Délmagyarország, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-27 / 22. szám

SZERDA, 1954. JANUÁR 27. 3 DÉLHJIGYJSR0RSZ9G 1 négy hatalom külügyminiszterei berlini értekezletének megnyitása Berlin (a „TASZSZ" különtudósítójától) Január 25-én a volt Szövetséges Ellenőrző Tanács épületében megnyílt a Szovjetunió, Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok külügyminisztereinek értekezlete. Az értekezleten résztvesz V. M. Molotov, a Szovjetunió külügymi nisztere, G. Bidault, Franciaország külügyminisztere, A. Eden, Anglia külügyminisztere és J. F. Dulles, az Esc/esült Államok külügyminisztere. Az értekezlet munkájában szovjet részről részt vesz A. A. Gromiko, J. A Malik, továbbá G. N. Zarubin, Sz. A. Vinogradov, G. M. Puskin, V. Sz. Szemjonov, L. F. Iljicsov, A. A. Szoboljev, N. T. Fedorenko, I. I. Iljicsov; Franciaország részéről: Parodi, De la Tournelle, de Margerie, Broustra, Seydoux, Bayence; angol részről: Roberts, F. Hoyer-Millar, W. Hayter, Ch. F. C. Coleman, A. Nutting; az Egyesült Államok részéről: R. L. O'Connor, D. Macarthur, Ch. Bohlen, R. R. Bowie, D. Bruce, J. Conant, Ch, D, Jackson, C. XV. Mccardle. A miniszterek az első ülésen megállapodtak abban, hogy a kialakult rendnek megfelelően sorrendben elnökölnek. Az első ülésen Dulles elnökölt. Miután a miniszterek megállapodtak a munka rendjének kérdésében, az elnök G. Bidaultnak adott szót, hogy elmondja nyilatkozatát. Bidault kifejezte azt a meggyőződését, hogy a berlini értekezlet első lépésül szolgál majd a négy hatalom közti kapcsolatok tartós megjavításának útján és újból megnyitja az utat az általános rendezés felé, amely véget vet a világ kettészakítottságának. Bidault ezután rámutatott, hogy az értekezleten résztvevő országok között vannak nézeteltérések és hogy az értekezletnek minden megoldatlan kérdést meg kell vizsgálnia. A francia külügyminiszter azt állította, hogy az Egyesült Államok által beterjesztett javaslatok lehetővé teszik az atomveszély kérdésének megoldását és hogy Franciaország véleménye szerint a leszerelés kérdése kapcsolatban áll az atomkérdésről folytatandó tárgyalások eredményeivel. Bidault elismerte az ázsiai problémák fontosságát és kijelentette, hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldani * minél gyorsabban, annál jobb*. Azt állította azonban, hogy „e kérdés megoldását nem gyorsítanák meg olyan kísérletek, hogy a kérdést természetes határain túl vizsgálják meg" és kijelentette, hogy ezt az értekezletet az európai kérdések megtárgyalásának kell szentelni. „Nem gondolom — mondotta •—, hogy Ausztria sorsa Korea sorsától függ. Miért kellene összekapcsolni Németország egyesítésének kérdését Kina nemzetközi státusza megállapításának kérdésével?" A francia külügyminiszter elismerte, hogy Európa fennálló megoszlása „nem egészséges jelenség", amelyet az érdekelt hatalmaknak meg kell szüntetniök. Emellett azonban megismételte azt a régen megcáfolt állítását, hogy ezt a megoszlást „rákényszerítették" a nyugatra, noha az a valóságban a nyugati hatalmak politikájának következménye. Bidault kijelentette, hogy tartózkodik a történelmi sorrend minden elemzésétől és az elsődleges okokra való minden hivatkozástól. Ugy véljük — mondotta —, hogy „védelmi programmunk semmi esetre sem lehet megbeszélések tárgya". Bidault ezt azzal „indokolta", hogy a nyugati hatalmak úgynevezett „védelmi" intézkedéseinek célja biztonságuk szavatolása. Bidault véleménye szerint a vita tárgyát a német békeszerződésnek és az osztrák államszerződésnek kell képeznie. A német kérdést érintve kijelentette, hogy a békeszerződés előkészítésének feltételeit, mégpedig az egész Németországot képviselő kormány létrehozását még nem valósították meg és ismét megismételte a nyugati hatalmak ismert állítását, azt, hogy a probléma megoldását úgynevezett „szabad választások" megtartásával