Délmagyarország, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-07 / 262. szám

dílmugybrorszag SZOMBAT, 1953 NOVEMBER 7. A Nagv OktAher után A szegedi munkásság 1919-es hősies harca a szocialista haza védelmében A NAGY OKTÓBERI Szocialista Forradalom minőségi változást idézett elő Szeged munkásmozgalmának menetében is. Október nagy példája forradalmi harcra lelkesítette városunk dolgozóit. E harcot a győztes orosz proletárforradalom magyarországi kisugárzásának hatására létrejött Magyarországi Kommunista Párt irányította. Az orosz proletáriátus győzelmének tanulsága, a magyar kommunisták forradalmi nevelő és szervező munkája nyomán Szeged dolgozói a várost megszálló, francia imperialisták terrorista diktatúrája idején is öntudatosan harcoltak a proletárdiktatúráért, a dicsőséges magyar Tanácsköztársaság védelmében. 1919 március 21-én az addig elnyomott, történelme során mérhetetlen sok szenvedést átélt magyar nép kezébe ragadta a hatalmat. Ebben az időben magasra csapott a forradalmi hullám Európában. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására Bajorországban kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Münchenben, Hamburgban fegyveres harcokat vív a proletáriátus, a tőke megdöntésének forradalmi útját járva. Az antant Imperialistái megdöbbentek; maximális tőkés profitjuk biztosításának előfeltételét, politikai uralmukat fenyegette a szovjet köztársaság létrejöttéből hatalmas forradalmi lendületet, erőt merítő nyugati munkásmozgalom. Éppen ezért a nemzetközi ellenforradalom vezérkara, a párizsi „békekonferencia" négyes tanácsa hozzálátott, hogy eltiporja a dolgozók uralmát Oroszországban és Magyarországon, kiszélesítse a Szovjetorosz Köztársaság ellen már korábban megkezdett intervenciót. Ennek egyik feltétele a magyar proletárdiktatúra megdöntése volt. A „békekonferencia" résztvevői kiadták az utasítást cseh burzsoá és román bojár csatlósaiknak a magyar Tanácsköztársaság leverésére. A magyar proletáriátus az imperialista támadásra fegyverrel a kézben válaszolt és a legnagyobb lelkesedéssel kelt fel a szocialista haza védelmében a dolgozók hatalmáért, tz ország függetlenségéért, a szabadságért. A munkások és parasztok százezreit lelkesítette a leghősiesebb önfeláldozásra az a tudat, hogy igazságos, jogos háborút vívnak a dolgozók felszabadulásáért, jólétéért, boldogabb jövőjéért és a kizsákmányolók, rabszolgatartók, népnyúzók megsemmisítéséért. Diadalról diadalra haladva szorítja ki az ország területéről a Vörös Hadsereg az imperialisták által felszerelt és vezetett, túlerőben lévő cseh rablókat, fényes győzelmekkel Igazolva, hogy a szabadságért küzdő nép ereje legyőzhetetlen. A magyar Vörös Hadsereg május-júniusi diadalútja a szocialista haza védelmében a nemzeti függetlenséget biztosított i. de ugyanakkor szerves része y-.lt a világméretekben folyó szent, igazságos, rabló imperializmus ellen felszabadító harcoknak, tehát szolgálta a nemzeti és nemzetközi haladás ügyét. . A nemzeti és nemzetközi haladást a szocialista haza védelmében egyesítő hősi küzdelemből azok a magyar proletárok is kivették részüket, aitiit az antant imperialisták megszállása alatt lévő területen — a megszállás folytán a T anácskoztál saságtól elszakítva — C.tek. Ragyogó példáját adták ennek a francia imperialisták parancsuralmi. alatt sínylődő szegedi munkások. A franciák Szeged környékén gyarmati csapatokat vontak össze (kb. 40 000 fő), hogy az igazságtalan háborúra akadálytalanul felhasználható alakufa tokkal vérbefojtsók a Tanácsköztárv: ságot. A magyar proletárallamot hatalmas erővel készültek megrohanni a francia imperialisták Szegei kornyékéről a cseh és urnán csatlósok csúfos kudarca után. A Mmadásra azonban