jól megbüntetek, majd megtanulja, mi az, kutyát meg hasonló állatokat szabadjára engedni. Majd megtanítom emberségre! Jeldirin! — fordult a felügyelő a rendőrlegényhez —, tudd meg, kié ez a kutya és végy fel jegyzőkönyvet az esetről. A kutyát pedig el kell pusztítanod. De azonnal. Talán még veszett is... Nos, azt kérdem, kié ez a kutya? «— Ez, úgy látszik, Zsigalov tábornoké! — mondja valaki a tömegből. •— Zsigalov tábornoké? Hm... Jeldirin, vedd csak le a köpenyegemet. Borzasztó melegem van! Bizonyára eső lesz... Csak azt nem értem, ember, hogyan marhatott meg téged ez a kutya? «— fordul Ocsumelov Hrjukinhoz. — És hogyan érhette el az ujjadat? Hiszen ez egy kis kutyuska, te pedig hórihorgas fickó vagy! Talán csak valami szegecskével sértetted meg az ujjadat... Mi? S csak később jutott az eszedbe, hogy megharapott Különben is jó firma vagy! Ismerem a fajtádat, hogy az ördög vigyen el! T

ekintetes uram, az égő szivarját akarta tréfából a szájába nyomni, no, és a kutya nem volt ostoba, hát nekikapott... Haszontalan fickó ez, tekintetes uram! — Ne hazudj, te kancsL Nem is láttad, hát mit hazudsz? A tekintetes úr okos ember, s jól tudja, ki hazudik itt és ki mond igazat! Hát ha én hazudok, menjünk a bíróhoz, az majd igazságot tesz ebben az ügyben. Kiolvas az mindent a törvényből..* Most mindnyájan egyenlők vagyunk... Jómagamnak is van egy bátyám, aki zsandár, ha éppen tudni akarja... — No, ne okoskodj! — Nem, ez a kutya mégsem a tábornoké... — jegyzi meg némi töprengés után a rendőr. — A tábornok kutyái nem ilyenek, azok mind na* gyobb vadászkutyák. — Biztos vagy ebben? — Biztos vagyok, tekintetes uram.. •— Magam is úgy vélem. A tábornok drága íajkutyákat tart, ez pedig , az ördög tudja, miféle. Ez egy egész közönséges eb. Már ki tartana ilyen kutyát? Hát van magának esze? Ha Pétervárott vagy Moszkvában el••••••••••••••••••••••••••• veszne egy ilyen kutya, tudja ml volna akkor? Nem nagyon néznék a törvényeket, hanem egy-kettő, elintéznék! Hrjukin, te károsult vagy és ezt a dolgot ne hagyd annyiban... Meg kell tanítani őket! Itt az ideje ...' — De mégis, mintha a tábornoké volna! — mondja töprengve a rendőr. — Hiszen nincs az orrára írva. A napokban a tábornok udvarán mintha ilyesféle állatot láttam volna. — Biztosan a tábornoké — mondja valaki a csődületben. H

m! Jeldirin, add csak rám a köpenyemet... mintha megint szél járna... Borzongok... Tehát elviszed a kutyát a tábornokhoz és kérdezősködöl nála. Megmondod, hogy a kutyát én találtam és most hazaküldöm neki... És mondd meg azt is, hogy- többé ne engedje ki az utcára... Ki tudja, talán drága kis állat, s ha minden disznó égő szivart nyom az orrára, el is pusztulhat szegényke. A kutya kényes portéka. Te pedig, te tökfilkó, ereszd le a kezedet és dugd el az ujjadat. Semmi értelme, hogy mutogasd, magad vagy az oka! — Ott jön a tábornok szakácsa, kérdezzük meg. Hé, Prohov, jöjj csak ide, kedvesem, nézd meg ezt a kutyát, tietek ez? — Hová gondol? Mi sose tartottunk ilyet! — Persze, hát kell is itt sokat kérdezősködni — szól Ocsumelov. — Kóbor kutya ez! Minek itt annyit vitázni róla... Ha egyszer azt mondom, hogy kóbor kutya, akkor úgy is van. El kell pusztítani és kész. — Ez a kutya nem a miénk — folytatja Prohov —, ez a tábornok fivéréé, aki a napokban érkezett hozzánk látogatóba. A tábornok nem nagyon kedveli az agarakat, de a fivére, az igen... — Hát valóban megérkezett Vlagyimir Ivanics, a tábornok úr fivére? — kérdezi Ocsumelov hirtelen és arcát elönti az átszellemült mosoly. — Istenem, ezt nem is tudtam, hát megérkezett látogatóba? •— Igenis megérkezett... •— Istenem... Vágyakozott a testvére után! És én ezt nem is tudtam. Egyszóval övé a kutya? No, ennek nagyon örülök. Vidd hát akkor magaddal . .. Nagyon helyes kutyuska... S milyen életrevaló... mindjárt be is kapta ennek az ujját. Ha-ha-ha! No, miért reszketsz? Rrr... Rr... Haragszik a kis huncut! A kis cuncika.. . P

