Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-10 / 107. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÚJ ÜLÉSSZAKA (Folytatás ai első oldalról) vetelte az uraknak. Arról sem érdektelen megemlékezni, hogy a november 4-re virradó éjszaka Nagy Imre áthozatta Mindszcntyt Budáról a parlamentbe, és ha a prímás emlékiratainak hinni lehet, ő ajánlotta neki, hogy menjen az amerikai követségre. A Szovjetuniótól és többi szocialista barátunktól való eltávolodás politikájának fontos lépése volt Magyarország semlegességének kinyilakoztatása. — A kővetkező, döntően fontos szovjetellenes lépés az a javaslat volt, hogy Magyarország az ENSZ-től kérje semlegessége biztosítását és lépjen ki a varsói egyezményből. Jelen voltam a kabinet ülésén és megpróbáltam kifejteni, hogy nekünk semmi szükségünk nines az ENSZ-biztosítékokra. Ml szövetségesei vagyunk a Szovjetuniónak, tagjai vagyunk a varsói egyezménynek, amely többoldalú védelmi szerződés. Többé nem hívtak és nem vettem részt a kabinet megbeszélésein. Az Országház tele volt ismeretlen emberekkel, civilekkel és katonákkal. Ismételten hallottam hírét, hogy valakinek az volt a véleménye, engem félre kell állítani, meg kell tőlem szabadulni. A november 4-re virradó éjszaka belépett hozzám egy őrnagy: Régi horthysta őrnagy volt, az ellenforradalmi napokban többedmagával ott teljesített szolgálatot a maga régi egyenruhájában. -Maga jöjjön velünk* —1 mondta és én velük mentem. Rónai Sándor éppen nálam volt. öt is mellém szólították és lekísértek bennünket az északi szárny egyik alagsori szobájába. Mielőtt kiderülhetett volna, hogy tulajdonképpen miért kísértek le oda, megjelentek a szovjet csapatok. Nagy Imre már elment a jugoszláv követségre barátaival együtt; Az Országházban véget ért az ellenforradalom. (Nagy taps), Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Nagy Imre és kormányának működése veszélyeztette a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjét, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa november 4-én Nagy Imre kormányától megvonta bizalmát és felmentette a kormányt. Ezt követően alkotmányos jogkörében eljárva, miniszterelnökké választotta Kádár Jánost (hosszantartó taps), elnökhelyettessé dr. Münnich Ferencet, a forradalmi munkás-paraszt kormány tagjaivá Marosán Györgyöt, Horváth Imrét, Kossá Istvánt, Apró Antalt, Dögei Imrét és Rónai Sándort. (Taps.) A forradalmi munkás-paraszt kormány fellépésével és alkotmányos úton történt kinevezésével bátran elmondhatjuk, új lapot nyitottunk Magyarország történetében. Kádár Jánosnak volt bátorsága, elszántsága és tisztánlátása a cselekvéshez. Szovjet csapatok segítségével — először megfékezte, letörte az ellenforradalmat, azután a Szovjetunió és a baráti országok segítségével megmentette a nyomortól, az éhségtől az országot. Megint elkezdtük és folytattuk a szocializmus építését. Május elseje tapasztalatai bizonyítják, hogy a dolgozó magyar milliók egyetértésével tesszük. Tisztelt Országgyűlés! Ez Kádár János, a munkás-paraszt kormány és a szervezkedő Magyar Szocialista Munkáspárt történelmi érdeme. (Nagy taps.) Ezután Dobi István Ismertette a kormányban februárban bekövetkezett változásokat, a hozott törvényerejű rendeleteket, majd hangsúlyozta, hogy az Elnöki Tanács működését az ellenforradalom alatt és november 4 után mindvégig az alkotmányban meghatározott keretek között látta el. Kérte az országgyűlést, hogy az Elnöki Tanács munkájáról szóló beszámolóját vegye tudomásul; gyei választókerületből Mucsi Sándort; a Komárom megyei választókerületből Musitz Józsefet, a Pest megyei választókerületből Becseics Lyubomirt; a Somogy megyei választókerületből Füstös Jánost, a Szabolcs-Szatmár megyei választókerületből Kovács Sándort, a Szolnok megyei választókerületből Szabari Istvánt, Győri Gyulát; a Vas megyei választókerületiből Giczi Ferencet, a Veszprém megyei