Délmagyarország, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-03 / 28. szám

CSÜTÖRTÖK, 1955 FEBRUÁR 3. 0ELM8GYÜPCRSZ0G A szegedi ipari üzemek vezetőinek értekezlete Szeged ipari üzemeinek vezelői a Szegedi Városi Párt-Végrehajtóbizoltság kazdeményczf'sére tegnap délután 3 órától értekezletet tartottak a Pártoktatók Házában. Megbeszéltek, mik azok a teendők, amelyeket végre kell hajtani Szeged ipara gazdaságosabb termeléséért. A varos üzemeiben is fontos, hogy a felszabadulási munkaversenybon jelentős eredményeket érjünk el a termelékenység növelésében, az önköltség csökkentésében. a minőség javításácikkek ban, s a közszükségleti gyártásában. Az ipar egyes kérdéseiről Gulyás Ferenc, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke és Nagy Sándor, a Szegedi Textilmüvek főmérnöke adott ismertetést. A megbeszélésen résztvett és fölszólalt Németh Károly elvtárs, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára. Az értekezletről zelebbi számában tes tájékoztatást. lapunk adunk legkörészleMegérkezett Szegedre az idei első homok szállítmány a Marosról Jó magasra felugrott a Tisza vízszintje az utóbbi hetekben. Az apadáskor pedig hatalmas jégtáblák úszkáltak, zajlott a szőke folyó, köd borította a Tisza táját. Emiatt a homokkitermelés sem kezdődhetett meg. Pedig a szegedi építkezésekhez már nagyon kell ez a fontos építőanyag. Makóra, meg távolabbi részekre is jártak homokért. Szerdára aztán elvonult a jég, a szinte tavasziasan sütő nap áttörte a ködöt és a Szegedi Homok-kitermelő Vállalat dolgozói megkezdték a munkát. Kis motoros hajóval mentünk fel a Marosba. Gyanúsan szép volt az idő, nem tudni, a medve visszafordulti-e barlangjába?... A táj még téli képet mutat: a fák kopárak végig a Tisza, s a Maros mentén. A téli kikötőnél megállunk egy rövid időre: a -Mária- és a -Manci" nevű homokos hajókat csatoljuk a motor után s húzzuk fel mintegy 4 kilométerre a Marosba. A piros bólya már látszik, s a kanyar után ott van előttünk a kotróhajó, mellette szorosan a -Maros" homokoshajó. Kikötünk. A motor megáll, s csak akkor válik hallhatóvá a kotróhajó motorja, amely hajtja a kotrógépet. Kis "puttonyok* merülnek a víz alá mélyen, s a Maros fenekéről emelik ki az éles homokot. Már emelkedik is ki a víziből a teli puttony, amelyen lyukaik vannak, hogy azokon kifolyjék a víz, s fent a magasban önműködően kiborul a homok egy vasteknőbe, amelyen leszóródik a hajóba. Juhász Mihály és Dudás Demeter József hajósok lapátolják szét a homokot. Telik a hajófenék. Az öreg Török Antal bácsi egy kart nyomogat, — a hajó fenekére a homokból csurgó vizet szivattyúzza ki. — Májusra ezt is gépesítjük Török bácsi — jegyzi meg Kancsik János, a motoroshajó motorvezetője. A homokoshajó egyik fele megtelt. A kotrógépet felemelik, hogy ne érjen a fenékhez, magát a hajót feljebb húzzák, hogy a rögzített vasteknő a homokoshajó másik oldalának közepéhez kerüljön. A puttonyokat ismét leeresztik vagy 3 méter mélyre, a gép megindul és 8 órai munkaidő után a 60 köbméter homok jó lenyomja a víz alá a «Maros*-t. Újvári József kotrómester egyelőre befejezi munkáját, itt alszik majd az éjjel a hajón. Jó kis kabinja van, bőségesen el van látva pokróccal. A motoroshajó nagyon ügyesen a *Maxt>s«elé kerül, megfordul és húzza a teli ••sleppet" le egészen a szegedi