Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-14 / 11. szám
QtLMRGYIIRORSZflG PÉNTEK, 1955. JANUÁR 14. Vizsgák előtt Látogatás az Irinyi diákotthonban Januárban van az egyetemeken, a főiskolán, a félév legkomolyabb munkája. Most adnak számot a hallgatók félévi munkájukról. A vizsgákat komoly, szívós munka előzi meg: fél év rendszeres, szorgalmas tanulása. "Irinyi János Egyetemi Diákotthon" — hirdeti a felírás az Április 4. útja 4. szám alatti ház bejárata fölött. Többszáz egyetemista lánynak van itt otthoma. Vidéki városokból jöttek ide Szegedre tanulmányaikat folytatni. A ház előtt postakocsi áll. A postás sok csomagot visz ma a portásfülkébe. A lányok már nagyon várják ezeket. Ilyenkor, a disznóölések idején, különösen jólesik a hazai. A földszinti 3-as szoba ajtaja kinyílik. Tordai Egonné, az igazgatónő lép ki. Megnézi, mit csinálnak ilyenkor délelőtt "leányai". Amint halad a lépcsőn felfelé, Király Borbálába ütközik. Borosának jegyzet van a kezében és izgatottan olvas. — Még mindig tanulsz? — kérdezi az igazgatónő. — Már 11 óra, 12-kor kezdi" k a vizsgád. Most már ne tanulj, pihenj. — Nagyon Izgulok. most vizsgázom először történelemből. Tavaly csak magyar-szakos voltam, most lettem magyar-történelemszakos — mondja az izguló diáklány és tovább tanul. Az első emeleten a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar hallgatóinak tanulói vannak. "Csendes tanuló". Ez a felirat áll az egyik ajtón. Az igazgatónő csendesen benyit. _ Megelégedett arccal, halkan üdvözli a lányokat. Nagy a csend, mindenki tanul. Dorkovics Ilona. Negyedéves biológia-kémia szakos. — Szombaton vizsgázom, származástanból — mondja alig hallhatóan az igazgatónőnek. A hosszú asztalnál a második helyen ül Pandúr Júlia, negyedeves vegyész, ö holnap vizsgázik. A mellette ülő Bobák Júliával közösen tanulnak. Egy másik asztalnál elsőévesek ülnek, ök most vizsgáznak először. Szabados Viktória, matematika-fizika szakos hallgató. Kezében óriási jegyzet, előtte papír, s igen gyakran szájában a ceruzája. Algebrát tanul. i í 1 • I — Hogy sikerült eddig Viktória? — kérdezi az igazgatónő. — Eddig elég jól — feleli a nevetős szemű kislány. — Fizikából, analízisből jóra, geometriából jelesre mentem. Az analízis volt a legnehezebb és a legnagyobb anyag. Azután még elmeséli Viktória azt is, hogy első dolga vizsga után az, hogy szüleinek Csongrádra megírja eredményét. Az egyik szobában három hosszú asztal áll. Mind a három asztalnál lányok ülnek. Fel sem emelik fejüket, ha nyílik az ajtó. Már megszokták. Ez ugyanis egy átjáró vasaló szoba, "békés időben". — De lányok — mondja az igazgatónő, — hol vasalnak a többiek, ha ti elfoglaltátok a helyet. Három lány; Áchim Katalin, Sinkó Erzsébet, Szerényi Magdolna, egyszerre kezd beszélni. — Ilyenkor a vizsgaidőszak alatt minden helyet ki kell használni — körülbelül ezt akarják mondani. Az igazgatónő mosolyog, megértette a lányokat, s tovább megy. Kedves szobába nyit most be Tordai elvtársnő. Mosolygós kislány, Szalai Zsófia, negyedéves geológus fogadja. A kitűnő tanuló Zsófia elmondja, hogy most filozófiát tanul. Eddig három tantárgyból vizsgázott jelesre. Beszél terveiről is. Nagyon szeretne tudományos intézetbe kerülni. A második emeleten laknak és tanulnak a bölcsészek. A nagy ta, nulószobában — ahová benyit az j igazgatónő, az asztaloknál egyetlen egy üres hely sincs. Mindenütt szorgalmasan tanuló lányok hajolnak jegyzeteik, könyveik fölé. Pusztai Ilona, negyedéves történész, filozófiát, Szombati