választókerületből Bakos Istvánt, Hegyi Jánosnét; a budapesti választókerületből Horváth Károlyt, Varga Istvánt, Schumeth Jánost, Petrovics jánosnét, Balogh Lajost, Dóra Jánost, Vankó Gyulát, Vári Mártonnét. A mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság javaslata alapján az országgyűlés egyhangúlag megállapította Miklós Árpád képviselő öszszeférhetetlenségét és az országgyűlési képviselői megbízatásától megfosztotta. Ezután az országgyűls elnöke bejelentette, hogy az igazságügyminiszter „Az 1953. évi május hó 17. napján megválasztott országgyűlés megbízatásának meghosszabbításáról", a Népköztársaság Elnöki Tanácsa pedig „A Magyar Népköztársaság alkotmányának módosításáról" szóló törvényjavaslatot nyújtott be. Az országgyűlés a bejelentést tudomásul vette. Rónai Sándor ezután a következő javaslatot tette az ülésszak tárgysorozatára: 1. A Minisztertanács elnökének beszámolója és annak megvitatása; 2. »Az 1953. évi május hó 17. napján megválasztott országgyűlés megbízatásának meghosszabbításáról* szóló törvényjavaslat tárgyalása; 3. »A Magyar Népköztársaság alkotmányának módosításáról* szóló törvényjavaslat tárgyalása; 4. A Népköztársaság Elnöki Tanácsában és az országgyűlés bizottságaiban megüresedett tagsági helyek betöltése. Az országgyűlés az ülésszak tárgysorozatát elfogadta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsában a képviselői lemondások folytán öt tagsági hely megüresedett. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége a megüresedett tagsági helyek betöltésére javaslatot terjesztett az országgyűlés elé. A javaslatot Pesta László jegyző olvasta fel: „A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége javasolja a Tisztelt Országgyűlésnek, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsában megüresedett tagsági helyre Kiss Károly, Olt Károly, Péter János, Reszegi Ferenc és Szobek András országgyűlési képviselőket válassza meg. Budapest, 1957. május 6án". Az országgyűlés Kiss Károly, Olt Károly, Péter János, Reszegi Ferenc és Szobek András képviselőket a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjává megválasztotta. Kádár János elvtárs beszéde Az országgyűlés elfogadta a beterjesztett jelentéseket Az országgyűlés ezután egyhangúlag jóváhagyólag tudomásul vette az Elnöki Tanács beszámolójában s a beterjesz. tett jelentésében foglaltakat, egyben megerősítette Kádár Jánosnak a Minisztertanács Elnökévé, Münnich Ferencnek a Minisztertanács első elnökhelyettesévé, Marosán Györgynek államminiszterré, Apró Antalnak iparügyi miniszterré, Horváth Imrének külügyminiszterré, Biszku Bélának belügyminiszterré, Révész Gézának honvédelmi miniszterré, Kossá Istvánnak pénzügyminiszterré. Dögei Imrének földművelésügyi miniszterré, Kállai Gyulának művelődésügyi rrúnisziterré dr, Doleschall Frigyesnek egész, ségügyi miniszterré, valamint dr. Szénási Gézának legfőbb ügyésszé választását az Elnöki Tanács által. Rónai Sándor ezután bejelentelte, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkolmany 23. paragrafusának (2) bekezdése alapján javaslatot terjesztett az országgyűlés elé a Minisztertanács kiegészítésére. Az Elnöki Tanács javaslatára az országgyűlés Apró Antalt iparügyi miniszteri, Kossá Istvánt pénzügyminiszteri tiszte alól felmentette, egyben Apró Antalt a Minisztertanács elnökhelyettesévé, Kossá Istvánt közlekedés- és postaügyi miniszterré választotta meg. Javaslatára Antos Istvánt pénzügyminiszterré, Nezvál Ferencet igazságiigyminiszterré, Csergő Jánost kohó, és gépinari miniszterré, Czotlner Sándori nehézipari miniszterré, Nagy Józsefnét könnyűipari miniszterré, Incze Jenőt külkereskedelmi miniszterré, Tausz Jánost belkereskedelmi miniszterré, Kovács Imrét élelmezésügyi miniszterré, TrauJtman Rezsőt építésügyi miniszterré, Kisházi Ödönt munkaügyi miniszterré, Kiss Árpádot az Országos Tervhivatal elnökévé az országgyűlés