Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-20 / 145. szám
VASÁRNAP, lUi. JUNIUS 20. DELM9GTSRQRSZIG m*ammm Ma: harci túraverseny Szegeden Ma tartják meg Szegeden a Honvéd kiegészítő Parancsnokság, az MRSZ, a Szabadaságharcos Szövetseg és a -Városi DISZ Bizottság rendezésében az egésznapos összevont harcitúra versenyt. A harcitúra versenyen részive6zr nek Szeged és Szqged környékének 1934-ben született fiataljai. Az érdekes eseményekkel gazdag nap látványos szórakozást ígér a fiatalokon kívül Szeged lakóinak is. A fiatalok reggel fél 7-től indulnak a Petőfi Sándor-sugárúton lévő Szabadaságharcos Szövetség helyiségéből a repülőtérre és a mellette lévő nagy gyakorlótérre, ahol a harcitúra verseny első részeit tartják. A gyakorlótéren harcászati gyakorlatot mutatnak be — természetesen vak töltényekkel. A délelőtt színes eseménye a körülbelül fél tíz órakor kezdődő ejtőernyős célugrás és zuhanóugrók versenye, Áz ejtőernyősök versenyén | résztvesznek Szeged, Hódmezővásárhely és Mezőhegyes legképzettebb ejtőernyős fiataljai. Délelőtt tíz órakor kezdődik ugyancsak a repülőtér déli részén a modellezőbemutató és verseny. Kiemelkedő esemény lesz-,a vitorlázó és motoros bemutató is. A repülőtér baloldalán lévő töltés melletti térségen erre az alkalomra lőállásokat építettek. Itt zajlik le a kispuska ctilövőverseny. A műsor délután folytatódik- öt órakor a Tiszán a Rákosi Mátyás hídtól felfelé kajakos, rocsós és fanmotoros csónakverseny lesz. A verseny befejezése után körülbelül 7 órakor a Szabadságharcos Szövetség Városi Bizottságának vízi műszaki köre vízi bemutatót rendez. Tizenkét Rumiruhóba öltöztetett fiatal átkelést mutat be a Tiszán. melyet bizonyára nagy érdeklődéssel néznek végig a fiatalok: Anyakönyvi hírek 1951 június II - június 17-ig SZOLETTEK: Li Vidács Péter és Varga Terézia, Péter, József. Süli József és Förgeteg Terézia. János: Pálfi Lajos és Gyapjas Ilona, G..óriella; Sánlha József és Tóth Veronika. Veronika; Vida Györgv és Ladányi Mária. György: Dobó József és ZsTfcal Erzsébet. József. László; Bálint László cs Horváth-Zslkó Erzsébet, Lrika, Brillniann István és Móra Irén. Gábor: Fehér Vince és Császár Julianna, István; Fehér Gvarja és \Vagqcr Erzsébet. Erzsébet; Kóosó József c> Dckány Etelka. Jó zsrá; Kelscb István és Sxeltz Anna, Jánox Szakács László és Zsórl Anna. Zolisnó Horváth József és Katona Erzsébet, Pétét. Pál; Pa|>r> Lajos és RozsI Erzsébet, £va. Magdolna; Szakái János és l>vrka> Erzsébet, János; Deák József és Huszáros Irma, Katalin; Szűcs Ferenc és Tasnádl Mária, Mária; Nóvák Jibor László Vés Tural Eva. Henriette. Éva; Pal.i Mátyás és Ha mi os Rozália, Judit: Balázs .József és Kovács Margit, Anikó; dr. Bbktvr István és Szabó Mátla, Mária; Nagv János és Nagy Vilma. László: Sáv.ii Béla és yig Mária, Anikó; Kujty Ervin és St-.tanics Blanka, Ervin; Totó Bcl.i és Sz^cs Mária. Béla; Erdei Ijéla és Rácz Antik. Zoltán. Pádár János és Ézsaiás Mária, János: Gyuris Nándor és Laczi Vprctnijca, Nándor. Kasza József és Róvó Julúmn.i, Irén; Guczl Ferenc és Szabó P Írnák a. Piroska; Paplógó Géza cs Kozsó Tatjána. Hona, Magdolna: Kovács Ferenc és Kőszegi Ilona, Arthur: Szunvog Mihály és Nagypál Erzsébet, Erzsébet; Tedhes István és Széli