Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-28 / 282. szám

4 Szegedi Szép Szó A TANÍTÓ ELGONDOLKODVA kerékpározott a kövesúton. Egy veréb röpült föl előtte. Észre sem vette, amint öreges, beidegzett mozdulatokkal taposta a pedált, egyegy pillanatra megpihenve. Szép őszidő volt, kristályos, hideg ég, csillogó novemberi nap. Az átmenti fákon csak itt-ott rozsdállott egy-egy avas levél. A kanyarnál letért a kövesútfól. Kis csemetefák között suhant a keményre taposott ösvényen, egész a sorompóig. A sorompót azonban leeresztették. Így hát leszállt a kerékpárról, s elővette az óráját. Az óra a nadrágzsebben volt nik kelláncon. Aztán körülnézet': mi van a vonattal? A tehervonat még bent pöfékelt az állomáson. Foeta hát magát s gyorsan átbújt a sorompó alatt. A túlsó oldalon aztán megint fölült a gépre, s tovább pedálozott. Az iskolaudvarról hatalmas ricsaj hallatszott. A tanító kaou előtt leszállt a gépről befelé figyelve tolta maca mellett. — Ejnye! — mondta félhangon, amint az udvarra lépett. — Mi van itt? Az egész gyereksereg ro hant. Elöi futott a kis Balogh Jani. Elsőnek Tóth Ferkó érte utol, gáncsot vetett, s a földre teperte. — No, mondta a tanító — hát ez meg mi?... Hirtelen az villant az eszébe, hogy hát a Tóth-gyerek első tanuló, s mindig a legjobb fiú volt az osztályban. Mégis csak furcsa! Megállt kétkézzel a kerékpár kormányát fogva és odakiáltott' — allj! A GYEREKEK MEGRETTENTEK a harsány hangra, de ez csak annyi ideig tartott, amíg egy szempillantás. Aztán tovább birkóztak. Erre már megmérgelődött a tanító és hirtelenében rájuk ripa kodott: — Mihaszna kölykök! Nem hallottátok, hogy szóltam? Erre aztán csakugyan végeszakadt a zsibvásárnak. Tóth Ferkó föltápászkodott, a kiszabadult kis Balogh-gyerek meg uccu neki! — elszaladt. — Hát miért verekedtetek? — kérdezte most már megpihenve a tanító s balkezével sebtiben megigazította felöt utgyosodott lengyelnadrágját. Egy percig csönd volt, aztán Tóth Ferkó vékonyka hangján, kiDirulva megszólalt: — Hát az öreg cár... El fogtuk az öreg cárt! — Az öreg cárt? — kérdezte a tanító szemö'dökét iohbfelől felvonva a csodálkozástól. — A FOLT Hogy-hogy öreg cár? — Hát... öreg cárt... igen — dadogta meghökkenve, szégyenre gyúlva a fiú. Aztán észbekapott és egyből kivágta: — Hát az öreg cárt. Mert most ostromoltuk a Téli Palotát! A tanító meghökkenten állt egy pillanatig s akkor hirtelen minden eszébe jutott. Ettől aztán olyan csiklandós-édes nevethetnékje támadt, hogy előbb elmosolyodott, majd hahotára fakadt. Csak úgy rázta a nevetés öregedő, zömök testét. A gyerekek nézték, nézték, és ők is kacagni kezdtek. Így kórusban kacagott az egész iskola, élén a tanítóbácsiv&l, mint karmester, rel. Mikor aztán jól kinevette magát, elindult a tanító. — Ej, ti lókötők! — mondta, s menetközben rátette nehéz, ráncosodó kezét Tóth Ferkó vállára. — Aztán a Jani volt az öreg cár? — Igen, ő volt! — feleltek kórusban a gyerekek. — No, gyere ide, te öreg cár! Balogh Jani kissé lesütötte a fejét, s így félszegen moso. lyogva odalépegetett a tanító bácsihoz. Az meg egy jókora barackot nyomott a fejére, aztán előhúzott a zsebéből egy szép, kövér aranyló