Délmagyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-18 / 168. szám
Szerda, 1956. július 18. DELMR6YDR0RSZAG pár télét Három párttitkár — a tag- és tag jelöltfel Tételről Ez év februárban a városi párt-végrehajtóbizottíág több szegedi páríalapszervezetet figyelmeztetésben részesített, mert a párt új tagokkal és tagjelöltekkel való erősítését elhanyagolták. A végrehajtóbizottság bírálata óta javult a pártépítési munka az alapszervezetekben, Hallgassunk meg három párttitkárt azokból az alapszervezetekből, Aamelyek február végén figyelmeztetésben részesültek: mit tettek azóta Ládagyárban is valóban mindennapos feladatként kezelik a tagés tagjelölt-felvétel nagy ügyét. Hogyan vélekedik erről a munkáról Rabi István elvtárs, az újszegedi Haladás Termelőszövetkezet párttitkára? „Annyira el vagyunk most merülve a munkában, hogy azt sem tudjuk, hol áll a fejünk — mondotta Rabi elvtárs, amikor felkerestük. — De a tag- cs tagjelölt-felvételről nem feledkezünk el. „Különösen a városi ügyészségen és bíróságon volt elhanyagolva a pártépítés — mondotta Notheisz János elvtárs, az igazságügyi pártszervezet titkára. — Három év alalt összesen két tagjelöltet vettünk jel februárt megelőzően. Azóta Benkő József bíró már a pártnak tagja, Vass István ügyészt, a DISZ-titkárt tagjelöltnek vettük fel. Milasin László ügyészt — akit hibásan zártak ki a pártból — most tagjelölt lett. És ebben az évben még négy tag eiöltet szeretnénk felvenni alapszervezetünkbe. Régi bíróink becsülettsen, jól dolgoznak népi demokráciánkban, és keressük kit lehet közülük felvenni az élcsapat soraiba. Figyeljük a fiatalok fejlődését, hogy az új értelmiség soraiból is minél több párttag legyen majd". M. T. kodási miniszter első helyettese tájékoztatta a sajtó munkatársait a minisztérium előtt álló feladatokról. Elmondotta többele között, hogy nagyobb hatáskörrel ruházzák, fel a tanácsokat, módosítják a Minisztertanácsnak 1953-ban kiadott lakása m bSba kijavításáért? Mi is megkaptuk a figyelmeztető Jogos volt a bírálat — vála- levelet február végen és azóta szoba kérdésre Sípos Gyula elv- igyekeztünk a megelőző türhetettáis, a Ládagyár párttitkára. len helyzeten változtatni. EvektHárom év alatt egy tagjelöltet ig nem vettek jel párttagol alap^ettűnk fel, azt is két évvel eze- szervezetünkben. Az utóbbi hóAőtt. Itt van például Sánta Já- napokban négy tagjelöltre szarkos 1. elvtárs. Még 1954-ben tag- vásott igennel alapszervezetünk jjtfölt lett. Sokszorosan kitünte- tagsága, s közülük Szécsi József, '.tett munkása az üzemnek. A az elnökhelyettes már meg is jpártoktatásban mindig pontosan ]iapta a tagjelölt könyvét. Szé'' részt vett. Amit rábízunk, el- csj elvtárs igazán jó munkás, (végzi, lehet rá számítani, a szeretik a szövetkezet dolgozói. ^ fUár _ törzsgárdájához tartozik. Fodor Istvánt, a tsz elnökét tag- rendelcltét és átszervezik Vsenki nem törődött vele: egysze- nak javasoltuk. A napokban szó- • • • Jrüen elfeledkeztek róla. Most a htott meg a DISZ-tilkár ismét, .márciusi taggyűlésen felvettük hogy szeretne tagjelölt lenni és bognak. Az öccse, Sánta István majd foglalkozunk kérésével, dl., aki ugyancsak kiváló dolgo- Most, ebben a nagy dologidőben fcó, áprilisban lett tagjelölt. He- is figyelem az embereket, hogy Sft-n szólaltak mellette felvételé- hi milyen kitartóan végzi munméL 111 káját, ki áll helyt a nehezsegekA bírálat után tehát aránylag ben. A napokban is megszervezsrövid idő alatt tűk. hogy 120 tag vegyen részt >. • u t. a kézi aratásban, mert az egyik volt lenetoseg arra, földünkre kombájnnal nem tudViogy erősítsük pártunkat lelkes, '""k ráállni. Mondták, jönnek