Mária, Mária; Szőke\lstván és Kovács Irén. István: Lőrlncz .József és Eszleró K'ára, József; Farkas József és Erőd Rozália. Ilona; Hegedős1" Lajos és Padlás Mária. János. István; Böresök Szilveszter és Ménesi Éva. Magdolna, Margit; Katona József és Székely Irén. Tamás: dr. Gyepes János és Ltppai Mária, Gyufa; Szabó Ferenc és Nylárl Anna. Ferenc; Krlzsáu János és Bfjrics Éva. Agacs, Kakuszi László és Kőrósl Ilona, Gpbrlelja. •Magdolna: Tornafl Gyula és Biczók Erzsébet. Zsuzsanna. Erzsébet; Kovács Antg) és Szúcs Elelka. György: Hajtja Mihály cs Csikó* Ilona, Péter; Pósa János és Forrai Ilona, Aranka; Szabó I.ajos és Sziics Piroska, Lajos, Antal; Efjndl Irtván és Fábián Irén. István. András; Hódi Imre és Szlrlik Erzsébet, Imre. SanNAPIREND 1954 JUNIUS 20 VASARNAP dor; Vörös István és Mézes Mária, István: Frank János és Sólya Veronika, Veronika; Korom Mihály é3 Apró Mária, László; Kovács Ajrdrás és Varga Mária. Mária: Mészáros Sándor és Hagy Julianna. Eva Erzsébet, Gyuris József és Horváth Ilona, Ferenc nevű gyermeke született. ' P HAZASSAGOT KÖTÖTTEK: Kurucr. Árpád és Hódi Jolán, Szélpál István cs Kóröii M?iria. Ambrus Béla cs Imre Anna, Várkonyl István és Mi|gíf Maria, Ilona. Rózsa Jenő és Kökényes Judll. Mária, Lörincz Ferenc és Agócs Magdolna, Ilona. Izxvász Imre. István és Vlskl Éva. Mária, Aradi László és Stuinpf Julianna. Lukács Sándor cs Máj-figj Mária. Valéria, Péíer Károly és Papp Gizella. Szatmári Emil és Korényl Mária. Ilona. Kovács Ecrenc és Kónya Jnljanna, Király Antal é, Répás Anna, Halász Aulai és Scmeltzer Irma, Senyel József és Pista Ilona. Erzsébet, Bakos György és Kordos Ma'ild, Margit, üaücz Márk és Mészáros Ilona, Mária, Ménesi István és Matuska Ilona. Kováts János és Farkas Anna. Türkössy Attila és Stampny Anna, Mari*, dr. Iván László, János és Vékes Ilona, Mária. , ELHALTAK: Szögi Imréné Csótl Etelka 74. Csodák Gyula 65. TurI Jánosné Tanács Julianna 13, Vlgli Józsefné Prágai Mária 67, Száraz-Nagy János 87, Jenei István 68, Antal Ferenc 5. Pazsegovits Jánosné Tar Mária üt. Varga Dávid 38. Szccsődi István 84. Vigli MJhályné Zsifkai Emilja S4, Mljassin Gyuláné Schütz Rózsa 59. dr. Kovács Öd in Cl. Szegi Mihályné Márton Mária 67, Lakos Lászlqné Papp Terézia 77. Darázs (óároly 25. Kerscli József 53, Kazin István 2 bét. Lakatos Józsefné Kertész Rozália Ú6. Szűcs Fenne, József 57. Gréczi János 2 nao, j Szövényi Károiyné Temesvári Anna 72, Kónya Jánosné Tóth F.tel 64. Bokop Mária 1 nap. Kispéter Vilmos 47. Keleti Károlyijé Aáagócsi Katalin 86, Nagy Kálmánná Tóth Erzsébet 71. I.akalos EleJ: 64. Wagner Ferencné Lakdtqs Julianna 76. Gácscr Jánosné Nagy Amália 53, Kovács Mária 1 nap. Varga Jenőné Zclel Rozália (jö éyes, Babos László 2 napos korában. IDÖJARASJELfcNTES Várható Időjárás vasárnap estig: Változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékeli északkeleti, keleti szél. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek: vasárnap reggel 17—20, délben 26-29, egyes helyeken 29—31 fok között. MOZI Szabadság: 6 és 8; vasárnap 4. 5 és 8: Apa lett a fiam. — Francia vígjáték (Június 30-ig). Vő'ös Csillag: 6 és 8. vasárnap 4. 