Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-16 / 139. szám

Történetek a hétköznapokból kék /egű A% emberi segítés útján Az újszegedi gyermekotthon életébői Bze­dves. IA fiú karcsú n^gas, 1 mű és Az idén kapja meg a vegyészi okleve­let, s jövőre már mérnöke lesz vala­melyik vegyikombinátnak. Arcán az értelem sugárzik, magatartásán a hatá­rozottság és a fiatal erő, S ha valaki ívest látja és figyeli derűs mosolyát, vidám tekintetét, talán el sem hisz), milyen sok-sok szomorúság fűződik ennek a fiúnál; az életéhez. 1 Iosszú, hosszú történet is az. Az em­ber nem is tudja, hol kezdje el. Mert ha kissé 6zéles mederre fogja, akkor regényt is lehetne belőle írni. Regényt bizony. Egy igen-igen összekúszált regényt, melyben talán több lenne a magyarázat, mint a cselekmény.­Igy van ez. Legtöbbször bonyolult história egy gyermekvédő otthoni kis lakónak az ügye. Szülői felelőtlensé­gek sorozata, az emberi könnyelműség sok-sok változata szövődik eggyé fur­cí-inál furcsább történetekkel. Iszákos­ság, züllöttség, vagy ebből fakadó nyomor ássa alá a család életét, s en­nek szenvedő alanya mindig, mindig a gyermek. Felnőtt hősei pedig legtöbb­ször azok az emberek, akii; a művelő­dés útján megálltak a kezdeti pontnál, s szenvedélyeik rabbilincsénél nem jutottak tovább. | líd ró Jancsi - e történetnek hő­1 se — pincelakásban látta meg a világot. Négyen voltak testvérek, ő volt a negyedik. Minden gyereknek más-más férfi volt az apja; Elvették feleségül az asszonyt, majd gyerekszülés után otthagyták. (Leg­alább is így mondja ezt a régi jegyző­könyvekben a fakuló írás.) Négy gye­rek, 4 apa! Bizony nehéz história. A jegyzőkönyv azt mondja, hogy Jancsi apját az anyja kergette el, mert iszá­kos volt és munkakerülő. Hogy igaz-e? Nem tudni! Ily hosszú idő távlatából mindezt már éppúgy nem kérheti szá­mon senki, mint ahogy azt a két gyereket se, akik — a négy közül — a háborús évek nehéz napjaiban ott pusztultak el a pincelakásban. Az élet nehéz volt, nagyon keserves. Az anya dolgozni járt. Hol itt, hol ott kapott munkát. A gyerekre nem volt sok gondja. Azokat a házmesterné ne­velte, meg az utca. Az évek pedig gondosan növesztették, érlelték őket, és egyre inkább betegessé, fáradttá tet­t ék si SBJ^t­Még váiságősab&Tiff azonban áTtély. zet, amikor kórházba került az anya. Szerencsére ekkftr már véget ért a há­ború, s így a kórház nem került egy fillérbe se. De a két gyerek magára " maradt, pedik azokra is ráfért volr.a némi törődés. kis iskolakerülők élete? Elég változa­tos. Ott szereztek pénzt, ahol tudtak. Néha kéregettek, néha csentek; volt olyan eset is, hogy az egyik MÉH Vál­lalattól ellopták a vasat és eladták azt a másiknak. A lehetőségeknek hatal­mas tere volt a piac, a mozicsarnok, a strandfürdő és a kocsma. A hazulról ellopott holmik pedig a „zsibre" jutot­tak. Persze, ott se kérdezte senki, hogy honnét valók a holmik. Így hát csur­rant-cseppent a pénz is, — és a naplo­pásból kényelmesen meg tudtak élni. A bűnben azonban már ott lappang a bűnhődés csírája .A szerencse nem tart sokáig. Csak ideig-óráig él szabadon a tolvaj, elébb-utóbb lebukik. Így volt ez a két gyerek esetében is. Amikor az egyik kabinból elemelték a pénz­tárcát, a felügyelők észrevették a lo­pást. Nehezen bár, de mégis csak el­fogták őket. Miután az ügyből kifolyó­lag több ízben hiába keresték a laká­sán az anyát, a hatóságok mind a két gyereket az otthonba adták. A már kissé elfakult jegyzőkönyvek megőrizték az érkezés napját és a gye­rekek szűkszavú vallomását. „Kenye­ret ettünk tegnapelőtt és tegnap..; Ma még nem ettünk semmit..." — vallották. „Nekünk nem főzött otthon az anyánk.