spdaadó pártmunkásokkal. Jelen- szívesen. A munkaban mutatkoW öt pártonkiviilivei foglalkozik meg, hogy ki valhat ma]d d vezetőség. Figyelemmel kísér- parttagga", munkájukat, tevékenységű- Amit Rabi elvtárs mondott, hogy meggyőzően, alaposan. a*>ban általában igaza van, megbizonyosodjunk affelől, ki a méS sem egeszen. megfelelő arra a kitüntetésre, Könnyebb lenne a munkája, hogy a párt soraiba kerul/on. Szeretnénk egyik dolgozónkat e ha a vezetőségi tagokat jobban (havi taggyűlésünkön, egy másik bevonná a vezetésbe! És nagyon Módosítják a lakásrendeletet Kedden délelőtt Nezvál Fe- cumi több ezer lakóház renc, a város és községgazdál- rendbehozatalára elegendő. A lakásrendelet most készülő új jogszabályait, amelyek jelenleg még a Minisztertanács előtt vannak íóvahagyás végett — Gonda György a lakásgazdálkodási főigazgatóság vezetője ismertette. A minisztérium javasolta, hogy a lakáskiutalásokról ne egy személy, hanem a kerületi végrehajtó bizottság döntsön. Módosítják a laJcáíalusi lakóházakat építő gazdasági irodát. Elmondotta ezután, hogv sak karbantartási kötelezeítaz állam hatalmas összeget, ségét is. Hamarosan megjeleévente mintegy 650 millió fo- nik az az új rendelkezés is, rintot fordít a laikóházaik ío- amely átszervezi az ingatlantarozására és karbantartásán kezelő vállalatok munkáját. A lengyel főügyész nyilatkozata a poznani zavargások ügyében folytatott vizsgálatról Téli gondok a nyári hőségben az fiutóiaritó Vállalatnál Még most nyár van — igazi rezte meg hónapokig tartó hivaperzselő napsütés és jólesik a taljárással — hiszen ennek meg munka a hűvös szerelőcsarnok- kellett előznie a beruházás enge- \ ban. De egyszer télre és hidegre délyezését — s mikor az iratok i fordul az idő, t akkor vajon az Autóközlekedési Főigazgató- j ilyen nagy lesz,e a munkakedv ság illetékes osztálya elé kerültek l az Autójavító Vállalatnál. — visszautasítással végződött a Ez csupán a kerettől függ, dolog. És közben elkészültek a attól a szeszélyes kerettől, ami terveli is — a kazánház és az hol van, hol nincs — s néha egy- egész fűtőberendezés megépítésé'dolgozónkat pedig a jövő hónap- meg kell hánynia a Haladás Tsz' s'eTre van is meB nincs is. Mert hez - 33 ezer forintért. felvermi tagjelöltnek. pártvezetőségének, hogy kit ja- jha vnn> illetve lesz keret — ak- 33 ezer forint fekszik a tertPersze, hétszer mérjük le, ki vasolnak tagjelöltnek. Hisz Sza- kor lcs~ fatés ° naSV szerelő- vekben. Az. üzem vezetőiben és lOfl akire mindenkor számithat a bó Mihálvt is jelölték erre a cím- csarnokokban, de ha nem lesz: dolgozóiban pedig nö az aggodar». »— ..-—í -i x- •»• • <-• —- x :x\ IcheUetükkel melegítik majd a lom: lesz-e fűtés a télen? kezüket az emberek és gémbere- És ha már nem lesz korszerű "dó ujjakkal, topogva szerelik az központi fűtés, lesz-e egyáltalán autóalkatrészeket némileg kielégítő kályhafűtés? Nem most, a meleg napokban A dolog most úgy fest, hogy teszik fel az üzemben ezt a mindkettőt elvitte a bürokráav, kérdést. Egy éve futnak az ak- 'nert a főigazgatóságon azt mondták és levelek, oda, meg vissza. lák: ha meS letz a központi füA vállalat, vezetősége engedé- tÉS> akkor nem érdemes most lyek és okiratok sorozatát sze- S00.0QQ forintot befektetni az itt amúgy sem tökéletesen megfelelő Heating-kályhákra — és ha nem lesz meg . -. akkor, maguk sem tudják mi lesz. Meg kell jegyezni, hogy eredetileg volt keret a központi fű-, tés megvalósítására és már régen megszületett az elhatározás is, csak a keret szűkült egyre, úgy annyira, hogy ma már sehol sincs. < Itt csak egy dolog bizonyos: jogosan kérnek sürgős döntést a vállalat