Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-14 / 192. szám

VTLÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK f \ A MAI 8ZAMUNKB0L: AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ARA: 50 FILLÉR SZEG É_D_É_L_E_T_É_BJ) L lett a Szeged Állomás A vasutas dolgozók, a Szeged­Állomás dolgozói is teljesítményeik fokozásával köszöntötték pártunk III. kongresszusát és vállalásaik teljesítése során számos nagyszerű eredményt értek el. A kormány­programm megvalósítása, mely a párt új politikája nyomán a dol­gozókról való fokozottabb gondos­kodást jelenti, nagy feladatokat ró a szállítás terén a vasút dolgozói­ra is. Érzik ezt Szeged-Állomás dolgozói, amikor munkájuk vég­zése során arra törekednek, hogy a lehető legkisebb fennakadást vagy késlekedést is kiküszöböljék. Az elmúlt hónapok során a forgalmi és kereskedelmi szolgálat szoros együttműködése, valamint a szállí­tófelekkel való együttműködés eredményeként a második negyed­évben az állomás 110.6 százalékra teljesítette tervét. Ezzel elérték, hogy ismét felkerült a kitüntető élüzem csillag az állomás homlok­zatára. Az állomás valamennyi dolgozó­jával együtt egyénileg is számos vasutas dolgozó járult hozzá ki­emelkedő eredménnyel az élüzem cím elnyeréséhez. Tandari József elvtárs vonatvezető és brigádja a tehervonatok menetrendszerű köz­lekedtetésében, Molnái- Júlia sze­mélyvonati vezető és brigádja a személyvonatok menetrendszerű közlekedtetésében ért el száz szá­zalékon felüli teljesítményt s en­nek alapján már hatodik hónapja tartják a sztahánovista szintet. A raktári szolgálat is részese az el­ért szép sikernek. Török János raktárnok irányító munkakörben, Juhász János raktári munkás pe­dig iparkodó munkájával ért el jó eredményt. Mindketten nagy­ban hozzájárultak az élüzem jel­vény visszaszerzéséhez, ök is az év elejétől kezdve tartják munká­jukban a sztahánovista szintet. Ko­rom Páiné forgalmi szolgálattevő a vonatok menetrendszerinti pon­tos indításával, a kocsik tartózko­dásának megrövidítésével ért el dicséretreméltó eredményt. Az állomás dolgozóinak jó mun­káját nagymértékben segítették a Szegedi Igazgatóság dolgozói kö­zül Németh Klára tervirányító és Lővei József áruirányító. A me­netirányítók részéről főleg Olajos Miklós és brigádja részese annak, hogy Szeged-Állomás és az igazga- I tón, tóság területén lévő más állomások' is az élüzem birtokosai lettek. Ola­jos Miklós elvtárs munkájának megbecsüléseként a Vasutas Nap alkalmával megkapta a „kiváló vasutas" kitüntetést. Szeged-Állomás dolgozói pár­tunk III. kongresszusának határo­zatait a IX. Vasútüzemi Értekez­let határozatait váltották és vált­ják valóra, szállítási tervfeladataik teljesítésével. Most, jó munkájuk eredményét ünneplik majd 19-én este 6 órakor az alsóvárosi vas­utas kultúrházban, egyben fogadal­mat is tesznek, hogy a Vasutas Na­pon megkezdett őszi forgalomban fegyelmezett magatartással, szoros együttműködéssel végzik munká­jukat. Ezzel akarják biztosítani az élüzem cím megtartásához szüksé­ges újabb eredmények elérését. Most, a Vasutas Nap után, amikor vasutas dolgozóink, Szeged-ÁUo­más dolgozói élüzemavatásra