rohov füttyentett a kutyának, s elindul vele hazafelé... A tömeg kineveti Hrjukin t. — Hozzád majd még lesz egy-két szavam! — kiált utána fenyegető hangon Ocsumenov, s köpenyét begombolva, folytatja útját a vásártéren keresztül. ARAGON: Vallomás — Elsa Trioíethez — Lennék bár harmat gyöngyszeme, csókolnám édes arcodat, és minden élőlény szeme ki rádtekint és simogat. Tükröző fény mely integet, méhecske mely szívedre száll, emlék, mely álmodban lebeg, ábránd, mely éberen talál. Lennék utad amerre jársz, szellő, mely érinti kezed, a pillanat, amelyre vársz táplálja szenvedélyemet. Lennék hang mely füledbe cseng, lehelve lelkem sóhaját, rózsabimbó, mely földereng és hinti feléd illatát, Némulnék bár mint polcodon szobrod, vagy szobád asztalán papírod, tűrném boldogan, ha összetépnél is talán. Borzongató hűs pongyolád lennék, lebegve testeden, élő tavaszi lombos ág, pompázó kínai selyem, Napsugarad lennék, tüzed, lobognék érted, mint a láng, irigylem a kis fésűdet, ha fürtjeid zubogja át. Csillogó türkiz ékszered szikrázza lelkem gyötrelmét s ha vonzza bármi szívedet, nyugalmamat zilálja szét, őrjít az évszak, tél s a nyár, kin és vergődés fojt, igéz, jaj irigy kutya vagyok már, hová tűntél ó józan ész,..? Az egész világ fáj nekem ha olykor késve jössz felém, lényed titok és sejtelem — lennék bár zengő lantod én... (Gönczi Klára fordítása) A bolgár üzemekben is széleskörű kulturális munka virágzott ki a felszabadulás esztendeiben. Képünk egy szófiai üzemi tánccsoport színpompás népviseletbe öltözött lányairól készült Október 23-a utáni napokban a világ minden táján feszülten várták a közléseket Magyarországról. Mig a tőkések cinkos mosollyal dörzsölték kezüket a fokozódó ellenforradalmi terror hallatára, a becsületes dolgozókat mindenütt, Nyugaton és Keleten egyaránt aggasztotta a varjúhadként kóválygó hírek áradata a vörös zászlók égetéséről, az ötágú csillagok leveréséről, majd azt az ellenforradalom szigorú belső logikája szerint ezeket követő lincselésekről, akasztásokról, rombolásokról. már gyógyul egy öreg szív jabbik — mint a szovjet hadsereg alezredese hazájáért, a magyar nép szabadságáért 1945 áprilisában a legdrágábbat: életét áldozta. Bajtársai akkor megírták, hogy a tiszaparti város, Szeged kórházában feküdt súlyos sebesülten és amikor a sérülésbe belehalt, a városban temették el. Micbel Napp lengyel keramikus már 35 esztendeje formálja művészi kezekkel korsóit, tálalt, amelyek nemcsak hazájában, hanem Amerikában és Hollandiában is igen ismertek és keresettek Nagy aggodalommal Az mos nyugdíjas n 71 nn rtn L- •»»->.n i-7/r-»é fnofit/iwi Készül az első játékfilm Az Albán Népköztársaságban gyors ütemben fejlődik a színház- és filmművészet. A tiranai „Üj Albánia" filmstúdióban nemrég megkezdték az első albán játékfilm forgatását, amelynek forgatókönyvét Fatmir Gyata „Tana" című hosszabb elbeszéléséből írták. Tana fiatal parasztlány; a történet középpontjában a leány és egy falusi legény szerelme áll. Körülöttük a fejlődő, forrongó mara-6 1957. június 16. diságával, tanulni akarásával, s azzal a sokféle akadállyal, amelyek fölött mégis diadalmaskodik az új, a haladó, A hírek szerint több albán író dolgozik forgatókönyvön. Az idén kerül bemutatásra az első albán opera is, Prenk Jakova albán zeneszerző „Mrika" című daljátéka. Kriszto Kono és T. Daija albán zeneszerző viszont két új operetten dolgozik. hallgatták mendezt testveri népi demokratikus országokban, a Szovjetunióban is. Sok kommunista