Délmagyarország, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-24 / 275. szám
DÍLMUGYBRORSZfiG 2 KEDD. 1953. NOVEMBER 24. II I R E K A külterületen lakó dolgozók kereskedelmi kiszolgálásának megjavítása érdekében a Városi Tanács az elmúlt hetekben több iparengedélyt adott ki kiskereskedőknek. Így többek között vegyeskereskedésre tíz, dohányárusításra öt engedélyt. Ezenkívül engedélyt adott hét piaci mozgóárusnak is. Ezeket az iparigazolványokat olyan területre adta ki a Városi Tanáes, ahol az állami kiskereskedelem nem létesített üzleteket. A Vörös Csillag mozi átalakítási munkálata gyors ütemben folyik. Korszerű berendezésével és a 150 darab új székkel még szebbé, kényelmesebbé válik. E hónap végén adják át alsóváros dolgozóinak a nagy gondossággal berendezett 35 férőhelyes Földműves-utcai bölcsődét. A dolgozók gyermekei a bölcsődét reggel 6 órától este 6 óráig vehetik igénybe. Ez évben 100 darab tangóharmonikát, 80 darab hegedűt és 15 darab zongorát adtak el a Lenin-utcai Országos Kultúrcikk Kereskedelmi Vállalat árudájában. Sokan vannak, akik pengetős hangszereket — gitárt, mandolint, mandolát, bendzsót — vásárolnak. Egyre többször történik meg azonban az is, hogy naponta 10—12 darab rádiót vásárolnak a dolgozók ebben 1 az üzletben. I A Fáklya filmszínházban két új modern filmvetítő gépet szereltek fel, amelyeknek beszerzése 700.000 forintba került. Az új vetítőgépeket a Német Demokratikus Köztársaságtól szerezte be a Rafilm. Az új gépek üzembehelyezésével megjavult a vetített film élessége és hangja. Az új gépeknek könynyebb a kezelése és a tisztántartása is. Sok baj volt a régi nyomógombos mofém ironnal: törte a grafithegyet, hamar tönkrement. A lemezárugyár hozzáfogott az új minőségi irón sorozatgyártásához. November 20-ig mintegy 30.000 minőségi irónt készítettek és az év hátralévő ideje alatt további 40— 50.000 darabot gyártanak, A minőségi irón "Stadion* néven kerül forgalemba, t A Magyar Hydrológiai Társaság szdfeedi csoportja november 24-én délután 6 órakor a Műszaki és Tudományi Egyesületek Szövetségének előadótermében (Horváth Mihály-utca 3. szám) előadóülést tart. A Táncsics termelőszövetkezet tagsága 10 hold takarmányrépa földjükről 5000 mázsa répát takarítottak be. Ez az eredmény a szövetkezet növénytermelő brigádjának kiváló munkájáról tanúskodik. Bonn körül rövidesen minden útvonalat robbanókamrákkal látnak el — jelentette csütörtökön a "Stuttgartéi- Nachrichten* című polgári napilap. A lap hozzáfűzte: "A szövetségi köztársaság számos más stratégiai pontján már régebben foganatosítottak hasonló intézkedéseket*. * Pár t hirek Kérjük a titkár elvtársakat, hogy a Propaganda Anyag Terjesztő által már hetekkel ezelőtt megküldött "Nyilvántartás a pártoktatás résztvevőiről* című statisztikai ívet azonnal, kitöltve küldjék be az Agit.Prop. Osztályra, minthogy az elkészítés határideje e hó 15-én lejárt. Városi Pártbizottság Agit.