Délmagyarország, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-16 / 63. szám

OtLMIGYüRORSZflG KEDD. 1954. MÁRCIUS 1«. Előre ifjúság A szegedi járás DISZ fiataljai aktíva ülésen beszélték meg az eíőttük álló feladatokat A SZEGEDI JARAS legjobb DISZ-aktivistái szombaton délután Szegeden a DISZ iskola előadói termében gyűltek össze, hogy meg­beszéljék, milyen kötelességeik vannak a falusi DlSZ-szervezetek­nek, a parasztfiataloknak a mező­gazdaság fejlesztéséről szóló hatá­rozat végrehajtásában. A felszaba­dulás óta nagy fejlődésen ment keresztül a falu. A fejlődés továb­bi útja a falu számára is a Ma­gyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetősége . és a minisztertanács ha­tározata végrehajtásán keresztül vezet, amely a magyar mezőgazda­ság felvirágoztatását, termelésének emelését célozza. Ebben a munká­ban jelentős szerepet kell vállal­niok a falu fiataljainak is. A járási DISZ aktivaülésen meg­jelentek a Magyar Dolgozók Párt­ja Szeged Járási Bizottsága, a Dol­gozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége és a DISZ Csongrádme­gyei Bizottságának képviselői is. A beszámolót, melyet tartalmas vita követett, Lucz Ferenc elvtárs, a DISZ Szeged Járási Bizottságának titkára tartotta. Elmondotta, hogy az MDP Központi Vezetősége és a minisztertanács határozata a me­zőgazdaság hároméves fejlesztési tervéről, a jólét további növelése mellett, szilárdabbá teszi a mun­kásosztály, a dolgozó parasztság és ezen belül a munkás- és paraszt­fiatalok egységét, testvéri szövetsé­gét is és kedvező feltételeket te­remt a fiatalok között végzendő politikai nevelőmunkára. A továb­biak során felhívta a fiatalok fi­gyelmét azokra a munkaterületek­re, ahova a legtöbb segitséget kell, hogy nyújtsák a mezőgazdasági terméshozam emelése érdekében. Jelenleg — mondotta — legsürgő­sebb feladat a hiányosan kikelt őszi vetések pótlása, a íejtrágyázás, tavaszi szántás-vetés időbeni és jó­minőségű elvégzésének segítése. Ezekre kell versenyvállalásokat tenni a falusi fiataloknak. Eddig a III. pártkongresszus tiszteletére több mint 300 parasztfiatal tett vál­lalást Szeged járás területén. Ezt a számot meg kell többszörözni, amire a lelkes fiatalok között meg­van minden lehetőség. A felvilágo­sító és szervező munkán múlik, hogy kivétel nélkül minden pa­rasztfiatal saját ügyének tekintse a határozat végrehajtását, A BESZÉD TOVÁBBI RÉSZE egyes termelési ágak szakmai kér­déseit és az elérendő számszerű termésemelkedés adatait ismertet­te, majd felhívta a résztvevők fi­gyelmét; érjék el, hogy tegyenek a fiatalok meghatározott vállaláso­kat részfeladatok elvégzésére és legyenek kezdeményezők a tavaszi munkában. — A mezőgazdaság felvirágozta­tásáért abban az Időben indulunk harcba — mondotta a többi között Lucz elvtárs —, amikor az egész magyar nép lelkesen készül pár­tunk III. kongresszusára. Legyen a járásunk ifjúságának kongresszusi fogadalma az, hogy erőnket nem kímélve, fáradságot nem sajnálva, teljes tudásunkkal harcolunk a párt és a kormány célkitűzésének sikeréért, aolgozó népünk szebb és boldogabb életéért. Az ülés résztvevői sokan jelent­kezdtek hozzászólásra, s adták kife­jezését az általuk képviselt ifjúság tettrekészségének, a termelés és a falu élete szebbé tételével kapcso­latosan. A deszki Béke termelőszö­vetkezet ifjú dolgozóinak munká­járól a DISZ-szervezet titkára tá­jékoztatta az értekezlet résztvevőit, s közölte az aktívaüléssel, hogy a DISZ a pártszervezettől minden se­gítséget megkap és elmondotta, hogy a III. pártkongresszus köszön­tésére milyen vállalásokat tettek a tsz-fiataiok. Egy fiatalokból álló brigád vállalta, hogy meghatáro­zott időn belül háromezer mázsa trágyát hord ki a földre. Vállalá­sukat több mint ezer mázsával túlteljesítették. Németh András ifjú mezőgazdasági munkás pél­dául vállalta, hogy ezévben 400 munkaegységet fog teljesíteni. A sándorfalvi gépállomás DlSZ-szer­vezetének