Délmagyarország, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-09 / 109. szám

VASARNAP. 1954. MÁJUS 9. delmogyhrorszag IFJÚ BÉKEHARCOSOK NAGY SEREGSZEMLÉJE f yőzelery! Ujjong a világ, az anyák szeméből évek óta először örömkönnyek hullanak, a nem. ^ zetek felhúzott zászlói, a rádió czernyelvű hangja a békét köszönti, 19Í5, május 9-én elné­tnnltak Európában a fegyverek; a hős Szovjet Hadsereg porig zúzta a fasiszta fenevadat. Tavasz volt, *— orgonák nyiladoztak a romok között... Most >s tavasz van, sereglenek az ifjú békeharcosok, arcukon piros rózsák nyílnak. „Szép az Klet, vérünk pezsdül, két kezünkben munka ég" — száll a dal a traktoros lány ajkáról. Az egyetemi diákotthon kis szobájában verset farag egy lobogó szívű fiatal. Táncra perdül fiú és lány: forron­gó, zsibongó jókedv, erő hullámzik. A kilenc szabad év megváltoztata a magyar fiatalok életét: határ­talan lehetőség nyílt az ifjú emberek milliói előtt. Lehetsz mérnök, tudós, iró, vagy orvos, — évezre­dek keserű könnyeit törölheted le alkotó munkáddal. Hazánkban a nép békés, boldog családi fészkét rakja, csinosítja, örömtelivé teszi. Farkasok üvöltenek a házad előtt: embervérre — pénzre éhes fenevadak, és fiatal életedre akar­dtak törni orvvul, galádul. Megvéded-e hazád, családod, békédet, ragyogó jövödetf Megvédem! Megvédjük! — kiáltja ma ezer és ezer fiatal torok, Csongrád megye békéért harcoló fiatal katonái, akik tavaszi békeünnepre jöttek össze. A világ különböző tájairól itt vannak a szabad életért harcoló ifjak küldöttei és a Győzelem Napján együtt kövelelik az emberiség nagy akaratát: lékét! Tavasz van, orgonák nyílnak a liget fái között, fiatalok tanácskoznak, szórakoznak, ünnepelnek... Mutassátok meg: méltó katonái vagytok o hazának — a békének FIATALOKHOZ ' Valahányszor a Tex­tilművek felé visz az utam, mindig eszembe jut az a vidám, lelkes ifi csapat, amely 1949­ben a gépek szerelésénél dolgozott. Jól emlékszem személy szerint mind­egyikre, hiszen közöttük voltam. Mennyi szere­tettel, féltő gonddal há­moztuk ki akkor az ola­jos, zsíros papírok ren­getegébe burkolt gépré­szeket. Azután az össze­szerelésnél adogattuk kéz alá, majd a felállí­tott gépeket óvtuk a por­tól. Gondolatban már akkor előttünk volt a mostani gyönyörű gyár és mi a sok orsó gyors •pergéset figyeltük. A hatalmas teremben akkor még hideg volt? Sokszor fáztunk is, mert a fagyos téli szél be-be­süvitetl az ablakokon Nem törődtünk a hideg­gel. Az a gondolat fog­lalkoztatott mindegyi­künket, hogy minél előbb működjenek a gé­pek és minél előbb fo­jgpalat tudjunk adni a szövődéknek. A verseny­ről beszéltünk akkor is: Sztálin elvtárs 70. szü­letésnapja közeledett. A sok fiatal versenykedve nem szalmalángként lobbant fel — egyfor­mán fűtött, melegített mindenkit. A brigádok mindegyike győzni akart és aki közülünk az élre tört, nem engedett egy­hamar az elsőségből. A DISZ-tagok megmutat­ták a sztálini műszak­ban, hogy képesek cso­dát művelni. Kezük nyo­mán egymásután indul­— Levél lak próbajárásra az elő­fonó, kártoló, a gyűrűs gépek. Megjelent az első hófehér gyapot is a gé­peken: ez okozott a leg­nagyobb örömet, de egy­ben nagyobb versen­gést is. Elkerültem a gyárból, amelyre mindig oly sok szeretettel gondolok. Most nemrégiben újra meglátogattam az üze­met, elbeszélgettem sok fiatallal, közöttük Ba­Kaity Vera munkaérdem­rendes előfonó sztaháno­vistával is. A kongresz­szusi versenyről, a bé­kés, boldog jövőnkről sok szó esett és felidéz­tük a négy évvel ezelőt­ti emlékeket. Neki is, de a többi fiatal lánynak, asszonynak is felcsillant a szeme. Az a régi fény ragyogott bennük, amely 1949-ben, az első verseny alkalmával. Míg beszél­gettünk, újra, meg újra átéltük az első verseny izgalmait. Láttam, hogy inilyen érdeklődéssel, kedvvel forgolódtak a. lányok a beszélgetés be­fejezte után gépeik kö­rül. Sok új munkása van négy év óta ennek a szép gyárnak — mind csupa fiatal. Es milyen dolgosak! 