birsalmát s a kezébe nyomta. MÉG MIKOR BEMENT a terembe, akkor is ez járt az eszében. — Hogy az öreg cár! — dörmögte felvidultam — Persze, az új tankönyv, abban olvastuk tegnap ezt, még kép is volt róla. Nyomában a gyerekek is betódultak az osztályba, s gyorsan helyet fog. laltak a kis zöld padokban. Megkezdődött a tanítás. A tanító előbb megadta a feladatot az egyik padsornak, azután a többiek felé fordult. — Na gyerekek, ma az öltözködésről, a ruházatról be szélgetünk... Ezzel megkezdődött a közös munka. A tanító magyarázott kérdezgetett, s a gyerekek A szövegkönyv, mini irodalmi műfaj Mihal Novlcov a „Viata Romaneascá"-ban megjelent tanulmánya Mihai Novicov: „A szövegkönyv, mint irodalmi műfaj" című tanulmányában azt. bizonyítja, hogy a szövegkönyv az elkészült filmtől független, önálló irodalmi műfaj, önállóan is megáll a lábén. Érvei az alábbiak: a színdarabot is az előadás perfektuálja, mégis mint olvasmány sem utolsó, éppúgy, mint a próza, vagy a vers. A szövegkönyv rokon a színművel, amennyiben az életből vett anyag legnagyobbfokú koncentrációjával dolgozik, kerüli az expozíciót, nyomban beleveti magát az eseményekbe, s az embereket életük legdöntőbb pillanataiban lepi meg. Nem kevésbbé nagyok a különbségek is. Az az idő és a tér, amelyben a színmű lejátszódik, szükségképpen korlátozott, míg a szövegkönyv az idő és a tér ura. Ez a sajátosság a szövegkönyvet az epikával hozza közeli rokonságba. A szabad mozgás időben és térben lehetővé teszi a szövegkönyv számára, hogy hőseit sokkal változatosabban, sokoldalúbban jellemezze, mint a színmű. Vannak azonban a szövegkönyvnek olyan tulajdonságai ls, amelyek megkülönböztetik mind a drámától, mind az epikától. A szövegkönyv tömegekhez szól. A dráma vagy a regény szólhat ehhaz vagy ahhoz a kategóriához, a film szükségképen mindenkihez szól, ezért rendkívül általános érdekűnek kell lennie. A vizuális ábrázolás töredékes ábrázolás, ezért a filmben a cselekmény, a jellemábrázolás elszigetelt vizuális epizódok útján valósul meg. A filmben nagyjelentőségű a zene. s csaknem valamennyi más művészet is. Végeredményben a film a legmagasabb fokú művészet, mert magában foglalja a drámát, az epikát, a költészetet, a zenét, s valamennyi más művészetet, s ebből a sokféle anyagból önti ki a maga rendkívül feszült és kondenzált, millió és millió nézőhöz szóló alkotását. buksi fejecskéiben bujkáltak a gondolatok ... — És mit csinál édesanyátok, ha kiszakad a ruha? -re kérdezte egyszer csak a tanító bácsi. — Megver! — vágta rá egy kis, zömök magyar. Hirtelen nevetés futott vé„ gig a termen. — Megvarrja a ruhát —• javította ki egy pöttöm gye* rek. — Ügy van — szólt a tanító —, bevarrja a szakadást. — Aztán tovább fűzte a gondolatot: — És ha nagy lyuk van a ruhán? Akkor mit csinál? — Hát befoltozza — hibázott rá hátul valaki. — Bizony, foltot varr a ruhára — mondta a tanító, s körülnézett. De hirtelenében, senkinek sem látott foltot a ruháján. — Foltot... <— dünnyögte az asztalra támaszkodva bal könyökével. Odahajolt s homlokát egy pillanatra felemelt kezével megtámasztotta. — Nézzünk csak egy foltot — mondta. EBBEN A PILLANATBAN öreg, barna zakója