Délmagyarország, 1954. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-05 / 184. szám

EMLÉKEZÉS BALÁZS BÉLÁRA Tjalálk&zás a nép Lel kénél Maqa vallja önéletrajzában, hogy létét is Szegednek, a szegedi nagyárvíznek köszönheti: akkor láttak meg egymást, s szerettek egymásba szült j. A messzi Németországból idaszakadt szőke néniét tanítónőnek és a szegedi főreáliskola tömzsi kts tudós tanárának. Bauer Simonnak frigyéből, tegnap hetven éve, itt, Sv.egeden született Balázs Béla. az író, költő és tudós esztéta. Első gycrmek.élményei a városból valók, a régi Szeged és „a Víz" romantikus idejéből táplálkoztak. Hat éves volt, amikór apja, ez a tudományos ambíciókkal teli, öntudatos, makacs kis ember összerugta a patkót Fehér Ipoly főigazgatóval. Száműzetés lett belőle: tizenöt szegedi év után, 1890-ben elhelyezték az ország másik sarkába, Lőcsére. Nyolc lŐCSOl ÓV után, tizennégyéves korában került ájra vissza Szegedre. Édesapja meghalt, s édesanyja — apja tudós barátai segítségével — újból nevelői állást kapott Szegeden, ahová Bauer Simon végakarata küldte őket. Itt szülei, régi ismprösel, jóbarátai közt újból otthon érezte magát az apa nélkül maradt család. A három közül legidősebb gyermek, Herbert — ez volt ekkor még a neve — újra ismerkedett szülővárosával. A Dugonics-tér S. szám alatti ház első emeletén lévő erkélyről gyakran nézte elmélázva Dngonics András fekete bronzszobrát, s diákos ábrándjai közt már ott élt a szülőföld és a naggyálevés egybemosódó vágya: „ö is szegedi fiú volt, mint én, és lám, itt inagasodik a szobra!" Újra ismerkedett a Tiszával, s a tiszamenti néppel. Regényes fantáziája már Lőcsén kalandos ébren-álmodásokban ringatta; már ott csodálkozásra késztette apját, ha egy-egy könyv tartalmát a magamegtoldta változatban mesélte el neki. Itt most formát kapott ez az ábrándozás: a szerelem és a nép titokzatos lelke utáni kutatás vezette költői próbálkozásokra. A szerelmet a finom, jómódú polgári család zene és irodalom iránt fogékony, kissé „sznoh lánykája, a büszke Ágota keltette a fiatal diákbán. Az előtte való tetszenivágyás váltotta ki az első verseket, a szegedvidéki népköltészet hangján íródott diákos zsengéket. Mert a népet dalai által ismerte meg, a népdal fogta meg először a szivét, akárcsak nagy barátjának, Bartók Bélának, akivel később, két évtized múlva nem véletlenül találkozott össze, s barátságukból nem véletlenül szülcititek Olyan közös műveik, mint „A fából faragott királyfi" című táncjáték és „A kékszakállú hércég vára" című opera. Nem könnyen talált népdalra. Barátja! búsongó úrimagyar nótái nem errefelé vitték, de rádöbbentették' a mély igazságra: kétfélo magyarság van... A tápai kocsma dorbézoló, operett-kupiét ordító és verekedő legényei újabb tanulságra tanították: a feudalizmusban megrokedt, de a kapitalista szennykultúra által már megrontott parasztság tragédiájára, Dc a Tápéról csalódva hazatérő fiú lelkében Sokáig visszhangzott az úton hallott, s megcsodált dal: „Érre gyere, amőre én,,." A magyar nép kivágat érezte meg benne. A magyar néppel való találkozás, a vele Való azonosulás mély vágya élt a fiatal Bauer Herbertben. Petőfi példája volt olötte, amikor szenvedélyesen' és a magyarság iránti forró nosztalgiával