-prop. osztály Mit kell tudni az /. Békekölcsön 5. nyereménysorsolásáról Az Első Békekölcsön ötödik nyereménysorsolása november 26-án, csütörtökön kezdődik és november 29-én, vasárnap fejeződik be Szegeden a Nemzeti Színházban. A négy napig tartó húzásokon 95.200 darab kötvényt nyereménnyel és több mint 75.000 darab kötvényt törlesztéssel sorsolnak ki. A nyeremények összege 38.9 millió forint, a törlesztéseké 15.3 millió forint, összesen tehát 54.2 millió forint kerül kifizetésre. Tekintettel arra, hogy a kötvények egy része fél és negyed kötvényekben került kiszolgáltatásra, a kifizetendő tételek száma meg fogja haladni a 300.000-et. Ennek a hatalmas nyereményösszegnek a kiűzetését az Országos Takarékpénztár fiókjai és az ország összes postahivatalai december 1-én, kedden reggel kezdik meg a hivatalos nyereményjegyzék alapján. A szegedi sorsolás hivatalos nyereményjegyzéke a sorsolás befejezése után, november 30-án, hétfőn készül el és még ugyanaznap szétküldésre kerül, hogy kedden az ország minden részébe eljusson a nyereménykifizető-helyekhez. A postahivatalok a 300—500 és 1000 forintos nyereményeket, valamint a 200 forintos törlesztéseket fizetik ki, r.z 5000 forintos és ennél nagyobbösszegü nyeremények az Országos Takarékpénztár fiókjaiban vehetők fel. Nagyobb munkahelyeken, az üzemi takarékpénztárak szintén beváltják a nyereménynyel, vagy törlesztéssel kisorsolt kötvényeket. Szegeden a sorsolás pénztára már az első húzási napot követő pénteken, november 27-én megkezdi a nyeremények kifizetését. Ez a nyereménypénztár a Szegedi Nemzeti Színháztól nem meszsze lévő Országos Takarékpénztárban fog működni. A sorsolásokon részyevők, amennyiben a kihúzott kötvényt bemutatják, itt azonnal felvehetik & nyeremény vagy törlesztés összegét. Az Országos Takarékpénztár minden előkészületet megtett, hogy a • nyeremény pénztáraknál a dolgozók a lehető leggyorsabban megkaphassák a pénzt. Minden kifizető pénztárnál, így az ország összes postahivatalaiban is, a nyerőnek módjában áll a nyereményt, illetve a kisorsolt törlesztést részben vagy egészben takarékbetétbe helyezni. Ebben az esetben pénze annak felhasználásáig még kamatozik is, vagy nyereménybetét esetén a negyedévenként tartandó sorsolásokon, nagy összeggel gyarapodhat. 1IEADASI marhámhoz társat keresek. Gyártelep u. 8 Beretka. Mószégeiő FAJTISZTA farkarkutya kölykök el. adók Borbáe u. 25. FOLD k'adó. Vadkerti tér 8. TANGOHARMONIKA, 80 büsezusos, több férfi ruha e«adó. Csongiádl sgt. 10. szám, FEKETE férfi télikabát perzsa nyakkal, feke'o gvapjú ö tény vasú as posztóhói mikádó elad) Petőfi Sándor sgt. 84 FI.ADÖ egy 2+l-es Orion rádió Megtekinthető vasárnap Sándor u. 23. fám, Viskl. F.OY 200 kg. hízott disznó eladó. Pásztor u 35. FGY gázrezsó eladó. Bocskay u. 1,'a. f'dszt. 3. HTRGERI csizma 42.es oladó. Dobó u. 20 rám, 5 LÓERŐS favágőmotort körfűrésszel veszek. Nagy Károly, Gotgojy u. 1. UJ fűrészporos ká'yha fűré-szporraj e'adó. Boross József u. 20. RiöRKABÁT alakítás W/H ás vizhalltfn fesléssci Csordás bőr-ruhakészítőnél. Szent Mikós u. 7 Felsőváro*. FLADÓ sez'on, ágynemű artóvni, bár. masezekrény, tükör, szabóaszta,|, Berzsenyi