nem került sor. A szegedi munkások 1919 júniusában hatalmas politikai sztrájkkal lehetetlenné tették a francia imperialisták és a védőszárnyaik alatt, a véreskezű Horthy Miklós vezetésévei szervezett néhány ezer, a társadalom söpredékéből álló fehér „hadsereg" jól előkészített, a budapesti és a Duna—Tisza-közi belső ellenforradalmi akciókkal párhuzamosan végrehajtandó .túlsó támadását. E GÁLÁD TERVNEK a júniusban történő megvalósítását akadályozták meg Szeged hős p-oletárjai. A szegecli munkások erajéc megsokszorozta az E. tudat, hogy a dolgozók szabadságát, anyagi és kulturális felemelkedését biztosító p'roletárhaza, a magyar nép évszázados szabadságharcai legnagyszerűbb gyümölcsének megsemmisítésére, ezen keresztül az egész világ dolgozóinak gúsbakötésére törő ellenforradalom erői ellen küzdenek. Amikor a magyar Vörös Hadsereg olyan ragyogó küzdelmet vívott az angol-amerikai-francia imperialisták cseh és román zso'.doscsapatai ellen, a szegedi munkások nem nézhették tétlenül, mint készül tőrt döfni hátulról a reakció a magyar proletárdiktatúra hátába; a politikai sztrájk fegyverét ragadták kézbe és ezzel siettek a szocialista haza védelmére. A szegedi munkások csaknem három hétig (június 6—június 23) állották a hősies harcot. A sztrájk következtében megbénult a város élete. A magyar nép elleni irtóháborúra szánt „fehér hadsereget" Horthyék nem tudták összetoborozni a tervezett időpontra. A munkások megtámadták a toborzóbizottságok irodáit, megzavarták és szétkergették a toborzógyűléseket az alsóvárosi „népkörben", ahol páter Zadravetz próbálta a kulákokat minden ékesszólásának latbavetésével beszervezni. A sztrájkoló munkások letépdesték és sárral mázolták be a toborzóplakátokat, és minden eszközzel akadályozták a „nemzeti hadsereg" szervezését. Gömbös Gyula, a Szegeden székelő ellenforradalmi „kormány" „hadügyi államtitkára" elkeseredett dühvel beszél a munkások ellenállásáról és fokozott terrort követel a „belügyminisztertől", „megfelelő intézkedéseket" követel. A „MEGFELELŐ INTÉZKEDÉSEK" nem is hiányoztak: Szeged népére ezekben a napokban a fehér terror bandit.izmusának minden rémsége rászakadt. A társadalom söpredékéből összeverődött Horthy-féle tiszti századok és a francia gyarmati csapatok példátlan kegyetlenséggel léptek fel a munkások ellen. Szuronnyal, puskával támadtak a sztrájkoló munkásnőkre és ifjúmunkásokra és megsebesítették, félholtra verték őket. A fehér terror vadállati módszereit Szegeden ültették át először a gyakorlatba Horthy banditái. A Prónay- és Ostenburg-századok véres és irtózatos kegyetlenkedéseiket a Madách-utcai iskola pincéjétfen hajtották végre s Szokat a munkásokat, akiket oda behurcoltak, a legbarbárabb kínzások után kivégezték. A SZEGEDI MUNKASOK háromhetes hősi harca nemcsak a fehér terror „hadseregének" szervezését akadályozta meg, hanem lekötötte a Szegeden állomásozó gyarmati imperialista csapatok ereiét is. 4000 ember sztrájkmozgalma, politikai harca lehetetlenné tette a közüzemek működését; a legnagyobb zavar uralkodott a városban s ugyanakkor a munkásság nagyszerű lendülete elsöpréssel fenyegette a franciák oltalma alatt szervezkedő ellenforradalmi „kormányt" és néhány ezer főnyi csapatát. A francia gyarmati gyalogságot az erőszakra tömegakcióval válaszoló szegedi munkások leverésére és megbénítására kellett mozgósítani. Szeged proletárjai hihetetlen lelkesedéssel és harcos elszántsággal kiáltották ki az általános sztrájkot; de nemcsak abban jutott kifejezésre a Tanácsköztársaság iránti hűségük, hogy a munkabeszüntetéssel légüres térbe állították az ellenforradalmi „kormányt", hanem abban is, hogy a jelvényes, vörös szekfűs büszke munkások a sztrájk ideje alatt tanúsított