Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-13 / 191. szám

OElMüGYDRORSZAG PÉNTEK, 1954 AUGUSZTUS IS. HIREK — A KÖNNYŰIPARI MINISZ­TÉRIUM rendezésében pénteken délután 6 órakor divatbemutató lesz. Itt 1955 első félévében készí­tendő modelleket mutatják be. A divatbemutatóra, amely a Közal­kalmazottak Szakszervezetének he­lyiségében lesz mindenkit szeretet­tel vár a rendezőség­— A SZEGEDI ÁLLAMI ERDŐ­GAZDASÁG dolgozói 9487 forintot gyűjtöttek az árvízkárosultak ré­szére. — A BALATONI HAJÖZASI VÁLLALAT hajóállomása kózli Szeged lakóival, hogy augusztus 15-én, vasárnap nem indul séta­hajó. — A RÓKUS I., MSZT ÉS AZ MNDSZ augusztus 14-én, szomba­ton este műsorral egybekötött tánc­mulatságot rendez. A kultúrműsort a Szegedi Konzervgyár kultúrgár­dája adja. A bevételt a dunai ár­vízkárosultak megsegítésére for­dítják. — A KÖTÉL- és HÁLÖGYÁR DOLGOZÖI második negyedévi jó munkájukkal elnyerték az élüzem címet. Az élüzemavatási ünnepség 18-én, pénteken 4 órakor lesz­— A SZEGEDI KENDERFONÓ­GYÁRBAN havonta mintegy 38— 40 dolgozó részesül szociális se­gélyezésben. Az elmúlt négy hónap alatt több mint 42.000 forintot for­dítottak erre a célra. — BEVEZETIK A VILLANYT a Szatymaz határában lévő Sza­badság tsz-be. A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozói ugy igyekeznek, hogy augusztus 20-ra kigyulladjon a villanyfény a tsz-ben. — SZOMBATON ÉS VASÁR­NAP a kerületi békebizottágok rendezésében műsoros estek vol­tak. A sikeres műsoros estek jöve­delmét az árvízkárosultak megse­gítésére fordították. A belvárosi békebizottságok által rendezett műsor tiszta jövedelme 296 forint 20 fillér, a móravárosi békebizott­ság Szabadság-téri műsoros estjé­nek tiszta jövedelme 580 forint, a Petőfi-telepi békebizottság műsoros estje 300 forintos tiszta jövedelem­mel járult hozzá az árvízkárosul­tak megsegítéséhez. A szegedi bé­kebizottságok és a Városi Béke­bizottság által rendezett műsoros estek tiszta jövedelme ezzel elérte a 11.338 forintot, melyet már el ls juttattak az illetékes szerveknek. — TÁPÉ KÖZSÉG lakói közül is többen kaptak házhelyet és most az állam segítségével épülnek a családi házak. Ezen a héten két ház építését fejezik be, de rövide­sen elkészül az új osztásban is há­rom ház. — SZOMBATON ESTE 7 órai kezdettel Rókus II- pártszervezete a kerületi békebizottsággal együtt békeestet rendez. A kultúrműsort a Gázgyár Puskás-utcai kultúrter­mében tartják. Az érdeklődők szó­rakoztatásában közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház és a bé­kebizottságok kultúrbrigádjai. — A SZEGEDI JUTAFONÓ­GYÁR újítómozgalma mindinkább fejlődik. Az elmúlt hónapban a dolgozók 25 újítási javaslatot nyúj­tottak be. Ezeknek nagyrésze a minőség javulását és a munka biz­I tonságosabbá tételét szolgálja, * Párthirek A Központi Vezetőség tagjainak képsorozatáért pár talapszerveze­teink titkárai sürgősen jelentkez­zenek, a Szegedi Városi Párt­Végrehajtó Bizottság gazdasági osztályán. Várost Párt-Végrehajtó Bi­zottság gazdasági osztály NAPIREND 1954 AUGUSZTUSI 13 PÉNTCK A dolgozó parasztok jégkártérítéséről Ezévben — mint ismeretes .