Délmagyarország, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-03 / 206. szám

csütörtök, 1953 szeptember 3. 5 MEGJEGYZÉSEK JledL CpEimie cApám eUnű kötteniÉtiylraL cJz irodaiam — a proletár­munka része — a valóságot tük­rözi különleges eszközökkel, a többi között költői képekkel is. A szépirodalom éppen különleges for­mája •— szerkezet, cselekmény, nyelv, versforma — következté­ben a költői képek képzeletmeg­mozgató, láttató dinamikus volta miatt az ábrázolt valóságot min­den tudományos leírásnál, közlés­nél életteljesebben, hitelesebben, színesebben, izgalmasabban, szeb­ben tudja az olvasó elé tárni. Ez­ért tartjuk eleven erőnek, amely megindítja az olvasó tömegek ér­zelmi világát, formálja jellemét, neveli, tettre serkenti. Egy-egy jol­sikerült regény, dráma — mint Zsdanov elvtárs mondta — felér egy megnyert csatával. Sokszor merül fel bennünk, hogy a szegedi író vájjon eleget tesz-e a fentiek szerinti igen fontos hivatá­sának. Az ő írásműve — dráma, elbeszélés, költemény — magán viseli-e a szépirodalom minden je­gyét, amelyek nélkül a szépiroda­lom elveszíti varázsát, nevelő- és hajtóerejét? A szegedi és szegedvi­déki író már hét éve abban a szeren­csés helyzetben van, hogy folyó­iratban megjelenhetnek sikerült írásai, a Tiszatáj~ban. Ez év ele­jétől pedig a szegedi írócsoport ne­velési osztálya segíti kibontakozni a tehetséges kezdőket. OrizátjLzrrit (.eloltód& kér dés: az új magyar irodalom alko­tásai érdekesek-e, szépek-e, az ol­vasó érdeklődéssel, izgalommal tudja-e őket olvasni? Persze első­sorban nem ez és nem csak ez dönti el az alkotás jóságát, de enélkül a sajátság nélkül csonka az alkotás és nem kell az olvasónak sem. Szép-e, érdekes-e hát a leg­több, egyébként jó írásmű? Bizony az utóbbi évek sok irodalmi alko­tása megbukik ezen a vizsgán. Lehet, hogy igazságot ábrázol, po­zitív hőst mozgat, a születő új vo­násait ragadja meg, de formájából hiányoznak azok a vonások, ame­lyek az egész művet érdekessé te­szik. Ezek az írói alkotások nem is töltik be az igazi szocialista szép­irodalom szerepét, inditó-, mozga­tó-, sodró-, cselekedtető erejük mérsékelt. Az Írószövetség szegedi cso­portja törekszik arra, hogy a Ti­szatáj-ban mennél színvonalasabb, művészibb verseket, elbeszéléseket, drámákat közöljön s kerülje . a szürke, kevéssé érdekes és kevésbé szép alkotásokat. Ebből és elsősorban ebből a szempontból kiemeltünk a folyó­irat ezévi 3. számából egy hosszabb költeményt, Lődi Ferenc Apárn című művét. Anélkül, hogy a vers sokoldalú és teljes bírálatára gon­dolnánk (ezt talán majd vitaestje­vetünk vele kapcsolatban néhány — esetleg vitaindító — kérdést, amely az érdekesség, vagy laposság, szürkeség tekintetében szólna rola Az Apám terjedelmes vers (552 — 10—11 szótagú sor). A nyolcso­ros szakaszolás külső fegyelme­zettsége jól vezeti bele az olvasót a terjedelmes mű nehézségeibe, az általában könnyedén gördülő jam­busok biztosítják az érdeklődés fel­keltését. Szerkezeti tagolását két­féle csillagjelzéssel oldja meg, amely érthető ugyan, de nem a legvilágosabb megoldás. A mű leíró vers s már maga ez a körülmény — ekkora terjedelem esetében — komoly nehézségeket, rejt magában. Végtelen könnyed­ségre, az érzések, emberi vonások sokrétűségének kifejezésére alkal­mas költői gazdagságra, a művé­szi eszközök nagy tárházára van szüksége a költőnek ahhoz, hogy a mű elejétől végig érdekes, szinte izgalmas