Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-16 / 139. szám

ÉLETÉT ÁLDOZTA a néphatalomért Takaros, kétszobás házacska falai magasodnak Pusztaszeren az egyik 400 négyszögöles telken. Körülötte a homokban mák, burgonya, s egyéb velemenyféle rugaszkodik az életnek, a fákon rigó figurázza vidám nótáját. Az emberek kezében ég a numka. Tóth János lielyi épltőmesier irányításával a szegedi karhatalom tagjai maltert kevernek nekigyűrkűzr ve, vályogot illesztenek egymás tetejére, téglát adogatnak le egy kincstári autóról, mér csíkéinek, fúrnak, faragnak, A kép felemelő. S az asszonyka, a szökefürtü, Gyapjas Pálné, a telek és a ház tulajdonosa, mégsem tud örülni, Sírdogálva, révedező szemmel nézi az építőket. Már több, mint fél esztendeje elkezdte a sírást, és azóta nem képes uralkodni legyengült idegzetén. Ha férjéröl, Gyapjas Pál államvédelmi századosról esik szó, akit októberben Budapesten öltek meg a nép veszett ellenségei, elcsuklik a hangja, és potyog a könnye szakadatlan. Nem, és nem akarja elhinni még ma sem, hogy az a férfi, aki csodálatosan tudott örülni az éleinek, a hivatásnak, a becsületnek — nincs többé. — A rádió védelménél az ellenforradalmárok végeztek vele — szakad fel belőle a zokosás. — Pedig, hogy szerette az egy szem kisfiát. Élt, halt érte. Ezt tudja csak mondani. Gyapjas Pál azonban sokkal több vok, mint egy egyszerű, családjáért rajongó apa. Azért a rendszerért is élt, halt, amelynek születésnapját 1945. április 4-től számítjuk. Azóta volt kommunista, rendőr, majd államvédelmi szervezetünk példás tisztje. Erős volt a szó fizikai értelmében is, tizenkét évig szinte éjjel-nappal, pihenés nélkül szolgálta és védelmezte a nép államhatalmát. S 1956. október 24-én reggel 37 éves korában meg is halt érte. Miért? Pénzért? Becsvágyéit? Havonként 1424 forintot kapott kézhez. Nem vok Kucsera, mint Háy Gyula, aki őt is szidta, rágalmazta, hanem szerényen, sőt szűkösen élő fia volt a hazának. Ezerszerte különb volt azoknál, akik „<J nemzet lelkiismeretének* kiáltották ki magukat, s kielégülést éreztek, amikor Gyapjas Pál és hős társai drága vére kifolyt az utcaköre. Es ezerszerte különb volt becsmérlőinél azért is, mert ő halálosan komolyan vette a halhatatlan igét, hogy a dolgozó nép boldogulásáért mindent fel kell áldozni. ö csak azt tette, amire esküje kötelezte. Két-három holdas kisember fia volt, tizenegyen voltak testvérek. Azért tartotta oda szívét az ellenforradalmárok gyilokjának, hogy ne kelljen neki és a többi volt kisemmizettnek újra Pallavichini gróf birtokára menni cselédnek. Ha minden ember olyan lett volna, mint Gyapjas Pál, meg sem mert volna mukkanni az úri Magyarország vérgőzös bandája. Növekszik a nyugatnémet bűnözök száma Nyugat-Németországban a bűnözés 1953 óta mind nagyobb méreteket ölt. Míg a lakosság száma 1953-tól 1956-ig 3,1 százalékkal növekedett, addig a nyilvánosságra jutott bűntények száma 9,4 százalékos emelkedést mutat. Erre vonatkozólag adatokat közölt a pénteken nyilvánosságra hozott rendőrségi bűnügyi statisztika. 