Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-21 / 93. szám

Lenin élt. Lenin él, Lenin élni fog! Emlékünnepség a Szegedi Nemzeti Színházban A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi inté­rő bizottsága és a városi tanács tegnap este 7 órakor Lenin születésének 87. évfordulója tiszteletére emlékünnepséget rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban. A színpad díszí­tése egyszerű és mégis megkapó volt. A piros háttér előtt ott emelkedett a halhatatlan Lenin mellszobra. Felírás hirdette a nagy igazságot: „Lenin élt, Lenin él, Lenin él­ni fog!" A díszelnökségben helyet foglaltak a város politikai, gazdasági és kulturális életünk vezetői, a munkások, pa­rasztok, értelmiségiek képviselői. Ott voltak az elnökség­ben a szovjet hadsereg városunkban tartózkodó alakulata parancsnokságának képviselői. A Himnusz elhangzása után a megemlékező ünnepséget Tombácz Imre elvtárs nyitotta meg, majd B i t e Vince elvtárs, az MSZMP városi intéz* bizottságának tagja mondott beszédet. Lenin lobogója alatt Bevezetőjében megállapí­totta, hogy Lenin születésé­nek évfordulóját az egész vi­lágon ünneplik az emberi ha­ladásért és békéért küzdő dolgozók. — Mindannyian maguké­nak vallják Lenint — mon­dotta —, akinek neve elvá­laszthatatlanul összeforrott a szocialista forradalom nagy ügyével, s akinek vezetésé­vel törték a Szovjetunió dol­gozói az első hatalmas rést a világimperializmus falán. A továbbiakban részlete­sen ismertette Bite elvtárs a halhatatlan Lenin, a mun­kásosztály nagy tanítója, a kommunista párt és a szov­jet állam megteremtője har­cos életútját, örökértékű ta­nításait. — Lenin legnagyobb ér­deme a marxizmus alkotó alkalmazása, a marxizmus eszmei tisztaságának vé­delme, a marxizmustól való minden elhajlás ellen irányuló harc. Nekünk elsősorban ert kell megtanulnunk Lenin életé­ből és műveiből. A továbbiakban beszélt ar­ról is, hogy Lenin milyen tisztán és mélységesen szerette a népet, viszont az ellenséggel szemben kí­méletlen volt. Lenin a leghatározottabban elítélte, hogy a munkában a munkatársakkal, a dolgozók­kal bárki gorombáskodjék, vagy önkényeskedjék. Lenin igazi módszere a meggyőzés volt mind a pártban, mind pedig a dolgozó tömegek irányában. Vázolta a továbbiakban, hogy a volt MDP néhány vezetője letért a lenini út­ról és szinte a szemünk előtt érlelődött az ellenforradalom anélkül, hogy lenini módon szembeszálltunk volna vele. — A mi mostani körül­ményeink között — álla­pította meg —, a lenini tanítások különösen fon­tosak. Jelenleg nálunk a proletár­diktatúra, a munkáshatalom diktatórikus oldala áll elő­térben. Ahogyan azonban számoljuk fel az ellenfor­radalmat, úgy fog nálunk is mindjobban előtérbe kerül­ni a proletárdiktatúra, a munkáshatalom demokrati­kus oldala. Beszédét igy fejezte be: — A mi pártunk, a ma­gyar kommunisták pártja is Lenin szellemében, Le­nin lobogója alatt hozta létre 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaságot, s vi­szi győzelemre a felszaba­dulás után a szocializmus ügyét. Lenin tanítása egész jöven­dő munkánk vezérfonala. A mi számunkra is Lenin élt, Lenin él, Lenin örökké élni fog. Az ünnepi beszédet több­ször szakította félbe a taps, az egybegyűltek tisztelettol adóztak Lenin emlékének. (Jnnipi kulturális műsor ' Az ünnepi beszéd után kulturális műsor követke­zett. Fellépett a színház ze­nekara, Rubányi Vilmos ve­zényletével. Kovács János, a Szegedi Nemzeti Színház mű­vésze, a Juhász Gyula Mű­velődési Otthon gyermek ba­lettkara a Juhász Gyula Mű­velődési Otthon szimfonikus zenekara kíséretében. Külön színfoltja volt az estnek a városunkban