dolgozói, mert akármilyen kellemes a nyár, ősz és tél következik utána és az embertelen hidegben nem lehet precíz esztergályozást, lakatosmunkát éi szerelést végezni! jp/ipt. De lemérjük türelemmel és re, — aki egyébként nagy ón jól •nmm feledkezünk el az emberek- dolgozik a szövetkezetben! — trSL Igaz, nem könnyű a tag- és azonban 5 maga „visszalépett"!, jtagjéfpk-felvétel munkája, hisz mert nem adtak neki rőzsét Ez Jós üzemben főleg túlságosan fia- persze egyáltalán nem indok Halok, vagy már eléggé idős dol- arra, hogy eldobja magától a gozók vannak. De azért van le- párttagság nagyszerű lehetőséihetöség az állandó pártépítésre", gét A példa figyelmeztető a HaSipoe,elvtárs szavaihoz nem ladás Termelőszövetkezetnek és IJkell sok kommentárt fűzni, — a más pártszervezeteknek is, . A Somogyi Könyvtár fejlesztésének tervei Az új igazgató nyilatkozata űülius.' elseje Óta új igazgatója van a Somogyi Könyvtárnak. Pontosabban: van igazgatója. Sokáig tartó huza-vona után — miközben a könyvtár igazgató nélkül működött — végre rendező- tárosi — minimum tanfolya-dött ez a probléma is. Most mot. Másképp nem tudjuk már lehetőség nyílik arra, megvalósítani azt a feladahogy tervszerű, következetes tot, hogy a Somogyi Könyves céltudatos munkával meg- tár, amellett, hogy kezdődjék a korábbi hibák kijavítása, a könyvtár fejlesztése, k — Tulajdonképpen korszerűsítésről van elsősorban \ zettségét. Helyes az a ren- kell fiókhálózatunkat. Elsődelkezés, hogy a könyvtáro- sorban a fiókok berendezésoknak egyetemet, főiskolát sét kell megjavítani. Van végzetteknek kell lenniük, s olyan fiókunk, ahol nincs ha nem könyvtárszakesak, ülőhely, nincs pad, az érdekel kell végezniök a könyv- lődők tehát még le sem ülhetnek, nem kielégítő a világítás több helyen, sőt olyan fiók is van, amelynek nincs elzárható szekrénye. Amellett, hogy ezért a könyvállomány is veszedelembe van, ez a helyzet zavarja a fiókok jobb munkáA könyvtár hallatlanul érté- ját Pedig nagy az érdeklőkes anyaga miatt ugyanis dés Sok helyen ronggyá olfeltétlenül hivatott ilyen fel- Vassák könyveinket. Bezerédi elvtárs befejezémegörizzük közkönyvtári jellegét, méginkább tudományos könyvtárrá fejlesszük. adatok ellátására, — Munkánkhoz megkapsül elmondja még, hogy legszo — mondja Bezerédi István, az új igazgató, akit a Tudományegyetem rektori hivatalától" helyeztek a könyvtár fel.óbb szervek anya élére. - Az a módszer ^f^^a^ét is Második öt- főbb feladatuk tovább erőugyanis, amellyel a könyv- évgs tervünkben nagyot fej- síteni azt a szellemet, mely tár konyvallomanyat korab- könyvtár. 1953-ban fokozza a könyvtárosokban ban rendbeszedték katalogi- mindössze kilencen zálták, elavult. Ha valaki £ a könyvtárban. egy bizonyos terckor irodab- smár „ dolgozónk van és ^lelÖiéSSt honzz" második ötéves tervünk vé az olvasók iránti segítőkészséget a tájékoztatással és a könyveilátásai kapcsolatban hogy a könyvtár minden szociakönyvtárként működhessen. ismeri az irodalmat nozza, e gz a szám 22_re emel- is, hogy a könyvtár katalógusaink hibája miatt kedik A fokozódó támogatás tekintetben valóban nem tudunk neki alapos bib- • . . j h idén lista liográfiát ajánlani. UJ rend- £2' ezer forintot szerre kell áttérnünk, olyan- gonyve költségvetésünk. ra, amely az egesz anyagot ^ > pénz Ugy akarjuk témakörök szermt is atte- elk-Uenl hogy figyelembe kinthetove teszi. Persze ez ük a szegediek igényeit, nem egyszerű dolog. A leszünk arra könyvtár 220 ezer konyvenek vásárlásainknál, hogy átkatalógizalása ket ember- Szeged amellett, hogy fon— Hamisított személyi igazolvány Cdéllításáiwtk közreműködésével elkövetett bűntett miatt 