magatartásukban is megmutatták az ellenforradalom gyáva vitézeinek igazi érzéseiket és szembeszálltak a tehetetlen dühtől tajtékzó fehér tisztekkel és imperialista támogatóikkal. Június 17-én több ezer főnyi yöxöskokár.dás tom^g yosult.fel.a. Széchenyi-térre és a Stefánia-sétányra. Hatalmas tüntetés volt ez a fehér terroristák és a francia imperialisták ellen, az első magyar proletárdiktatúra mellett. A Vörös Hadsereg diadalútjának híre adott óriási elszántságot a szegedi proletároknak s erőt arra, hogy ellenálljanak a lovas szuronyrohamot vezető szpáhi századnak s csak akkor oszoljanak szét, amikor Horthy banditái a tömegbe lőttek s munkásvér folyt a Tiszaparton. A sebesültek és az ekkor letartóztatottak száma ismeretlen. A szegedi proletárok ezen nagyszerű antiimperialista harca világosan mutatta a szegedi munkások forradalmi elszántságát s azt, hogy a szabadságért küzdő nép magasztos céltól megsokszorozott ere.ie áttöri a terror legbrutálisabb korlátjait is és magasra emeli a világszabadság vörös lobogóját. A FRANCIA IMPERIALISTÁIÉ kénytelenek voltak megállapítani, hogy szó sem lehet a gyarmati csapatok Tanácsköztársaság elleni támadásáról, amikor a kiindulási bázis. Szeged munkásságában enynyi forradalmi energia van felhalmozva. Tisztában voltak vele, hogy mihelyst nem volna több tízezer néger szurony a városban, nyomban magasra csapna a szegedi munkások szabadságharcának hulláma és elsöpörné a fehér ellenforradalmat. Júniusban & szörnyű nyomás ellenére is olyan erővel tört felszínre a szegedi proletárok békeharca, hogy csak a magyar és nemzetközi ellenforradalom összes, hirtelenében mozgósítható erejének koncentrálásával tudtak „rendet, és nyugalmat" teremteni, de amclv csak felszínes volt és a hamu alatt tovább izzott a parázs, készen arra. hogy ismét magasan lobogva törjön felszínre, — ha a nyomás engedne — a szabadságért, a szocialista hazáért folyó harc tüzének lángja. A francia imperialisták a sztrájk alkalmával 500 szegedi munkást tartóztattak le. A letartóztatotta kat félholtra verték vagy agyonkínozták, jórészüket pedig kihurcolták a francia gyarmatokra, Algírba, Tuniszba, vagy Cayanne-be. A nemzetközi tőke e minden emberiséget megcsúfoló lépésével is bebizonyította, hogy a legaljasabb eszközöket is megragadja maximális profitjának biztosítása érdekében. Mert hisz arról volt szó, hogy a szocialista haza védelmében felkelt szegedi proletárok éppen a legnagyobb tőkés profit elérésére szolgáló, gyalázatos imperialista tervek keresztülvitelét akadályozták. A francia imperialista • burzsoá-kormány alávaló gaztette volt, hogy Cayenne-ben és egyéb gyarmatokon szenvedtek és pusztultak el az 1919-ben elítélt és jogtalanul elhurcolt szegedi proletárok. Szeged munkásnépe kegyelettel megőrizte az 1919-es hősi harcok e mártírjainak emlékét és erőt merített a későbbi küzdelmekhez, önfeláldozó hazaszeretetükből. HABAR A SZEGEDI MUNKÁSSÁG 1919 júniusában lefolyt, a hősies önfeláldozás, az igazi hazafiság ragyogó példáját szolgáltató békeharcát az erőszak letörte, mégsem volt az hiábavaló. A szegedi munkások vérének hullása, az elhurcoltak gyí.rmatokon bekövetkezet mártírhalála a proletárhaza védelmének jegyében történt; szolgálta tehát a magyar nép szabadságharcának ügyét, de ezen keresztül a világproletáriátus ügyét is, mert hozzájárult a Tanácsköztársaság még egy hónapi fennmaradásához és így a Szovjetorosz Köztársaság tehermentesítéséhez. A nemzeti és nemzetközi haladás ügyét kapcsolta.' tehát össze a szegedi munkásság, amikor a magyar Tanácsköztársaság védelmében harcot indított a reakció ellen. A szegedi proletárok hősies harcának, a magyar Vörös Hadsereg nagyszerű küzdelmeinek, a proletár hazaszeretet e gyönyörű