Délmagyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-254. szám)

1956-10-07 / 237. szám

WTTAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKJ 1 v ii • ' : TÓ­m TMműSWÉk. 1MMm (-eveik:v: • • • .-V 1 SZEGED VAROS ÉS A SZEGEDI JARAS DOLGOZÖINAK LAPJA XU. évfolyam, 231 szám Ara: 50 fillér Vasárnap, 1956. október 7. Hatalmas részvét mellett temették el a párt nagy halottait Az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai megbeszélést folytattak az MDP Központi Vezetőségének küldöttségével Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Párt* jának Központi Bizottságában A. L Mikojan és M. A. Szusz­lov, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjai cktóber 6-án megbeszélést folytattak Gerő Ernővel, a Ma* gyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkárá­val, Kádár Jánossal és Hidas Istvánnal, a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetősége Politikai Bizottságának tagjaival és Szántó Zoltánnal, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagjával. A megbeszélés a két testvérpárt között fennálló őszinte barátság és teljes kölcsönös megértés szellemében folyt le. Szombaton délután a Kerepesi temető­ben a párt és a munkásmozgalom nagy ha­lottai közé örök nyugalomra helyezték a párt mártírjait: Eajk Lászlót, Pálffy Györ­gyöt, dr. Szőnyi Tibort cs Szalai Andrást. A gyászdrapériákkal övezett Kossuth­mauzolcum előtti téren ravatalozták fel a mártírok koporsóját Nemzetiszínű, vörös és fekete zászlókat lobogtatott a szél a ko­porsók körül; mögöttük a Magyar Dolgo­zók Párjának jelvényét helyezték el. A ko­porsók előtt vörös bársonypárnán nyugod­tak Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András kitüntetései, ame­lyeket a haza és a párt szolgálatában sze­reztek. Pálffy György altábornagy kopor­sóján ott volt tábornoki sapkája és kardja. Géppisztolyos harcosok álltak a koporsók mellett, gyászkarszalagos tisztek álltaik sor­falat a ravatalhoz vezető úton s a ravatal­nál a néphadsereg díszzászlóalja sorakozott fel, gyásszalagos csapatzászlóval. Pontban 12 órakor a gyászinduló hang­jai mellett megindult Budapest népének menete, hogy elvonulva a ravatal előtt, megadja a végtisztességet a párt mártír­jainak. Három órán át sűrű sorokban, vége­láthatatlan menetben tisztelegtek a gyárait munkásai, az értelmiségiek, a néphadsereg tisztjei és harcosai, az egyetemek és a fő­iskolák hallgatói — mintegy 150.000-en ha­ladtak el a ravatal előtt. A mártírok koporsójánál 5 percenként váltották a díszőrséget. A díszőrség tagjai között ott voltak Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András legközelebbi barátai, harcostársai, a spa­nyol szabadságharcban részt vett magyar önkéntesek, a párt sok régi katonája, a ma­gyar társadalmi élet kiváló vezető szemé­lyiségei. Díszőrséget álltak az írók, a tudó­sok, a művészek, az újságírók, a tömegszer­vezetek vezetői, a néphadsereg tábornokai és tisztjei, a párt harcosai. A ravatal előtti téren percről percre gyűl­tek a koszorúk, a virágcsokrok, amelyeket a budapesti dolgozók hoztak, hogy lerójják végső kegyeletüket a mártírok előtt. Három óra előtt 10 perccel a koporsók mellett a Magyar Dolgozók Pártja vezetői álltak díszőrseget: Apró Antal, Ács Lajos, Hegedűs András, Kovács István, Kiss Ka­roly, Marosán György, Szalai Béla, Bata