Délmagyarország, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-16 / 13. szám
SZOMBAT, 1954. JANUÁR 1«. * AZ IGAZ ÜGY HARCOSAI Emlékezés Kari Labknacht ás Rosa Luxemburg halálára 0ELM1GY9RQRSZAG 2 PAQÍflET • A HEZŐKER pártszervezete a mezőgazdasági határozat végrehajtásáért A mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat különösen nagy feladat elé állítja a mezőgazdasági területeken dolgozó pártszervezeteket. A szegedi MEZÖKER termeltetési, begyűjtési, tárolási és értékesítési területen dolgozik. A pártszervezet most munkája előterébe helyezte a nagyfontosságú mezőgazdasági ha-, tározat rája eső részének végrehajtását. Olyan népnevelő csoportokat hoztunk létre, amelyeknek feladata a dolgozó parasztság közötti felvilágosító munka végzése. A népnevelők termelési szerződések kötésénél elmondják a dolgozó parasztoknak a mezőgazdasági határozat jelentőségét és azt, hogy mik a teendőik saját maguk jobb életéért, a nép érdekelért. Felhasználjuk ezeket a beszélgetéseket, a kapcsolatok erősítésére, az eddigi sérelmek orvoslására, a jobb termelési módszerek ismertetésére. Ezentúl ismertetjük az új begyűjtési rendszert, mindazokat a kedvezményeket, amelyek a szerződések kötésével együtt járnak. Aa egyes kérdéseket megbeszéljük a termelőkkel, kikérjük véleményüket, tapasztalataikat, tanácsaikat. [Többet beszélgetünk a dolgozó parasztokkal, mert megtanultuk, ahol megfelelő a kapcsolat — ott az eredmények nem maradnak el. Gera János szatymazi dolgozó paraszt 3600 őszibarackfát szemzettés az ugyancsak szatymazi Tápai József pedig 1600 darabot, ök így is hozzájárulnak ahhoz, hogy a napi 5—6 vagon export minőségű szatymazi őszibarack termelését 1954. évben napi 10 vagonra emelhessék. A gyümölcstermelésre nagy gondot fordít Gimesi István fehértói termelő is. A mezőgazdasági határozat után — első ízben — kötöttek Szatymazon 84 hold paradicsomra termelési szerződést. Először rendeltek mintegy 80 vagon műtrágyát és először kötöttek le nagymennyiségű vetőmagot és védőszert. Mindez is mutatja, hogy jelentős mértékben nőtt a dolgozó parasztok termelési kedve — biztonságérzete. Pártszervezetünk feladata, segíteni a kezdeményezések megvalósítását, a tervek tettekké válását. Lelkes kezdeményezések Jócskán akadnak. Mórahalom dolgozó parasztjai három nap alatt teljesítették burgonyabegyüjtési tervüket. Szatymaz dolgozó parasztjai a termelési szerződéskötés tervét eddig 109 százalékra teljesítették. További 40 holdra vállalták szerződés kötését. Az újszegedi határ termelői eddig mintegy 10 vagon földieper szállítását vállalták, s kötöttek rá szerződést. Az újszegedi Haladás termelőszövetkezet tagjai 44 hold zöldségféleségre kötöttek termelési szerződést. A termelőszövetkezet tagjai elhatározták, hogy több zöldséget adnak Szeged dolgozóinak. Hódi Imre Szeged. Tolbuchin-sugárűt 4. szám alatti termelő 10 ezer fej saláta szállítását vállalta. Oláh János Szeged. Szőregi-út 25. szám alatti termelő pedig 80 mázsa uborka szállítására kötött szerződést. A további eredményekért pártszervezetünk széles körben Ismerteti a mezőgazdasági határozatot. a szerződéses termelés jelentőségét és nagy hasznát. A MEZÖKER pártszervezeténél a határozat óta még több a tennivaló. Politikailag, szakmailag fejlett agronómusokat, népnevelőket is kell kiküldeni területünkre, őrködnünk kell afelett, hogy a szállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeket mi magunk is teljesítsük. Tovább kell segítenünk a dolgozó parasztok termelési kedvének fokozását — egész népünk életének további javulásáért w Somogyi Aladár. a