Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-28 / 282. szám

2 Szogedi Szép Szó úr, mi különbség lehetne köztük? Terror? Nekem nem panaszkodott róla senki. Lehet, azért, mert én is úr vagyok s az egyik urat, a szó köztünk maradjon, csak úgy a fenének kellene megenni, mint a másikat. De meg független polgárok ezek, tetszik tudni. Nem függenek ezek a világon senkitől, csak az éhségtől, meg az ínségtől, hát mi szükség volna itt terrorra? — Maga kire szavaz, földi? «— kérdem a kocsisomat, ahogy szorongok mellette az ülésdeszkán. Megcsapkodja a gebéi fületövét, aztán békességesen mondja: — Hát majd aki a bírságot leveszi rólam. — Micsoda bírságot? — Az öt pengőt. Majd elmondom, ha a nagy homokba beérünk, ott nem zörög a kocsi. Nem, itt csak zizeg a kerékagyig érő homok. És mondja az ember szép folyamatos keserűséggel, amin megérzik a sok gyakorlat. HÁT AZ ÜGY VOLT, tudja, hogy azt mondja nekem a komám tavaszon, vigyem be a hét malacát a vásárra, mert az ő lovai szántanak, vagyis hogy a legényfia szánt velük. Hát. beviszem, mondok, miért ne vinném, úgyis üres kocsival megyek. Fölrakjuk a malacokat, nem férnek. Ejnyehenyje, mit csináljunk, kapja magát a koma, azt mondja, ha az ő kocsiját rákapcsolnánk az enyimre, férnének a malacok. Igy is tettük, be is értünk a városba, odagyün a csöndér, megállít, hogy hohó, hogy mertem én két kocsit összekapcsolni, mikor az tilos? Tilos! Mondom, hát honnan tudjam én azt, hogy tilos? Közhírré volt téve, azt mondja. Megengedem, mondom, de én harminc kilométerre vagyok ide, az én tanyámon nem dobolták ki. Nem ér az a beszéd semmit, azt mondja, azzal fölírja a nevemet és megfenyeget azzal, hogy errül majd kihoznak nekem öt pengő bírságot. No én el is csendesedtem erre, de a koma megszólalt, hogy micsoda igazság ez, mikor nem is az enyimek a malacok. Hát kié? — kérdezi a csöndér. Hát az enyimek, ha tudni akarja, okosítja föl a koma. Hogy hívják magát? Igy, meg úgy, megmondja a koma a nevét. No, akkor maga is ct pengőt fizet — acsarkodott rá mérgesen a csöndér es fölírta az ő nevit is. Ki is hozták pünkösdkor a palétát, vagy az öt pengőt köll megfizetnem, vagy elviszik a tehenem. De hát mibül fizessek, uram, mibül? Szerencse még, hogy ez a követválasztás van, valamelyik az öt közül majd csak leveszi rólam a bírságot, oszt arra rászavazok. Gyí, Bogár, a nehézség cifrázza ki a füled gcmbját! Csilla, ne, a kórság essen beléd! ELHALLGATOTT, csak az aranycsillámú futóhomok sírt a kerekek alatt éles, sikoltó, ezeresztendős sírással. Látogatás egy népművésznél A deszki kultúrotthonba néhány napja fényképek ér* keztek. A képek között egy faragó ember képe. Ki ez az ember? Olyan faragó féle. Gyerekkora óta farag, a mesterséget maga tanulta ki. Egyebet nemigen tud róla senki. A nemesvonalú faragványok képe azonban nem hagy nyugodni* Felkeresem. Alacsony, nádtetős kis ház a falu szélén Máté András háza. Agyban fekve találom. Beteg, összel-tavasszal mindig előveszi a betegség. Ágya mellett kis faragóasztal. Rajta egy félig kész doboz. — Lássa, azt Se tudtam befejezni. Pedig nagyon meg akartam csinálni az orvosomnak, Klein doktornak. Pénzt nem fogad el a kezelésért, hát gondoltam faragok neki valamit. A doboz fedele már kész. Berakásos minta, egyszerű, tiszta kompozíció, éles, a népi díszítő elemek finom, költői felhasználásával. Baj, baj ez a betegség. Mert Máté András tavasztól őszig kis félholdas kertjén dolgozik. Tulipánok, rózsák, gyöngyvirágok, orgonák, jácintok, szegfűk, őszirózsák között. Üvegház, cntözőmű nélkül — virágkertész. Télen volna ideje a faragásra, a hangszerkészítésre — mert asztali citerát, cifrát messze földön nem tud senki olyan szépet, olyan meleghangút készíteni, mint 6. Felesége átkalauzol a szobába. Berakott tetejű, faragott szélű kis asztal, faragásos szék, képráma, dobozok. Régebbiek, újabbak. Rajtuk a művész fejlődésének útja. Az egészen egyszerű, durvább kivitelű teljesen a régebbi faragás — hagyomány mintáit hogyan egyszerűsíti, gazdagítja. Egyik legutóbbi faragása: a cukortartó-doboz fedelén rózsacsokor. Kedvenc virágai kelnek életre a fában, amiket tavasztól őszig gonddal nevelget, becézget, ápolgat. Meglep néhány figurája. Nem annyira a befejezetlen —• állóóra két gyermekalakja, mint inkább két gyertyatartójának szömyalakjai. Erös karikkirozó készség, gazdag fantázia van ezekben a faragványokban is. Ügy érzem, Máté András tehetsége megérdemli a figyelmet. Gondot kell rá fordítani, meg kell javítani egészségi állapotát, megrendelésekkel kell ellátni, hogy kedve, ereje legyen a munkához. Emlékszünk a faragó pásztorgyerek tragédiájára, akinek botjával dicsekszik a gróf, míg a művész a gróf pusztáján elpusztul. Ma már nem eshetnek meg ilyen tragédiák. A mi népi művészeink drága és féltett kincseink. Máté Andrást nem ismerték eddig. Megteszem, ami tőlem telik: fölhívom rá a figyelmet. Szabolcsi Gábor I Új tudományos akadémia Kirgizfában A Kirgiz SZSZK rohamos fejlődése több mint 30 különféle tudományos kutatóintézetet hívott életre. 1943-ban megalapították a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának kirgiziai leányintézetét a tudományos intézmények tevékenységének összehangolására és irányítására. Azóta a kirgiz Tudományos Akadémia szervezése már régóta megoldásra érett. Az Akadémiát a Szovjet Tudományos Akadémia leányintézetének alapján szervezik meg, s ez a 13-ik köztársasági akadémia lesz a Szovjetunióban. Három szakosztályból áll majd: 1. természettudományos-műszaki, 2. társadalomtudományi és 3. biológiai szakosztályból. a „Bratisko, poj!" — kiáltott Vászja intve, egy tépett Lermontov-kötet kezében, s a láznak hályogával kék szemén szavalt nekem, feledve, hogy nem értemé Ukrán legény volt Vászja, elmerengő, és harsogó dalokra hajlamos. „Ha fektemből előre nem szökellek: Kevermesen feküdnék halva most". Felugrott Vászja, s lábát érte „csak" a gyilkos szívbeszánt kilenc golyója. Merő egy-vér lett fürge lábaszára, a kurta csizmát úgy vágtuk le róla... Keményen zárta össze keskeny ajkát: s lábát amputálni kellett éjjel, Kevermesért, Csabáért, — értem is, j lábával áldozott ő — ifjú vérrel. Verejték vert ki homlokán, és Vászja láztól gyötörtén verseket szavalt, Szlovákul félig, s félig csak mutatxra elmondtam én is a „Talpra magyart". „Akárcsak Puskin!" — mondja Vászja [szívből, kinéz a permetélő, langy esőre és könny pereg le, égetően, szemén: „Testvér! a lábam... Hej ha újranőne!* Hová lett Vászja?... Egyre jobban vár orrt, amint az éveink suhogva mennek... Ö, úgy szeretném megmutatni néki anyím kisimult arcát • csodáratáruló szemét a kedvesemnek. <4 DÉR ENDRM V Szegedi Szép Szó Édesanyám még tavasszal megvette a vászontáskát, a tokját s a szép új, elsöosztaiyo: könyvet, s amikor szeptemberben beiratott a kisvárosi Népiskola első osztályába, én mar hibátlanul ovastam, írtam es számoltam. A tanítónéni megkérdezte tőlem, tudom-e, hogy hívnak, s mikor születtem, en kihúztam magam s azt mondtam: le is tudom írni! Elkértem édesanyámtól a kockás irkámat, meg a ceruzát, s le- rához a dolgozataert - a MatKukumbálé