tartózkodó szov­jet katonai alakulatok kul­túresoportja pengetős zene­karának műsorszáma. Fellé­pett a műsorban a Ságvári Gimnázium kórusa. Szécsi József vezényletével, vala­mint Balogh Edina, Árkos Judit, Lakaltos Károly, a Nemzeti Színház balettkará­nak tagjai, Márfy János, a Zeneművészeti Szakiskola tanára, Komlóssy Erzsébet, a Szegedi Nemzeti Színház tag­ja. A megemlékező ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Soha ne feledhessünk meg as osstályhareról! Megnyílt a Lenin-kiállítás Bensőséges ünnepség ke­retében nyílt meg tegnap dél­ben a Somogyi Könyvtár és Móra Ferenc Múzeum Lenin­emléikkiáUítása, a múzeum emeleti kupolacsarnokában. Az ízlésesen elhelyezett tár­lókban az első magyar Ta­nácsköztársaság szegedi do­kumentumait, a szegedi la­pok példányait, a megindult munkáskönyvtárak idő-sár­gított példányait, a munkás­osztály és a forradalom nagy vezérének, Leninnek ma­gyar nyelvű könyveit látjuk, Á falakon harcbahívó plaká­tok: a vörös hadseregbe, a munkászászlóaljakba hívták az intervenció ellen védeke­ző első magyar munkásálla­mot. A kiállítást a városi párt intéző bizottság és a város vezetőinek jelenlétében Be­zerédy István, a Somogyi Könyvtár igazgatója nyitot­ta meg, ismertette a kiállí­tás anyagát. A megnyitó után két szegedi iskolának, a Gutenberg utcai általános iskolának és a Tömörkény Leánygimnázium tanulóinak egy csoportja látogatta m"" a kiállítást pedagógusok ' zetésével. Az MSZMP hírei A Magyar Szocialista Mun­káspárt városi intéző bizott­sága április 23-án, kedden délután 2 órakor aktívaérte­kezletet tart a párt Kálvin téri székházában. Az aktíva­értekez'eten az MSZMP­alapszervezctek elnökei, inst­ruktorai és a gazdasági veze­tők vesznek részt. A pártaktíva-értokez'et elő­adója ifj. Komócsin Mihály elvtárs, az MSZMP városi intéző bizottságának titkára. Lenin velünk Valahol fenn a Kárpátok tövében apró tengerszem csillogott és dajkált tiszia. szűz vizében ezer szikrázó csillagot. S a tengerszem partján, hol este pásztortűz lángja égre tört, és nóta szállt búsan, repesve, s sziket izzadt a lomha íöld — legenda járta: »Vo!t egy ember, kinek szavára járt a szél, s barátkozván a jó szelekkel csodát mívelt a kapanyél. Búza termett a szik mezőkön, régen korhadt fa zöldre vált, s művelhetetien szűzi földön a nép aranykalászt kaszált. Volt egy ember, kinek szavára megmozdultak a zord hegyek, és ontották a nép javára méhükböl drága kincsüket. Engedelmeskedtek e bölcsnek folyók, folyamok, tengerek, termővé öntözték a földet — hadd éljenek az emberek. Volt egy ember, ki csak azért élt, hogy mások boldoguljanak, hogy gazdag legyen a szegény nép, s boldog, mert reá hull a nap. Minden munkásnak atyja ő lett. s minden gyermek dicséri őt: új utat szabott a jövőnek, legyőzte a roppant időt.* Ha az az ember most is élne — Kárpátok népe mondja így — egy szép napon földünkre lépne s boldoggá tenné fiait. Áldást hozna az Ung vizére, járna a Kárpát bércein ... Ha az az ember most is élne, ha most is élne még Lenin. * S negyvennégy őszén könnyben úszva kiáltott fel egy ősz magyar pa aszt, mikor szögesdrótokon átalkúszva magához ölelt egy örmény kamaszt, kinek arcán még friss volt vér s veríték, valahol ott a határ szélinél: "Mindig mondtam, de oly kevesen hitték, hogy az az ember — Lenin, most is é'!