Délmagyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-14 / 89. szám

Szombat. 1950. április 14. DELMRGYIIRORSZRG Teljesítse vagy ne teljesítse tervét a Szegedi Erőmű? AZ UTÓBBI HETEKBEN többen elmarasztalták a Sze­gedi Erőmű Vállalatot, mert múlt évi tervét 76 százalékra teljesítette. Az Erőmű Válla­latot a többi szegedi üzem­hez hasonlóan bírálták, ahol a terv nem teljesítése bi­zony szégyen. Ami azonban pz Erőművet illeti, 76 száza­lékos tervteljesítésük kivá­ló, dicséretet érdemelnek érte. Miért? — kérdezhetik so­kan joggal. A felszabadulás után terv­be vettük a falvak villamo­sítását, s ez szükségképpen vetette fel nagyobb erőmű­telepek építését. Ezek, mint például a mátravidéki, az inotai, a borsodi, vagy a most épülő tiszapalkonyai és I-écsúj helyi, a szénlelőhelyek közelében épültek fel. A fű­tőanyagot nem kell vasúton, több száz kilométerre fuva­rozni, hanem csillékben köz­vetlenül szállíthatják az erő­művekbe. A megépült nagy­kapacitású erőművek az energiát a 120 kilovoltos országos hálózatba termelik, ahonnan letranszformálva kerül az áram a fogyasztó üzemekhez, illetve a lako­sokhoz. Az országos hálózat ma már többé-kevésbé ellát­ja az ország villamosenergia­szükségletét, és így a még üzemben lévó kisebb erőmű­vek csak pótlást adnak. A Szegedi Erőmű jelenleg egy gépegységgel dolgozik, a töb­bi hidegen, avagy felfűtve, tartalékként áll. A NAGY ERŐMŰVEK, mint például a mátravidéki, vagy a borsodi, sokkal ol­csóbban termelik az energi­át, mint például a Szegedi Erőmű. Ha nem vesszük fi­gyelembe a tetemes szén­szállítási költségeket, csu­pán a szénfelhasználás után akarjuk kiszámítani, melyik erőmű termel olcsóbban, ak­kor is a nagy erőművek ke­rülnek az élre. A Borsodi Hőerőműnél 3.800 kalória szén szükséges egy kilowatt­óra előállításához. -Szegeden 6.500 kálói-iából lehet egy kilowattóra villamosenergi­át nyerni. A nagy erőművek, mint például az iliptai, vagy lignitet N használ­• borsodi nak fel (2—2500 viliamosenergia kalória) a termelésé­hez. Szegeden az Erőmű csak jóminőségű szenet tud felhasználni, például dorogit, vagy pécsit. Ha mostmár a szállítási költségeket és a szén érté­két is figyelembe vesszük, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a Szegedi Erő­mű Vállalat egy kilowatt­óra áramot körülbelül 50 fillérrel drágábban termel, mint a borsodi, a mátravidé­ki, az inotai stb. hőerőmű­vek. Ezenkívül a nagy erő­műveknél például a fűtés, a salak-elhordás teljesen gé­pesített. A kis erőműveknél, mint például a szegedi is, a fűtés és a salak-elhordás ne­héz, testi munkát igényel. FELVETŐDHET MÉG a következő kérdés is: ezek­után miért szükséges üze­meltetni a Szegedi Erőmű­vet? Több ok van erre. Az el­ső: villamosenergia-szükség­letünk állandóan növekszik. Ennek biztosítására a máso­dik ötéves tervben megépít­jük a tiszapalkonyai és a pécsújhelyi erőműveket; — tehát a meglévő nagykapa­citású erőműveink a fokozó­dó villamosenergia-szükség­letet még nem tudják kielé­gíteni. A másik ok: az orszá­gos hálózat még nincs össze­kötve mindenütt. Szeged az országos hálózat egyik vég­pontja. Üzemzavar esetén a Szegedi Erőműnek kell pó­tolni Szeged, Makó, Hódme­zővásárhely energia-szükség­letét. Ezenkívül Szegeden a Szegedi Erőmű Vállalat lát el még több üzemet energiá­val. AZ ORSZÁGOS HÁLÓ­ZAT másik végpontja Pécs. A két végpont összekötése után — amely minden bi­zonnyal a pécsújhelyi erő­mű felépítése után megtörté­nik, feleslegessé válik a Sze­gedi Erőmű üzemeltetése, mivel városunk akkor már kétfelől, a kecskeméti, illet­ve a pécsi 120 kilovoltos kooperációból tud egyidőben áramot nyerni-.