Délmagyarország, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-06 / 55. szám
OELMIGYIRORSZflG VASÁRNAP. 1955 MÁRCIUS Móra Ferenc: A CINEGEFESZEK TÍIa, az téqen uóU, mikor én életemben először álmodtam sarkantyús csizmával, de még most ls sirhatnékom vart, ha rágondolok, hoRjr miiyen ros9z volt abból a gyönyörű álomból fölébredni. Hullott a könnyem, mint a záporeső és szegény szülém még friss lángossal se tudta elállítani. — Hej, édesanyám <— szóltam hozzá —, ha énnekem sarkantyús csizmám volna! Édesapám éppen akkor lépett be a szobába. Nyakában volt a csíkos tarisznya, vállán a nyitó kapa, inr dulóba volt a szőlőbe. — No, gyerekem, jössz-e velem hernyót szedni? — kérdezte tőlem. Nem szóltam semmit, édes szülém felelt helyettem: — Nem szeret ez már menni sehová, csak ahol a sarkantyús csizma terem. — No, az pedig éppen a szőlőben terem — mondta komolyan édesapám. De már akkor fogtam ls a kezét, húztam ls kifelé az ajtón, hogy el ne vigye valaki a sarkantyús csizmámat, mire kiérünk. Én egy nyútugrással előbb kiértem, mint apám. Kíváncsian néztem körül. A venyigék még aludtak a homok alatt, de a barackfák már fölébredtek, tót ls öltöztek nienyasszonyrulffiiba. Jókedvű méhlkék zümmögtek a virágokon. Hanem sarkantyús csizmát nem láttam sehol. Szaladtam ls gyanakodva apámhoz: — Apám. melyik fa termi a sarkantyús csizmát? — Mindjárt, gyerekem, mindjárt — mosolygott, azzal lerakta holmiját a nagy eperfa árnyékába, és megfogta a kezem, — No, gyere velem! "famentünk a ViMö végére: ott megálltunk a körtefa alatt. Tellsteli volt az fakadó bimbóval, mint csillaggal a tejút. — Látod-e ott azt a cinegefészket? — mutatott fel apám a fa tetejére. 1— Látom. •— No, hát abban van a 9e sarkantyús csizmád. Ránéztem apámra. Tudtam, hogy amit 6 mond, az olyan igaz, minta nap az égen. Mégis elszomorodtam egy kicsit. — De nekem nem cinegének való csizma kellene ám! — Nem is az lesz az, fiam — ütött a vállamra apám. — Igazi legénynek való csizma lesz, Csukaorrú, csikorgós talpú. — Sarkantyú is lesz rajta? —4 Arannyal futtatott rézsarkantyü. — Nini, hiszen belenézhetek én abba a fészekbe. Hittem ls, nem ls, de nem szólhattam többet. Apám elment megkerülni a szőlőt, a cinegevarga meg abban a pillanatban röppent ki a fészekből. Néztem utána, szerettem volna megszólítani, de aztán jobbat gondoltam. Másztam föl, mint a mókus, de majd leszédültem, ahogy belenéztem a takaros kis fészekbe. Négy ici-pici tojásnál egyéb nem volt benne. — Ez egyszer áprilist Járatott velem apám — gondoltam magamban. Elfutott a pulykaméreg, belemarkoltam a fészekbe, kiszedtem a tojásokat, s egyenként a fához vertem őket. Éppen az utolsó tojáskát loescsantottam szét, mikor nagy lelkendezve odafutott apám: — Vigyázz, te, kárt ne tégy a fészekben! Egy kicsit ijedten huppantam le a fáról: — A fészekben nem tettem kárt, csak a tojósokat törtem szét. — No, oda is van akkor a sarkantyús csizma — csóválta meg apám a fejét — Hány tojás Volt? >— Négy. •— Abból lett volna négy cinegefiók. Az mind megevett voiha naponta ötven-ötven hernyót, Tudod-e, hány hernyó az? __ Nagy nehezen kiszámítottam, hogy az mindennap kétszáz hernyó. — A fiókákat az anyjuk körülbelül harminc napig etette volna. Tudod-e, mennyi az a harmincszor kétszáz hernyó? Én csak