« • A történelem nagy homokóráján lepergett tizenkét évnyi homok, és ránkzúdított volna most is ármány fasiszta banda pusztulást s romot. De az az ember, Lenin újra eljött s a szabadságot hozta el nekünk, elfújta a rá"k tornyosodó fe'hőt s megszorította ernyedő kezünk. Es itt van most is, gyárainkban lépked, mezőinken hint el aranykalászt, és lépte nyomán kisarjad az elet, felszárad a könny, elanad a gyász. Erői ad nékünk munkában és harcban, tőle lesz szívünk harcos és kemény, és zö'diit, egyre zö'dül száz viharban a mindrnség-t éltető r-r é y. Bátran mondom az e"enség szemébe kinek rnlá iji ha'á\ köu-y s a vé-; V -Nem tespedtek többé e fö'dre s népr , Lenin velünk s Lenin örökkön él!* ¥ | GURSZKY ISTVÁN | A jövő hónapban . lesz " harmincnyolc éve, hogy Lenin a Magyar Ta­nácsköztársaság harcai köze­pette a hős magyar munkás­osztályhoz küldött üdvözleté­ben írta: "Az osztályok megszünte­tése — hosszú, nehéz, szívós osztályharc műve, s az osz­tályharc, a tőke uralmának megdöntése után, a burzsoá állam megdöntése után, a proletárdiktatúra megterem­tése után nem tűnik el..., hanem csak formáját változ­tatja és sok tekintetben még -tettebbé válik*. Most, 38 év után a magyar­éin „gi ei.&niLrradalmx ese­mények is igazolták Lenin bölcs tanításának igazságát A hatalomból eltávolított ki­zsákmányoló osztályok és la­kályaik, szövetségben a kül­földi imperialistákkal, hatal­muk visszaállításáért, az osz­tályharc legélesebb formá­ját, a fegyveres felkelést, a polgárháborút is felhasznál­hatják. A műit év végén történ­tekből, az osztályellenség fegyveres támadásának té­nyéből kiindulva, most né­melyek bizonytalankodnak nálunk, vajon helyes volt-e elvetni Sztálinnak az osztály­harcról szóló tételét, amely azt állította, hogy a szocia­lista építőmunka előrehala­dásával éleződik az osztály­harc. Mások viszont azt mondják, hogy pártunk és kormányunk ma újra érvé­nyesíti ezt a sztálini elméle­tet. Az osztályharc kérdésében az SZKP XX. kongresszusa és ezt követően a többi kom­munista pártok is úgy foglal­talt állást, hogy az osztály­harc mozgását nem lehet va­lamilyen, kötelező érvényű sémával meghatározni, ha­nem mindig az adott hely­zet, s a körülmények vizs­gálata alapján kell eldönteni, hogy éleződik, vagy csök­ken-e az osztályharc. Ebből kiindulva kell szemügyre vennünk és értékelnünk az osztályharc helyzetét és irá­nyát ma nálunk is. Emlékszünk rá, hogy ná­lunk hosszú éveken át a sztálini elmélet gyakorlati alkalmazásával, sokszor tör­vénysértésekkel, milyen ká­rokat okoztunk a párt politi­kai munkájában. Az elköve­tett hibák kijavításához igen erőteljesen fogtunk hozzá, különösen a XX. kongresz­szus után. De miközben elve­tettük az osztályharc tör­vényszerű éleződésének el­méletét és küzdöttünk az ab­ból következő gyakorlati hi­bák ellen, nem figyeltünk fel, vagy ha észre is vettük, nem harcoltunk következete­sen egy másik veszélyes né­zet, hangulat ellen, amely kezdett eluralkodni az MDP -n belül az egész ország­ban. Ez a veszélyes nézet az osztályharc lebecsülése volt. Voltak, akit határozottan úgy vélték, hogy nálunk már nincs is osztályharc. A xx- kongresszus hatá­rozatainak érvényesí­tésére törekedtünk és ugyan­ennek örve alatt megeoged­tűk, hogy a proletárdiktatúra vezető erejét, a pártot tá­madják, rágalmazzák, s meg­semmisítésére törjenek. Az úgynevezett. Nagy Imre— I<osonczi-féle pártellenzék bí­rálatának módjával és hang­nemével szinte egy sorba ke­rült a nyílt osztályellenség­gel. Ezért nem véletlen, hogy Nagy Imre mögé sora­koztak fel, őt használták fel céljaik elérésére, hatalmuk visszaszerzésére később ok­tóberben az ellenforradalmá­rok. A tények sora, a meg­írt cikkek és dörgedelmes szónoklatok bizonygatják, hogy Nagy Imréék szinte egyetlen mondatban sem ha­tárolták el magukat az osz­tályellenségtől. Nem véletlen, hogy aktivizálódtak a ki­zsákmányoló osztályok kép­viselői itthon és ez országon kívül