u. I la, I. 5. BEKÖLTÖZHETŐ házat vennék Szeged, Újszegeden, esetleg telepen vij'amos megá'ló közelében. Árva u. 12. em. HASZNÁLT ajtók, ablakok eutdók. Érr.eklödnl megyei bíróság. Portásánál ll.től 12 ig. NAGYOBBMÉRETÜ fűrészporos kályhákat keresünk megvételre. Hangszerkészítő VáHaiiat Szeged, Hétvezér u. 9. szám. SZEGEDT GAZMO mérlegképes, esetleg képesített könyvelői vizsgával és nagy pyakor'nttai rendelkező könyve, lót keres azonnali be'épésre. DIÓ recamié komód és as*'i| kémen Harmos asztalosnál, Szt. György u. 9. Értesítjük a Politikai Gazdaságtan. I. évfolyam hallgatóit, hogy a soron következő anyagból 1953. no vember 28-án, szombaton délután fél 3 órakor konferenciát tartunk, a Pártoktatók Házában. Pontos megjelenést kérünk. Értesítjük a Politikai Gazdaságtan II. évfolyam hallgatóit, hogy az első térfiakörből 1953. november 28-án, szombaton délután fél 3 órakor konferenciát tartunk az Építőipari Technikumban. Pontos megjelenést kérünk! Városi Pártbizottság Agit. Prop. Osztály Értesítjük a Bolsevik Párt Történet II. évfolyam propagandistáit, hogy- részükre 1953 november 28-án, szombaton délután 14 órakor az Építőipari Technikumban konferenciát tartunk. Pontos megjelenést kérünk! Értesítjük a Bolsevik Párt Történet III. évfolyam hallgatóit, hogy 1953 november 28-án, szombaton a konferenciavezetőkkel megbeszélt helyen és időben konferenciát tartunk az első témakörből. Értesítjük a Bolsevik Párt Történet II. és III. évfolyam propagandistáit, hogy részükre új útmutató érkezett. Kérjük, vegyék át a Pártoktatók Házában. Városi Pártbizottság 1953 NOVEMBER 24 KEDD RÁDIÓMŰSOR Olvasóink kérésére a rádió műsorát egy nappal előbb kö-öljük. Ma kedden például a szerdai nap műsorát közöljük. November 25. szerda Kossuth rádió 4.30 Hírek. 4.40 Regge-ji zene. 5.20 Lapszemle. 6 Falurádió 6.50 Torna, 7 Hírek, 7.10 Hanglemezek. 7.35 Énekkar. 11.30 Elbeszélés, 11.45 Fű. vószene. 12 Hírek, japszemle, 12.15 JutaiommiVor. 13 Klasszikus operettek, 14.15 IJtHn'i híradó. 14.40 llnngversenv gvermekeknek. 15.19 lfózve. ti és Londonból az angol-magyar v Fogatott rabdarugómérkőzésröl 17 óra 10 Vájasz levelekre, 17.25 Előadás, 18 15 Vá'asz hallgatók kér-lé. tőire, 18.30 TIz perc külpolitika. 19 I Moszkvai rádió összeállítása-, 20 Hf' rek, 20 10 Közvetítés labdantgómér. kőzésről, 22 Hírek, 22.20 Szórakoztn. Ió zene, 22.56 Szimfónikus zene 24 Hírek. Petőfi-rádió 6 Tornai, 6.10 Keringők, C.43 Lap. szemle, 7 Kisiskolások műsora, 7.35 Népj zenekar. 8 Harmonikaegyüttesek, 0.30 Hangverseny, 9.20 lapszemle 9 óra. 40 Daltanulás, 10 Hírek, 10.10 Vo nóenégyes, 10.30 Óvodások műsora. 11 Népi zene, 15 Operettrészletek. 13.40 Utinnp'ó részletek. 16 Nípdalok, 16 óra 30 Előadás. 16.40 Ifjúsági kóru. sok. 17.25 Előadás 17.40 Fi'mzenp. 18.20 Ének. 18.45 Spor híradó. J9 Zongora 19.25 Szimfónikus zene. 19 óra 30 Szív küldi. r Első Békekölcsön V. sorsolás Szegeden A NEM3ETI SZÍNHÁZBAN n. v rnber 26. csütörtök d. u. fél 4—7 óráig megnyitó és sorsolás 1953 november 27. péntek d. u. fél 4—7 óráig sorsolás. 