Délmagyarország, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-17 / 219. szám
OElWRGYRRORSZRG Szombat, 1955. szeptember 1T. Mi történt q külpolitikában ? Moszkvába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége Pártáiét Az Üjszegedi Ládagyár kommunistáinak felelőssége Moszkva, a Szovjetunió fővárosa to1 vábbra is a nemzetközi közvélemény let/teljesebb érdeklődésének középpontjában áll azzal, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányküldöttsége után vendégül látja a Német Demokratikus Köztársaság kormányának képviselőit is. Az NDK kormányának küldöttsége — mint arról külön is beszámolunk — tegnap érkezett meg a szovjet fővárosba, hogy tárgyalásokat folytasson a szovjet kormány képviselőivel a két ország közötti kapcsolatok további elmélyítéséről és a két felet érdeklő egyéb kérdésekről. Nemzetközi körök véleménye szerint ezek a tárgyalások legalább olyan fontosak, mint az elmúlt napokban végetért szovjet—nyugatnémet tanácskozások és jelentős kihatással lesznek a nemzetközi helyzet további kedvező alakulására. „Üdvözlet a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének!" címmel a Pravda tegnapi száma vezércikkben méltatja a szovjet és az NDK-kormányküIdőttség közötti tanácskozások jelentőségét. — J) Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között — állapítja meg többek között a Pravda — teljes a nézetazonosság a nemzetközi kérdésekben, a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés további elmélyítése és kiszélesítése terén egyaránt. A Német Demokratikus Köztársaságot még mindig nem akarják elismerni a kapitalista országok épp úgy, mint ahogy hosszú éveken át netn akarták elismerni a Szovjetuniót sem, vagy mint ahogy néhány tőkés Ham most sem ismeri el a nagy Kínai Népköztársaságot. Ettől azonban sem a Szovjetunió, sem a Kínai Népköztársaság nem szűnt meg létezni. Fennáll és fenn fog állni a Német Demokratikus Köztársaság ts annak ellenére, hogy a kapitalista országok még mindig nem akarják elismerni!" M' íközben Moszkvában megkezdődnek a szovjet és az NDK-kormányküldöttség közötti tanácskozások, a világsajtó változat lanul nagy terjedelemben kommentálja > szovjet—nyugatnémet tárgyalások fontosságát és eredményeit. — Jlz első gondolat — írja a Trybuna Ludu című lengyel lap — amely a moszkvai tárgyalások záróközieméntjének olvasásakor önként kínálkozik, kétségkívül a következő: milyen ereje van a békés egymás mellett élés gondolatának és milyen erős Genf szelleme, ha siker koronázott olyan nehéz és szövevényes tárgyalásokat, mint amilyenek Moszkvában folytak!" A bécsi lapok legtöbbje kedden még borúlátóan ítélte meg a tárgyalások kedvező befejezésének lehetőségét és „zsákutcáról" irt, p'ár napja azonban megelégedéssct mutat rá a pozitív befejezésre, arra, hogy a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság diploma ciai kapcsolatot létesít egymással. ,.A moszkvai tárgyalások megmutatták — állapítja meg a Dle Presse című lap —, hogy a nagy európai problémák megoldásához merőben másfajta utakat kell keresni, mint amelyek a hidegháború időszakában voltak". Mint ismeretes, a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségén kívül Moszkvában tartózkodik Paasikivi íinn köztársasági elnök és kísérete is. K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap délelőtt — moszkvai idő szerint — 11 órakor fogadta a finn köztársasági elnököt és kíséretét. Vorosilov és Paasikivi ez alkalommal 'beszédet mondott. Az ezt követő eszmecsere eredményeként megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy megbízzák a szovjet minisztertanács elnökét, valamint a finn miniszterelnököt azzal, hogy a felek képviselőik részvételével együttesen vizsgálják meg a két ország baráti kapcsolatai továbbfejlesztésének és megszilárdításának kérdéseit. Moszkvában