törekedett arra, hogy megtalálja helyét népünk lelkében, szívében. A jó öreg Hegedűs Pál, a morózus, de igazságos magyartanár, aki megköveti a megsértett diákját is, mert belátta, hogy költői talentumát kétségbevonva méltatlanul bántotta öt megj ez a különös, borkedvelő szegedi nevolö Petőfit állította eléje: Petőfi anyja sem volt magyar; de költészete mégis a magyar népben gyökeHaívanöt évet élt, ebből huszonhatot emigrációban. „Halálesztétiká"-val kezdte és eljutott a szocialista film művészetfilozófiájáig. Első versei a „Nyugat" esztétikai forradalmának jegyében születtek, halála évébeH megjelent válogatott versei a „30 év vörös örségen" címet viselik. A magyar, a német, a szovjet irodalomba egyformán beírta nevét, s közben egy pillanatig sem feledkezett meg a szegedi Dugonicstérről, ahonnan elindult. Élete szemléltetően mutatja meg, hogy hazafiság és nemzetköziség elválaszthatatlanok egymástól, dialektikus egységet alkotnak. j,... messziről jöttem — írja a „30 év vörös örségen" előszavában. — Nem voltam proletárivadék. Engem harminc év előtt sem ösztönös osztályöntudat, sejn marxista tudományos felismerés nem irányított még. Magányos lelkébe süllyedt, szimbolista polgári költő, éreztem ugyan a környező valóság áthígult értelmetlenségét, de ahelyett, hogy változtatni akartam volna rajta, mögötte kerestem mélyebb értelmét. Mi késztette mégis a polgári esztétát, hogy 1919 májusában szuronyrohamra menjen a magyar vöröskatonákkal? Mi késztette, hogy folytassa azt a rohamot lelkében huszonhat éven át az emigrációban? Harminc év előtt bizony nem. volt még más igazító delejtűm, csak a szívem". Balázs Béla sokoldalú irói munkássága hű tükre rezik, mert mindennél jobban szerette a magyar népet, és szívével annak szivére talált. „Ezen múlik — vágott öklével az asztalra... — Igazi költészet csak az lehet — mondotta, ami a nép talajában gyökerezik". S Hegedűs Pál szavai fogadalomként visszhangzottak naplójában: „Apám szavaira emlékeztem, „honi magyar földben kell gyökeret vernem" és Hegedűs szavai, hogy „Pelőfi szívével a nép szivére talált", roppantul tetszettek nekem. „Messzi földről, a szepességi Lőcséről, szászok és tótok vidékéről jöttem" — irtam naplómban, Jte szivemmel a magyar nép szivére fogok lelni". Egyelőre még nem sikerült. A szerelem, a barátság, az ifjúkor kalandjai, a sport, a zene töltötte ki ifjú életét. Ilyen vívódásokra, próbálkozásokra tanította a fiatal költőt Szeged, a szegedi polgárság és a szegedi nép. A nép, amely akkor még nem tudta őt magába fogadni — nem német származása, hanem osztályhelyzete miatt. Mert, bár ő két tanulságos példán, a zenetanár Krámer, s osztályfőnöke, a tudós Vánky József szerencsétlen házasságán látta, mit jelent a társadalmi „osztály" fogalma, milyen következménnyel jár az úri társadalom előítéleteinek semmibevevése, még nem volt olyan erő, amely őt leszakíthatta volna osztályáról. A Back-malom sztrájkoló munkásainak segített, amikor hírt vitt a kazánkovácsnak a sztrájktörők érkezéséről, de az uradalom aratóinak már nem tudott segítségére lenni: a csendőrök jöttének hírét vivő lelkes fiatalemberben még nem a segítőt, a barátot, de az urakkal tartó „segédfelügyelőt" látták a sztrájkoló aratók ... A közeledésére még ütés