ké­szülnek, érzik pártunk és kormá­nyunk, dolgozó népünk megbecsü­lését és új sikerek elérésével áll­nak majd helyt az őszi forgalom lebonyolításának nagy munkájá­Sziládi Sándor Mérik a részt a tagoknak a Táncsics tsz-ben A szegedi Táncsics termelőszö­vetkezetben Tanács Antal bácsi ott van az udvaron a mázsánál. Iz­mos karok zsákokat raknak odébb. Látszatra olyan ez a hétköznap, mint a többi, de mégis más — ün­nepi. Nagyon is érthető ez, hiszen a részt mérik a tagoknak a telje­sített munkaegységekre. Ki, hogyan vette - ki részét a munkából, aszerint kapja a já­randóságot. A legigazságosab­ban. Most sorjában a munkacsapat tagjainak az augusztus l-ig elért egységekre adják a jussot — elő­legként. Tanács Antal bácsi, aki ott van a mérésnél, bejegyzi egy füzetbe, ki vitte el a természetbeni járan­dóságot. A következőket állapítja meg: — Minden tagtársamnak, aki a részét elvitte, az a nézete: meg­lelte a számítást. Na persze — ncz figyelmeztetően drótkeretes szem­üvege mögül —, akinek kevesebb az egysége, kevesebb is a járan­dósága. S akad olyan, hogy fáj a szive, ha látja, sokkal löb'o gabo­nát visz a társa, dehát a munka számít. Az augusztus l-ig teljesített minden munkaegységre a kö­vetkező előleget kapják a ta­gok: 2 kiló búzát, 40 deka ár­pát, 20 deka zabot. Aztán mér­nek még ezenkívül hagymát és mákot is. Évközben háromszor osztottak pénzelőleget. Minden elért munkaegységre 5 és fél­forintot. Persze osztanák még kukoricát, burgonyát, cukrot, takarmányrépát és mást is természetben. Természe­tesen jut majd még pénz is. Mert az, amit most visznek a tagok — ismételjük — csak előleg. Kérdezzük Tanács Antal bácsit, hogy ő mennyi gabonát visz haza. Mosoly az arcán, amint sorolja a részét: — A feleségem is kijárt dolgoz­gatni — szépen összegyűlt az egy­ség. Búzát pontosan 10 mázsa 8 ki­lót kapok. Az árpa részesedés 202 kiló lesz. Zabot 101 kilót, mákot 12 kg 60 dekát, vöröshagymát 35 ki­lót, fokhagymát pedig 20 kilót ka­pok. Takaros összeg kerekedne eb­ből, ha megszámítanánk — s bólo­gat hozzá. A magastermetű, pirospozsgás arcú Koszó István, akinek a felesé­ge is segített a munkában s olykor a kislánya, 10 ir.ázsa 28 kiló búzát vitt haza. Aztán 206 kiló árpát, 103 kiló zabot, 12 kiló 85 deka mákot, 38 kiló 55 deka vöröshagymát, s 20 kiló 60 deka fokhagymát. kivételével — szorgalmas emberek. Az elmúlt egy év óta fejlődésük újabb állomásához érkeztek. Előt­tük is ott áll a további gazdago­Hajdu Antal 308 munkaegységre dás- a több fedelem útja 616 kiló búzát, 123 kiló árpát, 61 kiló zabot, 7 kiló 70 deka mákot, 23 kiló vöröshagymát, 12 kiló 30 deka fokhagymát vihet haza a tsz fogatával. Mert az a legtermésze­tesebb, hogy a részt a közös gazda­ság kocsija szállítja el minden tag lakásához. Csúcs Józsefné felett sok esz­tendő elmúlt már. Túl van a 00 éven. Jól bírja magát s volt neki is munka, meg lesz is. Ö 106 mun­kaegységet ért el. Búzát 212 kilót, árpát 42 kilót, zabot 21 kilót, má­kot 2 kiló 75 dekát, vöröshagymát 7 kiló 40 dekát, fokhagymát pedig 4 kiló 20 dekát kap. Nem lesz hí­jával ő sem semminek, akár csak a többi szövetkezeti tag. Hiszen, amit most kaptak, az