ünnepélyesen fogadták a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét Moszkva (TASZSZ). Szeptember 16-án Moszkvába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége. A küldöttség vezetője Ottó Grotewohl miniszterelnök tagjai között vannak Walter Ülbricht, Willi Stopli. Ottó Nuschke miniszterelnökhclyettesek, Lothar Bolz miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter. A küldöttség a Szovjetunió kormánya és az NDK kormánya között létrejött megállapodás értelmében érkezett a szovjet fővárosba, azoknak a tárgyalásoknak a folytatására, amelyek ez év nyarán kezdődtek a két kormány kőzött N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov berlini tartózkodása alatt. Az említett tárgyalások a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság baráti viszonyának továbbfejlesztése és erősítése céljából teendő további lépéseket és a két felet érdeklő más kérdéseket érintettek. A Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió állami zászlóival díszített központi repülőtéren az NDK kormányküldöttségének fogadására megjelent N. Sz. Hruscsov L. M. Kaganovícs, G. M. Malenkov, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin. M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, a Szovjetunió miniszterei. számos moszkvai diplomáciai képviselet vezetője, szovjet és külföldi újságírók. A Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége tiszteletére a repülőtéren díszszázad sorakozott fel. A zenekar eljátszotta a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió állami himnuszát. A ciprusi hatóságok úiabb intézkedései a rend helyreállítására (MTI) Hívügynökségi és rádiójelentések szerint a ciprusi angol kormányzat hivatalos lapja két törvényerejű rendeletet közöl. Az egyik bizonyos bűncselekmények esetében az előzetes vizsgálóbírói ténymegállapítás mellőzésével bevezeti a gyorsított bírói eljárást. A másik rendelet 12 hónapra betiltja az EOKA elnevezésű szervezet működését, amelyet „illegális szervezetnek" nyilvánít. Ez a szervezet Görögországgal való egyesülésért harcol. A ciprusi kormányzónak 12 hónap múlva joga lesz meghosszabltani a betiltás érvényességét. További jelentések arról számolnak be. hogy több ezer angol katona és rendőr pénteken folytatta egyes falvak átkutatását. A La Tribunc des Nations' című francia lap Nicosiából keltezett cikkében a többi között a következőket írja: i A terrorizmus fokozódik Ciprus szigetén. Az angol rendörök és katonák Nicosia külvárosaiban valóságos ostromállapotot vezettek be. Sztravolosz munkás-külvárosaiban a „tisztogatások,, sűrű hullámokban követik egymást. Igen sok letartóztatás történt. Ez azonban nem csökkenti a merényletek szá- | mát., sőt növeli azt. Az angolellenes EOKA-szervezet röplapja figyelmezteti az angolokat, hogy 400.000 ciprusi görög kész a halálra és „a harc csak most kezdődik", 1 Ciprusra — folytatja a francia lap — mind nagyobb számban érkeznek a malájföldi és kenyai embervadászatban nagy tapasztalatra szert tett különítmények, ugyanakkor azonban a partizánok száma is növekedett. Rövid külpolitikai hírek 15 tagú jugoszláv ipari és kereskedelmi küldöttség érkezett hazánkba A belgrádi iparkamara szervezésében pénteken 15 tagú jugoszláv ipari és kereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre. A vendégeket a Magyar Kereskedelmi Kamara Váci utcai mintatermében a Külkereskedelmi Minisztérium. a Magyar Kereskedelmi Kamara és a külkereskedelmi vállalatok képviselői fogadták. A küldöttség tagjai a kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében néhánynapos itt-tartósíkodásuk alatt magyar külkereskedelmi vállalatokkal folytatnak tárgyalásokat és több üzemet tekintenek meg. A jugoszláv delegáció vezetője Mucalo Zvko, az „Energoprojekt" belgrádi cég igazgatója, „ küldöttség tagjai között