— különösen június és július elején a jégverések megyénkben, a szegedi járásban is kisebb-nagyobb káro­kat okoztak. Megyénkben ezideig 51 községből jelentettek jégkárt.. A kalászosokban történt jégká­rok felbecsülését a helyi tanácsok­kal együttesen az Állami Biztosító megyénk területén elvégezte — a károsodás mértékét a helyi taná­csokkal közölte. A hőszolgáltatási kötelezettség a jégvert területek után tör­vényesen megállapított módon csökken. A csökkentéshez az Állami Bizto­sító által megállapított kárszazalé­kot veszik figyelembe — tehát a jégvert kalászosok felbecsülését a cséplés megkezdéséig be kellett fe­jezni. A kapásokban, szőlőben, gyümöl­csösben és egyéb növényekben ke­letkezett jégkárok felbecsülése — a növények fejlődési és beérési idő­pontjának megfelelően e hónapban már megkezdődött. Itt figyelembe kell venni, hogy különösen a ka­pásnövények — kedvező időjárás esetén — a jégesőt részben kihe­verhetik és a jégkár következmé­nyei csökkenhetnek. A minisztertanács márciusi hatá­rozata a jégkártérítést jelentősen felemelte. Országszerte, Így megyénkben is megkezdődött a felemelt jégkártérítések kifizetése. A termelőszövetkezetek kalászosok után jégkártérítésüket nagyrészben már megkapták. Folyamatban van az egyéni gazdáknak járó jégkár­térítés kifizetése is. Megyénkben a termelőszövetkezetek eddig 1 mil­lió 382 ezer 395 forint, az egyéni gazdák pedig 2 millió 828 ezer 167 forint kártérítést vettek kézhez. . Ez is mutatja, hogy a kötelező mezőgazdasági tűz­és jégbiztosítás bevezetése a dolgozó parasztok érdekeit védi. Az idei jelentős jégkárok után szá­mottevő kártérítést kapnak a dol­gozó parasztok s így sokkal köny­nyebben viselik el az elemi csa­pást, amely termésüket érte. A helyes jégkárbecslés és a gyors jégkárkifizetés fontos feltétele, hogy a termelők jégkáraikat a he­lyi tanácsnál lakáscímük és terü­leti adataik pontos közlésével üt napon belül jelentsék. A jégkár be­jelentések még most is folynak. A széleskörű felvilágosítás következ­ménye, hogy a jégkárosult dolgozó parasztok káraikat a törvényesen előírt 5 napon belül általában be­jelentik. A jégkárok megtérítése az idén szervezettebben és gyorsabban történik, mint tavaly. Az Állami Biztosító kárbecslői a jég által okozott károkat a tényle­ges helyzetnek megfelelően állapít­ják meg. Tapasztalható azonban, vannak olyan termelők, akik jégkáraikat a ténylegesnél ma­gasabban akarják megállapít­tatni. Előfordult az is, hogy egyes taná­csok és agronómusok jogtalan kö­vetelések támogatóivá váltak. Az a termelő, aki kárát a ténylegesnél magasabbra akarja becsűltetni, kétszer károsítaná meg az orszá­got. Egyszer a jogtalanul magas kártérítés felvételével, aztán pedig — miután a jégkárosultaknak be­adási kedvezmény jár — a jogtala­nul csökkentett beadással. A helyi tanácsok segítségére van szükség, hogy ezeket a kísérleteket felvilá­gosítással és meggyőzéssel elhárít­hassuk. Természetesen ügyelni kedl arra, hogy ami jár és jogos, meg­kapják a dolgozó parasztok. Az esetleges téves megállapítással szemben minden jégkárosultnak jogában áll a kármegállapítás el­len a helyi tanácsnál a kárjegyző­könyv felvételétől számított 15 na­pon belül észrevételeit megtenni. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás péntek estig: Felhő­átvonulások, t3bb he­lyen, főkép pénteken kisebb eső. Időnként élénk nyugati szél, az éjszakai lehűlés erős marad, a nap­pali hőmérséklet kls­^••^••OBB sé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek pénteken reggel: 11-14, délben 23- 26 tok kőzöt. MOZI Szabadság: Puccini. Olasz film (augusz­tus 18-ig). Vörös Csillag: Kaland a Vörös-tengeren. — Osztrák film (augusztus 15-ig). Fáklya: Törvényenklvüll lovag. — Fran­cia fi'mvlgjáték (augusztus I8-ig). Az előadások a filmszínházakban C és negyed 9-kor kezdődnek, a Faklya-mozi­ban az esti előadás jó idő esetén három­negyed 9-kor a Kcrt-inoziban. • SZÍNHÁZ Ma nincs előadás. BUDAPEST NAGYCIRKUSZ este fél 9-kor a Valéria-téren. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roose­welt-tér); Múzeumi Képtár (Horváth Mi­hály utcai üvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától délután 6 óláig. VOGEL ANTALNÉ meghalt, temetése pénteken délután 3 órakor lesz a felsővá­rosi Gyevi-temelő halottasházából. Lantos György tiszlifőorvos az egészségügy kiváló dolgozója Csengett a telefon az irodában. — Főorvos elvtárs legyen szíves feljön­ni a Végrehajtó Bi­zottság ülésére. — Igen megyek. Lantos György vá­rosunk tisztifőorvosa letette a kagylót. Nem talált semmi külö­nöst abban, hogy felhívják az ülésre, máskor is megtették ezt, amikor Szeged egészségügye volt a napirenden, vagy ép­pen valami reája tartozó kérdést tár­gyaltak. Felment a kis tanácsterembe és meglepetéssel látta, hogy a végrehajtó bizottság tagjai kö­zött ott ül Gajdán Ernő a Megyei Ta­nács Egészségügyi osztályának vezetője. Kolléga, jó ismerős — odaült melléje. Es ekkor érte a megle­petés. Gajdán elvtárs felállt és egy kis rö­vid köszöntöt mon­dott: közölte, hogy az Egészségügyi Mi­nisztérium Lantos Györgyöt, Szeged tisz­tiorvosát az „Egész­ségügy Kiváló Dolgo­zója" kitüntető jel­vénnyel jutalmazza eredményes, szorgal­mas munkájáért, Sze ged egészségügyének fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysé­géért. S mint minden olyan ember, akit ilyen magas kitünte­tés ér, Lantos elv­társ is meghatódott — keresetlen szavak­kal köszönte meg a megbecsülést. Aztán megtudlak az egészségügyi osz­tály dolgozói is. Es ö ebben az örömteli hangulatban pár percre elszaladt a munkahelyéről. Ott lakik egy sarokra a Tanácsházától — ha­zasietett elujságolni feleségének, családjá­nak, hogy milyen öröm érte. S mire visszaért — alig pár perc volt az egcsz — egy csokor virág vár­ta a szobájában: az osztály dolgozói kö­szöntötték kitüntetése alkalmával. Most ezek a sorok is öt köszöntik. O ~ Ü SPORT B Deszki Sportkör nöi röplabdázói a megyei dönföre készülnek I • >• ­fh Jó a versenynyilvánosság, javul a minőség az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál Az Üjszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál a legutóbbi értékelés szerint a dolgozók négy hét alatt 5.4 millió vetéssel teljesítették túl tervüket. Az augusztus 20 méltó megünneplésére indított alkot­mány-műszak legfrissebb eredmé­nyei azt bizonyítják, hogy azüzepi­ben nap mint nap újabb termelési sikerek születnek. Az üzemi bizott­ság segítségével naponta készített értékelés elősegíti a legjobbak ve­télkedését. A bejárat mellett körgrafikon hirdeti az üzemrészek versenyered­ményeit. 