Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-26 / 280. szám

09LÁC PROLETÁRJÁT ECYFSŰT.JFTM I AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 280. SZAM I PÉNTEK, 1954 NOVEMBER 26. ARA: 50 FILLÉR Hirdesse továbbra is bátran a Délmagyarország a nép, a párt igazát Ünnepség a lap felszabadulás utáni megjelenésének 10. évfordulója alkalmából A Közalkalmazottak Szakszer­vezete Kultúrotthonának nagy­termében ünnepelték meg Szeged dolgozói a -Délmagyarország* fel­szabadulás utáni megjelenésének 10. évfordulóját. Az ünnepi ülésen megjelent Jánosi Ferenc, a Haza­fias Népfront főtitkára, a népmű­velési miniszter első helyettese, Komócsin Zoltán, a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetősé­gének osztályvezetője, Parragi György Kossuth-díjas újságíró, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak tagja. Vadász Ferenc, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­ségének főtitkára, Ábrahám An­tal, az MDP Csongrád megyei pártbizottságának titkára, Ladá­nyi Benedek, az MDP Szeged vá­rosi pártbizottságának első titká ra, Dénes Leó, Szeged város7 ta­nácsának VB-elnölie és spknn mások. Az ünnepi gyűlést Nagy yiPál elvtárs, a *DéImagyaror: szerkesztőbizottságának vezátóji* nyitotta meg, majd KomóVpln Zoltán elvtárs mondott ünni beszédet. Komócsin Zoltán elvtárs ünnepi beszéde 1944 november 19-én jelent meg a Délmagyarország első száma, mint a Magyar Nemzeti Független­ségi Front lapja. Az első számban az egyik cikkben a következő út­mutató, programot adó sorokat ol­vashattuk: -Aki magyar újjászü­letést akar, aki erős és független Magyarországot akar, annaik a de­mokratikus, szabad, népi Magyar­országot kell akarnia. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front ezt akarja, a Délmagyarország ezért fog harcolni*. A Délmagyarország ezt az ígére­tét az elmúlt tíz év alatt beváltotta. Igaz megelégedéssel, jogos büszke­séggel tekinthetünk vissza tízéves li arcaira, eredményeire. Most, visz­szatekintve az elmúlt tíz eszten­dőre, a teljes igazságnak felel meg az a megállapítás, hogy ha voltak is és vannak is hibák a szerkesz­tőség munkájában, a lap töretle­nül és becsülettel, sikerrel szol­gálta és szolgálja az elindulásnál kitűzött célokat. Köszönet ezért a lap minden munkatársának, köszö­net a szegedi pártbizottság tagjai­rak, minden szegedi kommunistá­nak és forró hálás köszönet a lap köré tömörült dolgozóiknak, azok­nak, akik írásaikkal, megfigyelése­ikkel, bírálataikkal segítették és segítik a Délmagyarországot (nagy taps). Ezután Komócsin Zoltán elvtárs arról beszélt, hogy a Délmagyar­ország, mint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja milyen munkát végzett, hogy tömörítse a szegedi dolgozókat munkára és harcra, a magyar újjászületés va­lóraváltása érdekében. Hangsú­lyozta, hogy ebben a munkában a Délmagyarország a szegedi munká­sok, értelmiségiek, dolgozó kispol­gárok barátja volt, nemcsak a fel­szabadulás után következő idők­ben, hanem a későbbiek folya­mán is. — A Délmagyarország —• mon­dotta Komócsin elvtárs — bevál­totta a hozzá fűzött reményeket, úgyis, mint a Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Front lapja. — Ezután arról beszélt, milyen feladatok ál­lanak a Délmagyarország szer­kesztősége előtt. Hangsúlyozta, ha a Délmagyarországot legfőbb fel­adatainak, az új szakasz célkitű­zéseiért folytatott harcának meg­oldásában az elvhüség és a pár­tosság hatja át, akkor lelkesíteni tudja a szegedi dolgozókat további erőfeszítésekre, további nagy ered­mények