Délmagyarország, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-03 / 28. szám

DELM0GY9RORSZBG CSÜTÖRTÖK, 1955 FEBRUÁR 3A PHJSI&A Tk öme úgy hörpinti fel a tányér tojáslevest, mintha vizet inna, állva happolja be a grízestésztát, s a mosatlant az asztalon hagyva, már zárja is be maga után a konyhaajtót. Pedig mamuska mindennap a lelkére köti, hogy legalább egy konyharuhával terítse lo az edényt — de mamuska csak nyolc óra után jön haza, addig van idő. S különben is ki törődik ilyen dolgokkal élete nagy pillanataiban? Döme érzi, hogy ilyen nagy pillanat előtt áll... Délelőtt kisütött a nap, felszáradt a tegnapi sár, s a Bíbiccel megegyeztek, hogy ma lejátsszák a múltheti fejelömérkőzés visszavágóját. Döme előtt csak egy cél lebegett most: megnyerni ezt a mérkőzést! A múltkorit ugyanis Bíbic nyerte, igaz, szerencsével, de Bíbicnek mindig pokoli szerencséje van. Az udvarban éktelen nagyot fütytyent — nem mintha Bibic gyöngébb figyelmeztetést nem hallana meg, hiszen egy házban laknak, — csupán megszokásból. S a füttyre az udvar túlsó oldalán egy kis kócos fej jelenik meg az ablakban. — Várjál már, mama csak most ment ki a főzelékért, öt perc múlva... U áromszor öt perc is elmúlik, amikor szótlanul, egymás mellett elindulnak a térre. Ha így látod őket, Dávid és Oóliát jut eszedbe ... Döme testes, vállas, jól megtermett legényke, majd egy fejjel magasabb a gigerll Bíbicnél. Döme lustán lépeget, a Bibic mégis majdnem szalad mellette. Dömének nagy kerek feje, lapos orra, kicsit behízott, tompafányű szeme Van, fején az elmaradhatatlan kék svájci-sapka. Bibic feje hisszúkás, s nagy orral, nagy füllel, örökké mozgó, villogó fekete szemmel áldotta meg a természet. Sötétbarna haja állandóan összekúszált, mintha csak az elébb markolt volna bele valaki. Kiérnek a térre, Amíg Bibic leszúrja a négy kapufát jelentő veszszőt. Döme -bemelegít*. Kétszer körülszaladja a teret, hajlong, előre, aztán hátra, majd beáll kapuja közepébe, csípőre teszi a kezét, s úgy néz Bíbicre, mintha azt akarná kérdezni: hál tényleg ki merészelsz állni? Olyan lenyűgöző a játék, hogy még az októbervégi napocska is belemelegedik az izgalomba, s szinte megáll az égen. Majd hirtelen elszégyelli magát megkomolyodik, s elsiet egy emeletes ház mögé. — Fejeld az utolsót! — kiáltja Bibic. — Hosszubbítsuk meg tizenkettőig! — Nem lehet, mindjárt négy óra... . -i- Félsz, hogy kikapsz? — Menj már. hisz 6:0-ra vezetek! De tudod, hogy haza kell mennem. — Tudom, a kisfiúnak tanulnia kell, mert ha nem, a mama elveri a vizeskötél.'el... — S mert Bibic erre se hajlandó tovább játszani, s már szedelőzködik ls, Döme dühösen kiabál rá: — Gyáva kutya! Félsz, hogy legyőzlek! Menj csak a mama szoknyájához, ott a te helyed! Ez a jelenet minden délután megismétlődik. Bibic játszik négy óráig, akkor hazamegy tanulni. Döme először könyörög neki, azutáh vitatkozik vele. s mikor látja, hogy ezzel se ér célt, csúfolódik a mama szoknyájával. Igaz, Bibic mamája, — de még egyetemista bátyja is — sokszor kérdezi tőle a leckét, de ha nem kérdezné, Bibic talán akkor is tanulna. Dömét soha nem kérdezik ki otthon. Apa minden másnap szolgálatban van, amikor otthon van, vagy alszik, vagy dolgozik kint a kertben. Mamuska majdnem mindig délutá.nos. Nincs idejük Dömével foglalkozni. — Csak meg ne bukj — szokt a mondani Aoa — mert akkor elzavr„<„it a háztól. bir négy órakor hazamegy, Döme még kóborol egy kiesit. kimegy a ligetbe, megnézi a halászokat. Sötétedéskor beállít Bíbichez: — Megcsináltad már a számtanpéldát? ... Te, fordítsd