István, Gáspár Sándor, Piros László, Egri Gyula, Vég Béla. Három órakor vége szakadt a budapesti dolgozók néma tiszteletadásának; megkez­dődött a gyászszertartás. A gyászolók ha­talmas tömegében olt voltak a mártírok hozzátartozói. Eljöttek a párt vezetői, ott volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, megjelent a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Mi­nisztertanács számos tagja, a tömegszerve­zetek vezetői, a politikai, gazdasági és a kulturális élet kiváló személyiségei, a tá­bornoki kar tagjai. Megadták a végső tisz­tességet a mártíroknak egykori munkatár­saik és barátaik, a spanyol polgárháború magyar szabadságharcosai. Hatalmas tö­megben vettek részt a temetésen a Magyar Dolgozók Pártjának tagjai, a főváros lako­sai. A gyászinduló hangjai után elsőnek Anró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese mondott gyászbeszédet az MDP Központi Vezetősége és a Miniszter­tanács nevében. i Apró Antal elvtárs beszéde — Tisztelt Gyászoló Közön­ség! — Tisztelt Elvtársak és Elvtársnők! — Soha nehezebb és tragi­kusabb kötelességet nem tel­jesítettünk, mint most, ami­kor pártunk, kormányunk, a Hazafias Népfront nevében, a szocializmust építő forra­dalmi magyar munkásosztály és egész dolgozó népünk ne­vében búcsút veszünk kiváló elvtársainktói, barátainktól, Rajk Lászlótól. Szőnyi Tibor­tól, Pálffy Györgytől, Szalai Andrástól, akiket 1949-ben provokációs, hamis vádak alapján halálra ítélitek. Becsületbeli, elvtársi köte­lességünknek teszünk eleget most, amikor elvtársaink föl­di maradványait a magyar munkásmozgalom, az 1919-es proletárdiktatúra mártírjai­nak, az illegális harcok hősi halottjainak sírjai mellé te­metjük. Utolsó aktusát vé­gezzük el annak a rehabilitá­ciónak, amelyre pártunk Központi Vezetősége határo­zatai és népünk akarata köte­lez bennünket, Keserűeég és bánat íölti el szivünket Elvtársak! Tudatában vagyunk annak, hogy még a legteljesebb re­habilitáció sem teheti meg nem történtté azt, ami tör­tént, hogy drága elvtársain­kat nem tudjuk feltámasz­tani, bármennyire megadjuk is emléküknek a nekik járó tiszteletet. Nem tudjuk telje­sen begyógyítani azit a sebet, amelyet haláluk ütött család­tagjaik szívén és amely — ha időlegesen is — sok százezer magyar dolgozóban gyengí­tette meg a hitet a szocializ­mus magasabbrendű erköl­csében és igazságában. Kese­rűség és bánat tölti el szí­vünket, amikor mártírhalált halt elvtársaink sírja előtt állunk, mert hitelt adtunk hét évvel ezelőtt a hazug rá­galmaknak és nem tudtuk megvédeni életüket a haza, a párt üdvére. Mélységesein fájlaljuk, hogy a súlyos hibák és bűnök elv­társaink tragédiájához vezet­tek. Az ő mártírhaláluk is hozzájárult ahhoz, hogy — ha hibákkal és késve is — ráébredjünk arra, hogy dol­gozó népünknek a szocializ­mus, az új Magyarország építése során elért nagyszerű eredményei melleit építő­munkánkban mélyreható ko­moly politikai hibák jelent­keztek. 