pedig több tekintélyes jugoszláv cég és nagy gyár vezetője érkezett, köztük például a rijekai Május 3. hajógyár igazgatója. (MTI). Mint a belgrádi rádió jelenti, Mendes-Frcmce volt francia miniszterelnök szeptember 16-án magánlátogatásra Belgrádba érkezik. MendesFrance néhány napos belgrádi tartózkodása után jugoszláviai körútra indul. * (MTI). A londoni rádió jelenti, hogy további átszervezéseket hajtottak végre a török kormányban. Menderesz lemondott a hadügyminiszteri tárcáról és tárcanélküli miniszter tesz. Köprülü helyettes miniszterelnököt, a volt külügyminisztert nevezték ki hadügyminiszterré. • (MTI). Az Associated Press közli, hogy Charles E. Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete szeptember 15én a szovjet fővárosból repülőgépen az Egyesült Államokba utazott szabadságra. A jelentés szerint Bohlen elkísért majd Dulles külügyminiszteri a négy nagyhatalom külügyminisztereinek októberi genfi értekezletére. * (MTI). J. A. Spicer, Ausztrália föállamügyésze szeptember 15-én az ausztráliai szenátusban kijelentette, hogy elutasították Japán kérését az összes fogvatartott japán háborús bűnös szabadonbocsátására — jelenti a Reuter hírügynökség. — A főállamügyész szerint az ausztráliai bíróságok ítéletei alapján jelenleg még 152 japán háborús bűnöst tartanak börtönben. • Kopenhága (TASZSZ). A Land Og Folk közli, hogy a NATO párizsi főhadiszállása mellett működő szakértő bizottság követelést támasztott, hogy Dánia 1956-ban még két támaszpontot bocsásson a NATO rendelkezésére lökhajtásos repülőgépek számára. Az egyik támaszpontot Seeland. a másikat Fünen szigetén akarják felépíteni. » • (MTI). 'A DPA hírügynökség jelenti, hogy A. D. P. B. Larkin, a NATO európai fegyverfejlesztési hivatalának vezetője és Tracy S. Vorhees, az amerikai hadügyminisztérium képviselője csütörtökön Bonnban megbeszélést folytatott Theodor Blank nyugatnémet hadügyminiszterrel, valamint a külügyminisztérium és a gazdaságügyi minisztérium képviselőivel. A | megbeszélés értelmében a ( NATO közös fegyverfejlesztési programját kiterjesztik a szövetségi köztársaságra. Sokat panaszkodnak mostanában az Üjszegedi Ládagyár pártszervezetének vezetői és tagjai. A panaszok azonban többnyire olyan természetűek, amelyeken egy kevés kommunista kezdeményező készséggel, lelkesedéssel segíteni lehetne. Többnyire mégis azt várják egyes elvtársak, hogy például a városi pártbizottság oldja meg helyettük a problémákat. Mi a legfőbb hiba a Ládagyár pártszervezetének munkájában? Mindenekelőtt az, hogy a pártbizalmiak nem végzik el jól a munkájukat, de nem is látják, hogyan tudnának eredményesebben dolgozni. Nyolc pártbizalmi dolgozik az üzemben — köztük olyan lelkes elvtársak is, mint Koczonics Margit és Meister József —, de mivel keveset és rendszertelenül foglalkoznak a kommunisták nevelésével, meglehetősen soványak az eredmények. A párttagok egy része még nem tudja, hogy szeptember 22-én taggyűlés lesz az üzemben, és azt sem, hogy milyen napirendi pontokat vitatnak ott meg. Csak gondolják, hogy miről lesz szó, következtetnek erre. Több párttag úgy dolgozik a termelésben, hogy egyáltalán nem emelkedik ki a pártonkivüliek kőxül. Amikor az okokat kutatjuk náluk. kiderül: a pártvezetőség is szív nélkül, lélek nélkül dolgozik. Nem öntevékeny, amikor valahol akadozik a munka, csupán felsőbb utasításra cselekszik. A pártvezetőseg egyik tapasztalt és tevékeny tagja, Sallai Ferenc elvtárs igazat ad azoknak, akik a vezetőséget hibáztatják. Nem kétséges: a pártvezetőség a ludas mindenekelőtt abban, hogy a pártbizalmiak egyáltalán nem szokták összehívni csoportjuk tagjait egy-egy fontos megbeszélésre, így persze nem is tudják mozgósítani a kommunistákat a példamutató termelésre, az agitációra, az ellenséges hangok leleplezésére. Időnkint öszszehívja ugyan a vezetőség a bizalmiakat, a fontosabb kampányok előtt kibővített vezetőségi ülésen is részt vesznek, és meghallgatják a titkár tájékoztatóját. De utána csend van a pártéletben: a bizalmiak nem adják tovább a hallottakat a párttagoknak, csak akkor keresik meg őket, amikor elérke zik a tagdíjfizetés ideje. 