550 DISZ-tag közül 520-an tettek kon­gresszusi vállalást, 400­an párosversenyszerzö­dést is kötöttek. Az üzemben a DISZ ver­senytáblák számot ad­nak a legjobbakról és sok sztahánovista nevel­kedett az ifikből. Tud­nak örülni, lelkesedni a Textilművek fonólányai egy-egy eredmény lát­tán. Ilyenkor vidám nó­tájuktól, kacajuktól visszhangzik az üzem fo­lyosója, kultúrterme. Ezek szép eredmények. A további munka megköveteli, hogy még gazdagabb legyen a kul­túrélet. táncoljanak, da­loljanak, szórakozzanak, tanuljanak a fiatalok — így jobban megy a mun­ka is. Szívesen verse­nyeznek az üzem disze­sei, megmutatták a kon­gresszusi versenyben tartott műszakok is és mutatja a naponta je­lentkező békeőrök szá­ma. Milyen sokat kifejez ez a szó: békeőr. Har­cot, küzdelmet, szebb életet, jövőt, testvéri összefogást — mindent. Az a kis kékszínű zász­ló, amely ilyenkor a gé­peken leng, szinte meg­sokszorozza az erót, könnyebbé teszi a küz­delmet a több fonalért. A díszesek szeretik az üzemet, a gépeket, hisz a békealkotások egyike a Textilművek. A gépek gondozásában is kifeje­zik szeretetüket az ifjú­munkások. Aki közvet­len műszakváltás előtt végigtekint az üzem fo­lyosóján, különböző tisz­títóeszközökkel felszerelt siető lányokat, fiatal­asszonyokat lát benyitni a fonodába és eltűnni a sok gép között. Milyen gonddal tisztogatják a nyújtóműveket, kefélik a géplábakat, törülgetik az olajos géprészeket. A hófehér gyapot nem le­het piszkos és a fonál sem lehet csomós, mert a szövődéknek elsőrendű vetülék- és láncfonálra van szüksége. Az ifik munkakedve, türelme nem lankad el — ha a vezetők többet törődnek a fiatalokkal, akiknek jórésze ott volt az első verseny alkalmával az ifi csapatban. Emlékezzetek csak mind. Jusson eszetekbe ma minden legkisebb cselekedetetek, amelyet a békéért tettetek. Ves­setek számot: van még tennivalótok. Kedves lányok! Ma, május 9-én, a Győzelem Napján ifjúsági béketa­lálkozót rendeztek. Ez­előtt öt esztendővel lát­tuk meg Budapesten az első fonógépeket. Akkor léptük át elsőizben a fonógyár kapuját. Ismer­kedtünk a gépekkel, az ottani munkásokkal, akik megtanítottak bennün­ket a fonás művészetére. Tegyétek emlékezetessé, felejthetetlenné a mai ifjúsági békctalálkozót. Szeretnék veletek talál­kozni és arcotokról, sze­metekből azt szeretném olvasni, hogy a csatasor­ban a gépek mellett még jobban, lelkesebben dol­goztok, mint 1949-ben. Mikor a fonótanfolyam­ról hazafelé készülőd­tünk, azt fogadtuk: "Mi leszünk az elsők, meg­mutatjuk, hogy nem ta­nultunk hiába*. Ez a fo­gadalom jusson most eszetekbe és mutassátok­meg a kongresszusi ver­seny hőstetteiben a párt­nak: méltó katonái vagytok a hazának — a békének. RIKK JÜLIA A szegedi Ifjúsági békegyülés résztvevőibe. Röpítsétek fel szívetek pirosát, hol esküként zúgnak komoly szelek, mert bennünk bízott e kis ország, mióta élet zöldéi dús földjeink felett. Mi hozzuk a lendületet, a vágyat, a büszke bizást, gyémántos hitet; szívünk nyugvásra sose bágyad, s agyunk, a mindig-éhes, nem hódol semminek. S apáinktól örökre megtanultuk, hogyan kell tűrni s tenni emberül, s meghalni is, ha kell. A multjuk • némán felénksötétlik s a vérünk felhevül. Az Idő hány nemzedéket emelt fel oda, ahol a két folyam szalad! S ők alkottak serény kezekkel, de hiába volt minden acélos akarat. Most egy új élet hajnalában állunk ... Talán nem forrt így hitek harca még! S nem engedhetjük, hogy a vágyunk tankok alá zuhanjon, mint