MEZÖKER párttitkára A moszkvai kerületi Moszkva (TASZSZ). Amint a „Pravda" pénteki száma közli, Moszkva valamennyi kerületében megtartották a kerületi pártértekezl eteket. A pártértekezletek magas eszmei-politikai színvonalon a széleskörűen alkalmazott bírálat és önbírálat jegyében folytak la. A főváros Vörös Gárda-kerületi pártértekezletének munkájában résztvett G. M. Malenkov, N. Sz Hruscsov, P. K. Ponomarcnko, P. N. Poszpjolov ós N. N. Satalin. A Klov-keriiletl pártértekezlet munkájában résztvett V. M. Molotov és N. A. Bulganyln, a Leninkerületi pártértekezlet munkájában pedig K. J. Vorosilov, a Kirov London (MTI). A „Daily Mirror" washingtoni tudósítója „Ha a buta emberek meggazdagodnak..elmű cikkében arról ír, hogy McCarthyt, a hírhedt amerikai boszorkányüldözőt texasi sokszoros milliomosok csoportja támogatja abban a törekvésében, hogy elnyerje az Egyesült Államok elnökének tisztét. A tudósító megírja, hogy ennek a csoportnak vezető személyisége L. Hunt, a világ egyik leggazdagabb embere, akinek jövedelmét napi 160.000 dollárra becsülik. Hunt óriási propagandagépezetet tart fenn, amely 222 rádióállomáson és több televíziós állomáson keresztül „népszerűsiti" McCarthyt és pártértekezletekről kerületi pártértekezlet munkájában résztvett L. M. Kaganovics, a Molotov-kerületl pártértekezlet munkájában A. I. Mikojan és M. G. Porvuhln. A „Pravda" rámntat arra, hogy a pdrt/rtekezleteken tekinté lyes helyet foglaltok cl a falusi kerületeknek, a kolhozoknak és gépállomásoknak nyújtandó segítség kérdései. A moszkvai kerületi pártértekezletek ékesszólóan megmutatták, hogy a főváros kommunistái szorosan felzárkóznak a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi bizottsága és a szovjet kormány köré — állapítja meg befejezésül a „Pravda". nagy összegeket fizet neves személyiségeknek, hogy McCarthyt dicsőítő cikkeket és nyílt leveleket írjanak a sajtóban. A csoport „legszegényebb" tagja O. Andrae, akinek vagyona „csak" 50 millió dollár; A tudósító megállapítja, hogy ezeket az embereket állandóan annak a gondolatnak rémképe gyötri, hogy elveszíthetik szédítő vagyonukat. „Számukra McCarthy, a veszetten tomboló demagóg valóságos megváltó és a nagy kommunista üldözőt uralkodónak kijáró tisztelettel fogadják, ha Texas földjére lép, mert úgy vélik, hogy McCarthy fogja megvédeni millióikat." Tanácskozásolt a koreai politikai értekezlet kérdéseiről Keszon (Uj-Kina). A koreai politikai értekezlet kérdéseiről a két fél között megindult tanácskozások során a koreai-kínai fél összekötő titkára 1954. jannár 14-én Panmindzsonban megbeszélést folytatott a másik fél összekötő titkárával, hogy a koreai-kinai fél javaslatának megfelelően megvitassák a két fél közöl li tanácskozás folytatásának időpontját. Az összekötő titkárok csütörtöki illése az amerikai fél halogató magatartása következtében eredménytelenül végződött. A koreai-kínai fél — annak a következetes álláspontjának meg felelően, hogy előmozdítja a poli tikai értekezlet mielőbbi összehívásét — újabb erőfeszítést tett: beleegyezett az összekötő titkárok ülésének phitckre napolásába és abba. hogy a pénteki filésou folytassák a tanácskozás újbóli megkezdése kérdésének vitáját. A korcai-kínai fél ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tanácskozás folytatását semilyen feltételhez sem szn bad kötni. Ha a másik fél őszintén akarja a tanácskozás folytatásét, akkor semmi oka sínes arra, hogy megismételje csütörtökön tanúsított, magatartását. Teües er*ve' folynak a hóelfakarifási munkálatok Csütörtökön a szélvihar éa hófú vás n