Délmagyarország, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-25 / 305. szám
SZOMBAT, 1954. DECEMBER 25. NEMZETKÖZI SZEMLE 7 OÉLMSCYHRORSZuG Sorsdöntő napok Párissbun „Most Franciaországot illeti a szó" — eképpen fejezte be beszédét Iija Erenburg, a szovjet-francia szövetségi szerződés 10. évfordulója alkalmából Moszkvában tartott ünnepi ülésen. Valóban — az elmúlt hét történelmi napjaiban az egész világ Párizsra tekintett — várta Franciaország szavát. 1954 december 20-án kezdődött meg a vita a francia nemzetgyűlésben a párizsi szerződések felett. Es a drámai feszültségű vita negyedik napjának hajnalán az éter hullámain örömteli hír száguldott végig az aggódva figyelő világon: a francia nemzetgyűlés pénteken hajnali 3.30 órakor 280 szavazattal 259 ellenében elvetette a „nyugati védelem" megszervezésének ürügyével előterjesztett párizsi egyezmények első cikkelyét, amely a gyűlöletes emlékű Wehrmacht feltámasztásáról és a bonni háborús klikk uralta Nyugat-Németországnak az agresszív nyugati tömbbe való beszervezéséről intézkedik. Noha ez a szavazás még távolról sem döntötte el véglegesen azt a történelmi kérdést, hogy merre indul el a válaszúton Európa: a minden eddiginél pusztitóbb háború súlyos kockázatát magábanrejtő német újrafelfegyverzés megvalósításával a nemzetközi feszültség és a fegyverkezési hajsza fokozásának útján, vagy a német kérdésnek tárgyalások révén történő békés megoldása az európai kollektív biztonság megteremtése, a nemzetközi feszültség enyhítése útján — mégis ezen a hajnali szavazáson Franciaország hallatta szavát: „A ratifikálásnak nem szabad megtörténnie! Tárgyaljunk, — ez a francia nép, akarata". Távol áll tőlünk, hogy a francia nemzetgyűlés egészét azonosítsuk a francia néppel. De senki nem vonhatja kétségbe, hogy a nép akaratát híven és eltökélten kifejező kommunista képviselők mellett még a ratifikálás ellen állásfoglaló burzsoá képviselők szavazataiban is világosan tükröződik: a francia közvélemény nem-et mond a bitieri borzalmak felidézésének. A Bourbon-palota a hét eleje óta az ostromlott vár képét mutatja. Az ország minden részéből vonaton, kerékpáron, teherautón, repülőgépen a küldöttségek százai érkeznek szakadatlan áradatban, hogy képviselőinknek félreérthetetlenül tudomására hozzák: a francia nép nem akar lemondani az életről, márpedig a párizsi háborús egyezmények jóváhagyása ezt jelentené. A francia nép az életet akarja és nem háborús szövetséget az imperialista tábornokokkal, mert tudja — mint ezt a napokban a tekin. télyes francia polgári politikus Bemard Lavergne professzor megfogalmazta — hogy a ratifikálással „mi adjuk a németek kezébe a vesz. szőt, hogy megvesszőzzenek bennünket és ml leszünk azok, akik felrugjuk a békét, amelyet a szovjettel könnyedén meg lehetne szilárdítani." A nép küldöttei között vannak bányászok. Nord és Pas-de Calais megyékből, halászcmberek Vcndeéből, Rcnauld gyárbeli fémipari munkások, vasutasok Rouenből és a messze fekvő Vaisluse-megyéből, parasztok Haute Pyreneés és HautcSavoye megyékből, egyetemisták, pedagógusok, hadviseltek, akiknek mellét háborús érdemrendek és a becsületrend jelvényei ékesítik és a hitleri koncentrációs táborok életbenmaradt tagjai az ország minden részéből. A küldöttségek véget nem érő áradatában is elemi erővel jutott kifejezésre a francia nép legszélesebb rétegeinek szembenállása mindenfajta háborús készülődéssel, v'haros tiltakozása az ellen, hogy tóm át Európára szabadítsák az őrjöngve pusztító náci barna pestist. A nép-akarat ilyen egységes megryi'ctkozásának hatása alól termé; telesen még a polgári pártok kép- Jlői sem vonhatták ki magukat. r.Cpi tiltakozás páratlan ereje ha. < "mas nyomatékot adott annak a I mely figyelmeztetésnek, amelyet : r.