1953 november 28. szombat d. u. fél 4—7 óráig sorsolás. 1953 november 29. vasárnap d. e. 9—12 óráig sorsolás. A sorsolás nyilvános! Szabad belépés! IDOJARASJELENTÉS Várható időjárás kedd esíig: Változó fe[hőzet, több helyen eső, havas, eső, hó. Időnként élénkebb észak. nyugatLészaki később északkeletire átforduló szél. A hfcméríéklet csökken Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Kedden reggel északkeleten minusz 2—mínusz 5, másho' mínusz 2—plusz 1, délben 4 —7 fok közölt. * A fűtés alapjául szolgáló várható nap; középhőmérséklet 0—p|usz 3 fok között. MOZI » Szabadság: Rlgojettó (november 25-ig). Vörös Csillag: Az előcsarnokban szerdán, szombaton óe vasárnap délelőtt 10-'ől este 9-íg, a többi napo. kon délután 2.töl este 9_ig fo'y alólagotsan híradóműsorok és kisfilmek. Fálcyal Csak ai papa meq ne tudja (november 25"ig). Az előadások háromnegyed 6 í-s 8 órakor kezdődnek a Szabadság, és Fáklya-moziban. SZÍNHÁZ . Este 7: Nem magánügy. József Attila bérlet (4). TAJ SZÍNHÁZ Pusztamérges: Vándordiák. MUZEUM Alföldi feslett parasztbútorok kl. állítás Fejlődéstörténeti k'allliás, Mö. ra Ferenc-emlékkiá|l[tás. Fehértó élű. világa kiállítás (Kultúrpalota, Roose welt tér)- hétfő kivételével mindennap délután 2 órától 6 óráig. A Mű. zeumi Képtár (Horváth Mihály u'cai (Ivegcearnok): hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 érától délután 2 óráig. KÖNYVTAR Somogyi: Délelőtt 10 órá'ól este 7 ig. (Könyvkö|ceönzéri: délután 2 tőj es e 6 óráig). Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideta: O vas terem: ICttő] 21 óráig, hé főn: 14.tői 2i óráig; vasárnap 9 tói 14 óráig Kölcsönzés • I2.-Ő1 20 órá'g; hé fűn 14 töl 20 óráig: vasár níin u ő 13 órá'g Járási Könyvtár (S"tálln kr' 54. sz.): Kö o öntés felnőtteknek szerda klvéte-ével minden hétköznap d n 4 tői este 7 óráig. Vasárnap délelőtt 9-12 óráig. Gorkij Könyvtár: Nyitvatartási Ide. Je: hétfő kedd, szerda;. péntek reg. gel 8 órától 12"ig, déudán 1-tűi fél 4 ig. csütörtökön, szombaton délelőtt 10-t öl 2"ig, délután O.trtl 7 óráig. Vasárnap 9—12 óráig. Képes híradó Klub egy bulgár termelőszövetkezetben A bulgáriai novozagorszki „K -nnov" termelőszövetkezet egyike a legszebb eredményt elérő csopor oknak. A termelőszövetkezet dolgozói munka utáni szabadidejüket jól berendezett klubban töltik el. Képünkön a klub mintaszerűen berendezett étterme látható. SPORT Bp. Kinizsi—Szegedi Honvéd 4:0 (3:0) A Szegedi Honvéd Já'ékvezelői tévedések miatt súlyos vereséget szen. vedett a Bp. Kinizsitől Budapesten. A Jálék szegedi támadásokkal kezdődött. Az erős széltől támogatott Bp. Kinizsi azonban fölénybe került. A 9. percben a felugró Palotait Fenyvesi szabálytalanul labdával együtt a há. lóba lökte (1:0). Három perc múlva; a Bp. Kinizsi Orosz révén újabb gólt éri el. A (gól után a szegedi csapat is vezett több szép támadást.. A 40. percben a Bp. Kinizsi Orosz révén lesgyajiúe helyzetbői belőtte a haj-, madik gólt. A szünet után JóiramúT változatos maradt továbbra I* ai játék. Az Sz. Honvéd sokat támadót:, azonban a csaltárok lövései pontatlanok voltak. A berejezés előtt egy perccel Márai belőtte a Bp Kinizsi negyedik gólját. Az Sz. Honvéd legjobbjai Mactaill, Ba.ráth és Rábai voltak. A második félidőben Böjtöe he'.yett beá]it Cso. bainak is voltak ló megmozdulásai. Az Sz. Honvéd a táblázat kilencedik helyén áJtj 20 pon'ital. NB. l-es eredmények: Csepeli Vasoa —Győri Vasas 4:2, Szombathelyi I.o. komotív—VL Sortex 3:1. ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK A MAGYAR LABDARUGÓ VÁLOGATOTTAT AZ ANGOLOK ELLEN A vasárnap es-te Londonba érkezett magyar válogatott labdarugók hétfőn délelőtt tártolták meg első edzésüket az angol fővárosban. Délelőtt. 10 óra. kor táreasgépkocaival mentek jáléko. saink a Fu| ham-pályára « borús idő. ben a szokásos bemelegítő gyakorta, lókkal kezdtek. Utána csapa trészekre oszlott a 18 já'ékoe s fo"ytatta a to. vábbi gyakorlatokat. Lelkesen, nagy kedvvei végezte el mindenki a maga edzés „adagját". A magyar csapattal egyidőben a Chelsea-pá'yán edzett az angol válogatott. T- tkoa Pál nézlo végig mozgásukat és megálllapította, hogy valamennyi angol játékos nagyszerűen képzett Iabdaru-gó, pompásan késelik a labdát, gyorsak, egyformán Jol lőnek Jobb és bajlabba). Hétfőn délután megtörtént a ma. gyar válogatott összeállítása a szer. dal mérkőzésre. E ezerint a svédek e'ien első félidőben szerepelt „olimpiai" csapat ]ép pályára az angolok ei-en a Wembley-stadionban: Grosjcs — Buzánszki Lóránt, Lan. tos — Bozcik, Zakariás — Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. * Hétfőn délelőtt Sebes Gusztáv és Barcs Sándor, a magyar küldöttség vezető; technikai megbeszéléseken vett részt S anley Böusnái. az Angol Itab. darugó Szövetség főtitkárinál Megállapodtak a cseréket il'etően. E szerint sérülés esetén kapust végig, me_ zőnyjá ékoet a 44 percig 'ehet csel rélni. * A magyalr labdarugó válogatottak hétfőn este színházban voltak, F-eeleien déleleött újabb edzést • tar anak a Fulhanrpá/yán, este mozilátogatás szerepel műsorukon. Kecskeméti Kinizsi—Sz. Petőfi 3:1 (1:0) A lé'ekfelenü] Játszó Sz. Petőfi megérdemelt vereséget szenvede t Kecskeméten. Góllövők: Szabó (2), Molnár, illetve Bánáti. A szeged; csa* patból Oerhalmi, Bitó és Bánáti nyújtott ©fogadható Játékot. Kőbányai Lokomotív—Szegedi Loko. motív 4:1 (2:0) A mindvégig nagy fölényben Játsző Kőbányai Lokomotív megérdemelten győzött n. ie'kesedés né'kül lá'szú Sz. Lokomo'Iv ellen. Góllövők: Szabadkai. Kovács Németh. Horváth. illetvo Becli-or (11'esbö;). A szegedi csapat. bó| csak Becker é« Korom Játszott Jól. NB. Il-es eredmények: Szolnoki ltok —Vasas Izzó 2:0. Orosházi Kinizsi— Bcsabaj Építők 3:2. Légierők—Ceglédi Ix>k. 4:0, Gyulai Építők—Makói Vesés 7:C, Rp. Szikra—Bp. E'űne 3:1, Va. eas Dinamó—Kiskunfélegyházi Vasas 2:1. A Megyei TSB határozata A Ceongrfldmegye; Testnevelési és Sport Bizottság fel'ebbvl efí b'zottsága Hegedűs Jenőt, n Szered! Lokomotív SK ve~e'űsé©i t"".|:H C o-»rri ' menye őse-©- lrbdai-"*ő ná'vá'áró' örökre kitotta és te'h'v va ©mp-nri —or trört. hogy e-.