dunántúli megyékben egé szen estig tartott. A havazás elálltával teljes erővel megindultak a hóeltakaritási munkák. Egész éjjel, Rziinet nélkül dolgoztak és reggelre időben megérkeztek a tatai ós a dorogi bányákba, vala mint Oroszlányba a bányászjáratok Urkut ós Ajka környékéről is be tudtak menni a bányákhoz. Az éjféli órákban Vas megyéből vonaton hómaró gépet indítottak útnak Veszprém megyébe, amely pénteken délelőtt meg is érkezett és azonnal munkába állították. Az este és az folyamán a havazás éttér jedt Pest és Bécs megyére. Az utn ket Pest megyében 2Ú—40 centiméteres friss hó borítja, ezért igen nehezen járhatók. Bács megyében is vastag hóréteg hullott és ezért az ntak itt is nehezen használha tó'k. Pénteken a délelőtt folyamán sehonnan sem jelentettek újabb hóakadályt, az utak tisztítása mindenütt teljes erővel folyik. A komlói bányák körül már széle sitik az ntakat, hogy a gépkocsik két irányban is közlekedhessenek Szolnok megye területét 10—15 cen timéter új hó borítja és Csongrá' megyeiben is esett mintegy 10 centi méternyi hó. Elméleti szinvonalunk OfRClétél segíti elő as AMAGADATSMGALTATÁS Németország a forradalom lázában égett. A négy és félesztendős háború után lerongyolva, kiéhezetten tértek haza a katonák a frontokról, ahol első nagy vereségét szenvedte az imperialista német birodalom. A porosz militarizmus megszemélyesítője, Hohenzollern Vilmos császár olmenekült, a mnn kásság ellenállhatatlan erejű követelésére megalakult 1918. novemberében a „Népi Megbízottak Tanácsa" s átvette a hatalmat. Ez az önmagát népinek nevező, jórészt szociáldemokratákból álló kormány — a szociáldemokrata Ebért elnökletével — becsapta megbízóit, a nőmet munkásokat. Hatalomrajntásának első napjától a korábbi kormányok politikáját követte, a porosz junker-földbirtokosok és a Krupp-Thyssen-féle ágyúkirályok érdekeit védte a munkásosztállyal szemben. A forradalmi munkásoknak már nem egyszerűen leszerelését, hanem megsemmisítését akarta elérni ez a kormány s az ön magukat szociáldemokratának novező minisztereknél semmivel sem bizonyult jobbnak a pártjukból kilépett „független szociáldemokraták" csoportja, élén Knutskyvnl és Bernsteínnel, a munkásmozgalom hírhedt árulóival. Egyetlen kis csoport vette fel csak a harcot a munkásosztály érdekeiért, a forradalomért, — a spartakisták csoportja. A csoport élén a német munkásosztály két kipróbált harcosa, Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg állt. Ebből a csoportból, s a független szociáldemokrata vezetőkben csalódott becsületes harcosokból alakult meg az európai történelem egyik legviharosabb évének, 1918-nak utolsó napjaiban a Kommunisták Németországi Pártja. Az ellenforradalom minden dühe az új párt és annak vezetői ellon fordult. A rablóháború őrült jel. a német monopóliumok szociáldemokrata ügynökei, az SS és az SA hóhérok elődei bosszúért lihegtek, a két hős kommunista vezető életére törtek. Terrorista szervezetek alakultak Németországban, hogy elnyomják a kiéli, brémai, stuttgarti, az ország minden részén egyre nagyobb erővel feltö rő forradalmi mozgalmat. A né met burzsoázia meg akarta előzni a forradalmat, addig igyekszik kiprovokálni a munkásság felkelését. amíg annak nincs elég ereje a hatalom magáhozra*ndására és megtartására, a prolel árdiktatúrára. A Kommunisták Németorszá gi Pártja — az alig néhánynapos új párt — látja, a veszélyt, de figyelmeztetése móg gyenge hang, amely elvesz a felkorbácsolt szenvodéiyek viharában. 