-.. nem is sokat törődött velünk ..." Ingük szakadt volt, ruhá­juk elnyűtt. Az elhanyagoltság lerítt a ruházatukról és az arcukról egy­aránt. A magukrahagyott, elfelejtett gyerekek szomorú példái voltak az új jövevények. 11 I Furcsa volt az első két hét> a I rend és a fegye­lem. Nehezen ment. Meg is szöktek a tizedik napon. De azután visszajöttek újra. Éheztek. És már nem mertek lopni..; Jancsi esetében azonban az éhség — mely visszakényszerítette — mint­ha a sors keze lett volna. Délelőtt ér­kezett, 6 már este nyomta az ágyat. A forró láz elöntötte a testét, és tüzes |£rre aondolok "í0®1' ab°gy karikákat táncoltatott a szeme előtt a I 2 nézem Máro csülik. Ügy érezte, ő is ember, olyan ember, mint a többi. Azt is érezte, hogy meg kell há­lálnia, amit érte tettek. Az élete megmentését, meg a 60k kedvességet amit kapott. Elhatározta, hogy ta­nul, Ezzel mutatja meg, hogy érde­mes volt a szeretetre .., Sem a szándékban, sem a tettben nem volt hiba. Könyveket kapott és füzeteket. Még tolltartója is került; virágrajzzal a két oldalán és fut­ballistával a közepében. Még a többiek is irigyelték. Szénási igazgató bácsi még aktatáskát is kerített neki a nagy raktárból, hogy belépakolhassa a könyveit. Meg volt mind az, ami csak kellett. Jancsi valóban szeretett tanulni. Nem ls maradt ez titokban. Az otthon­ban még nagyobb lett a becsülete, s azzal egyenes arányban nőtt az em­berek szeretete is. De segítették, ahol csak kellett. Az igazgató is sokszor odaült melléje, s elnézte egyszerű, kissé még szegletes betűit. El-elbe­szélgetett vele. Meg-megkérdezte mit szeretne, mi az óhaja. Panaszkoni is engedte, ha néha-néha pityergésre keseredett a szája. Szóval, úgy biztak benne, mint az édesanya a legkedve­sebb gyermekében. A középiskola padjába már úgy ült bele, mint kiváló tanuló. Fájt otthagy­nia a megszokott környezetet, de így kellett annak történnie. Am szomba­ton és vasárnaponként hazament:. (A kollégiumból csak ekkor volt eltávo­zás.) S ilyenkor mindig úgy lépett be az otthon kapuján, mint gyermek a szülői házba. A dolgozó ember és a fiatal felett repül az idő. Hipp! Hopp! Mór el is múlt egy év! Észre se veszi, már itt az érettségi. Gyorsan peregnek a na­pok.., Az egyetemi felvételi vizsga is sikerül! S maholnap diplomás em­ber lesz » az a kisfiú, aki tegnap még ott ült az iskolapadban:.. most, ahogy RÖVIDEN DERÜLT, SZARAZ IDO Közép- és Nyugat-Euró­pában tovább tart a leszál­ló légmozgások következté­ben kialakult derült, száraz Időjárás. A Kelet-Európát elárasztó sarki légtömegek a Kárpátok vonulatát megke­rülte, lassau a medencébe szivárognak mérsékelve az eddigi erőteljes felmelege­dést. Várható ldójárás vasár­nap estig: kevés nappali ieutőzet, keleten legfeljebb néhány helyen záporeső, merséKClt, majd kissé meg­élénkülő északkeleti-keleti szél. A hőmérséulet alaku­lásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap: keleten 20—23, nyugaton z3 —26 fok között. 