6 és 8: Különös házasság. — Mikszáth regénye filmen (ma utoljára); bélí/jtoL Volga-Volga. — Szovjel film (Június 23-ig). Fáklya: 7 és 9. vasárnap 5; 7 és 9. jó Idő esetén a 9 órai előadás a Kertmoziban: A fekete ház. — AneoJ fijm (ma utoljára); hétfőtől: A tlzenöbfves kapitány. — Szovjet film (június 23-ig). Ma délelőtt fé! 11-kor matiné a Vörös Csillag-moziban: Az elefánt és az ugrókötél. HETI SZÍNHÁZI MCSOR Ma este fé! 8: Bánk bán. — Bérletszünet. Hétfőn nincs előadás. 22-én nincs előadás. 23-án, fél 8: Vándordiák. — Bérletszünet. 24-6:i, fél 8: Bánk bán. — Bérletszünct. 23-én, fél 8: Vándordiák. — Bérletszünct. 26-án nincs előadás. 27-én fél 8: Pillangókisasszony. — Bórletszünet. A 11. bérletszelvény bármelyik előadásra beváltható. Június 28-tql nyári szünet. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roo. se,iveit tér) . hétfő kivételével mindennap délelőtt 11 órától fi óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai üvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 2 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10 tői 21 óráig, hétfőn 14-től 21 óráig: vasárnap 9-töl 13 óráig. Kölcsönzés l2-'ől 21 óráig; hétfőn 14-líü 20ófálg: vasárnap 9-töl 13 óráig. Kölcsönzés egyetemen kívüli dolgozik részére belső rendezési munkálatok miatt június 15-től további Intézkedésig szünetel. A könyvek visszavétele továbbra is folyik. Somogyi: Olvasóterem 10-töl 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 éráig. Járási: Sztálin krt. 54: Kölcsönzés: szerda kivételével minden hétköznap délután 3 őrától esle 7-ig, szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij: lféü5n. kedden,' szerdán, pénteken reggel 8-tól 12-ig és délután l-től fél 4-ig; csütörtökön és szombaton déjclött 10-töl délután 2-ig, délután 3-tot este 7-ig. A BALATONI HAJÓZÁSI VALLALAT KÖZLI, SPORT A labdarugó világbajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei: Franciaország—Mexicó 3:2 (1:0), Ausztria—Csehszlovákia 5:0 (4:0), Jugoszlávia—Brazília 1:1 (1:1, 0:0). A meghosszabbítás után tehát az eredmény nem változott? Uruguay—Skócia 7:0 (3:0). 52\ szám. DAYtoLO eladó. Papp -zék,- Ordögh-tanya vasú ELADÖ R. 71-es BMW oldalkocsis motorkerékpár. köves kézlhsjtásas jwkbrlcad.iraló. Vennék nagyteljesítményű kalaDÍÍcsos darálót. Szeged. Szilléii-sugárúl rr Istyán, Zákányvasúti meg Illó melUARftlMAáTOS lestett szekrény eladó, jtorilis 4 útja 17. Házfelügyelőnél. H (d.OS ZOBABUTOR eladó. Dózsa György u 7. il. 10. MÉLY gyermekkocsi, Jókarban lévő eladó. Majial-U. 4. HARO/WNjEGYEDES fiúkerékpár eladó. RnoseveSUtér 11. sz. KOI Föl YDI gyártmányú kerékpár eladó. Bajcsv Zói-u. 22. 1-9. 1 darab 4V-2 rádió eladó. Dugonics-tér 1 BERKSIRI fanokkal fedeztetek, klsebbiQVjök eladók. Szűcs-tanya. Tarján. nagyobb süVjők elad GYAKORLOTT) vegyi vasalónőt állandó munkára azonnal felveszek. Dannert Mária kelmefestő. ,Apponyi A.-u. 20. BORKABATJAT alakíttassa, vízhatlan bőrpuhító festéivsel. Csordás bő.Tiihakészltopél. Szcul Miklós-u. 7. Felsőváros. MÉLY gvermekk'rsi. üvegfal etidö. Madách-u. 34. Sámlior. ELHEf.YEZKEPNltK dolgozó házaspár g\ermekcl gondoaőjának. Faragó Vilma. Anict-U- II. GYALAI réten T|s.fa-dül5ben 2000 négyszfígöl főid eladó. Érdeklődni Dobó-utca 15 Szám. MEGVÉTELRE keresek 2 darab vetőgép hátplsó kei eket, kútszlvattyút. RákóczT-u. 23 szám. 4 d*rab egyéves süldő eladó. Veresácsutca 23. sz. alatt, fj teli aj lók eladók. Blharl-u. 3-t. FARMOTORHOZ való csónaktest (Misiké) eladó, jviegtekintbetö Békp-csónakl'áz. MELY gyermekkocsi, jókarban lévő eladó. Hsllófl. Kos»ut|i 1 -sugárút 75 sz EGY 2 éves paripa csikó eladó. Dobóutca 54. ... 