­összefoglalva: a Szegedi Erőmű Vállalatot a terv nem teljesítéséért tehát dicsérni, nem pedig elmarasztalni kell, mivel minden kilowat­ora árammal 50 fillért taka­rít meg népgazdaságunknak. — Élőcsirke-vásár. A 144. számú Lenin utcai Csemege­boltba tegnap délelőtt élő­csirkék érkeztek. A csirkék árusítását a bolt ma reggel kezdi meg a Szt. István téri és a Marx téri piacon. A csir­kék ára kilónként 33 forint. Ez olcsóbb a szabadpiacon kialakult áraknál. — A IV. Magyar Képző­művészeti Kiállítás (Buda­pest) nyereménylistáját meg­küldte a Műcsarnok. Mind­azok, akik a kiállítás alkal­mával tárgy-sors jegyet vásá­roltak, érdeklődjenek a Klau­zál téri Képzőművészeti és Iparművészeti Boltban, ahol betekintést nyérhetnek a nyeremény listába. Az egyiptomi követ a külügyminiszternél Abdel Hamid Nafoh Zade, rendkívüli követ és megha­talmazott miniszter, Jól sikerült a magyaros vacsora­verseny Csütörtökön este a Tisza Étteremben zajlott le a Sze­gedi Vendéglátó Vállalat és a Hungária által rende­zendő magyaros vacsora­verseny első >»mérkőzése«. Mint már hírül adtuk, vá­rosunk különböző éttermei­ben szegedi és vidéki ma­gyaros ételeket mutatnak be a vendégeknek, ame­lyeket azután továbbra is az étrenden tartanajk. Az ételek fzletességét, bőségét, ötletességét és olcsóságát egy versenybizottság bí­rálja el. Az első bemutató sike­rült. Az étrenden szere­pelt az úgynevezett -ka­szás lé*. Ez igen finom sa­vanykás leves, amely tele van sonkadarabokkial. Ahogy mondják, régen a kaszásoknak készítettek ilyen levest, hogy ne szom­jazzanak meg. A leves ára 2.70 volt. A következő fo­gás: szegedi gulyáshús. Ára 11.90. Bőséges adagot hoztak a vendégek elé és a porcelán tálban jócskán volt puha marhahús szaft­tal, mellette apró nokedli, sült burgonya és párolt répa. Az étel finoman, íz­letesen volt elkészítve és a vendégek már alig tudták megenni a következő fo­gást: sonkás-kockát burok­ban. Ennek az ára 3.50 volt — mindez természete­sen I. osztályú vendég­lői ár. A felsorolt magyaros ételkülönlegesség ezentúl minden csütörtökön szere­pel a Tisza Étterem étrend­jén. A vacsora-bemutatót hangulatossá teszi Szegedi Antal népdalénekes és a Tisza Étterem zenekarának előadása. fl Városi Békebizot'ság kíllgofitiHai vitaestje Szerdán este teljesen meg­telt a Városi Békebázottság Széchenyi téri helyisége a nemzetközi kérdések iránt érdeklődő hallgatókkal. Nagy­ma jtényi László bevezető előadása után a megjelentek kérdéseket tettek fel az ak­tuális külpolitikai esemé­nyekkel kapcsolatban. A fel­tett kérdésekre Búza László egyetemi tanár, akadémikus, a nemzetközi jogi tanszék vezetője válaszolt — kimerí­tően. Párthírek Értesítjük a szakosított tanfolyamok propagandistáit, Egyiptomi Köztársaság ma- ] hogy részükre az SZKP XX. gyarországi követe megbízó­levelének a közeljövőben történő átadásával kapcso­latban pénteken, április 13­án látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. kongresszus anyaga tanulmá­nyozásához az útmutató megérkezett, átvehető a párt­vegrehajtóbizottság agit.­prop. osztályán. Ára 2 Ft. Agit.