megválasztotta.Szünet után Rónai Sándor megemlékezett az országgyűlés két halottjáról, Szentiványi Lajos és Guba Mihály képviselőkről. Az elnök ezután bejelentette az országgyűlésnek, hogy képviselői mandátumukról a következő képviselők mondtek* le: Andics Erzsébet, Acs Lajos, Bata István, Bozsik József, Dénes István, Erdey-Grúz Tibor, Gerő Eraó, Hegedűs András, Hidas István, Horváth Márton, Kovács István, Kónya Lajos, Kömvei József, Lukács György, Madarász Ferenc, Piros László, Rákosi Mátyás, Szalai Béla, Vajdai Lajosné és Vas Zoltán. Vannak továbbá olyan lemondott képviselők — folytatta Rónai Sándor —, akik az ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatban olyan politikai és erkölcsi magatartást tanúsítottak, hogy ügyükben az összeférhetetlenségi bizottságnak kellett volna vizsgálatot folytatni és az országgyűlés elé javaslatot terjesztenie. ök azonban maguk is érezték, hogy cselekményük és magatartásuk következtében méltatlanokká váltak a nép bizalmára, ezért lemondtak képviselői mandátumukról. Ezek a következők: Kiss Imre; Kopácsy Sándor, Inklovics Mária. Elek János, Földvári Rudolf, Márton András, Süveges Dániel é9 Szigeti Attila: Szünet után Kádár János, a Minisztertanács elnöke tar* totta meg beszámolóját; — Tisztelt Országgyűlés, kedves elvtársak! — A magyar nép békés, szocialista alkotómunkáját megszakító edlenforradalmi támadás sötét és vészterhes napjai után immár békésebb, normális körülmények között mutatkozik be az országgyűlésnek a forradalmi munkásparaszt kormány — mondotta bevezetőiben többek között. — Népünk szocializmushoz hű tömegeinek harca és munkája eredményeként, továbbá a nemzetközi munkásmozgalom, a szocialista tábor, a Szovjetunió testvéri segítségének eredményéként elmondható, hogy ma már túl vagyunk a legnagyobb nehézségeken. A kormány számot kíván adni az országgyűlésnek tevékenységéről és azokról a körülményekről, amelyek között munkáját megkezdte és végezte. Az 1956. október 23-án kitört ellenforradalom meg akarta dönteni a Magyar Népköztársaság törvényes állami rendjét. társadalmi rendjét, a parasztsággal szövetséges munkásosztály hatalmát és helyébe a burzsoá diktatúrát akarta állítani. A forradalmi munkás-paraszt kormányt az ellenforradalom elleni harc múlhatatlan és halaszthatatlan történelmi szükségszerűsége hívta életre. Azok az emberek, akik a tényeket nem ismerik, vagy képtelenek az események lényegét megérteni és mindazok, akiknek érdeke fűződik ahhoz, — megkísérelték s részben még ma is megkísérlik vitatni a hazánkban kitört fegyveres felkelés ellenforradalmi jellegét. De a tények ereje megtöri a ködösítés minden kísérletét. Kádár elvtárs a továbbiak során részletesen beszélt az ellenforradalmi terror állati kegyetlenségeiről, amelynek számos hazafi esett áldozatul; Megemlítette, hogy november 4-re virradó éjszaka csak Budapesten 1400. az egész országban hozzávetőlegesen, mintegy 3000 olyan megkínzott hazafi volt az ellenforradalmár banditák kezében, akiknek kivégzését november 4-ére, 5-ére és 6ára tervezték. Aki a rémtetteltet ^véletlen kilengéseknek" nevezi, az a legjobb esetben nem tudja, miről beszél, vagy az ellenforradalmat akarja mentesíteni szörnyű, népellenes bűneitől, vagy a legrosszabb esetben saját, nem egészen tiszta lelkiismerete kényszeríti őt erre; Ha van jóhiszemű ember a világon, akinek még kétsége van az októberi magyarországi események ellenforradalmi jellegét illetően, az vessen csak egy pillantást a felkelés zászlóvivőire és harcosaira, és akkor minden kétsége eloszlik. Beszélt Kádár elvtárs Mindszenty, Nagy Ferenc, Dövénvi Nagy Lajos nyilas újságíró, Meskó Zoltán, gróf Eszterházy Pál, gróf Takách Tolvaj József és más, közismerten népellenes, hazaáruló, háborús és egyéb bűnökért bebörtönzött, és októberben kiszabadult személyekről, akik az első pillanatban aktívan felléptek az ellenforradalom mellett. Az