1956-ban 1 140 000 bűntényt követtek el, ebből 19 702 (1,7) bűncselekményt idegen állompolgárok. A nem német állampolgárságú bűnözők 31,8 százaléka amerikai, 11,2 százaléka hontalan és 8 százaléka lengyel származásúj ^ Holttestét januárban hozták haza a Pusztaszerrel szomszédos Pálmonostorára, ahol szülei, testvérei, hozzátartozói élnek, felesége most házat épít, a Csongrád megyei Rendörfökapitányság Karhatalmi zászlóalja segítségével. Azok a kommunisták, akik Szegeden az első percben fegyvert fogtak a szocializmus ügyének védelmére, nwflanában kijárnak Pusztaszerre házat építeni a hős családjának. Egyik nap Kiss Gyula hadnagy, a karhatalmista zászlóaljparancsnok titkára, id. Hévízi János és a többiek, a másik nap Mihályi János, Szúnyogh József, Kormos Kálmán és Laukó Sándor áldozta fel a nehéz szolgálat után pihenő idejét, hogy elvtársi segítséget nyújtsanak Gyapjaséknak. Előfordult, hogy hajnali fél háromkor feküdtek le, de már reggel 6 órakor útban voltak Pusztaszer felé. Az asszonykának mély fájdalmában végtelenül jólesik ez a szerető gondoskodás. Gerebecz őrnagy elvtárs olykor meglátogatja, gondosan feljegyzi, mire van szüksége, és intézkedik. A karhatalom segített beszerezni az építőanyagot, a zászlóalj gépkocsija szállítja helyszínre a téglát, s most már, hogy a falak elég magasak, megpróbál olcsó ajtókat és ablakokat is szerezni Gyapjasnénak. A vigasztaló szavakra és segítőkészségre mosoly nyílik az özvegy megtört arcán. Érzi, hogy nincs egyedül. De aztán megint kesereg. Elmondja, hogy a faluban a többség tiszteli és szereti őt, de akadnak olyanok is, akik bántják. Ezek úgy tesznek: I szegedi karhatalmisták elvtársi segítsége e mártír ifzvegvének „Férje megérdemelte sorsát, mert ávSs volt és súlyos ezreket vágott zsebre.* Fentebb már elmondottuk, hogy Gyapjas Pál és a hozzá hasonló államvédelmi tisztek, a néphatalom legszilárdabb, leghűségesebb védelmezői, sokkal alacsonyabb nívón éltek, mint azok a reakciósok, akik még most, halála után is gyalázni próbálják szent emlékét. A mi társadalmunknak mindenek fölött meg kell becsülnie mártírjait. Meg kell becsülnie anyagilag is azokat a hősöket, akik az életüket áldozták azért, hogy az úri bitangság ne tudjon erőt venni rajtunk. Gyapjas Pálné jelenleg 930 forint nyugdíjat kap, de márciusban, amikor megkapta erről az írásos értesítést, azt is tudomására hozták: október 30-án lejára nyugdíj, vagyis tovább nem kaphatja. Ez nemcsak érthetetlen, hanem felháborító is. Az Országos Nyugdíj Intézet igazgatójától, Fodor elvtárstól kérdezzük: Vajon lehetséges, hogy amikor a proletárdiktatúra állama tömegesen olyanoknak is nyugdíjat biztosít, akik soha nem álltak és ma sem állnak mellettünk, elvonja azt egy mártír családjától? Szerintünk nem lehetséges. Gyapjas Pál százados hétéves kisfia és felesége nem ismerheti meg a nélkülözést. A hősök, akik meghaltak azért, hogy mi továbbra is szabad országban éljünk és boldoguljunk, mindenkinél jobban megbecsülendők. Nagy István Kommunista vezetőhöz méltatlan a hatalmaskodás - ezt tudnia kellene a Fürdők és Hőforrás Vállalat pártt.tkárának Is A magyar fegyveres erők talpra állottak, és megerősödtek. Karhatalmunk szilárd, épp ügy, mint a proletárdiktatúra. Ez azonban nem azt jelenti, hogy pusztán ez a tény megoldja, — nem is oldhatja meg a párt és a tömegek közötti kapcsolatok, szálak egyre szorosabbá és bensőségesebbé tételét, a bizalom, a megértés mind teljesebb kialakítását. Számos az eredmény a párt és az emberek igazi, tartalmas kapcsolatában, azonban számos a teendő is. Nem kevés még a kétkedés és ezt megszüntetni nem is lehet egyik napról a másikra. Ezt elhallgatni önámítás és hiba