-prop. osztály Új korszak Ceylon életében Néhány nappal ezelőtt parla- nyerte el. E program néhány zető hajóutak mentén épült C«* menti választásokat tartottak pontja — elszakadás Angliától, a lombo, mintegy 400.000 lakos­Ceylonban, Dél-Ázsia egyik szi- lakosság kétharmadat kitevő sal. A sziget területének héttized getországában. A választás nem szingalézek nyelvének liivatalos részét trópusi őserdő borítja. A várt eredménnyel végződött: az nyelvvé való tétele, a semleges- mezőgazdaságban az ültetvény­eddig kormányon lévő Egyesült súg megvalósítása, a külföldi gazdálkodás a jellemző. Fő ter­Nemzcti Párt, Kotelavala volt csapatok kivonása és támasz- ményei: tea, gumi, rizs, kakaó, miniszterelnök pártja nemcsak, pontjaik megszüntetése, a ban- Jelentős még gyöngyhalászata és hogy nem tudta megszerezni az kok, a biztosító vállalatok és az vegyiipara is. Az ültetvények áhított parlamenti többséget, de ültetvények államosítása — kel- nagy része az angolok tulajdoná­addigi 54 mandátumának leg- lő magyarázatát adja az Egye- ban van. többjét is elvesztette: mindössze sült Front nagy választási győ- ^ felsorolt földrajzi és gazda­8 képviselője foglal majd helyet zelinének. sági adatokból is kitűnik, hogy a % tagú ceyloni parlamentben. Ceylon, amelynek fontossága Kotelavala bukása és az Egye­Ezzel szemben az Egyesült Nép- ezekután jelentősen megnövek- sült Front nagy választási győ­front, amely a ceyloni haladó sz;k Délkelet-Ázsia életében, zclme döntő fontosságú Ceylon erők szövetsége, 51 mandátum 65.600 négyzetkilométer kitér- és egész Ázsia életében, ugyan­birtokúba jutott és ezzel a cey- jedésíí ország. India délkeleti akkor igen súlyos következmé­loni parlament abszolút többié- partjaitól egy 96 kilométer szé- nyekkel járó vereséget jelent az gét is biztosította a maga szá- ies csat0rna választja el. 1802­mára. A Ceyloni Kommunista ben jett angoi koronagyarmat. Párt, amely 3 mandátumot 1948-tól brit domínium. Lakói­nyert, együttműködik az Egye- nak száma — 1953-as adatok sze­sült Fronttal és részt vesz az r;nt _ 8 millió. Fővárosa és leg­új kormányban is, amelyet Ban- forgalmasabb kikötője az Indiá- ben; daranaike, az Egyesült Front b0j Kínába és Ausztráliába ve­vezetője alakit meg. angolok és az amerikaiak mára, akik gazdasági pozícióik mellett stratégiai támaszpontjai­kat is kénytelenek lesznek fel­adni már a legközelebbi idők­Petroviet litván Kotelavala, aki csak nagy üggyel-bajjal tudta megtartani mandátumát, Nyugat-imádatá­val és kommunistaellenességével tette ismertté nevét Az elmúlt év tavaszán tartott bandungi ér­tekezleten mondott beszédében például arról igyekezett meg­győzni az értekezleten résztvevő delegátusokat, hogy a nyugati imperializmus már megszűnt lé­tezni és most már csupán a „kommunista imperializmus" je­lent veszélyt. Miniszterelnöksége idején állandóan hangoztatta, hogy Ceylon „független külpoli­tikát" folytat. Valójában azon­ban minden téren kiszolgálta az angol és az amerikai politikai ér­dekeket: tengerészeti és légi tá­maszpontokat bocsátott Anglia és az Egyesült Államok rendelkezé­sérc és arra törekedett, hogy Cey­lont minél előbb a támadó szel­lemű SEATO nevű délkelet­ázsiai katonai szövetség tagjává tegye. Kotelavala bukása tehát a Nyugat-barát ceyloni politika bukását jelenti. Bandaranaike baladó pro­gramja a ceyloni nép legszéle­sebb tömegeinek támogatását Mát lehet jelentkezni az Országos Mezőgazdasági Kiállításra 1956. szeptember 2-től 16-ig rendezik meg Budapesten a mezőgazdaság élenjáró