'Az már természetes, hogy nincs i minden párttagnak pártmegbízatása az üzemben, tehát nem edződnek, nem nevelődnek a gyakorlat iskolájában. Tudjuk, hogy nehéz, fáradságos és türelmes munkát igényel a pártcsoportok jó megszervezése, mozgásba hozása. A legképzettebb és a legharcosabb kommunistákat alapos gonddal kell kiválogatni, akik azután — mint pártbizalmiak — erő* párteaoportokat tudnak txervexnl, olyanokat, amelyek erős pillérei lesznek az alapszervezetnek, így csinálták ezt az üjszegedi . Kender-Lenszövő Vállalat és ! még néhány üzem pártszervezetében és szép eredményt értek el. Persze ezeken a helyeken sem működik még kifogástalanul mindegyik pártcsoport. Az a tény azonban, hogy sikerült olyan pártcsoportokat kiépíteni, amelyeknek minden tagja pártmunkát végez, vitathatatlanná teszi: ha a Ládagyárban is hozzáfogtak volna már ehhez a munkához, sokkal elevenebb lenne a pártélet, nagyobb tekintélyű és erősebb lenne a pártszervezet. Nem fordult volna elő, hogy például a műszaki normák bevezetése után csökkent a termelés, és megszaporodtak az ellenséges hangok. A tervnélküli, a máról-holnapra történő pártirányítás következménye az is, hogy nem fejtettek ki különösebb agitációt az újítómozgalom kiszélesítéséért és a beadott újításokat, javaslatokat is elég vontatottan értékelik. Triff Lázár elvtársat, a pártszervezet titkárát elkedvetlenítette a párttagok egy részének visszahúzódása, tétlensége. Mivel ő is kétkezi munkás az üzemben, gyakran fáradtan fogott hozzá a pártszervezet ügyeinek intézéséhez. Természetes, nem úgy ment rögtön minden, ahogy azt magában előre megtervezte és emiatt la**an beleunt. belcfdautt a munkába. Jóformán csak Sallai Ferenc elvtárs segített neki a vezetésben, de ez kevésnek bizonyult, ügy érezte és ma is úgy érzi, hogy szélmalom-harcot folytat. Ez a magyarázata annak, hogy már belenyugodott a melévő helyzetbe és csak azt a kötelességét teljesíti, ami elengedhetetlenül fontos a pártéletben. A pártszervezet tagjai a vezetőséget hibáztatják. Nem vitás. hogy mindenekelőtt a vezetőség tehet arról, hogy mind a pártmunkában, mind a termelésben hibák varinak. De abban, hogy a dolgok idáig fajultak, vitán felül állóan felelősek a párttagok valamennyien. Jónéhány elvtárs érzi is ezt. De olyanok is vannak — még a pártbizalmiak között is, — akik a pártoktatás elől is el akartak húzódni, noha az elméleti tudás szakadatlan növelése kötelessége minden párttagnak. Az ilyen elvtársak azt kérdezik: miért van szükség még mindig a folytonos harcra, tanulásra, amikor már a munkásosztályé a hatalom? Az igaz, hogy most már a miénk a gazdasági és a politikai hatalom egyaránt. De ne felejtsék el a Ládagyár kommunista munkásai, hogy a hatalmat meghódítani viszonylag sokkal könnyebb, mint megtartani. Mi a szabadságot ajándékba kaptuk a Szovjetuniótól, tehát a kommuniaták erejére, tudáaára, harckészségére és éberségére nem annyira 1944 őszén, hanem sokkal inkább napjainkban van szükség, amikor kíméletlenül vissza kell vernünk a régi rend híveinek támadásait és szakadatlanul nevelnünk kell a lakosság polgári gondolkodású rétegeit úgy. hogy közben velük együtt felépítsük a szocialista társadalmat. A Ládagyár kommunistái — vezetők és egyszerű párttagok — együttesen felelősek tehát azért, hogy a pártszervezet még ma sem tölti be vezető, ellenőrző és mozgósító szerepét. Abban igazuk van, hogy elkelne több gyakorlati segítség kint a helyszínen, de végeredményben minden attól függ, hogy saját maguk milyffn gyorsan fognak