legyen, hogy ne lehessen letenni a kézből. Nos hát Lődi Fe­renc műve általában véve érdekes, részleteiben kevésbbé. Hogy ez így van — ismételjük —, bizonyos te­kintetben független az írótól, mert ez a műfaj nehézsége. De, hogy harcolt a műfajadta ilyentermé­szetű nehézség ellen, annak nem egy nyomára rábukkanunk (ahol lehetséges, az apa tulajdonságait azonnal kurtább, vagy kissé hosz­szasabb cselekménnyel igazolja, vagyis epikussá teszi). Leírás, epi­kus foszlányok és lírai sorok vált­ják tehát egymást. Lődinek mind-" háromban vannak igen sikerült so­rai (amit részletesebb elemzés majd ki is mutat). De a mozaik­szerűség azért változatlanul fenn­áll, ami meg-megtöri az érdekes­séget. (VatL azonban a műfajne­hézségen kívül ennek a műnek, en­nek az életrajznak más nehézsége is. Ez pedig az, hogy az alkotás fantáziában megkötött, mert megköti a — valóság. Lődi Árpád ládagyári munkás életéhez költő fia semmit hozzá nem tehet. Kép­zelőerejét kénytelen kordában tar­tani, mert Lődi, a költő — igen helyesen — a puszta valóságot akarja megírni s írta is meg. Maga a téma tehát nem egy helyen — megváltoztathatatlanul — nem eléggé érdekes. A téma! Itt aztán szólni lehet arról is, hogy ezt a — főleg a felszabadulás előtti — szürke témát érdekessé tehetné a költő, ha akarná, vagy éppen si­várságában, kissé egyhangú tipikus munkássorsvoltában akarja-e meg­hagyni. Erre majd feleljen a költő. A mű tartalma, vagyis eszmei­politikai mondanivalója világos. Ez komoly értéke a műnek. Fokozza, élezi az eszmei tartalmat a jónak mondható szerkezeti megoldás, a keret, amely egyben az olvasó előtt a témaválasztást is megindo­Krónika (wvwvwmwwvwwwww vvvvvvvy\yvvyvvwvwvv?ftvwwvvv,\*vvvv»»» mekkorától kezdve merő szenvedé­sen, kiuzsorázáson ment keresztül, megtalálta a helyét az új társadal­mi rendben s úgy szereti ma a munkáját, hogy betegen sem marad otthon, hiszen várja a brigád. Ez eszmélteti a fiát, s ez ad okot rá, hogy megírja életét. ci otri indítáia — a beteg apa makacs és menni akar r.z üzembe — reális, eléggé érdekes i3, bár teljesen magánügy, de ex­pozíciónak jó. Ezután öt — csillag­gal elválasztott — részben végig­néz apja életén, amely tipikus munkássors, de amelyet sok egyéni szál — főleg költőfiával való kap­csolatok sora — tesz egyénivé. Ér­dekesség, olvasmányosság tekinte­tében ez az öt rész nem egyforma értékű. Az első részben kitűnő, amit a kocsmázó munkásokkal kapcsolat­ban az értük küldött gyermekek­ről mond. De a mű 14—15. vers­szaka már nem ilyen érdekes. A részeges kútásó-nagyapjáról mon­dottak megint jók. A galambász­história túlzottan sűrített volta miatt nem tetszik. Annál inkább a fiú úszása a kubikgödörben, s ennek következményei. Ez a mű egyik legszebb, legérdekesebb, leg­művészibb része. Ennek megoldása igen jó. Érdekes és igaz. Az apa ajkáról a hangok. retteg fiáért, de büszke is: a gyön- | \ nagy, fehérmas. ge gyermek erősebb a halálnál! Jó t nis Marika orvos sze. az is, hogy az apa átlát a szitán..' relne lenni. rz Az első nap az iskolában A Mérei_ufaai álta­lános iskola első osz­tályában figyelnek a gyerekek. — Színdarabot ját szunk, jó? — ké'dezl a tanítónéni és végig­járlatja tekintetét a: apróságokon., — Ki tud nekünk egy t:é\< verset szavalni? — folytatja. Misán Györgyi már jön is előre. Megáll a dobogó elölt, meg• fogja kél szélen csöpp kis szoknyáját, meg­hajol. Minden szem öt nézi. Várják sza_ vaü. A kis Györgyi kedves versikél mond. Elmeséli, mily fur­csa, szokatlan az első nap az iskolában. Nem tudják mit kell tenni, hogyan kell vi­selkedni, de azért mégis nagyon jó itt• — Mennyi lány van! — kiált fel lelkesen és társai ragyogó sze­mébe néz. TJtána Be­nedeczker Marika éne. kel. Vidáman szállnak In ken és a folyóirat hasábjain), fel- kolja. Egy munkásember, aki gyer­Ez a kis részlet azt bizonyítja, hogy Lődi kitűnően tud epikát írni, ha nem filozofál, nem magya­ráz, feleslegesen nem sűrít (ami pe­dig gyakori hibája). Megrázó eb­ben az 1. részben még az apa le­ütésének elbeszélése is, bár ez a végén — esik. A 2. rész szürke. Az olvasó belső szemléletében ebből egyetlen kép­foszlány marad meg: ahogy a kór­ház előtt fiától búcsúzik a katona­apa. A. 3. rész sem eléggé érdekes. Annál jobb a 4. Apja ülnök a sze­gedi összeesküvők perében. Kitűnő a töltőtoll-szimbolum. Kár, hogy,— talán kellő átgondolás híján — bizonyos egyéni bosszú érződik az apában, amit fokoz a költő, Ezt nem tudta tipizálni. Érdekes és mozgalmas a kissé idillikus 5. rész. * A befejezés jól zárja be a kört. CQjöoid öiiztg.tzíuiL: Lödi müve — a témában és a vegyes műfajban rejlő alapvető nehézsé­gek, valamint a filozofálás, a túl­sűrítés és a helyenkinti mérsékelt műgond miatt — részleteiben csak részben felel meg az érdekesség követelményeinek. Nem akarja ez a megállapítás a mű sok értékét vitatni. Bizonyára sokan szeretettel olvasták. Jó volna, ha az olvasók megírnák véleményüket. Ez is szolgálná Lődi és a szegedi iroda­lom további fejlődését is. i Somfai László relne lenni. Zányi Andorné, a tanítóné. ni mosolyog. — Előbb úttörő leszel! — néz rá meleg szeretettel. — Az nagyon jó lesz, szép nyakkendőt is kapok! — örül a kislány. — Csak ak­kor, ha jó leszel és megtanulod a leckét. A nyakkendőt ki kell érdemelni- — vála­szol Zányi elvtársnö. — Segítsétek, szeres­sétek egymást! Mi­lyennek kell lennie ai úttörőnek? — fordul az osztály felé. — Jó. vak! — kiáltják teli torokból és egymás­ra néznek. Mikor he. lyére siet a kis Ma_ tika. tapsolnak a ke­zecskék. — Szép mesét mon­dok nektek! — szólal meg a tanít'mini és kinyitja a nagy fe­hér neylon táskáját, — Van ám ebbe vala­mi! — mondja titok­zatosan. A gyerekek előre nyújtják nya­kukat. úgy figyelnek. A kíváncsiság kiül a szemekre. Meglepet­ten nézik az előkerülő habáknt. — Ez a sze­gényasszony. — mu­tatja fel az egyiket Zányi Andorné. — Ez pedig a szegény­asszony kakasa. — emel a magasba egy fekete kakast, nagy piros taréllyat. — Ez a gonosz császár. Az elsősök szakérte, lemmel vizsgálják o bábúkat• Tágranyilt szemmel kísérik a ta­nílónéni minden moz_ dulatát. A mese érde­kes. A szőke, barna fürtű fejecskék ol­dalra hajolnak és a gyerekek elmerülnek a történet hallgatásá­ban. Együtt éreznek a szegény asszonnyal és az ő fekete kakas­kájával. Ijedten tekin. tenek a császárra, mi­kor elfogatja a kis kakast és harag pirja • ég az arcokon. A szegény asszonynak nincs kukoricája, a kis kakas a szemét, dombon keresgél, pirgál bánatosan. Arany krajcárt talál. A császár elveszi tő­le, de a kakas túljár az eszén. Visszaszerzi nemcsak az arany­krajcárt, hanem még kincseket ig visz gaz­daasszonyának. A' gyerekek örülnek­— Szép itt az isko­lában! — hangzik in. nen is. onnan is. Ha­mar eltelt az óra, az első tanítóéi óra. Sza­ladnak játszani az ud_ varra. Sietnek a cseppnyi lábak lefe­lé a lépcsőn. Átölelik