titkára elmondotta, hogy a gépállomás fiatal traktorosat a kenyérgabona terméshozamának növeléséhez jó talajelőkészítő mun­kával járulnak hozzá. A téli gép­javításban is számos fiatal dicsé­retreméltóan vette ki részét. A csengelei DISZ-szervezet képvise­lője az aktivaülésen tett ígéretet, hogy a községben agitációs munkát végeznek majd annak eléréséért, hogy a dolgozó parasztok első fél­évi beadásukat idő előtt tudják teljesiteni. A felgyői állami gazda­ság ifjú aktivistája határozott han­gon jelentette ki, hogy a gazdaság pártszervezetétől és vezetőségétől feladatokat fognak kérni, s példa­mutatóan meg is oldják azokat. TÖBB FELSZÓLALÓ beszélt ar­ról, hogy az ifjúságnak a munka, elvégzése mellett lehetőséget kell adni arra is, hogy kielégítő mó­don művelődjön, szórakozzon. Ezt azonban több községben a tanács nem segiti elő. Pedig a jó verseny­mozgalom, a teljes erejű részvé­tei a mezőgazdasági határozat meg­valósításában feltételezi a megfelelő tanulási és szórakozási lehetőségek biztosítását is. Minik József pe­dagógus, a balástyai DISZ-szerve­zet titkára elmondotta — ée kérte a járási bizottság segítségét is —, hogy a községben labdarugó-pálya építését kezdeményezték a fiatalok, amit a saját munkájuk által akar­nak felépíteni. A tanács ugyan ki­jelölt elsőbb egy területet, de ké­sőbb több mint a felét visszavette. Nem kapnak segítséget a fűmag és egyéb szükséges dolgok beszer­zéséhez sem. Ez csökkentette a fiatalok lelkesedését és a felaján­lásukat sem tudják teljesíteni. A fcketehalmi DISZ-szervezet tit­kára és még mások kifogásolták, hogy a tanács nem segiti elő, hogy a DISZ-szervezet nek megfelelően berendezett helyisége legyen. Dóc. községben egy társadalmi munká­val vállalt kultúrház megépítését akadályozza a tanács azzal, hogy nem ad engedélyt több, a község külső részén lévő romépület el­bontására. Nyilvánvaló, az ilyen dolgok helytelenek, s a fiataloknak biztosítani kell, hogy megfelelően tudjanak munkájuk után tanulni, szórakozni, sportolni, művelődni. Sokan szólaltak még fel az említetteken kívül is. ValRmeny­nyien arról beszéltek, hogy a sze­gedi járásban a parasztfiatalok ké­szek minden erejükkel harcolni a párt célkitűzéseinek megvalósítá­súért. Harcoljanak a fiatalok a vi­rágzó falu és a virágzó magyar mezőgazdaság megteremtéséért. Vogyenek példát a komszomol hős tagjaitól, akik az eddig művelet­ien terület birtokbavételéért in­dultak küzdelemre messzi tájon. A szegedi járás és Csongrád me­gye valamennyi fiatalja mun­kálkodjon minden tudásával a me­zőgazdasági határozat végrehajtá­sáért az ifjúság és az egész magyar nép békés jólétének megteremtésé­ért. Végetértek a Szovjetunió Legfelső Tanácsának választásai Moszkva (TASZSZ) A Szovjet­unióban végetértek a Szovjetunió Legfelső Tanácsának választásai. Az ország minden részéből érke­ző jelentések a választók rendkivüli aktivitásáról és lelkes hazafiságá­ról tanúskodnak. A választók többsége jóformán délelőtt leszavazott. A Szovjet­unóban a választás napja az egész nép nagy ünnepeként telt el. A szovjet emberek, a gazda­sági és kulturális élet minden ' területén új, kiemelkedő sike­rekkel fogadták ezt a napot. Moszkva utcáin már a kora haj­nali órákban szokatlan élénkség uralkodott. Villanykörte-füzérek vi­lágították meg a szavazóhelyiség bejáratát és az odaérkező első vá­lasztókat. A szovjet parlament két házá­ban — a Szövetségi Tanácsba és a Nemzetiségek Tanácsába — 19 kül­döttet választottak a moszkvaiak. Moszkva választókerületeinek a Szövetségi Tanácsba jelült' küldöt­tei között szerepelt G. M. Malenkov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, V. M. Molotov, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának első elnökhe­lyettese, a Szovjetunió külügy­minisztere, N. Sz. Hruscsov, a ' Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának első titkára. Nagy lelkesedéssel vettek részt a választásokon Leningrád lakó­SCLI