még isak olyan "-bevezetés* volt. A Táncsics tagjai — egy, kettő Távolról sem használták ki adottságaikat, a szövetkezeti gazdálkodás végtelen lehetősé­geit. Nem kétséges, hogy a kö­vetkező gazdasági évben még több lesz a jövedelmük. Az útjuk, ha nehézségekkel, aka­dályokkal is, de elvezet az igazán szép emberi élethez. Ha bármelyik szövetkezeti tag­gal beszélsz s kérdezed, valahogy így fejezi ki gondolatát: van mit aprítanunk a tejbe. Mérik a részt, a járandóságot a Táncsics tsz-ben. Arról is beszél­nek, milyen hasznuk lesz a ház­táji földből. Mert százasokat hoz az is. Tegnap Varga Imre munkacsa­pata tagjainak adták a járandósá­got. Ma Szögi Ferenc munkacsapata tagjain a sor. Beadási kötelezettségét minden termelőszövetkezetnek teljesíteni kell Ma vizsgáznak a jövő táncoktatói A szovjet kormány válasz­jegyzéke Ausztriához Már ötmillió dolgozó csatla­kozott az egész Nyugat­lémetországot átfogó bérmozgalomhoz Mérik a részt a tagoknak a Táncsics tsz-ben Javítsuk termelés szervezését Másodvetéssel is segítsük az árvízsujtotta dolgozó parasztokart A veszély óráiban, amikor a vadul kanyargó, hatalmasra meg­nőtt Duna vize sokezer hold be­vetett földet, száz és száz telepü­lést veszélyeztetett, nagyszerűen megmutatkozott népünk egysége. Szinte az egész ország sorompó­ba lépett, hogy a megvadult Du­nát megfékezze s az árvízkáro­kat minél kisebbre csökkentse. Most, miután ismét visszatért medrébe a Duna s a vízzel el­árasztott területek felszabadulása után visszatértek lakóhelyükre a szigetközi dolgozók, ismét nagy­szerű egységben mutatta meg az ország segíteniakarását. A csü­törtöki jelentés szerint már mint­egy 35 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak megsegítésére és ezenkivül ki tudná megszá­molni, hogy mennyi termény, ál­lat és egyéb segítség. Csongrád megye dolgozói már több inint egymillió háromszázezer forint készpénzzel siettek az árvízsuj­totta dunamenti lakosok segítsé­gére. Kövegy fiataljai egymaguk egy vagon gabonát küldtek az árvízkárosultaknak. Az állam is kinyitotta kasszáját és bőkezűen támogatja pénzzel és anyaggal a bajbajutottakat. De további segítségnyújtásra ls szükség van. A minisztertanács az árvízkárosult termelők állat­állományának szálastakarmáijy­nyal való ellátása érdekében az egész ország területére kiterjedő másodvetési akció szervezését ha­tározta el. Azok a termelőszövet­kezetek és egyéni termelők, aliik a másodvetési akcióban részt akarnak venni, díjmentesen jut­hatnak vetőmaghoz és gépi mun­kához. Az igényléseket a helyi tanács azonnal továbbítja és a gépállomások a bejelentett mun­kákat soronkivül, díjmentesen el­végzik. Azoknak a termelőszövet­kezeteknek és egyéni termelők­nek, akik vetőmagot kapnak államtól, a másod növény terme­séből holdanként két mázsa szé­nát, ha a vetőmagon kiviil a gép­állomás végzi a másodvetéshez szükséges talajmunkát is, négy mázsa szénát kell holdanként az árvízkárosultak megsegítésére adni. A másodvetésből szármáz i szénatermést szárítva legkésőbb október 31-ig kell átadni a helyi, illetve legközelebbi szálastakar­mányt begyűjtő telepnek. Ha a másodvetésből nyert takarmány a nedves