már le az croszt,.. Bibic fordít, s Döme leírja a magvar szöveget egy papírlapra. A papírlapot bennehngyia a könyvében, s ha másnap Tógyer bácsi felszólítja onnan olvassa le a magyar fordítást. Persze, nem pontosan, csinál rgv-két hibát. — így nem olvan feltűnő... Tógyer bácsi hümmög, kijavítja a hibákat, s azt mondja: B (ELBESZÉLÉS) — Négyes ... Az osztályfőnök mondta ugyan, hogy a puskázás (mert így mondják ezt diáknyelven) közönséges csalás, de Tógyer bácsi nem mond semmit, nála lehet puskázni. Nagyon öreg már Tógyer bácsi, s nagyon rosszul is lát, de mert kevés a tanár, ő tanítja az oroszt, a magyart, — sőt még a matematikát is. Ott ül az öreg az asztalnál, ha két órája van egymás után, még a szünetben is. És majdnem mindenki puskázik nála. Konda, meg Szúnyog nem, de ők magolnak, mindenki tudja róluk. És Bibic sem puskázik, de Bibic tanul, lefordítja az oroszt, megcsinálja a házifeladatokat, a matematikát, a magyart... — Hű, magyar fogalmazást is kell írni! — jut eszébe a már indulni akaró Dömének. — Add már ide, ne félj, nem másolom le, csak lássam hogy milyent is kell írni... II azamegy, elrakja a déli mo* satlant, szószerint lemásolja Bibic fogalmazását, olvas egy részt a Helsinki Olimpia című könyvből, leoltja a villanyt, s levetkőzik. Az udvar túlsó oldalán, a szembenlévő szobáiban még világosság van. Bibic még tanul. Fel-alá járkál, könyvvel a kezében. Megáll, egy pontra néz, a szája motyog valamit, s újra megindul... — A kis Bibic — mondja mosolyogva Döme. Van ebben a mosolyban egy kis megvetéá, s egy kis sajnálat is, Bi-j bic iránt .» Diákember számára nincs nagyobb boldogság a vakációnál. Különösen érzi ezt Döme egy szép napon, amikor Bibic megint egyedül hagyja a téren. — Gyáva kutya! Anyámasszony katonája! — kiáltja utána. S a kis Bibic, életében most először, visszafordul. — Jobb lenne, ha te is az egyeseiddel törődnél, s nem csúfolnál. Kutas tanár úr megbuktat! Hidegvizes zuhanyként éri Dömét a kis Bibic szemtelensége, de nem tud megharagudni rá. Bibic kimondta azt, amit H}ár ő is érzett: ha így mennek tovább a dolgok, baj lesz. Az öreg Tógyer bácsi nem tanít az osztályban, helyette Kutas tanár tanítja az oroszt meg a magyart, s Kutas tanár úrnál nem lehet csak úgy papírlapot bennehagyni a könyvben. S az egyest is beírja, ha nem tud valaki, nem úgy, mint Tógyer bácsi. Dömének is van már négy egyese. Bibic elmegy, s Döme nyomott hangulatban, vívódó bensővel egyedül marad a t,éren gondolataival. Három út áll előtte, három lehetőség. Vagy megbukik, s akkor apa elzavarja a háztól, — egészen biztos, hogy elzavarja, apa nem szokott tréfálni. Vagy tanul, s akkor neki is haza kell mennie négy órakor, mint Bíbicnek, s oda a gondtalan. szabad élet... Vagy ... ÜJ puskázási módot talál fel... Korszerűsít! — Korszerűsít! — Dömének nagyon tetszik a szó, elmondja, vagy háromszor magában, azután hangosan is. nevet egyet, s egykedvűen elindul haza ... Másnap délután szokás szerint szidja Bibicet, de amikor meggyőződik, hogy ez szokása szerint nem fordul vissza, utánamegy. — Ugy-e. lefordítod nekem az oroszt? — kérdi, amikor belépnek a 1'-nun. 11 bic lefordítja, s Döme leírja egy papírra. Utána lemásolja a hézifeladatokat, s hazamegy. Kihegyezi a legfinomabb ceruzáját, s apró, alig látható betűkkel -belerajzolja* az orosz könyvbe, a sorok közé a magyar szöveget. Lassú és fárasztó ez a művelet, de megéri, mert hiába sétál Kutas tanár egész órán a padok között, ezt nem veszi észre. Döme ugyanilyen apró betűkkel felírja a magyar könyv borítólapjára