egymást és vidám miermekkaeagás csen­dül a nagy falak kö. zött. Körbe fogódz­kodnak és felhangzik az ének: „Dombon törik a diót, a diót... Játszanak. Bodó Efuskál kiragadia az igazgató néni• — Hogy tetszik az isko­lában? — Nagy ont De legszebb volt a mese. — kiáltja és szalad is a többiekhez. A ,,nagylányoktt — a másodikosok — megértő mosollyal nézik őket, el is ve­gyülnek közéjük — barátkozni. Vidám kacagással kezdődik az új év. A kisdiákok már az első nap megbarátkoz_ tak az iskolával. Já­tékkal, dallal indülak el a tanulás útján. Szép jövő vár rájuk Balogh Klári A kisipari szövetkezetek egyre jobb minőségű játékok készítését kezdik meg Á helyiipar és a kisipari szövet­kezetek feladata a játékok készí­tése. A játékiparnak nem nagy múltja van Magyarországon és ke­vés a szakmunkás. Ma már van javulás ezen a té­ren. A kisipari szövetkezetek egyre jobb minőségű játékok készítését kezdik meg. így a budapesti -"Csil­lag* fatömegcikk és játékkészítő KTSZ júliusban 45 ezer, augusz­tusban 55 ezer, szeptemberben pe­dig már 66 ezer darab jóminőségű játékot állít elő. A "Jópajtás* szövetkezet 54 féle játékot készít. Az olasz rendőrség önkényeskedése! Róma (TASZSZ). A ,,1'Unitá' közlése szerint az olasz rendőrség megtámadta azt a tüntetést, ame­lyet Nápoly tartomány dolgozói szer_ verteik a kommunista sajtó hónapi jának küszöbönálló megnyitása al­kalmából. Tőrre diel Grocóban a rendőrség megtámadta a kommu­nista párt helyi szervezete előtt összegyűlt dolgozókat, aikik Emilio Sereni kommunista szenátor beszé­dét akarták meghallgatni. A rend. őrség könnyfakasztó bombákat hasa. miit, letartóztatásokra is sor került. A rendőrség lépésed felháborodást keltetlek a dolgozók körében. Cas­tellammarcban és Sommá Vesuvia. nában a hatóságok betiltották a kommunista sajtó hónapja tisztele­tére szervezett tüntetést. Sztahánovis fák kat, aztán együtt döngölték körül a homokot a horogdöngölővel, majd ékdöngölővel, hogy szoros, tömött, pontos legyen. Aztán faka­lapáccsal körülütögették a szek­rényt — amely nagyon pontos, több lemezből álló fadarabokból van összeállítva — nagy óvatosan leemelték a homokról s ott állt a mag, amely képezi majd az önt­— Hát, köszönöm szépen .., <— Ügy hallottam, megint olyan nagy munkát kapunk, mint az Al­kotmány-műszakban a transzfor­mátor-ház volt. — Eddig is a nehéz munkát ne­künk adták — jegyezte meg nem kis büszkeséggel Urbán. — De most méginkább, hisz most már mindketten sztahánovis­lirbán Untai zavartan áiit az ünneplők előtt. "Valamit mondani kellene* gondolta és azzal akarta palástolni megilletődését az el­hangzó taps közben, hogy a kezé­ben a most átvett kemény papír­lapot tanulmányozta. Pedig elég volt egy pillantás s látta a "szta­hánovista oklevél« felírást, az ő nevét és az ilyen .meghitt percben ez is elég. Felnézett. A mosolygó arcok mind felé tekintettek. Sze­meit a kultúrterem fehér falára szegezte, hirtelen mély lélegzetet vett és belemondta a tapsba. — Ígérem, augusztus 20 után is azon leszek, hogy minél jobb mun­kát végezzek. Csak az elől ülők hallották eze­ket a jólismert szavakat, amit majdnem minden ünnep alkalmá­val a boldog kitüntetett, kiváló dolgozók elmondanak, de azért kedvesen megtapsolták fogadalmát és mosolygó szemek kísérték he­lyére. Az ünnepség tovább folyt. A kultúresoport is szerepelt, de a fiatal sztahánovista most valóban az oklevelet tanulmányozta. Ötször is elolvasta