rakpartig. A hajót Gerebecz Sándor vezeti nagyon ügyesen. Hangosan dudál, jelzi, hogy fordul, kiköt. A Tisza partján sétáló emberek, gyermekek csoportosulnak, nézik, figyelik, hogyan érkezik, meg az első homokszállítmány Szegedre. Ismét kikötünk. A szállítószalag már be van állítva, hogy ma reggel megkezdjék a kirakodást, délben pedig üresen húzza vissza a "Maros*-t a motoros, s a két kisebb hajót onnan fentről megrakva húzza le. A parton Molnár János régi kubikos segédkezik a kikötésnél. Kérdezzük meg őt. megváltozott-e a kubikos munkája? — Meg bizony — válaszolja. — Azelőtt mindenki láthatta itt a Tisza partján — különösen, ha alacsony volt a vízállás —, hogy száz métert is kubikoltunk felfelé, meg a parton, hogy kihordjuk a hajóból a homokot. A lábizmok, a tüdő érezte meg legjobban. Most 5 métert hordunk csak éppen a gépig. Tizenkét ember munkáját most hatan végezzük. A szalagon aztán szalad a homok. Három szállító szalagunk van, megy majd itt a munka. Igaz, az egyik hajónk, a "Szabadság* még javítás alatt van, de rövidesen az is elkészül és akkor egy hajót mindig beraknak, egyet pedig ki. A vasúti szállítás is gyorsabban fog menni, ha lemegyünk a klinikák elé. Ott — ha pontosan megérkezik a vagon — a hajóból egyenest a kocsikba lehet rakni a szállító szalaggal a homokot. Csak a rakpart azon részét mielőbb javíttassa ki a Tanács. Megérkezett tehát az első homok. A szegedi építkezéseket végző vállalatok minden bizonnyal örülnek, hogy innen kapják már a homokot ismét a Tisza partjáról. M. T. BORITEKTOL BORÍLT]£KIG.. A fénykép útja a Fényképész Szövetkezeiben FORRÓ JŰNIUSI DÉLELŐTT járt először Szegeden Kiss Jánosné. Kelebiáról jött, ügyes-bajos dolgait intézni. Dolga végeztével a Lenin utcán sétálgatott, a kirakatokat nézegette. A Fényképész Szövetkezet kirakata előtt sokáig állt. — De gyönyörű képek. Ilyen szépet még nem láttam. Itt fényképeztetem le én is Jancsikámat — határozta el. Egy napsütéses januári délelőtt, kocsi állt meg a Lenin utcai fényképész szövetkezet előtt. Csinos, fürge asszony ugrott le a kocsiról, s féltve emelte le gyermekét. Mielőtt benyitott volna a szövetkezet ajtaján, mégegyszer végig nézte a gyermekképeket. — JÓNAPOT KÍVÁNOK — nyitott be Kiss Jánosné a kellemesen fűtött, szép fényképekkel ízlésesen díszített szövetkezetbe. A kisfiámról szeretnék egy sorozat képet csináltatni. — Tessék helyet foglalni, — szólt barátságosan Manusits Istvánné, majd mosolyogva egy borítékot adott Kissné kezébe. A borítékon szám olvasható: 43452. Egy évvel ezelőtt a fényképezésre váró ember borítékjára még az l-es volt rajzolva. És ma már, 43452. De még ez a szám sem beszél világosan, mert igen gyakran előfordul az, hogy egy borítékba öt-hat felvétel is kerül. AZ ELSŐ MŰTEREMBEN fényképezik Kissné gyermekét. A hatalmas reflektorok kis asztalt világítanak meg, amelyen a gyermekek legkedvesebb játékai vannak elhelyezve. Színes nagy labda, csipogó gumibaba, nagy barna mackó, és még sok-sok érdekes játék. Vasvári Miklós, a szövetkezet kiváló dolgozója barátságosan fogadja kis vendégét. Kigyúlnak a villanyégők. — Jánoska, nézd milyen szép labda — nyújtja Fleischmann Kató feléje a labdát. A kisfiúnak tetszik, mosolyog, nyúl a labdáért. Csattan a fényképezőgép, — kész az első felvétel. RÉTI GABRIELLA, a szövetkezet legfiatalabb