egyaránt. ' Szervezked­tek, készültek a munkásha­talom megdöntésére, miköz­ben mi a múlt hibái felszá­molásának ütemén vitatkoz­tunk. Teljesen megfeledkeztünk ezeikben a napokban az osz­tályéi! enséerő;? Ezt nem mondhatjuk. Ejtettünk mi sok szót róluk, sőt statiszti­kákat készítgettünk országo­san. Az egyik például azt bi­zonygatta, hogy 1956-ban hozzávetőleges felmérés alap­ján az országban körülbelül négyezer olyan kulák van, aikd még mindig kizsákmá­nyoló tevékenységet folytat. Ezt a számot olyannak talál­tuk, amely bizonyítja, hogy a korlátozás politikája a múlt­ban átcsapott a likvidálás­ba, a helytelen sztálini elmé­let gyakorlati alkalmazása során. Kétségtelen, hogy vi­szonylag nem volt nagy ez a szám, de a kulákcik tényle­ges ereje, különösen az osz­tályellenség tényleges ereje és befolyása jóval nagyobb volt számarányánál. -Kevés gondot fordítottunk a volt ki­nyákmányolók, az osztályel­lenség erejére és tevékeny­ségére. Cg y 1930-as statisztika szerint Magyarorszá­gon a kulákokat kivéve (csa­ládtagokkal együtt) 12 300 nagyairtokos, 18 500 gyártu­lajdonos, é« 171 600 egyéb ki­zsákmányoló volt. Egy felsza­badulás utáni, 1951~ből szár­mazó statisztika alapján, amikor már megtörtént a nagybirtokok felszámolása, a nagyüzemeik államosítása, 63 ezer kulákcsaládról számol be a statisztika. Ezekhez kell még hozzávennünk a kupe­ceuet és spekulánsokat, akik­nek száma elérte a százezret. A Horthy-Magyarországon volt még 30 ezer csendőr ugyanennyi rendőr, és a ka­tonatisztek száma sem volt kevesebb, akik lényegében m.nd a régi rend híved vol­tak, és ma is azok. Mindezek mellé kell sorolni még a nyi­laspárt helyi korifeusait, a klerikális reakció megrögzött minden haladással szemben­álló képviselőit és a mun­kásárulókat is. Mintha megfeledkeztünk volna arról, hogy ezek is lé­teznek és igen jelentős erő­vel bírnak idehaza orszá­gunkban. Erejüket, tömegtoe­folyasukat növelte az is, hogy mi egyre csak mondod gattuk: nem volt szerencsés, sőt helytelen volt a szovjet módszerek, a szovjet példa gépies másolása. Ugyanakkor egyesek már határozottan a kínai tapasztalatok, a nem­zeti burzsoáziával való együttműködés formáját ajánlgatták. Ahogy aktivizálódott a Nagy Imre—Loso.iczd-féle csoport, úgy erősödött az el­múlt években, úgy terjedt egyre szélesebb körben az a káros tétel, amit Nagy Imre a Népfront első országos kongresszusán íoga'mazott meg: a kilenc és félmillió magyar szívének "együtt­dobbanásáról*, »együtt-lelke­sedéséről*. Jól tudjuk, hová vezetett az ilyen nézet. Az elmúlt száz év története már sokszor bebizonyította, hogy az osztályharcról szóló elmé­let meg nem értése, lebecsü­lése, vagy meghamisítása el­kerülhetetlenül az opportu­nizmushoz, a burzsoáziával való megbékéléséhez, a tőkés osztály kiszolgálásához és végül a munkásosztály eláru­lásához vezet. Ide jutottak Nagy Imréék és követőik is. KI em véletlen, hogy októ­ber előtt mór cdáig ju­tottak egyesek, hogy impe­rialista ügynökök tulajdon­képpen nincsenek is, ez csak a "szektás* politikusok és az ÁVH kitalálása. Mindez az ellenséges elemek híreszte­lése volt, de viszonylat köny­nyen h'níették e! az osztály­éberé <:t e'altató mákonyt, mert sz egész ország ragy hi­bákkal te'i idő zak után volt. A dolgozók azt látták, hogy az imperialisták által ide küldött, vagy leleplezett ügy­nökeik e'leni éberség nyo­mán olyan perek születtek, amelyekben a b'csü'e'es párttagok, a muhká?csztá!y­hoz hű kommün' ta emberek estek áldoz tul B ro yla'an­ságot keltett tz, ho;y a vá­dak koh'-l'.al'r vo tak, rágal­makon alapultak a perek és ítéletek, mind azon a címen, hogy a párt és a