Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-25 / 305. szám

OEllMGYARORSZAG SZOMBAT, 1954. DECEMBER 35. GYERMEKEKNEK Szép karácsony szép zöld fája Irta: MÖRA FERENC Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam és először léptem a közszereplés terére. A közszerepJes tere az öreg templomunk volt. Uri divatot kezdtek a városunkban, karácsonyfát állítottak föl a szentélyben, az oltár mellett s kerestek valami alkalmas kis rongyost, aki a mennyei fenyőt felköszöntse. No, szegény gyereket akkor se kellett Félegyházának Szegedtől kölcsönkérni. Futotta a kiskunoknak a maguk emberségéből is. De a bibliai példázat szerint sokan voltak a hivatalosak, kevesen a kiválaszthatók. Az egyik sejpített, a másikat nagyon kamaszolták, a harmadikat csak segédlettel lehetett volna ír karácsonyfa elé állítani, tudniillik olyan körültekintő személlyel, aki orrocskájót rendbentartsa, ami azonban mégsem szokásos ilyen ünnepi alkalommal. A legtöbbnél meg az volt a baj, hogy az ijedtségtől elállt a szavuk, ami ugyan bajuszosabb ünnepi szónokokkal is megesik, de azok nem fakadnak sírva, hanem köhögéssel segítenek magukon. Utoljára bennem összpontosult a közbizalom. Elég rongyosnak találtak, sápadt kis arcom volt és fésűt nem álló vad, fekete hajam s csengett a hangom, mint valami úri kisasszonyé. — Aztán nem félsz majd, kisfiú? — emelte fel az állam valame. lyik tanító úr. — Nem félek én, csak a kutyáktól — mondtam önérzetesen s kicsit halkabbra vettem a szót, — meg a bakteroktól. Megnyugtattak, hogy ezeket nem eresztik a templomba s kezembe adták a köszöntőverset, amit Fehér tanító írt, isten nyugtassa a haló porában. Szép hosszú vers volt, a két első sorát még akkor ls el tudom mondani, ha majd odafönt a nagy vizsgán találkozom a tanító úrral. Szép karácsony szép zöld fája, Mondsza csak, honnan jövel? Sok ilyen sose hallott furcsa szó volt benne, mint a mondsza, meg a jövel s ezekkel ríkattam meg legjobban a daruutcai nemzetet a próbaszavalásokon. Akkor tapasztaltam először, hogy a szónok mindig akkor éri el a legnagyobb hatást, ha olyant mond, amit maga sem ért meg. Minden program szerint ment, még az idő is előírásosan viselte magát. Karácsony böjtje reggelén akkora jégcsapok lógtak a tetőkön, hogy a feldobott sapkámmal le bírtam törni a hegyüket. Azóta se szopogattam jégcsapban olyan Jóízűt. Olyan rothadtzsindelyzamatú volt, amilyent semmiféle cukrász nem tud produkálni. Amellett a torkot is edzette és nagy önbizalmat csepegtetett belém. Kezdő szó. noknak nagyon ajánlhatom, a jégcsapszopogatástól elmúlik a lámpa, láz. Azt nem vettem észre az úton, hogy fáznék, mert szegény édesanyám rámadta a nagykendőjét, csomóra kötve hátul a derekamon. Csak azért hullott a könnyem, mert az orromat meg az államat mardosta a hideg. Dehát nem szúrt szemet senkinek, télen minden rendes orr cinegét fog. A tanítóké. tanítónőké is azt fogott, akik az iskola sarkán toporogva várakoztak rám. Egészen másért akadt meg rajtam a Honthy Berta kisasszony áldott szeme. — Attól félek, — mosolyodott el, mikor meglátott, — hogy ez a kisgyerek egy kicsit túlozza a rongyosságot. Mégis csak kellene rá valami kabátot adni. Mindenki igazat adott neki, dehát hol vegyenek most egy gazdátlan kabátot? Az volt a