10-én a festő üzemrész ke­rült az élre, amelynek dolgozói csaknem 130 százalékra teljesítve tervüket, megelőzték a már régóta vezető felvetőt. Minden nap cserélődnek az élen­járók tábláján a brigádok és a leg­jobb dolgozók nevei is. A fotó,szak­kör által készített fényképekről a munka új hősei mosolyognak tár­saikra. A legjobbak között szere* | pel Arany Antalné szövőnő neve, aki kommunistához illő példamuta­I tással csaknem kétszeresére telje­sítette normáját. Keresete öt óra alatt több mint 32 forint volt. A mennyiség növelése mellett nem felejtkeznek el a minőség ja­vításáról sem A bejárati ajtóknál vízfüggönyt létesítettek, s ezzel biz­tosítják a nyári száraz melegben az üzemrészek levegőjének megfe­lelő nedvességtartalmát. A minősé­gi verseny értékelésében új mód­szert vezettek be. Üzemrészenként csak azok neveit írják a táblákra, akik a gyengébb minőségű, másod­és harmadosztályú árukat készítet­tek. Senki sem örül, ha nevét a rossz minőséget gyártók nevei kö­zött olvassa. Ezért mindenki ügyel, hogy gépéről ne kerüljön le hibás, selejtes szövet. Mindezek eredmé­nye. hogy az utóbbi hetekben az elsőosztályú áruk gyártása 2 száza­lékkal nőtt, míg a másod- és har­madosztályú áruk termelése csök­ken. A röszkeiek az árvízkárosullak megsegítéséén Röszke területén is hamarosan befejeződik a cséplés. A dolgozó parasztok részéről általában meg­elégedést vált ki a terméseredmény — figyeiembevéve a tavasszal gyen­gén mutatkozó búzavetéseket. A dolgozó parasztok túlnyomó töblj­sége a géptől egyenesen a raktár­ba szállítja az állam részét. De nem feledkeznek meg az árvízkárosul­takról sem. Sokan sietnek az árvízkárosultak segítségére. Legutóbb például Berta Ferenc és Rózsi István 50—50 kiló, Molnár Istvánné 40 kiló, Tombácz Antal (Tanya 784) 30 kiló gabonát adott az árvízkárosultaknak. Mata Illés mezőőr illetményéből pénzt is adott, de még külön 10 kiló búzát is haszonbéres kis földje termésé­ből. Szécsi Imre kisiparos 100 fo­rinttal segítette az árvízkárosulta­kat. A cséplőgépek közül a Miskolcz't­brigád tünt ki. Szorosan követi őket a Füstös-brigád. Jó munká­jukkal nagyban hozzájárultak ah­hoz, hogy az elcsépelt gabona mi­előbb a rendel cetési helyére kerül­jön, a lehető legkisebb szemveszte­séggel. A begyüjtőtelep vezetője, Ábra­hám elvtárs gondoskodik arról, hogy a gabona átvételénél ne le­gyen torlódás és zökkenőmentesen történjék. Tapodi Gyula levelező Rosszul jár, aki nem feljesífj gabonabeadási kötelezettségéi A dolgozó parasztok túlnyomó többsége a törvényes rendelkezés­nek megfelelően egyenesen a gép­től teljesíti gabonabeadási kötele­zettségét. Szegeden is akad azon­ban olyan gazda, aki elmulasztja, hanyagolja beadása teljesítését. A kötelességet elmulasztóknak — a törvényeknek megfelelően — .10 százalékkal felemelik a beadást, fi­gyelmeztetik őket a teljesítésre. Ha ez sem használ, akkor