1500 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság Mérten Miklós szegedi lakost, aki hosszú időn keresztül Kövesdi Andor néven jelentette be magát, majd a nevezett születési anyakönyvi kivonatának felhasználásával váltotta ki személyi igazolványát is, azzal a céllal, hogy egy -húsz év előtti, de már elévült bűncselekmény következményei alól mentesüljön. Varsó: Marian Rybicki, a Lengyel Népköztársaság főügyésze válaszolt a Lengyel Távirati Iroda munkatársának a poznani eseményekről feltett kérdéseire. Kérdés: Mióta folytatják a vizsgálatot, az 1956. június 28-i poznani zavargások ügyében? Válasz: A poznani vajdasági ügyészi hivatal és a főügyészi hivatal felügyelete alatt a zavargásokat követő első napokban megkezdték a vizsgálatot. A vizsgálat célja, hogy minden oldalról megvilágítsa a Poznanban történt tragikus esemenyek összes körülményeit, valamin:, hogy felkutassa és bíróság elé állítsa a zavargások során elkövetett bűnök tetteseit. A vizsgálat soián a nyomozó szervek Ázükféges megfontoltsággal és igazságossággal megkülönböztetik azokat a munkásokat, akik elégedetlenségük hatására, mivel nagyrészt indokolt követeléseiket nem elégítették ki, részt vettek a sztrájkban és a tüntetésben, azoktól a kalandoroktól, bűnös elemektől és provokátoroktól, akiket a Lengyelországtól idegen és eUer.séges központok bújtattak fel. Kérdés: A bűnösök milyen kategóriái .ellen folytattak eljárást? Mennyi a letartóztatottak száma? Válasz: A zavargások során és közvetlenül azok felszámolása után az állambiztonsági szervek és a rendőrség fogvatartott néhányszáz személyt, akiknél fegyvere-, ket vagy a zavargások idején lopott tárgyakat találtak vagy akiket azzal gyanúsítottak, hogy támadást intéztek az állami intézmények, a katonák, valamint az állambiztonsági szervek és a rendőrség beosztottjai ellen. Az összes fogvatartott személyeket az ügyészek hallgatták ki. Azokban az esetekben, ahol az ügyészek ügy találták, hogy nem volt alap a letartóztatásra, azonnal szabadlábra helyezték a fogvatartott szemelyeket. Az őrizetbevételt 323 esetben rendelték el. A fogvatartottak ügyében tovább folytatják a vizsgálatot. Az őrizetbevettek között olyanok vannak, akiket az állami intézmények, a katonák, az állambiztonsági szervek és a rendőrség beosztottjai ellen elkövetett támadással gyanúsítanak. A letartóztatottak közül hatvannégyen vannak olyanok, akik a zavargásokat arra használták fel, hogy betörést, lopást és tettleges bántalmazást kövessenek el. A letartóztatottak között 33 olyan bűnös van, aki a börtönből szökött meg és résztvett a verekedésekben és fosztogatásokban. Kérdés: Melyik bíróság tárgyalja majd a bűnösök ügyét? Válasz: A vizsgálat befejezése után a poznani vajdasági ügyészi hivatal — a bűntett nagyságától függően — a poznani vajdasági bíróság vagy a poznani városi kerületi bíróság elé terjeszti a vádiratokat. A bíróságok a büntetőtörvénykönyvben előírt rendes eljárás szerint vizsgálják meg az eseteket. Kérdés: ICiderítette-e már a nyomozás," hogy ki lövöldözött először az állambiztonsági szervek poznani vajdasági hivatalánál? Válasz: Ezt még nem sikerült kideríteni. Egyébként nincs kétség afelől, hogy a hivatal épületénél a támadók akkor kezdtek először lövöldözni, miután feltörték a Mlynska utcai börtönt és oda behatoltak, lefegyverezték a börtönőrséget és fegyvereket raboltak. A lövöldözés első áldozata az állambiztonsági szervek vajdasági hivatalának egyik beosztottja volt, aki az épületbe köveket dobáló támadókra vizet öntött az ablakból, Kérdés: Felhasználtak-e a hivatal beosztottjai minden más eszközt, mielőtt fegyvereket