erősödő párttal napról napra erősödik Népköztársaságunk is Új képviselők behívása A megüresedett képviselői helyekre a következő potképviselőket hívtam be: a Baranya megyei választókerületből Sziveri Kálmánt, a Borsod megyei választókerületből Csergő Jánost, a Bács-Kiskun megyei választókerületből Orosz Józsefnét, Szelekczki Imrét, a Fejér megyei választókerületből Kovács Gy. Pálnét, a Győr megyei választókerületből Kalmár Pálnét, Varga Jenőriét, Zierhut Antalt, ökrös Illést; a Hajdú megyei választókerületből Kiss Jánost, Nagy Istvánt; a Heves meAz ellenforradalom támadott a politika porondján, a politika eszközeivel is. Abban már politika volt, hogy az ellenforradalom fegyveres erejét mint legfontosabb célokra, a párt épületeire, intézményeire, funkcionáriusaira és tagjaira irányította, hogy elsősorban a pártot akarta — intézményei és bű tagjai megsemmisítésével — fizikailag is elpusztítani. Nagy csapásokat mértek a pártra, mocskolták, gyalázták, rombolták. Agyúval lőtték szét székházait, gyilkolták városon és falun legjobb fiait, de nem tudták elpusztítani — a párt él és napról napra erősödik! (Hosszantartó, ütemes taps.) Es ahogy annak történnie kellett, a taipraállt párt vezetésével és sugárzó erejének segítségével talpraálltak, tömörültek a szocializmus ügyéhez hű magyar dolgozó tömegek és a rátámadó ellenséget lerázva él és napról napra erősödik drága hazánk, a Magyar Népköztársaság is! (Lelkes, nagy taps.) Rámutatott Kádár János, hogy az ellenforradalom első, de döntő jelentőségű győzelme volt, hogy Nagy Imre régebbi politikai elgondolását megvalósítva kiharcolta a politikai pártok koalíciójának kormányát és feladta a Magyar Dolgozók Pállja vezető szerepét. A II. világháború időszakában létrejött már egy pártszövetség, koalíció, a Magyar Kommunista Párt vezetésével, a Kisgazda-, a Szociáldemokrata és a Nemzeti Parasztpárt részvételével. Ez a pártszövetség akkor a haladást szolgálta, tartalma demokratikus, antifasiszta volt. — Az 1956 október végén, az ellenforradalom fokozódó támadása és nyomása alatt létrejött koalíció — bár ugyanazok a pártok vettek részt benne — nem a haladást szolgálta. A koalícióban részvevő polgári pártokat most a kommunistaellenesség, a burzsoá restauráció szándéka és ennek megfelelően a szovjetellenesség vezette. A Magyar Dolgozók Pártja ebben a koalícióban nem vezető, hanem alárendelt helyzetben volt. A párt ebben a koalíciós kormányban nem volt egységes és a Nagy Imre—Losonczy-csoport a polgári pártok képviselőivel kezdettől fogva teljes egyetértésben, egy fronton harcolt a munkásosztály és forradalmi pártja, a szocializmus állásainak feladása, az ország külpolitikai elszigetelése, a szocializmus táborából való kiszakítása, a Szovjetunióval való szembeállítása kérdésében. A polgári pártokban kezdettől fogva a szélső jobboldali elemek ragadták kezükbe a vezetést. — Az októberi koalícióban részt vett, akkor újból megszervezett szociáldemokrata pártnak puszta létrehozása is az ellenforradalom legveszélyesebb politikai támadását jelentette a munkásosztály hatalma ellen. Célja a munkásosztály kettészakítása, a testvérharc felújítása volt, az ellenforradalmi kommunistaellenes áradat legfontosabb részeként. Hogy céljaikat mindenki félreértés nélkül lássa, élesen elhatárolták magukat azoktól a volt szociáldemokrata elvtársaktól, akiknek pozitív szerepük volt a magyar munkásosztály történelmi vívmányának, a két munkáspárt egyesülésének létrehozásában. — így az októberi pártszövetségben részvevő kisgazda-, szociáldemokrata és Petőfi-párt, Tildy, Csorba, Kéthly, Kelemen, Bechtler, Bibó Lajos vezetése alatt, Mindszenty áldását élvezve, minden fellépésével' az ellenforradalom kommunista- és népellenes, szovjetellenes céljait támogatta. Ez az októberi koalíció még így is, minden ellenforradalmi iparkodás ellenére is csak beköszöntő és a fügefalevél szerepét