1953 előtt pártunk, álla­munk vezetésében sok eset­ben a szocializmustól telje­sen idegen vezetési gyakor­lat kerekedett felül, sokszor megszegték a szocialista tör­vényességet, megsértették al­kotmányunkat, az emberi szabadságot és ennek követ­keztében a szocializmus épí­tésének ügye és a szocialista humanizmus eszméi sok eset­ben elváltak egymástól. Ez mérhetetlen károkat okozott nemcsak belpolitikai életünk­ben, hanem sokat ártott nem­zetközileg is népi államunk­nak, pártufik tekintélyének, más országokban élő baráta­ink, jóakaróink között is. A párt- és állami vezetésben felelősségre vontuk és von­juk azokat, akik ezeket a szé­gyenteljes törvénytelensége­ket elkövették. Rajk László és mártírtár­sai haló porai is örök emlé­kez'tetést jelentenek. Soha­sem felejtjük el, hogy a szo­cializmus építésének minden időben a humanizmus teljes győzelmét is magával kell hoznia az élet minden terü­letén: A mi pártunk hosszú év­tizedeken át az elnyomatás legnehezebb esztendeiben is mindig a magyar haladásért, a magyar nép szabadságáért folytatott küzdelem élén járt. Sok áldozatot hoztak a ma­gyar kommunisták a nép sza­badságáért. A felszabadulás után egyetlen párt voltunk, amelynek világos programja volt, amely nem ingadozott, szervezte, vezette a munkás­osztály, az egész dolgozó nép harcát, hogy a háborút vesz­tett, lerombolt ország talpra­álljon. A dolgozó nép részé­ről tisztelet, megbecsülés övezte a pártot, mert soha nem volt a pártnak a nép ér­dekeitől eltérő politikája. Mindig báitor hirdetői vol­tunk a dolgozók nemzetközi összefogása, a bélre • megvé­dése ügyének is. Annál fáj­dalmasabb, Tisztelt Elvtár­sak, hogy ilyen jelentős sike­rek után olyan tragédiák for­dulhattak elő, mint amelyek­nek mártírhalált halt elvtár­saink áldozatul estek. De most sem fél a párt kimon­dani az igazat, nyíltan beszé­lünk, rámutatunk a hibákra, visszaélésekre. A párt, a kormány mélyen elítéli a történteket. Elv­társaink sírja előtt vala­mennyi magyar kommunista nevében megfogadjuk, hogy tanulva a múlt hibáiból, min­dent megteszünk azért, hogy scha többé olyan szörnyűsé­gek elő ne forduljanak, mint amelyeknek drága elvtársa­ink áldozatul estek. Tudjuk jól, hogy amikor pártunk Központi Vezetősége nyíltan feltárta az elkövetett súlyos törvénytelenségeket, nyilvánosan felfedte a visz­szaéléseket, voltak sokan a jószándékú emberek között olyanok, akik a párt, a szocia­lizmus iránti hitükben meg­inogtak és a szocialista épí­tés egyes vezetőinek vétkei­ből magának a szocializmus eszméinek az esendőségére következtettek, kétségbe von­ták a munkás- és parasztál­lamot irányító pártnak vezető szerepét a szocialista átala­kulásban. Voltak, akik elvesztették a jövőbe vetett hitüket és a szocializmushoz vezető utunk helyességát, alapvető irány­vonalát vonták kétségbe. Sok százezres párttagságunk, munkásosztályunk, népünk többsége azonban nem ingott meg. Az erőseket, akik to­vábbra is urai és építői akar­nak lenni a szocialista hazá­nak, ha meg is rendítette, meg is rázta az, ami történt, egyben meg is edzette, fel is vértezte. A kommunista mun­kások, parasztok és értelmi­ségiek döntő többsége nem egyszerűen sopánkodott, si­ránkozott az elkövetett hibák és bűnök felett, hanem előre, a jövőbe nézve kereste annak biztosítékait, hogy a Rajk elvtárssal és a többi mártír­halált halt elvtárssal történ­tek soha többé ne fordulhas­sanak elő. Sokakban felmerül a kér­dés, hogy „vajon md a bizto­síték arra, hogy hasonló tör­vénytelenségek, törvénysérté­sek a jövőben nem fordulnak elő?