volna. Számos embert szinte napról napra türelemmel rá kell ébreszteni arra, hogy helyes és jó úton haladunk, hiszen ezt — nincs mit tagadni — vannak, akik még nem látják. „Hatalom van a kezemben" Nem űj dolog, korábban is igaz volt, most is az és lesz a jövőben: a pártot — természetesen politikájával együtt — tagjai alapján is ítélik meg, mert a pártot tagjai alkotják. A volt MDP-hez képest az MSZMP-ben itt is jelentős a fejlődés. Vannak azonban némely esetek, amelyek nyugtalanítók és akár tetszik, akár nem, akadályt jelentenek a párt és az emberek kapcsolatában. Nem eluralkodók, nem jellemzők ezek az esetek és helytelen, rosszindulatú hamisság lenne az általánosítás. A jelenség azonban — még ha egyes esetről is van szó — veszélyes, a pártonkívüliek is felfigyelnek rá, aggodalommal tölti el őket. A Juhász Gyula utcában többen hallották, amikor Mák Ernő, a Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat MSZMP alapszervezetének elnöke saját testvérével összeszólalkozva, őt fenyegetve, lényegében ilyen kijelentést tett: — Vigyázz, nekem hatalom van a kezemben, én élet és halál ura vagyok!.;. Nem a párt hangja Tételezzük fel, hogy hirtelen, könnyelmű volt ez a kijelentés, azonban a lényegen, az elhangzottakon semmit nem változtat, megmarad a puszta valóság. Ez pedig nem más, minthogy azt képzeli, funkciójával viszszaélhet. Élet és halál ura?! Az ilyen szemlélet nem a párt hangja, hanem a nekivadult emberé, aki tekintélyét és véleményét így akarja érvényesíteni. Nos, így sem a személynek, sem a pártszervezetnek nem lesz tekintélye. Sőt ellenkezőleg: az emberek elfordulnak, temetői csend és ridegség következik. Sajnos, egyes emberek könnyen általánosítanak és nem azt mondják, ami tényleg igaz; „Mák Ernővel elszaladt a paripa", hanem azt, hogy a kommunisták diktátorok. Hazugság, nem igaz! Sem Mák Ernő, sem más funkcionárius nem lehet élet és halál ura. A funkcionáriusnak munkásságát minden becsületes, jószándékú ember javára józanul és igazságosan kell végeznie. Másként nem lehet! Ha peM

últ és jövő nagy tenger egy kebelnek* — így " írt egykor Vörösmarty, s bár e szavak igazságát nem vonhatni kétségbe, mégis mintegy cáfolva látszik, ha az ember Sopronba jut el. Márpedig a TTIT legutóbbi országjáró útján éppen e nyugati határszéli neves várost kereshettük föl, s az alig másfélnapos ott-tartózkodás ilyesfajta érzéseket keltett a szemlélőben. Mert Sopronban szinte annyi, mintha múzeumban járnánk, minden utca, minden ház valósággal maga a történelem. De ez a történelem élő levegőt áraszt, s a történelmi levegőben élő soproni nép mégsem múzeumi megkövültségben, hanem űj életet formáló, jövőbe tekintő elevenségben teszi termővé, tartalmassá hétköznapjait, s ad űj színt városának. A másfélnapi nézelődés nem adhat alapos képet egy városról, mégkevésbé az olyan dús kincsűről, mint Sopron. S egy rövid cikk meg még annyira sem adhatja vissza a látnivalók csodálatos élményeit. Mindkettő csak azt szolgálhatja, hogy hangulatában tükrözze e szép, s oly könnyen megszerethető város arculatát . A