és nem kommunista, pártonkívüli virrasztott át akkor éjszakákat; ezer gond és féltés között dolgozott át nappalokat ezekben az országokban. Vajon mi lesz e néppel, annak legjobbjaival a Duna—Tisza közén? — égette őket a kérdés, A Szovjetunióban, a távoli örmény Szocialista Köztársaság napfényben fürdő, dallamos nevű fővárosában, Jerevánban sok nehéz perce volt e napokban egy idős embernek, Mihail Arutjunovics Muszaeljánnak, aki eddig mint öregségi nyugdíjas, csöndes .békességben, derűben élt és napjait eddig bearanyozta az emlékezés: volt egy öccse, akit éveken át ő nevelt. Minden szeretetét, gondosságát öccsére fordította, hogy jellemes, derék ember legyen, s megállja helyét az életben. Borisz Arutiunavicr Muszae lidn = az if* mérhetetlen fájaalmat ankor csak az enyhítette: a szovjet hadsereg alezredese, az ő vére, az ő büszkesége, nem halt meg hiába. Porladó hamvai olyan földben omlanak szét, amelyen már többé nem lesz szolgaság és minden gond, baj ellenére fokozatosan jobb élet épül... És egyszer keselyüként újabb hír röppent Magyarország felől: az ellenforradalom már a szovjet hősi sírokat rombolja. Nemcsak az élők ellen folyik a hajsza, hanem vandál kezek megszentségtelenítik a rég elhaltakat is; néhol dúlják a szovjet hősi sírokat. Az idős Muszaeljánnak szívében egyszerre minden felszakadt, a régi seb új kínnal párosult. Talán az öccse hamvaira is ellenforradalmár tapos most. A felszakadt seb égető fájdalmát semmi sem enyhítette: az sem, hogy Magyarországról már másfajta hirmadarak szállnak. Olyanok, amelyek hallatára Nyugaton a tökesek arcára fagyott a mosoly és görcs merevítette a dörzsölgetéstöl már forró, gyűrűs ujjaikat. Olyanok, amelyek hallatára öröm piroslott fel a dolgos emberek arcán La-Manche csatornától a Jang-ce Kiangig. Az ifjabb Muszaeljan régi és új bajtársai segítségével torkonragadták az ellenforradalmat, összetiporták és újra rendes mederbe terelődik az élet. Mihail Arutjunovics, az öreg nyugdíjas e hírek hallatára addig keres, kutat, mig megtudja, hogy Szeged városában ki a tanács elnöke. Levelet ír neki, amelyből szinte kiérződik, mint remeg, aggódik, és kérdi: mi történt öccse sírjával, milyen állapotban van? A

lPVPl megtalálta a cím1ctci zettet. A szegedi tanácsnál átérzik az idős f ivér fájdalmát. Megállapították, hogy a Borisz Arutjunovics hamvai nem a Dugonics temetőben nyugszanak, hanem a szovjet hősi sírok rendezésénél 1947-ben a Széchenyi téri hősi emlékművek egyike alá helyezték. Az emlékmű most már régi fényében áll, tetejében ott aranylik az ötágú csillag. Az ellenforradalom után Szeged dolgozói első nyilvános tömeges összejövetelüket éppen a két emlékmű előtt, a hősöknek adózva, február 23-án tartották meg. Magyarországon, bárhol legyenek szovjet katonák eltemetve, a sírjaikat mindenütt gondozzák. Szegeden ezentúl még nagyobb odaadással ápolják a szovjet katonasírok at. A levél mellé fényképet csatoltak. Az emlékműről, a koszorúzási ünnepségekről, a temetői hősi sírokról. Jerevánban egy öreg szívben már enyhült a kín és gyógyul a felszakadt régi seb.., (N. L.) „Művelt" emberek Az Egyesült Államokban megjelenő Mecall Magaziné körkérdést intézett olvasóihoz, hogy megállapítsa, menynyit tud az átlagamerikai a Szovjetunióról. A vizsgálat néhány meglepő eredményt hozott. A megkérdezettek 30 százaléka (az egyetemi végzettségűek 20 százaléka) nem tudta, mi a Szovjetunió fővárosa. A nők 70 százaléka nem tudta megnevezni a szovjet kormány fejét. Kiderült továbbá, az Egyesült Államokban igen széles körben elterjedt az a téves nézet, hogy a szovjet hatóságok pártolják a szabadszerelmet, s az emberek nagy része azt hiszi, hogy az oroszok majdnem mind tagjai a kommunista pártnak,