25—30 mázsál b[ró tengelvek. csapágygyal 750 és 600x16 gumikkal, tárcsával együtt eladó. Megtekinthető Nádas-utca 5. hétfőn. „ , EGY 6 éves kanca és egy 10 éves paripa eladó. Vásárhelyl-sugárut 80 szám. 125 Csepel, jókarban lévő motorkerékpár eladó. Sándor-::. 64. HARMONIKA új. 4 váltós, 40 bassznsos eladó. NliTaa-u. I-h. , . F.GY gyermek-kerékpár eladó. Rigó-utca 19 szám. MOTOROS fayágást vájlal. Kócsó Ferenc RWi'si ff. 114. Damjanlcs-u. végén. CSONAKLAPATCK eladók. Kólcsey-utca 11 j. em. 7. MADÉRA menyasszonyruha kölcsön kiadó. Kovácsné. Arva-u. 1. EGY Zlnger varrógép és egy cimbalom eladó. Sárosl-u. 7. szun. ÖTVENES, gazdasághoz Is értő. egyedflláltó nőt háztartása vezetéséhez vidéki magányos iparos felvenne. Horváth Józsefné. Kistelek, Árpád u. 28. LAKATOS szakmunkáspkat felvesz a Szegedi Kíiiszerszaijigyá.r, jl jtf. „ I50-es Zelka motorkerékpár )6 állapotban lévő, eladó. Csuka-utca 6. ELCSERÉLNÉM szoba-konyha speizos lakásomat — gáz, víz, villany bent van — kétszobásért vagy hasonlóért. Hámán Katóm. 14. I. 6. KETTOSZOBA összkomfortos lakásomat elcserélném földszinti, lehetőleg magánházban kettőszobásért. Ságj, Szent Gy.-u. 10 szám. RADIO világvevő. cimbalom eladó. Horváth M'há|y-utca 7. udvar bal 2. ajtó. DKW 200 köbcentis motorkerékpár eladó. Nemestakács-utca 32. 3X5 négyzetméter padozpt-deszka eladó. Érdeklődni lehet Balla Antalnál. Mjhálytelck. Felszabadulás-u. 36. KÉTSZOBÁS lakásom elcserélem olyan cgyszoba Konyhássáí, ahol istálló van. Hétköznap délután 5 után, Alföldl-u. 7. cm. 2-a. EGY ló állapotban lévő gyermekágy eladó. Fetsöváros. Erdő-utca 6. JO állapotban lévő eke eladó. Zsidó-temp tőben. EGY fél ház és egy előhasű kisfias telién eladó. Pctűfilelep 36. u. 1068. sz. PÁNCÉL iratszekrény eladó. Vásárhelylsugárut 76. Megtejdníhető reggeli órákban 8 9-ig. DIAKOKAT felvesz a szegedi erdészet nvárl cscinelekerll munkára. Jelentkezés Újszeged, Rád^y-n. 2. sz. SZEGEDI Paprikafeldolgozó Vállalat keres azonnali belépésre férfi segédmunkásokat és kőmüyesekpt. Jelentkezés Ssoyefkezetl-úl 1 szám alalt. SZATYMAZI Földinüvesszövetkezet 100— 500 literesig Jó állapotban lévő boroshordókat korcs megvételre. Cfm: Szatyr.iazi Földmüvesszőyetkezet iroda. GYAKORLOTT tűzönöket. papuc3ti(zéshez (elveszünk. Papucskészítö ktsz. Attfla-u. 11. szám. VETOMAGT(SZTITASHOZ férfi, vagy nöl munkaerőt szerződtet és rakodómunkásokat felvesz a Közraktárak. Jelentkezni: Szeged. Tisza pályaudvar. ".'ENTI LATOROKAT keres megvételre a Szegedi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat, Kállay ö.