hozzá a meglévő lehetőségek kihasználásához. A munkát a pártcsoportok újjászervezésével kell kezdeni, mert ez a feltétele az agitáció, a pártellenőrzés és minden egyéb pártmunka megjavításának. Az egyetemek és főiskolák vezetőinek országos értekezlete Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem aulájában pénteken megkezdődött az egyetemek és íőiskolák vezetőinek kétnapos országos értekezlete. Az értekezleten részt vettek: Erdey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter, Joború Magda, az oktatásügyi miniszter első helyettese. Orbán László oktatásügyi miniszterhelyettes, Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes, Drexler Miklós egészségügyi miniszterhelyettes, Simó Jenő, az MDP Központi Vezetősége tudományos- és kulturális osztályának helyettes vezetője, Rácz János, a pedagógusok szakszervezetének elnöke. Joború Magda, az oktatásügyi miniszter első helyettesének megnyitó szavai után Erdey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter tartotta meg referátumát. Bevezetőjében áttekintést adott a múlt tanév eredményeiről, ismertette a hibákat, maid áttért, az új tanév főfeladataira; az eszmei-politikai nevelés hiányosságainak a kiküszöbölésére. «A rektorok, a dékánok a világnézeti és erkölcsi-politikai nevelőmunka megjavítását tekintsék legfontosabb feladatuknak* — hangsúlyozta. A továbbiakban a DISZ tevékenységének hatékony támogatására hívta fel a figyelmet: — A DISZ-nek egyetemi szerveiben a közösségi szellem kialakításával párhuzamosan ideológiai-politikai nevelőmunkát kell kifejteni, a' jó tulajdonságokat és helyes gondolatokat kell felkarolni és kibontakoztatni. Vitákban kell leküzdeni a téveszméket, I a tervszerútlenségeket és a nemtörődömségeket ügyszeretetté, lelkesedéssé kell átalakítani. Erdei-Gruz Tibor az oktatás eszmei-politikai színvonalénak és a nevelőmunka magasabb szintre emelésének egyik fő feltételeként az oktatók Ideológiai, politikai továbbképzését jelölte meg, majd a marxizmus—leninizmus oktatási színvonalának emeléséről beszélt. A továbbiakban a tanárképzéssel kapcsolatban el-1 mondotta, hogy a jövőben az általános iskolákban és a gimnáziumokban még nagyobb figyelmet fordítanak a politechnikai képzésre. Beszédében kiemelte, hogy pártunk és kormányunk a leghatározottabban elvárja egyetemeinktől, hogy minden lehetőt tegyenek meg a munkás- és parasztszármázású hallgatók tanulmányának elősegítésére, tudásának és műveltségének növelésére. A miniszter beszéde befejező részében az oktatási módszerek fejlesztéséről — különös tekintettel a levelező-oktatásra — az egyetemi karokon folyó tudományos munkákról szólt. Erdey-Gruz Tibor referátumát vita követte. Megnyílt Belgrádban a nemzetközi szláv sztikai kongresszus O'vascankéi a TTiT klubiában A TTIT ma délután fél 5 Belgrád (TASZSZ) A bel- °rai kezdettel a Horváth Migrádi rádió jelentése szerint hály utca 3. II. emeleti klubszeptember 15-én a jugo-, helyiségében -Iroda'mi Ujszláv fővárosban megnyílt a j címmel olvasó-ankétot nemzetközi szlavisztikai ! rendez. Bevezető beszédet kongresszus. A kongresszuson 1 mond Baróti Dezső egyetemi 17 ország képviselői vesznek részt. A kongresszus megnyitásánál jelen volt Mosa Pijade, a tanár, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Az olvasóankéton az Irodalmi TJjság írói közül részt vesznek: . Acél Tamás, Benjámin jugoszláv szövetségi nemzet- r • ,, _ . . „, , ... gyűlés elnöke is. Alekszan- í LdSzIÓ~ Csoón Sandor' H?" der Beíicsnek, a Szerb Tudo- ' mos G.vorgy> a lap felelős mányos Akadémia elnökének I Szerkesztője, Kónya Lajos, üdvözlő beszéde után a szov- j Kucka Péter Sarkadi Imre Gyula.'Scmjó György! galnémet. a finn és az ame- 1 ramasi Lajos r~. írórzövetrikai küldöttség képviselői ség PÚrtszervz:.. . Vká'U üdvözölték a kongresszust. és Zelk Zoltán, >