kell kezdeni. Bidault kijelentette, hogy a német nacionalizmus erősödésének és a Németország részéről fenyegető veszélynek az elhárítása érdekében „célszerű Németországot tisztán védelmi jellegű szervezetbe kapcsolni, amelyben e csoportosulás természeténél fogva lehetetlen bármely tag egyéni és kollektív agressziója". Azt állította, hogy „a demokrácia sorsa Németországnak a nyugattal való társulásától" függ. Ezután A. Eden, Anglia külügyminisztere mondotta el nyilatkozatát. „Ez a berlini értekezlet — mondotta — reményeket keltett az egész földkerekségen. A békeszerető népek békés munkát várnak tőlünk, nem szabad bennük csalódást keltenünk". Eden a továbbiakban azt monT dotta: Angliában sokan azt remélték, hogy a háború idején kialakult együttműködés a béke éveiben is folytatódik, és hogy a brit nép mélyen sajnálja, hogy ez lehetetlennek bizonyult. Azt állította, hogy Angliának ezzel kapcsolatban „nem volt más választása, minthogy szövetségeseivel együttműködésben cselekedjék, hogy megőrizze biztonságát és fenntartsa a békét Európában". Eden e próbálkozás után, amellyel menteni igyekezett a nyugati hatalmak tömbjének megalakítását és Európa kettészakításának politikáját, kijelentette, hogy az értekezletnek azt a célt kell maga elé tűznie, hogy „feljebb emelje azokat a sorompókat, amelyek Európában fennállnak, másodsorban pedig bizalommal teljesebb kapcsolatokra ösztönözzön a nyugati országok és a Szovjetunió között. Az angol külügyminiszter ellenezte a «világprobIcmák» megtárgyalását. Kijelentette, hogy az értekezlet többet ér el, ha a minisztereknek sikerül clháritaniok a feszültség fontos okainak egyikét, vagy másikát, »és nem tárgyalják a feszültséget elvontan*. „Ez az értekezlet — mondotta — Európa értekezlete Európáról". Éppen ezért mindenekelőtt a fő európai problémákkal — Németországgal és Ausztriával kell foglalkoznia. Eden a továbbiakban egyetértett Bidaultnak azokkal a megjegyzéseivel, amelyek a biztonság fenntartására vonatkoznak, „őfelsége kormánya — mondotta — az Egyesült Nemzetek tagja. Ugyanakkor szerződésünk van a Szovjetunióval. Ez a szerződés még sok évig érvényben marad. Mi rendületlenül tartjuk magunkat e kötelezettségekhez. Ezek a kötelezettségek biztosítják, hogy sohasem veszünk részt valamilyen agressziós cselekményben, soha nem fogjuk fenyegetni a Szovjetunió biztonságát". Eden megpróbálta úgy feltüntetni a nyugati hatalmak egyezményeit és szerződéseit, mintha azok „tisztán védelmi jellegűek", a biztonságot garantáló intézkedések lennének. Késznek nyilatkozott arra, hogy — ha a szovjet kormány ezt szükségesnek tekinti — megtárgyalja a Szovjetunióval a Szovjetunió biztonságának kérdését. Eden utalt arra, hogy a Szovjetunióval fennálló ellentétek és az európai nehézségek alapját a német kérdés és Németország meglévő és mesterséges megoszlása képezi és elismerte, hogy Németország békés egyesítése és a német békeszerződés megkötése a tartós béke új távlatait nyitná meg Európában. E kérdés megoldásának útjairól szólva azonban megismételte a nyugati hatalmak kormányainak ismert állításait arról, hogy az első lépés a német kérdés megoldása felé állítólag az úgynevezett „szabad választás" egész Németországban, ami — mint ismeretes — Németország megoszlásának jelenlegi körülményei közepette és az ország nyugati részében a terrorista bonni rendszer fennállása mellett nem vezethet a német nép szabad akaratnyilvánítására és Németország békés, demokratikus alapon való egyesítésére. Eden javaslata szerint, ha megtartották ezeket a „szabad választásokat", — amelyeknek az a valóságos célja, hogy a német nép akarata ellenére egész Németországra a bonni rendszert terjesszék ki —, az első feladat az alkotmányozó gyűlés előkészítése volna, hogy biztosítsák az össznémet kormány megalakítását. Eden hozzátette, hogy az össznémet kormány megalakulásáig egész Németországban az úgynevezett szövetségi köztársaság közigazgatásának kellene működnie. Ezután V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere mondotta el nyilatkozatát: F. M. Molotov elvtárs nyilatkozata a négy hatalom külügyminiszterei berlini értekezletének január 25-i ülésén Elnök Ur, Miniszter Urak! Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminiszterének jelenlegi értekezlete magára vonja a széles nemzetközi társadalmi körök figyelmét. Sokan fontos eredményeket várnak ettől az értekezlettől. Vannak homlokegyenest ellenkező vélemények is. Mint ismeretes, egyes körökben eleve kijelentik, hogy a berlini értekezlet kudarcra van ítélve és hogy úgymond — már most, amikor a berlini értekezlet még hozzá sem kezdett a munkához, elő kell készíteni a közvéleményt annak elkerülhetetlen csődjére. Az eféle vélemények természetesen nem olyanoktól származnak, akiket a berlini értekezlettel kapcsolatban jóakaróknak nevezhetnénk. • Ami a szovjet kormányt illeti, nem fogadhatja el azoknak az álláspontját, akik eleve készek belenyugodni a berlini értekezlet eredménytelenségébe. Felteszem, hogy közöttünk, az értekezlet résztvevői között az említett szempont egyáltalában nem találkozik együttérzéssel. A berlini értekezletet a jegyzékváltás elég hosszú időszaka előzte meg, amelynek során három kormány — Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok — valamint a Szovjetunió kormánya részletesen kifejtette véleményét ennek az értekezletnek a feladatairól. Ez a véleménycsere megmutatta, hogy noha a négy hatalom kormánya egyik-másik kérdésben eltérő álláspontot képvisel, teljesen megérett annak szükségessége, hogy ezeknek az államoknak képviselői értekezletre jöjjenek össze. Valóban, emberek milliói várnak választ arra a kérdésre, elősegíti-e ez az értekezlet a béke megerősítését, a nemzetközi feszültség enyhülését, valamint az európai biztonság valóságos megteremtését. Ami'yen mértékben megfelel a berlini értekezlet ennek az alapvető feladatának, olyan mértékben lesz majd pozitív szerepe a nemzetközi kapcsolatok további fejlesztésében. A jelenlegi tanácskozás napirendjét nem állapították mez előzetesen. Kitűnt, hogy célszerűbb, ha maga a külügyminiszterek értekezlete szabja meg napirendjét. Ami a szovjet küldőt'séget iUeti, az nbból indul ki, hogy a jelenl-gi értekezlet napirendiének megállapításánál ezt a kérdést nem formálisan, hanem érdemben kell megvizsgálni. Feltétlenül nzt a szempontot kell követnünk, hogy értekezletünk napirendjén olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek megtárgyalása elősegítené a bóké megszilárdításé t és a nemzetközi feszültség további enyhítését. Ez.en a téren az elmúlt évben már születtek bizonyos eredmények. Valóban nrnn szabad lc-becsülni a koreai háború befejezését és n fegyverszünet megkötését, amit mindenekelőtt a Kinai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kezdeményezésének eredményeként értünk el. Ennek az eseménynek pozitív eredményei megmutatkoztak mind Ázsiában, mind Európában, mind pedig Amerikában. A megtárgyalandó kérdések közül először a német kérdéssel foglalkozom. Ugy tekinthetjük, a jelenlegi értekezlet valamennyi résztvevője egyetért abban, hogy a német kérdést értekezletünk napirendjére kell tűznünk. Egyúttal nyilvánvaló az is, hogy a német kérdést nem lehot elszigetelten tárgyalni, hogy o kérdés megvizsgálása elszakíthatatlan kapcsolatban van az európai biztonság megteremtésének általános kérdésével, hogy a német problémának csakis ilyen megoldása lesz tartós és igazságos, olyan, amely elősegíti az európai béke megszilárdítását. Ismeretes, hogy mind az első, mind a második világháború kirobbantásáért elsősorban Németország felelős. Vilmos császár korában a német militarizmus agresszív erői robbantották ki az első világháborút. Bár a német militarizmus