-n „en-'r 1je ó n-k érvén'* reere—©n. A T.r' o—> ív 6 ort. kör három eoro-,-6v©,keAű rhé-kő'é. sére szövetségi ellenőrt kü'd kl em nek ellenőrzésére a sportkör költségére. ^ Totó eredmények Anglia—Magyarország labdarugó mérkőzés végeredménye é,-, félidő eredménye nélkül: l 2, 1. x, 2. 2. x, •> o 1 -z "I . AZ EURÓPAI SAJTÓ AZ ANGOL. MAGYAR MERKOZÉSRÓL A november 25.1 angol-magyar válogatott labdarugó mérkőzés közeled, tével nemcsak az ango], de ez egész európai sajtó bő terjedelemben foglalkozik — amjnt írják — az európai labdarúgás elsőségét ojdöniő találkozóval. Az ango| ,.Observer<* írja: Az évszázad legnagyobb mérkűzé. eén a Wembley.ssadion csábítóan szép, sírna zöld gyepszőnyegén a labdarúgás igazi művészei mutatják be tökéletes tudásukt. A „Sunday Graphic" munkatársa a következőkben foglalta CPSZC véleményét: — Báj- a magyarok svédek e|leni Játéka fogyatékosságokat mutatott, mégis bátran á'ilí om hogy még ab. ban a formában ls sok éivona'beji nemzektözl válogatottnak egyenrangú a|lenfeje lett volna a magyar együttes. Az uruguayiaktói eltekintve a ma. gyar válogatott a legképzettebb együttes, ame'vet eddig valaha láttam. * A „Sunday Express* tudósítója írja: — Láttam a magyarok párizsi eazűmérközését ée ennek ellenére reméem, hogy Anglia legyőzi Wem. bleyben Európa legjobb csapaté* Nem akarom lebecsülni a tn'igyar Já_ tékosok tudását, do úgy képzelem, hogy idegessé teezi őket majd. hogv régi mestereikkel, a labdarúgás őshazájába n mérkőznek meg. A lámpa'áz teriiheti földre e'isőne't Wemb'ey. ben Puskást és társait. A „Sundy Pletorial'« ajigoi gfcözel. met remé|. A .Sunday Dispatch" ugyancsak nagy küzeleem után az angol labda, rugók győzelmében hisz. A francia lapok még mindig foglalkoznak a ma.gynr válogatott párizsi edzőmérközésével. A .,l'Humanité Dimanche'' a l«gna. gyobb dicsére hangján Ir a magyar válogatott JAékáról. különösen kiemel a Játékosok technikáját és erűn. létét. A „Libératlon"' ezerint a magyar támadósor a Vjllancourt ejjeni edző*-érkő-ésen megmutatta kiváló képességét. Az angoi válogatott ©len sem esély, leien a magyar együttes — újlapttja meg a lap. # A „Francé Soir'< tudőei'óla azt Jór roija hogy a magyar csatársor r.apv feltadat e é állítja Londonban az angoi védelmet. A csehszlovák lapok nagy remé. nyeket fűznek a) magyar labdarugó válogatott Londoni szerepléséhez Részletesen ismer etlk o magya* ]al>I darugás eimu!t években ojért ered ményejt. Budapest középiskolai válogatott— Szeged középiskolai válogatott 2:1 (2:1) Az egyeéneeebb budapesti középis kolai váogatott megérdemetten pyír zöt' a szegedjeit ellen, akik ©e n tudták kthas-ná'nl az erős há'szo'ef és h ány-ott a cnapatbó' a Jő összjáték. oei MAGV ARORSf A 3 (>,» >: i. ii, ospiiet Keete. . , ,,r ZOMBORI IAN0S szerkeszti e szei kesztöülzottság oterkesztöség: Szeged Lenin a 11 Telefon, 35-35 és 40-80 Kiadóhivatalt Szggert Klauzál lér 8. Telefon: 31—13 fis 35*00 Csongrárimegyel Nvonidslpsn Vállalat Szeged i Felelős vezető: Vtncze György ' |