Délmagyarország, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-12 / 240. szám
OtLMRGYQRORSZnO Ck Szerda, 1955. október IS. Mi történt q külpolitikában ? folyik az algíri kérdés vitája a francia nemzetgyűlésben Tegnap délután kezdődött meg a francia nemzetgyűlésben az algíri kérdés vitája. A vita valószínűleg három napig fog tartani. Tizenhatan jegyeztek be interpellációt, többek között Jacques Dunlos és Alice Sport isse, a Francia Kommunista Párt képviselői is. A nemzetgyűlés algíri vitájának középpontjában az úgynevezett integráció kérdése áll. Erre vonatkozólag Faure miniszterelnök és Soustelle algíri főkormányzó javaslatot terjesztett elő, e javaslatban szereplő meghatározások azonban túl bonyolultak és általánosságban mozgóak. E politika lényege, hogy Franciaország szervesen az anyaországhoz tartozó területnek tekinti Algírt, ellentétben Marokkóval és Tunisszal, amelyek protektorátusi minőségben tagjai a Francia Uniónak. A Liberation című francia lap véleménye szerint az integráció politikája azért megvalósíthatatlan, mert a muzulmán lakosság elveti és maguk az európaiak sem kérnek belöíe. mivel politikai, szociális és gazdasági egyelőséget feltételez. Az algíri nép többsége az integrációs politikával szembeállítja Franciaország és Algéria föderációját, amely Algírnak bizonyos nemzeti szuverénítást, továbbá az algíri sajátosságok tiszteletben tartását jelentené. A parlamenti pártok közül a kommunisták elvetik az integráció politikáját, mert — mint hangsúlyozzák — ez nem elégíti ki az algériai nép követelését. A szocialisták nagy része szintén elveti, jelentős csoportja pedig túlhaladottnak minősíti ezt a formulát és helyette a társulás politikáját ajánlja. A francia nemzetgyűlés muzulmán képviselőinek nagy része szintén ellene van az integrációs politikájának. A többi francia párt álláspontja megoszlik ebben a kérdésben. Hasonlóképpen megoszlanak a vélemények a vita kimenetelének kérdésében is. Egyesek szerint az algíri kérdés vitája éppen olyan kényesnek bizonyulhat, mint amilyen a marokkói volt. Marcel Emerit, a Francia Akadémia levelező tagja a Le Monde című francia lap egyik legutóbbi számában írt cikkében foglalkozik az integráció politikájával, amely — mint megállapítja — nem jelent mást, mint az asszimilációt, amelyet már a franciák régebben ajánlottak. — Akár tudomásul vesszük, akár nem — állapítja meg Emerit —, Algériában nemzeti mozgalom van, amely képes felrázni a tömegeket és rávezetni őket arra, hogy az asszimiláció porhintés, botrányos tény, hogy több. mini százéves francia uralom után Algériában még mindig 82 százalék írástudatlan van és hogy a munkanélküliek száma megközelíti az egymilliót. A szép ígéretek nem elegendők arra, hogy a kedély éket megnyugtassák." pár nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy Rouen francia városban, az északafrikai katonai szolgálatra behívott tartalékosok nagyrésze tüntetett a francia kormány politikája ellen és csak az illetékes hatóságok erélyes intézkedésére volt hajlandó útnak indulni Észak-Afrikába. A francia kormány hétfői minisztertanácsán Bilotte hadügyminiszter beszámolójában kijelentette, hogy erre az incidensre a katonai hatóságok „hanyagsága következtében" kerülhetett sor. Javaslatára a minisztertanács hozzájárult a körzet tábornok-parancsnokának állásától való felfüggesztéséhez és két ezredes szobafogságra való ítéléséhez. A roueni zavargásokkal kapcsolatban a francia nemzetgyűlés kommunista és más haladó képviselői határozati javaslatot terjesztettek a nemzetgyűlés elnöksége elé. Követelik: a kormány semmi esetre sem küldjön Észak-Afrikába kötelező katonai szolgálatukat teljesítő fiatalembereket, se