tépett martalék. Tornyot rakunk, hogy a jövőbe érjünk, s e torony Bábel-tornya nem lehet. Nem dőlhet össze a reményünk, hogy romokból dadogva bújjanak emberek! Nyugodt napok és szelídléptű évek, ti kelletek, óvjátok hát a fényt, s ringassátok, míg száll az ének, hazánk megújult földjét gondos, jó dajkaként. Ti kelletek, s csodák dobbannak égig, mert nagyszerűk a gyémántos hitek; tüzesebb csapat nem volt még itt, s vérrel vigyázunk rátok, nem adunk senkinek! Röpítsük hát fel szíveink pirosát, hol esküként zúgnak komoly szelek, hisz bennünk bízott e kis ország, mióta élet zöldéi dús földjeink felett. ANDRÁS SÁNDOR Hófehér fejkendőben, tiszta munkaruhában, szorgalmasan ké­szítik a konzerveket, ízletes zöldféleségeket a Szegedi Konzervgyárban fiatal lányok, asszonyok — s ma ott vannak Csongrád megye ifjú békeharcosai között, táncolnak, dalolnak: ünnepelnek. •wwwvwwww wwwww ffVTfTV? 1944. május.- Szeged-Alsóvároson, egy egyszerű házban munkában megfáradt édesanva szeretettel fordul gyermekei fele és inti, óvja őket: „Kedveseim vigyázzatok magatokra, nagyon vigyázzatok". S a szün­telen bombázásokra gondol az anya, — Martinekné, a mosónő. Nyolc gyermeket hozott a világra: fiúkat és lányokat. Isko­lás még valamennyi, köztük a kis Vilmos is. Martinekné saját testével védené gyer­mekeit a vijjongva földre zúduló bombák­tól. Ej, de sokszor elgondolta magában és mondta a hozzá hasonló dolgoskezű édes­anyáknak, asszonyoknak: „Az urak hasz­na a háború". Eliramodtak a hónapok s eljött 1944. augusztus 20-a. A kis Vilmos — Martinek­né egyik fia — az alsóvárosi iskolába járt. Augusztus 20-án bombatalálat érte az al­sóvárosi iskolát. Remegő gyermekek, síró édesanyák. Vilmos soha életében nem fe­lejti el a szörnyű perceket. Futott gyerme­kéhez a mosónő is, s anyai szíve ó de na­gyon fájt, ó de sokat aggódott a gyerme­Aztán néhány hónappal a történtek után Szegeden már béke volt. Szovjet ka­tonák hozták. Később, május 9-én eljött a győzelem napja: a Szovjet Hadsereg meg­semmisítette Hitler seregeit, Ünnepeltek Martinekék is? • 1954. május. A szegedi Táncsics tsz­ben a szép tehénistállóban egy fiatal szo­kehajú, kékszemű fiú almot rak a jószá­goknak. Figyelemmel, gonddal végzi a munkáját, s megsimítja a Füge, meg a Borcsa nevű teheneket is. Aztán hívja a kis bornyászt: Kuk Lacit. Két pej lóval meg egy szekérrel később beállnak az is­tállóba és rakják a trágyát a kocsira. Jól megpakolják, s aztán elindulnak, hogy a gyűjtőhelyre vigyék. Zörög a szekér az úton és a szél a növő búza illatát sodorja feléjük. A kék ég alatt galambok húznak -eil Távolabb a tsz asszony munkacsapata JHantinek (Vilmos bfi^ádaeztta dolgozik; Többször fordul a kocsival a kis bor­nyász és a szőkehajú, kékszemű fiatal ember. Közben az ezüstös hajú Csúcs Mi­hály, az elnök megyen oda hozzájuk. Kér­di őket, jobban mondva a szőkehajúhoz fordul: — Vilmoskám, igazán szépen emelke­dik a tejhozam. Nagyszerű, csak így to­vább . ; s A szökehajú legénynek jól esik a di­cséret, az elismerő szó, de szerényen le­süti a szemét. A neve: Martinék Vilmos, az egyszerű alsóvárosi mosónő egyik fia. Fiatal, nagyon fiatal, még húsz esztendős sincs. De azért ő a tehenészet brigádveze­tője. Had mondjuk el róla: harmadik éve, hogy a termelőszövetkezetbe lépett. Meg­szerették ott, s az öregebbek. Dobó bácsi meg a többi — és persze az elnök is, gyá­molította az életúton. ' * Hát így volt, egészen röviden, jelentés­szerűen leírva. Amikor Vilmos az iskolá­ból hazajött, megtette a tagság brigádveze­tőnek. Nem könnyű és felelősségteljes is Martinék Vilmos munkája. Becsületes, dol­gos fiatalember, nem csalódtak benne, örült a fiú, amikor közölték vele, hogy ő lesz a