Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-19 / 15. szám
jjtiC PROLETÁRJÁT EGYFSŰTJtllElLf n A felszabadulási verseny élenjárói; Jósárt Géza AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA xi. ÉVFOLYAM, 15. áivl SLLRDA, 1955 JANUAU 19. ARA: 50 FILLÉR A verseny nyilvánossága Sorra születted meg szeretett és szép városunk üzemeiben a vállalások hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára. A munkások és munkásnők egyéni felajánlásokat is tettek és a maguk posztján tesznek a sikerért, örömmel írhatunk arról, hogy a felszabadulási munkaversenyben már ott tükröződnek az eredmények. A Textilművekben például jelentős sikerek születtek a hulladék csökkentésében, az Űjszegedi Kender-Lenszövőben január 14-ig esedékes tervüket 20,250.000 vetéssel teljesítették túl a szövődé dolgozói. Szabad életünk kiemelkedő dátumaira, életünk nagy eseményeire jobb munkával, munkaversennyel készülünk. Szabadságunk születése napjának 10. évfordulójára pedig tűi akarjuk szárnyalni eddigi győzelmeinket. A szocialista munkaverseny előrehaladásunk, felemelkedésünk motorja, s nyomában jobb lesz az élet s több az áru a lakosságnak. A felszabadulási munkarverseny nyomán növekedni kell a termelésnek, csökkenni az önköltségnek, javulnia a minőségnek és maradéktalanul eleget kell tennünk export kötelezettségeinknek is. Fontos és szükséges, hogy minden szegedi üzembein megteremtsük a felszabadulási verseny, a vállalások értékelésének, teljesítésének nyilvánosságát. Az üzemek szakszervezeteinek feladatuk a versennyel való gondos törődés, s nyilvánosságának létrehozása. Természetesen az üzemi pártszervezetek ellenőrizzék — ez az ellenőrzés egyben segítés is legyen — a szakszervezet versenyszervező, segítő és értékelő munkáját. Várják a munkások, hogy megtudják, hol tartanak vállalásuk teljesítésében. Tudni akarják egyénileg is miképpen állnak helyt. De egy-egy üzemrész átlagos teljesítményére is kíváncsiak és tudni akarnak róla. A Textilművekben igen helyesen napról napra értékelik és a versenyhíradó táblájára is kiírják, hogy az egyes műszakok és a dolgozók egyénenként is milyen eredményt értek el a hulladék csökkentésében. A napi egyéni termelési eredményt is nyilvánosságra hozzák. Jó lenne azonban, ha a Textilművekben módot találnának arra, — bizonyosan így is lesz ez —, hogy a versenyhíradó táblájára felkerüljön több olyan dolgozónak a neve, aki elismerésre méltóan teljesíti vállalását. Mert nemcsak a termelési eredményeket fontos tudatni, hanem ezzel együtt azt is, miképpen áll a felajánlások teljesítése. A Textilművekben az egyes műszakok között is verseny kezdődött* A jó versenynyilvánosság megteremtése itt is sokat jelent! Az Űjszegedi Kender-Lenszövőben több mint ezer dolgozó tett egyéni felajánlást. Józsa Ilona szövőnő például arra adta szavát, hogy napi tervét 105 százalékról 110 százalékra teljesíti, kifogástalan minőségben. Az első dekádban selejtmentesen 120 százalékot termelt. Az űjszegedi gyárban szép versenyhíradóra kerülnek a vállalások értékelései. Naponta kívánják megvizsgálni az egyes üzemrészek tervteljesítését, s ezt többféle módon közlik a dolgozókkal. Ez igen helyes, de jó lenne, ha egyes dolgozók egyéni felajánlásait nemcsak tíznaponként, hanem közben is értékelnék, s tudatnák. Hadd ismerjék meg a szövődében, a kopszolóban, a cérnázóban és a többi üzemrészben is, ez vagy az a munkás hol jár adott szava valóraváltásában, A XI. sz. Autójavítóban a szakszervezeti