Ottilia másodéves orosz-szakos hallgató magyar irodalmat tanul. Egy másik asztalnál jogászok készülnek a vizsgára. Csontos Teréz büntetőjogból, Bozsika Márta polgári jogiból vizsgázik még ezen a héten. Mindenütt, folyosókon, tanulókban, hálószobákban, szorgalmasan tanuló lányokat lehet látni. De vannak a diákotthonnak már boldog lakói is. Ezek közé tartoznak a harmadéves orosz-szakos hallgatók. ök már decemberben vizsgáztak. Most hospitálnak. A barátságos szobában ketten vannak; Kós Júlia és Szántó Katalin. A szoba közös tulajdona egy szép rádió, halkan szól. Képek, virágok, szőnyegek, függönyök teszik barátságossá a kis szobát. Nagyon szeretjük ezt a diákotthont, második otthonunkat, — mondja Szántó Kati. — Rossz lesz megválni tőle. Véget ér a látogatás. Az igazgar tónő megelégedetten, mosolyogva lépked lefelé a lépcsőn. Útközben találkozik a boldog Balogh Emivel, aki örömmel újságolja: — Sikerült az ásvány- és kőzettan vizsgám. A szorgalmas tanulásnak meg van az eredménye. Az Irinyi János Diákotthon lakói az eredményes félévi vizsga után még fokozottabb erővel tanulnak a jövő félévben. 1 . _ 0- zs.) * Púrthi^h Értesítjük a pártoktatásban résztvevő elvtársakat, hogy január 14-én, pénteken délután 5 órakor a Pártoktatók Házában előadási tartunk a jelenlegi pártoktatási anyaghoz. Címe: A szocializmus építésének kérdései a Szovjetunióban. Előadó: Nagy Lajos elvtárs, a Marxizmus—Leninizmus Tanszék adjunktusa. Agit.-prop. osztály NAPIREND I t IDÖJARASJELEN7ÉS 1955 U Várható időjárás iaxíiiad H pénteken estig: VáltoJANUAR Mzó fe|hSzet legfeljebb _ _ M néhány helyen futóB cső, esetlég hózápor, B mérséklődő északi, PÉNTEK B Dunántúlon déikeletiH délire forduió szél. Hidegebb idő. ^Bi^BHiB Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 1 — 4 fok. * A fűtés alapjául szolgá'ó várható középhőmérséklet 0—plusz 3 fok között. MOZI Szabadság: Simon Menyhért születése. — Uj magyar film (január 19-ig). Vörös Csillag: Törvényenkíviili lovag. — I rancia film (január 19-ig). (16 éven felülieknek). Fáklya: Róma nyflt város. — Olasz film január 19-Ig). (16 éven felülieknek). Az előadások kezdete fél 6 és fél 8 óra. S P O R 1 Kezdődili a birkózó idény HIREK — Népművelési aktíva értekezletet tartott tegnap délelőtt a Városi Tanács Népművelési Osztálya a TTIT klubjában. Az értekezleten — ahol a Városi Párt-Végrehajtóbizottság, a Városi Békebizattfság, az üzemek, művészeti szövetségek, a színház, a főiskola énekzene tanszéke és a zenekonzervatórium, a múzeum, a könyvtárak és kultúrházak képviselői voltak jelen — ismertették az elmúlt évben végzett munkát és az idei felrdatokat. Több érdekes javaslat hangzott el a külterületek kulturális életének fellendítésére, a zenei élet s a komoly zene népszerüsflísének fokozására, a művészeti szövetségek problémáinak megoldására, az üzemi kultúrcsojportok munkájának javítására és az ifjúság kulturális nevelésére vonatkozólag. Az egész értekezlet igen élénk és lelkes légköre arra enged következtetni, hogy a kulturális élet Szegeden az eddigieknél sokkal fokozottabb mértékben bontakozhat ki az idén. — Németh László "Bűn" című regénye — melyben az író a maryar értelmiség kiúttalanságát rajalja meg a 30-as évek idején — második kiadásban nemrég megjei nt a Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalatnál. — Csokonay "Karnyóné" című s: ndarahját kedvtelésből betanulta - szegedi egyetem magyarszakos 1 Igatóinak egy csoportja. A TTIT r '•yei titkársága most