olyanokat, akiket továbbra is szolgálatban tartanak. Ne küldje ezenkívül az 1955. augusztus 24-i rendelet alapján behívottalt közül a családosakat sem. Ma előadássorozat kezdődik a Juhász Gyula Kultúrházban A TTIT és a Juhász Gyula Kultúrház vezetősége «A világtörténelem nagy pereicímmel 12 előadásból álló ismeretterjesztő előadássorozatot indít. Az előadássorozat anyagát a TTIT tudományos szakosztályai állították öszsze. Az első előadás október I 13-án, csütörtökön este 7 órakor lesz. Jeanne D' Arcról tart előadást Kulcsár Zsuzsa docens. Két hét múlva pedig Gallilei, Giordano Bruno címmel dr. Berky Imre gimnáziumi igazgató tart előadást. A sorozatban még a következő előadások szerepelnek: Novemberben: Cromwell, Robcspierre, decemberben: Magyar Jakobinusok, Aradi 13, januárban: Daltoni majomper, Semmelweis, februárban: Rákosi per, Lipcsei per, márciusban: Nagy öszszeesküvés. Nürnbergi per. Az előadásokhoz a TTIT szakelőadókat biztosít. Csaknem kétezren tanulnak a DISZ Petőfi iskoláin Ma délután tartják meg az évnyitó ünnepséget A leszerelés kérdésében megvan a lehetőség a megegyezésre — állapította meg Szoboljev az ENSZ leszerelési albizottságának ülésén New York (TASZSZ). 'Az ENSZ leszerelési albizottságának október 7-1 ülésén — amikoris az albizottság megszakította munkáját — az albizottság tagjai: a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Kanada megbízottal nyilatkozatot tettek és nyilatkozatukat eljuttatták a sajtó képviselőihez. A. A. Szoboljev, a Szovjetunió megbízottja nyilatkozatába többek között kijelentette: Annak ellenére, hogy a közgyűlés 1954. november 4-én olyan határozatot hozott, amely azt javasolta, dolgozzák ki a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésére, az atomfegyver eltiltására és ep hatékony nemzetközi ellenőrzés megteremtésére vonatkozó alapvető intézkedéseket, az. albizottságban javaslat hangzott el, hogy az egész figyelmet az ellenőrzés, a felügyetet és a felderítés kérdésére kell összpontosítani. Ennek során azt állították, hogy e kérdések megoldása és végrehajtása — anélkül, hogy valamilyen megegyezés jönne létre a fegyverzet csökkentését és az atomfegyver eltiltását célzó programra vonatkozólag, — megnyitja az utat a leszerelés felé. sőt a fegyverzet megegyezésen alapuló csökkentésre vezet. Ámde, milyen biztosítékok vannak arra, hogy a felügyelet végrehajtása és a fegyveres erők feltárása után valóban sor kerül a fegyverzet csökkentésére és az atomfegyver eltiltására? Nem foroghat fenn semminemű kétség afelől, hogy egyedül az ellenőrzés és feltárásra vonatkozó intézkedések. anélkül, hogy megegyezés jönne létre a fegyverzet csökkentéséről és az atomfegyver eltiltásáról, nem mondítják elő a fegyverkezési verseny beszüntetését és igy nem küszöbölik ki az új háború veszélyét, nem könnyűének a népek ezzel kapcsolatos terhein. A szovjet küldöttség véleménye szerint a leszerelés kérdésének fontos vonatkozásait illetően megvan a lehetőség a megegyezésre, E kérdés leglényegesebb oldalai tekintetében az albizottság tagjainak álláspontja anynyira közeledett egymáshoz, hogy megvan a lehetőség bizonyos megállapodás lerögzitésére és megegyezésen alapuló határozat meghozatalára. Ha az albizottság együttesen olyan határozatot hozna, amely lerögzíti az általános egyetértést olyan fontos kérdésekben, mint a nagyhatalmak fegyveres erői színvonalának megállapítása, az atomfegyver használatára vonatkozó tilalom hatálybalépésének időpontja, ellenőrző őrszemek felállítása a stratégiai pontokon, továbbá, ha az államok kötelezettséget vállalnának, hogy a fegyverzet csökkentésire és az atomfegyver eltiltására vonatkozó nemzetközi egyezmény megkötéséig a jövőben nem használnak elsőnek atom- és hidrogénfegyvert valamely ország ellen, ez óriási jelentőséggel bírna, mert az embermilliók szívébe azt a meggyőződést csepegtetné, hogy a leszerelés teljesen megvalósítható. Stassen, az Egyesült Államok képviselője, az ülés elnöke nyilatkozatában többek között kijelentette: az Egyesült Államoknak az az álláspontja, hogy az általános leszerelésre vonatkozó megegyezés „a fegyverzet széleskörű elemeit, köztük a katonai támaszpontokat is" érintse. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államok határain kívül lévő amerikai támaszpontok fenntartását azzal igyekezett igazolni, hogy az Egyesült Államok arra törekszik, hogy „megvédje magát és biztosítsa a béke ügyét". Stassen befejezésül kijelentette: az albizottság munkája „további sikereinek" az a feltétele, hogy a Szovjetunió beleegyezzék az amerikai felügyeleti tervekbe. Nutting, Anglia képviselője a többi között rámutatott arra, hogy „változatlanul ragaszkodik a korábbi állásponthoz", a fegyveres erők színvonalára és az atomlefegyverzés határidejére vonatkozó előbbi angol javaslat kérdésében". Mindaddig, — mondotta — amíg az ellenőrzés kérdése megoldatlan marad, „túlzás lenne azt! állítani, hogy kilátásunk van a megegyezésre a leszerelés kérdésében". Rövid külpolitikai hírek i U j laliások átadása októberben a fővárosban és vidékén Az Építésügyi Minisztérium lakásépítési igazgatóságának építő vállalatai októberben újabb 542 lakást adnak át a fővárosban és vidéken. Vidéken Győrött 91, Veszprémben 14, Szegeden 42, Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky úton 59, a miskolci Kilián gimnáziumnál pedig 65 lakás várja a dolgozókat, míg Tatabányán 44 az átadásra kerülő lakások száma. Phenjan (TASZSZ). Mint a Koreai Központi Távirati Iroda jelenti, a hat kínai népi önkéntes hadosztály Koreából történő kivonásáról szóló, nemrégiben nyilvánosságra hozott határozat értelmében október 10-én Szinicszsu határvároson keresztülhaladt az első, kínai népi önkénteseket hazaszállító szerelvény. * Bonn (MTI). Hírügynökségi és rádiójelentések szerint hivatalos közleményt adtak ki Adenauer nyugatnémet kancellár megbetegedéséről. Az első orvosi jelentés közli, hogy a kancellár lázas légcsőhurutja enyhe lefolyású tüdőgyulladássá alakult át. A DPA jelentése szerint Bonnban Adenauer kancellár hosszabb betegszabadságával számolnak, aminek következtében egy ideig távolmarad a kormányügyek intézésétől. Mint illetékes kormánykörökben kedden kijelentették, ilyenformán Franz Blücher alkanellár veszi át a kancellári teendők ellátását. * (MTI). A Reuter Iroda beszámol arról, hogy a newyorki tőzsdén kedden Eisenhower betegsége óta immár harmadízben történt árzuhanás. A részvények árfolyamai általában egy-hat dollárral estek, míg a vezető értékpapírok árfolyama mintegy tíz dollárral zuhant. A jegyzett részvények összes árfolyamvesztesége ez alkalommal a becslések szerint mintegy öt milliárd dollárt tesz ki. * Bata István elvtárs, vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere a lengyel néphadsereg napja alkalmából üdvözlő táviratot intézett Konstantin Rokossowski marsallhoz, a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi miniszteréhez. * Moszkva (TASZSZ). V. M. Mololov, a Szovjetunió külügyminisztere október 10-én másodszor beszélgetett L. B. Pearson kanadai külügyminiszterrel. A két külügyminiszter folytatta a szovjet—kanadai kapcsolatok kérdésének és a két felet érdeklő nemzetközi kérdéseknek megtárgyalását. (MTI). Mint az AFP jelenti, tovább javul Eisenhower egészségi állapota. Az elnök hétfőn rendeletet írt alá. amellyel Harold Vancet, a StudebakerPackard