* Ez jogos kérdés. Erre a kérdésre népünk színe előtt kötelesek vagyunk válaszolni. A biztosíték erre a párt, a biztosíték mi, kommunisták vagyunk, pártunk sok száz­ezres tagsága, mert megvan bennünk a képesség és a szi­lárd elhatározás, hogy tanu­lunk amútt hibáihói és ha 1953 után voltak is még inga­dozások — mert voltak — ezeket határozottan felszá­moltuk és felszámoljuk. Bizo­nyíték erre a Központi Veze­tőség júliusi határozata, an­nak végrehajtása. A mi pártunkban megvan az a képesség és akarat, hogy nyíltan beszél hibáiról, ugyan­akkor előre mutat, vezeti, szervezi tovább a harcot új győzelmek felé. Ezt a törek­vésünket segíti, támogatja minden hazáját szerető dol­gozó. Biztosíték továbbá a ma­gyar dolgozó nép, amelynek fokozott részvétele az állam, a gazdaság, a társadalom ügyeinek intézésében további fejlődésünk érdekében élet­bevágóan fontos és szüksé­ges. Biztosíték továbbá köz­életünkben a szocialista de­mokrácia széleskörű kibonta­koztatása és erőteljes folyta­tása a szocializmus építésé­nek. Biztosítani kell a néptö­megek kezdeményezését és ellenőrzését társadalmi éle­tünk minden területén. Ugyanakkor fokozzuk ébersé­günket nemcsak népi demok­ratikus rendünk még meg­levő ellenségeinek aknamun­kájával szemben, hanem azokkal szemben is. akik gá­tolni próbálják a következte­tések bátor levonását az el­követett hibákból, valamint azokkal szemben is, akik az elkövetett hibákat űrügyül akarják felhasználni a szo­cialista demokratizmus kere­teinek áttörésére, hogy így utat nyissanak a polgári de­mokrácia és vele a kapitaliz­mus visszaállítására. Mindent megteszünk azért, hogy törvénysértések soha főbbé ne fordalhassanak elő Elvtársak! Fogadjuk meg Rajk László és a többi elvtárs sírja előtt, hogy mindent megteszünk a biztosítékok megteremtésére annak érdekében, hogy ha­sonló törvénysértések soha többé ne fordulhassanak elö, hogy a párt és a nép — a munkásosztály és a nemzet —, a szocialista építés és a humanizmus ügye soha többé ne válhasson el egymástól. De ez a fogadalom elvtár­sak, nem ment fel bennün­ket az alól a kötelességünk alól, hogy választ adjunk: ho­gyan történhetett mindez? Ha azt mondjuk, hogy min­dennek a személyi kultusz volt az oka, akkor igazat mondunk ugyan, de az igaz­ság túl általános ahhoz, hogy valóban megmagyarázzuk a történteket. Nyilvánvaló, hogy a történtek egyik fő oka a sztálini hibákban, azok­(Folytatás a 2. oldalon,) Gyászol a magyar nép Budapest, október 6. Budapest ma gyászol. Kora reggeltől már fekete zászlókat verdesett a 'házakon a csípős őszi szél. Sok ember kabáthajtókáján gyászkeretes vörös kokárda. De a déli órákban a tömegek nem a Batthyány emlékmécs felé zarándokoltak, hogv emlékez­zenek az 1849-ben ártatlanul kivégzett aradi tizenháro­makra, hanem a Kerepesi temetőbe, hogy utolsó búcsút vegyenek az éppen száz esz­tendővel később 1949-ben mártírhalált halt hazafiaktól. A mai kivonulást senikisetn szervezte, sehol sem láttunk irányított meneteket, de a sok-sok mellékutcából össze­gyűlt emberáradat a Kerepe­si temető főbejáratán már tízezrével vonult be. Még egyetlen harang sem ütöt­te el a delet, amikor már megindult a pesti néo csen­desen gyászoló menete. Jókai, Vörösmarty, Arany sírja mellett visz az út a mo­numentális Kossuth-mauzo­leumhoz. A kegyelet és a há­la e robosztus épületét feke­te, vörös és nemzetiszínű zászlók borítiák. A mauzóle­um homlokzata előtt a fekete bársonnyal fedett díszes ra­vatalon né<?v egyforma fekete koporsó. Előttünk nyolc nagy ezüst