-cezkvai deklaráció és a szovjet -ncia szövetségre vonatkozó szov. tó) jegyzik tartalmazott. Ez nyomta rlöntS fcí'yegét a nemzetgyűlésien folyó vitára. A nemzetgyűlési vitában leleplez teltek Mendes-France francia miniszterelnök arra irányuló képmu(-.tó mesterkedések hogy a parlai enítcl és a közvéleménnyel c'bi( --c: a Szovjetunió belenyugodna Németország úlrafelfegyverzésébe é i semminemű cllen'ntézkcriést nem t :nne, va'am'nt, hogy a francia— szovjet szerződés összeegyeztethető a párizsi egyezményekkel. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a szocialista képviselő csoport nevében felszólaló Jules Moch-ot, aki az ilyen fajta „érvekről" gúnyosan megjegyezte: „Tanmese, átlagképviselők számára", majd kijelentette: „Bevallom, a miniszterelnök nem győzött meg arról, hogy a német újrafelfegyverzés összeegyeztethető a jaltai és a potsdami szerződésekkel és a francia—szovjet szerződéssel. Hogy a hivatalos francia politikának e gyökeréig hazug tételei milyen kevés h;tclre találnak a francia közvéleményben, arra csattanós választ adott a péntek hajnali szavazás. Mendes-France-n még az sem segített, hogy közvetlenül a szavazást megelőzőleg az „atlanti egység" bajnokának szerepében „drámai" felhívást intézett a képviselőkhöz, fogadják el nagy többséggel a párizsi egyezmények első cikkelyét, mert — mint hangsúlyozta — „Az Egyesült Államok felénk fordítja tekintetét." A szavazás megmutatta, hogy erről még a polgári politikusok tekintélyes részének is hasonló a véleménye, mint a nemzetgyűlés tiszteletbeli elnökének, az idős Edouard Herriotnak. aki a ratifikálás elvetését követelő szenvedélyes hangú felszólalását ezzel fejezte be: „Szeretem az Egyesült Államokat, de jobban szeretem Franciaországot." A harc azonban még nem ért véget. Mendes-France utolsó kétségbeesett kísérletet tesz, hogy a vietnami fegyverszünet megkötésével szerzett személyes népszerűségének utolsó morzsáit is a mérleg serpenyőjébe dobva megpróbálja helyrebillenteni a „Nyugat-európai Uniónak" nevezett háborús tákolmány labilis épületét. A bizalmi kérdés felvetésével — összekapcsolva azt a már egyszer elutasított első cikkellyel, Mendes-France feltette kormányának sorsát a háborús egyezményekre. A december 27-1 döntö szavazás végső kimenetelét — amelyet a kormány cs amerikai támogatói részéről még meg fognak előzni a legszemérmetienebb politikai Ígérgetés és zsarolás visszataszító színjátéka, — lehetetlen megjósolni. Egy dolog azonban bizonyos —, és ezt a ratifikálási vita eddigi eseményei félreérthetetlenül megmutatták, a nagymultú francia nép Európa többi békeszerető népeivel együtt sohasem fog belenyugodni abba, hogy szeretett földrészünk kellős közepén olyan — nem is egyszerűen puskaporos hordót — hanem a legborzalmasabb tömegpusztító fegyverekkel teli arzenált hozzanak létre, amelyek gyújtózsinórjai az amerikai háborús kalandorok szolgálatába elszegődött náci tábornokok kezében vannak. Egy sztahánovista főművezető — Nyári János főművezető benn van? — érdeklődöm, amint belépek a Szegedi Jútaárugyár kapuján. — Megkeressük — kapom a feleletet. Aztán az udvaron át a szövődét megkerülve benyitunk a fonodába. Itt kellene megtalálnom Nyári János főművezetőt. Irodája azonban üres. Körülnézünk az üzemben, de nem találjuk. — Nem ő a soros — adja meg a pontos felvilágosítást Péterházi Emiiné, aki éppen a versenyeredmények kiírásával foglalatoskodik. A következő műszak kezdetére jön be. A fonodában szakadatlanul zúgnak a gépek. A "főutcán* az egyik anyaghordó kocsi a másikat éri. Gyakori a gépeken a szedés s a munka nem enged pihenőt. Mindig ilyen mozgalmas a fonoda élete. Nyári