elsőosztályos olvassa ezt a dolgozatot a kamarás úr? Vagy talán... Es nagyon melegem lett. S a kamarás úr megdicsérte Aágh Ervint — 6 irta a dolgozatot. — Azt mondta, hogy az ő dolgozata a legjobb, jelest adott neki... — Csak a helyesírási hibákra vigyázz egy kicsit — mondta, mikor Aágh Ervin kiment a katedírtam szép egyenes betűkkel: Pistike, születtem Péter-Pálkor. Olyan jóízűt kacagott a tanítónéni, de olyan jóízűt, hogy én azonnal megszerettem. Pistike — mondta, és újból elkezdett kacagni... Es azután mindig így szólított: Pistike. S az osztályban engem szeretett a legjobban, mert én tudtam legszebben rajzolni, olvasni és számolni, és amikor később fogalmazást írtunk, az enyémet felolvasta mindig... Második osztályba a belvárosi iskolába iratkoztam (Kisvároson csak egy osztály volt). Odaadtam az Értesítő Könyvemet a tanítóbácsinak, rámnézett és ő is nevetett: Itt is olyrn jó tanuló leszel, Pistike? En nem mondtam semmit, csak még szorgalmasabban csináltam a számtanpéldákat, még szebben rajzoltam, agyagból olyan szép Erkel Ferenc szobrot mintáztam, hogy a tanítóbácsi a szekrény tete jére állította a kis országzászló v ue. Ősszel beteg lett a tanítóbácsi, és a kamarás úr tanított bennünket. Ö is Pistikének szólított, egészen addig, amíg meg nem írtuk nála az első dolgozatot. Emlékszem, ez volt a dolgozat címe: Mit csináltam a nyáron? — En írtam, hogy a Bírófiúkkal és Stir Jancsival játszottam sokat, néha elmentünk halászni is, s egyszer hal helyett egy csúnya nagy békát fogtunk... Megmutattam a kisvárosi tanítónéninek is a fogalmazást. Nagyon szépnek találta, s azt mondta, a kamarás úr biztosan megdicsér érte. ... Szinte belesápadtam az izgalomba, amíg a kamarás úr beírta az osztálykönyvbe a hiányzók neveit, megtörölte szemüvegét, felvette a legfelső dolgozatot és olvasni kezdte... V-laml vadászatról, szarvasról, Mátráról, lovaglásról volt benne szó... — De én nem írtam ilyet! — gondoltam, — hiszen én nem voltam soha mégcsak a szomszéd faluban sem! Akkor miért rát nagy m betűvel írjuk, a szarvast sz betűvel és nem zsvel. — Legutóljára adta ide az én dolgozatomat. Elégségest írt rá. Azt mondta, hogy közönséges, s úgy írok, ahogy az utcagyerekek beszélnek. S megi. rdezte tőlem, mit jelent a dolgozatomban az a mondat, hogy: a nyáron sokat kukumbáléztunk? Felálltam és csak néztem kidüllesztett szemekkel a kamarás úrra. Hogy lehet ezt nem tudni? Hogy lehet valaki kamarás, ha még ezt sem tudja? Hiszen a Kisvároson minden gyerek tudja! S nincs is szebb, izgalmasabb játék, mint a kukumbálé! ... Nálunk, a Kisvároson mindig volt sár. A legnagyobb nyárban is békák kuruttyoltak a kertek alján, s eső után az utcákon sokáig állt a víz... Jó fekete földje van a Kisvárosnak, úgy lehet gyúrni, dagasztani, mint a tésztát. Ebből a sárból csináltunk mi olyan cseréptál-félét, ami abban különbözött a cseréptáltól, hogy az oldala vastag volt, az alja pedig olyan vékony, mint a hártya . . . Azután felemeltük a magasba, megfordítottuk, s lecsaptuk a betonjárdára. S akié a legnagyobbat szólt, az volt a győztes... Hát ez a kukumbálé... Hogy miért éppen kukumbálénak hívtuk, azt ma sem tudom mint ahogy azt sem tudora, miért hívták Stirék a pirított lisztbe aprított vöröshagymát pitének. Pedig azt is pitének hívták, ahogyan mi is kukumbálénak hívtuk a — kukumbálét... ... Csak álltam, a kamarás úr és a fiúk bámultak rám, aztán Aágh Ervin elkezdett nevetni, s mindenki kinevetett. S attól a naptól kezdve a kamarás úr soha ruim nevezett Pistikének. De nem ez fájt nekem, s