1919. januárjában Németország forradalmi mozgalma eléri tetőpontját. Elég egy szikra is már ahhoz, hogy lángra gyúljon az Ebert-kormány gyenge épülete. S a szikrát maga a kormány lobbantotta fel: jannár elején elbocsátotta és törvényen kivül helyezte Eichhornt, Berlin rendőrfőnökét akinek egyetlen „bűne" az volt, hogy rokonszenvezett a munkásokkal. A berlini munkások a forradalmi bizalmiak jannár 4-1 felhí vására tüntetést rendeznek a fő város utcáin. A tüntetés szervezői között van Kari Liebknecht ls 150 ezer ember vonul fel, megszállják a szociáldemokrata lapok szorkesz •őségéit — s még ugyanaznap megjelenik a dicsőséges januári napok -Kedves ifjú barátaink, fiúk és leányok! Régen látott bőséges havazással köszöntött be az idei tél — hangzik a többi között a felhívás. — Termőföldjeinket gazdag hótakaró védi és táplálja a gabonavetéseinket, jövőévi kenyerünk ígéretét. De a hazánkra zúdult hótömeg gondokat is okozott. Hős bányászaink hosszú kilométereket gyalogolnak, leküzdik a hóakadályokat, hogy munkahelyükre érjenek. A hó azonban sokhelyütt járhatatlanná tette az utat. Ifjak és leányok, szövetségünk •agjai! Üzemeink és bányáink munkatársai, vasutasaink, falvaink !aSzófla. A Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa határozatot hozott a mezőgazdasági növények magas termését biztosító " rendszabályokról. A minisztertanács rendeletet hozott az állattenyésztés nagyarányú fejlesztéséről ls. A rendelet kimondja, hogy 1957 november l-re a szarvasmarhaállományt kétmillió 90 ezerre, a juh- és kecskeállományt 9 millió 700 ezerre, ezen belül a finomgyapjas juhállományt 340 ezerre, a sertésállományt 2 millió 200 ezerre és a baharcos újságja: a „Rote Vorwaerts". Másnap kétszázezerre emelkedik a tüntetők száma, egész sor középület már a forradalmárok kezén van, Eberték elmenekülnek a kan cellári palotából, amikor a „független szociáldemokraták" tárgyalni kezdenek a kormánnyal, s ezzel leszerelik, mogtévosztik a harcoló munkásokat. A német munkásosztály a hatalom kapujában van már, az ajtó nyitva, de hiány zik még az az erő, amely bevezesse oda őket, amelynek vezetésével megteremthetné saját uralmát Németországban a proletáriát us. A kommunista pártot még alig ismerik, bár ennek vezetői: Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg, Wilhelm Pieck és mások már régi, kipróbált vezetői a munkásosztálynak. De a januári napokban ínég a „függetlenek" erősebbek, a munkásság az 6 szavukra hallgat, s várja, hogyan végződnek a tárgyalások Kautskyék és Eborték között. A vörös Berlinben gyorsan múlnak a napok, egymást követik az események, Eberték megszakítják a tárgyalásokat s megjelenik Berlin előtt a szociáldemokrata Noske, a Kielben és más városokban rendezett vérfürdők főrendezője. A »vasbrigád" élén benyomul Berlinbe s hetvenkedve nevezi önmagát vérebnek. Szörnyű harcok tombolnak a német főváros utcáin, a véreb és kopói halálra kínozzák, agyonlövik az elfogott munkásokat. Négy napig folyik az öldöklés — s a negyedik napon az ellenforradalmár banditák elfogják a felkelés tényleges, meg nem alkuvó vezetőit: Kari Llebknechtet és Rosa Luxemburgot. Az imperialista háború ellen a birodalmi gyűlésen egyetlen képviselő mert szót emelni: Kari Liebknecht, 1916-ban pedig, a háború legvéresebb napjaiban egyetlen, de messze hallatszó hang követelte a császár és a szociálsoviniszták felelősségrevonását az esztelen vérontásért: Rosa Luxemburg hangja. 