-n. 2. sz. A CSONGRADMEGYEI Seprőgyár Moazkval-körút 4 sz. férfi fizikai munkásokat felvesz. HÍZOTT dlSfnó eladó. Gép-u. 7. sz. RLADO egv elöhasú kisfias tehén. Tápé. Kossuth-utcá 26. szám. MÉH-rajok vannak eladók. Tóth József, Szent Anna-u. 19. sz. VIZ, gáz. központlfütés szerelés és javítás vidéken is. Barcánv Imre gépésztechnikus. SztáMn-kőrút 48. sz. BFAD4SRA 120 kilós sertést keresek. Alsóváros. Röszkei-u. 8. x. FELHÍVÁS A SZEGEDI SZÍNHÁZ BÉRLŐIHEZ Az új szfnlévad bérleiezésnek megindítása előtt felkérjük kedves réel bérlőinket, hogy új bérletük átvételére június 28-ig a színház pénztárénál Jelentkezzenek. .1. -ról hé.főn, sperdén és szombaton 8.80 órakor, vasárnap 4.40 őrqkor, Szegedről hétfőn, szerdán és szombaton 14 órakor, vasárnap 19 órakor Indul. TANÁCSTAGI FpGADÖÓRAK Június 22-én, kedden délután 4 tül G-ig a l'ptöfl Sándor-sugarút 80. szám atalt Fehér Józsefné, a Kossuth Lajos-sugarút 03. spám alatt ördög Sándorné, a Vásárhelyi-sugárút 67. szám alatt jgaz Imre, június 23-án, szerdán délplölt 10-töl I2-ig a Tanácsházán Bite Vince tanácstag tart fogadóórát. Június 25-én, pénteken délelőtt ÍQ-Iöl 12-ig a Tanácsházán Koszorús István megyei tanácstag tart fogadóórát TANACSTAGI BESZÁMOLOK Ma délután 5 órakor tanácstagi beszámolót tart Uj-Petőfi-tclepen. a volt Kérifélp vendéglőben Makra Mihály tanácstag. Június 22-én, kedden délután 6 órakor a Béke-telepi iskolában tanácstagi beszámolót tart Fogas lllésné tanácstag. JÚnjus 21-én délután 6 ópakor a Méreyutcal iskolában tanácstagi beszámolót tart Nagy Géza (anácstag. A Városi Tanács végrehajtó bizottsága ezúton is kéri a lakosokat, hogy a tanácstagi beszámolókon minél többen ve gyenek részi és fcozé'rdékü javaslataikkal segítsék a tanácsot munkájában. A SZEGFDI PEDAGÓGIAI FÖ.'SKOLA I. sz. gyakorló iskolája az iskola úttörő otthonában (Anrijls 4-úlja 6. I. emelet) tanévvégi kiállítást rendez. A kiállítás megtekinthető JTÍnitts 22—23-án délután 5től 7-ig. BÁLINT MIHÁLY állami nyugdíjas meghalt. Temetése 21 -én 2 órakor a Dugonics-temetőben. A Bá)int-csa]ád. KÖTÉSZETI kézi számozógépet, Jő ílUr potfaan lévőt vásárol a Délmagyarország Nyomda, Lenin u. 9. Szegediek a Bécsben gvőzies magvar (ekeváíogaloliban senyzők valóban közösséggé, csapattá kovácsolodtak össze. A Jó felkészülés adta ..Sporínogyhatiilom lettünk" — mondotta egyik országgyűlési beszédében Nagy Imre elvtárs. Szeged büszke ieip-'í aria, •hogy a kitüntető cim megszerzésében része van a szegedi sportotoknak, a sportnagyhatalom szegedi ..Jaövetcimrk" is. A június 6-á.t Bécsben szerepelt magyar tekeválogutmt sikerében ia osztozott Nagytorma Gyuláné és Vida János, a Szegedi Postás két élenjáró sportotója. A külföldet győztesen megjárt magyar sportolóit örömmel mesélik élményeiket ét, a válogatottsághoz vezeíő utat. Nagyforma Gyuláné 1917-ben kezdett versenyszerűen tekézni és abban az évben már tagja lejt a dcik.erületi válogatottnak. 1918-ban országos bajnokságot nyert, amelyet szívós spOftmunkával l'Ju4hen megismételt és igy került a válogatottba. Vida János eredetileg a Szegcdi AK labdarúgója volt. A fulballcipöt azonb in nem lehet örökké viselni és 1940-ban Vida sporttárs is szegre akasztotta. A sportról azonban nem tudott lemondani, tekézni kezdeti. A labdarúgó erények és az átmentett erőnlét fokozatosan vitték sikerre a kezdő lekézöl. 19ö0-ben akkori egyesülete. a Szegedi Lokomotív nyerte az NH II. bajnokságot és Vida János érte el a legjobb átlagot. Ezzel a tefjesilinínyével került be a felszabadulás óta először szereplő válogatottba. Teljesítményét azóta (okozni is tudta, |952-ben az Országos Bajnokságon egyéni versenyben a harmadik helyezeit, 1853-ban pedig meg is nyeri a bajnokságot. l96(-beii Bukarestben Románia ellen a negyedik. 