dol­gozóinak nagy seregszemlé­jét, az Országos Mezőgazda­sági Kiállítást. Az idei me­zőgazdasági kiállítás máso­dik ötéves tervünk első kiál­lítása lesz, s az elért eredmé­nyek mellett bemutatja a mezőgazdaság szocialista át­szervezése és a termelés nagyarányú fellendítése ér­dekében a második ötéves terv időszakában elvégzendő feladatainkat, valamint ha­talmas lehetőségeinket is. Kik vehetnek réesf a kiállításon ? A kiállításon részt vehet­nek mindazok az egyéni gaz­dálkodóik, termelőszövetkeze­tek, állami gazdaságok, gép­állomások, valamint a külön­féle kísérleti és célgazdasá­gok, vad-, hal- és tógazdasá­Több mint kétezren nézték meg eddig a faliújság kiállítást A városi pártértekezlet vám az üzem fiataljaival tiszteletére rendezett faliúj- együtt kereste fel a kiállítást ság-kiállítást — amelyet ap- és beszélgettek az egyes cik­rilis 1-én nyitottak meg az kek tartalmáról. Általános MSZT-székháziban — eddig tapasztalat volt, hogy a hosz­több mint kétezer szegedi szú és keveset mondó iráso­dolgozó nézte meg — közlük kat nem olvasták el és hiá­a szegedi és a Szeged járási nyolták az üzemek és intéz­pártértekeziet küldöttsége A kiállítás látogatói elmon­dották, hogy sóik hasznos ta­pasztalatot szereztek. Sokak­nak különösen tetszett a Sze­gedi Ruhagyár, a 42. sz. Autóközlekedési Vállalat, a Haladás Termelőszövetkezet és még néhány pártszervezet szép kivitelezésű faliújsága, A gőzfürdő DlSZ-szJerveze­tének titkára, Szirácki Ist­gok, erdő- és nádgazdaságok, állattenyésztő állomások és egyesületek, legeltetési bi­zottságok, továbbá a mező­gazdasággal szoros kapcso­latban álló szervek és válla­latok, amelyek a mezőgazda­ság valamelyik ágában ki­tűnő eredményt értek el. Hogyan lehet Jelentkevmi a kiállításra f Az Országos Mezőgazda­sági Kiállításra a járási, ille­tőleg a Városi Tanács me­zőgazdasági osztályához kell eljuttatni a jelentkezéseket, akár közvetlenül, akár a községi tanácsokon át. A jelentkezést írásban kell benyújtani, feltüntetve benne a jelentkező személy, vagy üzem, szövetkezet nevét, te­lephelyét, lakcímét, munka­helyét, foglalkozásét, vala­mint azt, hogy mivel kíván részt venni a kiállításon. A jelentkezésekben részletesen le kell írni az elért eredmé­nyeket és a sikeresen alkal­mazott módszereket. Meddig lehet JelentheanlP A jelentkezés határideje a mezőgazdasági kiállításra 1956. április 30-a. A kiállítá­son bemutatott legkiválóbb termelési és tenyésztési ered­mények díjazásban részesül* nek, a kiállításra kerülő ál­latok, termények és egyéb tárgyak oda- és visszaszallí­mények sajátos problémáival tását, valamint az állatkisérő foglalkozó cikkeket. A Cipő- vasúti költségeit a kiállítás gyár egyik dolgozója meg- rendezősége fizeti. A terme­ígérte, hogy a jövőben is lőszövelkezeti és egyéni gaz­rendszeresen ír az üzemi dálkodó kiállítónak kiállitá­pártszervezet faliújságára. son való részvétel ideje alatt A faliújság-kiállítást va- a rendezőség költségmegtérí­sárnap estig meghosszabbí- tést, díjmentes szállást és tották. A szegedi dolgozók- napi egyszeri meleg étkezést nak tehát ma és holnap még biztosít és gondoskodik alkalmuk nyílik az érdekes és tanulságos kiállítás meg­tekintésére. (6.) 