a házi feladatot, s elkészíti a többi órára is a puskákat. ... Már késő este van. Döme fáradtan, tompa aggyal kel fel az íróasztaltól. Leveszi a polcról a Helsinki Olimpia című könyvet, belelapoz, aztán leteszi, s vetkőzni kezd, Az udvar túlsó oldalán, a szembenlévő szobában Bibic is vetkőzik. Hálóingben mégegyszer átolvassa az egyik könyvből a leckét, egv másik könyvet odakészít az éjjeliszekrényre. s eloltja a villanyt. — A kis Bibic — mondja félhangosan Döme, s csupa megszokásból mosolyog is hozzá. De nincs ebben a mosolyban se megvetés, se sajnálat, csak egy kis fásultság. Elrepül egy év, s az új tanév új veszélyeket rejteget Döme számára. Mindjárt az első úttörőgyűlésen Szarka — az a minden lében kanál — arról beszél, hogy a puskázás csúnya dolog, s az úttörők feladata harcolni ellene. Több se kellett Szúnyognak, Döme szomszédjának. Gyűlés után odasúg Dömének: — Ha mégegyszer beírod a sorok közé a fordítást, felállók órán és jelentem. — Árulkodó! Szép kis úttörő vagy! — intézi el Döme. De Bibicet. aki szintén ezzel áll elő délután, már nem tudja ilyen egyszerűen elintézni. — Jól van, nem írom be többet, — morogja, s magában azt gondolja: ú jból korszerűsíteni kell... S másnap, ebéd után azt mondja Bíbicnek: — Fordítsd le az oroszt. — Hát nem jössz fejelni? — Nem érek rá. Fordítsd le az oroszt, s ne törődj mással! Bibic lefordítja, s Döme leírja. Azután bezárkózik a szobájába, s hosszú, háromujjnyi széles halványsárga papírcsíkokat vész elő. Az egyikre ráírja az orosz fordítást, a másikra a- matematika példákat, a harmadikra a történelem lecke évszámait és neveit. Azután a papírszalag két végére gumit köt. az egyik végét bevarrja a kabátbélésbe. a könyök tájára, a másik gumi kilóg a kézfejénél. Ha felszólítják, a kilógó guminál fogva kihúzza a puskát, s egyszerűen leolvassa a leckét. Ha valamilyen veszély fenyegetné, elengedi a puskát, s a könyökénél lévő gumi berántja az egész alkalmatosságot a kabátujjba, Bizonv, nem kis időbe kerül kéthárom ilyen puskát elkészíteni. Döme már csak nagyritkán megy ki délután a térre, s ha ki is megy, néha érthetetlenül három órakor azt mondja Bíbicnek: menjünk. S egész délután ott ül az íróasztalnál és '-"rmöl... í1 jfél is elmúlik néha. mire elkészül. Fásultan kel fel az íróasztaltól, elindul a polc felé. ahol a Helsinki Olimpia porosodik, de feleúton meggondolja magát, ledobja a kabátját a székre, s levetkőzik. Az egész házban sötétség, csend. A szembeniévé szobából békés szuszogás hallik. Bibic az igazak álmát alussza. — A kis Bibic — mondja törődötten Döme, s arca kínos, görcsös mosolyba rándul. Valami nagy megvetés és szánalom van ebben a mosolyban — önmaga iránt. Petrovácz István HOL VANNAK a szegedi pézsmavadászok A kábítószerek élvezőinek paradicsoma ...4 kábítószerek élvezetének problémája minden eddiginél élesebben vetődik fel" — irja a New-York Herald Tribüné, s mindezt elrettentő adatokkal támasztja alá. A kábítószer, s különösen a heroinkereskedelem az egész országban elterjedt. Valaha 3000 olyan embert tartottak nyilván az Egyesült Államokban, aki kábítószerek rabja volt. Jelenleg csupán New-Yorkban vagy 90.000-en élveznek kábítószereket. jelentős részben fiatalok. 1954 első liz hónapjában löbb mint 640 olyan ifjút és leányt tartóztattak le, aki rendszeresen szedett kábilószereket. 