kegyetlen vereséget szenvedett ebben a háborúban, a hitlerista Németország kirobbantotta a második világháborút, amely még súlyosabb vereséggel végződött. Az is ismeretes, hogy a második világháború mérhetetlen áldozatokat követelt Európa népeitől. Ezek az áldozatok sok tekintetben felülmúlták nzt a szerencsétlenséget és kárt, azt a vért és emberveszteséget, amelyet az első világháború okozott. A legnagyobb áldozatokat — nem is szólva a legnagyobb erőfeszítésekről — országunk, a Szovjetunió népei hozták. Szovjet családok milliói vesztették el szeretteiket — férjek, fiúk, testvérek pusztultak el. Óriási áldozatokat hoztak a szovjet nők is. A Szovjetunió népei mindezt sohasem felejthetik el. A német kérdés megoldásának egyedül helyes módja Teljes mértékben megértjük a a potsdami értekezleten kötött hitlerista agresszió által sújtott megállapodásaira. A jaltai értekezlet határozatai előírják, hogy „szilárd és megingathatatlan elhatározásunk, hogy megsemmisítjük a német militarizmust és nácizmust, s gondoskodunk arról, hogy Németország soha többé no zavarhassa a világ békéjét". Ezek a határozatok teljes támogatásra találtak mind Franciaországban, mind pedig a többi egyesült nemzetnél. A potsdami, értekezlet résztvevő államai az említett jaltai határozatokat megerősítve a potsdami nyilatkozatban Németországról kijelentették, hogy „a német militarizmust és nácizmust gyökerestől kiirtják és a szövetségesek megegyeznek abban, hogy most cs a jövőben más intézkedéseket is foganatosítanak", amolyek szükségesek ahhoz, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait, vagy a világbékét". Ezekhez a határozatokhoz csatlakozott Franciaország is. E döntések támogatásra találtak a világ minden népénél. A német kérdésnek az európai biztonság fenntartása követelményeinek megfelelő megoldása nem„ PH csak az európai népek és különütetni az Egyesült Államok, Anglia ' sen a Németországgal szomszédos más népek áldozatainak jelentőségét is. Érthető számunkra a német nép érzése is, amelyet az agresszív német militarizmus értolmetleniil belehajszolt mind az első, mind a második világháborúba és mindmáig érzi a német militarizmus politikájának pusztító következményeit. Mindebből következik: a jelenleg! körülmények között a német kérdést úgy kell megoldani, hogy kizárjuk azt a lehetőséget, hogy a német militarizmus újból megpróbáljon világháborút kirobbantani. Ez azt jelenti, hogy a német kérdés megvizsgálása elszakíthatatlan kapcsolatban áll az európai biztonság megőrzésével. Mint a történalmi tapasztalat mutatja,.ennek óriási jelentősége van n világbéke biztosításának szempontjából is. Külön kell utalni arra a tényre, hogy mind a második világháború idején, mind pedig annak befejezése után a négy hatalom kormányai, amelyek a jelen' yi értekezleten képviselve vannak, egységes véleményen voltak, közös nézeteket vallottak ebben a kérdésben. Elegendő ezzel kapcsolatban emlékez és a Szov jetunió kormányfői által az 1915. februárjában Jaltában tartott é czleten mcghozd'.t döntésekre. valamint ugyanezeknek a kormányoknak 1915 augusztusában államok érdekeinek felel meg — ez utóbbi államok többízben voltak az agresszív német militarizmus áldozatai — hanem megfelel maga a német nép nemzeti érdekeinek is. Németország demokratikus fejlődéséről nem lehet hét vélemény met népnek, hogy felkészülhessen életének <ic mokratikus és békés alapon történő újjászervezésére. Ha a német nép erőfeszítései állhatatosan e célra fognak irányulni, akkor idővel lehetségessé válik, hogy elfoglalhassa helyét a világ szabad és békés népei között] A fent említett potsdami nyilatkozatnak a Németországról szóló fejezete a német kérdés mcaldásának ezt az oldalát is el"• .a. A nyilatkózat ezt mondja: „A szövetségeseknek nem szándékuk megsemmisíteni vagy rabságba vetni a némpt népet. A szövetségesek lehetőséget