1977. X. 24. A csillagok közti űrben minden apróság problémát okoz. Lehűteni valamit — mi sem egyszerűbb dolog ennél a Földön. Vízbe kell tenni, vagy levegőt kell ráfúvatni. De nekem nincs se felesleges vizem, se levegőm. Ammóniáltot nem pazarolhatok él, mert szükségem van rá a visz­szatéréshez. Így azután a hajtómű csak sugárzás út­ján hül le, nincs más hátra, csalt az, hogy várjak és elvesztegessem a drága napokat, rohanjak, ki tudja hova. 1977. X. 30. Végül úgy határoztam, behatolok a hajtóműbe, s meg is teltem. Állandó légmentesen zárt és hőszigeteléssel ellátott pilótaöltönyömet kí­vülről fémlapokkal födtem be, hogy védekezzem a rádióaktív sugárzás ellen. A zsilipen keresztül ki­másztam a vezetőfülkéből. Egy darab dróttal odakö­töttem magam a géphez, mert a súlytalanságnak eb­ben a világában véletlenül ellökhetem magam a ra­kétától és akkor hiába kapálózom, nem tudok elfutni a közeli ajtóig. Nagy nehezen, a gép borításába ka­paszkodva, elmásztam a fúvócsővekig és az egyiken átfurakodtam a reaktor kamrájába. Ahogy felté­teleztem: a kadmiumrudakkal volt baj. Pontosabban szólva a rudakat szándékosan tönkretették, meggyön­gítették az alapzatnál. Hogy miért nem törtek le, azt nehéz lenne megmondani, lehet, hogy a repedések helye összeolvadt. De az egyik egészben maradt rúdban üvegampullát fedeztem fel. Ott volt egy kü­lön a kadmiumrúdba fúrt mélyedésben. Az ampulla tele volt erős savval, úgyhiszeni salétrom-, vagy kén­savval. A törékeny ampullák az első lökésnél ezer darabra zúzódtak, a sav kimarta a kadmiumrudat és a többit elvégezte a magas hőmérséklet. Ha a rudak elpusztullak volna, úgy azonnal bekövetkezik az atomrobbanás. De letörve ottmaradtak a kamrában és a láncreakció menete megváltozott, én pedig el­vesztettem annak lehelőségét, hogy irányítsam. Egyszóval kártevők működtek. Nem értem és nem hiszem. Viszont pontosan tudom, hogy a tervbe A csillagok felé Fantasztikus tudományos elbeszélés Irta: V. SAVCSEN KO nem szerepeltek ezek a furatok a kadmiumrudak­ban. Honnan kerültek ide, ki készítette őket? De most nincs idő gondolkodni, sietni kell a javítással. 1977. X. 30. Egy óra múlva. Javítás! De hát szükség van rá? Azt hiszem, nem, sőt, inkább ártalmas. Vegyük csak logikusan a dolgokat. A fény sebességéhez közeli gyorsasággal repülök a Földtől távolodva. Először is ezt a sebes­séget kell lefékeznem. Hihetetlen messze elkerültem már. Mig a sebességet lefékezem, még messzebbre kerülök. Ahhoz, hogy a Földre visszatérjek, a közön­séges rakéták sebességével repülve, sok évre lenne szükség. Erre viszont nincs se elég időm, se levegőm és élelmem. Vagyis az lenne a kívánatos, hogy lefé­kezzek, megforduljak, újból felgyorsítsam a gépet a fénysebességig, s ezzel tegyem meg az út nagy ré­szét, azután újból fékezzek, amikor közeledek a Naprendszerhez. Így tehát a hajtóműnek háromszor el kell végeznie azt a munkát, amelyet egyszer meg­csinált kéretlenül. íla viszont megjavítom az atomreaktort, akkor újból lesz egy gyönge hajtóművem, amely megjelel arra a célra, hogy az ember leszállás nélkül elrepül­jön a Marsra és vissza, lesz egy hajtóművem, amely maximum 13 km/mp sebességet képes kifejteni, ez a gyorsaság pedig számomra nyomorúságos és jelenték­telen. Alig-alig képes fékezni az én rohanásomat az űrben. Még megfordulni sem tudok, elhasználom az egész üzemanyagot és örökre vége minden remé­nyemnek. Mi hát a megoldás? Csak egy: mindent hagyni úgy, ahogy van, hadd kezdődjék meg újból az irdat­4.30 A RADIÖ MŰSORA Április 15, vasárnap Kossuth-rádió Zenés műsor. 5 Falurádió, 5 30 Előadás. 6 Hírek. 