annyit tudtam, hogy az sok. Apám kiszámította, hogy a harmincszor kétszáz hernyó hatezer hernyó. — No, ezek már nem esznek egy hernyót se — néztem föl egy kicsit elszomorodva a fára. — Majd esznek őhelyettük a hernyók. Tudod-e, mit esznek? — Gyümölcsfa-virágot. Még pedig minden hernyó minden nap egy virágot — számított tovább édesapám. — Hatezer hernyó hatezer virágot. Harminc nap alatt száznyolcvanezer virágot. Alma, körte, cseresznye lett volna abból. Almából, körtéből, cseresznyéből, barackból kiárultuk volna a sarkantyús csizmára valót. SM-en a fteicien hazaérkezett a cinegemadár. Sohse felejtem el jajveszékelését a kifosztott fészek körül. Szívszaggató sírása ma is fülemben cseng. S ma is jobban fáj a szivemnek, mint az, hogy akkor egyszer lett volna sarkantyús csizmám az életben, azt ls megették a hernyók. Kiállítás a Radnóti Gimnáziumban A Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium második emeleti folyosóján egy fenyűfaléc végére szegezett papíron egyszerű felírás olvasható: "Kiállítás". Véletlenül pillantottam meg e szerény bejelentést, hiszen jskólánk hirdetőtáblám gyakran láttam színes meghívókat klubdélutánokra, bálakra, s ritkán Iskolai kiállításra is. Jólesik a farsangi karnevál hangulatában a táncon kívül mást is lótni, s ezért bátran beléptem a fizikai szertárba. Itt tanárjelöltek tettek-vettek, s a szakkör tagjai rendezgették a kiállítási termet. Pillanatnyi Irigység fogott el, mert ők a kör tagjai lehetnek. A körbc való belépés feltétele: fizikába' jeles osztályzat. Meg is látszik a kiállításon. ízléses rendezés, szép es/,közök, komoly munkn. llnktisinszkij szovjet fizikus módszerénele megvalósítását látom itt a sok kísérleti eszköz összeállításában. Ezcrt tudnak így ezek, mert már itt n szakköri munka alatt átveszik a jobbnál-jobb módszerekot. Aztán rengeteg sok fizikai eszköz: kapcsolók, csengők, tekercsek, árammérők, rádiók, sok ezer forint értékben ezzel a sokatmondó felírással: "Készült az Iskola fizikai s leltárában ebben az iskolai évben." Mindenki tudja, hogy ezt a sok-sok kí-érteti eszközt a szakkör vezető tanára és jeles előmenetelő tanítványai készítették Büszkék erre valamennyien. Az iskolában gyakorlatukat végző tanárjelöltek szavait lesem el: "Ez a művészet, pénz nélkül a semmiből előteremteni a szükséges anyagokat, ízlésesen Sszszeállítani. használhatóvá tenni és az ijúságnak átadni, hogy tudását a szemléltetés felhasználásával még jobban elmélyítse." Most már megértem, hogy ert a munkát nem kell színes falragaszokkal hirdetni. Ez a kiállítás önmagát dicséri és a szovjet tudományos módszereket ismerteti. Büszkék lehetnek rá az iskola Eötvös Loránd nevét viselő fizikai szakkörének tagjai. Csupán egyet sajnálok, hogy velem együtt nem kapcsolódhat bele ebbe az "Építsük-szépítsük szertárainkat" mozgalomba valamennyi diáktársam. De Ígéretet teszek arra, hogy a látottakon felbuzdulva. én !s az iskola jó tanulói közé kerüljek. . Kardos Ernő II. oszt. tanuló Mit kfván egy kétgyermekes édesanya? Komoly tekintetű, beszédes asszony ül velem szemben a széken. Mikula Ferencné a neve. Emiik legrégibb munkása a Szegedi Fémipari Vállalatnak. Kerek 21 esztendőt töltött már az üzemben. Amint beszél, megtudom tőle, hogy sok munkát bíztak már rá és még sohi nem