Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-15 / 193. szám

Város a falsért, faló a városért, — együtt a nép jólétének emeléséért ii ország népe: munkások, parasztok és értelmiségiek augusztus 20-ra készülnek. Gyárakban és földeken egyre dúsabb sikereket hoz — és hozzon is mindenütt — §z Alkotmány ünnepi verseny. Most, a cséplés és begyűjtés napjaiban újabb és újabb példái születnek a dolgozó parasztok növekvő kötelességludásának, hazaszeretetének. Nagyszerű alkalom van most arra, hogy a dolgozó parasztok a kenyérgabonabeadás teljesítésével is megmutassák hű barátjuknak, a munkásosztálynak: viszonozzák szerteágazó segítségüket. A munkások és példájukon a dolgozó parasztok a párttal, a kormánnyal az éleu küzdenek a népjólét emeléséért. A munkás-paraszt összefogás, a helytállás a gyárakban és a földeken szebbé teszi a mát, derűsebbé a holnapokat. Az Alkotmány ünnepére való készülődés során legyen tartalmasabb. új sikereket hozóvá a jelszó: "Város a faluért, falu a városért, együtt a nép jólétének emeléséért." Szabad életünk törvénye: Alkotmányunk bevezető sora így szól: "Magyarország: népköztársaság. A Magyar Népköztársaság a munkások és a dolgozó parasztok állama. A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé." S a nép, az ország gazdája nem kíméli erejét, hogy a párt útmutatásával jobb életet teremtsen magának. Az idei augusztus 20-nak az ad különös fényt, meghitt szépséget, hogy együtt ünnepelnek baráti találkozókon a munkások és a parasztok, — az eltéphetetlen szövetség, egység jegyében. Kicserélik gondolataikat, elmondják egymásnak terveiket, a gondjaikat, hogy aztán még jobban tudjanak munkálkodni a népjólét növeléséért. A tápéi parasztok viszonozzák a munkások segítségét Most amikor ' zsákba gyűlik a gabona, különösen sokan vásárolnak a tápéi földművesszövetkezet mintaboltjában. Csak mostanában 13 tolókapát, hat ekét, két répaszeletelőt, aztán boronát, kukoricamorzsolókat vettek. Végszámra fogy a karton, egyéb ruhaanyag és tízesével a lábbeli. Molnár Pál egyéni gazda ekét, Hideg Sándor répaszelőt vett. De ki tudná mindet felsorolni?! — Jól tudom én is, milyen sokfajta iparcikk fogy a boltunkban — mondja Kószó András, Széchenyiutca 1. szám alatt lakó dolgozó paraszt. Különben alacsony termetű, s viseltes fekete kalapja alól homlokára hull őszülő haja. Beszél és magyaráz; tudja minden jó gondolkozású tápéi, hogy a boltba az ekéket, boronákat, kézi darálókat, kerékpárokat, ruhafélét és csizmákat, cipőket a gyárakban készítik a munkások, — Szóval minékünk, dolgozó parasztoknak az ipariak előállítják ami kell. Jó érzés látni az emberfiának, hogy egyre több minden van a boltunkban. Száz szónak is egy a vége: miértünk, a mi javunkért is dolgoznak a munkások a gyárban. Hogy jobb sorunk legyen. Elhallgat és gondolkodik. Nem tudni, mit fontolgat magában. De aztán újra beszélni kezd: _ Mondtam már az imént, hogy a munkások segítenek bennünket Testvéreink ők, dolgos emberek. Aztán mink is viszonozzuk a segítséget, mégpedig úgy, hogy rendbetartjuk földünket és eleget teszünk a beadásnak. Mert egymásra vagyunk utalva. És ha összeadjuk az erőnket, — persze, hogy összeadjuk — úgy jutunk szakadatlan előre. Kószó András bácsi egyike azoknak, akik példásan teljesítik állam iránti kötelességüket. Erre az esztendőre már eleget tett tojás-, baromfi-, hizottsertés-, marhabeadásának. Az pedig a legtermészetesebb, hogy a gabonából az állam jussát egyenesen a begyűjtőhelyre vitte. Az adófizetéssel is előre