1957. június 16, vasárnap MOZI — TERZENET ad vasárnap délelőtt 11 órakor Szegeden, a Széchenyi téren a hódmezővá­sárhelyi helyőrség fúvószeneka­ra. A 32 ttrgú együttes műsorán Fucslk, Bizet. Jacobl, Ljlsztov művei szerepelnek. A térzenét Hegyes György karnagy, főhad­nagy vezényli. A műsorról a Ma­gyar Rádió hangfelvételt készít és azt következő műsoraiban fogja sugározni. — Mesedélelött lesz ma 10 óra­kor a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. Az Ordas uram hi­vatala c. mesét mondják el és a Buksi c. diafilmet vetítik a gye­rekeknek. Minden kispajtást sze­retettel vár a művelődési otthon vezetősége, — TELEVÍZIÓ BUDAPEST rím­mel rendez hangversenyt bolnap, hétfőn a Magyar Rádió táncze­nekara. Jú lao esetén fél 9 óra­kor az újszegedi Szabadtéri Szín­padon, kedvezőtlen idő esetén pedig délután fél 6 és este fel 9 urakor kezdődik az előadás. A műsorban fellép Gencsy Sári, Hollós Ilona, Kovács Erzsébet, Szabadság: Fél 4, háromnegyed Putnoki Gábor. Konferál Murá­6 és 8 órakor: Megosztott sziv, nyl Lili. A programot a kaitól­— Angol film (június 19-lg). dt szereplésükről hazuérkezett Vörös CslUag: Fél 4, háromne- magyar artisták egyik csoportja­gyed 6 és 8 órakor: Tánc és sze- nak számai tarkítják, relem (ma utoljára). Hétfőtől: Háromnegyed 6 és 8 órakor: Vlz- HIÉNA POBAZON kereszt, vagy amit akartok. — Magyarul beszélő szines szovjet film. Fáklya: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Nehéz anya nélkül. — Csehszlovák film (június 17­•g). Délelőtt fél 11-kor matiné a Vörös Csillag-moziban: En és a nagyapám. — Magyar film; a Faklya-moziban: Timur es csa­pata, — szovjet film. A legfrissebb párizsi divat­hóbort megkívánja, hogy a dámák ne pekingi pincsit sé­táltassanak porázon, hanem hiénát, annál ls Inkább, mert hiénát is ugyanolyan áron. 250 000 frankért lehet vásá­rolni, mint a pekingi pincsit. karikákat táncoltatott a szeme előtt világ. Rövedesen megérkezett hozzá az orvos, egy kedves, Idős bácsi. Oda­állt az igazgató bácsival együtt az ágya mellé és aggodalmasan nézte. Figyelte lélegzetét és megnézte a tor­kát. „Diftéria!'' — mondotta végül, és felírta az orvosságot. Jánost, a férfivá érett hajdani gyere­ket. Vajon hitte volna-e valaki még akkor, hogy vegyészmérnök lesz a kis csavargóból?! Azt hiszem nem! Boldog öröm tölt el most, ahogy Máró Jancsi jelenére és jövőjére gon­dolok. .Magasztos . és gyönyörű dolog Atta~* Perctől fosva \A két syereknek mégsem na­I _ gyon hiány­zott az anyjuk. Megszokták, hogy nél­küle élnek. Egy év korkülönbség volt közöttük, s így anya nélkül is nagy­szerűen megértették egymást. Az any­juk betegeskedése idején tág lehető­ség nyílott az öntevékenységre és az iskolakerülésre. Mikorra visszatért kö­zéjük, már idegenek is voltak hozzá, mintha . mostoha gyermekei lettek volna. Hogy milyen volt a továbbiakban a rűn ott látta igazgatóját az ágya mel­lett. Nézte őt, nézte, s féltő szeretettel megsimogatta. Vigasztaló szót is mondott mindig. Ugy