terv, hogy az ünnep után majd Szente tanító úr elvisz a Storss szomszéd boltjába és ott íölruhaznak a Jézus nevében, de azt előbb meg kell szolgálni. Szerencsére az iskolaszolga olt ment el mellettünk, sietett a templomba, perzsagalléros ünnep, lójében. Nagyon mogorva, öreg f érfiú volt, de azért most beharma. tozták az égi magasok a lelkét. — Én odaadhatnám a gyerkőenek addig a bekecsemet — mond. la egy kicsit vontatva, mintha csu. dálná önmagát. — No, ezt megfizeti az Isten, Károly bácsi — repkedett Berta kisasszony s mindjárt nekifogott a jóembert kihámozni a bekecsből. — Jaj, kérem, én nem ezt gondoltam. — hőkölt vissza ijedten az öregember, — hanem a hétköznap, lót Már hozom is kérem. Hát nem lehet mondani, hogy nem hozta volna, mert csakugyan kihozta a hétköznaplót. Azt, amiben söpreni, fűteni, lámpát pucolni szokott. Rám is adták és bizonyosan nagyon jól állhatott, mer; mindenki mosolygott rám, aki meglátott benne. Csakugyan egészen eltakarta a rongyosságomat, alul csak a csizmácskám hegye látszott ki belőle, a kezem pedig egyáltalán ki sem látszott, a kezemfeje a könyökéig érhetett. Arra is emlékszem, hogy nagyon finom petróleum szaga volt az első úri kabátnak, amit viseltem, egészen más, mint az otthoni petróleumé, — ma ls mindig érzem ezt a finom szagot, valahányszor díszmagyart látok. A zsúfolt templomot sem felejtem el soha, ahová alig tudtunk utat törni, elül az úri rendek, aztán a subús, ködmönös kiskunok, a berlinerkendős öregasszonyok, a sötét oltárokon csillogó viaszgyertyák szaga összekeveredve a karácsonyi füstökével, a mézesfokhagymáéval, — olyan nagy volt minden és én olyan kicsike! Igen, ez Osza tanító úrnak is szöget ütött a fejébe, mikorra beviaskodtuk magunkat a szentélybe és közölte aggodalmát Agócs főtisztelendő úrral. — Székre kellene állítani ezt a Hüvelyk Matyit, hiszen így egészen elvész! Szólították is a harangozót, de az vállvonogatással felelt a sekrestye ajtóból. Emberhalál lesz abból, ha ő megpróbálja székkel törni át ezt a tömeget! — Föl kell tenmi a kőpadkára a gyereket! — mondta valaki s már akkor föl ls nyalábolt valaki és ráállítotc már a márványkorlátra, ami a szentélyt elválasztja a hajótól. Egyszerre mindenkinél magasabb lettem egy fejjel, — óh, nem leszek én soha többet olyan nagy, mint akkor voltam a félegyházi öregtemplomban! Sokáig, nagyon sokáig álltam ott, mert meg kellett várni, amíg a polgármester úr megjön, a kará. csonyi gyertyácskák meggyújtása is nehezen ment, mert Fekete harangozó sohasem próbált még ilyent életében és olyan fohászokat morgott közben, amiket talán nem is találtak illendőnek a kerubinok, én én már kezdtem álomba zsibbadni a márványpadkán. De végre minden gyertyán kinyílt a láng. virág és Szente tanító úr megrántotta rajtam az úri kabátot. — Csak bátran, Fericském! Hát miért ne lettem volna bátor. Csengettyűzött a szavam az emberfejét felett, mint az angyaloké a betlehemi mezőkön: Szép karácsony szép zöld fája, Mondsza csak, honnan jövel? Itt, az instrukció szerint szétvetettem a két karomat és a hosszú, lelógó kabátujjak akkorát lebbentek, mintha valóságos szárnyaim nőttek volna. Ez oly öröm volt nekem, hogy ha kellett, ha nem, minden strófa után röppentem egyet. Ki is gesztikuláltam magam egy