könyökére szaladt tekintete. A kabát könyökén ott húzódott szerényen egy szépen rádolgozott folt. Ugyanolyan színű, mint a kabát. A felesége varrta rá, s még arra is gondosan vigyázott, hogy az anyag pici cste kocskái mindenütt összetalálkozzanak. — No, hát. itt egy folt! — villant eszébe. S egy pillanatra elszégyelte magát. — Folt van a ruhámon .,, — Aztán szomorú hangon, fé_ lig hallhatóan hozzá tette még: — Egy folt.,, Fölnézett gondterhelt arccal. De hiszen még a közmondás is azt tartja: "Szebb a foltos, mint a rongyos!- Igaz, ez már nagyon régi közmondás* De lám-' alig látsílk. Milyen gondosan rávarrta az asszony. Hirtelen visszafordult az osztály felé. — No gyerekek, íme, egy folt. Nézzük csak, mi mindent mondhatunk el róla? Milyen is ez a folt? A terem közepe felé egy kisfiú lóba bújt ki a padból, Térdecskéjén egy kerek folt díszelgett. A fiú kis kezét felemelve jelentkezett. A tanító elmosolyodott. Meghallgatta a gyereket, az. tán tovább magyarázott Beszélt a foltról. A ruházatról. Az volt a legfóbb, hogy a huszonhárom kis figyelő gyermekarc ralta tartia csillogó szemét, hajlítja, csiszolja gon. dolatalt a sok kis buksi fejecske. Németh Ferenc V 1954. november 28. 2. SZ. A „DÉLMAGYARORSZÁG" IRODALMI MELLÉKLETE A választókhoz Nem ígért senki csillagos eget voksotokért, se sült galambot, mit rágni sem kell, az is megvagyon, csak emészteni kell, — azt is vakon, szájtátva, míg » holnap ts felépül ködből, akár a tejszín fellegek. Szirupos bókot senki se mondott köszönetül, — az volna szégyen. A törpe gondja nagynak látszani, — mások vállára állva — mint ami, s feledni mind a vállakat alatta, míg markolja fönt a napkorongot. Komoly gondok közt volt. ki hallgatott vagy adhatatlant mért előre. Aki csak ígér, senkit sem szeret; apró munkával tenni eleget, akár a hangya. •. Ezt kérjétek számon tőlünk. Akikre most szavaztatok. Móra Ferenc: cl magyar paraszt* Lődi Ferenc Megalakult a Szegedi Kis Színpad A Tiszatáj legutóbbi számában színdarabot közölt. Erre sokan felfigyeltek, hiszen régóta nem jelent meg színdarab a Tiszatájban. De ezen kívül is az Írószövetség drámaírói szakosztálya több előadásra kész darabbal rendelkezik. Ezek közül néhányat xnég az idén bemutatnak. Az írószövetség a Munkásszínjátszó stúdióval közös munkára fogott össze. Igy alakult meg a Szegedi Kis Színpad. A stú. dió helyi írók darabjait mutatja be, tarka műsorokban, irodalmi esteken. Az első előadás december végén lesz. A stúdió tagjai szorgalmasan készülnek az előadásokra. A próbákat a Hajnóczy-utca 10 szám alatt tartják az esti órákban. A decemberi előadásra két darabbal készülnek. Egyik Sarlai Kata »Fényszóró--ja, — a másik Kálmán Lás2ló -Éljen az új szaktárs- című darabja. De nemcsak ezek a darabok várnak előadásra. Több kész munka van> Somfay László, nak, a Tiszatáj szerkesztőjének két új darabját is előadják majd. Egyik a -Híd-, másik a -Témát keresek-. Jövőre igen olcsón ki is adnak több darabot. Így több kultúrcsoport hozzá juthat a darabokhoz, sőt: minden szereplő kezébe juthat példány belőlük. Az előadásokkal több célt akarnak elérni. Egyrészt az Írószövetség, az írók munkakedvét reális célok