Szegedi Néplap, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-05 / 29. szám

f^v^ J £ a r°kusi pártszervezetben Esle fél 6 körül iir az _______ idő. Világos­ság szűrődik ki Rókuson, a Pacsirta utcai ház ablakain is. Itt a pártszervezet. Hétköznap van, mégis vagy tizenöten ül­nek a szobában: az intézőbi­zottság tagjai és a párt köz­katonái. Vannak, akik egye­nesen a munkából jöttek. Akad őszhajú elvtárs is, aki ugyan üzemétől nyugdíjat kap, de — ahogy tréfásan megjegyezték — nem tud nyugodni, ha a pártszervezet­ről van szó, mert valamilyen munkát ő is akar vállalni. Okos, megfontolt szavak hangzanak el azért, hogy Ró­kuson szót tudjanak érteni minden becsületes, rendes emberrel, hogy velük együtt munkálkodjanak mindazért, ami könnyebbé, jobbá teszi az életet. A rókusi párttagság élete — az egyszerű munkás­emberek élete. Soha nem él­veztek előnyt, kiváltságokat Gondjuk, bajuk annyi, mint más dolgozó embernek. Elve­tik és gyűlölik mindazt a hi­bát, ami az elmúlt években a volt MDP vezetésében és gyakorlatában megvolt. Hisznek azonban — frázis nélkül állíthatjuk—a marxiz­musban, az eszmében! Álljon itt csupán egy példa: Amikor az ellenforradalmá­rok és szekértolóik egyre pi­maszabbal kezdték hangoz­tatni a kommunisták üldözé­sét és megsemmisítését, pél­dául Tigler Antal elvtárs is — egy a rókusi régi munkás­mozgalmi emberek közül — kijelentette: „Kommunista vagyok! Ha meg kell hallni, akkor kommunistaként ha­lok meg", Nem egyedül tette ezt a hit­vallást! A rókusi Pártszervezet a legkritiku­| \z elmúlt időkben sabb időben sem hullott szét, bár tagjai erősen megfo­gyatkoztak. A legöntudato­sabbak találkoztak egymás­sal. Elt a pártszervezet. Ma pedig egyre erősödik! Az alapszervezet ideiglenes in­tézőbizottságának elnöke Kópiás Jánosné elvtársnő és a többi jelenlévők mondják el, hogy már több mint fél­száz tagja van az alapszer­vezetnek. — Vesznek-e fel új pártta­gokat? — Igen. Tudjuk, a magas taglétszám nem egyenlő az­zal, hogy erős is a pártszer­vezet. A tagfelvételeket azon­ban tovább folytatjuk, de ügyelünk arra, hogy a párt soraiba arra érdemes embe­rek kerüljenek. Felkeressük ismét azokat a volt MDP ta­gokat, akik nagyon megren­dültek. Beszélgetünk velük. „Egy csapásra" nem mondom le a becsületes emberekről> Hírül adják aztán, hogy újra működik a pártbizalmi hálózat is. így kapcsolatot tudnak tartani a párttagság­gal. Természetesen tovább folytatják a párt sorainak rendezését. Egy fejkendős munkásasszony arról beszél, hogy a legutóbbi taggyűlésen három új párttagot vettek fel. Közöttük volt Márki András is, a mezőgazdasági techni­kum hallgatója. Ezek a té­nyek is mutatják, hogy a ró­kusi pártszervezet — nagyon helyesen — nem akar most valamiféle „tagzárlatot" csi­nálni; sokat han­goztatták, elkoptatták és üressé is tették a jelszót: „Kommunisták a tömegek közé!" Tudják és mondják ezt is a rókusi elvtársak, azonban hozzáteszik: ,,A jel­szót, hogy kommunisták a tö­megek közé! — frázis nélkül, az életben kell megvalósí­tani. Elengedhetetlenül szük­ség van rá". Több példát mondanak el arról, hogy az emberekkel őszinte beszéddel szót lehet érteni, kivonhatók az ellen­forradalmi hangadók „bűvkö­réből", ha a kommunisták hallatják szavukat. Rókuson nem ,,szerveztek" külön nép­nevelő csoportot, mégis — és ez így helyes —, a szo valódi értelmében népnevelő a ró­kusi párttagság. Az emberek beszélgetéseibe bekapcsolód­nak és felkeresik egy kis eszmecserére a szomszédokat is. Kópiás Jánosné, Waltner Mihály és mások felváltva mondják el, hogy az embe­reket több minden foglalkoz­tatja. Ezért a rendes embe­rekkel türelmesnek kel! len­ni, de az ellenforradalmárok­kal szemben nincs helye a türelemnek. Vlagyimir Majakovszkij t BESZÉLGETÉS LENIN ELVTÁRSSAL | Ős/hajú asszony, a mun­kis­AkkkkkkAkkkkkkAkk.UkAkkkkklkkLkklkl.JI l CSICSKARA l 3 Hogyan terem a hatás ? Hosszú történeteket lehetne írni arról, hogyan terem a hatás. Sok példa, sok