elérésére. Akkor a lap meg fog felelni a minden kommu­nista lap elé állított azon követel­ménynek, hogy az igazat kell mon­dania, őszintén kell beszélnie. Az igazmondás és az őszinteség a Dél­magyarországnak — mint a többi kommunista lapoknak is — már eddig is erénye volt s ezután még inkább az kell, hogy legyen. Majd így folytatta: — A kommunista újságíróknak, a kommunista sajtó munkásainak az a feladatuk, hogy a nép igazát, a párt igazát hirdessék és vallják magukénak. A nép és a párt iga­zát, — nem pedig valami elvont, megfoghatatlan, ködös igazságot. A hépnek és a pártnak Igazát hirdes­sék; ez lehetővé teszi, hogy siker­rel tudjunk harcolni a hibák el­len, lehetővé teszi, hogy az ered­ményeket megbecsülve, értékelve az eredményeket sokszorozzuk. Ha a kommunista újságírók, írók, művészeik, a kommunista sajtó munkásai, a szegedi Délma­gyarország munkásai a párt, a dol­gozó nép igazságából, őszinteségé­ből indulnak ki, akkor jól tudják szolgálni népünk ügyét, az új sza­kasz célkitűzéseiért folytatott harc ügyét, akkor be tudják tölteni pzt a feladatukat, hogy lelkesítsék ol­vasóikat. Akkor be tudják tölteni azt a nagyszerű feladatot, hogy se­gítsenek abban, hogy a dolgqzó nép józanul, nyugodtan, higgadtan, de teljes erejével szálljon szembe a hibákkal és hiányosságokkal. Ak­kor tudják szolgálni azt, hogy a dolgozó nép bizalommal tekintsen előre, s ez az előretekintés, a saját erejébe, a saját igaz ügyébe vetett hit, bizalom, meggyőződés olyan erőt ad, amely lehetővé teszi, hogy eredményeink gyorsabban sokszo­rozódjanak, olyan erőt ad, amely lehetővé teszi, hogy hibáinkat rend­kívüli gyorsasággal tudjuk leküz­deni. Mi a biztosíték arra, hogy ezt a nagy, felelősségteljes és megtisztelő feladatot, amely a megjelenésének tízéves évfordulóját ünneplő Dél­magyarország munkatársaira, szer­kesztőire hárul, meg tudják oldani? A biztosíték arra, hogy a lap ez­után is meg fog tudni felelni a követelményeknek, az, hogy a Dél­magyarország szerkesztőségében egy igen tehetséges, nagyobbrészt fiatal gárda dolgozik. Olyan fiatal­emberek, elvtársnők és elvtársak, akikben van tűz, lelkesedés, ez ügy iránti odaadás, akik tudnak úgy dolgozni, hogy közben állan­dóan tanuljanak, képezzék magu­kat. Ez a fiatal, tehetséges szer­kesztőségi gárda az első biztosíték arra, hogy a lap, híven hagyomá­nyaihoz, a jövőben is meg fog tud­ni felelni a követelményeknek. Másodszor biztosíték az, hogy a lap körül munkás-paraszt-értelmi­ségi levelezők széles hálózata dol­gozik. hogy a lap körül széles ak­tívahálózat van munkásokból, ér­telmiségiekből, dolgozó parasztok­ból, olyanokból, akik nemcsak egy­szerűen elolvassák a lapot, hanem figyelemmel olvassák, azzal a szán­dékkal, hogy megjegyzéseikkel, ál­landó bírálataikkal segítsék a lap szerkesztőségi kollektíváját ahhoz, hogy mind jobban és jobban tud­jon dolgozni. Ez a második biztosí­ték arra, hogy a Délmagyarország tovább fog fejlődni, emeli, tovább­fejleszti az elmúlt tíz évben kiala­kult hagyományait. És végül de nem utolsósorban, a lap további fejlődésének biztosí­téka a Csongrádmegyei Pártbizott­ság és a Szegedi Pártbizottság se­gítsége; az, hogy a kél pártbizott­ság még több figyelemmel és sze­retettel fogja segíteni a szerkesz­tőség munkáját, még több figye­lemmel és megértéssel fogja a szerkesztőséget feladatai megoldá­sában előbbrevinni, még többet adnak ahhoz, hogy a Délmagyar­ország mind erősebbé tegye ki­alakult, szoros. széttéphetetlen kap­csolatait Szeged dolgozóival. A ml kedves lapunk, a szegedi Délmagyarország