János főművezető elvtárs kezében mégsem billen meg a fonoda kormánykereke. Igaz, haja erősen őszül már, de szava biztosan, fiatalos hévvel is cseng, ha szól a dolgozókhoz. Azt az elvet vallja: "amit magadnak nem kívánsz, ne tedd a másikkal«. Igazságosan ítél. Nem húzódik el a nép javát szolgáló "kényes« feladatok megoldásától sem, s nem kerülő úton magyarázza meg a dolgot. Eléje tárja a fegyelmezetlenkedőnek a hibát, de bírálata segítő, nem "dorongolás«. Ha valamelyik dolgozó hiányzik, akkor is gondol rá és felkeresi a lakásán. A fegyelmezetlenkedótől azt kéri, hogy pontosan álljon gépéhez és becsületesen dolgozza le a munkaidőt. A főművezetőre hallgatnak a munkások. Különben régi dolgozója a gyárnak és számtalan esetben a saját példáját használja nevelőeszközként. Nem is csalódtak még benne sem a fonók, sem a csoportvezetők, de művezető társai sem. Tudják róla: szigorú, de igazságos, s ezért is merik rábízni egyéni problémáikat is. Lovai Margit elmondta Nyári János főművezetőnek, hogy egymást követő két héten éjszakára osztották be. "Szeretnék nappali műszakban dolgozni — így szólt Lovai Margit —, mert az ünnepek előtt akad elintézni való do'gom. Ha éjszakás vagyok, nappal alszom. Az ügyem pedig, amit el akarok intézni, nem lehet tovább halasztani*A főművezető egyetértett Lovai Margit jogos kérésével. Megnézte saját kis füzetét, amelyben az éjszakai beosztásokat vezeti, és elintézte, hogy a fiatal lánynak ne kelljen — ami különben sem helyes — a második hétén is éjszaka dolgozni. Szeretik a munkások Nyári János főművezetőt. De hadd mondják el ők, néhány vonással, hogy milyen a főművezetőjük: Kecskés Eta csoportvezető így beszél: — Dorozsmai ő is velem együtt. Nem sokkal azelőtt került a gyárba, ahogy én beléptem, 1928-ban. Először olajozó volt, ebben a munkában sem ismert pontatlanságot... A csoportvezető minden szaván érződik, hogy nagyrabecsüli magatartásáért, munkájáért a főművezetőt. — Nálunk nélkül nem intézkedik Nyári elvtárs — folytatja tovább. — Amikor a szabadságolás "beütemezéséről* volt szó, figyelembe vette a fonók kérését. Sokszor maga ment oda megkérdezni a dolgozót, hogy mikor szeretné kivenni fizetéses szabadságát. Talán az lenne a legtalálóbb — ha jellemezni akarjuk őt —, hogy igazságos, és mindenkitől pontos munkát kíván. Fiatal asszony Belov Antalné. Jókedvű, szeret nevetni. Munkatársait gyakran felvidítja. A napokban azonban majdnem sírás lett nevetős kedvének a vége. Spulnit vitt gépjéhez, mert az üres elfogyott. Egy önfeledt nevetés következménye az lett aztán, hogy kicsúszott kezéből a "spulnihegy-. Az egyik spulni éppen az arra haladó főművezetőt találta bokán. Erre bizony megijedt a fiatal asszony. Mi lesz most? A főművezető figyelmeztette, azután még segített is összeszedni a spulnikat. Belovné pirult... — Most az esetről így emlékezik: — A főművezetőm nem az anyám arre-arrájával figyelmeztetett; ilyen nála nem szokás. Nyugodtan, szépen szólt. Megértettem. Igazat adtam neki, és bizony könnyen baleset is származhatott volna, ha a nehéz spulnik a lábamra esnek, — ahogyan a főművezető is mondta. Takács Margit — az egyik legügyesebb fonó — csak ennyit mond: — Jani bácsi nagyon jó főművezető, szeretjük mindannyian. A művezetők közül Vincze József is szól Nyári János elvtársról: A főművezető ott is ad támogatást, tanácsot, ahol nem várjuk tőle. Arra int bennünket s mindig azt magyarázza: szépen, Indulat nélkül beszéljünk a dolgozókkal, teljesítsük jogos kéréseiket... Mégcsak annyit mondhatok: tökéletesen és nem kapkodva szereti elvégezni a munkát. Sztahánovis'a lelt Nyári János főművezető elvtárs a harmadik negyedév jó munkája alapján. A gyár legjobb főművezetője. Nemcsak