ÍS. A TASZSZ tudósítója jelentette Szverdlovsz uráli városból, hogy moszkvai idő szerint 12 óráig a szverdlovszki terület valamennyi városában és falvában leszavazott a választók 93 százaléka. Legjobb fiait és leányait válasz­totta be a Szovjetunió legfelső ál­lamhatalmi szervébe vasárnap az örmény nép. Ünnepi képet nyújt Tbiliszi, Szovjet-Grúzia fővárosa. Ragyogó, boldog ünneppé váltak a választások a középázsiai köztár­saságokban is. Akárhol is voltak ezen a napon • szovjet emberek, résztvehettek a választásokon. A távolsági hajókon és vonatokon a választási törvény értelmében szavazóhelyiségeket rendeztek be. A világ különböző tengerein és óceánjain járó utas­szállító és kereskedelmi hajók fe­délzetéről rádiótáviratok érkeztek arról, hogy a választások első órái­ban végetért a szavazás a szavazó­helyiségekben, A Magyar Dolgozók Pórija Központi Vezetősége közzétette a módosított Szervezeti Szabályzat tervezet é A Szabad Nép március 14-i szá­ma közölte a Magyar Dolgozók Pártja szervezeti szabályzatának tervezetét, melyet a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetősége megvitatás és hozzászólás céljából a párttagság elé terjeszt. A Köz­ponti Vezetőség utasítja a Szabad Nép szerkesztőbizottságát és vala­mennyi pártlap szerkesztőségét, hogy a párttagok s tagjelöltek ja­vaslatainak és észrevételeinek ad­janak nyilvánosságot. Tudnivalók a családiház-telkek igényléséről, az építkezési engedély kiadásáról, a típustervek kiválasztásáról A családiház-építési akció iránt országszerte nagy az érdeklődés és — természetesen — akadnak olyan kérdések, amelyekről nem eléggé tájékozottak a dolgozók. Ezzel kap­csolatban a város és községgazdál­kodási minisztérium illetékes szer­vei felvilágosítást nyújtottak. Családiházak építéséhez a dolgo­zók — ha nincs megfelelő telkük — telket igényelhetnek. Az igénylési kérelmet a telek fekvése szerint illetékes tanács­nál keii benyújtani. A telket elsősorban azoknak kell jut­tatni. akiknél az építkezési elő­feltételek biztosítottnak látsza­nak. A házhelyigénylések céljaira minden telekigénylőnek igénylőla­pokat kell kitöltenie. Az igénylő­lapot azoknak is ki kell tölteniük, akik telekigénylésüket kérvény for­májában már beadták. Az igény­lésről a tanácsok a benyújtást kö­vető 14 napon belül kötelesek dön­teni. Ahhoz, hogy valaki megkezdhes­se az építkezést, engedélyt kell kérni. A kérvényt vidéken a járási tanácsok, város és községgazdálko­dási csoportjaihoz kell benyújtani. Az engedély kéréséhez ugyancsak nyomtatványt rendszeresítettek, de megfelelő mellékleteket is kell csa­tolni hozzá, így például: három példányban 1:100 arányban mű­szaki terveket és három példány­ban helyszínrajzot. Budapesten és vidéki városokban csatolni kell to­vábbá három darab úgynevezett műleírást, amely feltünteti az épít­kezés módját. Az építési engedély­ről az illetékes szervnek nyolc na­pon belül döntenie kell. Ha a kérvényező az érvényben lévő típusterv szerint építkezik, akkor csak a típusterv számát kell ráírni a kérvényre, a hely­színrajzra azonban ebben az esetben is szükség van. A családiházak építésének meg­könnyítésére kormányzatunk gon­doskodik a típustervekről s szom­batra már 22 típusterv készül el. A családiházak építésénél — el­sősorban falun — szükséges, hogy az építtető maga is minél több munkát végezzen el, elsősorban se­gédmunkát. így olcsóbb lesz és meg is gyorsítja az építkezést. Vá­rosokban — elsősorban az üzemi dolgozók kalákába építkezzenek. Gépállomások dolgozói! Több és iobb munkával segítsétek a mezőgazdaság fellendítését! A gépállomások kiváló dolgozói országos értekezletének felhívása Mind már ismertettük, a Magyar Dolgozók Tártja Központi Vezető­sége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a múlt héten pén­teken és szombaton tanácskozásra hívta össze a gépállomások kiváló dolgozóit. A tanácskozás részvevői a következő felhívással fordultak az ország