bizalmiak naplójukba vezették a vállalásokat és jegyzik, hogy milyen eredmények születnek. A termelési eredményeket és egy-egy ember keresetét is kiírják, nyilvánosságra hozzák. Ez is szemlélteti, hogy a jobb munka hasznát közvetlenül, a több keresetben is > érzi a dolgozó, A felszabadulási munkaversenyben újítsuk fel és alkalmazzuk az élenjárók, a munkások köszöntésének különböző formáit, A Textilművekben például nagyon jól esett az üzemrész dolgozóinak, ha közülük valaki munkájáért virágcsokrot kapott. S miért ne köszönthetné az üzemi zenekar annak az üzemrésznek a dolgozóit, akik például egy-egy dekádban a legjobban előre vitték a vállalás valóra váltását? S számos lehetőség van arra, hogy célszerűen, ötletesen megteremtsük Szeged üzemeiben a verseny, a vállalások teljesítésének jó nyilvánosságát, Tisztelet és megbecsülés a munkásoknak, akik a jobb élet megteremtéséért tevékenykednek, s új munkasikerekkel fejezik , ki hazájuk iránti szeretetüket! felhívás Fásífsák be az állami gazdasági és gépállomási épületek környékét A Szegedi Állami Erdőgazdaság szakszervezeti bizottsága azzal a felhívással fordul a megye állami gazdaságainak és gépállomásainak tizem! bizottságaihoz, hogy üzemük területén fásítsanak mindenhol, ahol lehetséges. Tegyék otthonossá gazdaságuk területét, hogy szép fás egyen s ezáltal teremtsenek kellemes környezetet a dolgozóknak. \ szállások, műhelyek, üzemi kony.iák, irodák környékét fásítsák be, hogy ne legyen kopár gazdaságuk területe. Ezért az üzemi bizottságok készítsenek fásítási tervjavaslatot, majd azt az igazgató elvtárssal vitassák meg és azután hajtsák végre közös erővel. MAI SZAMUNKBÓL: M eü& mj'k kü&d&ttűáíoMtÁ taWjüUdek tafiadiiatatai 13, oldal) A Szeged Április l. Cipész Kisipari Szövetkezet egyik legjobb dolgozója. Neki is része van abban, hogy a szövetkezet mértékutáni részlegében naponta általában 40 pár cipő készül, szép kivitelben, jó minőségben. Vígkedélyü, szorgalmas munkás Jójárt Géza. Főképpen női cipőkéi talpal s érti mesterségét. Megígérte, hogy a felszabadulási munkaversenyben kifogástalan minőség mellett termelését 8 százalékkal növeli és 170 százaiéi kot ér el. Becsülettel kíván eleget tenni adott szavának. A sztahanovista részlegvezető: Móricz Géza és a sztahanovista cipőkészítő: Dezső László is arról beszél• hogy ügyes ember Jó járt Géza és nemcsak teljesíti, de túl is teljesíti vállalását. Erre mutat eddig elért szép eredménye is. Szereti a mesterségét Jó járt Géza és a szövetkezetben már jónéhány éve dolgozik. Persze ő is örül annak, hogy a szövetkezetében készített cipők kiváltják a lakosság elismerését. Jelenleg néhány napog szabadságát tölti. Azután újult erővel, jókedvűen fog majd munkához. ""«» . * A A A A A A A A A AAAA A A M — MM M MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM MM „M —- —H M M -M — Levelezőink jelentései a felszabadulási munkaversenyről Két nappal — a terv előtt A műszaki dolgozók segítenek 'A Szegedi Ecsetgyár dolgozói ts csatlakoztak ae B. M. Müvek felhívásához. Az üzem dolgozóinak az első negyedévben az előirányzott terv szerint 25 százalékkal több árut kell gyártaniok, mint az előző negyedévben. Hogy dolgozóink ezt a megnövekedett feladatot teljesíteni tudják, több részleget át kellett szervezni. A dolgozókra is nagy feladat hárul és ezt átérezve tették meg a brigádok és az egyéni dolgozók versenyvállalásaikaf. 