van* — Ez évre már csak a kukoricabeadásom van hátra, azt is teljesítem én rögvest, a törés után, —» Had beszélgessük ki magunkat úgy igazán s ezzel már búcsúzkodik is. Siet, van munka a forró augusztusi napokban. Kószó Andráshoz hasonlóan Tápé dolgozó parasztjai túlnyomó többségükben viszonozzák a munkásosztály segítségét. Fekete elvtárs, a tanácselnök tájékoztat arról, hogy azok a dolgozó parasztok, kiknek gabonáját elcsépelték, néhány kivételével közvetlenül a géptől teljesítették a beadást. De itt el kell azt is mondani: mutatkozik elmaradás a tojás-, baromfi-, sertésbeadásnál. Változtassanak ezen a tápéi gazdák, hogy feleletük teljes értékű legyen a munkásosztály hősi erőfeszítéseire. Tojás, hús, tej is kell a munkásoknak. Vájjon mit szólnának a tápéiak akkor, ha nem érkezne hozzájuk kisgép, ruházati cikk? A Tiszán fúl. Tápé úgynevezett réti határában az augusztus 20-ra való készülődés során egyik nagyszerű bizonyítéka született a munkás-paraszt összefogásnak, testvériségnek. A réti dolgozó parasztok szívük mélyéből fakadó érzéseiket papírra vetették. Aztán pedig levelet írtak a Szegedi Vasöntöde munkásainak: Gál Sándor, Csikós Pál, Tóth Antal, Széli István és a többiek. A levél sorai arról is beszélnek, hogyan segítenek az ipari munkások a dolgozó parasztok jobb sora kialakításában. íme néhány sor*a levélből: "Az idén szemveszteség nélkül végeztük az aratást. A cséplés után azonnal eleget teszünk a beadásnak, hogy viszonozhassuk a munkásosztály segítségét.,." írnak arról a réti parasztok a Vasöntöde munkásainak, hogy mélyíteni akarják a kapcsolatot hű szövetségesükkel: — a munkásokkal. Meg is hívták a Vasöntöde képviselőit a réti dolgozó parasztok augusztus 20-i ünnepségére. Erről így írnak levelükben a munkásoknak: "Jöjjetek, szívesen várunk benneteket!" A tápéi, s a réti határ dolgozó parasztjainak" szavai nemcsak elmondott megállapítások. A munkások iránti megbecsülés, eltéphetetlen barátság sugallta a levél sorait is. S az, hogy viszonozzák a segítséget — élő, egyre gyümölcsöző valóság. Szorgos munkájuk, kötelességtudásuk a bizonyíték rá. j Hatvankilenc tonna öntvénytartozással és egy fogadalommal — behozzuk a lemaradást — kezdtek a második negyedévben munkához a Szegedi Vasöntöde dolgozói. Ebben az időszakban indult meg országszerte a mezőgazdaság megsegítésére a patronáns mozgalom. F.bben sem akartak lemaradni és az üzem vezetői egy napon megjelentek az árpádhalmi gépállomáson. A kiküldöttek alaposan körülnéztek a gépállomáson és megállapították, bizony akad tennivaló jócskán. Nem volt elegendő gépalkatrész, sőt szerszámokkal is igen szűken álltak a gépállomáson. Pedig itt volt a tavaszi munka, meg a nyári. A növényápolás, aratás, cséplés, hatalmas feladatokat róttak a amelyt eddig a vasöntöde leszállí-* tott a gépállomás részére. A gépállomás mellett még egy pártfogoltja van az üzemnek, a kiskirálysági Lenin termelőszövetkezet. A csoporttal is állandó a kapcsolatuk. Az elmúlt hét csütörtökéi} is kint voltak az üzemből, megbeszélni, mivel segíthetnek az őszi munkák jó elvégzéséhez. 