1953-ban a Csehszlovákia elleni csapatban a harmadik, 19ő3-baii Budapesten a románok elleni visszavágón az öjöjjik legjobb dobó a 12-es iétszamú csapatban. Az idén 24-cs keretből került ki a 6-os létszámú, két tarialckkal biztosított válogatott csapat, amelyben a tartalékok közölt Ol ili sporttárs ugyancsak szegedi versenyzi. A felkészülési februárban kezdték meg Csányi Antal szövetségi edző vezetésével az egyesületi edzéseken az Országos Teke Társadalmi Szövetségtől kapott egyéni edzéstervek alapján. Az edzésekot többször is meglátogatta Kirlcsi József állami edző. Rendszeresen résztveUek a válogatott budapesti közös edzésein is, ehol a tekén kívül torna, gimnasztika, valamint — különös tekintettel a karmunkéra — mell- cs gyorsúszás alkolla az prös Igénybevételt jelentő edzésanyagot. A gondos előkészületet egyhetes edzőtábor fejezte be Felsőgődön, ahol a verjó • önbizalommal indultak június 4-én Bécsbe, az psztrák vezetők már a batáron várták a csapatot és ez a baráti szivélyesség végigkísért* bécsi napjaikat. A szállás, az éTkezés és a rendezés kifogástalan volta is biztosította válogatottunk nyugodt, biztos pályáralépését. A verseny Június 6-án, vasárnap délután az Osztrák Teke Szövetség épületébe: jéjmőtt nézőtér előtt került sorra. Remek őntésfl, szaknyelven „érzékeny" hármas pálya állt rendelkezésre, amelyen a nemzetközi előírásoknak megfelelően sorban felállva dobtak a két csapat tagjai, egyformán részesülve is a különböző páiyák előnyeiben. Illetve hátrányaiban. A pálya érzékeny volta válogatottjainknak, közlök Vida Jánosnak is kedvezett, akik u.ni erőből, hanem helyezve, technikával doblak. A dobóhelytk előtt piros :ámpn jelzett, ha valamely technikai okból tilos volt a dobás, és zöld, ha a dobásnak akadálya nem vojt. Az első két pár nlán vezeltek az os/jrákok, akik már itt kedveseit vigasztalni kezdlék a mieinket: „nem baj, majd legközelebb". A versenyt a magyar csapat utolsó négy tagja nyerte meg. köztük is kiemelkedett Vida János dobásainak biztonságával. A verseny után ncn: mulasztották el a mieink viszont bá foritanl az ellenfelet: „majd legközelebb . . ." A magyar győzelmet értékessé teszi az a körülmény, hogv a tavaly világbajnok ságot nyert oszlrákokát győzték le. noi alogatoltunk pedig első Ízben is győzelemmel szerepelt netnzelközi mérkőzésen A mérkőzést követő baráti vassorén az osztrákok sportszerűen értékelték győzelmünket. kiemelve, hogy ezt igen fiatal csapattal érlük el, amelynek életkor atíaga 31 év, szemben az oszírákok 40 éves allagával. Megjegyezzük, hogy a férficsapatban Vida János volt a „korelnök", teljesítménye viszont a negyedik. Szegedi válogatottjaink közelebbi terve: tapasztalataikat átadni klubtársaiknak. A szándék dicséretes, de hasznosabbnak tartanánk, ha részesülne ebben az összes szegedi tekézők népes tábora. Távolabbi tervük az októberben Prágában sorrakerűjö cseh-magyarra. jövőre pedig a Német Demokratikus Köztársaságban rendezendő világbajnokságra készülni, ar utóbbira annál lelkiismeretesebben, miután az osztrákok feletti győzelemmel a magyar csapat lelt *z esélyes. Tasnádl József MAI SPORTMŰSOR HIRDETMÉNY Felszóittok minden bérlöt. aki a gátakon