és annak ol­vasói, a szegedi dolgozók iránt érzett mély szeretettel és ragasz­kodástól, megbecsüléstől áthatva kívánok további sikereket a Dél­magyarországnak, egész dolgozó népünk, nagy pártunk, drága ha­zánk igaz ügyéért folytatott har­cában. Éljen a megjelenésének tízéves évfordulóját ünneplő Délmagyar­ország! Éljen a Magyar Dolgozók Pártja és annak Központi Vezetősége! (Hosszantartó nagy taps.) Ezután Nagy Pál elvtárs, a Délmagyarország szerkesztőbizott­ságának vezetője felolvasta Révai József elvtársnak, n Délmagyar­ország tíz év előtti szerkesztőbi­zottsága tagjának és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége El­nökének üdvözlő táviratát. Ezután Jánosi Ferenc elvtárs, a Hazafias Népfront főtitkára emel­kedett szólásra. Jánosi Ferenc felszólalása A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének meleg kö­szöntését hoztam a Délmagyaror­szág szerkesztőségének, olvasóinak, Szeged és Csongrád megye dolgo­zóinak. Köszöntjük a Délmagyar­országot, amely tíz évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként történelmünk leg­szörnyűbb katasztrófájának idősza­kában, nemzeti létünk mélypontján hittel hirdette, hogy lesz magyar feltámadás, lesz nemzeti felemelke­dés. Nem volt könnyű feladat ezt hirdetni akkor, amikor népünk fiai közül olyan sokan a nemzet­halálra gondoltak. Nem volt köny­nyű olyan időben hitet tenni, erőt sugározni, erősíteni a bizalmat egész népünkben, hogy a párt, a kommunisták vezetésével, egész né­pünk összefogásával mégis elindu­lunk a szabadság, a felemelkedés útján, népünk igaz, boldog jövője felé. Honnan merítette a Délma­gyarország szerkesztősége ezt a hi­tet, bizalmat saját munkájához és ahhoz is, hogy ezt a bizalmat né­pünkben is erősítse? Merítette pár­tunk vezetéséből, a Szegeden oly elevenen élő kossuthi hagyomá­nyokból, abból a történelmi tapasz­talatból, amelyet az újjáépítés első időszaka is oly meggyőzően igazolt, hogy az összefogás erejével a leg­szörnyűbb katasztrófa után is meg lehet nyitni a felemelkedés, az új­jászületés kapuját, el lehet indul­ni azon az úton, amely népünk vi­rágzó, boldog, békés életéhez vezet. Akkor is és azóta is minden ered­ménynek, sikerünknek forrása ab­ban rejlett, hogyan, mennyire, mi­lyen széles körben tudtuk össze­fogni a párt, a kommunisták veze­tésével népünk legszélesebb réte­geinek erejét, milyen széles mér­tékben tudtuk feltárni mindazt a lehetőséget, segítséget, amely né­pünk eszében, szívében, akaratá­ban rejlett és rejlik, milyen bátran mertünk támaszkodni népünk sza­vára, ítéletére, kezdeményezésére. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy minden megtorpanásunknak, ku­darcunknak oka elsősorban abban rejlett, hogy ez az összefogás la­zult. Ma, amikor a Hazafias Népfront zászlaja alatt egész népünk össze­fogásáért, a legszélesebb tömegek bizalmának megerősítéséért s ezzel együtt alkotó erejének, a nagy nemzeti célkitűzéseink szolgálatába állításáért küzdünk, meg kell áll­nunk ennél az évfordulónál és há­lás szívvel, köszönettel kell emlé­keznünk arra a hősi küzdelemre, \ Hazafias Népfront Országos E'nökségének levele 'A Délmagyarország szerkesztőségének SZEGED Tíz esztendővel ezelőtt Jelent meg először a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front latija, a szegedi Délmagyarország s hirdette meggyőző erővel a nemzeti összefogás szükségességét, A lap cikkei segítették egybckovácsolni a társadalmunk legkülönbözőbb rétegei­hez tartozó dolgozókat; hitet, lelkesedést öntöttek beléjük a háború pusztításai