egész életre, de szereztem is olyan sikert a Fehér tanító űr köl. tészetének, hogy még Mihály arkangyal is abbahagyta a szószék oldalán a sátán-taposást, és szalutált a lángkardjával. — Ember vagy. Fericske, — jelezte Szente tanító úr annak a pillanatnak az elérkeztét, amikor, a szónokot minden elfogadható oldal, ről üdvözlik. — Most már lejöhetsz. add ide a kezed! D ersze csak a kabátujját adhat* tam oda, amelynek felsőbb régióiban a kéz tartózkodott, de azért nem a kézzel volt a baj, hanem a lábbal. A lábak nem akartak moz. dúlni, mintha gyökeret vertek volna a kőben. — Gyere hát, nem hallod. — rántotta meg a tanító úr mosolyogva a kabátujjat. — A nagyságos úr akar megsimogatni. Egy nagyságos úr volt akkor az egész városban, a követ, az pedig akkor Holló Lajos volt. Felejthetetlen szép férfiarca már akkor ott mosolygott alattam. Átölelte a térdemet és a hangja már simogatott: — Gyere, kis pajtás, majd leveszlek. — Nem ... nem ereszt a lábam, — motyogtam pityergőre görbült szájjal. Megijedtem, mert csak. ugyan úgy éreztem, mintha a lábam hozzánőtt volna a kőhöz. — Mi a macska, nem ereszt a lábad? — nevetett Holló s erősen magához rántott. Az egyik lábam elszabadult, de nbban a percben el . is jaiditottam magamat és pedig jó kiadósan. — Jaj, jaj, jaj, ne bántson! A mosolygó arc lehajolt a lábam fejéhez és — és Berta kisasszonytól hallottam később — vérehagyottan emelkedett föl. — Szent Isten, ennek a kisgyereknek odafagyott a lába a kőhöz! A másikat már óvatosan engesztelték föl, mert az még jobban ösz. szebarátkozott a márvánnyal. A vakarás kiderítette, hogy talpatlan csizmácskában léptem a közszereplés terére s azért nem tudtam róla többet elmozdulni. Ami jeget, havat fölszedtem útközben, az álltomban először elolvadt a meleg talpam alatt, aztán megfagyott és hozzátapadt a kőhöz. — Sebaj, kikerül a maga foltjából, — nyomogatta a lábam Sor doktor úr, hogy ott feküdtem öszszeszorított szájjal a követünk öiében. Tudta a doktor úr, hogy a kenyérsütögető asszony fia vagyok, hiszen én vittem hozzájuk minden pénteken a kenyeret, azon melegen, ahogy a kemencéből kiszedtük és különben is ismerte a fajtámat, hiszen a szegények doktora volt a kis kopasz ember. Hanem azért azt mondta, hogy jó lenne elszalajtani Deskóért, a városi előfogatosért. És így ültem először életemben űri hintón, ami csak lépésben haladhatott a bőrruhás kiskunok és berlinerkendős asszonyok sokadal. mában, akik eltűnődtek a templomtéren, meg a világi dolgok vál. tozandóságán. Sokan még akkor is törülgették a szemüket a meghatottságtól és dicsérték a szép úri kitalálást. Különösen a női nemen levők, egy-két szüle azonban elégedetlen reszkettette a fejét, hogy az urak már a templomból is panorámát csinálnak és szavalatot tartanak az oltár előtt. — A mi kisfiunk volt az, sógorasszony, — próbálta mentegetni az urakat Márton sógor és a felesége, ha ismerőst láttak egy-egy tanakodó csoportban. De aztán felhagylak a népek fölvilágosításával, mert a népek hol kinevették őket, hol zavartan hümmögtek, hogy mi érhette Márton sógorékat ezen a szent napon? Majd éppen az ő gyerekü. ket karolják fel az urak Krisztus urunknak áldott születésén. Nagyon fehérképű volt a fiatal, aki papolt, a szaván is érzett, hogy mandulával etetik azt otthon, bizonyosan valami nagy nembül való úrifiú volt, ugyan úrikisasszony is lehetett, nagyon sergette-pergette I magát. E