tagja, minden reggel elsőnek érkezik munkahelyére. Az utolsó műteremben elhelyezett filmmel telt dobozt vidáman kapja hóna alá, s felviszi „birodalmába". Réti Gabriella az egyik legfelelősségteljesebb munkát végzi, a felvételek előhívását. Korom sötét az előhívó kamra, csak egy apró zöld villanykörte „világít". Két nagy vegyszerrel telt edény előtt áll Réti Gabriella. A műteremből hozott fadoboz tartalma előbb az előhívó oldatba, majd a rögzítő oldatba — fényképész nyelven a fixirbe — kerül. Nagyon pontosan kell itt dolgozni, mert egy perc is a „végzetét" jelentheti a felvételnek. AZ ELÖHlVÓKAMRÁBÓL a filmet a szárítóba viszik. A megszáradt film Halász Jánosáéhoz keA filmről eltünteti a felesleges ráncokat, zavaró foltokat, nyugodttá varázsolja tűhegyes retusceruzájával az arcokat. LENGYEL IRÉN, a telepvezetönö osztályozza ezután a negatív képeket és beviszi a „pozitív" laboratóriumba. Ebben a teremben is söA MEGSZÁRADT KÉP a sző* vetkezet két legjobban dolgozójához kerül. A színezésre váró kép Kocsis Istvánnéhoz, a többi Majláth Irénhez. Majláth Irén finom ecsettel tünteti el a felesleges pon'okat, ráncokat, megerősíti a szemöldököt, a szempillákat és a száj ívét, M > 1 N * ^^ .J/TVrt- - -D rMmé^'^g A Lenin utcai Fényképész Szövetk czet két legjobb dolgozóját Majláth Irént és Kocsis Istvánnct ábrázolja képünk — munkaközben tét van. Egy gyéren világító piros izzó világítja meg a szorgalmasan dolgozó arcokat, itt készül a kép. Simon Mihályné, a „nagyítás mestere". Az ő jóízlésétől függ az, milyen lesz a kép. Amikor gépe segítségével a hófehér papírra másolja a filmről az alakoliat, az ő ízlése szerint dőlnek meg, marad le a kéz, a váll, a képről. — Egy, kettő, három — számol hangosan Simonné, s közben igen figyelmesen nézi hol a gépet, hol a papírra vetődő arcokat, — MÁR KÉSZ IS A KÉP — •mondaná egy hozzá nem értő ember. De még mennyi munka van hátra! Paskovszij Periklisz elvtárs még sokáig „fürdeti" a képeket, egy nagy fehér fürdőkádban, és csak azután viszi a szárítóba. A Lenin utcai fényképész szövetkezet legszebb képei a színesképek. A színezés mestere Kocsis Istvánné. Finom, művészi érzékkel dolgozik a sok-sok élénk színű anilin festékkel. — Legszívesebben a szép női és gyermek arcokat színezem, a férfiakon kevés a szín — mondja nevetve Kocsisné. Ezután már kész a kép. A minőséget Szabadi Tibor, a szövetkezet elnöke, Liebmann Béla, a szövetkezet „Kiváló dolgozója", mint a termelési felelős és a telep vezetője, Lengyel Irén ellenőrzi. Ha kifogástalan, akkor a kép bele kerül a 43452-es borítékba és Manusits Istvánné büszkén adja át a boldog tulajdonosnak, Kiss Jánosnétiak szövetkezetük képeit. (26) Háromszáz új szovhoz Az OSZSZSZK szovhozügyi minisztériumában a térképen különböző színű egyezményes jelek sokaságát láthatjuk. Egyik szín azokat a kolhozokat jelzi, amelyek már tíz éve fennállnak. Másik színnel azt a 124 szovhozt jelölték, amelyet a mult évben szerveztek meg Szibéria és Kazahsztán szűzföldjein. De nemrégen új szín jelent meg a térképen? annak a kb. 300 gabonatermelő szovhoznak megjelölésére, amelyeket nemrégen létesítettek a szűzföldeken. Hogy folyik a munka ezekben a szovhozokban? A "Lityeraturnaja Gazeta* tudósítójának erre a kérdésére az OSZSZSZK szovhozügyi minisztérül. ö csinosítja először az arcot, riumában