nem is az, hogy a fiúk idegenkedtek tőlem, nem haragudtam én rájuk, inkább sajnáltam őket, mert nem ismerték a legszebb játékot... ... Hamarosan meggyógyult és visszajött a tanító bácsi, s én megint Pistike lettem, mintáztam egy szép Petőfi mellszobrot is, ami szintén felkerült a szekrény tetejére, s megint játszottak velem a fiúk, — de én ezt az esetet soha nem felejtettem el, ahogyan nem felejtem el azt sem, amikor a Biró-fiúk szeptemberben hazajöttek a libapásztorkodásból, s én annyira megörültem, hogy csináltam egy nagyon nagy kukumbálét, s az akkorát szólt, amekkorát nem szólt még soha kukumbálé a Kisvároson! PETROVÁCZ ISTVÁN Az ujgur nép tudósai Hetvenöt esztendeje, hogy a Tyán-San hegység nyugati részének sziklás vidékein letelepedtek az ujgurok. A cári Oroszország határszélén, jogfosztottan, nyomorban tengődött ez a kis nép. A szovjet hatalom idején gyökeresen megváltozott az ujgurok sorsa is. A Kazah SZSZK Tudományos Akadémiájának az ujgur-dungan kultúrával foglalkozó tagozatán 8 ujgur aspiráns végez tudományos munkát, ötvenezer szavas orosz-ujgur szótárt állítottak össze és most dolgoznak az ujgur-orosz szótáron. Az első ujgur női tudós, Ajsa Samieva, a filológiai tudományok kandidátusa teremtette meg az ujgur nyelv új ábc-jét. Nemzeti színházuk i« van az ujguroknak. A színházban, amely már több mint 25 esztendeje működik, gyakran adják elő ujgur színműírók műveit. Huszonötezer könyvtár az ukrajnai falvakban Ukrajnában évről-évre bővül a könyvtárhálózat. Csupán az idén több mint 1500 falusi könyvtár nyílt meg. Ezzel az ukrajnai falusi könyvtárak száma meghaladja a 25 ezret, azaz a liáború előttinek kétszeresét. A könyvtárak könyvállománya a háborúelőttivel szemben négyszeresére emelkedett, . Százötven éve* a kazanyi egyelem A Lenin nevét viselő Kazá« nyi Állami Egyetem a Szov* jetunió egyik legrégibb föiskólája. Lev Tolsztoj, Akszakov, Butlerov, Beketov és még sok más kiváló orosz személyiség neve fűződik ehhez az egyetemhez. Itt tanult és itt kezdte meg forradalmi tévé* kenységét Vlagyimir Iljics te* nin. 1887-ben, miután arany* éremmel érettségizett a szimbirszki gimnáziumban, Lenin a kazanyi egyetem jogi karára iratkozott be. Az egyetem november 17-én ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. 1804 novemberé* ben nyílt meg és már a multszázad közepén komoly tudó* mányos eredményekkel büszkélkedhetett. Legrégibb tudo* mányos iskolája a kazanyi geometriai iskola, amely a mult század harmincas éveiben keletkezett és N. I. Lobacsevszkij, a kiváló orosz matematikus munkásságához kapcsolódik. Nevezetes a kazanyi vegyészeti iskola is, amelyet Zinyin és Butlerov munkássága alapozott meg. A Nagy Októberi Forradalom óta az egyetemen hatalmas mértékben megnövekedett a tudományos kutatómunka, a kutatóintézetek megerősödtek és új tudományos iskolák létesültek. 1917 októbere óta mintegy 10.000 fiatal szakember végzett a kazanyi egyetemen. Jelenleg az egyetemen évente 600 hallgató fejezi be tanulmányait. Több mint 30 nemzetiség diákjai tanulnak itt. A tanárok között két akadémikus, a tudományok 22 doktora és 122 kandidátusa van. A tanszékek a lakosság széles rétegei körében ls terjesztik a tudományos ismereteket. Csupán a háború óta 62-féle népszerű tudományos könyvet adtak ki és több mint 5000 előadást tartottak a dolgozók előtt. Továbbképző tanfolyamokat rendeznek az üzemek, iskolák és intézmények dolgozói számára. Jelenleg 320-an készülnek a kandidátusi minimum-vizsga letételére, köztük 56 középiskolai tanár és 11 mérnök. . J