n pedig nem éreztem semmit a királyi dicsőségből, amellyel bevonultam a Daru-utcába, csak azt éreztem, hogy parázs sütögeti a lehúzott talpamat és akkor támadt először világtalan kis agyamban az a gondolat, hogy van egy téli isten is, aki más, mint az az isten, aki a nyarat mosolyogja. Ha a szív megáll... A SZENTESI KÖZKORHAZ szülészeti osztályán történi, néhány évvel ezelőtt a következő eset: az egyik súlyosan beteg, méhen kívüli terhes nőt — bár az orvosok mindent elkövettek, hogy megment_ sék az életnek —, a "vén kaszás* mégis torkonragadta. Megszűnt a szív dobogása, nem vert tovább a pulzus, elállt a légzés, — tehát klinikai értelemben bekövetkezett a halál. Már tolókocsira tették a halott nőt, hogy elszállítsák a hullakamrába, amikor Remetei Filep Aladár professzornak hirtelen az a gondolata támadt: meg kellene kísérelni, hátha újra működésbe lehetne hozni a megállt szívet... Az elhatározást azonnal tett követte. A halott asszony szívébe és karjába szívizgató szert (adrenalint) fecskendeztek be, hozzáláttak a mesterséges légzés alkalmazásához és a szívtájélt masszírozásához is. Eltelt 3 perc, 4 perc, 5 perc, — a szív csak nem dobogott. Az orvosok még sem adták fel a küzdelmet. A halál bekövetkezése után a hatodik percben végül is újra megdobbant a szív! Először csak nagy időkihagyásokkal, rendszertelenül vert, majd lassan visszaállt szabályos ritmusa. A halott nő tehát feltámadt, nemsokára azután gyógyultan hagyta el a szentesi közkórház szülészeti osztályát. Meg kell itt említenünk, hogy Remetei Filep Aladár "érdemes orvos* azóta még három „halottat" hozott vissza ugyanígy az életbe,— egy lépéssel tűi a 'küszöbről. Természetesen más kórházakban is történtek már hasonló esetek. Az utóbbi években a Szovjetunió, ban és több más országban rendkívül fontos kísérletek folytak ez. irányban és hónapról hónapra újabb és újabb eredményekről szá. molhatnak be a tudósok. Az orvostudomány nem állt meg az élet és halál bölcseleti meghatározásánál, hanem rohamléptekkel megy tovább és ma már ott tart, — egyelőre csak alsóbbrendű állatokon folytatott kísérletek nyomán, — hogy a szívátültetés technikai bravúrjával a feltámasztás orvosi megvalósításának küszöbére ju tott. MI A LÉNYEGE a halott feltámasztása körül folyó kísérleteknek? Erről beszélgettünk el Remetei Filep Aladárral, de véleményt kértünk Heller István dr-tól is, a hódmezővásárhelyi közkórház főorvosától. Válaszuk összegezve a következő volt: A halott "feltámasztása* körül folyó kísérletek lényege az, hogy ismét lehetővé tegyék a szív működését. A szív megállása után ugyanis a szerveknek, a sejteknek táplálékkal, oxigénnel történő ellátása jóformán azonnal megszűnik. Ismeretes, hogy a szerveknek minden sejtje a véren keresztül táplálkozik, lélegzik. Azt azonban már kevesen tudják, hogy az oxigénhiány legelőször is az idegsejteket támadja meg; a légzőközpontot, az érösszehűzó központ sejtjeit és a szívsejteket. A többi szervet alkotó sejtek azonban tovább élnek, hosszabb ideig működhetnek; azaz képesek újra munkába Emlékezés a vígjáték atyjára A Béke-Vi lágtanács kezdeményezésére