'A brigádok közül az eddigi teljesítések alapján kitűnik a Zója-brigád, melynek tagjai Barcsa Margit — DISZ-titkár — Csányi Eta, Simon Margit és Kovács Mihályné. A Zója-brigád tagjai mind fiatalok s az iskolaecsetet gyártják. Január hónapban az a feladat áll előttük, hogy 32.600 darab iskolaecsetet készítsenek. A brigád tagjai e hónapban minden nap teljesítették előirányzatukat. Január 17-ig bezárólag 2850 darab ecsetet gyártottak terven felül, ami azt jelenti, hogy majd nem 2 nappal pannak előre tervükkel. Az egyéni felajánlók közül kitűnt eddig Horváth Márton gépmunkás, aki eddig mindennap tervét, 148—150 százalékra teljesítette. \ 11 ' • | | GERA JÚLIA J lobban meg kell szerveznünk munkánkat A XI. számú Autójavító Vállalat dolgozói az 1955-ös évet a felszabadulási munkaverseny lendületével kezdték meg és már az első napokban, — s folytatólagosan a mai napig, — kiváló eredmények születtek. A vállalat az első tíz nap teljes termelési tervét 106.5 százalékkal zárta. Ez év minden napján 200 százalékot meghaladó teljesítményt értek el: KLivinyi László vasesztergályos, Csókási Járos autóvillanyszerelő, a Szegcdi lemezlakatos brigád. — A Gárdián kárpitos brigád tagjai pedig 194 százalékot értek el. A felszabadulási versenyben Ifjúmunkásaink is kiválóan teljesítik tervüket. Példát mutat itt is a DISZ-titkár, Pamuk Ferenc, 142 százalékos teljesítésével, valamint Acs István vasesztergályos és Sánta Imre autóvillanyszerelő. Női dolgozók közül Czuth Margit betanított gépmunkás jár élen, 152 százalékot ért el. A műszakiak minden támogatást megadnak a dolgozóknak, biztosítják a munkát, az anyagot és alkatrészt, hogy a dolgozók minél kiválóbb eredményekkel köszönthessék felszabadulásunk 10. évfordulóját. ..j , SARNYAI VENCEL Teljesített vállalások Á Szegedi Kéziszerszámgyár dolgozói csatlakoztak a Rákosi Mátyás Művek versenyfelhívásához. A dolgozók 97 százaléka kapcsolódott be a munkaversenybe és kiváló termelés eredményeket érnek el munkaterületükön. A termelésben élenjárnak az üzem ifjúmunkásai: Mihályi Géza kovács, Ábrahám János szerelő, Bálint Lajos, Hamzsek János. Az ő munkájuk is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az üzem január 15-ig 109 százalékra teljesítette előirányzott tervét. Igaz, a 142— 144 százalékos napi termelési eredmények mellett volt 70—77 százalékos napi tervteljesítés is. Az, hogy zökkenő mutatkozott a termelés fo1\ amatosságában, ennek bekövetkeztéért részben saját magunkat okolhatjuk. Több gondot kellett ve ina fordítanunk a munka jobb megszervezésére és nem utolsósorban a rendszeres agitációra, i J : ,< i Üzemünk az elmúlt év utolsó negyedévében teljesítette az élüzem feltételeket. Célunk, hogy ebben a negyedévben is megtartsuk ezt az eredményt és ennek érdekében szívós harcot folytatunk gyártmányaink önköltségének csökkentéséért, termeivényeink minőségének növeléséért. Politikai nevelőmunkával mindinkább érvényre akarjuk juttatni azt a jelszót: „Termelj többet, jobbat, olcsóbban", Az eddigi eredményeink, a hibák ellenére azt mutatják, hogy gondósabb munkával havi tervünket, sőt első negyedévi tervünket is maradéktalanul teljesíteni tudjuk, Endrédi József Alig néhány hete, hogy a Szegedi Víz- és Csatornaművek dolgozói a legutóbb megtartott termelési értekezleten csatlakoztak az R. M, Művek dolgozóinak versenyfelhívásához. A vállalt felajánlások közül máris jelentős teljesítményekről számolhat be a vállalat vezetősége. A csatornatisztító brigád, melynek havi terve 3000 folyóméter nyílt csatorna tisztítása volt, a hónap