beszélt vele, mintha csak ő lett volna az édesapja, A doktor bácsi is sűrűn jött. Vigyá­zott rá. Gyakran mérte a lázát, és adagolta az orvosságot. Azután észre­vette azt is, hogy örültek, amikor már múlani kezdett a láza. S mikor mán jobban érezte magát, még cukrot is kapott. Mintha mindenki C6ak az ő kedvét kereste volna.., \S attril a naptól kezdve | , — félt. Már nem érdekelte a régi felelőtlen sza­badság. Valami különös, jó érzés fészkelődött be szívébe; annak a visszhangja, hogy szeretik és megbe­riyüjtjá minden elesett felé' Ür kezét; hogy ne Vesszen el áz ember, hogy megmaradjon: minden:" 'emberi éériéK.­Ne legyen a kis elhagyatottakból munkakerülő vagy börtöntöltelék, ha­nem találják meg az utat az emberi 6zeretet és megbecsülés felé. Szép dolog embereket nevelni, fo­gékony, fiatal szíveket szépre és jó­ra tanítani. Iagaz, hogy nem könnyű és egyszerű dolog. Nehéz, türelmes munka ez, mely nagyon nagy felelős­séggel jár. De azért megéri. És ilyen­kor, ha Máró Jánosokról hallok, min­dig örül a szívem, s egyre erősebb és szilárdabb lesz bennem a hivatásom­ba vetett hit, s egyre inkább vallom, hogy van ereje a szónak, az emberi cselekedetnek, a nevelésnek. Bánfalvi József — Nagy érdeklödis közepette rendezte meg tegnap, szombaton este a Ruházati elolt divatbemu­POSTAS MOZI tiliojat a Tiszti Klubban. ízléses .. . nyári ruha, valamint klskosz­Ünnepi vacsora (magyar film); tum-mooeUeket mutattak be. A j es 7 orakor, műsorban Komlóssy Erzsi, a Sze­EPITOK MŰVELŐDÉSI , fé^tl?^ ^^ mÜVÉ8ZC OTTHONA PEU '' Az élet háza. Nyugatnémet t( ~ film; kísérőműsor: Muzsikus " eSte a b2egedl fazálloda- és De ka. (Fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor). NEMZETI SZÍNHÁZ \ endegtató váltulat parié- és íagylaltbemutatója. A magyar és csehszlovák vendégek elismerés­sel nyilatkoztak a cukrászok ké­szítményeiről, Délután 3 órakor: Csetepaté, - "Szegedi Szislieeti bérlet ' Nemzeti Színház dolgozója ke­Este 7 órakor: Bástyasétány Iti^t^l^^ " UJ" 77. — Bérletszünet szegedre menő villamosba. A 18-ón; 3: Csetepaté, - u Diák s7KlífJvsértö 3érü" kisebb arc­bérlet ' K sérülést szenvedett. Dr. Szabót Este' 7: Fidelio. - Csokonai Sfabalysértésért vonják íelelős­bériet *,ac"°' *- Csokonai ségre> mert j^iytelenul közleké­ía-énj 7: Csetepaté, Déryné kercaparjavai, il-án 7- Bástyasétány 77 - , -"elkészül a bodoml átjáró Madách bérlet ktaövezese és felújítása néhány 2l-én 7- Csetepaté _ K-an™, ,,ap mu'va- A hordási rounkála­J bériét ' Kat0na takat lovaskocstküal ezen az .'22-én 7- Csetenaté — uto» is zavartalanul végezhető, bériét P ' °dry ezentúl A javítási költség . .. • ezer forintot tesz ki, MÚZEUM ~ Jelentkezni (ehet a Tartóst! to és Húsipari Technikum levc-; Fehértó élővilága, Móra Ferenc lező és dolgozó tagozatára. A emlékkiállítás. Szeged és a J reenucézéshéz VIII. alt.' iskolái " magyar irodalom 1648-tól nap- 1 "gy ezzel • egyenértékű végzett- f jalxncig. Gyermekjátékok egykor ség, kétéves szakmai gyakorlat, és most iKoosevelt tér). Nyitva vagy segédlevél, illetve a Jelen­héttő Uiveteiével mindennap de. leg szakbavágó üzemi alkalma­10-től este 18 óráig. Európai íes- 2as szükséges. Jelentkezés és bo­tészet a XV1I1. szuzadban. A ma- vebb felvilágosítás az Iskola igaz­gyar festészet utolsó százötven gató„ágán. Szöged, Marx tér 7 -ve (Muzeumi Képtar, Horváth szám, ' •M. u. B.j, nyitva hétfő kivételé­vel mindennap du. 16—20 óralg. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT — A FÖLDMŰVES UTCAI is­kola három tantermének felújí­tására is rövidesen sor kerül. El­készülnek ezenkívül a meglevő terasz javítási és a berendezések felújítási munkalatai ls. A tanács 20 ezer forintot költ az iskola £aaíg.L hangulat a szegedi Liszt Ferenc zeneiskolában A vizsgák után növendék-hangverseny a Tiszán és holt ágaiban ad számot az eredményekről "éPes, horgászcsoportok űzik kedvelt sportjukat. Az el­A Liszt Ferencről elnevezett megy nap mint nap, amíg tart múlt napokban, igaz, kevés Ali. Zeneiskolában nagy az izga- a növendéksercgből. volt azoknak a száma, akik A vizsgák tanszakonkint is zsákmánnyal tértek haza. A naponkint felváltva folytatód- téli kikötőben néhányan vil­nak, hogy a tantíroknak alhal- iantóval balinokat fogtak, s muk legyen elvégezni az utolsó „harapott" a dévérkeszeg is. simításokat a hátralevő tanitvá- A Szúnyogosban főképpen mjaih produkcióin. A vizsgála- törpeharcsák akadtak a ho­tok utáni. növendék-liangver- rogra lom mind a növendékek, mind a pedagógusok részéről, hiszen a közös érdek: a vizsga lázá­ban élnek valamennyien. A so­ronlevő növendékek a művész­szobában, a tanárok a nagyte­remben gyülekeznek, s csak a zárt ajtókon átszűrődő hegedű-, sennyel egybekötött ünnepélyes A horgászok örömére kö­tanévzárót június 20-án, CJÜ­zongora- vagy énekhangokból következtethetnek a kintrekedt szurkolók, szülők és növendé­Uek, hogy /ti vizsgázik éppen. A növendékek egyenként lépnek a hangversenytermében. Erre a zölhetjük, hogy a helyi ha­lászati felügyelő javaslatára törtökön délután o órakor tart- a Földművelésügyi Miniszté­jált a Zeneművészeti Szakiskola ri.um Szegeden és környékén [Z június 13-tól kezdve felfüg­gesztette a horgászás! tilal­*porondrahogy bemutassák, alkalomra minden növendéket, n)at pon(yra> marnára ke­azok hozzátartozóit, s az érdek- csegére és harcsára is. Ter­lödüket szívesen látja a Liszt niészetesen a tilalom feloldá­Ferenc Ali. Zeneiskola igazgató- ™ "tan,-is. "ak » 1n?er,etnck 0 0 megfelelő halakat lehet sza­kolni. mennyit gyarapodott az idei tanévben hangszeres tudomá­nyul;. Nehéz dolog az ilyesmi. .1 növendéknek látszólag telje­sen magára hagyatva kell helyt- sága. állnia saját magáért. Ez az elhagyatottság azonban csak látszólagos, mert a szel­lemi és érzelmi kapcsolat a ta­nár részéről éppen ekkor a teg­beruöségesebb. Csali rá kell orxapitanysag szegedi varost Ka- töfl Sándor sgt. páros oldala, Jó­nczni a tanár arcara, amikor a pltánysága értesiti a város la- zsef A. krt. páratlan oldala, Er­növrndékp vi-í iázik s az min- kosságát, hogy a személyi Igazol- zsébet rakpart. Bánomkert sor, keh egy-egy kisebb csoportja el­muzsikálta a vizsga-anyagát, egtg bttimH 5clsö utca lahöi nek személyi igiiolvány éraény'e­sitése végett személyesen kell A személyi igazolványok érvényesítése , . ,, A B. M. Csongrádmegyei P.end- 1937. június 21-én és 23-én: Pe­ru rum. örkapitányság szegedi városi ka- tOfl Sándor sgt. következik a közös kihirdetése, amely a növendé pontokban történik: oldala által határolt belső utca 1957. június 17-én: Petöfitelep lakői részérc. XVI. utcától a XXXVIII. ut- Minden IC. éven felüli személy fr h.