néhány dolgozó mondja ezt róla, hanem a szövődében, fonodában is talpig embernek, segítenikész művezetőnek tartja mindenki. Becsülik, szeretik az élete, munkája nyomán. Rikk Júlia aracsonyi CS Szerdán délután ünnepeltek a Borforgalmi Vállalat dolgozói. Néhány nappal karácsony előtt tudták meg, hogy országos- viszonylatban a II. helyezést érték el a borbegyüjtési munkájukban. Jól jött az a 15 ezer 200 forint az élenjáró fizikai és adminisztratív dolgozóknak, amelyet ezen az ünnepségen osztottak ki. Lehetett e kedvesebb karácsonyi ajándékot adni, mint amit Oláh János főagronómus, Vass Károly, az üllési célgazdaság vezetője és Horváth György, a pusztaszeri célgazdaság dolgozója kapott: a „Mezőgazdaság kiváló dolgozója" gyönyörű kitüntető jelvényt és 400— 400 forint jutalmat, Csóti Ferencné, a Ruhagyár dolgozója pincelakásban lakott. Most Még kocsit is adtak a hurcolkodáshoz. öt gyerek egyik kicsi, másik pici — nagy gond. Csótiné egymaga neveli őket, egyedül keres reájuk. Amikor az új lakásába beköltözött, az üzemi bizottság 400 forint értékű ruhaneműt vásárolt a gyerekeknek, hogy legyen nekik jó karácsonyuk. S tegnap odament hozzá Oláh Jenőné, Szűcs Antalné, Polgár Gyuláné és ruhácskákat, fehérneműt, kötött ingeket ajándékoztak néki — legyen több Csótinénak, gyerekeinek, örüljenek, ünnepeljenek, • 352 gyerek. Nagy szám, s nagy öröm is. Komoly munkát igényelt az asszonyoktól a Textilművekben, hogy a 352 gyereknek, a féltett karácsony előtt pár nappal — hírt kincseknek elkészítsék a karácsonyi adott róla az újság is — megfelelő ajándékcsomagot, hogy egyformán lakást kapott a Kígyó utcában. Se- legyen bennük szaloncukor, csokogített Csótinénak az üzem, a tanács. Iádé, nápolyi, keksz, alma — mint Uahriftát föttátoa$>zícUa> (29 J A conscia mens recti nyugalmával mutattam neki a lekváros kenyeret. — Kedves biztos úr, egy bölcse van a hazának, akit nem is kell félteni, hogy megtagadja a múltját, hát csak nem gondolja, hc-gy azt is fel akarom robbantani? Lecseliengtem a vízpartra, odakuporodtam a legalsó lépcsőre és belebámultam a sárgás-zöld tükörbe. Pedig nekem se vízbe, se tűzbe nézni nem jó. mert mind a kettőben igézet lakik és annak nehezen tudok ellenállni. Valami ősi ösztön hajt. a lelék felé, akik a vizek fenekén hancúroznak és az láttat velem táncoló lidérceket a tűzben is. Talán az őseim sámánok lehettek sátoros korunkban és addig bűvöltek vízzel és tűzzel, míg a törzs népe vízbe nem hányta vagy tűzbe nem dobálta őket, mikor Ukko isten rosszkedvű volt és nem adott halat, meg menyétkét. Talán most is ők morognak fel rám a Duna fenekéről, hogy "gyere haza, gyerek, majd meglátod, hogy ide nem jönnek utánad a kánok, meg a mirzák!" Kutyanyakon nem volt ilyen nagy víz, de azért abba is bele lehetett fulladni és a lelék már ott is csalogattak, hogy ugorjak közéjük. Csakhogy a ló-úsztatóban piócák is laktak, azoktól pedig féltem, azért nem mentem le a lelékhez, de játszani nagyon szerettem velük. Ha kerek, lapos kavicsot dobtam a vízre, azt négyszerötször is vissza pattantották, míg a többi gyerekét mindjárt lekapták magukhoz. A pajtásaim mindig irigykedtek rám, hogy én jobban tudok *szőnj.», mint ők, de én tudtam, hogy ez csak azért van, mert a lelék én velem jobban szeretnek játszfyü. _ Ahogy egyre közelebb csúsztam a vízhez, olyan együgyű gondolatokkal, amelyek talán nem illettek volna a klasszika-filológia doktorához, de természetszerűen ébredtek fel a munkanélküliek statisztikájának egyik alanyában, megcsörrentek a zsebemben a hadimonéták. — Nini — mosolyodtam el —, ugyan tudnék-e még "szőni?