játszotta az ellenforradalom számára. Kádár elvtárs ezután az októberben alakult pártok egész sorát említette, amelyek minden szépen hangzó, demokratikus elnevezés ellenére az ellenforradalmat támogatták. Sokféle párt — sokféle követelés — Az ellenforradalom, céljainak nyílt feltárásával meglehetősen óvatos volt, pünkösdi királysága nem tartott sokáig, de ez a néhány nap is elegendő bizonyítékot nyújt ahhoz, hogy a társadalmi rend ellenforradalmi megváltoztatása nem sokáig váratott volna magára. Mindszenty homályos nyilatkozatának szavaiból, amelyekkel kinyilatkoztatta, „hogy 6 a magántulajdon elvének alapján áll", s az egyháznak mindent vissza kell kapnia, tömegek értették meg, hogy a gyárak, a bankok, a bányák, s a kiosztott földek magántulajdonáról, azok visszaadásáról van szó. Mihelics Vid, a Demokrata Néppárt Hazánk című lapja november elseji számában még csak kártérítést követelt az államosított gyárak és a kiosztott földek volt tulajdonosai számára, de már ugyanaz nap bent járt a parlamentben egy küldöttség; amely a száznál kevesebb munkást alkalmazó üzemek visszaadását követelte a volt tulajdonosok számára. A Magyar Függetlenségi Néppárt beadványában a „magántulajdon sérthetetlensége" és a „tiszta, örök és magyar polgári demokrácia" megvalósítását követelte. — Az ellenforradalom kevésbé tapasztalt vezetői azonban nyíltabban beszéltek. Túrkevén egy bizonyos Szepesi nevű ember megjelent a Harcos nevű termelőszövetkezetben és a kétszáz holdig terjedő birtokok visszaadását követelte. A fehérgyarmati járás úgynevezett forradalmi bizottsága úgy határozott, hogy „egyelőre a kétszáz holdnál kl-" sebb birtokot kell visszaadni volt tulajdonosának". — Ezek az igények és követelések azonban már nem fértek össze a Magyar Népköztársaság alkotmányával; Ezért határozták el már október utolsó napjaiban a magyar országgyűlés feloszlatását. Ezért nyilatkozott Csorba János a Kisgazdapárt terveiről az „Igazság" című lap november elseji számában úgy, hogy a Kisgazdapárt az 1945-ös pártarányok alapján akarja az új koalíciót, követeli az Elnöki Tanács megszüntetését és „lényegében'' népköztársaság helyett köztársaságot. Ez a „lényegében" szó Csorba János kifejezése és ő jól tudja, hogy ez alatt, valamint az általa követelt köztársaság alatt mit értett. Az azonban bizonyos, hogy nem a dolgozó nép köztársaságát értette alatta, mert hiszen ez fenállott és Népköztársaság volt a neve. A Népköztársaság elleni fegyveres támadás, a fehérterror, a burzsoá pártok feltámasztása, a gyárak, a föld visszakövetelése a régi tulajdonosok számára, pontosan megfelel a társadalmi reakció, más szóval az ellenforradalom elveinek és gyakorlatának. Az a körülmény, hogy a Nagy Imre—Losonczy-csoport egy vonalban harcolt a Horthy-fasiszta burzsoá ellenforradalommal, a Magyar Népköztársaság életérdekei ellen, az ellenforradalmat nem változtatja forradalommá. — Vannak, akik szemünkre vetik, hogy mi sokat beszélünk az ellenforradalomról és ezzel összefüggésben a Nagy Imre-féle árulókról. Szemünkre vetik, hogy ehelyett miért nem beszélünk inkább a régi hibákról, a Rákosi-féle vezetés szektás ás dogmatikus irányvonala által okozott károkról, a törvénysértésekről. — Világosan meg kell mondanunk, hogy két gyökeresen különböző kérdésről van szó. Ha nem akarunk súlyosan véteni pártunk és népünk érdekei ellen, akkor nem feledkezhetünk meg a múlt hibáiról. Mi nem is feledkezünk meg ezekről. Tudjuk, hogy a volt vezetők hibái hallatlanul ártottak a párt és az állam tekintélyének és feladatunk minden módon megakadályozni e hibák megismétlődését. Azt is tudjuk, hogy ezek a hibák zavarták a fejlődést, gveneí1 .ették a magyar proletárdiktatúra erejét, jogos elkeseredést váltottak ki a tömegekből, s így szerepet játszottak abban is, hogy az ellenforradalom éket verhetett a párt és a dolgozók egy része közé. (F oly lat ás a 3. oldalon.)