csalódtak benne. Majd emlékezik: — A bombázás volt a legborzalmasabb — mondja, s elborít! az arca. Egy kis szünetet tart a beszédben, azután folytatja: — A lányom még pici volt, ott laktunk Felsővároson, a Liszt utcában. Nagyon féltem. Meg sem mertem nézni, mi történt a bombázás után a szomszédos utcákban ... Riadó volt sokszor. Egy azonban nagyon emlékezetes. Akkor férjem az Újszegedi Ládagyárban dolgozott. Fiam iskolában, lányom a nagymamánál volt. Ahányan, annyi felé voltunk. Bombáztak akkor is. És egyszer valaki azzal a hírrel jött, hogy Újszegedet bombázták. A férjem is ott volt. Hogy mit éltem át?... Nagyon szörnyű volt. Nem is jó rágondolni. Sok anya szeretné kitörölni életéből az ilyen fájó emlékeket. De nem tudja. Elég, ha csak a háborúról hall, már is emlékszik. Pedig gyermekeinek, családjának olyan szép jövőt épített. Azért küzd, dolgozik, hogy elhárítsa azt a veszedelmet, ami kettévágná mostani megelégedett életüket. Az üzemben, ahol dolgozik, most közszükségleti cikkeket készítenek. örá a merőkanalak szegecselését bízták. Ebben alapos jártasságra tett tzert. Hibátlanul adja tovább a következő munkafolyamathoz az egyes munkadarabokat, s 133 százalékot, meg 150-et is elér. A IV. Békekongresszus nemrég tanácskozott hazánk fővárosában. A Fémipari Vállalatnál ts ajándékot készítettek a IV. Békekongreszszusra. Mikuláné nem vett részt az ajándék, a kis mérleg készítésében. De az ő gondolatát, véleményét is kifejezésre juttatták a kongresszuson. Mit is kívánhat egy két gyermekes édesanya, aki szereti családját és otthonát? Békét! Békét. Ezért tanácskozott a kongresszus is. S a március 8-1 nőnapon is megbecsüléssel, szeretettel köszöntjük az asszonyokat, lányokat. A dolgos Mikula Ferencnét is, az édesanyát, - rikk — Mákén filésezeft legutóbb a József Attila Emlékbizottság A közelgő József Attila emlékünnepségek jó előkészítése fokozott szervezési munkát igényel. Lövő Ferenc elnök vezetésével legutóbb Makón ülésezett a József Attila Eiplékbizottság, amelyen meghívottakként résalvettek számosan azok közül, akik a költővel makói tartózkodása alatt kapcsolatban állottak. Indokoltá tette a mnkói ülést az is, hogy az emlékünnepségek tetemes része Makón, a költő „második hazájában" kerül lebonyolításra. Az elnöki megnyitó és a titkári beszámoló után a hozzászólások révén 6zámos elvi és gyakorlati kérdés tisztázódott, úgy, mint a József Attila szavalóverseny foltétele, elbírálása és nyertesek jutalmazása, a fiatalok kutatómunkájának és irodalmi pályázatának részletei, az elhelyezendő emléktáblák helyének megjelölése, ankét megszervezése a megye-szerte tartandó előadások előadói részére, József Attila emlékplakett forgalomba hozatala, a vándorkiállítások anyagának összegyűjtése és menetrendje, valamint a megyében és a Makón tartandó ünnepségek időpontjának rögzítése. Az Emlékbizottság makói ülésén számosan Ígéretet tettek a József Attilával kapcsolatos élményeik megírására, a még nem ismert adatok felkutatására, melyben a gimnázium szakkörének diák-tagjai végeznek nagyjelentőségű munkát. Legközelebbi ülését az Emlékbizottság Szegeden tattjaA sugárzásokról tart előadást a szabadegyetemen Szalay László egyetemi docens A Juhász Gyula szabadegyetemi előadássorozatban hétfőn Szalay László egyetemi docens, a