történet színesíthetné e köte­teket. Erről szól egy anekdota is, hadd mondjuk el ezt egy zsombói eset kapcsán. A festők sokan úgy ábrázolták Mária Teréziát, hogy 1741. szeptember 11-én a „vitám et sanguinem" nagy napján Pozsonyban fia, József, a trónörökös is ott ült anyja karján. Maga II. József is azt hitte, hogy mint féléves gyermek jelen volt azon a nevezetes gyűlésen. Többször, mint anek­dotát elmondotta, hogy anyja jót csípett testének bi­zonyos részén, csak hogy sírjon. Hát el is bődült és a magyar nagy urak meghatottan szemlélték, hogy nem­csak a segítséget kérő királynő könnyezik, hanem a kis trónörökös is sír, mintha érezné a pillanat komoly­ságát. Szóval a hatáskeltésnek ez is egy módja. Erdekei volna megtudni, hogy vajon miért keltett Zsombón olyan nagy hatást egyesek körében, hogy a kereske­delmi felügyelőség leleplezte a bordányi földműves­szövetkezet zsombói vegyesárudájában Lányi Zoltán boltvezető és kisegítője árdrágítását. A Szegedi Nép­lapban erről írt cikkre elsőnek Szalai Jánosné, zsom­bói lakos reagált. Aztán jött levél a szerkesztőséghez Faragó István tanácselnöktől, aki kikel Szalainé ellen és védelmezi a boltvezetőt. Hibáztatja az ellenőröket, vádolja az ellenőrzést végző kereskedelmi felügyelő­séget, hogy nem tiszta munkát végeztek. Végül leszö­gezi, hogy az árdrágításról a zsombói tanácsnak nincs tudomása. Azt írja, hogy Szalai Jánosnénak, a szövet­kezet vezetőségétől kellett volna érdeklődnie, ha tisz­tán akar látni. A hatás később fokozódott. Bacsó Józsefné már úgy ír, — miután elmarasztalja mindazokat, akik hányi Zoltán tettéről írnak, és szólnak —, hogy ha követtek is el Lányiék hibát, nem rosszindulatból, hanem téve­désből tették. Arra inti mindazokat, akik elmarasztal­ják Lányit, mert a flanelt 32 forint helyett 43 forint 10 fillérért árulta, s ráadásul 5—10 centivel kevesebbel is adott, becsüljék meg Lányit, aki kevesebb pénzzel rendelkezik, s hagyják békén. Vajon miért? Azért, mert még később is, amint arról Szalai Jánosné irt, 40 forintos motor belsőgumit 60 forintért adott? Mit mond a Bordány és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet elnöke, Fekete Vince? Egy-két mondat a leveléből: „A cikk lényegével egyetértünk, hibák, ár­drágítások fennállnak... Lányi Zoltánnak, a zsombói vegyesbolt kezelőjének és társainak ügyét helyszínen több ember és beosztottainak meghallgatása után ki­vizsgáltam, s a vizsgálati anyagot, mivel nem egyszerű fegyelmi ügyről van szó, átadtam a járási ügyészség­nek ..." Mostmár mi kérdezzük a zsombói tanácselnöktől: Szükségesnek tartja-e, hogy Szalai Jánosné továbbra is a szövetkezet vezetőségétől érdeklődjék és csak ez­után írjon levelet a szerkesztőséghez? Vajon várja-e még Bacsó Józsefné, hogy sorait fontolásra vegye Sza­lainé, s mindaz, aki megállapította, hogy árdrágítást követtek el a zsombói vegyesáruboltban? Vajon mi késztette a tanácselnököt és Bacsónét, hogy védelmébe vegye Lányi Zoltánt és beosztottjait. Vajon őket is megcsípte valaki, mint az anekdota szerint II. Józse­fet édesanyja? Vagy valami más módon keletkezett ez a nagy hatás? Lehet, hogy még ezt is megtudjuk egyszer ... (beki) mozgalom régebbi harcosa: Ecsedi Gézáné. Több ese­ményt mesél el az emberek­ről. Az egyik alkalommal, amikor ellátogatott távolabbi szomszédjához beszélgetni, kíváncsian, de azért eléggé hűvösen fogadták. A merev fogadtatás nem esett jól. A házigazda több „kényes" kér­dést tett fel, meglehet azért is, hogy „megleckéztesse". Ö azonban nyugodt válaszokat adott, tényeket hozott fel és a végén megértették egymást a fő dologban. Ez azt is cé­lozta, ha nincs proletárdikta­túra s nincs párt, akkor bur­zsoá demokrácia van. Az el­lenforradalmárok tőkés ural­mat akarnak és megpróbál­ták saját vitorlájukba fogni a nép jogos elégedetlenségét. A beszélgetés végén jó ba­rátságba kerültünk a házigaz­dával — állapítja meg moso­lyogva az idős asszony. — Bort hozott és koccintottunk. Később szó kerül a gyere­kekről, az unokákról is. Ha­lász bácsi is nagyon kedve­sen mesél az öt unokájáról Az intézőbizottság elnöke megjegyzi: „Most jut eszembe, hogy a gyerekekről beszélünk: pártszervezetünk felveszi a kapcsolatot az isko­lával, a nevelőkkel is. Csak jó lehet, ha beszélgetünk egy­mással Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most, Lenin meg én, Lenin mint fénykép, szobám falán. Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfele néz. Homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész. Alatta sokezer ember vonul, lobogók erdeje, karok fűszálai. Fölállok, arcomon az öröm kigyúl, jelentéssel kell most elébe állani: Lenin elvtárs, hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán, Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit végzünk egymásután. Adunk már ruhát a mezítelennek, több már a szén, s az érc — ez, ugy-e, szép? De persze, emellett, — hadd mondom el önnek, sok még a szenny és a buta beszéd. * * 5> Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk, ön nélkül j sokan eltévedtek már, ,j ezen a mi földünkön, á itt körülünk, s köröskörül igen sok gazember jár. Nincs rá * ' elég szám s nincs nevezet, hogy hányan vannak e csirkefogók: kulákok, szektások. részegesek, talpnyalók t és munkahalogatók. Itt járnak és gőgtől dagad a kebelük, töltőtoll s jelvény pompázik a mellen. Persze, hogy megbirkózunk velük, de rémes nehéz a harc ezek ellen. Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben s havas tarlókon ön itt van vélünk. Az ön nevével, a szívével szívünkben eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk. Elment a nap, táskájába tevén ügyeit-gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én, Lenin mint fénykép, szobám falán. (Gábor Andor fordítása LEVÉL EGY KÖPÖNYEGFORGATÓHOZ • • •• Kc | Nyo^c óra mdr _ múlt. Lassan hazafelé indulnak a pártszer­vezetből. Az asszonyoknak még vacsorát is kell készíte­niök. Az elvtársak így is bú­csúznak egymástól: „Viszont­látásra holnap..." Uiabb súSvos tepülőszerencsétlen­ségek az Egyesűit JLIamokban Kaliforniában szombaton lezuhant a haditengerészet egyik lökhajtásos vadászre­pülőgépe — jelenti az AP amerikai hírügynökség. A levegőben felrobbant gép a tengerészgyalogság egyik lő­terére zuhant. A pilóta meg­halt, a lőtér egyik épülete lángba borult, de senki más­nak nem történt baja. Az Egyesült államok atlanti­óceáni partján, Massauchu­setts államban szintén lezu­hant egy lökhajtásos repü­lőgép. A pilóta itt is életét vesztette. Venezuelában egy heli­kopter hegyoldalnak ütkö­zött. A szerencsétlenségnek három halálos áldozata volt. edves Barátom1 Lehet, hogy ezt a levelem is üldözésnek veszed, mint ahogy eddig is minden „vélt" sérelmed azzal magyaráztad, hogy téged a rendszer üldöz becsületességed, puritánsá­god, szókimondó éned miatt. Az emberek, közvetlen munkatársaid, pedig összefér­hetetlennek és anarchistának tartottak. Én, aki barátomnak tekintettelek, sokat töpreng­tem vajon mi az igazság ró­lad. Ügy véltem, hogy ha vannak is hibáid, alapjában igaz ember vagy. Ezért lettél barátom és elvtársam! Nem szégyellem bevallani; rossz emberismerő vagyok! A vélemény, — amit alkottam rólad — hamis, de az az embereké is, mert minannyi­an félreismertünk. A lezajlott események ,,de factó" megmutatták, hogy kik a barátaink, kikre számítha­tunk, kik a párt és a szocia­lizmus igaz hívei és kik ellen­ségei, vagy kaméleonjai. Té­ged is pőrére vetkőztetve is­mertettek meg! N. — Egy ausztráliai kutató azt állítja, hogy az esőt meteorpor okozza. A íő esőperiódusok rendszeresen 30 nappal az erős meteorrajzások utón következ­nek be. A parányi meteorszem­csék állítólag magukhoz vonz­zák a nedvességeket, és eső­cseppeket alkotnak; o, de „in medias res" — térjünk a tárgyra! Régóta is­merjük egymást. Ifjabb éle­tünket a munkásfiatalok sor­sa jellemezte. A tiéd is — a szabólegényét, s az enyém is — a famunkásét. A felszaba­dulás