használtak volna a támadókkal szembén? Válasz: A hivatal beosztottjai csak akkor használtak élesfegyvereket, miután a támadók több irányból lövöldözni kezdtek az épületre és megpróbálták azt felgyújtani, csakis azután, amikor az épület védelmezői közül az első személyt megölték és megsebesítették. Kérdés: Megállapították-e véglegesen a poznani ésemények során megölt személyek számát? Válasz: Az 1958. június 28án Poznanban megölt személyek száma — beleértve azokat is, akik belehaltak sebeikbe — 38-ról, az első közleményben megjelölt számról 53-ra emelkedett. Közöttük van kilenc katona és az állambiztonsági szervek beosztottja. A halottak között nincs asszony. A legfiatalabb, s ez különösen fájdalmas veszteség, egy 13 éves fiú volt, aki valószínűleg kíváncsiságból maradt a harc kellős közepén, s akit golyótalálat ért és ölt meg. (A főügyész átadta a PAP képviselőjének a pozrtani események halálos áldozatainak névjegyzékét.) Kérdés: Mennyi a sérültek száma és milyen jelenlegi egészségi állapotuk? Válasz: A zavargások közben több mint háromszázan sebesültek meg. Legtöbbjük már hazament, miután megkapta az első orvosi kezelést. Jelenleg még mindig 177-en vannak kórházban. Közülük 21 a lengyel hadsereg katonája, 13 az állambiztonsági szervek beosztottja és 5 rendőr. Termeifiszövetkezeti tanácskozás a Földművelésügyi Minisztériumba^ Öltőt is igénybe vesz. Ezért úgv fogunk ehhez a munkahoz, hogy a régi rendszer szerinti katalogizálást megszüntetjük. Az új könyveket már új módon vezetjük be a könyvtár állományába, és ezzel párhuzamosan megkezdjük a régi anyag újrendszerű feldolgozását is. — Ehhez persze az kell, hogy állandóan növeljük a könyvtárosok szakmai' képtos kulturális központ, textilipari város is, és mezőgazdasága' sem jelentéktelen. Olyan könyveket Is vásárolunk majd, természetesen; amelyekből nincs elég kínálatunk a keresethez képest. Ez elsősorban az ifjúsági irodalomra, mindenekelőtt a kalandregényekre vonatkozik. — Feltétlenül fejlesztem így jár, aki versenypályának nézi az utcát. A Bajcsy-Zsilinszky és a Kiss Menyhért utca sarkán egy rabomobilba szaladt az új Pannónia. felvétel. — fény. Siöv.) Kedden délelőtt a Földművelésügyi Minisztérium tanácstermében értekezletre gyűltek össze a megyei tanácsok mezőgazdasági igazgatóságainak termelőszövetkezeti osztályvezetői és agropropagandistái. hogy értékeljék a szövetkezeti mozgalom első félévi tapas-falatait és megbeszéljék a további feladatokat. Márczis Antal, a Földművelésügyi Minisztérium termelőszövetkezeti főosztályának vezetője beszédében foglalkozott a termelőszövetkezetek munkájával. Megállapította: az idén jobban gazdálkodnak, mint az elmúlt esztendőben. gabona-termésátlaguk is magasabb lesz. mint az egyéni gazdálkodóké. Ezután a soronlévő mezőgazdasági munkákkal foglalkozott, majd vázolta a termelőszövetkezeti osztályvezetőik közvetlen feladatait. — A Len-Kenderipari Igazgatóságtól nyert értesülésünk alapján közöljük, hogy a Szegedi Jutaárugyár újítómozgalma ismét — a második negyedévben is — első lett, s az újítási előadó másodszor nyerte el a Len-Kenderipari Igazgatóság vándorzászlaját. — Az Üjszegcdi KepderLenszövő Vállalatnál első ízben alkalmazták a PVC-t a végek összeragasztésára. A kikészítésre kerülő anjagvégeket nem kell most már összevarrni, 120 fokos PVCvel könnyen ragasztható. — A LJUBLJANAI RADIÖ TÁNCZENEKARA ma este fél 9 órakor kezdi meg nagyszabású műsorát az újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az Országos Filharmónia szegcdi kirendeltségénél korábban megváltott jegyek ma estére érvényesek. Rossz idő esetén az előadási 20-án tartják meg. 1 I