fizikai tudományok kandidátusa fart előadást "A sugárzásokéról. A sugárzó anyagok — mint arra már a rádióaktivítás felfedezése alkalmával, mintegy fél évszázaddal ezelőtt rámutattak — környezetünk közönséges alkatrészei. Az atomfizika fejlődése, sugárzó anyagok mesterséges előállítása, ipari, gyógyászati és egyéb felhasználása az utolsó évtizedben külöhösen megnövelte a sugárzás természetének általános megértésére irányuló érdeklődést. A természetes és mesterséges sugárzó anyagok sugárzásán kívül földünket minden irányból állandóan éri az úgynevezett kozmikus sugárzás is. Az előadás ezeknek a sugárzásoknak a jellegéről, kimutatásáról, méréséről szól, kiterjeszkedik ezek tudományos és gyakorlati jelentőségére, az atomrobbantásokkal kapcsolatban fellépő sugárzások biblógiai hatására és sok más a sugárzásokkal kapcsolatos kérdésre, * Pár t hirek Közöljük az Elvtársakkal, hogy 1955. március 8-án, kedden délután 5 órakor a Pártoktatók Házában "A magyar Tanácsköztársaság" címmel Gaál Endre elvtárs egyetemi tanársegéd előadást tart. Kérjük a Magyar Párttörténet előadássorozat hallgatóit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előadáson. Agit.-prop. osztály. JUHASZ GYULA SZABADEGYETEM 1956. március 7. Este fíl 7 őrskor s tudománvegvelem néke-éj>(Hetének előadótermében (Beloiannisz tér) Szalay Lászó egyelem! dodens. a fizikai tudományok kandidátusa A SMgárzások címmel, tart előadást. Az él deklődök részére 2 forintos belépődíjjal helyet tudnak biztosítani. 1955. március 8. Este fél 7 őrskor a Tudományegyetem Központi épületének dísztermibe)! (Aula) Rávnay Tamás egyetemi tanár Az ép bőr az egészségvédetem szolgálatában címmel tart előadást. Az éi deklődök résrére ? forintos leépőd'llál helyet tudnak biztosítani. 1955. március 9. Este fél 7 órakor a Tudományegyetem Ady téri épületének előadótermében (Radnóti-terem, II. em. balra) Végh Jóaclilm főiskolai tanár Az 1848—49-es polgári forradalom és a nemzeti szabadságharc címmel tart előadást. Az éideklödők részéré 7 forint•» beléptídtjjst helyet tudnak biztoii a.il. 1985. március 11. Este fél 7 órákor a Tudományegyetem Ady téri épületének előadótermében ÍRadnótl-terem, II. em. balra) Babits László tanár Állattenyésztés takarmány néiklll olyan, mint halgazdaság vlz nélkül címmel tart előadásit. Az érdeklődők részére í forintos belépődíjjal helyet tudnak biztosítani. NAPIREND ARAMSZCNET A Délmagyarország! Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy Újszegeden március 7-től I2-ig mindennap 7 órától 10 óráig a Székelysor, Temesvári körút, Csanádi n.. Vedres n. által határolt területen áramszünet lesz. A CSONGRADMEGYET ZOLDSéO-. OYCMÖLCSERTÉKESITO SZOVETKEZEtI KÖZPONT (volt MEZOKER) felhívja mindazoknak a folyó gazdasági évre ázérződött termelöknek figyelmét, akik a szerződés megkötésekor korai és középkorai zöldségfélékre vetőmagot Igényeltek és azt ezidelg még nem vitték kl, a következmények terhe mellett március 10-lg feltétlenül Je'entkezzenek vetőmagjukért a helybeli zöldség-gyümölesrelvásárlö telepen. A Zö'dségtermélésl szerződésre Igényelt vetőmagvak — a hüvelyesekén és hagymafélékén kfvül — teljesen Ingyenesek. A SZELLEMI SZAfiADFOGLAÍ.KOZAST (orvos, ügyvéd, szülésznő, nyelvtanító, stb.). valamint egyéb tevékenységet (bérszántő), stb. folytatók március 15-lg az 1954. év! adóköteles tiszta Jövedelmükről általános Jövedelemadó-bevallást kötelesek benyúltam az Illetékes kérflletl tanácsok pénzügyi csoportjához. Bevallásnyamtalvány ugyanott kapható. Vb. elnök. FELHÍVÁS Felhívjuk a Külsö-baktói egyénileg dolgozó gazdák figyelmét, hogy március 6-án délelőtt 10 órakor a volt Csurl-féle vendéglő helyiségében gazdagyiüést tárt az elnökség, melyre az érdekelt gazdákat meghívja. Az ott hozott határozatok azokra is kőtelezőek lésznek, akik nem vesznek részt ízen á gazdagyüléseil, Elnökség té IDÖJARASJELEVTES 1955 ^A Várható Időjárás MA RC US • vasár,nfP "Sj Eto• seu felhős Idő, több helyen, elsősorban a Dunántúlon havazás, később havasesö. MérVASARNAP U sékelt délkeleti, déli szél. az éjszakai fagy gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet vasárnap mínusz 2 plusz I fok között. A fűtés alapjául szolgáld várható »6zéphőmérséklet vasárnap mínusz 1-mínusz 4 fok között. MOZI Szabadság: Amikor a mezők virágosnak. — Svéd film (március 9-ig.) Vörös Csillag: Rózsa és csavargó. — Finn film (március 7-ig). Kémek a vonaton. — Csehszlovák film (március 9-lg). Fáklva: Eltáncolt aranyak. — Csehszlovák film (ma utoljára); hétfőtől: Forró szivek. — Olasz film (március 9-ig). Az előadások kezdetp vasárnap fél 4, fél 6 és fél 8. hétköznap fél 6 és fé! 8. Későnjövők csak a hfradó utáni szünetben mehetnek be a nézőtérre. Ma délelőtt fél ll-kor matiné a Vöröa Csillag-moziban: Szárnyaló dallamok. Postás Kultúrotthon: Délután 4: Holnapra mindenki táncra perdül. — Csehszlovák film. HETI SZÍNHÁZI M0SOR Ma délután 3: A kőszfvfl ember (lal — Béílelszflnet. Este fél 8: Csárdáskirálynő. - Bérletszünet. ,. 7-én nincs előadás. 8-én, 7: Székelyfonó. — Parasztbecsület. - Vasvári-Katona bérlel. 9-én, 7: Csárdáskirálynő. — Bérletár! net. _ 10-én. 7: A köazfvfl ember fial. — Ady bérlet. 11-én. r. Csárdáskirálynő. — Bér'etszünet. 12-én, 3: János vitéz. — Ifjúsági előadás. Este 7: A kőszfvfl ember fial. - Bérletszünet. KAMARA SÍIN HAB (Postás Kultúrotthon) Ma este fél 8: Tolpone. — 18 éveií felülieknek. ___ 11-én, 7: Volpone: — M éven felülieknek. KAMAKA BÁBSZÍNHÁZ (Dózsa György 8. 16/t>) Délután 3: Elvarázsolt narancsok. MUZEUM Fehértó welt értő élővilága (Kultúrpalota, Roosetér); Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsarnok) héttő kivételével mindénnap délelőtt 10 órától d. u. 6 óláig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-tSI Z1 őriig. ... e. ... - t ... - vBnmk kej. 3 erátg, f | 20-tg; Vasárnap 9-töl 13 óráig. vasárnap 9-töl 13 óráig. Szákkönvvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 14-181 Gprklj-könyvtár könyvkötcsönzést Ideje: Hétfő, kedd. szerda, pénték délelőtt 8— 12-ig, délután 13—15.30-ig; csütörtök, szombat: délelőtt 10—14-ig. délután 15—19-lg; vasárnap délelűtt 9—12-!g. Somogyi Könyvtár: Kölcsönzés !3 órától 18 óráig. Az olvasótermi szolgálat ez építkezés miatt egyelőre szünetel. Ifjúsági kölcsönzője (Takaréktár u. 3. sz.): kölcsönzési idő kizárólag 14 éven alullak 1 észére 12—4 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés szerda kivételével minden hétköznap d. «3—6 óráig, szombaton d. e. 10—1 orág, délután 2-6 óráig. Tanácstagok fogadóórái VÁROSI TANACSTAGOK FOGADÓÓRA! Dr. Fülöp Pál, 6-án, 9— 11-ig, Tolbuchin sugárút 39. Juhász Zoltán, 6 án, 9—M-ig. Madách n. iskola. Ordögli Mihály, 6 in, 10-12 lg, Temető H. 4. szám. Árendás György, 7-én, 4—7-tg, I.omnletl u. 161. lakás. Kovács Józsefné, 7-én, 4-6-lg, Kossuth Lajos sgt. 63. KlK helyiség. Lacsán Mlhályné, 7-én, 5-7-ig. Pedagógiai Főiskola, Április 4. útja 6. Gál János. 