és csatornákon kaszálót kapott, hegy azt gzonnal vágja le és szállítsa el. Vízügyi lg i zgató Híg. Úszás Az íjjszegedi versenyuszodában vasárnap délután 4 órai kezdettel országos nyílt úszóverseny az Sz. Pelöfi rendezésében fpváfosi úszók részvéteiével. Utána Sz. Petőfi—Sz. Haladás NB II cs helyi rangadó vízilabda mérkőzés. A vfzilabdaineeknzés után közvetítik a Magyarország --Nyug|t-Németország világbajnoki labdarugó mérkőzést az uszodában hangszórón. Birkózás Yasárnap délelőtt 9 órai kezdettel 'gészpapos szabadfogású birkózó isapatvjrsenyra kerül sor a Rőigazdasági Technikum tornacsarnokában. A verseny, melyen több kiváló és elsőosztályii versenyző Is indul, képezi az elmaradt Duna-Tisza-közi területi csapatversenyek összes fordulóit. A két szőnyegen rendezendő felnőtt és ifjúsági mérkőzés-sorozaton rcsztvesznek a Szege.fi Haladás, Szegedi Lokomotív. Szolnok Lokomotív, Szolnok Légierő, Kiskunfélegyházi Vasas, Kalocsai Kinizsi és a Kecskeméti Kinizsi versenyzői. Vívás A rókusi tornacsarnokban tartják meg az MTSB rendezésében a megyék között egyéni és csapat kar jvlvőversenyt. A selejtezők reggel 8 órakor kezeidnek, a döntőkre délután 5 órakor kerül sor. Labdarúgás Lokomotív pálva: 4 órakor Sz. Lokomotív II—Sz. Peőfl II. várod 1. o. bajnoki (Vadász), 6 órakPr Szegedi LRk°mntlv—Bp. Előre NB U-es mérkőzés. 1 tána a Magyarország—Nyugat-Németország labdarugó mérkőzést közvetítik. Az Sz. Lokomotív csapat összeállítása: Harbaf — Varga, Vpres II., Sebők — Vincze, Radnai — Károlyi, Nyilasi, Becker, Kakuszl. Vlgh. Cserojátékosqk: Fekete és Veres II. Hunyadi tér: fél 9-kor Sz. Dózsa—Hinv Dózsa megyei I. n. bajnoki (Qréczi), fél jl-kor Sz. Postás—Atindszent megyei I o. bajnoki (Liliom A.). Textilművek pálya: Sz, Textilmüvek— Hmv. Építők megyei I. o. bajnoki (Pengő). Ady tér: B órakor Haladás-Bőrösök Városi I. o. bajnoki (Akosi). Juta pálya: fél II kor Traktor—Kistelek városi I. o. bajnoki (Halász). Ujszegedi VL. pálya: fél 10 kor Újszeged—Fáklya városi II. o. bajnoki (Borod;:), 6 órakor Szpártákpsz—Fűtőház várcsi I. o. bajnoki (Csonka Gy.) Haladás külső pálya: 4 órakor Traktor —Haladás Tanerő városi éremmérkőzés (Bodor). Tápé: fél 2-kor Táné II—SíiW-ra városf éremmérkőzés (Lipták). Dorozsma: 6 órakor Dorozsma—Cson-' grád rppgyej L O. bajnoki (Dobos). Szőreg 6 ór*kor Szöreg—Juta megyei I. o. bajnak: (Spitzer). Járási mérkőzések: Sándorfalván 5 órakor oihalom (Farkas), Deszken 6 órakor Deszk l.-Algvö (Krály I.). Tápén 3-kor Haláslya (Pintér I), Szalymazon 6 ólakor Röszke (Kádár). Kühekl)áz4tt 5 órakor Mórahalom (Bárdos) játszik. Atlétika A Lokomoüv pályán vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel az S'„ Lokomotív iende késében larlják meg a Lokomotív területi ptlélikai bajnokságokat. Az Sz, Lokomotív atléták reggel 8 órára a pályán jelenjenek meg. Szegedi súlyemelők vidéken A szegedi súlyemelők ma Debrerenbert és Hódmezővásárhelyen versenyeznek. Debrecenben a TSB rendezi az országos ifjúsági vidékbajpokságot, míg Vásárhelyen a Megyei TSB országos jelleggel cendazi meg Hódmezővásárhely súlyemelő bajnokságát. A versenyre meghívást kaplak az összes fővárosi és vidéki sportkörök versenyzői. Szegedről a Lokomotív, Haladás. Kinizsi, Vasas és a Szőregi Lokomotív versenyzői vesznek részt. FELHÍVÁS AZ UTTÖRÖ CSAPATOKHOZ A VTSB agit. prop. bizottság* kéri az összes úttörő csapatokat, hogy hétfőn délután 5 órakor a Kálvin-tér| pályán díjkiosztásra jelenjenek meg. A móravárusi Iskola és az újszegedi általános Iskola íjú csapata, a rókusi iskola l'.'