után s felsorakoztatták a becsületes hazafiakat az ország újjáépítésére. Lángoló optimizmus, törhetetlen bízatom sugárzott a Délmagyarország minden sorából. A tiz éves évfordulón meleg szeretettel üdvözöljük a lap minden munkatársát s kivonjuk, hogy a lap — mai feladatainak megfelelő­en — most ugyanolyan lelkesedéssel és meggyőző erővel tömörítse egy táborba, a Hazafias Népfront táborába Szeged lakosságát nagy. hazafias céljaink megvalósítása érdekében, mint tette ezt tiz évvel ezelőtt a Magyar Nemzetig Füa.get lentégi Front lapjakónt, A Hazafias—JfépfFont Országos Tanácsánál? Elnöksége nevében: JÁNOSI FERENC SZABÓ főtitkár elnök Révai Józself elvtárs távirata Délmagyarország szerkeszt őségé szeged Betegségem mitt sajnos nem vehetek részt a tízéves évfordulón. /\ Délmagyarország, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front első hazai napilapja történelmi hivatást teljesített, elsőnek bontotta ki tta év előtt a magyar újjászületésért, a hazaáruló reakció ellen, a hazafias erők szövetségéért, a dolgozó nép egységéért vívott harc lobogóját. A Délmagyarország, mint pártlap bátran hirdette a marxizmus-leniniz­mus halhatatlan cszméjétAMint a lap tíz év előtti szerkesztőbizottsá­nak egyik tagja, szívbőr kívánom a szerkesztőségnek, hogy marad­jon^htUa Délmagyarország harcos hagyományaihoz, továbbra is segít­sen nagy pártunknak a dolgozó osztályok összefogásának szervező sében, a munkásosztály vezető szerepének biztosításában a szociali mus építésének nagy munkájában. révai jözsei amelyet a Délmagyarország vívott tíz évvel ezelőtt ennek a bizalom­nak és összefogásnak a megterem­téséért. Meg kell állnunk azért is, hogy ezt a hagyományt teljes egé­szében magunkévá téve, ezzel gaz­dagodva haladjunk tovább a még szélesebb összefogás, népünk egé­szének egységes frontba való tö­mörítése felé. De ugyanakkor, ami­kor büszkék vagyunk erre a ha­gyományra, amikor magunkénak valljuk ezt a hagyományt, úgy is tekintünk rá, hogy ennek a hagyo­mánynak itt is van a helye Szege­den a Délmagyarország szerkesztő­ségében. Itt is az a feladat áll a szerkesztőség előtt, hogy ebből a hagyományból táplálkozzék, azt to­vább fejlessze. Meg vagyok győ­ződve róla, hogy ugyanúgy, ahogy a Hazafias Népfront a Délmagyar­ország nagyszerű hagyományaiból erőt és hitet merít további mun­kájához, a Délmagyarország szer­kesztősége is — hűen a tízeszten­dős múlthoz, annak gazdag ered­ményeihez — méltó folytatója lesz mindannak, amit eddig végzett, ki­szélesítője mindannak, amit a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként elkezdett. Hadd kíván­jak ehhez a Délmagyarország szer­kesztőségének eredményes, jó mun­kát. Jánosi Ferenc elvtárs ezután fel­olvasta a Hazafias Népfront Orszá­gos Elnökségének a „Délmagyar­ország" szerkesztőségéhez írásban is elküldött üzenetét, majd Benkő Sándor, az I. sz. Belgyógyászati kli­nika adjunktusa, az orvosi tudomá­nyok kandidátusa szólalt fel. Benkö Sándor felszólalása A Délmagyarországot régóta is­merem, régóta vagyok olvasója. So­kan vannak itt rajtam kívül is, akik ismertünk egy másik Délma­gyarországot, amely a felszabadu­lás előtt jelentős lapja volt Szeged­nek és az országnak. Mint fiatal egyetemi hallgató kerültem 1930­ban Szegedre, s jól emlékszem, hogy az akkori Délmagyarország — a liberális polgárság lapja — már akkor is ellenzéki lap volt és nem mindenben tartott együtt az or­szág akkori vezetőivel, másféle szellemet képviselt. Bizonyításkép­pen engedjék meg nekem, hogy csak két nevet említsek, Juhász Gyula