felkarolta ; ehetséges fiatalok eleven kezder 'nyezését és a darabot a költő i ' íIának 150-ik évfordulója alkalr ból Hódmezővásárhelyen és Szegeden színrehozsák, — Az Országos Műszaki Könyvtárt az elmúlt év folyamán 99.511 olvasó látogatta. Az olvasók kezében több mint 280 ezer kötet könyv fordult meg. A fordítási osztály 6400 cikket ültetett át magyar nyelvre, 64.400 oldal terjedelemben. A Műszaki Lapszemle című kiadványban havonta 13 szakosított szemle jelent meg; a lapszemlékben és a figyelő szolgálatban mintegy 48 ezer referátumot tettek közzé. Ma választják meg a III. kerületi népfront-bizottságot Ma délután öt órakor Alsóvároson a Földműves utca 7. szám alatt választják meg a kerület lakosai közül a III. kerületi népfront-bizottságot. Ismét megjelentek a lacikonyhák a vásárokon Kirakodó és országos vásárokon sok év után ismét megjelentek a vásárok kedvenc árusai: a lacipecsenyesütők. A közeljövőben több pecsenyesütő iparengedélyt adnak ki az illetékes szervek. Megszaporodott a bazárosok és vásározók száma is. Az egy évvel ezelőtti 25 helyett ma már 280 vásáros járja árujával az országot. Egy-egy árus a vásári idény tíz hónapja alatt több mint 200 helyen rakja ki portékáját. VEVÖANKÉT Széchenyi cukrászdánkban (volt Z. Nagy-féle) Január Il-én. pénteken délután 5 órakor a Szegedi Szálloda és Vendéglátó Vállalat vevőankétot rendez, melyre szeretettel meghívja kedves vendégeit. SZÍNHÁZ Este 7: Csárdáskirálynő. — Csokonai bérlet. KAMARA SZÍNHÁZ (Postás Kultúrotthon) Este 7: Volpone. "(16 éven felülieknek). SZABADEGYETEM Ma este fél 7 órai kezdettel az Ady téri egyetem dísztermében Pozsgai Elemér tudományos kutató tart előadást A talaj. Hazánk talajai címmel. 120 érdeklődő részére tudnak 2 forintos belépődíjjal helyet biztosítani. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roosewelt-tér); Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai ilvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától délután 6 óráig. ,. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-151 21 óráig vasárnap 9-től 13 óráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 11-től 20-ig: vasárnap 9-töl 13 óráig. Somogyi Könyvtár: Kölcsönzés 13 ólától 18 óráig. Az olvasótermi szolgálat az építkezés miatt egyelőre szünetel. Hiúsági kölcsönzöjo (Takaréktár u. 8. sz.): kölcsönzési idő kizárólag 14 éven alullak részére 12-4 óráig. Járási: Sztálin krt. 54. Kölcsönzés szerda kivételével minden hétköznap délután 3 órától esie 7-ig, szombaton délután 2-tül 7 óráig. Gorkij-könyvtár könyvkö'csönzési ideje: Hétfő. kedd. szerda, péntek: délelőtt 8— 12-ig, délután 13—15.30-ig: csütörtök, szómban: délelőtt 10—14-ig. délután 15—13-ig; vasárnap délelőtt 9—12-ig. Közalkalmazottak Szakszervezete „Juhász Gyula" Kultúrotthona könyvtárának kölcsönzési ideje: hétfő, szerda, szombat délután 2-től 6-ig. VÁROSI TANACSTAGOK FOG ADÓÓRAI Mogyorósi István, Wesselényi u. S. sz. alatt, I. emelet. 12. (volt Tisza-szálló), január 14-én, 3—5 óra. Tőth János. Tömörkény leánygimnázium, 18-én, 5—7 óráig. Hódi Imre, Tolbuchin sugárút 84. Ipari tanulóotthon. 15-én, 5—7 óráig. Dr. Kahán Ágoston, Szemklinika tanterme, 15-én, 6—7 óráig. Barna MiRályné és Berta Ferenc, Földműves utca 7, MSZT helyiség, 16-án, 10— 12 rráig. Brlnkus Lajosné, Fodor telepi pártszervezet, 16-án, 10—12 óráig. C:nmangó Ferenc, Ozemélelmezésl Vállalat irodahelyiségében. 