közölték, hogy minden "1 Q4C szeptember 10. SzéA/z-ltoF. lesre nyílnak a szegedi iskolák kapui. Uj tanév kezdődik. A nap barátságosan mosolyog az iskolába siető kis diákokra. A fák levelei már ragyogó sárga és vörös színbe öltözködtek, ugyanúgy, mint az elmúlt években. Mégis más ez a mai nap: szabad hazában, boldog fiatalok kezdenek most egy új iskolai évet. A Mérey utcai belvárosi elemi iskola ablakain a szeptemberi napfény sziporkázva ragyog. Az egész iskolát friss légáramlás söpörte végig: új, friss levegő, új szellem költözött az iskolába. Piros ruhás, aranyszőkehajú aprócska lánykát ve' zotett édesanyja kézenfogva. Az évnyitóra igyekeztek. A kislány — Mison Éviké — szomorú arccal lépkedett édesanyja mellett. — Forduljunk vissza. — nézett könyörögvo nagy kék szemével anyjára. — Nem lehet kislányom. Te már nagy vagy. iskolába kell menned. Gyere siessünk. — biztatta Mison Gusztávnó gyermekét. Éva megnyugodott. Ezen tnár netn lehet segíteni. Nagylány, iskolába kell járnia. Ö még nem tudta, nem is tudhatta, milyen Szép iskoláskor vár rá. mennyi öröm. mennyi boldogság, TÍZ ÉV AZ ISKOLABAN Csak az első napok teltek nehezen. A kis hátitáskában a tízórai mellett megjelent az első füzet, az első ceruza. Éva örömmel újságolta édesanyjának, hogy a tanítónéni megdicsérte, mert szépen írt, mert tiszta volt a köténye. Ezek a dicséretek elhalványodtak azonban, amikor Éva az első írásbeli feladatára a legjobb jegyet kapta. Nem győzték esténként szülej hallgatni. Boldogan- hallgatták, pedig édesapjának sok munkája volt„ mégis szívesen beszélt. gyermekével a tanulásról, mert ő is beült esténként az iskola padba: tanult. Éva szorgalmasan tanult, kitűnőrendű volt az általános iskolában. De mint gyerek, nem vette észre, hogy körülötte menynyire megváltozik az élet. ÍQCC A Sztálin körút Á AfJcf- esti forgatagában csinos, karcsú lány igyekszik otthonába. Egyik kezében aktatáskáját, a másikba könyveket visz. Sztálin körút 31. szám alatti házba tér be. Lassan lépked fel a lépcsőn. Ismerős, kedves ez a ház, a kapu, a légcső. %ÍB és óta minden reggel innen Indul el Mison Éva az iskolába. Ma már a Szegcdi Tanítónőképző második osztályos tanulója* Nagy az öröm. Ma este édesapja is hamarabb befejezte munkáját, itthon van- A kis Kati, a legfiatalabb, édesapja térdén lovagol. — Kész a leckéd! — kérdezi édesapja hazaérkező lányát. — Igen. A tanulószobában csináltam meg. •— Mi volt ma az ebéd az iskolai menzán! — érdeklődik Misonné, — Jó ebéd volt — mondja Éva. Húsleves, rántotthús krumplival, savanyúuborka. Erre a kis Gusztinak is eszébe jutott, hogy megéhezett! — Mikor vacsorázunk már? Egy-kettőre terített asztal állt a szoba közepén. A kis család jóétvaggyal evett. A vacsora után még együtt maradtak, beszélgettek. Ezeken a hosszú téli estéken bőven- jut idö a nyári élmények elmesélésére, a jövő tervek megbeszélésére. Éva kezdte meg a beszélgetést. — Én még ma is olyan jót mulatok azon a nyári eseten, amikor Szombathelyre utaztunk édesapával és a kis Katit is el kellett vinnünk magunkkal, mert hosszú ideig tartott a búcsúzkodás, s a vonat elindult. Az egész család nevet erre a régi kedves emlékre. — örültem nagyon akkor a szabadjegyemnek. Eva az elmúlt nyári szünetben a vasútnál dolgozott, jól keresett. Keresetéből vett egy szép télikabátot, kardigánra is jutott és még egy szabadjegyet is kapott amellyel Szombathelyre utazott nagybátyjához. — Nem tudom most nyáron mit fogok csinálni! — folytatta Éva, ezután sorba kezdte mesélni az elmúlt nyarak élm/nyeit. 