gépállomásainak dolgo­zóihoz: Elvtársak! Traktorosok, brigád­vezetők, technikusok, mérnökök ée agronómusok! Tanácskozásunkon megvitattuk hogyan valósíthatjuk meg gyor­san ós eredményesen a mezőgazda­ság nagyarányú fejlesztéséről szó­ló nagyjelentőségű párt- ós kor­mányhatározat ránk vonatkozó ré­szét. A mezőgazdaság fejlesztésé­nek programmja a mi számunkra, u gépállomások dolgozói számára is harci programm. Nagyrészt a gépesítés növelésétől, a traktorosok, a kombájnvezetők, a szakemberek jó munkájától függ e programm megvalósítása: a terméshozamok ál­landó emelése, elsősorban a terme­lőszövetkezetekben, do az egyéni parasztgazdaságokban is. Különö­sen nagy a felelősségünk a terme­lőszövetkezetek megerősödéséért, gazdálkodásuk színvonalának meg­javításáért; azért, hogy a terme­lőszövetkezetek a mi segítségünk­kel, az idejében elvégzett, jóml­nőségü gépi munka ée saját ma­guk szorgalma révén már az idén lényegesen több termést takaríthas­sanak be. A párt- és kormányhatározat megjelenése óta a mezőgazdaság fellendítéséért megindult nagy harcban gépállomásaink már ^ér­tok el eredményeket. Az ipari üze­mek hathatós segítségével határ­időre jobb minőségben, mint az előző években — kijavítottuk a traktorokat, a munkagépeket. E kezdeti eredményekkel azonban korántsem lehetünk megelégedve s ezért a tanácskozásról hazatérvo, újból megvizsgáljuk gépállomá­sunk munkáját: megtettünk-c mindont saját munkaterületünkön közös harci programmunk megva­lósításáért, legelsősorhan' azért, hogy most, tavasszal gyorsan és jól dolgozzunk. Az idejében végzett, jóminő­ségü tavaszi szántás-vetés most a gépállomások dolgozóinak legfon­tosabb feladata. A hosszú tél miatt összetorlódott a mezed mun­ka, « ezért most a gyorsaság kü­lönösen fontos. Ha idejében elvet­jük a tavaszi búzát, a tavaszi ár­pái, a cukorrépát, a kukoricát, ez holdnnkint. több mázsa termés­többletet jelenthet — viszont min­den késés többmázsa veszteséget okozhat. Ezért gyors és jóminöségű tavaszi munkára hívjuk az ország gépállomásainak valamennyi dol­gozóját. Valósítsuk meg, hogy minden traktor két műszakban dolgozzék, 8 minden traktoros min­den nap teljesítse a munkanormát! Ahhoz, hogy e hatalmas felada­tokat most, az idei tavaszon és később is sikerrel megvalósíthassuk, elsősorban meg kell kötnünk n termelőszövetkezetekkel a szerző­dést és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokkal a megállapo­dást a gépi munkára. Jobban ki kell használnunk a reánkbízott gé­pek erejét, mert ez segít hozzá bennünket a nagy terméshez. Nem fogjnk tovább tűrni a gépek kar­bantartásának elhanyagolását, s azt, hogy a traktorok és a munka­gépek vesztegeljenek. Valamony­nyiem vállaljuk, hogy gépeinket szocialista megőrzésre átvesszük, példamutatóan kezeljük, karban­tartjuk, kijavítjuk és tároljuk. Az eddiginél nagyobb figyelmet qs ©rőt szentelünk annak, hogy minél nagyobb területeken alkal­mazzuk a gépi növényápolást. Nem tűrjük, hogy gépállomásunk körzetében az idén gyomosan ma­radjanak a kapásnövények I Gépállomásainknak fontos fel­adatuk. hogy sokkal több erőt és figyelmet fordítsanak az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok mun­kájának megsegítésére. Ezért rnár az idei tavaszon hétszer annyi gépi munkát kell végezniök részükre, mint az elmúlt év tavaszán. A jó­minőségű, olcsó gépi munka nagy . segítség a terméshozamok fokozá­sához — ez a munkásosztály egyik : leghathatósabb segítése a dolgozó parasztságnak. A pontos, jóminö­ségű gépi munkán kívül a gépál­lomások agronómusai segítsék a termelőszövetkezeteket és az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó paraszto­kat, hogy az alapvető és a fejlett agrotechnikai módszerek segítségé­vel jó terméseket érjenek el. A mezőgazdaság gyors fellendíté­séért folyó harc sikere végett jól meg kell ismernünk a magyar és a szovjet gépállomások kiváló dolgo­zóinak munkamódszerét, a mező­gazdasági tudomány