időjárás miatt a meg­jelölt határidőre nem szárítható meg, a szálastakarmány mennyi­ség egyéb azonos értékű szálasta­karmányból ls beadható. A "hát­ralévő tenyészidő lehetővé teszt még, hogy a termelők elsősor­ban kölest, muhart, hajdinát és mustárt vessenek. Ez az akció Csongrád megyé­ben gyengén halad. Nem azért, mert a dolgozó parasztok és ter­melőszövetkezetek nem vállal­koznának arra, hogy ilyen módon is tovább segítsék árvízsujtotta testvéreiket, hanem azért, mert a községi, városi és járási tanácsok nem fordítanak kellő figyelmet erre. Az idő sürget bennünket, mielőbb cselekedni kell! Műsoros esfek az árvízkárosultak megsegítéséért Szcged-Rókus terület békebizott­ságai augusztus 14-én este fél 8 órai kezdettel a Szegedi Gázművek Kossuth Lajos-sugárút 89. szám alatti kultúrtermében műsoros cstet rendeznek az árvízkárosultak ja­vára. A műsorban szerepelnek a Szegődi Ruhagyár és a Paprikafel­dolgozó Vállalat kultúrcsoportjai, az Ecsetgyár tánccsoportjai, utána filmvetítés lesz. Alsóváros terület békebizottságai és az MSZT kerületi szervezető közösen rendezik meg műsoros est­Új intézettel bővül a Szegedi Tudományegyetem R8v*deaen tevékeny, mozgal­mas élet költözik ismét a szegedi egyetemek falai közé. Megkezdődik az új tanév. Munkához lát tanár, kutató, hallgató, hogy az új isme­retek tanításával, elsajátításával, újabb felfedezésekkel gazdagítsák országunkat, szerezzenek hírnevet a magyar tudománynak. Ezekben a napokban azonban még a legtöbb intézetben mély csend honol. Az egész évi szor­galmas munka után megérdemelt pihenőjüket töltik családjuk köré­ben, az üdülőhelyeken a tanári kar tagjai, a vakáció utolsó heteit él­vezik az őszre az ország minden részébői idesereglő diákok. Csend fogadja a látogatót az Ady-téri egyetem legtöbb intéze­tében is. A földszinten azonban, a főbejárattól balra nagy a sürgés­forgás. Itt nyílik meg szeptember­ben az új intézet, a természettu­dományi karon a tizenhatodik: az Állatrendszertan. Nem a legfiatalabb korosztály­hoz tartozó, de munkakedvben, lelkesedésben fiatal kis kollektíva kezdett itt munkához. A profesz­szor, Kolozsvári Gábor Budapest­ről, a Nemzeti Múzeumból került az intézet élére. Horváth Andor adjunktus eddig is az állatrend­szertant tanította az Általános Ál­lattani Intézetben. De míg ott egy­maga foglalkozott ezzel a tárggyal, itt az egész tanári kar segíti elő, hogy a jövendő biológusok alapo­sabban megértsék az állatvilág fejlődését. Székely Lajosné tanár­segéd mellett az intézet nélkülöz­hetetlen munkatársa Soós bácsi., tudományos segédmunkaerő, aki élete nagyrészét állattani intézet­ben töltötte és kiválóan ért az ál­lattani anyagok megóvásához. Fontos munka ez, mert itt van a Nemzeti Múzeum után az ország legértékesebb állat- — főleg ma­dártani — gyűjteménye. Ezt a több mint tízezer darabból álló értékes gyűjteményt eddig az alagsorban raktározták, most rendezik el a folyosókon, a szobákban az ujjá­festett vitrinekben. Ha valamennyi darabja méltó elhelyezést nyer, megnyitják a nagyközönség szá­mára is, hogy minél többen meg­ismerkedhessenek hazánk és a vi­lág különböző részcinek gazdag állatvilágával. Miközben ide kitömött madár, amoda talán egy sikló jut végle­ges helyére, tervezgetik, hogyan kezdenek a tanításhoz. Elhatároz.