volt a válasz, s ez majdnem életébe került. Szegeden induLt el költői pályájára. Szegeden kapta írói nevét is. Maga írja le, az öreg Békefi Antal hogyan fogadta először a Szegedi Napló szerkesztőségében, s egy tréfás fiatal újságíró — alighanem Sz. Szigethy Vilmos — mint rögtönözte — a Stedngassnerből Tömörkénnyé magyarodé másik író példájára — az új, s immár világhírűvé lett nevet: Balázs Béla. Mert Sz. Szigethy Vilmos volt, aki a Szegedi Napló 1000. december 25-i számában „Két diák-poéta" címmel először tette közzé nyomtatásban két versét: a „Búcsúzóra" és a „L... füredi emlék" címűket. A felszabadulás után többször is járt Szegeden. 1946 januárjában több hetet töltött a városban. előadásokat tartott az értelmiség problémáiról, a szovjet színművészetről, cikkeket írt a „Délmagyarország"-ba, s tán nem tévedünk, ha föltételezzük, itt — a régi emlékek ihlető helyén — irta meg „Álmodó ifjúság" címmel még abban az évben megjelent szép önéletrajzának nagyobbik, Szegedről szóló részét. összel; októberben nagy cikkct írt ismét a „Délmagyarorszag"-ba Szeged kulturális hivatásáról; arról miként lehetne a városban a népi demokratikus országok népművészeti kincseinek ünnepi bemutatói céljából nemzetközi találkotzókat rendezni. S itt volt — talán utoljára — szép új hidunk fölavatásán. Elsők közt volt, akik átmentek rajta Újszegedre. Újszegedre, a diákkorának szép emlékeit idéző Tiszapartra... Balázs Bála életműve még csak most válik egész népünk közkincsévé: a költö találkozása a néppel csak most lesz valósággá. Szegednek, váro•unk népének e téren fokozottabb kötelezettségei vannak, hiszen ő még inkább a mienk, mint más tájak magyarjaié, ö is része annak a gazdag irodalmi hagyománynak, amelynek ihletője, éltetője a szegedi élet, a szegedi múlt volt, s amelyből tanulni, újat építeni a mi külön kötelességünk. PÉTER LÁSZLÓ t BALÁZS BÉLA: Hazulról hazáig Jtn, emberöltő multán megtért vándor Szerettem volna előbb csendesen Az ablakon kopogva beköszönni Vagy megállni kicsit a küszöbön Várva, hogy előbb rámismerjetek. Nem jó talán, hogy ilyen hirtelen Repülőgépen csöppentem be és A megállító kUszöböt s/ivemben És szemtekben érzem, ha kalaplevéve Mutatom néktek megváltozott arcom, É s várom, hogy ki is mer rá az újra? Űj arcom kinek meghitt, ismerős Mint régi álma, vágya, reménysége? Mert aki régi arcom várta vissza Az idegen és engem sohse ismert. Mert messzi út nz: hazulról hazáig. Nagyobb út nincs is és egy emberélet Talán kevés, hogy megjárd és megérkezz: Hazád álmából álmod hazájába. Szülőföldedről a szülötted földre. Itt voltam otthon, hiszen itt álmodtam, Otthonabb otthont s hazulról hazáig Elhoztam álmom dús vásárfiát, Mely most se fér be még a régi házba. Tágítani kell a szűk falakat. Lehet azt. Vágtam 6n nem egyszer Lelkemen véres ajtót, ablakot. Hogy életem is majd kiszállt azon. De ha már látod derülő hazádat. Mondom elvtársak, nem nehéz meghalni Balázs Béla bibliográfia Balázs Béla felszabadulás ulán megjelent művei Az én útam. összegyűjtött ver. sek. 1945. Álmodó ifjúság, önéletrajz-regény. 1946. Történet a Logodi-utcáról, a tavaszról, a halálról és a messzeségről. Elbeszélés. (Uj kiadás.) 1846. Cinka Panna balladája. Dráma. 1948. Filmkultúra. A filmművészet filozófiája. 