közepéig 3500 folyóméter csatornatisztítást végzett el. E brigádnak a tagjai az elmúlt év utolsó negyedében nyerték el a sztahánovista kitüntetést. Terhes Béla, Turu Antal, Nagyiván Mihály és Torma István méltóakis a megtisztelő cím viselésére. Nagyon értékes felajánlást tett Lakó Imre és Soós István vízveaei tékvizsgáló. Vállalták* hogy a magasnyomású hálózati veszteséget 0.5 százalékkal csökkentik olymódon, hogy a rejtett vízfolyásokat felderítik és a javítóbrigádoknak azonnal bejelentik. A mai napig részben lehallgatással, részben pedig a frissen hullott hó segítségével 48 rejtett folyást találtak, amelyeket a szerelőbrigádok nagyrészt már megszüntettek. Igen nagy segítséget nyújtottak ebben a munkában Soós Pál és Pálfi Gyula II. csatornabúvárok, akik a csatornába lebújva állapították meg a rejtett vízfolyások betörési helyét. Hozzávetőleges számítások alapján az eddigi vízveszteség 3 százalékkal csökkent, Kováts István Ne felejtsék el üzemi bizottságaink, hogy jobb kedvvel dolgozik az a munkás, akinek szép és rendezett munkahelye van. Áz állami gazdaságok és gépállomások üzemi bizottságai ugyanakkor tekintsék feladatuknak, hogy a dolgozókat neveljék arra: vigyázzanak a fákra, óvják azokat, mert az erdő és a fa érezni tud és fáj neki, ha durva kezek elpusztítják. Védjük tehát fáinkat és segítsük sikerre az Alföld fásítását. MEGYASZAI IMRE, a Szegedi AUami Erdőgazdaság szb. elnöke A Szegedi Vízügyi Igazgatóság közleménye Január 18. reggel 8 óra: A Tisza áradása lassan folytatódik. Vízállása közepes. Csongrádnál 80 cm-t, Mindszenten 84, és Szegednél 85 cm-t áradt 24 óra alatt a folyó. Felsőtiszai vízállásjelentések szerint a folyónak Csongrád—Szeged közötti szakaszán még további lassú áradás várható. A Maros közepes vízállás mellett lassan árad. Makón az áradás 24 óra alatt ma reggelig 31 cm. Vízállások ma reggel 8 órakor: Szeged 483 cm, Makó 328 em. Készenléti szolgálat elrendelése még nem vált szükségessé. Az Igazgatóság azonban felhívja ezúton is az érdekelt gazdák figyelmét arra, hogy az árvédelmi töltések közötti hullámterekről értékeiket helyezzék biztonságba, Jubileumi számok Á Szegedi Textilművekben a felszabadulási verseny sikeréért felajánlást tett dolgozók száma már meghaladja az ezret. Közülük mintegy 300-an váltótársukkal, vagy a szomszédos gépen dolgozó munkatársukkal vetélkednek a több, jobb és olcsóbb ruhaanyag előállításásáért, A párosversenyzők túlnyomó többsége DISZ-fiatal. A 21 éves Gulyás Rózsa és a hasonlókorú Péter Jolán a versenymozgalmak •veteránjainak" számítanak az üzemben. A két fiatal fonónő hétfőn délután *jubileumi műszakot* tartott: azt ünnepelték, hogy öt évvel ezelőtt léptek be először a gyönyörű új üzem kapuján. 1950 január 17-én perdültek meg először az orsók kezük nyomán s csaknem azóta versenyeznek egymással a2 elsőségért. A felszabadulási versenyben hétfőn érték el idei legkiemelkedőbb teljesítményüket: Gulyás 'Rózsa a délutáni műszakban a norma szerinti 122 kiló helyet 128 kiló fonalat készített, Péter Jolán pedig a keddre virradó éjszaka 127 kilót Mindketten a *jubileumi számmalpontosan öt kilóval szárnyalták túl felajánlásukat. DISZ vezetőségi tagokhoz méltóan példát mutattak a többi fiatal fonónőnek is. A jó példa számos követőre ta* lál az üzemben: nemcsak hétfőn, hanem az új év minden na> ján túlteljesítették a napi terveket. Január harmadika óta már csaknem tízezer női ruhához elegendő fonal készült terven felül a Textilművekbea, »