­ták a rendszeres órák mellett spe­ciális kollégiumokat is tartanak, hogy elősegísék a hallgatók széles­körű tájékozódását. Kolozsvári professzor a geológusoknak állat­tani alapismereteket ad elő. Hor­váth adjunktus kutatási területé­ről, a puhatestűek rendszeréről tart előadásokat. Az érdeklődő fiatalokat kezdet­től bevonják a tudományos mun­kába. Az intézet résztvesz a Föld­tani Intézet jégkorszakra vonat­kozó kutatásaiban. A lerakódott csigafajták alapján is megállapít­ják a különféle földrétegek kelet­kezési idejét. Ugy tervezik, hogy tiszaparti intézethez méltóan, fog­lalkozni fognak a tiszai halászat gazdaságosságával. Megvizsgálják milyen állatok élnek a Tiszában, milyen kapcsolatban vannak kör­nyezetükkel, milyen hatással van­nak a halállomány fejlődésére. 4a intését még nem kezdte meg hivatalosan működését, de máris sok fiatal biológus fordul ide szak­tanácsért. Az egyik Balatonkörnyé­kén dolgozó tavaly végzett hall­gató arról ír, hogy részt szeretne venni az intézet tudományos mun­kájában. Egy másik agronómus, aki Mezőhegyesről írt, hogy egy számára ismeretien kártevő tá­madta meg a lenkóró szárát. Kéri az intézet munkatársait, vizsgál­ják meg, hogyan lehetne védekezni ellene. A tanári kar nagy kedvvel, lel­kesedéssel kezd minden megoldat­lan kérdés tisztázásához. Az a cél vezoti őket, hogy hasznosítsák a tudományt a termelésben és át­adják tudásukat a fiatalabb nem­zedéknek, sok, jó biológust nevel­jenek, akik az egész országban se­gítik Pavlov tanain alapuló mo­dern biológia minél szélesebbkörű terjesztését. jüket augusztus 15-én fél 8 órai kezdettel a MÁV Petőfi kultúr­termében (Rákóczi-utca ós Szent­háromság-utca sarok). Az est jö­vedelmét az árvízkárosultak meg­segítésére fordítják. A műsorban fellépnek a szegedi Nemzeti Szín­ház művészei, a MÁV kultúreso­portja és népi zenekara, a Kórhíz tánccsoportja, Kevei Zsóka éne­kesnő és Rácz Jánosné, az Állami Kertészet dolgozója. Nagy érdeklődéssel várják Szeged dolgozói a hétfői baleitestet A Magyar Állami Operaház ki­váló szólótáncosai hétfőn este 8-kor kezdődő előadáson ismét fellépnek Szegeden, az újszegedi szabadtéri színpadon. Szeged dolgozói a mult hónapok­ban ittjárt együttest nagyon meg­szerették és most is nagy örömmel fogadják vendégjátékukat. A művészek eddigi szereplésük­től eltérően, Debussy: Játékdoboz és Strauss: Művészélet című egész balettjét bemutatják. Ezenkívül a legszebb beleitekből. Chopin: Első szerelem, Aszafjev: Párizs lángjai, Csajkovszkij: Hattyúk tava, a Faustból: Valpurgis-éj, Nubiaiak tánca, Hacsaturján: Nyár, Szolov­jev Szedoj: Buljba Tarraszból mu­tatnak be részleteket. A balettesten fellépnek Szarvas Janina, Müller Margit, Eck Imre, VIT-díjas, Galambos István; Ugray Klotild, Végvári Zsuzsa, Bozsó Árpád, Füleky Gyula, és Rab László művészek. Közreműködik a budapesti MÁV szimfónikus zene­kar Kálmánchey Zoltán vezetésé­vel. Kedvezőtlen idő esetén műsoru­kat a színházban 6 és fél 9 órakor B. M.-né tartják meg,

Next

/
Thumbnails
Contents