megnyilvánulásainak dicső emléke szüntelenül lelkesít bennünket a második, legyőzhetetlen proletárhatalom, szabad hazánk további erősítésében, a szocializmus építésében, békénk megvédésében Gaál Endre egyetemi tanársegéd, a Szegedi Történeti Intézet „Szeged története" munkaközösségének TÓTH ÁRPÁD TTuszonöt évvel ezelőtt, negyvenkéléves korúban, tüdöbajban halt meg, akkor, amikor hazánkban az ellenforradalom minden áron hosszú időre igyekezett berendezkedni. Nyugati tőkésektől koldult kölcsönökkel, hazaárulással, a szociáldemokrácia lekenyerezésével, a kommunisták üldözésével akarla megszilárdítani idegen szuronyolckal, vérbirásággal szerzett hatalmát. A beteg költő nem sokkal halála elölt igy ír egy szomorú estén, amikor a napi hivatalnok-robotból fáradtan tér haza s a reménytelen, nyomasztó, láncokba vert világ elől a mindent feledtető álomba készül menekülni: Ml haszna, hogy papírt már |ó egypárat Beírtam? Bo|ygo>t ra/iuk bd) fezem A tollra d5;ve. mint boira a táradt Vándor, ki havas pusztaion megyen Mi haszna? A scJ< téveteg barázdán Hova Ju oltam? Ys ki Jött velem? Szelíd dt'om tenézl a garázdán Káromkodó és nyers dalú je.en Majd jó a Kor, amelynek visszadöbben Felénk szive . . Aludjunk vagy száz évet csöndben át.. , Ez a csendes elkeseredettség, saját művészetének értelmét nem találó fáradt elernyedés, kietlen lárstalanság, a „garázdán károm kodó" jelentől való tehetetlen elfordulás, az embert, a művészt igazán megértő, talán csak századok múlva bekövetkező világnak az eljövetelében való reménykedés jellemzi a magyar költőt ebben a korbant József Attila más hangon szól ekkor1 Mi az oka hát, hogy Tóth Árpád idáig jutottf Ki ez a szépszavú magyar költő, aki a reménytelenség hangjain tud csak megszólalni és nem emeli fel szavát harcosan a zsarnokság, az embertelenség elleni — Egyáltalán van-e jogunk számonkérni Tóth Árpádtól a liarrosságotT /gyermekkorát Debrecenben tőttölte, a lomha, rideg „kulákráros" nyomasztó levegőjében, ahol apja. a tehetséges szobrászművész birkózott a kor Ízléstelenségével és a „civis-vdros" művészi törekvéseken csúfolodó közönyösségével. Gyermekkorának emlékeit elsötétítette ez a világ, a művész-apa szégyene és sikertelensége. a sivár diákélet és a lappangó betegség. Egyetlen biztató kilátás, amelyik falán pillanatnyilag minden vágyát kielégítené, az, hogy bár az egyetemen betegsége miatt a fanári diplomát nem szerezhette meg, mint költőt legalább elismerik: az ország akkor legjelentősebb folyóirata, a „Nyugat" közli verseit. Ezek a versek az akkori Magyarországon, a kapitalista társadalomban örömre, szeretetre, nyugalomra, boldogságra hiába vágyó ifjú mély fájdalmát szólaltatják meg finom, csiszolt formában. Az egyiknek a címe „Sóhaj", a másiké „őszi alkonyat", a harmadiké „Este a temetőn", a negyediké „Evokáció egy csillaghoz". Elárulják a cimek az ifjú lelkivilágának tartalmát, melyet a nyomasztó kor szüleit le és kényszerít mclankólikus hangulatú, halállal és reménytelenséggel rokon tárgyak felé. A művész azonban itt is figyelemre méltót alkotott s ahogy az első imperialista világháború az első álhazafias, frázisokkal és ostoba reményekkel népet vakitó esztendeje után fokozatosan megmutatja magát igazi valóságában és létrehozójának, a kizsákmányoló rendnek a hazugságait, — úgy lép ki a maga csendes, finom hangján bezárkózotlságából, a görög, keleti, temetői, őszi témákból és hangulatokból fokonként Tóth Árpád költészete is. Már 1913-ban megsejtette. hogy „vemhes az idő új honfoglalással", most a tömegek bél:evágyárai, Ady Endrével, Babits Mihállyal együtt harcol a háború, a vérontás ellen. Ez a háborúellenes „harc" természetesen a szónak nem olyan értelmében harc, mint Adynál. Mint ahogy akkor