16-án, 10—12 óráig (Jósika és Attila utca sarok.) Jávor Tlborné. Jókai utcai fiúiskola 16-án, 9—11 óráig. , Szegedi Ferenc, Lemezgyár irodahelyisége, 16-án, 9—11 óráig. AZ I. KERÜLETI TANACSTAGOK FOGADOORAI Kelemen Ferencné, Ady téri egyetem épületében. 15-én, 4—6 óra. Kőkal János és Tóth János, Tömörkény leánygimnázium, 15-én, 5—7 óra. Körtnöczl József, MNDSZ (Kazinczy u.) január 14-én, 4—6 óra. A II. KERÜLETI TANACSTAGOK FOGADOORAI Tőrök Ferencné és Bölcsházi Lászlóné, Szilléri iskola. 14-én. 5—7 óra. Sárvári Mihály. Köztisztasági Vállalat kultúrtermében, január 15-én, 4—6 óra. MEGYEI TANACSTAGOK FOGADOORAI Papp István megyei tanácstag január 15-én délelőtt 10-töl 12-lg Asotthalom községben a helyi tanácsnál fogadóórát tait a választók részére. ARAMSZÜNET A Délmagyarországi Áramszolgáltató V. közli, hogy január 16-án, vasárnap reggel 7—12 óráig Dorozsmán, Mórahalmon, Asotthalmon, Zákányszéken, Csórván, Otlömösön. Pusztamérgesen, Röszkén, Mlhályte'eken és Gyálán szünetel az áram szolgáltatása. VASS JÓZSEF, a Haladás birkózóinak edzője A Szegedi Haladás birkózó csapatát, amely 1954-ben megnyerte a Duna-Tiszakezi Béke Kupa csapatbajnokságát, az elmúlt évben nyújtott jó teljesítményei alapján az NB. II-be osztották be. Az NB. II.ben igen erős a mezőny s így a Szegedi Haladás birkózóinak az elmúlt évinél jóval nagyobb erőkifejtésre lesz szükségük ahhoz, hogy jól és eredményesen szerepeljenek. A Szegedi Haladás mellett szintén az NB. II-ben küzdenek a Bp. Vörös Lobogó, a Győri Vasas, a Bp. Haladás, a Dunakeszi Vasas, a Kiskunfélegyházi Vasas és a Szolnoki Lokomotív együtte sei is, s ezek a csapatok valamennyien igen komoly erőt képviselnek. A Szegedi Haladás birkózói Vass József edző irányításával már megkezdték előkészületeiket az évad első versenyeihez. A csapat tagjai valamennyien Igen bíztatóan mozogtak a legutóbbi edzésen. Csupán a nehézsúlyú Vászin távozása okoz még némi gondot a csapat vezetőinek. Az alsó súlycsoportokban azonban a lepkesúlyú Keresztúrival lényegesen erősödött a csapat. Keresztúri I. osztályú versenyző és már országos bajnokságot is nyert. A csapat többi tagjai valamennyien isméit versenyzők és az idényzáró versenyeken Igen jól szerepeltek. Benkő különösen a Szalai Imre-emlékversenyen nyújtott egészen kiemelkedő teljesítményt. Fiam, a Haladás SE országos bajnokságán és az országos CS. B. küzdemet során Is igen meggyőzően dolgozott. Bárányi és Csaba az idény folyamán kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottak, igen hasznos tagjai voltak a csapatnak. Gröber az idény végén, a Haladás SE országos bajnokságán nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Különösen szép teljesítmény volt a középsúlyú Gröbertől az ismertnevű félnehézsúlyú Bodor (Bp. Haladás) legyőzése. Igen örvendetes Kendi nagy formajavulása. Kendi az egész Idényben igen Jól szerepelt, de különösen az év utolsó versenyei során nyújtott teljesítménye aira mutat, hogy formája felfelé fvel. Az országos CS. B. küzdelmein pedig bebizonyította, hogy hamarosan ismét eléri legjobb formáját. Ekkor csak Szilvássy olimpiát bajnokunktól és Ballátói szenvedett egészen kisarányú pontozásos vereséget, ugyanakkor azonban Riheczki Il-t kétvállal, Krajcsikot pedig pontozással győzte le. Éppen ezért az e'mult évben nyújt ott jó teljesítmények és a jelenlegi szorgalmas készülődés alapján bizakodással tekinthetünk a Szegedi Haladás birkózóinak szereplése elé. Szeged város birkózást kedvelői hamarosan nagyszabású birkózó mérkőzést láthatnak. mivel január 23-án Szegeden a Rókusi Tornacsarnokban rendezik meg az NB. Il-es