8-án. 6-8-lg, Gépipari Technikum, Kálvária tér 6/a. Héger Károlyné. 8-án, 5-7-lg, Rózsa Ferenc sgt. 9. párthelyiség. Németh Józsefné, 8-án, 6-7-lg. Gutenberg u. iskola. Nyerges Ferenc, 8-án. 5-7-lg. Árpád téri Gvakorló Iskola. Varga István, 8-áR, 5—7-lg, Temesvári krt. iskola. Vass István, 8-án, 4—6-ig, Építőipari Technikum. Kádár Emil, 9-én, 5—7-lg, Orgona u. 3. MSZT helyiség. Tombácz Ferencné, 9-én, 5—7-lg, Szent György téri iskola. AZ I. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADÖÖRAI Frártyó Antal, március 7-én. 6—7 óra, Újszeged, Ifjú Gárda Fiúotthon. I.ácsán Mihályné, 7-6n, 5—7 óra, Április 4 útja 8. Gyakorló Iskola. Botos István, 8-án, 5—7 óra. Szent György téri á't. Iskola, 9. szoba. Götz Gyuláné. 8-án, 5—7 óra. Építőipari Technikum, Deák Ferenc és Horváth Mihály u. sarok. ördögh .lánosné. 8-án. 6—7 óra. Gyakorló Iskola, Árpád tér. Rozsos Antalné. 8-án, 5—7 óra, Juhász Gyula ált. iskola, Gutenberg utca. Szlhflszky János, 8-án, 8—7 óra, Újszegedi MDP alapszervezet helyisége. RózSa Ferenc sgt. 9. Várhelyi István, 8 án, 4—6 óra, Alsótiszapart, Akácfa 11. 32. Molnár Teréz. 10-én, 4—6 órá, Újszeged! Állami védönöképző. II. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADO ORA1 Lippai Szilveszter, 6-ffn, 10-12-lg, Temető u. 4. szám. Fodor Béláné, 8-án. 4-6-lg, Kossuth Lajos sugárúti KIK Iroda. Csurgó Mihály, 6-án, 4-6-lg, Felsővé, resi feketeföldek 210. szám. III. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADOÓRAI Dr. Fülöp Pál, 6-án, 9-Il-lg, TotbucliM sugárút 39. szám. Imre Zoltán, 7-én. 4-6-lg, Kossuth Lajos sugárúti KIK Iroda. MEGYEI TANACSTAGOK FOGADÖÖRAI 6-án, 9 órától 12 óráig Farkas Sándor Sándorfalván, 7-én. 9 órától 12 óráig Tóth Lajos Balástván, 8-án 9 órától 12 óráig S pos István Dócon, 10-én 9 órá lói 12 óláig Fövényes András Algyön, Török István Domaszéken tart fogadóórát válaízud részére a helyt tanácsnál. FELHÍVÁS Felhívjuk az érdekelt gazdák figyelmét arra, hogy akik !ábasjó>szágaikat a nyári Időtartam alatt a közlegelön akarják tegeltetnl, a kormányrendelet értelmében kötelesek jószágonként fél köbméter érett trágvát a közlegelöre kivinni és azt ott szétteríteni március 15-ig. A kivitelről a megbízott legeltetési bizottság tagjaitól Igazolást kell kérni, amit a fúbér kiváltása alkalmával kell bemutatni. Aki ezen Igazolásnak nem tesz eleget, az 20 forintot köteles fizetni trágyamegvállás elmén. Az átvételt igazo'Ja a rókusi legelőn Széli József, a Külső-baktól legelőn Térbe Mihály, a JertcJl legelőn Csurgó Mihály. Legeltetési Bizottság — "Minek nevezzelek" címmel hétfőn este 7 órai kezdettel tartják meg a Juhász Gyula kultúrotthonban a TTIT és a kultúrotthon közös irodalmi sorozatának negyedik előadását A XIX. század magyar szerelmi költészetéről az előadási Madácsy László főiskolai docens tartja. A műsorban közreműködnek a Nemzeti Színház művészei isj l.ászlóffy Kata, Miklóssy György és Káló Flórián, •