1 Q4/Í -ban, amikor az első iskolai év befejeződött. Balatonföldváron nyaralt. — Móg emlékszem, milyen csúnya volt ez nz üdülőnk. Egy üzlethelyiség volt a hálószobánk, a rollót kilyukkasztgaíták, hogy levegőt kapjunk. — Hát igen. A háború után egyévvel még nem tudtunk minden romot fel* építeni- — mondta az édesapa, — de emlékezz Párádra, ahol nemrégen nyaraltál az iskolával, ott milyen gyönyörű már minden. — Igen. Éva már milyen sok helyen járt. Én meg csak Budapesten voltam. — méltatlankodott Guszti. — Ugyan fiam, mit akarsz, hiszen mindössze kilenc éves vagy í« már láttad Budapestet. Én már felnőtt ember voltam, amikor a felszabadulás után először láttam. — mondja Mison- Gusztáv. — Mi nem így nevelkedtünk fel, mint ti. Amikor én akkora voltam, mint te, abba kellett hagynom a tanulást, dolgoznom kellett. — csak most, a felszabadulás után, 45-ben, amikor Éva megkezdte az iskoláit, tanulhattam én is tovább. Azután még sok szó esett ezen az estén az iskoláról, a tanulásról, a könyvekről, a színházról, a mozikról. — Gyerekek. Játsszunk valamit — ajánlotta Mison elvtárs. Éva volt az ügyesebb, ő ért elsőnek a zongorához. Mikorra felnyitotta a fedelét, már édesapja is ott volt a hegedűvel. S vidáman zenélni kezdtek. Misonné szem ben könny ragyogott, örült, hogy gyermekei ilyen boldogok. JUHASZ ZSUZSA egyes új gazdasághoz 20—25 ezer hektár föld tartozik. Már kiválo-t gatták számukra a vezető munkatársakat: igazgatókat, fömórnökö* ket, agronómusokat, könyvelőket éa építészmérnököket. Ezek tapasztalt, dolgukat jót is* merő szakemberek, a minisztériumok és trösztök volt funkcionál riusai. Már mindannyian megérkeztek' munkahelyükre. Az egyes szovhozokba eddig 50—60 munkást küld" tek. A munkások letelepedtek a nemrégiben felépített kis házak* ban, vagy fűtött sátrakban; átveszik az első gépszállítmányokat, felszerelést, építőanyagot és vetőmagot. Egyidejűleg elkészülnek a termelési tervek is. Az 1955-ös évben a, szovhozok dolgozóira sokmillió hektár szűzföld feltörése vár, emellett néhány gazdaság már vetni akar tavasszal. Ma a legfontosabb feladat: a szovhozok ellátása munkaerővel. Mint ismeretes, a mult évben 150 ezer ember indult a szűzföldek és parlagföldek meghódítására. Most a párt felhívására a hazafiak új csoportjai utaznak a szűzföldekre. Köztük többezer fiatal munkás és alkalmazott az ország különböző városaiból, sok katonaviselt ember, akik leszolgálták kiképzési idejüket a Szovjet Hadseregben. Száz meg száz új szovhoz-név jelenik meg a térképen: Leningrád, Kiev, Harkov, Poltava, Kurszk szovhoz, stb. A katonaviseltek alakulataikról nevezik el szovhozaikat. Sok szovhoz viseli írók — Puskin, Gorkij, Csehov, Furmanov, Nyikolaj Osztrovszkij, Dzsambul, Majakovszkij — nevét, 41.580 hektárral növekedett Korea vetésterülete A Koreai Központi Távirati Iroda híradása szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban 1954ben további 41.580 hektárral növekede'b a vetésterület. Az állami gazdaságok vetésterülete 1949 óla megtízszereződött. Az ipari növények terméshozama 1953-hoz képest 8.7 százalékkal, a gabonáé 9.6 százalékkal növekedett;