az idén az egész haladó emberiség megemlékezik Aristophanes, a nagy görög drámaíró születésének 2400. évfordulójáról, akit az utókor "a vígjáték atyja* megtisztelő jelzővel illet. Arislophanes Athénben élt és alkotott az időszámításunk előtti V. évszázad második felében és a IV. század első éveiben. Életéről keveset tudunk; az biztos, hogy 427-től 388-ig az athéniek poetn laureatusa (koszorús költője) volt; kedvence a közönségnek épp úgy, mint — Goethe szerint — mosdatlan kedvence a gráciáknak. Több mint 40 vígjátékot írt, melyek közül azonban csak 11 maradt reánk. Vígjátékainak többségét a hoss".ú peioponnézoszi háború idején írta, amely Spárta és Athén között dúlt. Mint szenvedélyes politikus, lelke egész hevével a békepárt híve volt; természetes hát, hogy darabjaival a béke gondolata mellett szállt síkra. Egyik legkorábbi alkotása, az "Achamaiak* is ezt példázza. Vígjátékának alapgondolata: az egyszerű embernek a háború csak szenvedést és bajt hoz, a gozdagok azonban — akiknek a magas katonai rang jövedelemforrást jelent — gyarapodnak rajta. Később írott »Béke« című művében Try. gaios szőlősgazda az Olympos te- j telére megy, hogy visszahozza a földre a béke istennőjét, akit a háború istene egy mély barlangba zárt. Aristophanes nagyszerű komédiájában, a "Lysistratá*-ban ragyogó humorral rántja le a leplet a háborús uszítókról, akik ellenségeskedést szítanak a népek között. A vígjáték atyja síkraszállt a népet megtévesztő, képmutató és hazug politikusok ellen is. Legjel lemzőbb ebben a vonatkozásban a "Lovagok* című vígjátéka, amely nem más, mint kíméletlen szatíra Kleón, az akkori Athén szélsőséges, háborús pártjának vezére ellen. Többi művei: a "Felhők*, a ••Nők ünnepe*, a -Békák«, — valamennyi az akkori athéni szellemi élet ama szellemi áramlatai ellen íródtak, amelyek — Aristophanes szerint — aláásták az athéni demokrácia erkölcsi alapait. A »Da razsak«-ban nem kíméli a város lakóinak pereskedési szenvedélyét és kigúnyolja a megvesztegethető politikusokat. Mondanivalóját mindig pompás nyelvezet, humor kíséri, ezért játsszák még ma is darabjait szerte a világon. Az emberiság mindig hódolattal adózott e nagy görög írónak. Lelkes tisztelői közé tartoztak Rabelais, Moore, Fielding, Goethe, Go. gol, Heine és Romáin Roland. Adózzunk mi is tisztelettel a nagy görög drámaíró emlékének, aki már civilizációnk haina'án magbélyegezte a háborút és hirdette n béke, a népek közti barátság eszméjét. kezdeni, ha elegendő táplálékot és elég oxigént kapnak. Heller István dr. elmondotta például a többi között, hogy a szövetátültetés a legérdekesebb bizonyítéka ennek. A szem szaruhártyájának átültetése valóságos csodaszámba ment addig, míg meg nem állapították, hogy a szem szaruhártyájának sejtjei 30—40 órával is életben maradnak a halál után. Filatov szovjet professzor például egy halott ember szemének szaruhártyáját ültette át egy élő vak ember szemébe aképpen, hogy az tökéletes működést fejtett ki. Ezáltal a vak visszanyerte szemevilágát. Kukán Ferenc professzor, a szegedi szemészeti klinika tanára is sikeresen végzett már ilyen szaruhártya átültetéseket. Érdekes az is, hogy jóval a szív megállása után a bélbolyhok úgynevezett "csillószőrei« még élénken mozognak és maga a bélfal sok órával a halál bekövetkezte után össze tud húzódni. Ez azt bizonyítja, hogy a halál nem egyszerre következik be a szervezet minden sejtjében, hanem fokozatonként. HOL VAN HAT az "élet fája?