kívánnak nyújtani a néUgyanezt a gondolatot még 1942ben kifejezte J. V. Sztálin, emlékezetes szavaival: „A történelem tanulsága az, hogy Hitlerek jönnek és mennek, de a német nép, de a német állam marad". Érvényben vannak-e most ezek a Németország fejlődésének békeszerető és demokratikus útjáról szóló határozatok? Erről nem lehet két vélemény. Mind a szovjet népnek, mind Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok népeinek azon nemzetközi egyezmények értelmében kell határozatot hozniok a német kérdésről, amelyeket Anglia, az. Egyesült Államok és a Szovjetunió kormánya elfogadott és amelyekhez Franciaország kormánya csatlakozott. A Jaltában elfogadott határozatoknak, a potsdami egyezményeknek és az e határozatokban a német kérdésre vonatkozó alapvető céloknak kell megmutatniok azt a fő irányt, amelynek meg kell felelnie a berlini értekezlet határozatainak a német kérdésről. Akkor az európai béke megszilárdításának érdekeit fogják szolgálni. Akkor az európai népek közötti kapcsolatok, beleértve a német néppel való kapcsolatokat, normálisan, a nemzetközi együttműködés megszilárdítása útján fognak fejlődni. Németország nem lehet tagja az európai védelmi közö&ségnek A háboVú után kialakult európai helyzet teljesen alátámasztja, hogy ezek a határozatok, amelyek előírják, hogy szükség van a német kérdésnek az európai biztonság követelményeinek megfelelő rendezésére, — helyesek, Ebből következik, hogy Németország egysége újjáteremtésének és az össznémet kormány megalakításának kérdése elszakíthatatlan kapcsolatban van azzal a kérdéssel, vájjon békeszerető, demokratikus állam lesz-e az egységes Németország, avagy újból militarista és agresszív állammá válik. Ebből következőleg megengedhetetlen, hogy egész Németországot, vagy Németország valamelyik részét bevonják az „európai védelmi közösség"-féle csoportosulásba. Az „európai védelmi közösség" ugyanis az európai országok egyik csoportjának katonai tömbje, Európa más államai ellen, hogy például Nyugat-Németországnak az „európai védelmi közösségbe" történő bevonása összeegyeztethetetlen az európai biztonság fenntartása feladatának megoldásával, az már abból is kitűnik, hogy államok Ilyen katonai tömbjének megalakítása nemcsak lehetet'enné teszi Németország nemzeti egységének újjőteremtásét, de elkerülhetetlenül arra vezet, hegy komolyan fékeződik az új európai háború veszélye. Erre tanít bennünket a XX. század történelmének tapasztalata is, hiszen senkinek közülünk nincs oka kételkedni abban, hogy az újjáteremtett német militarizmus előbb vagy utóbb de feltétlenül darabokra tép minden olyan nemzetközi megállapodást, amelyhez most jelenlegi képviselői hozzájárulnak. Ezek csal: arra várnak, hegy elfogadják az „európai hadsereg" megalakításáról szóló határozatot. Aki mostanában illúziókban ringatja magát azt illetően, hogy a német militarizmus megtartható az úgynevezett „európai hadsereg" ere deti terveinek keretei k 'zött, az talán később majd megbánja ezt. de akkor már késő lesz. Ha a rémet rv.Utarkmvs előtt megnyílik újjí+züfetésének útja, akkor — am'nt erről lcét világháború történelmi tapasztalata tanusfcod-'k — az új világháború veszc'ye kér'r'hctet'cnné, reálissá és elkcrülhetetlgttnö válik. Éppen ezért nem meglepő, hogy Európa népeit igen -nyugt?Tanítia az a kérdés, milyen úton halad Nmetország további fejlődc-ie, — aegységes, demokratikus Német-" szágnak más országokkal fclvtnl-ndó békés együttműködő-e út?': avagy az új világháború előkés tésének és kirobbantó? írnak út;' olyan úton, nme'v egyúttal ma"a németek közötti te?tvőrayil,r" háborúra is vezet. Gondolni kell • német militarizmus újríteremtőse politikájának más komoly követ kezménveire is. Az úgynevezett „európai hackercg" megalakítása, azaz helyesebhon szólva a néhány nyugateurópai állam olyan hadse(Folytatús a negyedik cl Ja' ».)