400 d.rb gépsúlyt és csoroszlyát kértek a vetőgépekhez, ezenkívül kocsipuskákat a kocsik javításához. A kért tárgyak öntése már a napokban meg is kezdődik, hogy időben elkészüljenek. A mcstani látogatás célja azonban nem csupán a munka feladatainak megbeszélése volt. Mint mindenütt, itt is az üzem, a termelőszövetkegépállomásra. Közösen számoavet- zet és a gépállomás dolgozói együtt ték, összeírták a hiányt, a szükséges holmikat. Csoroszlyák kellenek a vetőgépekhez. Traktorköröm, kipuffogó, fogaskerekek a traktorokhoz, villáskulcsok a szereléshez, ezenkívül különböző tárcsák, csavarok, szerszámok, fűrészlap, stb. Az öntödében az elhozott mintadarabok nyomán hamarosan elkészültek az első öntvények a gépállomás részére. Sőt, amit az öntödében nem tudtak előállítani, azt is igyekeztek beszerezni más vállalatoktól, hogy ne legyen kint semmiben HJány, zavartalanul mehessen a munka. Ment is a munka kint a földeken és bent az öntödében egyaránt. Olyan volt, mintha versenyeznének egymással a feladatok végrehajtásában. A kongresszusi versenyben a gépállomás elnyerte a megyei párt-végrehajtóbizottság kongreszszusi zászlaját. Az öntödében ugyanakkor a második negyedév végére 54 tonnát törlesztettek az adósságból, Mind a két eredmény eléréséhez hozzájárult az a több mint ezer darab traktorköröm, a vetőgépek jó munkáját biztosító 680 darab csoroszlya, a gépállomás munkáját biztosító szerszámok stb. Vagyis az a 34 ezer 500 forint értékű öntvény, akarják megünnepelni augusztus 20-át, alkotmányunk ünnepét. Ezt is megbeszélték részletesen. Kint is tartanak ünnepséget és erre az üzem kultúresoportja megy ki. ök biztosítják majd a műsort, a vidám hangulatot. A gépállomásról és fí szövetkezetből pedig vendégek jöíinek az üzembe. Az öntöde dolgozni most azon gondolkodnak, hogyan jis fogadják vendégeiket, hogy jól érezzék magukat és szorosabbá fűződjék a barátság, a segítő és segítettek között. Újszegeden az árnyas fák alatt szeretnének sátrat építeni. Itt főznék majd a finom pörköltet a vendégek és az üzem dolgozói számára. Nem elégedne^ meg azonban ennyivel. A dolgozók egymásután jelentkeztek a pártszervezet titkáránál és kérték, hadd szórakoztassák ők a falusi vendégeket. Az egyik vidáman meg is jegyezte, olyan társat szeretnék, aki szereti a magyar nótát és a jó bort sem veti meg. Hadd beszélgessük és szórakozzuk ki magunkat, úgy igazán. Tamás István, Harmati János, Bogyi Piroska és a többiek most izgatottan készülnek a vendéglátásra, arra, hogy megismerkedjenek azokkal, akikkel a munkán keresztül már régen jóbarátokká váltak. KÖZÖS ERŐVEL Túlius végén történt a Szigetköziben, Magyarkimlón, egy nappal a visszatelepülés után, ...Hajnalodik. Nyugaton még tintakék az ég, a zeniten már olyan a szine, mint a vízben oldott kékítő, keleten pedig egészen tarka, mint a regruták színes, lobogó pántlikája. A nap még nem látszik, do fönt a dunaparti nyárfák csúzán már ott villognak, táneolnak arany sugarai. Tizenhárom aratópár áll a Hédervárlütig nyúló hatalmas árpatábla szélén. Aratás alatt, az első kaszavágáskor — csupa áhítat a hajnal és a parasztember lelke. De ez az árpatábla.,. ránézni is keserűség. öt napig vízbenállt, megrogyott, a töve megfeketedett. Mindegy, le kell vágni. Megmenteni, amit még lehet. Vida Henrik, a csoport fiatal, alacsony yékonyarcú elnöke megszólal: — Nem kell megvárni, míg felszáll a harmat, úgyis vizes. Az első kaszás — ötvenes, erős, vörösbajúszú ember — kiveri a pipáját, zsebredugja és int. — No, kezdjük! S a tizenhárom kasza acélján felsír a fenőkő. Egymás mögött lépcsőzetesen állnak be a rendbe. Lábuk bokáig süpped a felázott talajba. Amint távolodnak az úttól, befelé a tábla mélyébe, kaszáik soroenése úgy ömlik, törül szét a végtelen határban. Vida Henrik ott marad a tábla szélén. Felmarkol egy csomó levágott árpaszálat. S mint aki tűzbenyúlt, felszisszen. — Törik a kalásza... A mag nem pörög mert megduzzadt, és