változtatta csak meg sorsunkat. A rendszer és a párt jobb életkörülményeket teremtett számunkra, — ha akadtak is hibák. Te és én különösen sokat kaptunk a népi demokráciá­tól és a párttól. Mindketten egyszerű munkásokból vezető helyre kerültünk. Fiatal­kori álmunk is teljesült; te a Pedagógiai Főis­kola levelező tagozatára jártál, én a Tudományegye­temre. Azóta már végeztél is és diploma van a kezedben. Igen, az egykori szabólegény diplomával rendelkező, meg­becsült tagja lett társadal­munknak. Életkörülményeid is rendezettek, szép fizetést kaptál, szépen berendezett lakásodban bizton éltél csalá­doddal. Láttuk, hogy vannak hibák rendszerünk előrehaladásá­ban és a párt életében. Be­széltünk is ezekről egymás­közt, de a párt ügyének igaz­ságában, a szocializmus esz­méjében — úgy véltem — mindketten rendületlenül hi­szünk. któber eseményeinek sod­^ rában hosszabb ideig nem találkoztam veled. A helyzet jobbratolódása engem, s jó­néhányunkat kétségbeejtett. Megdöbbenve láttuk az ellen­forradalmi erők rohamos elő­retörését. A különböző re­akciós pártok újjáéledését, a ,,nemzetőrség" oda nem való elemekből történt megalaku­lását és a 14—15 éves felfegy­verzett gyermekeket, akiket felelőtlen bitangok a naciona­lizmus szításával tüzeltek fel. Kétségbeesés és harag töl­tött el bennünket. Kétségbe­esés a helyzet láttán és harag saját tehetetlenségünk miatt. Azokban a napokban sok­szor gondoltam rád, nem tud­tam mire vélni, hogy nem „mutatod" magad. Egyik nap azután hirt hallottam felőled, mely enyhén szólva elké­pesztett. A hírhozó azt állítot­ta. hogy felajánlottad szol­gálataidat az egyik „újdon­sült" pártnak. Nem hittem el! Azonnal felmentem laká­sodra, felháborodva mond­tam el neked, hogy mit ter­jesztenek rólad. Nem tilta­koztál ellene, csak ironikusan jegyezted meg: haj barátom... ,.panta rei..." az élet vál­tozik! A szó megakadt bennem, bután és értelmetlenül áll­tam ott, s csak feleséged sza­vai józanítottak ki egészen: „Tudja, én kétféle rúzst tartok fiókomban; egy szovjet és egy amerikai rúzst... Mert az embernek okosnak kell lennie ahhoz, hogy minden helyzetben a felszínen tudjon megadni". n akkor eljöttem tőled, s azóta nem találkoztunk. Mégis ismerem ténykedései­det. Munkahelyeden a ma­gad fejére hamut szórtál, ca­nossát jártál, minden hibát —s még személyes hibáidat is —t a pártra és a rendszerre há­rítottál at. A munkásta­nácsba bekerült, oda nem ra® ló elemek jogtalan követeié­seit támogattad, mert felé­jük is „jó fiú" akartál ma­radni, nem emeltél szót a kommunisták üldözése ellen, elnézted, sőt közreműködtél a közvagyon herdálásában. A munkástanács becsületes tag­jaival szemben is stréber voltál. A népszerűtlen rendel® kezéseket általuk közöltetted a dolgozókkal. Mint ahogy magad mondtad: „Én csak a háttérből adok tanácsokat". Az ellenforradalom azon-1 ban nem győzött, a szórta-1 lizmushoz hű erők a szovjet hadsereg segítségével felül tudtak kerekedni, s ha még nem is semmisítették meg az ellenforradalmat, mindeneset­re fegyveres támadását szét­zúzták! A párt is újjáéledt, s nap­ról-napra erősödik. Gondo­lom, sok álmatlan éjszakád volt azóta, töprengtél a „kö­vetkező láncszemen", hogy is­mét a felszínen maradhass! Szinte látlak magam előtt, ahogy lakásodban — falevél hiányában — tépdesed az asz­parátusz leveleit, magadban számolgatva: belépjek?!.., Ne lépjek?!.., TLfost úgy látszik döntöttél, x mert kérted átigazoláso­dat a Magyar Szocialista Munkáspártba. Bizonyára iz­gatottan várod a döntést, va­jon felvesznek-e? Nem akarom, hogy sokáig izgulj, megmondom a magam és sok becsületes párttag nevében — még ha úgy is te­kintesz rám ezután, mint a baziliszkusz, a mondabeli állat, melynek pillantása ha­lálos — politikai hochstaple­rekre nincs szükség a párt­ban! Végezetül megjegyzem, hogy szakmádat — a szabóságot — sem ismered jól. Abból is csak a köpönyegforgatást ta­nultad meg nagyszerűen. s, a,

Next

/
Thumbnails
Contents