felé fordít, ják, lehetőséget adnak műveik publikálására, másrészt a helyi irodalmi életet élénkítik. Ezenfelül segítik a kultúrcsoportokat, helyi darabokkal látják el őket. Sarlai Kata, Kálmán László, Soimfai László darabjai mellett Pataki Szilveszter -Egy szeggel két helyen- című igen élénk, mulatságos darabja, to vábbá Vincze András -Három pipacs« című, a Tiszatáj legutóbbi számában közölt, és -Házasodni köll- című na gyon fordulatos, jó vígjátéka kerül előadásra. Ez a kezdeményezés — a Kis Színpad országos viszonylatban is egyedüli ma. A DŰLÖUTAKON egy-egy akácfán plakátot zörget a szél. Egyéb hirdető oszlop itt nincsen, mint amit az Isten teremtett, de ez tán alkalmasabb is. Először azért, mert nem kell ráraggatni a plakátot, rá lehet tűzni egy akácfatövisre is, másodszor azért, mert levenni is könnyebb róla. Csak úgy az ülésből, az ostornyéllel. — Minek bántja azt a papírt, Illés? — Ráakasztom otthon a cseresznyefává. Jó zörgős papír ez, majd riogati a verebet. Egyéb haszon úgy sincs belőle. — Erre maguknál nem fizetnek a szavazásért? — Nemigen. Tegnap ugyan ingyen lehetett volna inni a csárdában, de ebben is huncutság volt. — Hogy-hogy? — Úgyhogy az ilyen paletát vasárnapra köllene tenni, nem hétköznapra, mikor rendes embernek nincs ráérő ideje. Ez csak a csárdásnak jó, mert a sok pénzt is zsebrevágja, meg a bora is megmarad. A szegény embert mindenből kisemmizik. Ezt némi keserűséggel mondja Illés. Nagyon fáj neki, hogy az egy pohár bortól elütik. Arra még nem jött rá, hogy az életből ls ilyenkor semmizik ki. A PLAKÁTRAGASZTÓ olykor kortes is. A hóna alatt vannak a plakátok, a belső zsebben az aláírási ív. Ama zért húsz fillért kap darabon ként, emezért egy pengőt nevenként. Különben csak olyan paraszt, mint a többi, csak egy kicsit neki van hevülve. A lehelletén úgy érzem, nem annyira a lelkesedéstől, mint inkább egy kis szíverősítőtől. — Melyik pártnak az embere maga? — Én? Izé... hogy is csak ... nézze, mán megint elfelejtettem. Merre vagy mán, no, fene beléd! — tapogat a feslett fenekű belsőzsebben. Előkerül az ív. Lebetűz róla egy nevet. — De hát milyen párti az az úr? — Mindegy az, kérem, nagyon fáin ember. Az egyik napszámosom kiszól a gödörből. — Tegnapelőtt másik úrra mondta kend, hogy nagyon fáin ember. — Hát az is az vót — bólogat a kortes. — De az csak nyolcvan fillért reszkérozott egy aláírásért. — Ez mindig ilyen nagy hazafi vót — mondják az embereim, amikor a kortes elhalad. — Hazafi? — ves2em föl a szót. — Hát. Elkorhelykedte már házát, földjét. Szó szót ér, s kiderül, hogy ezen a tájon milyen különös kritériumai vannak a hazafiságnak. Aki nagy hazafi, az részeges, káromkod ós, munkakerülő, garázda ember. De éppen azért mindenfelé tudja a járást, ráérő ideje is van, a cifra beszédhez ls ért, ennélfogva 6 a legkantárosabb legény az igehirdetésre. • VAGY ÖTSZÁZ SZAVAZÓ van ebben a járásban, de nem tudom, van-e köztük tíz olyan, aki meg tudná mondani, kit ajánlott követnek, vagy kire adja majd a voksát, öt futtató van, de senki se kérdezi, melyiknek milyen az elve. Az egyik is úr, meg a másik is * Ríszlet az hó „Parasztjaim" cl mfl kötetében megjelent írásából.