1951-ben New-Yorkban az iskolások közül 1500 volt kábítószerek rabja. Miért terjed a kábítószerek élrezete az Egyesült Állomokbant A lap ezt a következőkkel magyarázza: „A nyomortanyákon született és nevelkedett emberek, akiknek nincs lehetőségük képzettséget szerezni, a heroin vagy morfium hatására ábrándjaikban bírók, orvosok, basc-ball csillagok lesznek". Egyiküknek sin-s háza, „normális, nyugodt otthona. — folytatja a lap. — Mindegyiknek családi bajai vannak, vagy munkaproblémái ... A kábítószer élvezete ezeknél az embereknél egy mód arra, hogy elfeledjék a terhes valóságot". A New-York Herald Tribüné adatainak fényében nem valami vonzóak az agyonmagasztalt „amerikai életforma" gyönyörei. Eyenkor télvíz utolján sétáló embereket lehetett látni még négy évvel ezelőtt is a Tisza partján. Sokan azt gondolták, hogy ezek nz emberek „lopják a napot", munkakerülök. Pedig, ha valaki megfigyelte őket, akkor láthatta, hogy ezek az emberek a hideg ellenerő is sokszor térdig gázoltak a vízbe, majd gyorsan ásni kezdtekNem „naplopók" voltak tehát, hanem becsületes emberek, az értékes pézsma-patkány vadúszói. Sokan el sem hiszik, hogy a pézsmabunda elkészítéséhez milyen sok munka kell. Vegyük csak a pőzísmavadászók munkáját, a legközismertebb szegediekét. Prágai Józsefét, Prágai Andrásét, Szekeres Imréét és „Dezsán"-ét. Minden reggel korán, napfelkelte előtt nekivágnak a vízpartnak, a kubikgödröknek, a nagyfai és körtvélyesi holtágaknak, s nagy figyelemmel n-ézik a földet. Százan és százan nem veszik észre azt, amit egy pézsmavadász szeme már messziről meglát. Az a szokása ugyanis a pézsmáknak, hogy reggelenkint legelné járnak. A vízből kijövet, szinte csapást vernek a parton, mely kb. egy centiméter széles. Bundájukról a víz hoszszú farkukon csurog le és igy — csapást vernek. A pézsmavadász ezt a csapást keresi. Ha ráakadt, már biztos a siker. Pedig még csak ezután jön a munka javaMegkeresik a pézsma vízaialti lyukait. A pézsma a parti részen, szárazon él, ellenben a kijárói mindig a víz alatt vannak, sokszor 20—30 centiméter mélyen. Nincs mit tenni tohát a pészmavadásznak, bele kell gázolni a vízbe. Lábbal és szúróvassal tapogatja ki a lyukakat, majd a 8—9 lyuk közül — annyi lyukat fur legtöbb szőr a pézsma a viz szintje alatt '— csak egyet hagy szabadon, a többit betömi. A szabadonhagyott lyuk után most már megindul az ásás, követik a föld alatti alagutat. A megriasztott pízsmnpatkáhittk - T nem tudnak menekülni, a betömött lyukaktól és visszafordulnak fészkükbe. A pézsmavadászok pedig ásnak, sokszor kéthárom köbméter földet kitermelnek, mire ráukadnak a fészekre. A csoportosult élő pézsmákra rábukkanva, kézzel, csabdával és kutyával teszik árlalmatlannú a patkányokat, majd megnyúzzák őket. Megesik az is, hogy 20—25 pézsmát fognak egyszerre. — Emlékszem rá — magyarázza Prágai József —, hogy egy fészekben 34 pézsmát fogtunk el, de szerényen számítva — ötöt-hulot elszalajtottunk. A pézsmnvndászokat is éri elég sokszor balsiker. Szabadon hagynak véletlenül egy lyukat- Ilyenkor áshatnak egész Ttnp, pézsmát azonban nem találnak, mert azok „meglépnek" a szabadon hagyott lyukon. Ilyen volt a pézsmuvadászok élete. Azért mondom, hogy volt, mert ma már nagyon kevesen foglalkoznak pézsmavadászntlal. Hogy miéri? Adjanak erre feleletel maguk a pézsmavadászok. — Én> András öcsémmel jártam pézsmuvadászutra — magyarázza Prágai József. — Hetenként sokszor 50—60 darab pézsmát szállítottunk az álvevőhelyre. De tudja, nem mindig igazságosan vették át tőlünk itt 11 pézsmát. Lehet azért, mert sokat hoztunk, lehet, hogy más oku volt nekiMit mond erre Kosa Géza, a Nyersbőrfelvásárló Vállalat kirendeltségének vezelője? — Tessék megnézni az átvételi clismervényeket. Az átvételi elismervények