követke­zik a helyszíni elszámoltatás. Tá­pai László Szeged, Vásárhelyi-su­gárút 80. szám alatt lakó 10 hol­das gazda sem tett eleget 660 kiló kenyérgabonabeadási kötelezettsé­gének. Pedig lett volna miből be­adnia. Tíz százalékkal felemelték a beadását és így 66 kilóval töb­bet kell beszolgáltatnia. Nem lett volna erre szükség, ha Tápai László tudja a kötelességét. Frank János, Szeged, Alsóvárosi feketeföldek 63. szám alatt lakó 8 holdas gazda 228 kiló gabonát nem adott be. Ezért neki is 23 kilóval többet kell beadnia. A beadást tel­iesíteni kell. Rosszul jár az, aki hanyagolja állam iránti köteles­.ségének teljesítését. A DESZKI RÖPLABDAZÖK A JÁRÁSI SZPARTAKIAD DÖNTŐJÉN A magyar sport bőségszarujából néhány magocska Deszkre is hullott, ahol jó ta­lajra talált és most hozza meg termését is. A Deszki Sportkör női röplabdacsapa­ta készül a megyei döntőre. A nyolc fő­ből álló kis csapat Jó példája annak az igazságnak, hogy a szorgalom, a jó kö­zösségi szellem nem marad eredmény nélkül. A nyolc játékos között akad asz­szony és általános Iskolás s ebből a kor­ra. érdeklődésre slb. különböző nőkből álló csapatból mégis igen jó kollektívát tudott összekovácsolni a sportszeretet. Megnyerték a járási szpárlákiádot s ez a siker további ösztönzést jelentett számuk­ra Egyszerű kis pályájuk gondozását, locsolását maguk végzik s óramű pon­tossággal jelennek meg az edzéseken, amelyek vezetését a nyári hónapokra Ri­bizsár Gyula, a Szegedi Haladás kitűnő röplabdázója vállalta el. A napokban Szegeden jártak, a VL. Kender csapatai­val Játszottak edzőmérkőzést s a máso­dik garnitúra ellen sikerrel állták meg helyüket. A szegedi lányok a közeli na­pokban visszaadják a látogatást. Igy lesz valóság a falusi és vá-osi sport Jó kap­csolata. A megyei döntőt szeretnék meg­nyerni, mert ez már a továbbjutást je­lentené az országos döntőre, amely a fő­városban kerül majd megrendezésre. A szorgalmas és tehetséges együttes csak a téltől fél. mert terem hiányában abba kell hagynia kedvenc sportját, ha­csak a Járási TSB nem talált kedvező megoldást. SPORTHÍREK A bajnoki idényre készülő Szegedi Ha­ladás NB l-es csapata szerdán nz Oros­házi Kinizsi ellen Játszott liáromharmados edzőmérkőzést Szegeden. A csapat sokkal biztatóbban mozgott, mint vasárnap Gyu­lán. különösen a csatársornak ment Jól a játék. Az eredmény 7:2 a szegediek ja­vára. Az Sz. Haladás góljait Rábai (3). Vass (2), Cziráki s Rózsavölgyi lőtte. * A városok közötti atlétikai béke posta­versenv második szakaszának küzdelmei ma délután 4 órakor kezdődnek a Hala­dás, Lokomotív, Pelőfi, Dózsa és az Ady­téri pályákon. • Vasárnap Hódmezővásárhelyen házíőmb­körüll motorkerékpárversenyt tartottak hat város részvételével. A szegediek közül a 125 kem-es kategóriában, 15 körős ver­senyben Márkus (Sz. Zalka Máté) lett az első, a városok között Szeged az ötö­dik helyen végzett. A verseny negyedik fordulójára vasárnap kerül sor Gyulán. HEGESZTÉSEKET szakszerűen és ponto­son készítek, alumínium színes fem, he­gesztés. Vásárhelyi sgt. 12. MF.GVETELRE keresünk 2 drb kétajtós iratszekrényt, világos színben. 6 drb író­asztalt. 