1948. Csodálatosságok könyve. Elbeszélések. 1948. Harminc év vörös őrségen. Válogatott versek. 1949. Mit olvassunk Balázs Bélóról? Lukács György: Balázs Béla é* akiknek nem kell. Gyoma, 1918. Bölöni György: A jubiláló Balázs Béla. Fórum, 1947: 306—307,1. Trcncsényi-Waldapfel Imre: A dialektikus költö. Magyarok, 1947: 289—292. 1. Kcszi Imre: Balázs Béla (1884— 1949). Szabad Nép, 1949. május 18, Kovács Andris: Balázs Béla filmelmélete. Színház és Filmmű. vészét, 1951: 483—491. 1. Reményi Béla: Balázs Béla és s film. Színház és Filmművészet, 1954: 246—249. 1. Vörös őrségen egy közel félszázados belsó fejlődésnek. Nem véletlen, hogy Balázs Béla, a lírikus a „Nyugat" első nemzedékével együtt indult. Ma már világosan látjuk, hogy a „Nyugat" irodalmi mozgalma, bármennyire is nem volt egységes a következetes demokratikus átalakulás ügyének képviseletében, egészen a húszas évek közepéig egységesen állt szemben az úri Magyarországot képviselő hivatalos irodalommal. S Balázs Béla egyik legelső versében, „A vándor énekel" című kötet „Ady Endrének" küldött ajánlásában világosan kijelenti, hogy Ady mellett áll, s Ady útjának vállalása abban az időben a demokratikus forradalmi átalakulás vállalását, sőt követelését jelentette. Az 1908-ban Nagyváradon megjelent „Holnap" antológiaban hét magyar költő versei jelentek meg s zúdították magukra a feudálkapitalista Magyarország hivatásos bértollnokainak, Rákosi Jenőnek, és társainak dühös támadásait. Nem érdektelen felsorolni e hét költő nevét, úgy. ahogy — az ábécé sorrendjében — az antológia címlapján is megjelent: „Ady Endre. Babits Mihály. Balázs Béla, Dutka Ákos, Ernőd Tamás. Juhász Gyula, Miklós Jutka". 1916-ban a „Tristan hajóján" cimű kötetének mottója még így hangzik: „Csordul a vágy vágyódása vágyra". Nemcsak a mottó, hanem az egész kötet lázadás a környező világ üressége és irrealitása ellen. Azután az Októberi Szocialista Forradalom lángja elindul a bibor Keletről a sápadt Nyugat felé, s egy ideig úgy látszik, hogy Magyarország régi feudális rendjét is porráégeti. Irodalomtörténetírásunk még csak éppen hogy hozzáfogott annak az óriási jelentőségű változásnak a megmutatásához, melyet az 1919-es proletárdiktatúra jelentett irodalmunkban, rövid fennállása alatt is. De azt máris világosan látjuk, hogy Balázs Béla egyike volt azoknak, akik a legtevékenyebb részt vállalták a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának megvalósításában. A példakép, a vezér Ady Endre halott, de Balázs Béla tudja, hogy Ady útját járja. 1923-ban Bécsben jelenik meg első emigrációban írott verseskötete, a „Férfiének". S azután 13 évig nem hallat magáról a lírikus. De ezek az évek távolról sem a némaság évei. Regény, dráma, opera, dramaturgia, esztétika — ezek a húszas és harmincas évek működési területei. Az 1940ben Moszkvában kiadott „Tábortűz mellett" megmutatja, hogy a bécsi emigráns öntudatához a marxista tudományos felismerés csatlakozott, s Balázs Bélát ezek az évek a magyar forradalmi proletárirodalom egyik legjelentősebb képviselőjévé avatták. Költészetének csúcsát az 1944-ben megjelent „Repülj szavam" című kötete jelenti. „Nem babérért lantolunk máma költő, Te őrszemnek rendeltettél ide" — milyen más ez a mottó, mint a 