valóban azt mutatják, hogy aki egykét darab pézsmát hozott, azok közt kevés volt a harmad, — vagy negyedosztályú, nem is ukndt ötödosztályú, de akik tucatjával hozták a pézsmái, azoknál bizony még ötödosztályú pézsmabőr is akadt, s nagyon kevés volt az elsőosztályú. Ma már nchéz lenne megállapítani, mi ennek az oka. azonban az lény, hogy ez év januárjában még a százat sem éri el a péismabörök száma, hololt régebben 800. sőt ezer pézsniítbőrt ls hoztak be egy hónap alatt. Hallgassuk azonban tovább a pézsma vadászokat— Nagy hiba az is, hogy a Vadásztársaságok kisajátították maguknak a pézsmafogást és a vadörök a Vadász Egyesületek felszólítására elkergetik a pézsmuvudászokut- Lehet, hogy magas keresetünket irigyelték meg és zsebre szerették volna vágni azt a pár ezer forintot, umit mi kerestünk. Sajnos, azonban azt elfelejti mindenki, hogy pézsmát puskával lőni nem igen lehet. Ha közelről lövi, a sok sörét kilyukasztja a bőrt, ha távolról lövi, akkor meg nem találja el. Egyet azért csak elérnek a vadászok: elkergetik más vidékre a kincset, a pézsmát. A pézsmabőrök számának csökkenése tehát erre vezethető viszsza. Átnézvo a kifizetési jegyzékeket, megállapíthatjuk, hogy a vadászok esak nagyritkán hoznak pézsmabőrt átvételre. — Van még más oka is, hogy mi abbahagytuk a pézsmavadászatot, Ez pedig az, hogy a nagyfai, körtvélyesi és mihálytelekj holtágokról kirekesztettek bennünket. A nagyfai célgazdaság nem ad engedélyt, hogy a pézsmavadászatot a gazdaság területén folytassuk. Ugyanígy tesz a Fehértói Halgazdaság is, holott Fehértón van a környék leggazdagabb pézsmatelepe. Mind igaz, amit Prágai József eln^ond. Egyszerűen nem veszik figyelembe egyes állami vállalatok vezetői, hogy a pézsma vadászata országos érdek, hogy a pézsma aranyat ér. Bármennyi pézsmabundát gyártunk is, azt mind magas áron átveszi külföld, valutát ad érte. Egyes vezetők nemtörődömsége azonban akaratlanul is hátráltatja államunk érdekeit. Árpikor felhívtuk telefonon a Fehértói Halgazdaság főkönyvelőjét, akkor bizony nagyon kacifántos" választ kaptunk. Olyan sehideg — se meleget, amely engedi és nem is, hogy a pézsmavadászok — akik vállalják, hogy a kitermelt földet vissza is helyezik — a halgazdaság területére mehessenek. Inkább tűri a Fehértói Halgazdaság, hogy a pézsmák megfúrják a reteszeket, pusztítsák a halakat, minthogy engedélyt adjanak a pézsmafogásra. Szólni kell néhány szót a Nagyfai Gazdaságról is. Itt sem engedik meg, hogy a pézsmavadászok pézsmát fogjanak. Vajon miért? Azért, mert 43 forint 85 fillért fizetnek a pézsmavadászoknak egy-egy pézsrnabőr után? Minden arra mutat, hogy a gazdaságok vezetői és nem utolsó sorban a vadászok irigylik a pézsmások keresetét, azokét, akik 15—20 év óta élnek már pézsmavadászatból. Természetesen, a nyersbőrbegyűjtő vállalat is „ludas" abban, hogy Szegeden jótormén egyik évről a másikra megszűnt a pézsmavadászat. A vállalat tudomásul vette, hogy kevesebb pézsmabőrt hoznak be és nem „kopogtatott" sehol a pézsmavadászok érdekében. Jóllehet, ha ezt megtette voLna, ma már a régi hírneves szegedi pézsmavadászok folytatnák mesterségüket. — Higyjék el, mi nagyon szívesen vadásznánk pézsmára, mert megéri — mondják azok a pézsmavadászok, akik most üzemekben helyezkedtek „1 és talán már örökre lemondtak a pézsmafogásról. Vajon mire várnak még ezután is az illetékesek? Talán arra, hogy a pézsma majd magától besétál az étvevőhelyre? Ez soha nem történik meg és ezért haladéktalanul intézkedjenek, mert a pézsmavadászat országos érdek! Förgeteg Szilveszter