brigádvezető. Nagy dolog az. S ahogy mondani szokták, nagy jókedvében madarat lehetett volna vele fogatni. Az asszony, az édesanya, aki életében két kezével annyi gyereket dajkált és ázott kezéből „a ruhák fényesen, suhogva ke­ringtek, szálltak a magasba", csak nevde­sedő szemmel vehette tudomásul a Vilmos gyerek, egyik szeretett fia kitüntető meg­bízatását. Igaz, van a családban katona­tiszt is, aztán gyári munkás. De sokszor elgondolta az édesanya: „Más most az élet. Ki hitte volna, még jópár esztendővel ez­előtt, hogy neki, az egyszerű mosónőnek egyik fia katonatiszt lesz?... De hát jó, hogy katonatiszt. Vigyázza a katonatiszt is a békét, mert egyesek nem akarják azt. A Vilmos is vigyázza, az összes gyerekem és én is ..." Az elmúlt év őszén az élet nyers való­ságot dobott a Martinék gyerekek elé. Te­mették anyjukat, a munkában törődött asz­szonyt. Elment közülük a mama, akire ó de sokszor gondol Vilmos is. Elkomorodik, ha a szó erre kerül. Csendes, halk szóval, lassan ejti ki a szavakat: — Anyut, anyámat, a sok munka, s a bombázásoknál elszenvedett utánunk való izgalom vitte a sírba. Még élhetett volna. De a szíve..; Igen a szíve, az már nagyon legyengült. • Kék az ég, nap süt. Újra feltűnik az égen a tarkatollú, fehértollú galambok se­rege. A tsz kertjében virágoznak a fák. Kei a kukorica és nem is olyan sokára fialnak az anyakocák is. A Füge tehén és a többi a gondos, jó bánásmód után nem marad hálátlan. Több a tej. Deszken, ahol Marti­nék Vilmos egyik bátyja él, vígan futká­roznak a gyerekek. Köztük ott Mar­tinék Vilmos bátyjának két gyer­meke is. S este apjuk, anyjuk el­játszogat velük. Ha a sor úgy hozza, Vilmos is cirógatja bátyja gyerekeit, együtt is csintalankodnak. Mindez a béke. Érzékeli, tapintja ezt a fiatal Martinék Vilmos is. A mult és a jelen teszi őt békeharcossá. Ott, a tsz-ben is megtanulta': nem elég csupán csak es­dekelni valamiért, óhajtani, hanem tenni is kell. A béke őrzésének, védelmének tettei az egyszerű embereknél sokszor, leginkább a hétköznapok szürkeségében sarjadnak. Száz és száz apró cselekedet, apró tett — ebből tevődik össze a földkerekség millió és millió népének békeakarata. Gyárakban, földeken, irodákban, a háziasszonyok kö­zött. Erős az ember ha összefog. Az eleven példa ott van Martinék Vilmos előtt, a tsz-ében. Együtt, közösen mennyivel is másabb a munka. Valahogy így van ez a béke védelmével is. Együtt, közösen óriási legyőzhetetlen erő a nép. Persze, külön­külön, emberekként is számít mit tesznek és hogyan tesznek. Az egész, apró részek­ből áll. Ha arra jársz a Táncsics tsz felé, térj be a központi tanyánál lévő szép tehénistállóba, kérdezd meg Martinék Vilmost a békéről. • Hetekkel ezelőtt a pártkongresszus tiszteletére a tehenészek is vállalást tettek. Arra adták a szavukat, hogy tehenenként és naponként, egy literrel emelik a tejho­zamot. Becsületből, jól teljesítve a köteles­séget. Mindez együtt: a békéért. Nem könnyű dolog növelni a tejhoza­mot. Pontosan kell etetni, itatni a jószágo­kat, helyesen adni a takarmányt, gondozni az állatokat. Most, május 8-án egy hír a tehenészetből: Martinék Vilmosék, a tehe­nész brigád a kongresszusi vállalást túltel­jesítette. Naponként és tehenenként nem egy literrel, hanem két literrel növelték a tejhozamot. Több tejet ád a Füge, a Cid­rus, a Borcsa és a többi.;. :.: Friss, harmatos májusi reggel. A tehenészetben Martinék Vilmos és az öreg Szécsi Imre bácsi a jószágok körül sürgö­lődik. Almot raknak. Az ifjú Martinék, meg az öreg Szécsi becsületes munkát vé­gez. Ma is ünneplik május 9-ét, a győze­lem napját. Ök ketten, egy ifjú, meg egy öreg békeharcos is, Alorvay Sándor I l

Next

/
Thumbnails
Contents