28 évvel azelőtti. „Hová, hová, magyar honvéd" — jajdul fel a költő, mikor látja, hogyan hajtják a fasiszták érdekei elleni harcba, a pusztulásba a magyar népet. Mint igazi internacionalista, „Kalevala szép szavával" hívja a finn népet Mannerheimék gonosz vára ellen, a „Versaillesi nimfa" hangján szólítja az embereszményért vívott, antifasiszta harcra a franciákat. A „Leningrádi balladák"-ban egy orvul megtámadott hősi nép elkeseredett gyűlölete s törhetetlen győzniakarása harsog. Hazafiság és nemzetköziség — egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Alig dördült el az utolsó ágyú a megkínzott Magyarországon. alig takarodott ki valahol Sopron körül az utolsó fasiszta hazánk földjéről, Balázs Béla hazajön. „Megérkeztünk — indulhatunk" — énekli a költő, jelezve, hogy tudja, a multakon való merengés csak akkor hasznos, ha egyúttal azt is vizsgáljuk, jó irányt tartottunk-e és merre haladjunk tovább. A Urai költőnél semmivel sem jelentéktelenebb az elbeszélő és a teoretikus. „Történet a Logodi-utcáról", a prózaíró Balázs Béla művészetének első jelentős állomása. A Bécsben megjelent „Hét mese" nem kisebb ember figyelmét hívta fel magára, mint a huszadik század legnagyobb német írójáét, Thomas Mann-ét. Legszebb meséinek gyűjteménye, a „Csodálatosságok könyve" a felszabadulás után jelent meg Magyarországon. Nem lehet véletlen az sem, hogy már abban az időben, amikor a „Nyugat" legtöbb költője értetlenül, söt gyakran ellenségesen áll szemben a népköltészettel és a népiesscggel, Balázs Béla népmesékkel foglalkozik, s egyfelvonásos színjátékával szövegírójává és ihletőjévé válik Bartók Béla „Fából faragott királyfi"-jának. Végül, de egyáltalán nem utoljára, szóljunk néhány szót Balázs Béláról, a. filmesztétáról. Egyike volt az elsőknek, akik felismerték, hogy a film új és fontos művészet. A húszas években a film még jóformán alig volt más, mint a mutatványos ipar egyik terméke. A komoly filmkritika ismeretlen dolog voltt filmesztétika még kevésbbé. 1924-ben németül jelent meg Balázs Béla „A látható ember" (Der sichtbare Mensch) című munkája. „A film merőben új művészet — írja az előszóban — és úgy különbözik valamennyi régi művészettől, mint ahogy a zene a festészettől vagy az irodalomtól. Uj megnyilatkozása az embernek." Kemény harcot folytat Balázs Béla későbbi írásaiban is az ellen, hogy a filmet fényképezett színháznak tekintsék. Ugyancsak németül megjelent „A film szelleme" (Der Geist des Filmi) című írása a hangosfilm elméletét igyekezett kidolgozni, oroszul írt „Filmművészet" (Iszkusztva Kino) című könyve pedig rendszeres művészettörténeti és esztiétikai összefoglalás. 1948-ban magyarul adta ki utolsó esztétikai művét, a „Filmkultúrá"-t, mely hiányosságai ellenére is úttörő jelentőségű az esztétikának ezen az addia teljesen elhanyagolt területén magyar viszonylatban. Tegnap lett volna hetven esztendős, ha élne. Nagy utat járt be a századforduló feudálkapitalista Magyarországától a bécsi, berlini és moszkvai emigráción keresztül a népi demokratikus Manyarorszáqig. Műveinek részletes értékelése még előttünk álló feladat. Egy bizonyos: egész életében a nép mellett volt és utolsó lehelletéiq híven állt helyt a vörös örséaen. PÓSA PÉTER egyetemi adjunktus