vívmányait és széles körben alkalmaznunk kell azokat valamennyi gépállomáson és termelőszövetkezetben. Segítsük ez­zel is az elmaradt gépállomásokat és termelőszövetkezeti gazdaságo­kat, hogy mielőbb általános fellen­dülést érjünk el a mezőgazdaság szocialista szektorában. Ezért kér­jük, hogy a gépállomások irányít­sák legjobb szakembereiket az el­maradt termelőszövetkezetekbe. Ezeknek a termelőszövetkezeteknek adjanak rendszeres szervezési és műszaki segítséget. A termelőszö­vetkezetek vezetőivel együtt dol­gozzák ki azoknak a gyakorlati in­tézkedéseknek a tervét, amelyek biztosítják, hogy az elmaradt szö­vetkezetek már az idén legalábbis a közepesen dolgozó szövetkezetek színvonalára emelkedjenek. Elvtársak! A terméshozamok ál­landó növelésének, a jólét megte­remtésének egyik legfontosabb esz­köze: a szocialista munkaverseny, Felhívjuk a traktorosokat, a kom­bájnvezetőket, a brigádvezetőket, felhívjuk szakembereinket és a gépállomások valamennyi dolgozó­ját, hogy vegyenek részt a szocia­lista munkaversenyben, s erejük, tudásuk legjavával, a legjobbak módszereinek átvételével segítsék pártunk és kormányunk politikájá­nak valóraváltását, a mezőgazda­ság elé kitűzött feladatok sikeres megoldását. Mi, akik a tanácskozá­son jelen voltunk, saját munkate­rületünkön valamennyi aktív rész­vevői és szervezői leszünk a szo­cialista munkaversenynek, a Ma­gyar Dolgozók Pártja III. Kon­gresszusának tiszteletére most ki­bontakozóban lévő lelkes verseny­mozgalomnak. Ipari üzemek dolgozói! Elvtár­sak! A mezőgazdaság nagyarányú fej-< lesztéséről szóló párt- és kormány­határozat megvalósítása egész né­pünk ügye, ebben igen nagy szerep és felelősség hárul az ipar dolgozói­ra is. Ezért erről a tanácskozásról is felhívással fordulunk hozzátok, traktorokat, mezőgazdasági gépe­ket, alkatrészeket gyártó vállalatok munkásaihoz, technikusaihoz, mér­nökeihez és vezetőihez. Tegyetek meg mindent, hogy a gépgyártás­ban és az alkatrészgyártásban mu­tatkozó hiányt mielőbb pótoljuk. Ne forduljon elő, hogy traktorok vagy munkagépek alkatrészhiány miatt álljanak a szántóföldeken? Idei népgazdasági tervünk a gép­állomások építkezéseire a tavalyi összegnek mintegy két és félszere­sét irányozza elő. Ilyen nagyará­nyú építkezés gépállomásainkon még nem volt. Innen, a tanácsko­zásról is felhívjuk és kérjük az építőipar dolgozóit: segítsenek ben­nünket, s mindent kövessenek el azért, hogy idejében és megfelelő minőségben teljesítsék az építkezé­sek terveit? Elvtársak! Traktorosok, Brigád­vezetők, Technikusok, Mérnökök és Agronómusok! Ezekben a hetekben és hónapok­ban rajtunk az ország szeme. Nagy­mértékben rajtunk múlik, hogy jó munkánkkal: a gyors és gondos ta­vaszi . szántás-vetéssel megteremt­sük az idei jó termés, a növekvő jólét alapját. Ezt várja tőlünk egész országunk dolgozó népe. Mi, az országos tanácskozás rész­vevői ígérjük, hogy megfelelünk e várakozásnak. Jó talajelőkészítéssel, gyors vetéssel, gondos növényápo­lással, gépeink megfelelő ápolásá­val és kihasználásával segítjük a virágzó mezőgazdaság megteremté­sét, a város és a falu bőségesebb élelmiszerellátását, az egész lakos­ság életszínvonalának állandó eme­lését — a munkás-paraszt szövetség további erősítését. R Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusa Varsó (TASZSZ). Március 14-én a Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusának ülésén folytatták a vitát a harmadik napirendi pont: „A hatéves terv utolsó két évének (1954—55) főbb gazdasági feladatai" felett. Tadeusz Gede, a miniszter­tanács elnökhelyettese az élelmi­szeriparnak a dolgozók életszínvo­nala gyors emelésével kapcsolatos feladatairól beszélt, majd Julián Tokarski gépipari miniszter szólalt fel. Pártja nevében üdvözlő beszédet mondott a kongresszuson Aimo Aal­tonen, a Finn Kommunista Párt el­nöke és Willi Mohn, Németország Kommunista Pártja elnökségének tagja,

Next

/
Thumbnails
Contents