múlt — amely különben még a kétezer év előtti római Scarbantiához nyúlik vissza — annyi áhítattal tölti el a látogatót. Hisz kinek ne lenne megkapó érzés, hogy a Storno-házban (amely a Storno-család nemzedékről nemzedékre gyűjtött és készített remekeit, műkincseit őrzi, s csupán erről írni is külön cikk lenne) egykor Mátyás király készítette elő győzelmes ausztriai hadjáratát. S ki ne állna meg elfogódottan, amikor egy ház falán azt olvassa, hogy ott állt a régi posta, amely előtt 1839—40 telén silbakolt egy sárgapitykés közlegény, Petőfi Sándor. Megvan még a laktanya is, amelyben katonáskodott. Micsoda nagy nevek fűződnek ehhez a városhoz! Itt élt az első magyar nyelvművelő társaság, a Líceumi Magyar Társaság megalapítója, Kis János, akihez Kazinczy Ferenc, Wesselényi Miklós, Cserey Farkas, s Széchenyi István járt el gyakran. A híres Sax-ház lakója pedig egy másik tudós nyelvész volt a múlt század elején, a híres Révai Miklós. A régi kaszinóban (ma iskola) a kilenc éves Liszt Ferenc hang, versenyezett, amott meg egy. A múlt és jövő városában: SOPRONBAN kis igénytelen házban Goldmark Károly zeneköltőnk lakott. A mai Beloiannisz téren Kapisztrán prédikált, a török elleni hadra buzdítva a város lakóit, emitt meg Berzsenyi Dániel lakott —•, hogy immár minden rendszer nélkül soroljuk föl, ami e város zegzugos, többnyire mozgalmas stílű barokk utcáin amúgyis a maga eredetiségében minden rendszer nélkül tárul elénk. E

sők régi leheletű emlékbe — melyekből a felsoroltak még ízelítőnek is kevéskét jelentenek — simul bele a város új törté•nelme. Valami csodálatos egységet alkot e kettő, hirdetvén a mi űj világunkat. Az Eszterházy-paloták komor hatású barokk épületében, ahol egykor Mária Terézia is lakott, most korszerűen felszerelt diákotthon foglal helyet. Az 1872-ben épült Széchenyi téri monumentális épületben ma a Liszt Ferenc Művelődési Ház szórakoztatja, neveli a dolgozókat. A fejlődő új üzemekben pedig egyre jobban kialakul a város legújabb történelmét formálók erős serege: a munkásosztály fiainak új kultúrája. Az ügynevezett ElőkapuSopron egyik jellegzetessége a 61 méter magas ősi tűztorony. aljában a „Hűség kapuja'i. nál szovjet emlékmű hirdeti, hogy e város is kiknek köszönheti űj, szabad életét, s a műit hagyományain épülő jövőjét. A SOTEX művelődési házban esténként televíziós közvetítés megtekintésére gyűlnek össze a munkások, s a mindennapos nagyszámú érdeklődő. A bécsi televíziós adó műsorát tekintik meg. S hogy tovább folytassuk e hosszan továbbfolytatható sort: az űj idők hirdetője a Soprontól elválaszthatatlan szövevényes, erdőrengeteges, jólevegőjű Lövérek (besenyő lövérektől — lövészektől kapta nevét) vadregényes vidékén meghúzódó munkásüdülők sora. M

indez a villantásként fölvetett apró kép, a múlt, a jelen, s ha tetszik, a jövő megkapó összhangba olvad itt. S elszorul az ember szíve, ha arra gondol, hogy épp e város országútja vált a műit év őszén a hazátlanok országútjává. Itt vonultak azok, kik — vagy eladva becsületüket az ellenforradalom szennyes vásárán, vagy megtévesztve lelketlen kalandoroktól — nyugatra indulva kerestek jobb életet maguknak. De kár, hogy nem pillantottak be egy percre a fertő-rákosi kőfejtő egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztető kőrengetegébe. Nem elsősorban a csodálatos látványért, amelyet a 17. században feltárt kőbánya nyújt. Inkább csupán egyetlen falrészéért, amely előtt megmarkolja valami az ember torkát, s ökölbeszorítja kezét. E fal telistele lyuggatva. E lyukak golyók nyomai. A fal: a halál fala. Német fasiszták és magyar cinkosaik 1944-ben itt végezték ki azokat a szerencsétleneket, akiket