és Móra Ferenc nevét, ök voltak elsősorban azok, akik az édes anyai nyelven, a zamatos sze­gedi nyelven megírt cikkeikkel harcoltak a Horthy-rendszer elten. A mai Délmagyarország a mun­kásosztály által vezetett dolgozó népnek a lapja, a Csongrádmegyei Pártbizottság lapja. Ez azt jelenti, hogy a lap legfőbb feladatának te­kintette az elmúlt tíz évben — és tekinti a jövőben is — a dolgozó népnek, a munkások, párasztok és haladó értelmiségiek társadalmá­nak szolgálatát. Azt hiszem és itt mindannyian azt hisszük, hogy a Délmagyarország jól teljesítette fel­adatát. Szeretném elmondani, milyen jól­eső érzés ma a jubileum ünnepén visszaemlékezni arra, hogy a Dél­magyarország segített bennünket orvosokat is a munkánkban. A lap a felszabadulás legelső idejétől kezdve fontos feladatának és hiva­tásának érezte, hogy megismertes­se Szeged népével azokat az erő­feszítéseket, törekvéseket és kuta­tásokat, amelyek az egyetem dol­gozó szobáiban, laboratóriumaiban működő kutató tudósokat foglal­koztatták. Beszámolt a Délmagyai­ország orvosegyetemünk nagyszerű fejlődéséről. Ismertette a lap a sn­gedi tudósok munkájának eredmé­nyeit is, így Hetényi Géza profesz­szor akadémikus nagyjelentőségű kutatásait és még sok tudósét, pél­dául Ivanovics professzor, Jancsó professzor, Fodor professzor, Kiss professzor munkásságát. Elmondhatom, hegy amiképpen a szegedi dolgozó parasztok és munkások magukénak tekintik a Délmagyarországot, ugyanúgv ma­gukénak tekintjük mi értelmiségi dolgozók is, s érdeklődéssel várjuk és szívesen olvassuk. Benkő elvtárs ezután bírálta a lap munkáját, s elmondotta, hogy több és bátrabb kezdeményező lé­pést vár a szegedi értelmiség a Déi­magyarországtól. Beszélt Benkő elvtárs ezután arról is, hogy a lap termeléssel foglalkozó cikkei sok­szor szürkék, unalmasak. Javasolta a szerkesztőség munkatársainak, hogy többször v»gyék igénybe azt a segítséget, amelyet mai harcaink­hoz a nagy szegedi írók, Tömör­kény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula írásai nyújtanak. Benkő elvtárs felszólalása után Gera Júlia, a Szegedi Ecsetgyár dolgozója emelkedett szólásra. Gera Júlia felszólalása — Ez az ünnep a mi ünnepünk is — mondotta Gera elvtársnő. — A mi ünnepünk is azért, mert a Délmagyarországot magunkénak érezzük, szeretjük és hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Szívünk­höz nőtt az elmúlt 10 év alatt a lap. Amikor a szabadság hajnala felvir­radt városunk felett, ő buzdította soraival felszabadult városunk la­kosságát az újjáépítésre, s harcolt napról napra szebb eredményeink eléréséért. Az elmúlt tíz évben a Délmagyarország igyekezett meg­felelni azoknak a követelmények­nek, amelyeket a kommunista sajtó iránt támaszthatunk. Az elmúlt 10 évben egész né­pünk, különösképpen a munkások és parasztok műveltebbé váltak, I áfi ol-l vasói is igényesebbek. E műveltsé­gi színvonal emelkedésével a Dél­magyarországnak ia lépést kell tar­tania és választ kell tudnia adni azokra a kérdésekre, amelyek ezt a műveltebb olvasótábort foglalkoz­tatják. Feltétlenül szükséges, hogy a Délmagyarország munkatársai is számoljanak ezzel a megnöveke­dett igénnyel, annak érdekében, hogy a lap továbbra is betöltse a dolgozó nép tanítójának szere­pét is. Szeretnénk, ha a témaköröket a lap úgy választaná meg, hogy ab­ban minden olvasó megtalálja azt, ami érdekli. Javasoljuk, hogy a lap munkatársai még többet foglal­kozzanak a dolgozókat közvetlenül napjainkban a Délmagyarország ol-l £Folytatás a második oldalon.}

Next

/
Thumbnails
Contents