1919 január idusán — 35 éve — fogták el mindkettőjüket, a berlini hősi harcok Irányítása közben — s még ugyanazon a napon mindketten hősi halált haltak az ellenforradalmi banditák kezétől — a német munkásosztályért. Első hősi halottal ők a Kommunisták Németországi Pártjának, Mártírsorsukat sokezer hős kommunista követte a fasiszta elnyomás sötét éveiben. Negyedszázaddal később Hitler banditái gyilkolták meg azt a férfit, aki a két berlini hős kezéből kiesett zászlót magasra emelve hatalmas tömegpárttá fejlesztette a német munkásosztály forradalmi pártját: Ernst Thaelmannt. A pártot azonban sem Noske, sem Hitler kopói nem tudták megölni. Ma Németország minden becsületes emberének harcát vezeti a német nép érdekeiért, hazája egységének megteremtéséért, a demokratikus, szabad és egységes Németország megteremtéséért. A hazája egységéért küzdő német nép a berlini napok 35. évfordulóján kegyelettel és büszkeséggel emlékezik meg Kari Liebkneehtről és Rosa Luxemburgról — s az ő emlékükhöz h'ven száll szembe a Noskék utódaival, a német nép egységének és békéjének minden ellenségével. kői és egész népgazdaságunk azt várja most tőletek, hogy segítsetek a hó okozta akadályok leküzdésében. Hozzatok létre önkéntes rohambrigádokat és a tanácsszervek segítségével vállaljátok a legfontosabb közlekedési útvonalak letakarítását, különösen a bányavidékeken. Ipari tanulók, diákok, úttörők! Gyülekezzetek az iskolában. Szervezzetek hóeltakarító brigádokat s legyetek a hóeltakarítás legmozgékonyabb serege Szervezzétek meg lakóterületetek hóeltakarítási munkálatait. romfiállományt 18 millióra kell emelni. • Montevideo. Uruguayban 1954ben ismét jelentős mértékben emelkedett a liszt, a csőtészta-készítmények, a kenyér és több más élelmiszer ára. A liszt 50 százalékkal, a csőtészta-készítmények pedig 60 százalékkal drágultak — írja a »J us ti cl*- című lao. Francia burzsoá lapok Le Troquer megválasztásáról A francia burzsoá sajtó Le Troquer szocialista képviselő nemzetgyűlési elnökké történt megválasztását baloldali győzelemnek minősíti és elismeri, hogy Pflimlin azért nem tudott győzni, mert az „európai hadsereg" híve. A jobboldali „Le Párisién Libéré" elismeri, hogy a kommunisták döntötték el a szavazást. Pflimlin balsikeréről pedig ezeket állupitja meg. „A nemzetgyűlés egy része szemmelláthatólag habozott Pflimlinre adni szavazatát, éppen azért, mert Pflimlin az európai hadsereg mellett foglalt állást". A „Franc-Tlreur" azt fejtegeti: „Nem szabad elfelejteni, hogy Le Troquer megválasztásával a baloldal komoly sikert aratott a jobboldali többség felet". A ,,!« Figaro" keserűhangú cikke a népfront úljászületésétől való félelmét is kifejezi: „Ez a játék, amelv méltatlan a felelősségének tudatában lévő parlamenthez, azt eredményezte, hogy a nemzetgyűlés a Kommunista Párt által támogatott jelöltet juttatta az elnökséghez. Van valami megdöbbentő a népfrontnak ebben az újjászületésében, amely alig egy héttel azután történik, hogy a parlament bizalmat szavazott Lanielnek. Nehezen képzelhető el, hogy ez az eredmény ne hozzon komoly bonyodalmat kormánysíkon ..." A némei lakosság tobb mint 500 küldöttsége kereste fel a nvuqaii ha almak berlini főbiztosait Berlin (MTI) A nyugati hatalmak németországi főbiztosainak berlini képviselőit az utóbbi napokban a lakosság több mint 500 küldöttsége kereste fel. Csupán a francia hatóságok nyugatberlini székházában 330 küldöttség jelent meg. A küldöttségek tolmácsolták a német nép követelését, hogy a berlini értekezletnek a német kérdéssel foglalkozó tárgyalásaiba vonják be a Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat-Németország képviselőit. fia a bntn emberek mrss;azdas[odnak ... A "Daily Mirror- cikke McCarthy amerikai szenátorról és támogatójáról A DÍSZ Központi Veze őségének felhív'sa líwJ.i pazdiMpi Uhi'c