-I.K iit.a IdKKI -«- «-—• ... eredmény részére. vvVÍvn'U? re",án: ,P,?'1'iie!ep megjelennie a városi kapitány­keh számára talán még izgalma- tZZJTa *• »?^ba„. "lápéi rét lakói részére A életévüket betö,tö 1957. június 19-én és 20-án: UJ- nak katonakönyvet, tartalékos ,,,..,, , , szeged egész területén lakók ré- "szti vagy alkalmassági igazol­porlok következnek, s ez így szére, ványt kell magukkal hozni. sabb pillanatot jelent, mint ma­ea a vizsga. Majd újabb cso­_ > DOBAí MIKLÓS dlvattervel A nehezen várt, de végre mégiscsak megérkezett nyári ká­nikulával együtt, itt a fürdőruhagond is a nők szániára. Bár a strand )lás mindenféleképpen jólesik, mégis néhány újszerű divat­tanáccsal szolgálunk a női olvasóink számára. Az első ra/z egy strand-komplét mutat be. A háromnegyedes pcllerin elöl kétoldalt karlyuk nyílással készül, s hozzá sütéiszinű úgynevezett halásznadrágot használunk. A második ra/z egybe­részcs fürdőruhát mutat be. Fehér, vagy világoskék mosóanyag­ból készülhet. A jelsőrész és a vele szimetiikus vonalú alsúrész Június hó 15-től 22-lg este 6 renure-onú ira órától reggel 9 óráig (vasárnap leni"-e"<«a3ara. nappal is) elsűsegely és nehéz- — Ezekben a napokban kézbe­cllés esetére inspekciós Palotás sitik a 111. kerület lakossága ré­Gy. la állami állatorvos. La- szére az ez évi adóiveket ° Fon­| kása: Partizán utca 7. Telefon: tos, hogy az adóívek kéztiezvé­48-91. Az állatorvos kiszállítása- tele után mindenki nézze meg a ról a hívó fél köteles gondos- bejegyzett földterületet és a kl­kodnl, vetett adó helyességét, mert rek­lamélások. t esak 15 napon belül fonndnak el. Fontos az adóív hátlapján levő tudnivalók tanul­mányozása, mert onnan tájéko­zódhatunk a búzaföldadó nagy­ság'.ról és teljesítéséről, ELADÓ EGY TENGERALATTJÁRÓ A svédországi ICarlskrona hadikikötőben kiállítottak egv egy 67 méter hosszú és 8.5 méter széles tengeralattjárót. A búvárhajót a svéd hadi­tengerészet el akarja adni, mert már nem felel meg a modern hadviselés követel­ményélnek. A tengeralattjárót bárki megvásárolhatja. Egye­lőre még nem Jelentkezett vevő. — Az Úttörők Országos Vezetősége 23 csomagot adott Csongrád megye tábo­rozásra készülő úttörő­csapatainak. A csomagokban élelem van, többek között 40—50 kg liszt, 15—20 kg lek­vár, 3—4 kg vaj, 10 kg köles stb. x A zenei általános iskolába a felvételek Június 19-én reggel 8-tól és du. 3-tól a Rókusi Alta­lános I.t olában. Június 20-án reggel 8-tól és du. 3-tól a Ped. Főlsk. gyakorlóban lesznek. x Babinecz Andrásné 1957. jú­nius 14-én meghalt. Drága hatot­tunk temetése f. hó 17-én, hét­főn délután fél 3 Orakor lesz az alsóvárosi temető . kápolnájából. Gyászoló család x Mesedélelött az Építők Művelődési Otthonában ma dél­előtt 10 órai kezdettel. Műso­ron: Ali baba és a 40 rabló, — Hüvelyk Matyi és az Elelánt­kölyök c. mesefilmek. dőruha modellhez hátul rejtett zippzárat. hasznúinak, 1957. június 16.

Next

/
Thumbnails
Contents