minden sorát és azt is felidézte magában, amit mondott. Meg volt elégedve vele. Az tet­szett neki, hogy úgy mondta: "augusztus 20 után*, ő már előre mutatott! Erre biztos mindenki em­lékezni fog! Óvatosan vitte haza az oklevelet, hogy össze ne gyűrődjön és boldo­gan mutatta a feleségének. Percek múlva azonban a hgtéves Ilonka ^ej^pq yoít mác az oklevél s Ilonka apró kezével is magyarázta, hogy "ő most olvas* — elvégre ősszel iskolába megy — és csak nagy üggyel-bajjal, hosszas rábe­széléssel és ígérgetésekkel sikerült megmenteni kezéből. 21-én reggel végtelen jóleső ér­zéssel ment a műhelybe. Régóta szeretett volna sztahánovista lenni. Csak 48 óta vasöntő, nem olyan régi szakmabeli, de hát mindig igyekezett a munkával. Meg aztán Tóth Antalné még a mult évben, az Októberi Forradalom ünnepén lett sztahánovista nő létére. Igaz, tudja ő azt nagyon, hogy jól dol­gozik, felveszi a versenyt akárme­lyik férfival, de hát elvégre egy brigádban vannak, Tóthné sztahá­novista és ő nem.., Most ő is az! Ugy kezdtek a munkához — — a bejárattól balra, közvetlen az ablak alatt — mintha misem tör­tént volna. A Vasöntöde nagy mun­katerme megtelt a formázok, a magkészítők, a segédmunkások be szélgetésének zajával. Mindenkinek volt újságolni valója az ünnep után. Majd egyenletesen, gyorsan huppogtak a döngölök a homokon, éneklés, fütyülés töltötte be a ter­met. Megkezdődött a vidám munka. Urbán és Tóthné jóidéig szótla­nul haladtak a munkával. Mint mindig, most is lekötötte mindket­tőjük figyelmét a nagy gondossá­got igénylő munka. Az eltelt hó­napok alatt már nagy gyakorlatot szereztek a folyamatosságban. Ur­bán állította össze a nagyszek­rényt, belq a homokot tartó yasa* vény belsejét. Tóthné kis finom símítóval a kisebb leomlott része­ket kiigazította, az egészet bekente grafitos vízzel, addig meg a szek­rényt Urbán ismét összeállította. — Gratulálok a sztahánovista ki­tüntetéshez — törte meg a munka csendjét Tóthné, ták vagyunk — mondta Tóthné és ezen mindketten megelégedve mo­solyogtak. Pár napra rá az egyik reg­gel a párttitkár állt meg mellet­tük. Á? ünnepségen adott szót most valóra lehet váltani, nagyobb motorházat öntünk — mondotta komolyan és itt Urbánhoz fordult: — maguk is készítik majd. Urbánnak jól esett, hogy van az üzemben, aki nem felejtette el, amit mondott, amit ígért. 138 percet kaptak egy mag el­készítésére, vagyis kettőjüknek 69 perc alatt kell megcsinálniok. Dél­előtt 14 kisebb öntvényhez valót készítettek el és bizony erősen dél­felé járt, mire a nagy szekrénybe belekerült az első lapát homok. — Megcsinálunk fél 3-ig hár­mat? — kérdezték szinte majd­nem egyszerre egymástól. a két sztahánovista gyorsan, óvatosan, elkerülve minden feles­leges mozdulatot, dolgozott. Kettő elkészültekor már fél kettő elmúlt öt perccel. Amikor lejárt a mun­kaidő, kész voltak a nagy motor­öntvény harmadik magjának mun­kájával is. Tóthné farkasétvággyal fogyasz­totta el otthon az ebédét. Kati kis­lánya főzte, aki pár nap múlva megy első gimnáziumba. — Jó kedved van anyukám — jegyezte meg Kati, látva anyja derűs arcát. — Tudod, nagy munkát végez­tünk máma és sikerült. Ezért örü­lök — és hangjából végtelen me­legség áradt. —De kezdődik az is­kola, te is hozzákezdesz a nagy munkához. Kati szorosan átölelte anyját, aki 1952-ben végezte el a nyolc általá­nost a dolgozók esti iskolájában. Markovits Titjor

Next

/
Thumbnails
Contents