csapatbajnoki küzdelmek első mérkőzéseit. A Bp. Vörös Lobogó és a Szolnoki Lokomotiv együttesét látja vendégül a Szegedi Haladás s a három csapat körmérkőzést vív egymással. A nagy versenyen szép és színvonalas küzdelmekre van kilátás. Reméljük, hogy ezúttal a birkózósport kedvelői meg fogják tölteni a Rókusi Tornacsarnokot és buzdítani fogják a szegedi birkózókat, akiktől jó szereplést várunk ezen a nagyszabású versenyen. , Benkő Akos KÜLFÖLDI SPORTHÍREK A japán birkózó válogatott Moszkvába érkezett, ahol a szovjet válogatott lesz az ellenfe e. A japán birkózók ezen a versenyen kívül még a Szovjetunió nagyobb városaiban is szerepelnek. * Olasz utánpótlás válogatott—Olasz válogatott 3:2. Meglepetés az olasz válogatott veresége, amely Vasárnap Be'glum csapatával mérkőzik. * Csehszlovákia—India 5:0. Mint Ismeretes, a csehszlovák asztalitenisz válogatott csapat Indiában 3:2 arányban vereséget szenvedett. A visszavágót a csehszlovák együttes fölényesen nyerte meg. * A belgrádi Sport lap összeállította az 1954-es év labdarugóinak rangsorát. 1. Kocsis, 2. Schiaíinó. 3. D. Santos, 4. Béara, 5. Bozsik, 6. Matthews, 7. Julinhó, S. Ocwirk, 9. Puskás. 10. Didi. * A műkorcsolyázó Európa-bajnokságra, amely Budapesten kerül megrendezésre, hét ország 56 versenyzője nevezett. Táncmulatságot rendez a Szegedi Lokomotív A Szegedi Lokomotiv SK 1955 Január 15-én este 7 órai kezdettel reggel 3 óráig tartó táncmulatságot rendez a Szakszervezetek Székházának Tolbuchin sugárút 12. szám a'atti helyiségében. A mulatságra mindenkit meghívnak. OBLMAGYARORSZAO a Magyar Dolgozók Pártja csjjngrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenin-n, II. Telefon: 33—35 és 40-80. Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér Z Telefon: 31-16. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat, Szeged Felelős vezető; YtucjR i 1 válogatott találkozó, 7 francia labdarugó mérkőzés, és 4 hazai kézilabda mérkőzés szerepel a Totó e heti szelvényének műsorán. Mielőbb vásárolja meg tippszelvényeit! Totózzoni Sokat nyerhet! „ELTŰNT" OLIMPIAI BAJNOK ÚJRA A SZORÍTÓBAN 1947-ben üstökösként tünt fel a magyar spoitban Csík Tibor, a ..szélvészboxoló". Filmszerű gyorsasággal peregtek sportpályafutásának eseményei, szaporodtak sikerei, országos válogatottság, majd kiküldetés a londoni olimpiára, ahol megszerezte a harmatsúlyú olimpiai bajnoki címet. Sportpályafutásának legmagasabb fokáról azonban gyors visszaesés következett. A fiatal olimpiai bajnok az edzőtermet, a szorítót sportszerűtlen életmóddal cserélte fel. Az alkohol rabja lett. Hosszú évek után 1954 őszén úgy határozott, hogy felhagy eddigi életével. Elvonókúrán volt s a többit már maga Csík Tibor mondja el: — A kórházi kezelés után ismét megkezdtem az edzést, Eröss István régi oktatóm vezetésével. — Nem könnyű újra kezdeni a munkát. Minden ellanyhulásnál erőt ad azonban az a tudat, hogy edzőm, versenytársaim és barátaim bíznak bennem. ígérem, nent is lesz velem többé semmi baj. újra az a sportember akarok lenni, mint amilyent közel 8 évvel ezelőtt megismerlek bennem. Februárban már indulok Budapest egyéni ökölvívó bajnokságán s utána majd meglátjuk. mi lesz. 27 éves vagyok még, nem öregedtem ki. Szeretnék újabb sikereket szerezni nemcsak magamnak, hanem hazámnak is, RÖVID SPORTHÍREK Csütörtökön délelőtt megérkeztek Budapestre a hétvégi kétnapos nemzetközi verseny résztvevői, a belgrádi Parlizau kosár- és vízilabda játékosai. A Jugoszláv vendégek fogadására megjeleritek a pályaudvaron a Bp. Honvéd vezetői, akiknek nevében Madarász Endre alezredes mondott üdvözlő beszédet. Tudman Franya ezredes, a jugoszláv sportküldöttség vezetője köszönte meg a szívélyes fogadtatást, hangsúlyozva, hogy a budapesti sporttalálkozó célja a két ország közötti sportkapcsolatok további kiszélesítése. * A magyar kötöttfogású birkózó válogatott szerdán az éjszaka! órákban Isztantulba érkezett. 