6.05 Falusi híradó, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 8.10 Nyelvművelő előadás, 8.15 Egy falu — egy nóta, 9 Ze­nei üjság. 10 Versek. 10.10 Ifjú­11 ­ugyancsak térítés ellenében az állatok takarmányellátá­sáról is. A látogatók részére utazási kedvezményt biztosi* tanák a kiállítás idejére: vas* lan erejű folyamat, amely idáig elhozott. Az egyik úton, 68 hajón féláru jeggyel, éket a másikkal ütik ki a helyéből és nem pedig autobuszon pedig a helyár gombostüvel. A kockázat nagy, de más választásom háromnegyed részét fizetve nincs. Vagy a lassú fulladásos és éhhalál egy év e"et a kiállításra utazni. múlva, vagy a halálos kockázat és utána a remény. Döntöttem. 1977. XI. 2. Az előkészületeket befejeztem. Két napba kerüli, amíg rendbe hoztam a kormány-haj tó­műveket, helyére juttattam az atomfűtőanyagot, megtöltöttem ammóniákkal a tartályokat, amelyek a hajtóművet táplálják. Most már jöhet a győzelem, vagy a halál. Bekapcsolom a hajtóművet. 1977. XI. 2. Tíz perc múlva. Üjból szinte elvitelhetetlen súly nehezedik rám, sági rádiójáték. 11 Hanglemezek, amely ismét acélos erővel szorít bele az ülésbe. De l},'15. L^nÁok;. as«onyok... 12 élek. Sikerült: még mindig a Földtől távolodva re- "ót, ' 13 Haígverfeny lűrtO6'Tu­pülöh, de fékezem n rohanást és a hajtómű enge- dományos hfradó. 14.15 llangver­delmeshedik nekem. Hírek 15.20 Schu­bert-dalok, 15.30 Egv hét a külpo­1977. XI. 4. Milyen messze elkalandozhattam, litikában. 15.45 Szív küldi 16.15 ha a csillagképek eltorzulnak! Nagyon sok fényes K)n«es Ka!endárium. 17.30 Közve­•ii • . -ii i • u-i . . u llt®s bajnoki labdarugó-mérkőzé­csillag az ismert csillagkepbul átvándorolt a szom- sekröl, 18.20 Tánczene. 19J5 szédosba. Ügy vélem, hogy a Földtől legalább 5 Moszkvai Rádió összeállítása, 19.52 fényév választ el — természetesen a földi megfigyelő /yei£,5ek,' 20 Estl Hír" ' " „-..., ' 61 bJ adó. 20.20 Sporthírek. 20.25 Nép­szempontjából. dalhangverseny, 21 A műsort ősz­Itt van tehát a bolygóközi repülések titka. Még "*a"szatőta 0 Hf'-ekU"k°Va a rakéták szokásos sebessége mellett több emberöltő híradó!"0^..-*) n'angszerszólókPOr"3 kevés ahhoz, hogy a legközelebbi csillagokat elér- Zenekari hangverseny, 24 Hírek, hessék, addig az én rakétagépemébei hasonló sebes- Lukács István ctmbalmozik. ség esetén az űrhajón belül az idö jóformán megáll. Petőfl-rádlő Ilyen módon a gép utasai bármilyen távolságra el- , ® Dal,?k3 9 9,p«retí.ré,52:,!teh 5 39 • , I ... • . . . r - -1 -1 Lemezesláda. 10 0 Szív kfl dl. 11 juthatnak a vilagmindensegbe. Igaz, amíg ok repül- ni. magyar zenei hét, 12.49 Film­nek, addig odalent a Földön nemzedékek váltják híradó. 13.10 Müvészlemezek. 11 egymást és már csak emlékezete marad meg azok- Spa.nY?' ."„"v.. A4-20 Az időjárás' , , , j , ® . .. szeszélyei. Előadas, 14.40 Rádió­nak a bátor embereknek, akik elindultak a távoli kórusok műsorából. 15 Népek ba­csillagok felé. De ezek a merész utasok egyszer majd rátsága. 15.45 Vidám fúvószene. 16 visszatérnek, hogy hihetetlenül értékes adatokkal gaz- ^ 17ka£yermek" dugítsák akkor a tudományt. Nincs áthághatatlan gyöngyéi. 18.20 Magyar 'Muzsik"' határ az ember előtt a mindenségben, nincsenek el- 18.28 Délszláv népdalok, 19 Kál­érhetetlen világok! lai-ke't5sé. r0.'20 ..L„a,pisi1;<'rt,'t'55' 20 ,r 1 . .• I - .1 -1 \ őra 35 Dalok. 21.05 Tánczene. 22 (Folylalasa következik.) Verbunkosok, népdalok.

Next

/
Thumbnails
Contents