gépkocsitársaság egyik vezetőjét az országos atomenergia bizottság tagjává nevezte ki. * Berlin (MTI) A bonni kormányt kedd estére meglepetésszerűen rendkívüli minisztertanácsra hívták össze. A kormány ülésén résztvett Brentano külügyminiszter, aki csak kedden délben érkezett vissza amerikai tárgyalásairól, valamint Blank hadügyminiszter, akit e célból visszarendeltek a N AT O-hoz tartozó államok hadügy m inisztereinek Párizsban folyó értekezletéről. A rendkívüli minisztertanács napirendjén szereplő kérdésekről a kora esti órákig nem adtak ki közlést. Szegeden október 17-én kezdődnek a Petőfi-iskolák előadásai, amelyeken csaknem kétezren — mégegyszer annyian, mint tavaly — vesznek részt. A Ruhagyárban például 256 ifjúmunkás jelentkezett a Petőfi-iskolák előadásain való részvételre s rajtuk kívül sokan kapcsolódnak be szakmai-, párt- és állami oktatásba is. Nem kevesebb, mint 383 ruhagyári fiatal képezi tovább magát, s ebben érdeme van Külüs Sándornénak, az üzemi DISZbizottság titkárának, de elsősorban az üzemi pártbizottságnak, amelynek tagjai sokat beszélgetnek az ifjúmunkásokkal a tanulás jelentőségéről. Hasonló szép eredményekkel dicsekedhet a Délmagyarországi Cipőgyár és a Jutaárugyár DlSZ-szervezete is. Az új oktatási évben sok olyan alapszervezetben is megkezdődik a tanulás, ahol eddig semmiféle oktatás nem volt. A szegedi Alkotmány és az újszegedi Haladás Termelőszövetkezetben csaknem minden fiatal jelentkezett már az előadásokra. A Városi Kertészeti Vállalatnál — ahol a második kongresszus utón alakult meg a DlSZ-szwrvezet — a harmincnégy ifjúmunkás közül huszonheten léptek be a DISZ-be és most valamennyien bekapcsolódnak az oktatásba. Sok hasznos, érdekes ismerettel bővítik tudásukat a fiatalok a Petőfi iskolákon. A munkásmozgalom történetével, a szocializmus építésének kérdéseivel, a munkásparaszt szövetség jelentőségével, a DISZ-nek az ifjúság nevelésében való szerepével és sok más fontos kérdéssel ismerkednek meg a fiatalok. A városi DISZ-bizottság új •módszerrel segíti a könnyebb, i eredményesebb tanulást. A Petőfi-köröket politikailag képzett egyetemi és főiskolai hallgatók patronálják. válaszolnak a vitás kérdésekre s egyaránt segítséget nyújtanak majd a hallgatóknak és az előadóknak. Az egyetemi és főiskolai hallgatók már az előkészítő munkában is résztvettek, tanítási módszertani tanácsokat adtak a propagandistáknak. A Petőfi-iskolák tanévnyitóját október 12-én, szerdán délután 5 órakor ünnepélyes külsőségek között rendezik meg az Uttörőház nagytermében, ahová meghívják a hallgatókat és az előadókat. öszi divaibemuialói rendez a szegedi Állami Áruház Csütörtökön este 7 órakor a [bemutató műsorában fellépnek: Hungária Étterem nagyterme-1 Iván Margit, Karácsonyi Magben műsorral egybekötött őszi j da és Szabadi István, a Szedivatbemutatót rendez a sze-j gedi Állami Nemzeti Színház gedi Állami Áruház. A divat- művészei. Népművelési szakkör kezdődött a Tanitónöképzőben Hétfőn délután 1 órakor tartotta első összejövetelét a szegedi Keméndy Nándorné Tanítónőképző népművelési szakköre Fajka Veronika tanárnő vezetésével. Az első szakköri összejövetelen 67 diáklány jelent meg, második, harmadik és negyedik osztályosok és a szakkör évi programját beszélték meg. A szakkörnek, amelyet most indítottak meg a tanitónöképzőben, hároméves anyaga van, így a harmadik osztálynak kettő, a negyedik osztálynak pedig három év anyagát kell elvégezni az idén, míg a második osztályosok rendesen, három év alatt vehetik át a szakkör ismeretanyagát. A foglalkozások tervében többek között színház, könyvtár és kultúrotthon látogtésok szerepelnek, majd e látogatások megbeszélése, ennek alapján a