élö ivóink legtöbbje, Tóth Árpád sem »í imperialista háború ellen, emeli fel szavát, hanem — nagyrészt a háborús cenzúra miatt — általában a humanizmus nevében a háború és a vérontás, mint szerencsétlenség ellen. Azonban akkor ez' is tett volt a béke, a magyarság, az emberiség érdekében: nem vállalta a közösséget a háborút dicsőítősoviniszta, kormánybércnc „költészettel". Burkolt, távoli tiltakozásai közül legerősebben 1916-ban, IV. Károly trónraléptekor ad hangot n. magyar tömegek sürgető békevágyánalc. Az „ifjú cézár"-hoz, aki a. háborút jelképező véres, végzetes harci paripát továbbhajtja, igy ir: Kiirt kurrog s a dühödt dob levegőt . . repeszt, Am tutzug ama néma J a j, Mely a földek a|ól fe|bo-sog és setét Rezgő ével a lég meg'e)ik és a fül És a tesi myr.ád pórusa ha|lJa mindElhullt ifjak örök jajátI Eltöl fogra egyre erősödik hangja, költői képeinek konkrétsága. Nyelve is változást mutat s a búsongó panaszokból vádoló szemrehányás. majd harcos kiállás lesz, ha csak egy rövid pillanatra is. J?z a nagy pillanat a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának ideje. A „Nyugat" 1919. áprilisi számában megjelenik Tóth Arpdd két verse: „Március" és „Az új isten". A szelíd, cscndeshangú költő egyszerre megérzi a forradalmi tavaszban feszülő nagyszerű erőket, megérti a halált megremegtető élet ellenállhatatlan diadalát, az életért harcbainduló tömegeket: „Gyár 1 munkás is mozdul: karjait, A nagy vézna gyárkéményeket kinyújtja, Beszippantja a távol illatot És mámoros, gyuladt dalokba kezd." Megérti magát a forradalmat és megérti ugyanakkor a multat, mely bilincsbe verte a világot, az életet, őt magát, a költőt is, és amelynek rothadó nagy testére „már kiültek Félelmes , és aranyló hullafoltok ...". Örömmel énekli az új proletár-isten diadalát és kéri, hogy formálja át a „sáros, bűnös, ócska bolygót; Mit elrontott sok régi úri isten". Annak ellenére, hogy a forradalmai régi költői képeihez hasonlóan, mint valami istent jeleníti meg, nem valami elvont forradalmi eszméről ir. A „Piros Keletről a sápadt Nyugatnak" tartó forradalomról beszél, melynek vörös árnya átvetődik az óceánon a Fehér Ház falára. Ez az Októberi Szocialista Forradalom, a „diadalmas vörös lüktetés", és belesimul „A kicsiny, árva magyar jaj-patak A messzezengő moszkvai árba, mely tisztára mossa a világot.. Erről a tetőpontról, ahova a korábbi versek alapján nemvárt biztonsággal lép fel Tóth Árpád, megdöbbentő a visszaesés. A cenzúra törli „Az új isten"-t a megjelenő kötelekből, a „hivatalos irodalomtörténet" pedig siet összemosni a fiatalon irt dekadens Tóth Árpád-verseket a Tanácsköztársaság bukása után, a fehér terror és a fasizmus hatalomra vergődése idején, az újra, a beteg költő számára még kiláidstalanabbul embert-nyomoritó korban született versek mélységes emberi fájdalmával, hogy kijelenthesse: a szelíd, melankólikus hangulatok, a magány és a szomorúság monoton, bár csiszolt hangú énekese csupán Tóth Árpád. Pedig a forradalom utáni Tóth Árpád-líra nem azonos a háború előttivel. A történelem nagy tanulsága színezi át — ha néha már csak messziről is — azt a megtört, fáradt, félve reményeket álmodó költészetet, amely ekkor Tóth Árpád tollából fakad. A nagy zuhanás nem tudottmás tanulságot adni számára és összetörte a bátortalanul induló és egyszer az életen végre diadalmaskodni akaró költőt. lVTe kérjük töle számon a har^ " col, ami Adynak, József Attilának lényege. Nagy művésze i olt a versnek. Legyen mestere a költői műgondban mai, fiatal, költőinknek. A legkiválóbb műfordítónk volt. Legyen példaképe műfordítóinknak. Megtört alakja legyen örök vád a fojtogató imperializmus művészet ellenessége ellen. .„-,. - iUGSAüY, JÚZSER '•-J —• -—a* . •