nép ellensé­gei voltak, az imperialisták hazai ügynökei valtak a vád­lottak. Mindamellett jói tuds juk, vontatottan, tessék-lás­sék módon hajtották végre a rehabilitálásokat is. Ilyen körülmények között erősö­dött aztán a békés egymás mellett élés megnövekedett lehetőségének megállapítása után az a nézet, hogy az im­perialista hatalmak békesze­retők, és nemcsak tisztelet­ben tartják, hanem garan­tálják is a kis nemzetek sza­badságát, függetlenségét. Lenin azt tanította, hogy a burzsoázia ereje »a nemzet­közi tőke erejében, a bur­zsoázia nemzetközi kapcso­latainak erejében és szilárd­ságában van*. Hányszor em­legettük Lenin tanítását, de mégis mintha megfeledkez­tünk volna arról, hogy az Egyesült Államok százmillió dollárt szavazott meg a népi demokratikus országokban végzendő felforgató tevé­kenység céljaira. Igy érkeztünk el október 23; hoz, amikor keserű tapasztala' tok árán győződtünk meg arról; hogy az osztályellenségnek si­került annyira összeszedni ma­gát, hogy tervszerű támadást in; tézhetett a munkáshalalom el­len. Az osztályharc legélesebb formája dúlt az országban, mi; közben a „Magyar Ifjúság For­radalmi Pártja" és Szegeden is a magukat „forradalmároknak" nevező egyetemi fiatalok azt fogalmazták követeléseik közé; hogy nem akarnak többé osz­tályharcot. Ezt fejtegette Mind; szenty is, a „magántulajdonon alapuló" osztálynélküli társa­dalomról szóló fogalmazványá­ban. Igen eredményesen hasz­nálták fel a figyelem elterelésé­re az osztályéberség elaltatására az egyes nacionalista jelszava­kat. Ezt szolgálta a „minden magyar egyet akar" stb. jelszó; Pedig, ki hiszi, hogy a munká­soknak és a volt gyárosoknak, a parasztoknak és a volt földbir­tokosoknak érdekeik azonosak? A sok ködösítés után a mun­kások soraiba előlépett -bizony; talnnság nyomán azon sem cso; dálkozhatunk, hogy az ideigle; nes munkástanácsokba, mig ké­sőbb a véglegesekbe is, bőven kerültek be osztályidegen ele­mek, a dolgozók ellenségei. O któber előtt elaludt az osztályéberség a mun­kásosztály soraiban. Sajnos még ma is vannaik becsületes munkások, akik nem jutot­tak ki a bizonytalanságból, nem látnak tisztán az osz­tályharc kérdéseiben. Innen ered, hogy némelyek úgy gondolják, az az erőteljes fellépés, amellyel a kormány, a munkásosztály, a párt fel­lép az osztályellenséggel szemben, az egyszerűen visz­szakanyarodást jelent a sztá­lini osztályharc elmélethez.­Lenin a proletárdiktatúra két összetevőjéről beszélt: az erőszakosról és a mér­sékeltről. Mindaddig, amíg az osztályellenség ellen­állását meg nem törjük, míg kezet emel a néphatalomra és harcol ellene, amíg árt ügyünknek, akadályozza az építő munkát, addig igen ha­tározottan alkalmaznunk kell velük szemben az eröszakot és alkalmazzuk is. A szép szó nekik annyit használ, mint a rosszindulatú daga­natra a ráimádkozás. Gyó­gyítása: a határozott és idő­ben végzett operáció. így va­gyunk; az osztályellenséegel is. Támadja bármilyen oldal­ról, bármilyen állásból a munkásosztály hatalmát, na­gyon határozottan fellép ve­lük szemben pártunk és kor­mányunk. Az októberi ellenforradalmi nnnokhnn u magyar munkásosz­tály drága árat fizetett azért, mert megfeledkezett az osztály­harcról, és esetenként hab-ntott az ellenség szavára, ebből okul­va anélkül, liogv vísszn'éreénk az osztálvbarc ál'nndó él--edé­sének hibás elméle'éboz. és az abból keletkezett korúl'hi hi­bákhoz. éberen kell f'»v "nk, s keményen fel'é-nünk az osz­tályellenség minden ke őrletével szemben. Megtanított bent iinket 1956. októbere arra, hogy soha többé ne feledkezzünk el az osztályharcról. Nagy Pál

Next

/
Thumbnails
Contents