nyirkos a tokiász is, nem nyílik ki, de törik a kalásza. És sötéten, elkeseredetten nézi az árpatáblát. — És holnap, ha jobban megszárad, még jobban törik a kalásza. S holnapután mégjobban... A fele szalma lesz, amit learatunk. /"összeráncolt homlokkal, tűnődve néz az ^ ütemesen mozgó kaszások után. Einber kellene. Munkáskéz. De honnan! A ltúkóezi tsz-nek 40 tagja van s ma reggel — egy ember kivételével, akinek összedőlt a háza. s most a romok alól ássa elő a holmiját — mindenki dolgozik. Nem volt még ilyen egyetértés a csoportban soha. Tegnap este hozták őket vissza a teherautók a faluba. Hajnalig tartott, amíg úgy-ahogy rendbehozták a házakat. De utána alvás nélkül, rögtön, mindenki mont aratni. Ez a legfontosabb. 140 hold gabonájuk áll még. A búzát a kombájn vágta az árvíz előtt, de azt is elvitték valahova. Ma reggel elküldött egy embert a MáriaJjgeti gépállomásra, hogy kérjen aratógépet — de vájjon ideér-e yele! • Vida legyinf, s felül a kerékpárra. A" víztől kihordott, sáros dűlőúton lassan tart a faln felé. Kiérve a fasorból, szétnyílik körülötte a táj. Megdöbbentően szép látvány. Most kel a nap s éppen arra, északkelet felé egyetlen hatalmas óceán a határ. A viz nyugalmas tükre ezer színre bontva veri vissza a nap sugarait. 8 ebből az óceánból, mint apró szigetecskék, úgy emelkednek ki a fák, a bokrok, a napraforgók koronái s a gabona keregztsorok. De a fák törzsén, a bokrok alsó levelein, s a tarlókon széles, szürke sáv jelzi már a víz apadását. A fiatalembert lenyűgözi a látvány — s az jut eszébe, hogy ezeket a kereszteket is ki kellene hordani a vízből, mert egészen elrohadnak. Ember kellene! az aratáshoz, ember kellene a gereblyézéshez, a kalászszedéshez> legalábbis az árpatáblán, ember kellene a kévék kihordásához, s ember kellene a hordáshoz is, mert a tanácselnök, Horváth Imre megígérte, hogy holnapután, hétfőn, odaér hozzájuk a cséplőgép, „ Ember kellene! De honnang! \ lmatlan éjszakákon és álmatlan éjszakák után egyetlen gond hét másikat ugat fel. Mire a tsz-irodára ért, torkát szorongatta a keserű tehetetlen zokoghatnék. Az irodát üresen találta, még a könyvelő is a határban van. Ő is mit keressen itt! Elindult a tanácsházára, hátha tudnak segíteni. Éppen kapóra Horváth Imro tanácselnökkel ég két óverállos munkással találkozott a kapuban. — A 82-es Tefu soffőrjei — mutatja be őket Horváth — Szegedről jöttek egyenesen Magyarkimlére bohordani — toldotta meg egy kis humorral. 8 meglepi, hogy Vida arcán nem lát felvillanni derűt. Vida az utcán nézi az 5 teherautót, az öt soffőr van velük, senki más. Fanyalogva tessékeli be őket a tsz irodára, — Elhoztam mind az ö* teherautót. — Horváth húzza a szót. — Nem tudja őket senki más használni a faluban, mindenki arat. Vida megrázza a fejét, — A behordás kedvéért bizony én sem állítom le az aratást. Előbbrevaló azt levágni, ami még lábon áll, mint behordani a kereszteket. — Miért kellene azért leállítani az aratást! — érdeltdődik az egyik kocsivezető. Magasabb, izmosabb a társánál. — Mert kevés a munkaerő. — mondja tömören Vida. — Minden teherautóhoz kellene öt ember, három, aki rakodik, kettő, aki asztagol, vagyis összosen 25 ember. Maradna nekem mindössze két és fél „kaszám", s ha igaz az a közmondás, hogy sok kaszásnak nincsen mása, akkor ez a kevés kaszás igen lassan haladna az aratásban. — Ez igaz — ismerik el a 82-es Tefu soffőrjei — de okkor miért jöttünk mi! Vida Henrik vállat von. Nehéz tanácstalan csönd üli mog az iroda lassan forrósodó levegőjét. A soffőrök a tanácselnököt nézik. Az lesüti a pilláját, s zavartan, bűntudattal mentegetődzik: — Tegnap délután mikor itt volt a megyei tanácstól Mezei elvtárs, mindenki azt mondta, még az egyéni gazdák is, hogy jöjjenek csak a teherautók, szükség van rajuk. Most meg... mindenki arat... — Jöjjenek a teherautók, de emberrel — javítja kj Vida. — Embert nem tudunk adni melléjük, mert úgyis olyan kevesen vagyunk, hogy majdnom belefulladunk a dologba. C újra átrajzik fején a gondok sötét serege. Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtón. Zömök, fekete férfi lépett be. Kíváncsi pillantások találkoztak az arcán. Az idegen kezetfogott mindegyikükkel. Szilágyi Sándor vagyok, a MOFÉMtől jöttem. Az üzem már ismerős, itt van a szomszédban Mosonmagyaróvárott a Fémfeldolgozó Vállalat. Mit akar itt a MOFÉM küldötte! — Egy kis mozgalom indult nálunk — mondja Szilágyi — holnap reggel 400 ember jön ki az üzemből, ebbe a két faluba, Magyarkimlére és Horvátkimlére. En most azért jöttem, hogy megkérdezzem, milyen munkán, hány emberre van szükségük! Egy pillanatnyi döbbent csend, aztán, mintha a nap sütött volna ki, itt a tsz irodán felderülnek az arcok. Vida Henrik felugrik, kishiján megöleli a termetes Szilágyit. — Ember, munkáskéz! Amennyi csak van, elvtárs! Jöhet mind a négyszázl Szilágyi elmosolyodik. — No, ez azért túlzás. Horvátkimién !s viz alatt van a fél határ, oda is kell 150 ember Az irodában gyors számolás kezdődik. Van négy tsz és sok egyéni gazda a faluban. Summa-summárum; szükség van műid a kétszázötven munkásra. Ebből hhrmincat kap a Rákóczi-csoport. Kihordani a kévéket a vízből, szárogatni és asztagokba rakni. — Aratókat nem tudnának küldeni? — kockáztatja meg a kérdést Vida Henrik. — Dehogy nem. Rengeteg falusi jár bo hozzánk az üzembe. Tiz kaszás itt lesz holnap reggel. Elég? — Na és, a jármüvekkel mi lesz? — Győrből kapunk három pontont s nekünk is van csónakunk. Es a Járási Pártbizottság megígérte, hogy annyi teherautót kapunk, amennyire szükségünk van. Rendben van? A két elnök hálálkodni sem tudott a meghatottságtól. Szilágyi nem is vár hálálkodást, már indul is. — Most még kimegyünk a határba, „felmérni a terepet", hogy tudjuk hova, milyen jármű keli. — Az ajtóban visszafordul. — Maga meg, tanácselnök elvtárs, holnap reggel 6 órára mindenkit rendeljen a tanácsházára, egyéni gazdákat is, hogy szét tudjuk osztani az embereket. A magasabbik trfus nem tud elfojtani egy szemrehányó pillantást: látja, így kell szervezni tanácselnök elvtárs. S inost már Szilágyitól kérdezi: — Hót mi mit csináljunk, elvtárs? — Most voltunk Horvá'kimlén, menjenek át oda. ott ma is tudják használni magukat. Holnap reggel aztán jöhetnek maguk is a tanácsházára. Szilágyi, a MOFÉM párttikára elindul. Azt meg sem mondja, hogy az üzem munkásai nemcsak ezzel segítenek az árvízkárosultaknak. Hanem azzal is, hogy a holnapi munkabérét mindenki az ő megsegítésükre ajánlja fel. ^isszafeló jövet a faluból, az egyik kanyarban hatalmas gépóriás zárja el egész szélességben az utcát. Kombájn. — Hova mennek! — kiáltja fel Szilágyi a vezetőnek. A választ elnyeli a motor zúgása — do nem mehetnek sehova, csak ido Magyarkimlére. Hódervár és Darnózseli felé még víz borítja az utakat. Szilágyi elmosolyodik. — Most már biztos, hogy hétfőn csakugyan megkezdődik a cséplés. S úgy örül neki, mintha a saját kenyeréről lenne szó. S valóban a saját kenyere is — mert az ország kenyere. Összefogva, közös erővel kell megmenteni. Galgóczi Erzsébet «