kehelyben az emlékezés és a kegyelet lángjai lobog­nak. Rajk László, Pálffy György. Szőnyi Tibor és Szalai And­rás koporsói előtt zarándokol a tömeg. Ma mindenki reá­juk gondol. Hét esztendeje, hogy fiatalon és ártatlanul a kegyetlen halál lett osztály­részük. A hét évvel ezelőtti október újabb mártírokat írt be a magyar nép történelmé­be. A mauzóleum mellvéd­jéről nézem a végeláthatat­lan sorokban hömpölygő tö­meget. Ismeretlen emberek, hétköznapjaik más és más gondot parancsolnak reájuk, de ezekben a percekben kö­zösek a gondolataik. Emlé­keznek, gyászolnak, s őszinte részvéttel együtt éreznek a legközelebbi hozzátartozók­kal. Fél egy előtt néhány perc­cel lépett a rávatai mellé Rajk László felesége és kis­fia, s velük a többi közvetlen hozzátartozó. A családi ke­gyelet mellett az ország leg­jobb fiai állottak három órán keresztül díszőrséget a rava­tal két oldalán. Ott állotta* az egykori jóbaratak. a volt munkatársak, kiváló dolgo­zók éppúgy, mint pártunk vezetői, a Minisztertanács tagjai. Ott állottak, s közös részvéttel búcsúztak szeretett drága elvtársainktól. Joggal jegyezte meg az egyik idős. fefkezsinóros ma­gyar ruhába öltözött gyász­huszár, hogv ilyen temetést még nem látott a Kerepesi temető. Száz és száz koszorú, virágcsokor borította a ra­vatal előtti füves teret. Sokan csak egy kis csokrot vagy éppen csak egy szál virágot hoztak. Ügy mint az a fekete­kendős. töpörödött nénike, aki egv szál rózsával a kezé­ben kilépett a sorból és sírva csóikolta meg Rajk elvtárs feleségét . V' A gyászszertartás búcsu­beszédekkel kezdődött. Töb­ben szóltak, de egy értelem­mel: scha többé ilyen elő nem fordulhat. Nem akarunk soha többé kisírt szemmel, őszinte fájdalommal ártatla­nul kivégzettek koporsói előtt állni. A fekete koporsók P föld­be kerültek. Háromszor dördül a katonai sortűz maid felhang­zik a munkásosztály him­nusza. Esik az eső. viharosan fúj a szél, tíz- és tízezer em­ber áll hajadonfővel a fris­sen hantolt sírok körül. A végső búcsú percei ezek. Még kézben a könnyektől nedve? zsebkendő, még me­reven a négy fejfát nézzük, s mégis ezek a búcsúnercek már a remény és a bizalom órái is. Búcsú az ártatlanul megölt hazafiaktól, remén*' és bizalom egv olyan iövó iránt, amely soha többé nem ad nemzetünknek új mártíro­kat. Sömjén Péter Az MDP Központi Vezetőségének üdvözlete a Holland Kommunista Párt XVIII. kongresszusán Mekis József, a Magyar ban felolvasta a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bi- Dolgozók Pártja Központi zottságának tagja, aki részt Vezetőséaének alábbi üzene. vesz a Holland KP XVIII. vezeK>segeneK aiaDOi uzene kongresszusán, felszólalásé- tét: „HOLLANDIA KOMMUNISTA PÁRTJA XVIII. KONGRESSZUSÁNAK. Kedves elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró testvéri üdvözletét küldi Hollandia Kommunista Pártja XVIII. kongresszusának. Meg vagyunk győződve, hogy a kongresszus munkája nagymértékben elősegíti mindazon feladatok megoldását, amelyek a holland dolgozó tömegek megnyeréséért, jólétük emeléséért, a munkásegység megteremtéséért és a népek közötti béke megőrzéséért a párt előtt állnak. A pártjuk előtt álló feladatok minél előnyösebb megoldá­sához kívánunk sok sikert és gyümölcsöző munkát. Kommunista üdvözlettel: A MAGYAR DOLCOZÖK PARTJÁNAK KÖZPONTI VEZETŐSÉGE*

Next

/
Thumbnails
Contents