* A hosszú, türelmes orvosi kutatás kimutatta már ezt ls, és megállapította, hogy az "élet fája* a kisagyban gyökerezik. A kisagy felületén finom redők láthatók. A redőkbe az úgynevezett szürkeag.vállomány betüremlik és létrehozza az "élet fájának* nevezett jellegzetes formát. A kisagyban — közé. pen — fehér tengely vonul végig, körülötte vastag szürke réteg halmozódik fel, azt veszi körül a nagy idegsejtek, az úgynevezett Purkurje-sejtek rétege. Hat-hét perccel a szív megállása után ezek a sejtek pusztulni kezdenek és teljes pusztulásuk idézi elő a végleges halált. Az orvostudomány most azt kutatja, hogy e sejteknek a működését miképpen lehet elősegíteni, illetve meghoszszabbítani, Ha a titok nyitjára rájön, akkor a jelek szerint megfejtette a "feltámadás* problémáját. A halál megjelenése és tényleges bekövetkezése között ugyanis van egy szakasz, amelynek folyamán a haldokló szervezet lassú, vagy gyorsabb ütemben halad végzete felé. Ha ebben a szakaszban visszakergetik a "vén kaszást*, akkor van arra idő, hogy a fontos szervek sejtjeit kellő táplálékkal ellátva előidézzék a feltámadás lehetőségét. — Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha a szervezet életfontosságú szerveiben vissza nem fordítható elváltozás nincsen, — hangsúlyozza Heller István dr. főorvos. A végső pillanat, amelyben még remélhetjük, hogy egy halottnak tekinthető ember újraéled, ma még rejtélyes előttünk. A kérdés mégis egyszerűnek látszik, hiszen ma már tudjuk, hogy az idegsejtek, amelyeket legkorábban támad meg a légzés megszűnése, körülbelül 8—9 pcrcnyi oxigénhiányt bírnak ki. Ez alatt a 8—9 perc alatt a halott tehát még nem halott, noha a szíve már nem dobog! Remetei Filep Aladár, a szentesi közkórház szülészeti osztályúnak főorvosa, — mint már említettük —, négy betegét hozta vissza a halál kai-mai közül, 5—6 perccel a szív megállása után. — Az egyik svájci orvosi szaklap viszont arról számol be, — jegyzi meg Filep professzor, — hogy egy 50 év körüli asszonyt, akit vakbélműtét után embólia támadott meg s az a halálát okozta, a szív megállása után 9 perccel sikerült éietrekelleni. Tehát a légzőközpont, az érösszehűzó központ sejtjei és a szívseitek 9 percnyi táplálék és oxigénhiányt is kibírnak. Ellenben, ha még később hozzuk működésbe a szívet, az már nem adhatja vipz. sza az idegsejtek működési erejét, nem adbatm vis"n nz életet sem. FZFRT KUTATTA az orvostudomány mert különöskénnen hogv "e^Ti'ás P—9 nerce alatt* hn. rtvPn állhet etthn — —i * F-'^'n-lrO V*"l ^"-"7-irv Tovább növelik a kínai selyemgyárlást A világpiacon egyre növekszik a kereslet a kínai selyem iránt A kínai se'.yemtermelő'k legutóbbi értekezletükön elhatározták: jelentős mértékben növelik a se'yemhernyótenyésztést. 1954-ben eddig kétszerannvi selymet gyártottak a Kínrj Népköztársaságban és 75 százalékkal több s". lyemgubót tenyésztettek, mint* 1950ben. Az ország déli részén a selyemé-bókát. évente nvolcszor is leszedik. 1955-ben további 11 százalékkal növelik a mh-en-!lernvd_ tenyésztést és a textilgyártást Kínában.