már nem tudtak a kőfejtőben berendezett fegyver arzenáljukban tovább hasznosítani. Ezt az embertelen világot nem akarhatjuk többé! S a soproniak nem ls akarják. Városuk szeretete, a történelem haladó hagyományainak dicső talaján kinövő űj élet biztosíték lehet erre. - (iőkös) dig döntenie kell, — csak így, a kollektíva meghallgatásával, velük együtt dönthet az emberek ügyeiben, Nem tűrhetik a dikiátorkodást Azok a pártonkívüliek, akik hallották Mák Ernő kijelentését, a pártot féltve mondották el: — Kérem, az ilyen kijelentések eltaszítják az embereket a párttól. Miért beszél így ez az ember?.; ? Akik ismerik Mák Ernőt, azok tudják, hogy viselt dolgai miatt e fontos funkcióban nem is lehet tekintélye, mert.;, És itt felsorolás következik a pénzes kártyapartikról, ilyen, vagy olyan „üzletről", kilengésről. Szikrányi rosszindulat sincs azokban a sorokban, amelyek Mák Ernőről szólnak. Tételezzük fel, hogy őt is érte korábban ilyen, vagy olyan jogos, vagy vélt sérelem. Igazak azonban a pártonkívüliek — és tegyük mindjárt hozzá, a párttagok véleményei is. Mi ezeket a véleményeket nem akarjuk különösebb tényekkel még megtoldani, vájkálva Mák Ernő életében. Annyit azonban el kell mondani, hogy a Fürdők és Hőforrás Vállalat pártszervezete intéző bizottságának tagjai, a párttagok sem kívánják tűrni tovább Mák Ernő diktátori hajlamait, mert csordultig telt a pohár. A dolgozók ertiaxeoen Mák Ernő, mint a pártalapszervezet elnöke, azaz párttitkára, megpróbálta önhatalmúlag, egyéni ízlés szerint „átrendezni* a vállalatot, különböző beosztásokba helyezni embereket. Neki, mint párttitkárnak elsősorban kellene őrködnie azon is, hogy a dolgozók biztosított jogaikat élvezzék, azonban valójában ő kardoskodik ellene. A vállalatvezetés, több párttag, a szakszervezet is fellépett az ellen, hogy általában, s ahol lehet ne tevékenykedjenek naponkénti nyolc óránál többet a dolgozók. Ez feltétlenül helyes, Mák Ernő azonban minden módon azt próbálta elérni, hogy a vállalat dolgozói napi 14 és fél órát töltsenek munkában. A vállalatvezetőt pedig az ügygyei kapcsolatban bizonyos „téves* jelentésre is próbálta rávenni. Mák Ernő a partfürdö-részleg vezetője —, s amint a vállalat központjában elmondották — a parifürdőnél nem tartják meg a nyolcórai munkaidőt, hanem túllépik azt. S azok a jelentések, amelyeket Mák Ernő küld a munkaidőről, hamisak. Tűrhetetlen az is, hogy becsületes emberek féljenek Mák Ernőtől, mert attól tartanak, hogy súlyos kellemetlenséget tud nekik szerezni, ha munkaterülete hibáit elmondják. Félnek a talán karrierizmussal is keveredő, diktátori hajlamaitól. Alkalmasabb emberi Szerintünk Mák Ernő nem alkalmas arra, hogy az MSZMP-alapszervezet intéző bizottságának elnöke legyen. A párttagságnak méginkább segítenie kellene, hogy ne adódjék módja „élet és halál ura vagyok* kijelentések megtételére. tr<sy véljük, hogy mindenképpen hasznos lenne a Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalatnál, ha Mák Ernőnél alkalmasabb ember töltené be az intéző bizottság elnöki funkcióját. A fentiekben tényeket tártunk fel. Természetesen a végleges döntést Mák Ernő ügyében a párttagságnak, az alapszervezet taggyűlésének kell meghoznia. Mer+az üav elsősorban rájuk tartozik."" Bizonyosra vesszük, hogy a párttagság józan higgadtsággal helyes döntést hoz Morvay Sándor 1957. június 16. O