200 kg PRÍMA zstrsertés eladó. Újszeged, Balfasor 39. KONYVELÖNO gyakorlattal állást keres. Rózsáné, Széli u. 36. , 200 kg FIATAL príma zslrsertés, esetleg fele eladó. Makai u. 1/b. A SZEGEDI Csecsemő- és Gyermekgondozónöképzö Iskola 1955 február elején indul. Kétéves, bejárásos. A növendékek papi négyszeri étkezésben részesülnek térités nélkül, tandíjat nem fizetnek. A gyakorlati időre egyenruhát kapnak. Felvételi korhatár 17-30 év. A leivételi kérvényüket Szeged, Teleki u. 19. szám alá kell beadni és csatolni kell hozzá: Születési. orvosi és vagyoni bizonyítványt, I drb fényképet, életrajzot és legalább 8 általános iskoláról szóló bizonyítványt. A tanulmányok belejeztével gyermekápolónői oklevelet kapnak, ezzel az elhelyezkedésük biztosítva lesz. SZÖNYEGJAVITAST vállalok. Valéria tér 6. Sárdiné. 130-140 kg közötti disznó eladó. Kereszt u. 6. HALÓSZOBA, sírna, világos, megbízásból olcsón eladó. Attila u. 16. II. jobbra. F. HÓ I2-ÉN reggel 8 órakor a Mikszáth K. utcában, a Valéria tér és Sztálin krt. között elveszett egy használt fekete bőrtárca. melyben benne volt a Terményforgat, mi Vállalat DD. 735. számú gépkocsi Igazolólapja, valamint Bencslk András ve30tSFt -egyéb 'g,z°lványok és t»mif k Pénz" KerJűk a t*«ületes megtalálót. hogy az igazolványokat postán I88meraé rSenclü"aSSa el Hajnóczy u 18. szám ala. Személyes átadás esetén további 50 Ft Jutalomban részesül. A RÁDIÓ MŰSORA: JANUAR 15, SZOMBAT Kossuth-rádió 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene. 5.30 Falurádió. 6.45 Lapszemle, 7 Hírek, 7.15 Hanglemezek. 8.30 Fúvószene. 8.50 Operetlrészlctek, 9.20 A láthatatlan Gyimka, Ifjúsági rádiójáték, 10 Hírek, 10.10 Zenekari hangverseny, II Hangverseny. 11.30 Beszélgetés dr. Lamm Györggyel a helyes téli táplálkozásról, 11.40 Ifjúsági kórusok. 12 Hírek. lapszemle, 12.15 Hangverseny, 13 Magyar népdalok, 13.40 Fúvószene, Í4 Hírek, 14.25 Láng György előadása: Goldmark Káro'y művészete. 15.20 Simon Péter előadása: A munkás-paraszt szövetség tö:ténelmi gyökerei Magyarországon. 13.10 Szív küldi, 16.10 Vonósnégyes. 16.40 Vá lasz levelekre, 17 Hirek, 17.10 Népművészeti Intézet műsora, 17.30 Szövetkezeti Híradó, 18 Egy falu — egy nóta, 18.30 Moszkvai rádió összeállítása, 19 Ajándék műsor, 20 Esti htraéS- 10(90' Verse3 zenés joy, J jnépi muzsika. 21 Művészeti híradó, 22 Hírek, 22.20 Tánczene, 24 Hírek, 0.10 Csárdások. Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna 6.50 Filmzene. 7 Hanglemezek. II Részletek a szolnoki Szigligett-szinház Jacobi: Sybill c. operett előadásából, 14.55 Móricz Zsigmond két elbeszélése: A címeres ökör, Urak. 15.20 Puccini: Tosca című operáját Ismerteti Horváth Zoltán. 16.20 Kosutany Tamás, a magyar élelmiszeripar nagy tudósa, dr. Falvay Alfréd eoadisa, 16.40 Tánczene, 17.10 Orosz nyelvtanfolyam, 17.30 Kodály müveiből, 18 Dolgán észt és udmurt népmesék. 18.30 Szív küldi, 19 Tíz perc közgazdaság, 19.10 Nagy együttesek műsorából. 19.40 Szovjet előadóművészek műsorából. 20.20 Sporthíradó, 20.40 Klasszikus operettrészletek 21 óra 20 Tánczene, 21.50 Zenekari hangya--