* — Platy! Platy! Platy! Platy! — Bronz, vas, Ohó-ia. festene legénye. kisezüst, nagyezüst egymásután potyogtak a vízbe. De a lelék nem pattantottak belőlük vissza egyet se. Térdemig csapó haragos hullámmal üzenték, hogy nem detaillokban kellek nekik, hanem angróban. — No, megálljatok — álltam fel —, mindjárt megkaptok, csak előbb hazamegyek az asszonyért, elhozom azt is. összefogódzunk, jó szorosan, aztán Kustendséig meg se állunk. Ott is csak qddig, míg hírt adunk Ovidiusnak, hogy most már megírhatja Jázon és Medea hazatérését Kolchisba. Igen szép költői elbeszélés lesz belőle, pályázhat vele a Nádasdy-díjra. Ahogy a lépcső tetejére értem, nagy csődületet találtam a vaskorlátnál. Izgatottan mutogattak az emberek az vízre és össze-vissza kiabáltak. — Hulla, hulla! Koponya az csak! De bizony hulla! Persze, megint ismeretlen holttest! Disznóság! Telefonálni kellene a rendőrségnek! Egy nagy sárga fej bukdosott a hullámokon. Néha megállt, mintha azon gondolkozna, hogy érdemes-e még idefönt nézelődni, aztán megint csak nekilódult. A híd felől lecsapott rá egy varjú, de alig vágott hozzá, mindjárt elrepült. — Biztosan megint egy összedrótozott zsidónak a hullája! — vetette közbe egy uborkás kofa a divatos faji kérdést. — Igaza van! Az az csakugyan! — erősítették a jobb szeműek. Amire a hadrakelt seregek leszereltek, de az izgalom egyre fokozódott. A halálfej lebukott a víz alá, éppen, mikor az egyik úszcházból valaki utána vetette magát. — Csáklyát kellene hozni! — ajánlgatták. A fej megint felmerült, a koponya-halász magához rántotta a két karjával, aztán a fülig szaladt a szája a nevetéstől. -- Fogják meg! röhögött ki a partra és nagyot lóbálva a jobb karján, felhajította a koponyát. " (Folytatjuk.) ahogy az ilyenkor szokás. Sorba vitték a gépekhez a bizalmiak, a népnevelők, s átadták a csomagot az édesanyáknak, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánva nékik. Nem volt Szegeden egyetlen olyan üzem, vállalat, intézmény, ahol ne ajándékozták volna meg a dolgozók gyermekeit karácsonyi csomaggal. • Jó karácsonyuk van a városi segélyeseknek és a Szociális Otthon lakóinak is. 250 segélyes kapott az elmúlt napokban 40 ezer forint értékben meleg ruhát, inget, alsóruhát, 30 pár prima bőrcipőt. Szeged mindkét Szociális Otthonában lakók kaptak új ruhát, sapkát, cipőt, kesztyűt — 26 ezer forintot költött a tanács erre a célra. 8 ezer forint értékben pedig a sokgyermekes anyáknak ajándékoztak kis ruhácskákat. • Nacsa István, a Vízművek dolgozója hazaérkezett Szegedre Asotthalmáról. — Na, befejezzük a kutat. Az új esztendőben már folyik, jó ajándékjuk lesz — jelentette ki büszkeséggel és örömmel. Bizony komoly munka a kútfúrás és joggal büszke munkájára Nacsa István, mert egy-két évvel ezelőtt még mint segédmunkás dolgozott — most kútfúrómester lett szorgalma és ügyessége nyomán. Ez már a hatodik kút volt, amely az ő irányítása alatt készült el a megyében ebben az esztendőben. Csütörtökön mindjárt hazaérkezése után behívták az irodába. — Nacsa elvtárs, a szakszervezet karácsonyi ajándékként jutalomüdülésre küldi két hétre jó munkáiért — közölték. — Igazán, nagyon örülök — mondotta Nacsa István — de a karácsonyt még gyermekeimmel, családommal töltöm. — Igen, így jó — válaszolták — 30-án kezdődik az üdülés — válaszolták néki. — Jó ünnepeket és jó szórakozást, üdülést, egészséget kívánunk. M. T. Uj lengyel épílőonycg Lengyelországban másfél évi kísérletezés után hazai nyersanyagokból teljesen új, nagyértékű énítőanyagot állítottak elő. A sziükátösszetételű új anyag, az „aryt" súlya feleannyi, mint a tégláé, nyomásellenállása négyzetcentimít-. renként a 130 kg-ot is eléri. Ezért magasépítkezéshez is alka'm-s Másik előnye teljesen sima felül te. Szürke, sárga vagy tetszéssé-, rinti más színben lehet előállítani,