2 drb rajzasztalt, 3 d-b kismé­retű alacsony iratszekrényt és 15 drb szé­ket. Szegedi Jutaárugyár. Aug. 9—15-ig minden este VADAS ZSUZSA énekel a Hungáriában. Be­lépődíj nincs. KÉTNAPOS KÜLÖNVONAT BUDAPESTRE aug. 20—21-én. Részvételi jegy ára 54 Ft. Jelentkezni lehet lG-ig az IBUSZ-nál. Klauzál tér 2. szám. Téglagyár 11. (Cserepes sor) FÉRFI ÉS 16 ÉVEN FELÜLI IFI MUNK.A­VALLALÓKAT felvesz. FÉRFI szakmunkásokat és segédnFinká­snkat, valamint ipari tanulókat keres azonnali beiénésre a Szegedi Vágóhíd. L'gvanlde szakképzett fűtőt keresnek ma­gasnyomású kazánhoz. Jelentkezés min­der.nno a Vágóhíd portásánál. A SZATYMAZI Földmüvesszöveikezet meg­vételre ke-es egy 35 q teherbírású gum­mikerekfí kocsit és egy középsúlyú lovat. Ajánlatokat kérünk a szatymazi fmsz. Telefon 3 MORKABAT alakítás. Jívftás vízhatlan fes­téssel Csordás börruhakészltö mesternél. S' -t Miklós u. 7. Felsőváros. KÉT pár evezős túracsónak eladó. Érdek­lődni lehet a Béke csónakházban. ARIEL molo-kerékpár 600 cm1 oldalkocsi­val eladó. Kisebb motorkerékpárral el­cserélhető Csongrádi sgt. 4. LAKÁSOMAT tisz'a. száraz félszuferén. elcserélném: költséget térítek. Érdeklődni Hámán Kató u. 9. Ördögh. SZOBA, konyhás lakásomat Plcse'élném 2 szobásért költségmegtérítéssel. Párizsi krt. 38/a. fldszt. 3. ELVESZETT egy fekete. fehér sávos 8 hetes malac, a megtalálója Illő lutalom­ba részesül. Szabó, Szllléri sgt. 19. A RÁDIÓ MŰSORA: AUGUSZTUS 14. SZOMBAT Kossuth-rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene. 5 Falu­rádió, ü Lapszemle. 7 Hirek. 7.10 Hang­lemezek. 8 Népzene, 8.28 Technikai szü­net. 8.30 Fú\ószene. 8.50 Balettzene. 9.20 Úttörő-híradó, 9.45 Gyermekrádió, 10 Hí­rek. 10.10 Muzsika. 10.40 Hangverseny. 11 óva 30 Előadás. 11.40 Magyar muzsika. 12 Hfrek, 12.15 Déli hangverseny. 13 Kül­politika. 13.10 Francia dalok. 14 Hírek. 14.25 Lá'o-ratás a Zeneakadémia orgoná­jánál. 15.20 Szív küldi. 15.50 Elbeszélés. 16.22 Zene. 16.40 Levelekre válasz, 17 Hírek, 17.30 Néndaltanitás, 17.30 Szövet­kezeti Híradó, 18 Egy falu — egy nóta. 18.30 Előadás, 19 Ajándékműsor, 20 Hí rek. 20.10 Rádiójáték. 21.38 Könnyű ze­ne. 22 Hírek 22.15 Belpolitikai kommen­tár. 22.20 Tánc éjfélig, 23 Előadás, 21 tli.ek, 0.10 Népzene. Petőfi-rádió 6.30 Zene, 6.40 Torna, 6.50 Népzene, jr óra 30 Kisiskolások műsora, 7.40—11.30-ig azonos a Kossuth-rádió műsorával. 14 Z:nc, 14.45 Hangverseny, 15.20 Mindenki onerája. 16 20 Előadás. 16.40 Fúvószene, 17.10 TIz perc közgazdaság, 17.20 Ta­nuljunk énekszóra o-oszuI, 17.40 Szóra­koztató zene. 17.50 Koreai Irodalmi mű­sor. 18.30 Szív küldi. 19 Hangos újság :9.30 Zene. 20.0» Muzsika. 20.10 Sport­híradó. 20.30 Hangverseny. 21 Dalok. 22 Operarészletek. OÉLMAGYARORSZAG s Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napitapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: a; MDP Csongrád­megye) Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenln-u. It Telefon: 35 —35 és 40-80. Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér X Teleion- 31-15. és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállal ,t Szeged Felelős vezető; Yiaczq György

Next

/
Thumbnails
Contents