művészeti tevékenységek és a népművelés szervezésének áttekintése. Külön foglalkoznak a szakkör hallgatói az ismeretterjesztő előadások szemléltető eszközeinek technikájával, a színpad és a bábjátszás technikájával, a fotószakköri munkával, közösen faliújságot készítenek, plakát- és tablókészítéssel foglalkoznak, az ének- és zeneegyüttesek munkájáról éá szervezéséről, a különböző kórus-fajtákról tanulnak, és végül a szocialista kultúrának, a kultúra pártirányításának, valamint a haladó hagyományok ápolásának kérdéseiről tanulnak. — A Művelt Nép Könyvkiadó Vállalat 1956. évi könyvkiadási tervének vitáját október 13-án, csütörtökön este 8 órakor rendezi a TTIT megyei titkársága. Vitavezető: Zrinszki László, a Művelt Nép Könyvkiadó irodalmi rovatának szerkesztője. A szovjet orvostudomány újdonságai Villanysebészet A z elektromosság egyre nagyobb teret hódít a sebészetben. Ma már el sem képzelhető egy műtét bonyolult készülékek nélkül. A világítást, az altatást, a vérzés-csillapitást és a sterilizálást villamosság segítségével végzik. Az elektromos készülékek alkalmazása az orvostudományban, évről évre nagyobb teret hódit. Sz. A. Holdin szovjet tudós kidolgozta a gyomor-bélcsatorna műtéteknél a villanysebészet módszerét. A Frunze városi kirgiz orvosegyetem sebészei tökéletesítették Holdin módszerét, értékes javításokat végeztek készülékén. Villanysebészet segítségével hajtottak végre több mint száz gyomorműtétet, rákés fekély esetében. Az operáció után a betegek állapota lényegesen jobb volt, mint a szokott sebészeti eljárásnál. Egyetlen egyszer sem fordult elő vérzés, hashártyagyulladás is kevesebb esetben lépett fel. Ma már számos szovjet orvos nagy sikerrel alkalmazza a gyomorműtéteknél a villanysebészetet. Gyógyítás ultrahanggal M 'előtt az ultrahangot az orvostudományban felhasználták, széleskörben alkalmazták az iparban. Az ultrahang különböző anyagok, így a fémek mélyébe is behatol. Az ultrahang-hullámok az emberi test szövetein áthatolva, különböző sebességgel terjednek. Ezért az ultrahang segítségével a szervezetben végbemenő különböző beteges folyamatokat fel lehet fedezni. Többek között ígv állapíthatják meg a daganatot, így fedezhetik fel a gyulladásos gócokat. Ebből következik, hogy az utrahang készülékek nagyjelentőségűik a kórmeghatározásnál. Az ultrahang egyik sajátsága, hogy enyhíti a fájdalmat. Ugyancsak jótékony hatással van, a betegesen megváltozott kötőszövetek lágyítására. Legfőképpen hegesedésnél észlelhetők ezek a változások. N. P. Krilov szovjet tudós számos betegséget sorolt fel, amelyek gyógyításánál jó eredményeket lehet elérni ezzel a beavatkozással. Felsorolásában sok súlyos, nagy fájdalmakkal járó betegség szerepel, így például: ízületi gyulladás, neuralgia, bőrgyulladás, krónikus íábszárfekély... Lehetőség nyílik a rosszindulatú daganatok ultrahang segítségével történő gyógyítására is. Megoldásra vár még olyan készülékek megteremtése, amelyek segítségével az ultrahang hatást gyakorolna a betegségokozó baktériumokra, segítene a levegő porosodása elleni küzdelemben. Az ultrahang lehetővé tette az olyan folyadékok keverékéből álló gyógyszerkészítmények előállítását, amelyek rendes körülmények között nem vegyülnek egymással. Műtét közben a sebészek ultrahang-szondák segítségével pontosan tájékozódnak. Ezeket a fülhallgatóval ellátott „beszélő" szondákat, vagy szikéket már kipróbálták a klinikákon. Az orvos a szondából jövő hang alapján megállapítja azoknak a szöveteknek a jellegét, amelyeken a beavatkozás történik. A szovjet orvostudósok ma arra törekednek, hogy alaposabban tanulmányozzák az ultrahangot, a kórmeghatározás és a gyóg' tás jövő módsjfiüáU