ánypsupata és a gyakorló iskola leánypsgpala mezben jelenjék meg. A RADIŐ MŰSORA: Ntpm 'ttdx 'SSdMtWZAtMlkyStkHgf' nélkülözhetetlen az agitációs 1 in munkában DÉLMAGYARORSZAG a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. II. • Telefon: 35—35 és 40—80. Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál-tér 2. Telefon: 31-jS. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat, •Szeged Felelős vezető; Vincze Györgv * JUNIUS 21, HÉTFŐ Kossuth-rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 Falurádió. ö Lapszemle, 7 Hirek. 7 10 Hanglemezek. 8.50 Balét ízane, 0.20 Orosj nyelvlecke. 9.41 Iskolai kórusok, 10 Hírek, 10.10 Gyermekdalok, 10.30 Óvodások műsora, 11 Hangszeres muzsika, li.30 Regényrészlet. 12 Hirek. lapszemle. 12.10 Pperfttrészletek, 13 Hírek a nagyvilágból. 13.05 Népi zene, 13.30 Operarészlctck 14 Hirek, 14.25 Uttöő híradó, 14.50 Zené? kalendárium. 15.40 jdarmonlkakettös, 10 Ifjúsági miisor, 16.25 Utlörök zenei szakköre. 16.40 Ének. 17 Hírek. I7.|0 Előadás, 17.25 Hegedű. 17.40 Irodalmi műsor. 18 óta 10 Zongora. 18.30 Hangos újság. 10 Ének, 19.10 Aiándékmüsor, 20 Hírek, 20 ora 10 Ajándékmfisor. 21 Verdi hangvert srey. 22 Hírek. 22 10 Tíz perc külpolitika, 22.20 Hanglemezek, 23.30 Hangkének a vívóvilágbajnokságról, 23.50 Dalok, 24 Hfrek. Petőfl-rddló 6.30 Kisiskolások műsora, 6.4O Torna, 6 óra 50 Filmzene, 7.10 Hanglemezek. 14 Rádióegyüttes, 14.40 Zongora-hegeriíi-gordenka. 15.10 Szórakoztató zene, 13 Versek. 16.20 Riport, 16.40 Hangversenv Bartók müveiből. 17.21 Könyvismertetés. 17.45 Szív küldi, 18.10 Elbeszélések, 18.30 Népdalfeldolgozások. 19 Moszkvai rádió fszszeátlítása, 19.30 Daljáték-részletek, 20.02 Qszújov-együltes, 20.10 SuoiUuradó, 20.30 Zongora,, 21 Előadás, 21.10 Tánczene, 22 Qperarészlelek, JUNIUS 22, KEDD Kossuth-rádió 4.30 Hfrek. 4.40 Reggeli zene, 5 Falurádió. 6 Lapszemle. 7 Hírek, 7.10 Hanglemezek. 8.30 Zenekari hangverseny, 9.20 Gyermekrádió, 0.40 Gyermekzene, 10 Hírek, 10.10 Szórakoztató zene, 10.10 Felolvasás, 11 Hangverseny. 11.30 Versek. II óra 40 Népi zene. 12 Ffír'ek. lapszemle. 12.15 Vidám melódiák. 13 Mendelssohn müveiből. 13.30 Filharmóniai zenekar. 14 Hírek, lé.25 Hangverseny gyermekeknek, 14.55 Ének. 15.15 Ope^arészletek, Ifi Elbeszélő költemény, 16.40 Hegedű, 17 Hírek, |7.I0 Szív küldi, 17.40 írók a mikrofi n előtt. 13 Tabányl-cgyüttes, 11.38 Hangos újság. 19 Egy falu — egy nóta, 19 óra 40 Válasz hallgatók kérdéseire. 20 Hírek, 20.10 Színmű: UJ vendég érkezeit. 22.15 Hírek, 23.10 Hfrek a nagyvilágból, 23 !í Hangképek a vlvóvilágbajnokságrui, 23.35 ÉJI zene, 24 Hírek. Petőfi-rádió 6.36 Kisiskolások mflsóra 6 40 Torna 6 óra 50 Verbunkosok. 7.10 Hanglemezek'. 14 Hangverseny, 14.53 Dalok. 15 Rádióegyüttes, 15.40 Elbeszélés, 16 Operettrészletek, 17 Szimfonikus zene, 17.15 Lengyel zene. 18.10 Előadás 18 30 Felolvasás 19 Moszkvai rádió összeállítása. I9.fi Verses, zenés qss?eállítás. 20.10 Tánczene. 21 Operarészietek, 22 Dalok,